6

– Ne aggódjon! – mondta Castille Ninának, miközben a teherautó zötykölődött előre az úton. – Minden rendben lesz.

– Hogyan?! – kérdezte Nina, bilincsbe vert csuklóját felemelve. – Minket letartóztattak, Karit elrabolták, Chase pedig valószínűleg meghalt!

Nagyon meglepődött, amikor Castille és Hafez egyaránt felnevetett. – Eddie ennél rosszabbat is túlélt már – mondta Hafez.

– Mi lehet rosszabb annál, ha valakit lelőnek, és aztán leesik egy szikláról?

– Hát egyszer, amikor Guyanában voltunk… – kezdte mesélni Castille, de ekkor az egyik katona fárszi nyelven rákiabált, és lezárásképpen gyomron vágta a puskatussal.

– Aaa! Úgy látszik, ezek az idióták nem akarják, hogy beszélgessünk.

– Ezek az idióták – csattant fel az egyik katona – angolul is beszélnek.

– De fogadjunk, franciául nem beszélnek – folytatta csendesen Castille az egyik anyanyelvén.

– Biztos, hogy nem! – felelte Nina ugyanúgy. Erre az egyik katona dühösen rákiabált, Castille pedig kapott még egy bökést a hasába.

A kényelmetlen utazás hátralevő része csendben telt el. Nina mindvégig Castille-t nézte, hogy elkerülje a padlón fekvő holttestek látványát.

Végül a teherautó nagy fékcsikorgással megállt. Nina hunyorgott az erős fénytől, amikor a katonák kihúzták a járműből.

Egy rendező pályaudvarnál voltak, amit már korábban látott, négy párhuzamos mellékvágány futott végig a fővágány mentén, de a végén mindegyik visszatért a központi sínpárba. A legközelebbi mellékvágányon egy rövid vonat állt, három utasszállító vagonnal és egy alapjáraton üzemelő dízelmozdonnyal. Egy másik vágányon egy sokkal hosszabb tehervonat várakozott. Nina birkák és kecskék bégetését hallotta a vagonokból.

Mahjad százados a foglyok előtt állt csípőre tett kézzel.

– Mit akar velünk csinálni? – kérdezte Nina.

– Bíróság elé viszem magukat az embereim meggyilkolásáért – mondta. – Bűnösnek fogják találni magukat, és mindannyiukat kivégzik.

– Micsoda?! – ordított fel Nina. – De hiszen nem is csináltunk semmit!

– Ne vitatkozzon vele! – mondta Castille. – Ez egy szemét alak, úgysem tud vele beszélni… – Az egyik katona dühösen a levegőbe emelte a puskáját, és belevágta Castille hátába, amitől a férfi összerogyott.

– Szerencséje van, amiért nem lövöm le most azonnal, és nem mondom azt, hogy szökni próbált – mondta Mahjad fogvicsorgatva. Egy pillanatig mintha mégis gondolkodott volna ezen a megoldáson, de aztán további parancsokat adott ki. A katonák Ninát és Hafezt a vonat első vagonjába vitték, ketten pedig a karjánál fogva vonszolták Castille-t maguk után.

A vagon belseje igen réginek látszott, az egyik oldalon keskeny folyosó vezetett végig a nyolcüléses utasfülkék mellett. Castille-t és Hafezt a leghátsó fülkébe lökték be, és négy katona őrizte őket. Nina őrzője már fel akarta tolni utánuk a lányt a vonatra, de Mahjad mondott neki valamit. A katona arcán kaján mosoly futott végig, aztán a folyosó másik végén lévő fülkébe vitte Ninát. Úgy tűnt, mintha valamikor az lett volna az első osztályú rész, de az már régen lehetett, mert az ülések kopottak és koszosak voltak.

