14

– Uramisten! – üvöltötte Nina, miközben Kari húzta őt a karók között.

Egy kiálló tüske felhasította Nina ruhaujját. Felkiáltott, és ösztönösen elhúzódott a fájdalom forrásától – de ekkor nekiment egy másik tüskének, amelyik a bal vállába fúródott bele.

Mögöttük Chase kétségbeesetten nyomta felfelé a fa-kart, mert fogalma sem volt, mit tegyen. Nehéz volt, de nem annyira, hogy ne tudta volna megtartani; mintha száz kilót nyomott volna ki.

A mennyezet ereszkedése lassult, de nem állt le.

– Tartom! – kiáltotta. – Menjenek tovább!

Nina sikított kínjában, mert amikor Kari megpróbálta tovább húzni őt, a tüske még jobban belement a húsába. Kari azonnal elengedte, és megpróbált visszafordulni, hogy segítsen neki, de a leereszkedett mennyezet miatt félig össze kellett húznia magát, így nehezebb volt manőverezni.

– Menj tovább! – kiabálta Nina, az alagút végére mutatva. Az arcán könnyek csorogtak.

– Nem hagylak itt! – Kari megragadta Nina kezét. – Gyere. Meg tudod csinálni!

Fájdalmas sikoltozások közepette Nina kiszabadította magát. Vér spriccelt a blúzára. – Jaj, Istenem!

– Gyere! – mondta Kari, és vezette Ninát a karók között. Már félúton voltak az alagútban, csak három méter volt hátra, de még mindig sok akadályt kellett leküzdeniük.

A mennyezet lassan, de folyamatosan ereszkedett lefelé, por és kavics hullott ki a kőtömbök közül. Most már majdnem Nina fejmagasságánál járt, Kari meghajolva haladt előre.

Chase teljesen kinyújtott karokkal tartotta a fát. A súlyt az edzőteremben hosszú ideig tudta tartani…

Újabb puffanás hallatszott, valami nagy és nehéz dolog hangja, amely a falban lévő nyílás mögött mozdult meg. Egy szerkezet…

Bumm!

A Chase karjaira nehezedő nyomás hirtelen megnőtt.

– Jézusmária! – mondta, a meglepetéstől levegő után kapkodva. Plusz huszonöt kiló zuhant még arra a súlyra, amelyet már tartott. A könyöke behajlott… és a mennyezet gyorsabban kezdett mozogni.

– A francba! – Megfeszítette izmait, így elérte, hogy mindkét karja újra kiegyenesedjen.

Az ereszkedő kövek lelassultak – valamelyest. Az alagút most már csak másfél méter magas volt, és még mindig ereszkedett lefelé.

– Gyerünk tovább! – kiáltotta Kari. – Már csak két és fél métert kell menni – két métert, de minden egyes lépése kisebb lett, mert a természetellenes pozícióban alig tudta megtartani egyensúlyát.

Chase hallotta, hogy a szerkezet recsegett. Összeszorította a fogát, zihálva kibökte, „Vigyázz!”, amikor nagy puffanással újabb súly zuhant rá, ami még az előzőnél is nehezebb volt. Hatalmasat üvöltött, erőnek erejével igyekezett kinyújtva tartani karjait a megnövekedett súly alatt. Ekkor már jóval több mint százötven kilót támasztott meg, és maga az ütközés, amikor az új súly lezuhant, csaknem kiverte kezéből a kart.

Még egy ilyen, és a próbának vége.

A mennyezet megint kezdett lefelé zuhanni, de aztán megint lelassult. Megütötte Karit, aki megtántorodott, és nekiesett az egyik karónak. Recés szélű tüskés vége mélyen belevágott a bal bicepszébe. Visszafojtott egy üvöltést, miközben megpróbált megszabadulni a tüskétől, de a mennyezet kíméletlenül ránehezedett, és a karó hegye még mélyebben belehatolt a karjába.

– Nina! – mondta nyögve a fájdalomtól. – Beakadtam! Neked kell eljutni a végére!

Nina végignézett az alagúton. Kevesebb mint két méter – de Kari elzárta a karók között vezető legkönnyebb útvonalat. – Nem tudok!

– De tudsz! Meg kell tenned! Nina, menj! – Kari elengedte Nina kezét.

