30

Chase hátratántorodott, a szeme könnybe lábadt a törött orrába visszatérő fájdalomtól. Mivel az A380-as még mindig megdőlt, a férfinak erőlködnie kellett, hogy megtartsa az egyensúlyát.

Újabb rúgást kapott, amikor Kari egyik lábán körbefordulva ismét lecsapott rá. A cipője sarka Chase mellkasát találta el, mintha egy csákányt vágtak volna a szívébe. Chase levegő után kapkodott.

Kari lába újra lecsapott, ezúttal Chase pisztolyát verte ki a kezéből. Iszonyú fájdalom futott rajta végig, amikor a kisujja eltört. A Wildey elrepült, és a hátsó válaszfalnál állt meg.

Bal öklét meglendítette, és Kari feje hátrahanyatlott, amikor az ütés eltalálta az arcát. Kari felüvöltött, legalább annyira a meglepetéstől, mint a fájdalomtól, és gyilkos tekintettel hátrébb lépett.

Chase látta, Kari bőrnacijának övrészébe egy fegyver van bedugva. Kari észrevette, hogy a férfi szeme a fegyverre tévedt. Amikor kivette a helyéről, Chase vállal nekiszaladt Karinak, a szerelőkabin ajtajának nyomva és kipréselve belőle a szuszt…

A pisztoly elsült.

Chase bal combjában szúró fájdalmat érzett. A lába azonnal felmondta a szolgálatot, és oldalra billent. Odakapott a sebhez. A golyó keresztülfúródott a combján, de elkerülte a csontot. A ruhája azonnal csupa vér lett.

Az A380-as újra vízszintes helyzetbe állt, a robotpilóta most már úton volt Ravnsfjord felé.

Kari levegő után kapkodott. – A fene vigye el, Eddie – mondta fuldokolva. A füstölgő fegyvert felemelte, és Chase arcának szegezte…

És ott tartotta.

Eltelt egy másodperc, kettő, Kari ujja szorosan a ravaszon…

– Kari!

Nina a rakodótér ajtajában állt, két kézzel fogva Chase Wildey-ját. Karira célzott.

– Dobd el! – mondta Nina.

– Nina? – kérdezte Kari teljesen meglepődve, de a fegyvert nem vette le Chase-ről.

– Kari, tedd le a fegyvert. Tedd le!

– Nina, még mindig van időd meggondolni magadat – mondta neki Kari szinte könyörgő hangon. – Még mindig jöhetsz velem!

Nina összeszorította a fogát. – Nem engedem, hogy megöld Eddie-t.

– Én meg nem engedhetem azt, hogy veszélybe sodorja a tervünket. – Kari ismét Chase-re nézett. Aki szemét összehúzta a nagy fájdalomtól, a kezével szorította a sebet a lábán, és nem tudott válaszolni. Nina felé fordította a fejét, és intett neki, hogy lőjön. Azt akarta volna kiáltani Ninának, csak az amatőrök beszélnek, de nem jött ki hang a torkán.

– A terv egy őrület! – csattant fel Nina. – Az apád egy őrült!

Kari arcán düh szaladt át. – Ne mondd ezt!

– Kari, te is tudod, igazam van. Te is tudod, amit csinál, az rossz! Az Isten szerelmére, éveken keresztül azért dolgoztál, hogy életeket ments az egész világon! Gondolj azokra az emberekre, akiken segítettél! Egyikőjük sem jelent neked semmit?

– Meg kell tennem – mondta Kari, bár az arcán némi kétely jelent meg. – Nem ellenkezhetek az apámmal.

– Már megtetted! – emlékeztette őt Nina. – Amikor nem engedted neki, hogy megöljön engem! És most is láttalak idebent: megölhetted volna Eddie-t, de nem tetted. Mert ő is fontos neked. Megmentette az életedet!

– De ő nem közülünk való…

– Kari, nincs mi és ők – erősködött Nina. – Mindannyian emberek vagyunk, emberi lények. Igen, a világon vannak problémák, és mindig is lesznek!

Kari ismét Ninára nézett, elbizonytalanodva. – De csak így tudjuk megoldani…

– Azzal, hogy embermilliárdokat öltök meg? Szerinted így kell megoldani a problémákat? – A nehéz pisztolyt még mindig Karira fogva Nina közelebb lépett. – Kari, én ismerlek téged. Nem vagy se Hitler, se Sztálin, se semmilyen tömeggyilkos. De meg tudod akadályozni, hogy apád egy legyen velük. Csak tedd le a fegyvert…

Kari fegyvere nem mozdult. – Én… nem tehetem.