– Üljön le! – mondta Mahjad, aki követte a lányt. Nina arra gondolt, nem engedelmeskedik, de mielőtt kinyithatta volna a száját, a férfi lenyomta az ablak melletti ülésre, majd leült vele szemben. A katona az ajtón kívül foglalta el a helyét, a keskeny ablakon keresztül bentről is lehetett látni. Nina először azt hitte, Mahjad beszélni fog, de ehelyett csak ült ott szótlanul, és tekintetével, amiből semmit sem lehetett kiolvasni. Lassan végigpásztázta a lány testét. Nina önkéntelenül megérintette a haját; de ez a mozdulat azonnal felkeltette Mahjad érdeklődését, és tekintete a lány arcára tapadt.

Nina rémülten konstatálta, hogy nem egyszerűen egyedül van Mahjaddal a fülkében, de az is nyilvánvaló, hogy a kint őrködő katona szemet fog hunyni bármi felett, ami odabent történik.

Vagy ami még rosszabb… ő is részt vesz benne.

Remegés futott végig rajta. Mahjad ezt az apró mozdulatot használta ki, és a szája szélén kaján vigyor jelent meg – amikor a vonat megrándult, ő is megmozdult.

A hosszú erőltetett futás nem volt új Chase számára – de ekkora fájdalommal már rég kombinálta.

Minden ötven méter után hátranézett, hogy lássa az üldözőit. Mire azok az alagúthoz étek, Chase-nek sikerült körülbelül négyszáz méter előnyre szert tennie. De egyre közeledtek: fiatalabbak és frissebbek voltak, pláne sérülés nélkül.

Még mindig kívül esett G3-as puskájuk lőtávolságán, és amennyire az átlagos iráni katonai kiképzést ismerte, még akkor sem lenne túl nagy veszélyben, ha azon belül lenne. De előbb-utóbb elég közel kerülnek hozzá, hogy leszedhessék. Hacsak nem ő ér elsőként a pályaudvarhoz.

Hogy mit fog csinálni, ha odaér, az még rejtély volt.

Úgy döntött, majd improvizál.

A mellékvágányokon egy tehervonat és egy rövidebb személyvonat, s az utóbbi mellett egy katonai teherautó parkolt.

Hirtelen felszökött az adrenalinszintje, és szinte új életre kelt. Ugyanaz a gépkocsi volt, amit a parasztház felé látott közeledni! Biztosan ez hozta vissza a katonákat – és feltehetően a foglyaikat is – a pályaudvarra… ami azt jelenti, hogy felszállnak a vonatra.

Chase gyorsan hátranézett. A három iráni mintegy kétszáz méterre lehetett mögötte és csökkentették a távolságot, így ha a pályaudvarra ér, nem sok ideje marad arra, hogy…

A francba!

A személyvonat elindult! Meghallotta a dízelmozdony motorjának reszelő hangját, miközben koszos kipufogógáz füstje szállt fel a hegyi levegőbe.

Elkésett! A fenti út állapotát figyelembe véve, esélye sem volt arra, hogy kövesse a vonatot, még akkor sem, ha ellopná a teherautót.

De valahogy meg kellett mentenie Ninát, nem is beszélve a barátairól.

A vonat lassan haladt előre, amíg megtalálta a váltókat, hogy át tudjon menni a fővágányra. A vagonok egymás után kanyarogtak, mint egy kígyó. Chase még keményebben nyomta magát előre, mit sem törődve a fájdalommal.

Talán van esély arra, hogy utolérje…

De nem volt. Alig ért oda a pályaudvar egyik végéhez, a vonat éppen elhagyta a másikat, és ahogy felgyorsult a mozdony, rekedtes hangon felbőgött.

Most már csak a teherautó maradt… vagy a másik vonat.

A gépkocsi mögött egy szál katona állt magában, aki az induló vonatot figyelte. Lépéseket hallott a háta mögött lévő kőtörmeléken csikorogva, s ezért megfordult – mire hatalmas rúgás érte a mellkasát. Chase még be is húzott egyet a zuhanó férfi arcába. Nem vesztette el ugyan az eszméletét, de egy pár percig verekedni sem fog.

Miután magához vette a katona fegyverét, Chase hátranézett, hogy lássa az üldözőit, aztán a tehervonat elejéhez rohant.