Miközben folyt a verejték az arcán, Chase ismét hallotta a szerkezetet. Egy újabb súly készült lezuhanni. – Nem tudom tartani!

Nina elindult.

Lehajolt, a feje súrolta a remegő mennyezetet, és amennyire csak tudott, hozzálapult a falhoz, és átpréselte magát az első résen. Egy tüske kiszakította a blúzát, de átjutott.

Még egy méter.

Chase minden erejét összeszedte, hogy felkészüljön a következő súly ütközésére, de tudta, azt már nem fogja tudni megtartani.

Nina kígyózó mozgással átjutott a következő két karó között, de a mennyezet most már annyira alacsonyan volt, hogy nem tudott kiegyenesedve haladni. Térdre ereszkedett, s közben egy újabb tüske belevágott a combjába.

A hideg kőblokkok nekinyomódtak Kari arcának és vallanak, amitől a karó hegyes vége még mélyebben fúródott bele a karjába.

Fél méter…

Zsupsz!

– A francba – dünnyögött magában Chase, minden izmát megfeszítve.

Nina látta, a túlsó falban lévő sötét lyuk kezd eltűnni az utolsó mennyezetblokk mögött.

A fájdalom a karjában elviselhetetlen lett. Kari üvöltött.

Akárcsak Chase, akinek megfeszített karja végül megadta magát az utolsó súly kalapácsszerű ütésének hatására.

A mennyezet zuhanni kezdett lefelé. Nina előrelendült a lyukhoz, miközben az utolsó tömb guillotine-ként zuhant alá.

A keze ráakadt valamire: egy fa fogantyúra. Meghúzta.

Nem történt semmi… azután…

Puff.

A mennyezet hangos csikorgással megállt.

Chase kinyitotta a szemét. A messziről jövő lámpafényben látta, a fakar néhány centivel a nyaka fölött áll mozdulatlanul – fölötte pedig egy ujjnyira volt az a hideg kő, amely halálra akarta zúzni.

Kari teljesen mozdulatlanul tartotta magát. Bármilyen mozdulattól csak jobban fájt a karja. Megpróbálta megnézni, mi történt Ninával.

Nina jobb karja a falban egy lyukban volt. Csapdába esett. A mennyezet annyira alacsonyra ereszkedett le, hogy nem tudta visszahúzni. Még egy pár centi, és először a csontot törte volna el, aztán a könyöke fölött levágta volna a karját.

A mennyezet egy újabb csikorgással és porfelhővel elkezdett felfelé emelkedni.

Chase kinézett oldalra. A bejáratot elzáró ajtó újra kinyílt.

Nina kikapta kezét a lyukból, és hátranézett. Kari arca, amelyet a zseblámpa alulról világított meg kísértetiesen, tele volt fájdalommal, de egyben hitetlenkedő megkönnyebbüléssel is. Nina visszament a karók között, és segített neki. Kari nagyot nyögve leválasztotta magát a karóról. A ruhaujján lévő lyukon vér csöpögött.

– Jaj, Istenem! – mondta Nina, miközben a kezét rányomta a sebre. – Eddie! Eddie! Kari megsérült, segítségre van szüksége!

– Nem csak ő! – zihálta Chase, mialatt kicsúszott a kar alól, aztán legurult a kőpadról. Feltápászkodott, de fájó karjaival szinte semmit sem tudott csinálni. – Fényre van szükségem.

Nina megfogta a zseblámpát, és úgy irányította a fényt az alagútban, hogy Chase át tudja magát verekedni a karók között. Mire félúton járt, a mennyezet visszatért eredeti pozíciójába, és a rettenetes hang is abbamaradt.

Újabb puffanás hallatszott, ezúttal az alagút zárt végéről.

Nina körbeforgatta a lámpát, és látta, egy nyílás jelent meg: a falban lévő egyik kőtömb hátrafelé fordult, mögötte nagy sötétség volt.

– Nina… – szólalt meg Kari a Nina vállán folyó vért látva.

– Ne foglalkozz velem, a te sebed rosszabb, mint az enyém. Eddie!

Bár alig fért el a karók között, és a horgok bele-bele-akadtak a bőrdzsekijébe, végül Chase odaért hozzájuk.

