28

Nina rémülten figyelte a Mercedesből, ahogy a repülőgép belecsapódott a fjord oldalába és felrobbant. – Jézusom!

– Biztosan Qobras emberei! – kiáltotta Kari. – Még egy utolsó kísérletet tesznek!

– Hát akkor velük vagyok! – mondta Nina, miközben elfordult, és kinézett a hátsó ablakon. Az utolsó ejtőernyős is földet ért. – Remélem, a pokolba küldik ezt a helyet apáddal együtt!

Csatt!

Ninával forgott a világ. Kari megütötte! Az arcán végighúzódó égető szúrás nem fájdalmas, mint inkább megalázó volt, de attól még rosszabb.

Kari parancsokat osztott ki, miközben a Mercedes közeledett a hídhoz. – Hívja fel a biztonsági központot és figyelmeztesse, tizennégy betolakodó tart a biolabor felé! Maga pedig – fordult a sofőr felé – vigyen bennünket a repülőgéphez, de azonnal!

– Kapjuk el a rohadt Frostokat? – kérdezte Starkman hitetlenkedve, miközben a csapat a biolabor felé szaladt. – Mióta vársz arra, hogy ezt kimondd?

– Tibet óta – ismerte be Chase. Felmérte a taktikai helyzetet. A nyílt terep vajmi kevés fedezéket nyújtott, akár Frost, akár Starkman embereinek. Az épületek jelentenek valamennyi védelmet az ellenségeiknek, de könnyű lesz túljárni az eszükön.

A Stingert a biztonsági épületből lőtték le a telep északnyugati sarkából. Ha Frost embereinek vannak még nehézfegyverei, akkor azok ott vannak.

– Jason! Hat ember fedezzen! – A biztonsági blokk felé mutatva egy csapó mozdulatot tett. Starkman bólintott, és továbbította a parancsot.

A hatfős csapat kivált a főcsoportból. Chase gyorsan haladt a labor bejárata felé. A biolabornak nem sok bejárata volt a főkaput és a biztonsági bejáratot leszámítva, csak a vészkijárati vaslépcsőn vagy a föld alatti parkolóba vezető rámpán lehetett ki és be közlekedni. Vagyis a legközelebbi hely, ahol Frost emberei megjelenhetnek…

A főbejárat sötétített üvegajtója kivágódott és egyenruhás biztonságiak rohantak ki rajta. Fegyveres őrök, MP-7-esekkel felszerelkezve. A golyóálló mellényt is átvivő sorozatra képes fegyverekkel, olyanokkal, amilyet maga Chase is használt Tibetben.

– Tűz! – kiáltotta Chase, miközben a földre vetette magát, célra tartotta UMP-jét. Starkman és a másik hat férfi ugyanazt tette. A biolabor homlokzati falát porfelhő árasztotta el, ahogy a 45-ös kaliberű puskákkal tüzet nyitottak az egyenruhásokra.

Az ajtó fekete szilánkokra tört, és az üvegdarabok között vér spriccelt, amikor az őrök elestek.

Még több MP-7 szólalt meg Chase-től balra, amikor egy újabb csapat biztonsági őr rohant ki az épületből. Ők jobban felkészültek, mint néhai kollégáik, és nagyobb fedezékük is volt, mert a lépcső mindkét oldalán a fal mögé tudtak bújni.

Starkman második csapata körülbelül harminc méterre lehetett tőlük, kint a nyílt terepen, amin még át kellett menniük. Kétszer három fős csoportokra oszlottak, s az egyik csapat a földre vetette magát, hogy tüzelésükkel fedezzék a másik csoportot, amelyik a legközelebbi épülethez rohant.

A biztonsági erők viszonozták a tüzet, és megpróbálták elkapni a rohanó embereket, mielőtt fedezékbe tudtak volna vonulni. Az egyik biztonsági túl magasra nyújtotta ki a fejét a fal fölött, és a koponyája egy részét levitte egy 45-ös sorozat, vérrel telítve meg a levegőt maga körül, ahogy hátraesett.

De a többiek tovább tüzeltek.

Az egyik futásban lévő ember elesett, a mellét véres sebek borították. A társai a lépéseiket sem rövidítették meg, amíg oda nem értek az épülethez, és fedezékbe nem húzódtak.

A biztonságiak a földön fekvőket vették célba. Rögök szálltak fel a levegőbe, ahogy a golyók a földbe csapódtak. Chase látta, egy porcsík közeledik a szélső ember felé, mint amikor egy kígyó lecsap a zsákmányára, de sehogy sem tudta figyelmeztetni.

Vörös vér spriccelt a levegőbe a felcsapódó talajszemcsék között.

A biztonságiak célpontot váltottak, megpróbálták leszedni a többi földön fekvő férfit…

A levegőben néhány kézigránát jelent meg, amelyeket az épület takarásában lévő csapat hajított el nagyon precízen. Fejmagasságban robbantak fel a lépcsők fölött, halálos lövedéket szórva a biztonságiakra. Kilenc méteren belül minden ablak betört a dupla robbanás hatására.

– A főbejárathoz! – kiáltotta Chase, a bejárat felé rohanva. Starkman és a többiek szétszóródva követték, hogy fedezéket tudjanak nyújtani.