Még azelőtt hallotta a favagonba becsapódó golyót, mielőtt még a lövés hangja odaért volna. Az állatok riadtan bégettek. Levetette magát a földre, és a legközelebbi vagon alatt átgurult, majd a másik oldalon felállt. Néhány percig fedezékben maradt, de nem sok idő kellett a katonáknak, hogy elérjék a vonat végét és körbeszaladjanak.

A mozdony egy koszos fémdarab volt, mindkét végén egy-egy gépészfülkével, éppen előtte volt. De először még valamit meg kellett tennie…

Meggörnyedve bebújt a mozdony és az első vagon közötti résbe. A kocsikapcsoló berendezés szabványos „csuklós” szerkezet volt; Chase meghúzta az emelőkart, amely hangos kattanással kioldódott. Most, ha a mozdony elindul, a szerkezet automatikusan szétkapcsol, és a vonat többi részét maga mögött hagyja.

Hátranézett a vonat mentén. Két katona követte a bal oldalon, ami azt jelentette, hogy a jobb oldalon csak egy volt. Chase felugrott a kocsikapcsoló horogra, átugrott a másik oldalra, és fegyverével lövésre készen megkerülte a sarkát. A harmadik katona rohant felé.

Chase egy szempillantás alatt térdre ereszkedett, célzott és tüzelt. Háromszor lőtt, de már az első lövés célba ért. A katona a földre zuhant.

Chase a mozdony elejéhez rohant. A nyitott ajtóból egy fej bukkant elő, a vezető volt, hogy megnézze, mi történt. Erre gyorsan rájött.

– 'napot! – mondta Chase zihálva, fegyverét a mozdonyvezetőre irányítva. – Kölcsön kell vennem a vonatot.

A megrémült férfi felemelte a kezét, kétségbeesetten körülnézett, aztán megfordult, és huhogó sikoltások közepette kiugrott a vezetőfülke másik oldalán.

– Legalább elkértem – motyogta Chase, miközben felmászott a lépcsőn. A szűk fülke üres volt, az alapjáraton járó motor kereplő hangja kihallatszott a hátsó falba vágott keskeny ajtó mögül.

A szélvédő üvegen keresztül Chase látta, hogy a menekülő mozdonyvezető a mellékvágányok végén álló őrház felé szalad.

A műszerfalon található legnagyobb karnak kellett a gázkarnak lennie. Ami azt jelentette, hogy a második legnagyobb volt a fék.

Legalábbis azt remélte.

Kísérletképpen Chase előretolta a gázkart. A mozdony megugrott, amikor a motor hangja felpörgött –, de a fékek egyhelyben tartották.

Kiengedte azt a kart, amelyet a féknek gondolt. Egy fülsiketítő fémes csikorgást lehetett hallani, és a mozdony hirtelen megrándult. Chase azonnal előretolta a gázkart. Mögötte a nagy dízelmotorok visítottak, a vezérlőasztal mérőkészülékein a mutatók a piros sávba ugrottak, de Chase-t ez nem érdekelte, hanem kinézett a nyitott ajtón.

A mozdony valóban levált a vonat többi részéről, úgyhogy legalább nem vontatott maga után több száz állatot. A katonák már majdnem odaértek az első vagon elejéhez…

Chase elővette a G3-ast, és automatára állította, majd tüzet nyitott a mozdony oldala mentén. Az egyik férfi azonnal a földre zuhant, a mellkasából vérfelhő spriccelt szét. A másik a sínekre vetette magát az álló vagonok előtt. Chase tűzvonalát blokkolta a mozdony karosszériája.

Chase bosszúsan dörmögött, aztán figyelmét ismét a vezérlőkre és az előtte kanyargó vágányra fordította. Sebesen közeledett az első váltóhoz.

Chase tudta abból az időből, amikor még kissrácként az apjával játszott vonatosdit, hogy a váltót kis sebességgel kell megközelíteni. Valójában rövid időre eltiltották a vonatkészletétől, amikor a kíváncsiskodása miatt, miszerint mi történne, ha a vonatok nem lassítanának, a Great Western expressz nagy ívben kirepült a padlóra.

