17

A kötelet még mindig a bal kezében tartotta. Abban a villanásnyi pillanatban, amikor már majdnem ráesett a legfelső lombtakaróra, Chase elengedte a fegyverét, és jobb kezével is elkapta a fekete nylonkötelet.

Az ágak ide-oda lökdöstek, ahogy közéjük zuhant, és ahogy haladt lefelé egyre vastagabbak és keményebbek voltak. Az egyik nekicsapódott a vállának, és Chase ráhajította a kötelet.

Hirtelen megint zuhanni kezdett, és már nem volt semmi közte és a föld között… A kötél megfeszült.

Chase belekapaszkodott a kötélbe, és felüvöltött, amikor a súrlódástól lejött a bőre. Kezdett lassulni, egyre lassabban csúszott lefelé…

A kötél elvágott része kicsúszott a szorításából, és eltűnt az ágak között. Chase szabadesésben közeledett a földhöz, egyre nagyobb sebességgel távolodott a fák lombjaitól…

Puff.

Sötétség.

Egy távoli hang, mintha egy csövön keresztül visszhangzott volna, valami ismerőst mondott… Az ő nevét mondta.

– Eddie? – Egy női hang, egyre közelebbről. – Eddie?

Chase szeme hirtelen kinyílt. Foltokban látta az alkonyba borult égbolt foltjait a fák lombján keresztül, amelyben – éppen fölötte – volt egy nagy lyuk.

Néhány másodpercbe beletelt, mire a gondolatait szavakká tudta formálni. – Onnan estem le?! – kérdezte nehezen véve a levegőt, miközben megpróbált felülni.

De azonnal megbánta. Minden izma fájt, mintha agyonverték volna. Dühös morgással visszadőlt.

– Eddie!

– Nina? – Hunyorgott, amikor egy arc föléje hajolt, és aggódva nézett le rá. – Istenem, maga nagyon szép…

– Hát legalább még lát – mondta egy másik hang. Kari jelent meg a látóterében, Nina mögött állt, aki ránézett, majd a fák felé fordította a fejét. – Az több mint húsz méter magas…

– Úristen! – mondta Nina, közelebb hajolva Chase-hez. – Alig tudom elhinni, hogy még él!

– Ahhoz több kell, hogy meghaljak, doki – mondta Chase, és fájdalmasan egy vigyort erőltetett az arcára. Még az arcizmai is sajogtak.

Nina egy darabig nézte Chase-t, az arcán vegyes érzelmek kavarogtak, majd hirtelen elkezdte ütögetni a férfi mellkasát. – Maga őrült! Maga tökéletlen, hülye, idióta! Mi a fenét gondolt? Miért csinálta ezt? Mi baj van magával?

– Ó, ó! Ez hosszú lista… – Chase óvatosan felemelte a fejét. Az egész teste sajgott, de sehol sem érezte a törött csontra utaló éles szúrást vagy tompa fájdalmat.

Kivéve az orrát.

Nina és Kari meglepetésére Chase elkezdett nevetni, furcsán vihorászni a megkönnyebbüléstől, hogy életben van. – Jézusom! Ez tényleg fájt. És még csak el sem kaptam azt a szemetet! – Az arca eltorzult, miközben lassan felült, Nina pedig letérdelt mellé, hogy segítsen neki. – Mi történt? Meddig voltam elájulva?

– Nem sokáig – felelte Kari. – A helikopter elment, északkelet felé repült.

– Lehet, hogy agyrázkódása van – figyelmeztette Nina. – Maradjon nyugodtan!

Chase észrevett valamit, amitől azonnal elfelejtette a fájdalmait. – Azt hiszem, ez most a legkisebb gondunk – mondta nagyon lassan.

Nina követte a tekintetét. Ereiben megfagyott a vér.

Indiánok vették körül őket.

Ninát és Karit, akik maguk között támogatták Chase-t, visszavitték a faluba.

Bár az indiánok nyíltan nem voltak agresszívek, Nina mégis érezte, dühösek voltak. Ami aligha meglepő, hiszen sokat közülük megöltek, az otthonaikat lerombolták, és a templom helyén, amelyre ők és az őseik évezredeken keresztül vigyáztak, most füstölgő romhalmaz áll. Nina azon csodálkozott, hogy egyáltalán van még olyan tagja az expedíciónak, aki életben maradt.

A meglepetése még nagyobb lett, amikor beértek a faluba. Tüzet gyújtottak, mellette ott feküdt di Salvo, aki még mindig élt, és magánál volt. Vérfoltos ruháját szétvágták, és a golyó ütötte sebre kötést tettek. Mellette Castille és Philby sebesült indiánoknak nyújtottak elsősegélyt.