– Nem engedem, hogy megöld Eddie-t. Vagy bárki mást.

Most megmozdult a fegyver: Kari Ninát vette célba. – Nem akarlak megölni – mondta Kari. – Kérlek, ne kényszeríts rá!

– Nina, lője le! – nyögte ki nagy nehezen Chase.

– Én sem akarlak téged megölni, de ha muszáj, megteszem – mondta Nina.

A hatalmas fegyver megingott remegő kezében.

– Nina, háromig számolok. Addig dobd el! – Kari most már szinte könyörgött. – Egy…

– Lője le! – mondta érdes hangon Chase.

– Kettő…

– Kari, tedd le!

– Három!

Szinte egyszerre tüzeltek.

Ilyen közelről lehetetlen lett volna elvéteni a lövést, de Karinak sikerült, mert az utolsó pillanatban elfordította a csuklóját, és mellé lőtt. A golyó elsüvített Nina mellett, a kabin hátsó falába fúródott.

Ugyanakkor Nina ösztönösen összerándult. És tüzelt. A Wildey akkorát ütött a kezében, hogy a visszacsapó erő szinte kirántotta a fegyvert a markából.

Kari nekizuhant az ajtónak. Vöröslő vérfolt borította be a fémet mögötte, amikor a 45-ös kaliberű golyó átszakította a testét. Kari lecsúszott az ajtó mentén és Chase mellé roskadt.

Nina rémülten nézte Karit. A Wildey kiesett az ujjai közül.

– Uramisten! – zihálta Nina, és képtelen volt elfogadni, amit tett.

– Nina… – suttogta Kari, miközben egy könnycsepp gördült le az arcán. Aztán lecsukódott a szeme.

– Uramisten! – kiabálta Nina. – Én nem akartam…

– Meg akart ölni bennünket – dörmögte Chase, ismét megszorítva sebesült lábát, miközben megpróbált felülni. – Gyerünk, segítsen! – Némi hezitálás után, mivel nem tudta levenni tekintetét Kariról, Nina ülő helyzetbe igazította Chase-t. – Kösz.

Nina megvizsgálta Chase lábát, és látta, a nadrágját teljesen átáztatta a vér. – Jézusom! Kerítenünk kell valami kötszert…

– Arra nincs idő. Vigyen a pilótafülkébe, ki kell kapcsolnom a robotpilótát!

Nina felhúzta Chase-t, aki nyögött egy nagyot, amikor a fájdalom belenyilallt a lábába. – És azután mi lesz? – kérdezte Nina.

– Meg kell akadályoznunk, hogy a vírus kiszabaduljon, azután értesítjük a hatóságokat, figyelmeztetjük őket arra, mit csinált Frost.

– De mi lesz a biolaborban lévő vírussal? – kérdezte Nina, miközben segített Chase-nek a pilótafülkébe sántikálni. – Mire bárkit is meggyőz arról, hogy emberek milliárdjait akarja megölni, addigra felküld egy másik gépet a levegőbe!

Chase lépés közben megállt. – A biolabor…

– Mi van vele?

– Az épületeket felrobbantottam, de a biztonsági terület még mindig egyben van. Meg kell semmisítenünk.

– Hogyan? – Chase elfordította a tekintetét, és végigjártatta a gépen. – Ó, nem… – Nina túlságosan élénken emlékezett még a szeptember 11-ei szörnyűségre. A Ground Zero helyszíne alig két mérföldre volt a lakásától.

– Egy ötszáz tonnás repülőgép tele üzemanyaggal hatalmas lyukat vág bele, és mindent eléget, ami benne van – mondta Chase mogorván.

– De meg fogunk halni! Kivéve ha… vannak ejtőernyők a gépen?

Chase a fejét rázta. – Nem tudunk lejutni. Hacsak…

– Hirtelen megváltozott az arckifejezése, és megfordult, hogy hátranézzen.

– Felejtse el a pilótafülkét! Inkább segítsen a rakodótérbe, gyorsan!

Frost az irodája ablakában állt, és végigmérte a biolabor odalenn még mindig füstölgő romjait. A laboron túl ott volt a fjord és a felrobbantott híd csonkjai. Chase és a társai óriási kárt okoztak a birtokában. Már hívták telefonon a helyi hatóságok aziránt érdeklődve, mégis mi történt.