De nem volt sok választása – utol kellett érnie Nina vonatát.

Chase összeszedte magát. Az egész mozdony himbálózott, amikor túlságosan gyorsan száguldott át a váltón, s közben az egymáshoz súrlódó fémek hangosan visítottak. Ez még egyszer megismétlődött, amikor a hátsó forgózsámoly hat kereke is súrlódva áthaladt a váltókaron. Aztán a mozdony egyensúlyba került, de közeledett a következő váltó…

A mozdony mögött, Chase látótávolságán kívül, az életben maradt katona rohant a sínek mentén. A mozdony egyre gyorsabban ment, s attól a szörnyű csikorgástól, amit a váltón való áthaladás okozott egy szikrazuhatag kíséretében, majd' megsüketült, de a düh és az égető vágy, hogy bosszút álljon a társaiért, hajtotta előre.

Kétségbeesett mozdulattal ugrott fel a mozdony végére, miközben próbálta elkapni a korlátot…

És sikerült.

A száját összeszorítva fellendítette magát a lépcsőre, aztán bemászott a hátsó vezetőfülkébe.

A mozdony alól jövő újabb fémcsikorgás hangja kezdte Chase idegeit felőrölni, de a gázkart továbbra is tolta előre, annak ellenére, hogy az éles kanyar azzal fenyegette, kizuhan a vezetőülésből.

Még egy váltó, és a fővágányon lesz, a másik vonat nyomában. Ha a mozdonyból kihozza a maximumot, akkor nem tarthat sokáig, hogy utolérje – és ha jól gondolta, el tudja érni ugyanazt a sebességet, és automatikusan hozzá tudja csatlakoztatni a mozdonyt a vonat végéhez, aztán kimászik a vezetőfülkéből, és átugrik a másik vonatra.

A kijelző jelzett: valami ment előtte.

Az utolsó váltót átállították!

Chase hirtelen megfordult, és két rémült arcot látott, amint kifelé bámultak az őrházból, amikor elviharzott mellettük. A mozdonyvezető bizonyára szólt a váltókezelőnek, hogy majd állítsa meg – most meg a mozdonya a másik vonattal párhuzamos vágányra került.

Ami azt jelentette, ha a másik irányból jönne egy vonat, akkor egyenesen beleszalad!

De ha azt hitték, ez megállítja Chase-t, akkor tévedtek.

A túlterhelt fém utolsó csattanása után Chase mozdonya átviharzott a váltón és a fővágányon folytatta útját. Chase annyira előretolta a gázkart, amennyire csak lehetett. A kijelzők ismét kilengtek, de ő csak egyetlen dologgal törődött: a sebességmérővel. Óránként harminc kilométer… negyven…

A sín jobbra-balra kanyargott, ahogy haladt előre a hegyek között. Chase még nem látta a másik vonatot. De már nem lehetett messze.

Nem az volt a legnagyobb problémája, hogy utolérje.

Hanem az, hogy átszálljon rá.

Castille és Hafez egymásra nézett. Mindkettőjüknek nagy tapasztalata volt katonákkal, és türelmesen várták, mikor látják jelét az unalomnak vagy a figyelem lankadásának, amelyek szinte törvényszerűen bekövetkeznek az őrszolgálatban.

Az őket őrző katonákon épp ezeket a fáradtságra utaló jeleket lehetett észrevenni, de ők kétszer annyian voltak, mint a foglyaik, ráadásul fegyverük is volt. És a hadsereg tagjai között, vagy azoknál az embereknél, akiknek valamilyen fegyverük van, hamar kialakul a felsőbbrendűségi érzés, pusztán azért, mert azt gondolják, hatalmuk van. Amikor a két foglyot először belökték a fülkébe, a katonák készenlétben tartották fegyvereiket és rájuk szegezték.

Most már leeresztették. Egy pillanat alatt újra fel tudják emelni, de Castille-nak és Hafeznek épp egy pillanatra volt szüksége.

Csak ki kellett várni a megfelelőt.