– Edward! – kiáltott fel Castille, amikor a kis csapat közeledett. – Mon dieu! Te még mindig élsz!

– Éppen csak – nyögte Chase. – Mi ez a szívélyeskedés?

– Van néhány új barátunk. Hát jó, talán a barát nem a legjobb szó… – biccentett Castille az indiánok felé.

– Mi történt? – kérdezte Nina, miközben Karival a földre helyezték Chase-t. Az őket kísérő indiánok hátraléptek és fürkésző tekintettel figyelték őket.

– Amikor látták, ahogy harcoltunk Jason és az emberei ellen, megváltoztatták a véleményüket rólunk. Hogy szól a mondás? „Az ellenségem ellensége a barátom”? Lehet, hogy ez naivitás, de bennünket megmentett.

Nina nézte az indiánokat. Néhányan azokat a tárgyakat vették sorra, amelyeket Starkman embereitől vettek el, csoportokba rendezték őket, és nyilvánvalóan striguláztak, mert pergamenszerű háncsdarabokra valamiféle jelöléseket írtak. A golyók különösen nagy csodálatot váltottak ki; két asszony hüvelykujjal kipattintgatta az összeesett a tölténytárból, és a csillogó tárat a tűz fénye felé fordították. – Jó ötlet hagyni, hogy így játsszanak a golyókkal?

– Jobb, mintha töltött puskákkal játszanának – nyögte Chase. – Hogy van Agnaldo?

Castille ránézett a betegére. – Kellett adnom neki egy injekciót, de még mindig tud nekünk tolmácsolni. Edward, segítséget kell hívnunk. A hajónkat biztosan szétdúlták, és biztos, hogy Perez kapitány és Julio is halott. – Kari ijedtnek látszott.

– Jaj, ne! – mondta Nina halkan. – Várjunk csak! Ha a Néréiszt megsemmisítették, akkor hogyan fogunk segítséget kérni?

Chase valami mosolyhoz hasonlót erőltet az arcára. – Ugyanúgy, ahogy pizzát rendelnénk. Telefonálunk. Az egyik zsákban van egy műholdas telefon.

– Ez mind szép és jó – csattant fel Philby, akinek a hangja tele volt reménytelenséggel –, de én volnék az egyetlen ember, akit foglalkoztat, hogy egy szó szerint felbecsülhetetlen régészeti leletet felrobbantottak? Rosszabb, mint a Talibán!

– A belsejét meg nem is látta, Jonathan – mondta Nina szomorúan. – Hihetetlen. A Poszeidón-templom másolata, pontosan olyan, amilyennek Platón leírta. – És még egy térkép is volt ott, amely megmutatta Atlantisz pontos helyét…

Nina elhallgatott. A térkép. Volt valami azzal a térképpel kapcsolatban…

– Sajnos a maguk fegyverhordozó barátaik már útban vannak oda – mondta Philby. Nina ügyet sem vetett rá, mert erősen gondolkodott azon, amit a templomban látott.

– Nina! Mi az? – kérdezte Kari.

– A térkép… Atlantisz mindenképpen a Cádizi-öbölben volt – erősködött Nina. – Starkman embere tévedett, nem lehetett igaza. Az atlantisziak képesek voltak egész óceánokon keresztül hajózni. És az lehetetlen, hogy a térképen az otthonuk meghatározásában több száz kilométert tévedtek volna! Van valami, amit nem vettünk észre, valami az atlantiszi… rendszerrel kapcsolatban… – Hátranézett az asszonyokra, akik a golyókat számolták. Nina figyelmét felkeltette, ahogyan számoltak, és ez váratlanul új gondolatmenetet indított el benne.

Odament di Salvóhoz, és leguggolt mellé. – Agnaldo? Hall engem?

A férfi arcát verejték borította, de a fájdalomcsillapító ellenére még mindig reagált a környezetére. – Igen, hallom. Mi az?

– Szükségem van rá, hogy fordítson nekem.

– Mindent megteszek… Mit akar mondani?

– Először azt kell tudnom, hogy odamehetek-e azokhoz az asszonyokhoz, és megnézhetem-e, mit írnak le. – Di Salvo akadozva megkérdezte a két életben maradt vént, majd a válasz után bólintott Ninának. Nina feltartott kezekkel odament az asszonyokhoz, akik meglepődéssel és egy kis félelemmel reagáltak, de nem tartott sokáig Nina számára meggyőzni egyiküket, hogy megnézhesse halvány színű háncslapjukat.