– Mi történt? Hadd nézzem!

Nina felemelte a lámpát. – Az egyik tüske elkapta.

– Jézusmária! – mormolta Chase, óvatosan lehámozva a nedves anyagot, hogy jobban lássa a sebet. – Ez mély. És az elsősegély készlet odakint van a faluban.

– Hagyja! – mondta Kari, miközben igyekezett felállni.

– Nincs sok időnk, tovább kell mennünk. Mennyink maradt?

Chase felemelte a kezét, hogy megnézze az óráját, fájdalmasan felszisszent. – Jól van? – kérdezte Nina.

– Olyan érzés, mintha valami szarházi egy autót dobott volna rám… negyvenkilenc percünk van.

– És két próba még hátra van – tette hozzá Nina.

– Meg tudjuk csinálni – mondta Kari, és a hangjában semmi bizonytalanság nem volt. – Gyerünk!

Amikor keresztüljutottak a nyíláson, Chase ragaszkodott hozzá, hogy álljanak meg, és kezelhesse a nők sebeit. Kari letépte szakadt ruhaujját, és körültekerve a karján sikerült elállítania a vérzést. A Nina vállán keletkezett seb kevésbé volt mély, úgyhogy a blúza egyik ujját feltekerve hevenyészett kötést készített rá.

– Ez a legtöbb, amit jelenleg tehetek – mondta bocsánatkérően. – Mindkettőjüknek be kell varrni a sebét, amikor visszajutunk. És szuri is kell. Nem szeretném, ha valami undorító kis rovar megfertőzné magukat valamivel.

Nina megrázkódott. – Úristen! Nem hiszem el, hogy milyen közel volt.

– Még mindig van kettő – emlékeztette őt Chase.

– Igen, és köszönöm a biztatást. Maga meg verejtékezik.

– Azt hiszem, ez hivatalosan zaklatásnak számít.

– Az Erő próbáját kiálltuk – mondta Kari, óvatosan behajlítva karját, és egy kicsit felszisszenve. – Úgyhogy még hátra van az Ügyesség és az Ész próbája.

– Azt akartam mondani, remélem, hogy azok könnyebbek lesznek, mint ez az utóbbi – mondta Chase –, de… valahogy nem ez az érzésem.

– Nekem sem – vágta rá Kari. – De tudom, meg tudjuk csinálni. Mennyi időnk van még?

– Negyvenhat perc.

– Akkor rendben van. Lássuk, miből áll az Ügyesség próbája!

Óvatosan mentek előre az új alagúton, ahol több kanyar volt, s egyszerre saját lépteik hangján kívül valami mást is hallottak. Chase előreirányította a zseblámpát. A folyosó egy nagyobb terembe vezetett. – Víz – mondta Chase.

– A templomon belül? – kérdezte Nina.

– Maga mondta: ez a víz istenének temploma… – Felgyorsították lépteiket. – Biztos, hogy folyóvíz. Lehet, hogy az a kis folyó, amelyiket a falu mellett láttunk, a templomon is keresztülfolyik.

Néhány perccel később bebizonyosodott, az elmélete helyes volt, mert a keskeny alagút kiszélesedett. A trió egyszerre csak egy emelvényen találta magát, amely egy hatalmas téglalap alakú, piszkoszöld színű vizet tartalmazó hosszú medence végénél volt. Az emelvény fölötti mennyezet ugyanolyan alacsonyan volt, mint az alagúté, de a medencén túl lévő terem már sokkal magasabbnak tűnt.

Chase ráirányította a lámpa fényét a vízre, amelynek hullámzó tükröződései végigkúsztak a terem falain. A medence legalább harminc méter hosszú és hét és fél méter széles volt. A víz fölött ki volt feszítve valami, amit Nina először kötélnek vélt, de aztán rájött, valójában egy fagerenda, amely nemigen volt szélesebb három centinél, és hosszában a medencéből kiemelkedő rudak támasztották meg. A gerenda hatvan centivel lejjebb volt, mint az emelvény szintje – és csak tizenöt centivel a lassan folydogáló víz felszíne fölött.

– Oké, akkor most mi a teendő? – töprengett Chase. Kari a medence másik végére mutatott. – Az mi?