Chase odaért a tönkretett ajtóhoz, a hátát nekivetette a falnak, és benézett az épület belsejébe. A patkó alakú recepciós pultnál nem volt senki, az ott szolgálatot teljesítő őrök most a lábánál hevertek holtan. Ezenkívül se biztonsági őrt, se civilt nem látott.

Starkman az ajtó másik oldalán helyezkedett el. Chase bement a hallba, miközben az amerikai egyik embere fedezte. A pult mögött volt az üvegtetős központi folyosó bejárata, s az egyik oldalán lépcsők fel és le.

Kinyílt egy ajtó, Chase felkapta a fegyverét. Egy fiatal szőke nő jelent meg, és amikor meglátta Chase-t, ijedtében megdermedt.

– Hello – mondta Chase, miközben intett Starkmennek, hogy ne lőjön. – Beszél angolul?

A nő bólintott, és csak bámult előre.

– Oké. Menjen ki az épületből. Tűzharc lesz. Vagyis inkább robbanás, de… – A falon a közelben észrevett egy tűzjelzőt. – Van még valaki odabent?

A nő ismét bólintott, de túlságosan félt ahhoz, hogy megszólaljon.

– Oké, mondja meg nekik, menjenek ki… és fussanak! – Az UMP tusával beverte a vészjelző üvegét. Megszólaltak a riasztócsengők. Chase összerezzent a zajra – így nehezebb meghallani, ha bármelyik biztonsági közeledik –, de minél gyorsabban kimennek a civilek az épületből, annál jobb.

Mert öt perc múlva nem lesz semmiféle épület.

Elment az ajtó mellett – a fegyverével a kifelé rohanó emberekre célozva, ha véletlenül valamelyiknél fegyver lenne –, majd berúgta a következő ajtót. Biztonsági szoba volt. Üresen.

De tudta, máshol az épületben van még több őr is…

Starkman és az emberei becsörtettek a hallba, miközben a civilek menekültek. – Tegyétek be a tölteteket! – adta ki az utasítást Chase a tűzjelző hangját túlkiabálva, arra az ajtóra mutatva, ahonnan Frost alkalmazottai jöttek ki. – De először ellenőrizzétek, minden civil kijött-e!

– Ez egy kicsit zűrös lesz! – panaszkodott Starkman. Az emeletről emberek siettek lefelé a lépcsőn. – Ha egy biztonsági őr a személyzet közé keveredik…

– Akkor célozz! Ti jenkik emlékeztek rá, hogyan kell csinálni, nem? – Chase gúnyosan rávigyorgott Starkmanre, mielőtt fedezékbe vonult volna az íróasztal mögött, hogy onnan figyelje a lépcsőt és a központi folyosót, miközben a biolabor dolgozói rohantak keresztül a halion. Tudósok, technikusok…

És biztonságiak! A tömegen keresztül furakodva MP-7-esek bukkantak fel…

Chase remélte, a civileknek van annyi eszük, hogy lehajtsák a fejüket. Leadott három sorozatot, szándékosan magasra célozva, aztán lebukott. Az emberek sikoltoztak. MP-7-esek hangja visszhangzott a hallban, a recepciós pult drága márványlapja darabokra tört, amikor a mindenen áthatoló sorozatok belecsapódtak.

Még több fegyvertűz, az UMP-k mélyebb ropogása hallatszott, amikor Starkman és az emberei viszonozták a lövéseket. Újabb sikoltozások, aztán a lövések abbamaradtak.

Chase kilesett a pult mögül, és megkönnyebbülten látta, csak biztonságiakat találtak el.

– Igazad volt! – szólt oda neki Starkman. – Az a célzós dolog tényleg működik!

Chase szélesen elmosolyodott, aztán intett a lépcsőn álló embereknek, hogy mehetnek az ajtó felé. – Mindenki kifelé! Jason, mondd meg a fiúknak, még néhány töltetet helyezzenek el a parkoló tartóoszlopain. Ezt az egész helyet a földdel tesszük egyenlővé!

– És te mit csinálsz? – kérdezte Satrkman.

Chase a központi folyosó felé intett a fejével. – Frost nyilván a biztonsági területen tartja a vírust! Le kell rombolnunk a hegyoldalt, és el kell érnünk, hogy ott is maradjon!

– Nekem jól hangzik. Majd én fedezlek. Aristides, Lime, gyertek velem. A többiek helyezzenek el tölteteket az alagsorban, aztán tűnés!

Chase ellenőrizte a folyosót. Még mindig emberek rohantak rajta keresztül, igyekeztek kimenekülni az épületből. – Gyerünk!

Chase a folyosóra rohant, Starkman és a többiek követték. A másik irányból jövő férfiak és nők érthető rémülettel reagáltak a feléjük rohanó négy kommandós ruhás, fegyveres férfi láttán, és kétségbeesetten igyekeztek kitérni az útjukból, ezért lekucorodtak a falak mentén.

– Menjenek ki az épületből! – ordította Chase. – Menjenek!