Nina helyesen gondolta: striguláztak. Odatartotta a tűz fényéhez, hogy jobban lássa az elmosódott jeleket, aztán az eszközök között észrevett egy világító rudat. Meghajlította, és élénk kék fény jött ki belőle. Az indián asszonyok félreugrottak, majd lassan visszatértek, elbűvölve. A törzs más tagjai is, a látványtól megbabonázva állták körül Ninát. Nina bátorítóan rájuk mosolygott, aztán figyelmét ismét a számokra fordította.

Kari odament mellé. – Mi az?

– Emlékszel, amikor azt mondtam, az atlantiszi számrendszer nyolcas alapú? – kezdte Nina, egyik ujját végighúzta az egyik számoszlopon, ügyelve arra, nehogy elmaszatolja a szénnel írt jeleket. – De az Ész próbájánál nem működött, igaz? És a templomban a Néréiszek szobrai. Platón szerint száznak kellett volna lenni, de te csak hetvenhármat számoltál, ugye?

Kari bólintott. – Rájöttél, hogy miért?

– Nem vagyok benne biztos… – Nina lenézett a földön heverő golyókra. Mellettük volt egy halom üres tölténytár. Nina felvett egyet közülük. – Eddie? Hány golyó fér bele egy ilyenbe?

– Az UMP-be? Harminc sorozat.

– Tehát több mint száz golyó van itt, jó… – Felvette az egyik golyót. – Oké, lássuk…

Nina letérdelt, és közelebb húzódott a legközelebbi indián asszonyhoz, miközben igyekezett barátságosan, nem fenyegetően ránézni. A nő gyanakvó tekintettel reagált, de nem húzódott el, amikor Nina felvett egy faszéndarabot és egy üres háncslapot. Nina egy kis jelet írt a lapra – az egy egység szimbólumát. Aztán felemelte a golyót, rámutatott a jelre és kérdőn felvonta a szemöldökét. – Ez egy, ugye? Egy?

Az indián asszony egy darabig furcsán bámult Ninára, aztán hirtelen elmosolyodott, és mondott valamit. – Azt mondja, igen – fordította le a szavait di Salvo.

– Remek! Oké… – Nina lenyúlt, felemelt egy maréknyi golyót, ledobta mindet maga mellé, aztán sorba állított kettőt közülük és az első jel mellé egy újabb jelet tett.

– Kettő?

Az indián nő ismét bólintott. Nina még hatot hozzátett a sorhoz, aztán még több jelet írt a lapra. Nyolc kicsi vonás egy sorban…

Újabb bólogatás. Nina mosolygott, majd fogta a kilencedik golyót, odarakta az első sor végére, és még egy jelet írt le a többi mellé. – Kilenc?

Az asszony megrázta a fejét. Nina letörölte a nyolc jelet és helyette egy fordított V-t írt le, majd újra rámutatott a golyókra. – Kilenc?

Újabb fejrázás, amit ezúttal egy kis bosszankodó arckifejezés is kísért, és mintha valami gúnyos megjegyzést tett volna a többi indiánra nézve. Néhányan kuncogtak, akárcsak di Salvo. – Mit mondott? – kérdezte Nina.

– Nem hiszi el, hogy maga még számolni sem tud – felelte di Salvo, kimerültsége ellenére jót mulatva.

Az indián nő kivette Nina kezéből a faszenet, és a szimbólumtól balra. Odaírt egyetlen jelet, majd rámutatott a kilenc golyóra. – Szóval ez a kilenc? – mondta Nina elgondolkodva.

– Mire jöttél rá? – kérdezte Kari.

– Starkman embere úgy gondolta, a magában álló kúpos ékezet kilencet jelöl – felelte Nina, és cikáztak a gondolatai.

– De nem úgy van. Akkor kezdtem erre rájönni, amikor láttam, hogyan számolnak. Nem az ujjukat használják, hanem a köztük lévő réseket. Nézd csak! – Az egyik golyót arrébb tette a többi mellől, aztán az egyik ujjával megpaskolta a másik kezének hüvelyk- és mutatóujja közötti részt. – Egy. – Az indián asszony figyelte Ninát, mert nem tudta biztosan, mit csinál. Nina egy második golyót is félretett, aztán újra megérintette a bőrt a hüvelyk- és mutatóujja között, majd a mutató- és középső ujja között is. – Egy, kettő?

Az asszony bólintott, és elmosolyodott. Mindkét kezét felemelte, és két kisujjával gyorsan megszámolta az ujjak közötti réseket, míg el nem jutott a nyolcig.