De mindez nem számított. A biztonsági terület sértetlen, és annak ellenére, hogy Chase-nek valahogyan sikerült feljutnia az A380-as fedélzetére, nem sikerült megsemmisítenie.

– Uram, az irányítótorony most értesített bennünket arról, hogy a repülőgép robotpilótára kapcsolt, és visszafele tart Ravnsfjordba – mondta egy férfihang a hangszórón keresztül.

– A lányomtól van üzenet?

– Még nincs. Uram, a légiirányító központ tudni szeretné, mi történik.

– Csak mondja meg nekik, volt egy kis probléma a gépen, ezért az Airbus a biztonság kedvéért visszatér. – Frost kinézett a fjordon túl elterülő repülőtérre. – Mikor fog leszállni?

– Körülbelül hat perc múlva.

– Folyamatosan tájékoztassanak! – Kikapcsolta a telefonvonalat, és a távolba meredt, várva a hatalmas teherszállító felbukkanását. A kommunikáció hiánya aggodalommal töltötte el, mint ahogy az is, hogy a gép vészhelyzetben használt automata rendszereit használták, de az a tény, hogy az A380-as hazatér, azt sugallta, még mindig az ő emberei uralják a helyzetet. Chase máshová próbált volna repülni vele, és értesítette volna a norvég hatóságokat.

Majd ha leszáll, tisztázódik a helyzet.

A terv még mindig kivitelezhető.

– Annak a háromnak oldja el a rögzítőköteleit! – utasította Chase Ninát, a központi rakodótér baloldalán lévő leghátsó tartályokra mutatva.

– De akkor elszabadulnak, ha a gép megbillen – mondta Nina egy kicsit összezavarodva.

– Annál többet is fognak csinálni. Na gyerünk, csinálja gyorsan! – Amíg Nina meghúzta a rögzítőkötelek kioldókarját, Chase odabicegett a rakodóajtó irányító szerkezetéhez.

– Mit csinál?

– Felrobbantom az ajtót.

Nina ereiben meghűlt a vér. – Micsoda?

– Ezeket a tartályokat el kell takarítanunk az útból. Látja azt a motort?

Nina hátranézett a raklapon lévő motorkerékpárra.

– Igen? – Hirtelen megértette, mire gondol Chase. – Nem! Azt nem lehet… maga megőrült!

– Ez az egyetlen módja annak, hogy lejussunk. Ha csak kiugrunk, akkor is óránként száz mérfölddel repülünk és akkora ütést semmiképpen sem élnénk túl.

– És ezzel szemben mi történik, ha egy motorkerékpárral hajtunk ki egy levegőben lévő repülőgép hátából?

– Hát a maga szájából hallva, tényleg nem egy tökéletes terv… De még mindig jobb, mintha landoláskor lelőnek!

– Azt hiszem, a vér, amit vesztett, egyenesen az agyából jött – mondta Nina egyáltalán nem vicces hangulatban, de folytatta a tartályok kioldását.

Chase elolvasta a figyelmeztető feliratot. – Oké – kiáltott fel, amikor Nina kioldotta az utolsó kötelet is – menjen vissza a motorhoz és kapaszkodjon meg jó erősen! – Nina sietve végigment a rakodótérben, miközben Chase elengedte sebesült lábát, hogy egyik kezével megkapaszkodjon a gép szárnyának főtartójában. A másikkal elfordította a robbanócsavarokat felrobbantó két pirosra festett kar egyikét.

Aztán abban a pillanatban…

A felrobbanó csavarok hangjait, amelyek leszakították a rakodóajtó nehéz csuklópántjait, össze sem lehetett hasonlítani a szél és a gép kibírhatatlan bömbölésével, amikor az ajtó kiszakadt a helyéből. Hurrikán erejű szél süvített be a rakodótérbe. Az A380-as ereszkedni kezdett, úgyhogy a repülőgépben nem következett be nyomásmentesítés, de még mindig több mint háromszáz csomóval haladt előre.

A repülőgép megbillent. A számítógépek megpróbálták ellensúlyozni a váratlan mozgást, de az első tartály elmozdult, majd fülsiketítő fémcsikorgással elindult hátrafele a padlóba épített görgős síneken. Nekicsapódott a vírust tartalmazó tartálynak, aztán átrepült a tátongó ajtónyíláson és elkapta a légáramlat.