– Társaságot kaptunk! – kiáltott fel Starkman, a folyosó végére mutatva. Chase két egyenruhás férfit látott, akik a folyosó másik végén lévő biztonsági poszt mögött guggoltak, és céloztak…

Oldalra dobta magát, mialatt golyózápor süvített végig a folyosón, amely lekaszabolta az egyik dolgozót, aki csapdába esett a folyosó közepén, amikor saját félelme és határozatlansága miatt meg sem tudott mozdulni.

– A fenébe! – fakadt ki Chase. A civilek még mindig kétségbeesetten rohantak végig a folyosón, blokkolva a célpontját, a biztonságiak pedig egyáltalán nem törődtek a szerencsétlen áldozatokkal.

Néhány méterre tőle egy asszony vállában véres sebet ütött egy golyó, és csillogó vörös foltok tarkították az arcát, amikor elesett.

Chase-nek nem volt választása.

Felemelte a fegyverét, és leadott egy sorozatot a biztonsági őrhelyre, próbálva nem eltalálni egyik pánikba esett civilt sem. Az őrök lebuktak, amikor a golyók körülöttük ropogtak.

– Fedezéktűz! – kiáltotta Chase. Egy férfi próbált meg elrohanni mellette. Chase elkapta, és a sérült asszonyra mutatott. – Vigye ki innen! – A férfi rémülten bólintott, aztán végighúzta az asszonyt a folyosón.

Chase újabb sorozatot adott le, hogy lefoglalja az őröket, aztán végigfutott a folyosón, az egyik oldalhoz tapadt, hogy Starkmannek tiszta lövőszöge legyen. Átugrott egy férfit, aki az egyik ajtóban kuporodott össze, és már nem volt messze az első zsilipkamra súlyos ajtaja.

A mögüle érkező gyorstüzelés először három fegyverből jött, aztán kettőből, majd egyből, mert a többiek újra-töltöttek. Frost emberei ezt használták ki arra, hogy felugorjanak, és viszonozzák a tüzet. Mintegy végszóra az egyik férfi felugrott a pult mögül, és már célzott is az MP-7-essel…

De azonnal hátraesett, vérrel borítva, mert Chase az egész tárat kiürítette rá.

Chase a padlóra dobta magát, és az üres tölténytár még azelőtt kiugrott a helyéből, hogy leért volna a kifényesített parkettára.

Felugrott a második biztonsági őr.

Legalább három másodperc kell az újratöltéshez…

Az őr látta Chase-t és felemelte az MP-7-esét…

A feje hátravágódott, Starkman UMP-jének egyetlen lövése pontosan a homlokán találta el.

Chase hátranézett, és látta, a többiek futólépésben közelednek felé.

Újratöltötte a fegyverét, aztán felállt. – Szép lövés.

– Igen, nagyon szép – mondta egy másik hang.

Chase megfordult.

Frost!

Chase tüzelni kezdett az ajtó másik oldalán felbukkanó alakra ugyanabban a pillanatban, mint Starkman, és teljesen automatára állított UMP-jükkel kegyetlen sortüzet eresztettek az üvegre.

Tikk. Tikk.

Az ellaposodott golyók ártalmatlanul estek a földre az ajtó előtt. Az átlátszó alumíniumpáncél meg sem horzso-lódott.

– Gazember! – dünnyögte Starkman.

Frost előrelépett. A hangja az ujjlenyomat leolvasó alatti hangszóróból szólalt meg. – Mr. Chase. Be kell vallanom, meg vagyok lepődve, amiért látom.

– Tartozik egy kis visszamenőleges fizetéssel – mondta Chase, miközben azt nézte, hogyan lehetne kinyitni az ajtót…

– Ne fárassza magát! – mondta Frost. – A labornak ez a része teljesen le van szigetelve. Sehogy sem tudnak bejutni.

– Lehet, hogy nem tudunk bejutni, de az teljesen biztos, maga nem fog innen kijutni – mondta neki Starkman. Kinyitotta az egyik kis zacskót, amely az övéhez volt erősítve és kivette, ami benne volt. CL-20. Egy kiló. Magára robbantjuk ezt a helyet pontosan úgy, ahogy maga próbálta velünk megtenni Tibetben.

Frost csak önelégülten vigyorgott. – Sok szerencsét kívánok maguknak! – Hátat fordított nekik, és elindult.

– Frost! – kiáltott utána Chase. – Hol van Nina?

Frost megállt, és visszanézett Chase-re. – Dr. Wilde a lányommal van. Kari rábeszélt, hagyjam életben, mert azt reméli, megjön az esze, és csatlakozik hozzánk, mielőtt a vírus elszabadul.

– Micsoda? Vírus?! És az mikor lesz?!

– Annyi perc múlva, amennyire a repülőgépüknek szüksége van ahhoz, hogy elérje a kilencezer métert. – Chase és Starkman döbbent pillantást váltottak egymással.

– Igen, zajlik a dolog. Már késő, Mr. Starkman. Qobrasnak nem sikerült megállítania, és magának sem. Talán elgondolkodhatna ezen… mielőtt meghal. Ami, bármi is történik, valamikor az elkövetkező huszonnégy órán belül halálbiztoson be fog következni. – Ismét önelégülten vigyorgott. – Viszontlátásra, uraim! – És ezzel elment. A második ajtó ellentmondást nem tűrően bezárult mögötte.