A zseblámpa fényében egy csillogó aranytőrt láttak, amely hegyével lefelé egy kis méretű mélyedésben volt közvetlenül a gerenda túlsó vége fölött. Körülbelül három méterrel afölött volt egy kiszögellés a szemben lévő falon, de úgy tűnt, semmilyen módon nem lehet odajutni. – Nos, az az Ügyesség próbája – mondta Nina, miközben odament az emelvény széléhez, lehajolt közelebbről is megnézte a fagerendát. – Végig kell sétálni ezen a dolgon, és meg kell szerezni a tőrt.

Chase talált valami más érdekességet is a medence egyik végénél a kőfal mellett. – És akkor az leereszkedik és a többiek is átmehetnek. – A túloldalon volt egy felvonóhíd, amelyet kötelek tartottak. Chase a mutatóujjával végigkövetett egy ívpályát a felső végétől egészen le, az emelvény széléig, amelyen álltak.

Nina közelebbről szemügyre vette a medencét. Úgy látta, a teremnek boltíves teteje volt, amit vízelvezetőnek vagy csatornának gondolt, amelyeken átfolyhatott a víz. – Miért nem lehet egyszerűen csak átúszni? – elmélkedett hangosan, miközben leguggolt a vízhez. – Nem tudom, milyen mély lehet, de…

A víz fénytelen zöld színű felszíne hirtelen életre kelt. Egy hatalmas állkapocs nyílt Ninától pár centiméterre…

Kari elkapta Ninát a gallérjánál fogva, és hátrafelé rántotta, amikor a kajmán hirtelen összecsattantotta a száját éppen ott, ahol egy pillanattal azelőtt Nina állt. A majdnem négy méter hosszú ragadozó dobálta magát, harapdálta a medence szélét, és üldözőbe próbálta venni kiszemelt zsákmányát, de a függőleges kőfal erősebb volt nála. Miután nem járt sikerrel, sziszegéssel visszatért a vízbe.

Nina annyira megijedt, hogy meg sem tudott szólalni. – Jól vagy? – kérdezte Kari, amikor Chase jóval hangosabban felkiáltott, „Jézus, Mária!”

Erre Nina is visszanyerte a hangját. – Úúúúristeeeeen!

– Ezért nem lehet átúszni – mondta Chase. – Nem lepne meg, ha piranhák is lennének odalenn.

– Hogy került ide ez a…? – üvöltötte Nina, egész testével remegve. – Egy ötezer éves kibaszott templomban vagyunk!

Chase gondosan megvizsgálta a medencét, figyelte, mikor csendesedik a hullámzás. – Ugyanúgy, ahogy a csapdák még mindig működnek – azok a szarháziak odakint.

– Oké, oké, Nina! – mondta Kari, igyekezvén megnyugtatni őt. – Mr. Chase, lát még valami mást?

Miközben a lábát megfelelően messzire tartotta a víz szélétől, Chase kihajolt a medence fölé, és a zseblámpával felvilágított a mennyezetre. – Van valami odafenn, a gerenda fölött, de nem látom, mi az. Mintha valami mélyedés lenne a falban.

– Feléri?

– Nem, túl magasan van… Ó, már értem. Ahhoz, hogy rendesen meg tudjuk nézni, át kell menni a medencén oda, ahol a tőr van.

Kari sóhajtott egy nagyot. – Oké. Akkor azt hiszem, nekem kell odamennem és megszereznem.

– Neked? – tiltakozott Nina. – De te megsérültél!

– Biztos benne? – kérdezte Chase. – Úgy értem, elég keskeny gerenda, de esetleg megpróbálhatom…

Válaszképpen Kari különösebb erőlködés nélkül kézenállásba lendült, mindössze egészséges karján tartva meg magát, aztán elegánsan újra talpra állt.

– Oké – mondta Chase bólogatva. – Tehát maga odamegy, és elveszi a tőrt…

Nina aggódva nézte a medencét. – Kari, biztos vagy benne? Ha az az egyik olyan meglát téged…

– Nincs sok választásunk – mondta Kari, miközben a gerenda végéhez indult. – Mennyi időnk van?

– Negyvenegy perc – válaszolta Chase.