Chase figyelte, ahogy lezuhan. Még mindig a tenger fölött voltak, de néhány perc múlva földközelbe érnek.

Az A380-as megint megbillent, amikor a robotpilóta ellensúlyozta a tartály elvesztéséből származó kilengést. Újabb fémláda csikorgott végig a görgőkön, de hirtelen oldalra dőlt, éppen Chase felé tartva!

Chase semerre sem tudott a tartály útjából kitérni…

Elengedte a fő tartót, és hátradobta magát. A nagy erejű szél elkapta, és leverte a lábáról.

A rakodóajtó hátsó kerete úgy vágta ketté számára a kilátást, mint egy kés pengéje. A kerettől balra volt a vírustartó tartály oldala és a rakodótér fala közti keskeny rés; jobbra pedig a nyitott égbolt és a biztos halál.

Nekiesett a keretnek, és egy pillanatra odaszorította a szél…

Aztán balra lendítette.

Elkapott egy rögzítőkötelet, és belekapaszkodott, miközben az elszabadult tartály végigzötyögött a görgős sínen és kiesett az ajtón. A harmadik konténer úgy követte, mint egy kocsiszerelvény, mert az A380-as hirtelen felfelé billent, amikor megszabadult a súlytól, s ezáltal egyenesen Chase felé küldte a tartályt. Az nekicsapódott a vírust tartó konténernek, és az pár centire állt meg Chase arcától. Aztán a szél, amely az elejét csapkodta, kiszippantotta a rakodótérből az üres térbe.

A fagyos szél újra megcsapta Chase-t. Kénytelen volt csaknem csukott szemmel befelé nézni a rakodótérbe.

Nina a motorkerékpár melletti konténerbe kapaszkodott. Az ajtón keresztül Chase látta a látóhatár fekete vonalát előttük. A norvég partot.

Chase odahúzta magát a vírust tartó konténer megrongált sarkához. A sérült lábával minden lépés olyan volt, mintha egy lándzsát döftek volna a húsába. Haladt előre, s a tartályok jobb oldalán lévő rögzítő köteleket használva vonszolta magát Nina felé.

Amikor távolabb került az ajtótól, akkor valamennyit enyhült a szél. Odaért a Suzukihoz, és a nagy hangot túlkiabálva odaszólt Ninának: – Oldja el a motort, és indítsa be!

– És mi lesz, ha nincs benne benzin? – kiabálta vissza Nina.

– Akkor megszívtuk! Készítse elő, nekem még vissza kell mennem a pilótafülkébe.

– Minek?!

– Hogy kikapcsoljam a robotpilótát! – A tartályokra támaszkodva Chase végigbicegett a rakodótéren és odaért a személyzeti részhez. A két őr holtteste a kabin oldalára sodródott a gép manőverezései miatt, Kari pedig arccal a földnek feküdt a lépcső alján. Észrevette Wildey-ját és megpróbált lehajolni érte, de a lábában úgy hasított végig egy tüzes fájdalom, hogy letett róla. Majd felveszem visszafelé, döntötte el magában.

Belépett a pilótafülkébe és ellenőrizte a robotpilóta kijelzőjét. Ahogy gondolta, Kari élesítette a gép összes automata rendszerét. Az A380-as a ravnsfjordi központi leszállópálya felé tartotta az útirányt, s az onnan érkező jeleket fogja használni a leszálláshoz.

Bár még mérföldekkel arrébb volt, Chase már látta a leszállópálya fényeit a pilótafülke ablakain keresztül. Az Airbus még mindig az Északi-tenger fölött repült, de a partvonal már nagyon közel volt, már látszott a repülőtér, pedig három mérföldre volt a szárazföld belsejében. Chase ellenőrizte a többi vezérlőt is. A repülőgép veszített a sebességéből, a motorok lassulni kezdtek, ahogy a számítógépek finoman ereszkedve vitték lefelé, igyekezve minél simábbá tenni a leszállást.

Chase visszanézett az ablakokon keresztül. Ott volt a fjord, egy fekete bemélyedés a partvonalban. Egy fekete füstcsík jelezte a biolabor helyét…

Az ő célpontját.