Starkman dühösen még egyszer rálőtt az ajtóra, de az sértetlen maradt. – Rohadék!

– Ha van valami, amit utálok – mondta Chase –, akkor az az önelégült szarházi.

– Gondolod, hogy hazudott? Úgy értem, arról a vírusról.

– Ha a repülőgép még nem szállt fel, akkor még van esélyünk. Ha felszállt, akkor baszhatjuk, akárcsak a világ többi része. Akárhogy is… – Elővette a saját CL-20-asát. – Megcsináljuk, amiért idejöttünk, és felrobbantjuk ezt a helyet a jó büdös francba.

A Mercedes megállt az A380-as Airbus hatalmas szárnya alatt. Az óriási szállító repülőgép a hangár előtti betonkifutón várakozott, üresjáratban. Kari feltuszkolta Ninát a beszálló lépcsőn, mögöttük két biztonsági őrrel.

Az A380-asnak három fedélzete volt; egy utasszállító modell esetében a középső fedélzet, amelyre beléptek, a két utasszint közül az alsó lett volna, de a barlangszerű teherszállító változat mindhárom szintjét arra tervezték, hogy szállítmányokkal tegyék tele. Beléptek a személyzeti helyiségbe. A terem végén egy ajtó nyílt a rakodótérbe. Nina végignézett rajta. Az ablaktalan fedélzetnek körülbelül egyharmada volt tele.

Tudta, valahol a tartályok között ott a vírus, ami csak arra vár, hogy kiengedjék…

Egy meredek lépcső vezetett fel a legfelső fedélzetre. Kari oda irányította Ninát, aki azt várta, hogy még egy nagy rakodóteret fog látni, de meglepetésére egy luxuskabinba kerültek.

– Apám egy privát irodát alakított ki – magyarázta Kari. Kikapcsolta Nina bilincsét. – Kérlek, ülj le!

Nina kelletlenül leült, és körülnézett. A kabin mindegyik oldalán kis ablakok voltak, és a hátsó falon egy ajtó minden bizonnyal a felső fedélzetre nyílt. Egy L alakú íróasztalba egy számítógépes monitor és két telefon volt beépítve.

Kari leült egy bőrheverőre Ninával szemben. A két őr nem ment fel velük a lépcsőn, hanem az alattuk lévő társalgóban maradtak. Nina azon tűnődött, vajon le tudná-e győzni Karit, és meg tudna-e szökni, mielőtt a repülőgép felszáll… de mindjárt el is vetette a gondolatot. Esélye sem volt arra, hogy verekedésben legyőzze Karit.

– Nem tudom, miért hiszed, te el tudod érni azt, hogy örömmel csatlakozom ahhoz, amit csináltok… – mondta Nina.

– Nem várom el, hogy egy csettintésre megváltozzál. Tudom, számodra nehéz elfogadni ezt a dolgot. De el kell fogadnod, mert meg fog történni.

– Nem, te őrült vagy! Komolyan azt hiszed, ezek után akarok valamit is tőled?

Karinak rosszulesett ez a megjegyzés. – Kérlek, ne légy ilyen! Hát nem érted? Te közülünk való vagy. Egy igazi atlantiszi, az emberiség legjobbja! Megérdemled, hogy a világ egyik vezetője legyél! – Felállt és odament Ninához, aki azt hitte, megint meg akarja ütni, de Kari letérdelt előtte. – Nem akarlak megölni, nem! Csak mondd azt, meggondoltad magad. Még igazat sem kell mondanod! Majd ha minden megváltozik, akkor tudom, te is meg fogsz változni, rá fogsz jönni, igazunk volt. De ezt kell mondanod, ha életben akarsz maradni.

– Még annak ellenére is megölnél, hogy én vagyok a legjobbak egyik legjobbja? – kérdezte gúnyosan Nina.

– Nem tehetem meg, hogy nem engedelmeskedem az apámnak. És nem is teszem meg. – Kari megpróbálta megfogni Nina kezét, de ő elhúzta. – Csak egyetlen szó, mindössze ennyit kérek. Hazudjál! Kérlek, engem nem érdekel!

– Semmi esély sincs rá – mondta Nina.

A motorok zaja erőteljesebb lett. A lámpák villogtak, aztán az A380-as feléledt a tompaságából, és elindult.

– A vírus első adagját körülbelül tizenöt perccel a felszállás után fogják kiengedni – mondta Kari, miközben visszament a heverőhöz. – Ennyi időd van arra, hogy meggondold magad. Kérlek, Nina! Ne kényszeríts arra, hogy megöljelek!

Nina elfordult, s a jobboldali ablakon keresztül nézte a fjord körüli tájat, miközben teljesen elveszettnek érezte magát.

Chase időnként lövéseket hallott odakintről, miközben ő, Starkman és a társaik a kijárat felé rohantak. Fegyvere a kezében volt, de nem lett volna ideje senkire se célozni, amikor kijutottak. Most csak az számított, hogy olyan messzire kerüljön a biolabortól, amennyire csak lehetséges.

Kirohantak a szabadba. Chase látta az utolsó civileket, akik a nyílt terepen rohantak, ahogy csak tudtak, és hat méterrel odébb két fehér Grand Cherokee terepjárót, amelyek úgy parkoltak le, hogy elzárják az utat. Az autókat néhány egyenruhás őr használta fedezékül, körülöttük a földön egy pár holttest feküdt. Éppen Starkman csapatának két életben maradt tagjára lőttek.