– Akkor jobb lesz, ha sietek. – Óvatosan átlépett az emelvényről a fagerendára. Recsegett, és enyhén meghajlott. Chase feltartotta a lámpát, hogy megvilágítsa az útját. Miután összeszedte magát, Kari lassan kinyújtotta két karját, hogy egyensúlyozzon, s közben elfojtott egy kis nyögést, amikor a fájdalom végigszaladt a sebén. – Oké. Indulok.

Megtette az első lépést. A gerenda ismét recsegett, ezúttal hangosabban. Döbbenettel látták, imbolygott is, és a tartóoszlopok kilengtek a vízben, hullámzást generálva.

További hullámok is megjelentek a medencében, a teremnek az áramlás irányával megegyező végénél levő vízelvezető csatorna közelében. Egy kajmán vészjósló szeme bukkant fel a víz felszínén, hosszú testének többi része azonban alig volt látható az algákkal teli vízben. – Kari… – szólt Nina figyelmeztetően.

– Látom – felelte Kari, és ahogy haladt előre, lépésről-lépésre újra teljes figyelmét a gerendára fordította,. Félúton volt két tartóoszlop között, amikor a gerenda vészesen megereszkedett, csupán néhány centire volt a víztől.

A kajmán megmozdult, farka egyik oldalról a másikra kanyarogva verte fel a hullámokat, ahogy Kari felé igyekezett.

A lány nem törődött vele, csak arra koncentrált, hogy megtartsa az egyensúlyát. A következő tartóoszlop pont alatta volt. Ettől a gerenda már nem hajlott meg, de az egész még imbolygott. Karinak minden erejére szüksége volt, hogy egyensúlyban tudjon maradni.

Egy halk csobbanás hallatán Kari körbenézett, és egy második kajmánt látott felbukkanni a terem másik végében. Az még az elsőnél is nagyobb volt, és úgy tűnt, nem is akar észrevétlen maradni, mert úgy úszott a felszínen, mint egy szálfa.

Egy szálfa fogakkal. Lustán kinyitotta a száját, és gonoszul sziszegett.

Kari felgyorsította a tempót. Már félúton járt, a gerenda megint meghajlott a súlya alatt. Minden lépéstől egy kicsit jobban imbolygott.

Most már tisztán látta a tőrt. A hegye egy kis fémkupában nyugodott, ami mintha hozzá lett volna kapcsolva valamihez a kis méretű mélyedés mögött. Egy újabb rohadt csapda?

Éppen a gerenda vége fölött volt egy nagyon keskeny párkány is, de olyan vékony, hogy Kari addig észre sem vette. Keresztben kevesebb, mint egy méter volt, és alig egy centiméter mély, éppen csak arra elegendő, hogy meg lehessen benne kapaszkodni. Nyilvánvalóan a templom építői helyezték el ott szándékosan, de most nem volt világos, mire gondolhattak, Karinak pedig az volt a különös érzése, nem fog tetszeni neki a válasz, amikor majd kiderül…

A gerenda megingott.

A figyelmét csak egy pillanatra vonta el a titokzatos párkány, de az az egy pillanat elegendő volt ahhoz, hogy elveszítse az egyensúlyát. Kétségbeesetten próbált kiegyenesedni, de a súlya már túlságosan átbillent az egyik oldalra. Egy másodperc múlva beleesik a medencébe, a várakozó kajmánok szájába…

Kari előrevetette magát, és mindkét kezével elkapta a gerendát, miközben a hasra esett. A keskeny fa úgy vágódott neki, mintha egy gumibottal ütöttek volna rá. A térdeivel összeszorította a remegő gerendát, nehogy beleessen a medencébe.

– Kari! – üvöltötte Nina.

Chase levette a dzsekijét, felkészülve arra, hogy utána ugorjon. – A francba, nem fog neki sikerülni!

A kajmánok, akiket odavonzott a zaj, körbevették Karit.

– Maradjatok ott! – kiabálta Kari. A térde még mindig a vízben volt, de sikerült mindkét csizmájával úgy megragadni a gerendát, hogy segítségükkel előre tudta tolni magát.

A legközelebbi kajmán hosszú feje teljesen kiemelkedett a vízből, és nyitott szájából kivillantak hatalmas fogai…

– Ááá! – üvöltötte Chase, majd ráugrott a gerenda végére, és az egyik lábával jó nagyot rúgott a vízbe, hatalmas csobbanást okozva. – Ide gyertek! Hé!