A szélvédő központi támasztópillére szolgált útmutatóként az A380-as útirányához. Most pontosan a leszállópálya lámpáival volt egyvonalban. Chase-nek egy pár fokkal jobbra kellett irányítania a gépet…

Megnézte a magasságmérőt. Nyolcezer láb, és folyamatosan csökken. Lejjebb kell menni. Sokkal lejjebb.

Nagy nehezen áthajolva a halott pilótán, Chase egyik kezével megfogta a botkormányt, mialatt a másikkal kikapcsolta a robotpilótát.

Megszólalt egy vészjelző, de Chase nem törődött vele. A botkormányt egy picit jobbra billentette a tartópillérhez képest, amitől megdőlt a gép. Lassanként a fények a tartópillérektől balra látszódtak. Chase addig tartotta egyhelyben a botkormányt, amíg a füstoszlop pontosan előtte volt, aztán felfelé tolta. Az A380-as gyomorszorítóan himbálózott, mielőtt visszatért volna egyenesbe.

Eddig rendben volt. Most jön a rázós rész…

Előre tolta a botkormányt. A gép orra lefelé bukott, a magasságmérő számlálója hirtelen felgyorsult. Chase-nek mindent szemmel kellett megítélnie: ha túl magas, akkor az A380-as túlrepült a célon, ha túl alacsony, akkor a fjord sziklás oldalába csapódik be…

A repülőgép négyezer láb alá ereszkedett. Elöl látszott a partvonal. Kezdtek kifutni az időből.

Chase egy még előrébb tolta a botkormányt, meredekebbé téve a leszállást. Újabb figyelmeztető jel szólalt meg. – Tudom, tudom – mondta vicsorítva a műszerfalnak. Háromezer láb. Megnézte a sebességmérőt. Valamivel kevesebb, mint száz csomó.

Túl gyorsan haladtak, de Chase nem tehetett semmit sem ellene. Ha túlságosan lelassítja a gépet, akkor meg is állhat.

Kétezer láb. Gyorsan közeledett a partvonal. A repülőgép még mindig egyenesen a biolabor füstölgő romjai felé tartott. Chase átnyúlt a robotpilóta panelen keresztül és többször is rácsapott a mégse gombra, azon imádkozva, sikerüljön kitörölnie minden utasítást, amit Kari bevitt a rendszerbe. Ha a gép megpróbálja a korábbi programozás szerinti útirányt követni, és kényszerleszállást hajt végre Ravnsfjordban, akkor mindennek vége.

Ezer láb. A pilótafülkét hangos tülkölés töltötte meg, alatta pedig egy mesterséges női hang ismételgette: – Figyelem! Földközelség-jelzés! Figyelem! Földközelség…

– Tudom! – Hatszáz láb, ötszáz…

Chase egyenesbe hozta a gépet. A mesterséges horizont lustán visszatért centrális pozícióba. Négyszáz, háromszázhetven…

Háromszázötven. Kiegyenlítés. A fjord déli oldalán lévő terep durván háromszáz lábnyira volt a tengerszint fölött. Chase előrenézett. Ha az A380-as tartja az irányt és a magasságot, akkor pontosan átrepül a fjord fölött és áthalad a biolabor maradványai fölött, aztán becsapódik a mögötte lévő hegyoldalba.

Ha jól saccolta meg a magasságot. Ha nem…

Bekapcsolta a robotpilótát, és a kezét a botkormány fölött tartotta arra az esetre, ha a számítógépek megpróbálnák felfelé irányítani vagy visszafordítani a leszállópálya felé. De nem tették. Minden más utasítás kitörölt, így a robotpilóta egyenletes irányban és sebességen tartotta az Airbust.

Chase megfordult és egyik kezét rászorította a lábára, nem törődve a fájdalommal. Már érezte az ájulás szélét súroló vérveszteség árulkodó jelét, mert a szédülést okozó gyengeség úgy ólálkodott körülötte, mint egy falka sakál, várva hogy lecsaphasson. Nem maradt sok idő. Sántikálva átment a lépcsőn a pilótafülkéből a személyzeti kabinba…

És rémülten megállt…

Kari eltűnt!

Vérnyomok vezettek a rakodótér ajtajához. Fájdalmak közepette felvette a fegyverét a földről és az ajtóhoz támolygott. – Nina!

A Suzuki megszabadult a kötelektől, és az oldalkitámasztó tartotta. A kulcsok a benzintartályhoz ragasztott műanyag zacskóban voltak; Nina kiszakította a zacskót és kivette belőle a kulcsokat, ám a velük együtt lévő dokumentumokat azonnal elvitte az erős szél.