A fjordon túl pedig egy csillogó A380-as teherszállítót látott, amely lassan gurult a kifutópálya felé.

A vírus ott van a fedélzeten…

És Nina is ott van a fedélzeten.

Chase-nek nem volt ideje ezen gondolkodni. A terepjárók mögött lévő biztonságiak meglátták őket, és a biolaborból menekülő embereket lőtték. Chase egy kézzel tüzelt, s bár tudta, annak, hogy futás közben eltalálja őket, csaknem nulla az esélye, muszáj volt őket addig sarokba szorítani, amíg elmenekül az épülettől.

Lime a földre zuhant, amikor egy golyó belefúródott a csípőjébe. A kiképzés minden apró részlete azt sugallta Chase-nek, menjen vissza és húzza őt biztonságos helyre, de ebben az esetben sehol sem volt biztonságos hely.

A CL-20-as most már bármelyik pillanatban felrobbanhat…

Nina az egyik percben még bambán nézte a távoli biolabor épületeit, a következőben pedig felugrott, amikor a komplexum összeomlott, hatalmas robbanássorozat rázta meg és több tonna törmeléket repített fel vagy száz méterre a levegőbe. Egy nukleáris bomba lökéshullámához hasonló porfelhő söpört végig a területen. – Jézusom!

Kari felugrott, és az ablakokhoz rohant. – Uramisten!

– Ez aztán az utolsó kísérlet! – mondta Nina győzedelmesen. Qobras emberei sikerrel jártak!

Aztán beléhasított: most már teljesen mindegy.

A vírus kikerült a laborból, itt van a gépen. Tizenöt perc múlva kiengedik. A Társaság a rossz célpontot semmisítette meg!

Chase zúgó füllel feltápászkodott. Felemelte a kezét, hogy a szemét megvédje a jégesőként hulló törmelékdaraboktól, aztán körülnézett.

Most már senki sem lőtt rá. Mindkét dzsipet oldalba kapta a robbanás, és felborultak, összepréselve a mögöttük lévő embereket.

A biolabor szinte teljesen megsemmisült. Az a kevés rész, ami megmaradt, a felismerhetetlenségig tönkrement, a falak beszakadtak és megdőltek, mint a betört fogak. Meghajlott és megtekeredett acélgerendák meredtek az égnek a törmelék közül.

Chase hunyorogva próbált szétnézni a lerombolt betonból felszálló porfelhőn keresztül, hogy lássa, mekkora kárt okozott a robbanás a földalatti biztonsági területen. A bejáratát törmelék zárta el.

Azt azonban nem tart sokáig eltakarítani… Chase döbbenten látta, Frost irodája fentebb a hegytetőn többé-kevésbé érintetlen maradt. Bár a homlokzata megrepedt, még mindig egy darabban volt, sőt még az ablakok is épségben maradtak, túlélték a robbanást. Nyilván ugyanabból az átlátszó páncélból készültek, mint a zsilipkamra ajtaja.

Ez azt jelentette, hogy Frost és a vírus szintén túlélték.

A vírus…

– A fenébe! – Elnézett a fjord felé. Az A380-as még mindig a kifutópálya keleti vége felé gurult. Amikor majd odaér, akkor megfordul és felgyorsul a hosszú betoncsíkon, majd felszáll, és elindul a tengerpart mentén, és szélnek ereszti a halált.

A közelből Starkman nyögését hallotta. Aristides néhány méterrel mögötte feküdt holtan, nyitott szemmel. Chase odarohant, megragadta az amerikait, és felhúzta. – Gyerünk! A vírus a gépen van! Még megállíthatjuk!

Starkman letörölte a koszt az arcáról. – Már a felszálláshoz készülődik, Eddie. – A fjordot átszelő hídra mutatott.

– Nem tudunk időben odaérni.

Chase a ház irányába bökött a hüvelykujjával. – Tudom, honnan szerezhetünk egy nagyon gyors autót…

Az íróasztalon a monitor képernyője életre kelt, megvilágítva Kari aggódó arcát. – Miss Frost – mondta egy női hang – kapcsolom az édesapját a videokapcsolaton keresztül.

– Ó, hála Istennek! – kiáltott fel Kari. – Azt hittem, meghaltál!

Frost hangja a kabin hangszóróin keresztül hangzott fel.

– Én jól vagyok. A biztonsági terület teljesen ép maradt.

– Qobras emberei voltak? Láttam, amikor ejtőernyősök szálltak le.

– Starkman volt és Edward Chase.

Kari teljesen meglepődött. – Micsoda? De hát azt mondtad, Qobras…

– Eddie! – Nina felugrott és az asztalhoz szaladt. – Azt akarja mondani, hogy él? Mi történt?

– Emlékeztethetnéd Dr. Wilde-ot arra, nem nagyon segít magán azzal, ha ennyire nyíltan örül ennek – mondta Frost hűvös hanghordozással. – Chase Starkmannel együtt ellenünk dolgozik.

