Jappo Murcatto sosem árulta el, honnan van olyan nagyszerű kardja, mindenesetre kiválóan értett a forgatásához. Mivel két utódja közül a fia öt évvel fiatalabb és beteges volt, már egészen kiskorától kezdve a tanyának adta tovább a tudását. A Monzcarro név a lány apai nagyanyjáról maradt rájuk azokból az időkből, amikor a család nemesi származást tettetett. Jappo feleségét a legkevésbé sem érdekelte az ilyesmi, de mivel ő Benna születésekor meghalt, ez aligha számított.

Styriában ekkortájt béke uralkodott, ami ritka volt, mint a fehér holló. Szántáskor Monza az apja mögött haladt; amíg az eke a földet túrta, ő kikotorta a göröngyök közül a nagyobb köveket, és az erdőbe hajította őket. Aratáskor az apja mögött haladt; miközben a kasza pengéje meg-megvillant, ő kévébe gyűjtötte a levágott gabonát.

– Monza – mondogatta mosolyogva a férfi. – Mihez is kezdenék nélküled?

A lány segített a cséplésben, a vetésben, fát hasogatott, vizet húzott fel a kútból. Főzött, söpört, mosott, cipekedett, megfejte a kecskét. Mindig ki volt dörzsölve a tenyere valamilyen munkától. Az öccse is megtette, ami tőle telt, de törékeny és beteges lévén nem sok hasznát vették. Nehéz, de boldog évek voltak ezek.

Monza tizennégy éves múlt, amikor Jappo Murcatto megbetegedett. Bennával együtt nézték, ahogy köhög, izzad és elszivárog minden ereje. Egyik este Jappo megragadta Monza csuklóját, és csillogó szemmel nézett rá.

– Holnap szántsd fel a felső parcellát, különben a búza nem fog időben kikelni. Vess, amennyit csak tudsz. – Megérintette a lány arcát. – Nincsen jól, hogy rád maradnak ezek a dolgok, de az öcséd még olyan kicsi. Vigyázz rá! – És meghalt.

Benna csak sírt és sírt, de Monza szeme száraz maradt. A vetésre váró magokra gondolt, és arra, hogyan fogja elvégezni a feladatot. Aznap éjjel Benna félt egyedül aludni, úgyhogy összebújtak a lány keskeny ágyán, egymás közelségében keresve vigasztalást. Nem volt már senkijük.

A másnap hajnali sötétségben Monza kivonszolta apja holttestét a házból és az erdőn túli folyóba gördítette. Nem azért, mert nem volt benne szeretet iránta, hanem mert nem ért rá eltemetni.

Mire felkelt a nap, már a földet szántotta a felső parcellában.