Nina rájött, jelentősége van annak, milyen alakot formált az asszony keze, mert a számolás befejezésekor a két kisujjának a hegyét összeérintette. – A kúpos ékezet – az jelenti a nyolc „teljes” rést. A kilencet tehát egy kúpos ékezet és egy jelöli, ami azt jelenti, hogy… – Nina rámutatott a strigulákra, ahol egy pont után egy pár kúpos ékezet állt. – Az tizenhét – egy plusz nyolc plusz nyolc. De nézd csak, a tizenhatot nem két kúpos ékezettel jelölik, hanem nyolc egyes egységgel plusz egy ékezettel. Ez olyan, mintha először kitöltenék az ujjaik közötti réseket, és amikor betelnek, a következő szám annyi lenne, ahány tele nyolcas kezük van, plusz egy.

– Ez nem lineáris haladvány – mondta Kari, miután megértette.

– Nem csoda, hogy nem tudtuk megfejteni a rejtvényt a templomban – hiszen rossz rendszert használtuk! Ez olyan, mint a jelölési és a pozicionális rendszerek furcsa keveréke!

– Ha lehet érthetően, doki! – nyöszörögte Chase.

– Oké, oké… A mi rendszerünkben mindig egy oszlopot hozzáadunk, amikor tízzel szorzunk, igaz? Tízes, százas, ezres, ez szabályos haladvány. De az ő rendszerükben, ami láthatóan megegyezik az atlantiszi rendszerrel, az új szimbólumok, amelyeket a rejtvényteremben láttunk, nem ugyanannak a szabályos haladványnak megfelelően lettek bevezetve, hanem kitöltik a réseket – felmutatta nyitott tenyerét –, hogy úgy mondjam. Ha a szabványos nyolcas számrendszert használták volna, akkor a következő szimbólum, a kúpos ékezet, vagyis a kis kalap…

– Igen, tudom, mi a kúpos ékezet, doki – mondta Chase zsémbesen.

– Elnézést. Tehát normális nyolcas számrendszerben nyolcat jelölne, de itt nem – a nyolc helyett áll, de addig nem jelenik meg, amíg el nem jutsz a nyolc plusz egyhez. Az utána következő jel, a ferde L pedig a nyolcas rendszerben hatvannégy lenne. Mivel azonban ez inkább kumulatív, nem pedig lineáris sorozat ebben az esetben addig nem jutsz előre, míg az ujjaid közötti rések mindegyikét ki nem töltötted…

– Nyolc darab nyolcas csoport plusz nyolc után lép be – folytatta Kari, izgatottan mutatva a háncsdarabra írott jelek megfelelő csoportját.

– Úgy van! És az első alkalom, amikor használják, az nyolc darab nyolcas csoport plusz nyolc… és aztán plusz egy. Az pedig…

– Hetvenhárom! – kiáltottak fel egyszerre.

– Mint a szobrok száma? – kérdezte Chase, a homlokát ráncolva, mintha a fejében új fájdalommal bővültek volna a már meglévők.

– Igen! Persze! Ezért mondta Platón, hogy száz darab volt! Évszázadokon keresztül félremagyarázták az atlantiszi számrendszert. Az ő rendszerükben ez a száz ekvivalense, amikor belép a harmadik számjegy! Csakhogy ez se nem tízes, se nem nyolcas alapú, ez egy teljesen egyedi rendszer.

– De Qobras ezt nem tudja – mutatott rá Kari. – Ami azt jelenti, hogy amikor ő átváltja a térképen szereplő szélességi fokokat jelölő számokat modern számokra, akkor azok nem lesznek pontosak.

Nina maga elé képzelte a térképet. – Nem, jóval arrébb lesznek! Ok azt gondolták, a magában álló kúpos ékezet kilencet jelent, tehát egy kúpos ékezet és egy vonás az tíz. Pedig az ékezet és egy vonás az valójában kilenccel egyenlő. Az ő számaik így rosszak lesznek – eggyel elszámolják magukat. Azt gondolták, a Jóreménység foka a déli tizenötös szélességi foknál van, pedig nem ott, hanem a tizennégyesnél! Tehát a harmincöt fokos különbséget hét atlantiszi egységgel kellett volna osztaniuk, és nem nyolccal, ami azt jelenti, hogy egy atlantiszi egység öt fok. Atlantisz hét egységre északra van az Amazonastól, és hétszer öt az…

Chase felnevetett. – Ezt még én is tudom! Harmincöt fok északra.

– Plusz egy fok, ami az Egyenlítőtől számítva az Amazonas deltájának a szélességi foka – tette hozzá Kari. – Atlantisz tehát a harminchatos északi szélességi körnél volt, ami a Cádizi-öbölben van! Igazad van!