Ninának nem sok gyakorlata volt a motorkerékpárokkal, de a Suzukit viszonylag könnyen sikerült beindítania. A benzinszint mutató azonban az üres jelzésnél állt, mert a szállításhoz kiürítették belőle az üzemanyagot, csak az alján maradt egy pár csepp. Nina körülnézett, jön-e már Chase a pilótafülkéből…

És akkor meglátta Karit!

Kari ráugrott, lerántotta Ninát a kerékpárról. Mindkét lány nagyot dobbanva ért földet. Nina megpróbálta letolni Karit magáról, de ekkor Kari a könyökével fejbe vágta. Nina aléltan felnézett.

Kari megmarkolta Nina torkát. A norvég lány arca eltorzult a fájdalomtól és a dühtől, miközben a keretül szolgáló szőke haját sörénnyé fújta a szél. – Te áruló ribanc! – üvöltötte Kari, és még a foga is véres volt. – Mindent megadtam neked, és te lelőttél engem!

Nina nem kapott levegőt. Rángatta Kari karját, de meg sem tudta mozdítani. Kari ujjai egyre szorosabban fogták a nyakát, hüvelykujját mélyen belenyomta Nina légcsövébe. Kezdett elsötétülni a világ, és Nina egyre erősebben érzett a fülében egy sziszegő hangot, amely még a szél süvöltését is elnyomta.

A rakodótér másik végében Chase látta, amint Kari Ninán fekszik és fojtogatja, de a két lány olyan közel volt egymáshoz, hogy nem kockáztathatott meg egy lövést…

Fenyegetően közeledett az ájulás, mögötte pedig a halál. Nina csak annyit látott, Kari dühtől eltorzult arca ott van fölötte. Még egy utolsó erőfeszítést tett, hogy lerántsa a kezét a nyakáról…

Az ujjai valami hideg és kemény tárgyhoz értek.

Valami éleshez.

A medálja…

Utolsó erejével megmarkolta az orichalcumdarabot és végigvágta vele Kari jobb csuklójának belső részét.

Kari felsikoltott. Hátrahőkölt, s amikor elengedte Ninát, sugárban ömlött a vér a vágásból, majd hitetlenkedő rémülettel nézett le Ninára, aki ököllel az arcába vágott. Kari hátraesett, legurult Nináról, és kábultan elterült a földön.

– Szép ütés volt! – kiáltotta Chase, miközben odabicegett Ninához.

– Gondoltam, kipróbálom a maga módszereit – zihálta Nina.

– Szálljon fel a motorra! – A rakodóajtón keresztül Chase látta a mögöttük lévő, távolba vesző partvonalat. A gép most már kevesebb mint két mérföldre volt a biolabortól, és az A380-as egy perc alatt megteszi ezt a távolságot.

Felült a Suzukira, miközben a sebe miatt fájdalmasan nyögdécselt. Nina felkapaszkodott mögé. Most értette meg, mekkora őrültségre készülnek. Nemigen látott esélyt arra, hogy életben maradjanak…

Átkarolta Chase-t. – Gyerünk!

Kari felült, és látta, mire készülnek.

Chase felpörgette a motort. A hátsó kerék kipörgött, a nagy teljesítményű motor hangja halk csikorgássá változott, amikor a motor leugrott a raklapról, és nekiiramodott a rakodótérben a nyitott ajtó felé.

Kari el akarta kapni Ninát, de már túl késő volt.

Mire a Suzuki elérte a rakodóajtót, már hetven mérföldes sebességgel száguldott és gyorsult.

Chase elfordította a kormányt, a motor kirepült a térbe.

Az, hogy a repülőgép hátsó részéből hajtottak ki, valamennyire semlegesítette az előre tartó sebességüket, de nem eléggé. Szilárd talaj fölött voltak, gyorsan zuhantak lefelé…

Chase úgy érezte, elszámolta magát, meg fognak halni.

– Csukja be a szemét! – kiáltotta Ninának…

A Ravnsfjord északi oldalán lévő sziklacsúcs éppen ott haladt el alattuk. A fjordban zuhantak lefelé!

Chase lenézett. Víz vágtatott feléjük iszonyú sebességgel…

– Ugorjon!

