Epilógus
New York City

Nina kinyitotta lakása ajtaját, és kimerülten belépett. Minden úgy volt, ahogy hetekkel azelőtt hagyta.

Egy köteg levelet dobott a konyhapultra, és megtöltötte a vízforralót. Feketekávét akart inni. El sem tudta képzelni, milyen állapotban lehet a hűtő tartalma ilyen hosszú idő után.

Míg a forralóban forrt a víz, ledobta magát a heverőre. Körülnézett. A lakás egyszerre volt meghitten ismerős és csaknem vadidegen, egy elfelejtett emlék, amely újra életre kélt.

Alig tudta feldolgozni, hogy megint itthon volt. Mindazok után, amiket átélt, visszajött New Yorkba, újra otthon volt, mintha mi sem történt volna.

Kivéve, hogy ez nem volt igaz. Felfedezte Atlantiszt – aztán újra elveszítette. Újraírta az emberiség történelmét, de semmit sem tudott felmutatni.

Odanyúlt a nyakához, és megérintette a medálját. Semmit sem tudott felmutatni… kivéve, hogy az emberi történelem folytatódik. Frost őrült tervét leállították, és összes víruskísérletét megsemmisítették. Elfordult, hogy az ablakon keresztül kinézzen Manhattan fényeire. Azon tűnődött, vajon azoknak az embereknek a milliói vagy milliárdjai, akiket Frost halálra akart ítélni, meg fogják-e tudni valaha, milyen közel voltak a megsemmisüléshez.

Valószínűleg nem. Amikor először a norvég kormány, aztán a NATO szövetségesei bekerültek az ügybe, világosan megmondták neki, a Frost Alapítvány igazi célját bizalmas titokként kell kezelni.

Nina kinyújtózott a heverőn, aztán kisétált a konyhába. Elővett egy bögrét, végigkutatta a szekrényt a kávétartóért. Hol hagyhatta?

Valami odapottyant a pultra, a bögre mellé, Nina felugrott. Aztán megfordult.

Chase állt az ajtóban, a most már – még jobban – megviselt bőrdzsekijében. Még ő maga is megviseltnek látszott, de a maga módján jóképű volt. Szélesen mosolygott.

– Próbáld ki azokat – mondta, a zacskós teákra mutatva, amelyeket ő dobott a konyhapultra. – Jobb, mint a te kávéd.

– Eddie! – kiáltott fel Nina, az öröm és a meglepetés között ingadozva. Odapillantott a lakás ajtajára. Az összes zár érintetlen volt. – Hogy jutottál be?

– Megvannak a módszereim – mondta Chase, és még szélesebben mosolygott. – Gyere ide, doki… Nina! – Chase gyorsan kijavította magát, amikor Nina viccesen szigorú pillantást vetett rá. Átölelték, megcsókolták egymást.

– Mit csinálsz itt? – kérdezte végül Nina. – Azt hittem, visszamész Angliába.

– Vissza is mentem. De ajánlottak egy új állást. Tulajdonképpen egy kicsit ez az oka, hogy itt vagyok.

Nina felhúzta a szemöldökét. – Ó, igen? Szóval nem azért jöttél ide, mert velem akartál lenni? – kérdezte Nina viccesen zsörtölődve.

– Nem, de ez baromi jó jutalom! Csak vicceltem – tette hozzá Chase, és megint megölelte Ninát. – Valójában azért jöttem, hogy lássalak. Az a helyzet, az új állásom… szóval, elvállalom-e, vagy sem, az tőled függ.

– Hogy érted ezt?

– Nos, mivel a nagykutyák tudják, hogy Atlantisz valóban létezett, úgy gondolják, talán vannak más olyan ősi legendák is, amelyek szintén igazak lehettek. Úgyhogy meg akarják találni azokat – és meg akarják védeni, biztosítva, hogy a Frost-félék ne próbálják meg rátenni a kezüket. Szóval az ENSZ fel akar állítani valamiféle nemzetközi régészeti védelmi ügynökséget, aminek az lenne a dolga, hogy megkeresse a legendák nyomait. És azt akarják, hogy aki az ügynökséget vezeti, az… te legyél.

– Én? – kiáltott fel Nina. – Miért én?

– Mert te vagy az a személy, aki a világon a legtöbbet tud Atlantiszról. Te tudod, mit kell keresni. Szóval – kérdezte Chase, a karját szélesre tárva –, elvállalod?

– És mi benne a te szereped?

– Az enyém? Hát, remélhetőleg az, hogy nekem kellene gondoskodnom arról a tüzes amerikai csajról, aki egyszer megmentette az életemet…

– Te lennél a testőre, mi? – mosolygott Nina.

– Valójában azt reméltem, többet is tehetnék a testével, minthogy csak őrködjek felette!

– Azt hiszem, ezt el lehet intézni…

Chase mosolya szinte kettészelte az arcát, olyan szélesre sikeredett. – Szóval akkor elfogadod az állást?

Nina elmosolyodott, aztán megfogta Chase kezét, és a hálószobája felé vezette. – Aludjunk erre egyet. Atlantisz tizenegyezer évet várt… még várhat egy napot.