A két kajmán közül a nagyobbik egy farokcsapással irányt változtatott, és elindult Chase felé. Az első, amelyik még mindig gyors ütemben Kari felé igyekezett, a zaj felé fordította a fejét – majd a koponyáját nekicsapta a nő csizmasarkához akkora csattanással, hogy az egész teremben visszhangzott.

A kajmán egy éles hangot eresztett a levegőbe, és a farkát csapkodva újra eltűnt a vízben. Kari kétségbeesetten vonszolta előre magát a gerendán, a válla fölött visszanézett a hatalmas hüllőre. Az éppen egy kört írt le, s a vízben egy vészjósló vonal ívelt visszafelé Kari körül.

Chase még egyszer belerúgott a vízbe, mielőtt vissza-ugrott volna a párkányra, eközben a kajmán felbukkant a vízből, hatalmas száját kitátva. Erőteljes karmaival kaparta a kőfalat, amikor súlyos teste nekicsapódott a gerendának.

Kari majdnem belezuhant a vízbe az ütközés hatására. Teljes erejével belekapaszkodott a gerendába, miközben a kajmán újra meg újra nekicsapódott, megpróbálva elkapni Chase-t, míg végül felismerte vereségét, és visszatért a vízbe.

A másik kajmán Kari felé tartott, a szájából iszapos víz folyt ki, amikor a felszín fölé ért. Ezúttal tanult a leckéből, és Kari felsőtestét célozta meg, mert a lába messzebb volt tőle. Erőfeszítések közepette Kari egyre vonszolta magát előre.

Az ujja hideg követ érintett, és megmarkolta az apró párkányt, sikerült éppen annyira megkapaszkodnia, hogy fel tudta húzni magát a gerendáról, az egyik lábát fel is tette rá, és így fel tudott állni.

A kajmán pedig támadásba lendült…

Kari üvöltött egyet, majd kirántotta a tőrt a helyéről és a kajmán gonosz sárga szeme közé vágta, mélyen behatolt az agyába.

A hüllő rázuhant a gerendára, aztán élettelenül visszacsúszott a vízbe, s miközben Kari kirántotta belőle a tőrt, vér spriccelt mindenfelé.

És ahol a vér megfestette a sötét vizet, hirtelen habzani kezdett, amit egy tucatnyi uszony okozott a víz alól.

Chase-nek igaza volt.

Piranhák!

Kari szorosan a falhoz lapult. Az egyik lába a gerendán volt, amely megremegett, amikor a kajmán teste nekicsapódott. A rúd másik sarkának legeslegvége a kis párkányon volt. Megvárta, amíg a gerenda abbahagyta a rázkódást, aztán körülnézett, vajon mi lett az eredménye annak, hogy elvette a tőrt a helyéről. Valami határozottan kattant, amikor megragadta…

Két dolog történt egyszerre.

Chase és Nina feje fölül hangos, fémes csengés hallatszott. Egy villanásnyi mozgást észlelt abban a nyílásban, amelyet Chase korábban észrevett, de túl sötét volt ahhoz, hogy lássa, mi az.

De nem volt ideje arra, hogy ezen gondolkozzon, mert a gerenda elkezdett mozogni, és megindult a mögötte lévő falba. A tartóoszlopok vele együtt mozogtak, V alakú hullámokat hagyva maguk után a vízben – az egész valamiféle keretre volt ráépítve a medence alján, és most hihetetlen sebességgel tűnt el a mögötte lévő hideg kőben.

– Eddie, csináljon valamit, állítsa meg! – jajveszékelt Nina, tehetetlenül nézte, ahogy a gerenda egyre jobban távolodik az emelvénytől.

– Hogyan?! – kérdezte Chase, miközben keresett valamit, bármit, amivel meg tudta volna állítani könyörtelen visszavonulást. De nem volt semmi.

Mielőtt teljesen pánikba esett volna, Kari fél lábon szökdécselt a gerendán, de ezzel csak annyit ért el, hogy pillanatokon belül visszakerült a falhoz. Amellett a sebesség mellett, amivel a gerenda mozgott, egy perce – vagy még kevesebb – volt addig, amíg az végleg eltűnik, és akkor beleesik a medencébe, ahol ott van a kajmán… és a piranhák, amelyek halott társa húsát marcangolták.