Kari visszatámolygott a pilótafülkébe, miközben a sebeiből ömlött a vér. Ha sikerülne újraaktiválnia a robotpilótát, akkor a számítógépek még mindig vissza tudnák állítani az A380-ast egy kényszerleszállásra.

De amikor belépett, rájött, már túl késő.

Az otthona ott villogott tőle jobbra. Alatta a biolabor romjai hevertek, közvetlenül előtte pedig a hegyoldal, apja irodájának hatalmas ablakaival…

Kari sikítani kezdett.

Frostot megbénította a döbbenetes látvány, amikor a repülőgép ahelyett, hogy átrepült volna a fjord fölött, egyenesen őfelé tartott. Pillanatnyi bénultsága ugyan eltűnt, az életösztön minden más gondolatot a háttérbe szorított, de nem volt hová mennie, és nem volt már idő…

Chase rúgott egyet a jó lábával, és levetette magát a bukfencező motorkerékpárról. Nina ugyanazt tette. Együtt zuhantak a víz felé…

Az Airbus több mint száz mérföldes sebességgel csapódott neki a hegyoldalnak.

Az ötszáz tonna fém és ötvözetei, meg az üzemanyag nagyobb erőt képviselt, mint amekkorának még a speciálisan megerősített biztonsági terület is ellent tudott volna állni. A négy hatalmas motor az ütközéstől elszabadult a helyéből, s bombaként szakította át a betonból és acélból készült falakat. Mögöttük berobbant az üzemanyag, ahogy a szárnyak letörtek. Folyékony tűzhullám söpört végig a komplexumon és mindent megolvasztott, amihez hozzáért.

Az égő pokol a biztonsági terület minden zugába eljutott. Az a laboratórium, amelyben a vírust kifejlesztették és tárolták, felrobbant, a perzselő lángok mindent felemésztettek odabent, és véget vetettek Jonathan Philby kínokkal teli életének. Aztán maga a hegy is összeomlott, visszaszerezve magának a belőle kivájt területet és több millió tonna kő alá temetve a vírust – egyszer s mindenkorra.

Chase tudta, ha ekkora magasságból esnek rá, a víz olyan kemény lesz, mint a beton.

Hacsak nincs valami, ami először megtöri a felszínt.

A nehéz motorkerékpár belecsapódott a vízbe, hatalmas hullámot verve fel maga körül. Egy másodperc töredékével később ő és Nina követték.

Megtört felszín ide vagy oda, olyan érzés volt, mintha egy épületből ugrott volna ki. Kínzó fájdalom járta át, amikor sebesült lába behajlott. Ráadásul jéghideg volt a víz, csaknem fagyos.

Még nagyobb fájdalmat érzett, amikor valami másnak is nekiütődött. Nem a víznek, hanem valami szilárdnak.

A motornak…

A jármű az oldalára esett, a víz ellenállása lassította merülését. Chase pontosan ráesett!

A fájdalom, amit érzett, annyira intenzív volt, hogy majdnem elájult.

Majdnem. De eközben sikerült egyetlen céljára koncentrálnia, az életben maradásra. A víz alatt volt. Úszni, felmenni a felszínre, lélegezni.

A megsérült lába most már teljesen használhatatlan volt – a másik pedig beakadt a motorkerékpárba.

A ruháját bekapta a motor egyik része. Rúgkapált, és megpróbált kiszabadulni. Semmi eredmény. Nem tudott nekifeszülni. A motor süllyedt lefelé, és úgy húzta a fjord alja felé, mint egy horgony.

Kiképzése ellenére pánik tört ki rajta. Kétségbeesetten csapkodott, mit sem törődve a fájdalommal, de sehogy sem tudott kiszabadulni.

Meg fog fulladni!

Azok után, amin átment, azok után, amiket túlélt, itt a vége…

Valaki megragadta.

Nina!

Chase érezte a lány kezét a lábán, ahogy megrántja a farmerje anyagát. Elszakadt. A motorkerékpár elmerült a hideg sötétségben, miközben Nina teljes erejével úszott, és húzta magával Chase-t.

Amikor Chase felért a felszínre, szippantott egy hatalmasat a hideg levegőből. – Ó, istenem! – zihálta. – Azt hittem, ott fogok meghalni!

– Csak viszonoztam egy szívességet – mondta Nina. A lány alulról tartva segített Chase-nek, miközben a fjord legközelebbi partja felé úszott. – Jézusom! Nem tudom elhinni, hogy megcsináltuk!

– Maga jól van?