– Ok több száz kilométerrel arrébb fogják keresni! – kiáltott fel Nina, aki nem tudta magában tartani izgatottságát. – Mi találhatjuk meg elsőként; még mindig le tudjuk őket győzni!

Castille befejezte a sebesült indián kezelését. – Ez mind nagyon szép és jó, de volna egy javaslatom: mielőtt nekiállnánk gratulálni magunknak, legalább a dzsungelből próbáljunk meg kijutni.

– Hugo, a műholdas telefon a hátizsákomban van – mondta Chase fáradt hangon. – Hajítsd ide, és hívom a lovasságot.

– Igenis, merveilleux — mondta Castille panaszkodva, miközben megtalálta a hátizsákot. – Még egy helikopter!

Nina felnézett a körben álló indiánokra, akik még mindig őt figyelték. – Mit fogunk csinálni a törzzsel? A templommal nincs mit tenni, de az otthonaikat miattunk tették tönkre. Segítségre lesz szükségük.

– Azt majd én megoldom – szólalt meg di Salvo. – Mint a brazil kormány képviselője, azt mondhatom, hogy a törzset hivatalosan feltérképeztük, és kapcsolatba léptünk velük, jó? Ez azt jelenti, hogy most már védelem alatt állnak.

– Nem olyan a kapcsolat, mint ahogy reméltünk – jegyezte meg Nina. – Hamiltont megölték, emlékszik?

– De legalább nem öltek meg minket is – mondta neki Chase, miközben Castille odaadta neki a műholdas telefont.

– Tenni fogok róla, hogy mindent megkapjanak, amire szükségük van – mondta Kari. – A Frost Alapítványnak van némi befolyása a brazil kormányra; korábban nyújtottunk nekik egy kis segítséget. Biztosítani tudjuk, hogy életben maradjanak. Végül is nagyon valószínű, hogy ők az atlantisziak egyedüli közvetlen leszármazottai. Egy DNS-elemzés csodálatos lenne… Kari elnézett a templom sötétje felé.

Di Salvo legjobb tudása szerint elmagyarázta a helyzetet az indiánoknak. Néhányan, különösen az idősebbek, boldognak látszottak.

– Örülnek, de néhányan aggódnak, mert ha még több idegen jön ide, akkor majd megpróbálják kifosztani a templomot – mondta di Salvo Karinak.

– Mit vinnének el? – kérdezte Chase gúnyosan, felnézve a telefonhívásból. – Helikopter-alkatrészeket? Semmi sem maradt, amit el lehetne lopni!

– De igazuk van – mondta Nina. – Még ha a legnagyobb részét le is rombolták, még mindig rengeteg arany van odabenn.

– El tudom intézni, hogy legyen biztonsági szolgálat – nyugtatta meg őt Kari. – Az Alapítványnak vannak olyan megbízható emberei, akiket nem csábít a pénz – meg tudják védeni a törzset, és segítséget is tudnak nyújtani. És azt hiszem, az a legjobb, ha a mi titkunk marad az, hogy mi van a templomban, nem?

– Én semmiféle aranyat nem láttam – jegyezte meg Chase tettetett ártatlansággal, miután befejezte a telefonálást. – Én csak olyan dolgokat láttam, amelyek összedőltek, krokókat hatalmas fogakkal meg egy rejtvényt, amit nem tudtunk megoldani.

– Ó, mellesleg negyven volt – vágta oda Nina könnyedén, amitől Chase-nek tátva maradt a szája. – Negyven ólomgolyócska. Most már, hogy értem a számrendszert, könnyű volt kiszámolni.

– Csak viccel, ugye? – kérdezte Chase. Nina válaszképpen magabiztosan elmosolyodott. – Oké… Mindenesetre, küldik a helikoptert értünk. Persze egy pár órába beletelik, még GPS helymeghatározóval is, mert a sötétben kell bennünket megtalálniuk.

– Agnaldo kibírja addig? – kérdezte Nina Castille-tól. – Nem kell kórházba vinnünk?

– Ne aggódjon miattam – felelte neki di Salvo álmosan. – Nem ez az első eset, hogy meglőttek.

– Stabil az állapota – mondta Castille. – A többi indiánnak is megpróbálok segíteni, amíg várakozunk.

Kari odament Chase-hez, és elvette tőle a telefont. – Telefonálok az édesapámnak, és elmondom neki, mi történt, hogy intézkedhessen a braziloknál. Aztán pedig… – visszament Ninához, és leguggolt mellé – kerítenünk kell neked egy térképet. Lehet, hogy ebből a templomból elvesztettük az információt, de még mindig el tudunk jutni Atlantiszba Qobras előtt. A vadászat folytatódik.