Két kettes

Mind a két kocka a kettesen állt meg. Kétszer kettő az négy.

Kettő meg kettő az négy. Akár összeadjuk, akár összeszorozzuk a két kockán lévő számokat, az eredmény ugyanaz. Nyájas nem tudott mit kezdeni a gondolattal, de azért nyugodt maradt. Annyi ember küszködik, hogy elérjen valamit, de akármit is tesznek, ugyanoda lyukadnak ki. A kockából nagyon sokat lehetett tanulni. Már ha az ember tudta, hogyan olvasson belőlük.

A csapat kétszer két főre bomlott. Morveer és Nappal kezdettől fogva egy párt alkottak. Mester és inasa. Összefogtak, együtt maradtak, együtt nevettek mindenki máson. Most azonban Nyájasnak feltűnt, hogy Murcatto és Reszket maguk is párba rendeződtek. Egymás mellett kuporogtak a mellvédnél, fekete körvonalaik kirajzolódtak az éjszakai égbolt előtt, ahogy a bank szemközt magasodó irdatlan tömbjére meredtek. Nyájasnak többször volt már alkalma megfigyelni, hogy az emberek természetüknél fogva párokat alkotnak. Mindenki, csak ő nem. Őt rendszerint magára hagyták a sötétben. Talán valami nem volt rendjén vele, ahogy a bírók is mondták.

Sajaam őt választotta párjául az Óvóban, de Nyájasnak nem voltak illúziói. Sajaam azért döntött mellette, mert hasznát tudta venni. Mert féltek tőle. Senkitől nem rettegtek úgy a sötétben. De Sajaam nem is igyekezett úgy tenni, mintha nem így lenne. Ő volt az egyetlen őszinte ember, akit Nyájas ismert, így kettejük kapcsolata is az őszinteségen alapult. A dolog annyira jól működött, hogy a börtönben keresett pénzen Sajaam idővel meg tudta vásárolni a szabadságát a bíróktól. De becsületes ember lévén szabadulása után sem feledkezett meg Nyájasról. Visszajött és megvásárolta az ő szabadságát is.

A falakon kívül, ahol nem szabályok szerint zajlott az élet, minden más volt. Sajaam a saját dolgával törődött, és Nyájas megint magára maradt. Igazából nem bánta. Megszokta, és ott voltak a kockák társaságnak. Most meg itt találta magát a sötétben egy westporti háztetőn a tél kellős közepén két pár össze nem illő, őszintétlen emberrel.

Az őrök is kétszer ketten jártak. Két négyfős őrjárat körözött vég nélkül egész éjszaka a bank körül. Ezen az éjszakán szakadt a félig fagyott ónos eső. Azért így is követték egymást, körbe-körbe a sötétben. Éppen az egyik állig felfegyverkezett őrjárat caplatott alattuk az utcán, a katonák hosszú alabárdokat egyensúlyoztak a vállukon.

– Megint itt vannak – szólt Reszket.

– Azt látom – húzta el a száját Morveer. – Kezdj el számolni.

Nappal rekedtes suttogása hallatszott az éjszakában.

– Egy… kettő… három… négy… öt…

Nyájas tátott szájjal bámulta a nő mozgó ajkát; még az ernyedt kezében tartott kockákról is megfeledkezett. Saját szája együtt mozgott Nappaléval.

– Huszonkettő… huszonhárom… huszonnégy…

– Hogyan lehet feljutni a tetőre? – elmélkedett Morveer. – Hogyan lehet feljutni a tetőre?

– Kötéllel és csáklyával? – kérdezte Murcatto.

– Túl lassú, túl zajos, túl bizonytalan. A kötél végig szem előtt lenne, még akkor is, ha sikerülne tökéletesen beakasztanunk a csáklyát. Nem. Olyan módszer kell, amibe nem lehet belebukni.

Nyájas azt kívánta, bár befognák a szájukat, hogy Nappalt hallgathassa. Az egymást követő számoktól keményen lüktetett a farka.

– Száztizenkettő… száztizenhárom… – A férfi lehunyta a szemét, tarkóját a falnak támasztotta, egyik ujja ritmusra mozgott előre hátra. – Száznyolcvankettő… száznyolcvanhárom…

– Márpedig oda senki nem tud segédeszköz nélkül felmászni – szólt Murcatto. – Egy árva lélek sem. Túl sima, túl meredek.

– Teljes mértékben egyetértek.

– Akkor a bankon belülről kell feljutnunk hozzá.

– Lehetetlen. Túl sokan figyelnek. Nincs más lehetőség, fel kell másznunk a falon, aztán a nagy tetőablakokon át bejuthatunk az épületbe. Legalább senki nem jár az utcán a sötétség óráiban. Ez mindenképpen nekünk kedvez.

– És az épület többi oldala?

– Az északi homlokzatnál lényegesen nagyobb a forgalom, és jobban ki is van világítva. Keleten van a főbejárat, ott négy őr posztol egész éjszaka. A déli oldal éppen olyan, mint ez, csak ott nem áll rendelkezésünkre a szomszédos háztető. Nem. Ez a fal az egyetlen esélyünk.

Nyájas halvány fényt pillantott meg odalent az utcán. A következő őrjárat, kétszer két katona, kettő meg kettő katona, négy katona menetelt egyenletes tempóban a bank körül.

– Ezt csinálják egész éjszaka?

– Van két másik négyfős csapat is, amik leváltják őket. Egy pillanatra sem lankad az éberség egészen napkeltéig.

– Kétszázkilencvenegy… kétszázkilencvenkettő… és itt jön a következő csapat. – Nappal csettintett a nyelvével. – Nagyjából háromszáz.

– Háromszáz – suttogta Morveer, és Nyájas látta, ahogy a fejét rázza a sötétben. – Nem elég idő.

– Akkor mi lesz? – kérdezte Monza.

Nyájas megszorította a kockákat, érezte, ahogy az ismerős élek a tenyerébe vágnak. Nem érdekelte többé, hogyan jutnak be a bankba, de még az sem, hogy bejutnak-e egyáltalán. Leginkább abban reménykedett, hogy Nappal megint elkezd számolni.

– Kell hogy legyen megoldás… Kell hogy legyen…

– Én meg tudom csinálni. – Mindannyian hátrakapták a fejüket. Reszket a földön ült hátát a mellvértnek vetve, fehér keze a földön hevert mellette.

– Maga? – kérdezte Morveer gúnyos mosollyal. – Hogyan? Nyájas éppen hogy csak ki tudta venni az északföldi mosolyának ívét a sötétben.

– Varázslattal.