Kari összeráncolta a homlokát. – Hazudtál nekem? Ha tudtad, hogy nem halt meg…

– Az nem számít – vágott közbe Frost. – Most csak az számít, nem sikerült nekik. Még mindig megvannak a víruskultúrák, és Schenk a hídhoz viszi a biztonsági csapatot, hogy ne mehessenek át rajta és ne támadhassák meg a repülőgépet. Azt hittem, Chase és Starkman már halottak, de hamarosan biztos azok lesznek.

– Szép járgányok – mondta Starkman, akit lenyűgözött a látvány. Chase-szel együtt a ház alatti garázsban álltak, Kari autó- és motorgyűjteménye előtt. – Melyik a leggyorsabb? A Lamborghini? A McLaren?

Chase kinyitotta a járművek kulcsait tartalmazó szekrényt. – Nem, kabrióra van szükségünk, a Ferrarira. – Rámutatott a csillogó tűzpiros F430-as Spiderre, miközben észrevette, Kari versenymotorja már nincs a mellette lévő parkolóhelyen, aztán keresni kezdte a megfelelő kulcsot. Könnyű volt megtalálni: a fekete-sárga ágaskodó lovat azonnal felismerte, épp eleget álmodozott róla gyerekkorában.

– Kabrióra? Miért?

– Mert lőnöm is kell majd belőle. Az úton több biztonsági lesz, és maguktól nem fognak átengedni a hídon! – Odahajította a kulcsokat Starkmannek. – Gyerünk! Te vezetsz!

– Mi a fenét tervezel? – kérdezte Starkman, amikor Chase beugrott a Ferrari anyósülésébe.

– Nem tudom, menet közben kitalálom.

– Mindig te voltál a nagyokos, mi? – Starkman bemászott a vezetőülésbe, és bedugta az indítókulcsot. A Ferrari motorja szinte állati morgással kelt életre. – Gondolod, hogy pusztán egy UMP-vel le tudod szedni a repülőgépet?

– Nem akarom leszedni, mert Nina is rajta van! Menjünk!

A Ferrari hatalmas kerékcsikorgással kikanyarodott a parkolóhelyéről, amikor Starkman felpörgette a motort. – Hé! Egy kicsit érzékeny! – Visszavett a sebességből, és a főkapu felé fordult, amely automatikusan kezdett kinyílni, ahogy közeledtek. – Megpróbálod megmenteni a lányt? Mit akarsz csinálni, felugrasz a gépre, miközben felszáll?

– Ha az kell! – Chase ránézett a Starkman hátán lévő felszerelésre. – Add ide a szigonypisztolyodat.

– Neked kurvára elment az eszed! – tiltakozott dühösen Starkman, de ennek ellenére odaadta a fegyvert Chase-nek.

Az ajtó elég magasra kinyílt, úgyhogy a Ferrari könnyen átfért alatta. Starkman rátaposott a gázpedálra, és a motor felbőgött. Az autó úgy lőtt ki, mint egy puskagolyó. – A jó életbe!

– Mindig szerettem volna egy ilyet! – mondta Chase, miközben ellenőrizte a géppuskájában a töltényeket, majd előrenézett. A házból kivezető kocsiút cikcakkban haladt lefelé a hegyoldalon, majd beletorkolt a hídhoz vezető útba, ahol két Grand Gherokee-t parkoltak le útelzárásképpen. Odébb, félúton az út és a híd között állt egy ezüst BMW X5-ös.

Starkman előre mutatott; a dzsipek mögött további biztonsági őrök guggoltak. – Nem szívesen mondom, de a Ferrarik nem golyóállóak!

– A dzsipek sem! Kész vagy? – Az F430-as odaért az utolsó kanyarhoz.

– Mint mindig! – Starkman bal kézzel felemelte az UMP-jét, jobb kézzel pedig a kormányt tartotta. A Ferrari egyenesbe ért, az ideiglenes útelzárás közvetlenül előttük volt…

– Tűz!

Chase tüzelni kezdett, ahogy a Ferrari felgyorsult, és a lövéseket a jobboldali dzsip ablakmagasságára irányította. Starkman kinyújtotta a karját a kocsi oldalán és tűz alá vette a másik járművet, miközben az elhasznált töltényhüvelyek pattogtak a szélvédőn.

A dzsipek megremegtek a támadástól, és a lövések hatására széttört az üveg és behorpadt a fém. Chase látta, amint az egyik ember elesik. Arra nem számított, hogy eltávolítják az útból az összes biztonságit, csak sakkban akarta tartani őket, amíg a Ferrarival elrobognak mellettük.

– Menj fel a járdára! – kiáltotta Chase. – Mi?

– A járdára, a járdára! – A két dzsip elzárta a kétsávos utat, de volt egy járda a gyalogosok részére a jobb oldalon.

– Nem férünk el!

– De igen! — Nem mintha lett volna más választásuk: ha egy könnyű olasz sportkocsi összeütközik egy kéttonnás amerikai terepjáróval, nem kétséges, hogy melyik jár rosszabbul.

Starkman jobbra kormányozta a Ferrarit, miközben mind a ketten tovább tüzeltek a dzsipekre. Chase fegyveréből kifogyott a lőszer. Golyók koppantak az F430-as oldalán, amikor az őrök visszalőttek.