– Mindenem úgy fáj, mint az istennyila, de azt hiszem, nem tört el semmim se. Mi történt a repülőgéppel?

Chase megpróbálta felemelni a kezét, hogy megmutassa, de túl gyenge volt. Ehelyett a fejével bólintott a fjordtól keletre eső irányba, ahol egy vastag, olajos fekete füstfelhő szállt az ég felé. – Kemény landolás.

– És a vírus?

– Megsült. Minden mással együtt.

Nina szomorúan nézett a fekete felhőre. – Kari…

Elérték a sziklás partot, ahol Nina kihúzta Chase-t a vízből. – Uramisten! – kiáltott fel, amikor meglátta Chase lábát. Rányomta a kezét a sebre, és próbálta elállítani a vérzést. – Orvoshoz kell mennünk.

– Helyes – mondta Chase. – Van egy klinika annak a sziklának a tetején a cég főhadiszállásán. Kár, hogy azé a fickóé, akit éppen most robbantottunk fel. Nem hiszem, hogy túl nagy örömmel látnának bennünket…

Mintha csak válaszolni akartak volna, Chase mellett hirtelen széttört egy szikla. Egy puskalövés hangja visszhangzott a fjord körül.

– Ezek nem viccelnek! – kiáltott fel Nina. Kereste, ki lőtt. A szemben lévő parton néhány ember körvonalát látta, akik feléjük mutogattak.

Egy másik golyó a közelben csapódott a földbe, apró szilánkokat repítve az arcukba. – Menjen fedezékbe! – adta ki a parancsot Chase.

– Nem hagyom itt! – tiltakozott Nina. Lehajolt, hogy magával húzza.

– Nina, ne!

– Nem hagyom itt! – ismételte meg Nina, aztán Chase hóna alá nyúlt, és húzni kezdte a köveken keresztül.

Valami elsüvített Nina mellett, fellebbentve a haját. Egy újabb kő tört darabokra mögötte. – Elkaptak – nyögte Chase. Felnéztek a sziklatetőn álló alakokra, és elcsíptek egy fényvillanást a látcsövükből.

Nina összehúzta magát, még szorosabban szorítva Chase-t, és az arcát a férfi arcához nyomta. – Eddie…

Fegyverropogás, de nem a fjordon túli fegyverekből.

Géppuskatűz valahonnan a magasból. Por és kosz szállt fel a távoli szikla tetejéről. Az egyik férfi átesett a szélén, és egészen addig üvöltött, amíg le nem ért egy sziklás kiugróra.

– Mi a kurva élet volt ez? – kérdezte Chase csodálkozva.

A válasz egy percen belül megérkezett, amikor a norvég hadsereg zászlajával ellátott három helikopter haladt el a sziklatető fölött, és a fülkékben látni lehetett a katonákat. Két helikopter folytatta az útját a fjordon át, és úgy mozogtak, hogy bekerítsék a fegyvereseket, miközben a harmadik a víz felé igyekezett, Ninával és Chase-szel szembefordulva.

– Honnan jöttek? – kérdezte Nina.

– Valaki bizonyára hívta a tűzoltókat. A norvégok valószínűleg meg akarták tudni, miért robbantották fel Kristian Frost birtokának a nagy részét. – A helikopterből egy hangszórón át megszólalt egy hang.

– Maga tud norvégül?

– Egy szót sem.

– Én sem. – Chase fájdalmas mozdulattal felemelte a kezét olyan magasra, amennyire csak bírta. – Jobb lesz, ha maga is felteszi a kezét. Nem lenne jó, ha azok után, amiken keresztülment, valami lövöldözni szerető norvég lőné le.

– Hát nem nagyon. – Nina felemelte az egyik kezét, miközben a másikkal Chase-t segítette. Az arca még mindig Eddie arcához ért. – Ó, és Eddie?

– Mi az?

Nina megcsókolta. – Köszönöm, hogy megmentetted az életemet. Megint.

Chase viszonozta a csókot. – Köszönöm, hogy te megmentetted az enyémet. Bár… – Chase szélesen elmosolyodott és kivillantak elálló fogai –, ebben az életmentéses kockáztatásban még nem vagyunk egy szinten.

Nina elmosolyodott. – Cö-cö. Ez aztán a hála a részedről!

Ismét megcsókolták egymást, miközben a helikopter egy helyben lebegett, és emberek másztak le róla kötélen.