Minél jobban próbált Nina nem venni tudomást Mahjadról, annál inkább érezte magán a tekintetét. Csak annyit tehetett, hogy elfordult a férfitól és közelebb hajolt az ablakhoz, aztán nézte a koszos ablak előtt elvonuló hegyekkel teli tájat.

Mahjad más pozícióba helyezkedett. Nina ránézett – és rémülten látta, hogy Chase Wildey-jával játszik.

– Könnyebb lenne az életem, ha magát meg a barátait menekülés közben lelőtték volna – mondta a férfi. – Kevesebb papírmunka, és kevesebb kérdés a feletteseim részéről. Talán meg kellene ölnöm mindannyiukat, mielőtt megérkezünk, és akkor megtakarítanék magamnak egy kis munkát. – A pisztolyt lassan felemelte és vastag csövét Ninára szegezte. A lány összehúzta magát az ülésen. – De… maga meg tudna győzni arról, hogy meggondoljam magam. Mentse meg a barátait!

– Hogyan? – kérdezte Nina. De már tudta a választ.

– Tudja jól, hogyan – válaszolta Mahjad, miközben hátradőlt, és kéjsóvár káröröm ült ki az arcára.

– Maga őrült.

A kárörvendő mosoly erősödött. – Én méltányos ember vagyok – mondta az órájára nézve. – Kap néhány percet, hogy megfontolja. Ha úgy dönt, nem fogadja el az ajánlatomat… – az arcán rosszindulatú grimasz jelent meg –, akkor megölöm a barátait. Magát pedig átadom az embereimnek. Attól tartok, ők nem… hogy is mondják? Nem olyan úriemberek, mint én vagyok.

A gyomrában kavargó fájdalomtól bénultan Nina ismét elfordult a férfitól, elveszettnek és magányosnak érezte magát.

A mozdony most már hetven kilométeres sebességgel haladt, és még mindig gyorsult. Chase mialatt egy hosszú kanyarban zakatolt előre, fürkésző tekintettel nézte az elé táruló látványt, várva, hogy mielőbb megpillantsa a másikat. Ott van!

Körülbelül félmérföldnyire előtte, és Chase egyre közeledett hozzá.

Két perc múlva utoléri. Talán kevesebb.

A vágányok közötti távolság körülbelül három méter volt. De a két vonat oldala közötti távolság kisebb lesz, talán csak másfél méter. Azt könnyű átugrani.

Legalábbis könnyű, ha a két jármű nem óránkénti nyolcvan kilométeres sebességgel megy.

Chase próbálta jobban megnézni a másik vonat leghátsó vagonját. Régi típusú volt, a végén nyitott peronnal, amely egy ajtóhoz vezetett. Ez megkönnyítette a helyzetét. Csak annyi a dolga, hogy jól időzítsen, és a mozdonyról átugorjon a peronra.

Csak annyi. Csak át kell ugrania az egyik mozgó vonatról a másikra. Nem probléma.

Chase beállította a gázkart, majd ráakasztotta a puskáját a hevedernél fogva, hogy az automata fékezőt lenyomva tartsa. Ha éppen akkor engedi fel, amikor odaér a másik vonat mellé, akkor a mozdonynak ugyanolyan sebességgel kell mennie, mint a vonat, és akkor könnyebben át tud ugrani. A nyitott ajtóhoz ment és kihajolt, hogy megítélje a szél erejét…

És akkor hátulról egy akkora ütés érte, hogy a válla nagy fájdalommal nekicsapódott a fémkeretnek. A katona rátámadt Chase-re az első és a hátsó vezetőfülkét összekötő folyosóról.

A vonat alatti kavicságy elmosódott, amikor a katona megpróbálta kilökni Chase-t az ajtón. Mivel az egyik karja érzéketlen lett az ütéstől, csak az a lehetőség maradt számára, hogy megkapaszkodjon a mozdony külső felén lévő korlátban, ami miatt még kintebb került a fülkéből.

Onnan pedig meglátta egy másik mozdony jelzőlámpáit, amely egyenesen feléjük tartott!