Karinak még mindig a kezében volt a tőr, hátha még jó szolgálatot tesz neki.

A tőr…

Kell, hogy ennél többről legyen szó, villant át az agyán. Valamit csinálnia kell a tőrrel, nem elég egyszerűen megszereznie.

– Dobjátok ide a lámpát! – kiáltotta.

– Kari bele fog esni a vízbe! – tiltakozott Nina, mialatt Chase hátralendítette a karját.

– Egy perc múlva úgyis beleesik! – vágott vissza Chase. – Kari! Készen áll?

– Igen!

Chase elhajította a zseblámpát. Az éles fény nagy ívben repült át a termen, mint egy hulló csillag. Kari sebesült karjával nyúlt érte, és a lámpa nagyot ütve landolt a tenyerében. Miközben egyensúlyozott, feltartotta a lámpát, és a medence másik vége fölött lévő mélyedésre irányította. Úgy nézett ki, mint egy alkóv, egy minden oldalán kilencven centis kocka. Belül fém csillogott, réz vagy arany, és a közepében egy harminc centiméternyi átmérőjű kerek tárgy állt, ami úgy nézett ki, mint egy pajzs. Nem pajzs – céltábla.

A gerendából már csak egy méter látszott ki, másodpercek alatt teljesen el fog tűnni.

Kari megfordult, és mindkét lábával rálépett, majd jobb karját hátra lendítette, és eldobta a tőrt. A penge csillogva hatolt át a zseblámpa fénynyalábján keresztül…

Nagy csattanással érte el a céltáblát, pontosan a közepén. A fémlemez hátradőlt, és teljesen eltűnt.

A gerenda megállt, nem ment tovább. Fanyikorgás és megfeszülő kötelek hangja közepette a terem másik végén lévő keskeny felvonóhíd lenyílt, nagy puffanással nekicsapódott az emelvénynek.

Kari lenézett. A falból még éppen akkora gerendaszakasz állt ki, ha oldalvást fordul, mindkét lába elfért rajta.

Szabad kezével nekitámaszkodott a falnak, miközben nagyon sebezhetőnek érezte magát. – Na és most mit csináljak? – kérdezte hangosan.

Mintha csak válaszolni akart volna valaki, a feje fölött valami zaj hallatszott. Egy hosszú, csomózott kötél zuhant alá a falmenti párkányról, amelynek a végén egy darab fa szolgált súly gyanánt.

Chase és Nina már elindultak a híd felé. – A másik oldalon találkozunk! – kiáltott oda Chase Karinak, aki éppen elkapta a kötelet és meghúzta, hogy ellenőrizze, nem szakad-e el – vagy nem újabb csapda-e az is. Masszívnak tűnt. A jobb karját kímélve felmászott a párkányra. Bár csak harminc centi széles volt, ahhoz képest, amelyen addig állt, ez autópálya szélességűnek tűnt.

Nina és Chase már várták a felvonóhíd másik végén, mire odaérkezett.

– Fantasztikus dobás volt – mondta Chase, amikor Kari kimerülten nekidőlt a falnak. – Mekkora volt a céltábla? – Kari harminc centire széttárta a kezét, Nina pedig közben megvizsgálta az ideiglenes kötést. – A rohadt életbe, én ezt nem tudtam volna megcsinálni. Nem vicceltek, amikor azt mondták, az Ügyesség próbája.

– Még mindig van egy próbánk – mondta Nina.

– Az Ész próbája? Ez úgy tűnik, a maga asztala, doki. Benne van?

Nina idegesen mosolygott. – Van választásom?

– Mennyi időnk maradt? – kérdezte Kari Chase-től fáradt hangon.

– Még van… harminchat percünk. – Mindannyian benéztek az alagútba, amely még mélyebbre bevezetett a templomba. Bár nem tűnt különösebben eltérőnek az addigiakhoz képest, de valahogy félelmetesebbnek látták.

– Akkor rendben van – mondta Nina dacosan, amit persze belül nem érzett. – Remélem, az eszem is kiállja a próbát.