– A fenébe! – kiáltotta Starkman. – Nem fogunk elférni!

– Csak menj! – üvöltötte Chase és felkészült, amikor az F430-as nekiment a járdaszegélynek. Az ütközéstől az elülső spoiler darabokra tört, aztán a könnyű kis kerekek nekicsapódtak a kíméletlen betonnak, amitől Chase úgy érezte, mintha a gerincére egy kalapácsütést mértek volna.

Chase oldalán az autó csikorogva súrolta a híd korlátját, miközben a bal első sárhányó Starkman oldalán beakadt a dzsip hátsó részébe, és úgy gyűrődött hátrafele, mint egy ezüstfólia. Mind a két visszapillantó tükör leszakadt, üvegszilánkokat szórva a két férfira.

– Bukj le! – kiáltotta Chase, amikor Starkman visszakormányozta a Ferrarit az útra. Golyózápor kísérte az autót. Az egyik lövedék Chase fejétől csupán centiméterekre csapódott neki a csavart bukócsőnek.

Starkman újra felgyorsított. Chase hátraesett az ülésén, amikor a Ferrari nagy sebességgel kilőtt a dzsipeket hátrahagyva. Önkéntelenül is felkiáltott izgalmában. – A rohadt életbe!

– Jó kocsit választottál! – mondta Starkman a szél süvítését túlkiabálva.

– Oké, tehát… Betört a szélvédő.

Starkman összerándult, amikor vér spriccelt ki a mellkasán keletkezett sebből, a golyóálló mellényén keresztül ütött formátlan lyukból. A motor sebessége hirtelen lecsökkent, ahogy a lába lecsúszott a gázpedálról. A Ferrari szabadon haladt előre, egyre jobban lassulva.

– Jézusom! – kiáltotta Chase. Elkapta a kormánykereket, és megpróbálta úgy tartani, hogy az F430-as ne rohanjon bele az előttük parkoló BMW-be.

Az autó mellett kezében egy csillogó fegyverrel állt valaki, akit Chase azonnal felismert.

Schenk.

Felismerte a fegyvert is. Frost biztonsági főnöke egy Wildey-val lőtte le Starkmant.

Az ő Wildey-jával.

Chase felemelte az UMP-jét, de túl későn jutott eszébe, hogy tölténytárat kell cserélnie. Schenk célba vette saját hosszú, ezüstcsövű fegyverével…

Chase elengedte a kormányt, és átvetette magát a kocsi ajtaján. Hallotta a Wildey jellegzetes dörgését, amikor egy Magnum-sorozat öklömnyi lyukat ütött az ülés támlájába. Közben nagyot huppanva földet ért, és gurult tovább.

Még egy dörgés. Egy aszfaltdarab repült a levegőbe centiméterekre a lábától. Tovább gurult, s közben nyomta a hátát a szigonypisztoly. Fémes csattanást lehetett hallani, amikor a Ferrari nekiment a dzsip oldalának és megállt. A motor leállt. Schenk hátraugrott, és a saját járműve mögött keresett fedezéket.

Chase felugrott és a BMW-hez rohant. Schenk meglátta és ismét tüzelt, de Chase a földre vetette magát az X5-ös mögött, miközben új tölténytárt keresett a készlete között.

A fenébe!

Ahogy megérintette, azonnal tudta, valami baj van. A tölténytár nyitott vége görbe volt, eldeformálódott. A saját súlyával nyomta össze, amikor az úton gurult előre, így nem fér bele az UMP töltényűrjébe.

Chase eldobta a használhatatlan tölténytárat, és helyette a kezébe vette az UMP-t és boka magasságban meglendítette, amikor Schenk megkerülte az X5-öst, kezében a Wildey-val…

A német lövése célt tévesztett, mert Chase elkaszálta a lábát az UMP tusával. Schenk felmordult, amikor elveszítette az egyensúlyát, és a karjaival a levegőben hadonászva tántorogni kezdett.

Chase egy rögbijátékoshoz hasonlóan hátratolta Schen-ket, egészen a biztonsági korlátig, megpróbálta keresztüllökni rajta.

De Schenk még Chase-nek is túl nagy darab volt, lehetetlennek tűnt, hogy puszta fizikai erővel legyőzze az izompacsirtát. Schenk rádöbbent, mekkora veszélybe került, mire gyorsan behajlította a térdét és testsúlyának középpontjával a korlát alá bukott. Meglendítette a karját és a Wildey tusával nyakon vágta Chase-t, letaglózva egyetlen fájdalmas csapással. Schenk csizmája nagyot csattant Chase koponyáján. Chase az oldalára esett. Forgott vele a világ, amikor felnézett.

A Wildey pontosan az arcába szegezve. Mögötte pedig Schenk rajzolódott ki. A német önelégülten mosolygott…

Durr!

Chase összerándult. De nem a Wildey sült el.

Starkman UMP-je volt, a tölténytárban maradt utolsó golyó véres lyukat ütött Schenk jobb vállába. A Wildey kiesett a német kezéből, amikor hátratántorodott a korlátnak.

Chase felkapta a pisztolyt, és körbeforgatta. – Ez az enyém.

És tüzelt. A golyó Schenk bal szemébe fúródott, s a szemgolyója undorító takonyként spriccelt ki, ahogy a lövés haladt tovább az agyába és kiszakította a koponyája tetejét. A feje hátrahanyatlott a golyóval való ütközéstől, majd a teste átfordult a korláton, és több száz métert zuhant a jeges vízbe.

Eddie hasogató fejét kezével fogva visszatántorgott a Ferrarihoz. Starkman az ajtón keresztül lógott kifelé, a szájából csöpögött a vér. Egy pillanatig Chase azt hitte, Starkman halott, de akkor az egyik szeme megrándult, és felnézett rá.

– Most örülsz, hogy nem öltél meg, mi? – kérdezte Starkman gyenge hangon. Felegyenesedett az ülésen, és hátrahanyatlott. – Gyerünk, el kell kapnod a gépet…

Chase kinyitott az ajtót, hogy átemelje Starkmant az anyósülésre, de ő megrázta a fejét. – Hagyj itt, én kipur-cantam, és társaságunk érkezik. – Abba az irányba nézett, ahonnan jöttek. Az útelzárásnál használt egyik dzsip már üldözőbe vette őket, és még további járművek hajtottak az úton az épületek felől. – Majd én megállítom…

– Mivel?

Starkmannek valahogy sikerült egy félmosolyt erőltetnie az arcára és felmutatott egy köteg CL-20-ast, amelyen már ketyegett az időzítő.

– Csak arra ügyelj, hogy húsz másodpercen belül tűnj el erről a hídról – mondta levegő után kapkodva, majd utolsó szikrányi erejével kimászott a Ferrariből, és lefeküdt a földre Chase lábánál. – Mindhalálig, Eddie…

– Mindhalálig! – ismételte utána Chase, miközben beugrott a Ferrariba, és újra indította a motort. Hátramenetbe tette és elhúzott a BMW-től, majd egyesbe kapcsolt és rátaposott a gázra.

Az anyósülésen ülni távolról sem hasonlít ahhoz az élményhez, amikor az ember 483 lóerőt irányít. A gyorsulás olyan éles volt, mint amikor a vadászrepülő felszáll. Mire Chase-nek eszébe jutott, hogy sebességet váltson, már több mint hatvan mérföldes sebességgel ment, és a motor úgy visított mögötte, mint egy sziréna.

A harmadik sebességbe tette, most már nyolcvan mérfölddel ment, a sebességváltót átkattintva a csillogó krómházon…

A tükörben látta, a dzsip már majdnem odaért Stark-manhez, a többi jármű pedig épp ment fel a hídra.

A híd másik vége egyre közelebb került, de Chase-nek fogalma sem volt arról, mennyi ideje maradt a robbanásig. Csak percek.

Óránként száz mérföld, és még mindig gyorsul, de van néhány másodperc a szilárd talajig…

A tükörben lévő kép egy szempillantás alatt eltűnt. Egy perccel később hatalmas durranás hallatszott, mint valami mennydörgés, amelyet azonnal követett egy kisebb, de vészjóslóbb moraj.

A híd vízszintes síkja hirtelen lejteni kezdett…

Összeomlott.

Starkman bombája kirobbantotta a híd főívének a közepét, és ettől a szerkezet fele belezuhant a folyóba. Chase csak annyit tudott tenni, hogy jobb lábával padlóig nyomta a gázt és remélte, a Ferrari eléri a híd végét, mielőtt az egész mindenség összeomlik alatta.

Most már emelkedőn haladt felfelé, a sebesség vészesen csökkent, miközben egy repedéshullám száguldott végig az út felületén. – Ó, a fenébe…

Minden megbillent, és az út szétomlott alatta…

A Ferrari kilőtt a fjordba lezuhanó, összeomló híd végéről, és nagy zökkenéssel szilárd talajra érkezett. A kipufogók letörtek, amikor az autó alja földet ért, a motor hangja durva, egyenetlenül rekedtes lett.

Chase erőlködött, hogy irányítani tudja az autót, miközben az összevissza himbálózott. Rátaposott a fékre. A Ferrari megrándult, amikor bekapcsolt a blokkolásgátló, de oldalra csúszott, a gumik csikorogtak, közel jártak ahhoz, hogy kidurranjanak.

Chase elfordította a kormányt. Az autó hátrafele fordult egy fal felé.

Levette a lábát a fékről, és gázt adott…

A tönkretett gumik fájdalmas sikolyával a Ferrari hirtelen megállt egy kellemetlen szagot árasztó gumifüstfelhőben, alig harminc centire a repülőteret elkerítő faltól. Chase köhögött a mellette elhaladó kavargó füsttől. A betört szélvédőn keresztül látott még egy felhőt, egy kísérteties porcsíkot, ott, ahol valaha a híd volt. Az őt üldöző biztonsági őrök eltűntek, a főnökükkel együtt a vízbe zuhantak.

És Starkmannel együtt.

Chase megállt…

Aztán megfordult, hogy megnézze a kifutópályát. A távolban látta az A380-as egyre növekvő fehér alakját a környező hegyek fekete hátterében, amint arra készült, hogy megforduljon.

És felkészüljön a felszálláshoz.

Sebességbe tette a viharvert Ferrarit, aztán nagy kerékcsikorgással elindult.