HUSZONNEGYEDIK FEJEZET

– Te mit tennél a helyemben? – A lány szemei koromfeketék voltak. – Mit kívánna a becsületed?

– A párom vagy. A becsület itt nem számít semmit.

A lány kiszállt a kocsiból. Lucas ott maradt, csak ült, amíg Sascha meg nem kerülte a kocsit és ki nem nyitotta Lucas ajtaját. Az arcán érezte Sascha kezeit: forrók, élettel telik voltak.

– Hazudsz – suttogta a mentál. – A becsület mindennél fontosabb. Különben olyanok lennénk, mint ők.

Lucas kiszállt és a lány remegő teste köré fonta a karját.

– Megteszem. – Nem tudta, Sascha megértette-e, hogy ezzel kitépte a saját szívét és a lány lábai elé dobta.

A mentál megrázta a fejét.

– Nem tudnék neked fájdalmat okozni.

– Ezt én nem fogadom el, kiscica. Én kapcsolatban maradok veled, és amikor végeztél, mentálisan megkeresel engem. Nem küzdhetsz tovább a párosodásunk ellen. Már csak a te ellenállásod az, ami miatt nem tud beteljesedni. Amint közeledsz felém, a kötelékünk a helyére ugrik.

A lány erősen ellökte Lucast, kiszakította magát az ölelésből.

– Nem!

– De igen.

– És arra nem gondoltál, mi lesz a DarkRiverrel nélküled?! – Sascha megrázta a fejét. – Ha összekapcsolódom veled, néhány hónapnál nem élünk tovább. Ki fogok szívni az elmédből mindent. Ne kényszeríts, hogy megöljelek!

– Vaughn elég erős ahhoz, hogy összetartsa a falkát, amíg Kit felnő. – A férfi kérlelhetetlen volt.

– Nem, Lucas. Nem. – Sascha egész teste remegett.

– Csakis így engedlek fel a mentálhálóra. – A hangja erős volt, emlékeztette Saschát a fenyegetésére, hogy kiüti. Nem volt benne semmi civilizáltság, ha Sascha épsége forgott kockán. – ígérd meg nekem! – A lány némán rázta a fejét. – ígérd meg, kiscica!

Sascha sarkon fordult és elszaladt. Lucas hagyta, hogy berohanjon a házba, majd megvárta, hogy Vaughn kilépjen a fák közül és odamenjen hozzá.

– Saschának igaza van. A DarkRivernek szüksége van rád.

– Nekem van szükségem őrá. – Lucas már elvesztett egy nőt, akit szeretett. Ezt nem bírta volna még egyszer átélni. – Ha nélküle maradok, amúgy is jóformán halott leszek.

Sascha tudta, hogy még nem épült fel azután, hogy Henryt követte, ezért úgy döntött, hogy következő nap éjjel fogja végrehajtani a tervét. Így elég ideje maradt arra is, hogy alaposan tanulmányozza a gondolatmintázatot, amit utánoznia kellett.

Rina megengedte Saschának, hogy letapogassa az elméjét, mivel egyértelművé vált, hogy a katonalányra illett a gyilkos áldozatainak profilja.

Ezek voltak Sascha logikus indokai, az igazság azonban az volt, hogy még egy éjszakát el akart tölteni a szeretőjével. Az ágyban, a sötétben ő volt, aki magához húzta a férfit.

Lucas vad volt és mérges, Sascha érezte a férfi elfojtott dühét. A kezei azonban leírhatatlanul gyengédek voltak, olyan odaadással érintette meg Saschát, amiről a lány még csak nem is álmodott. Sascha Lucas karjai közt aludt el, biztonságban. Ezért először el sem hitte a szörnyűséget, amit álmodott.

– Segíts! – Egy nő tudatának magjából felszakadó kiáltás volt ez. – Segítsen valaki!

A kín és a szenvedés, ami a lány hangjában volt, megtörte Saschát. Megpróbálta megnyugtatni, de a lány elhúzódott a mentális érintésétől, mintha az megégette volna.

– Ne!

– Hagyd, hogy segítsek! – Az elméjében Sascha könnyeket ontott ezért a lányért, akinek az arcát nem látta.

– Te mentál vagy. – A hangja tele volt dühvel, de emögött agónia lüktetett.

– Én nem olyan vagyok, mint ő. – Finom gyógyító hullámokat küldött a lány felé. Az érzelmekben, amik visszapattantak hozzá, benne volt az a rengeteg szenvedés, amin a lány keresztülment. Az érzések csak jöttek, ő pedig csak nyelte őket. – Hihetetlenül erős vagy.

– Sírtam. – Az ellenségesség eltűnt a lány hangjából. Mintha nem lett volna más választása, mint hogy megbízzon a sötétben hallatszó hangban. – Könyörögtem, hogy hagyja abba.

Sascha megpróbálta összeragasztani a lány büszkeségének szilánkjait.

– De túlélted és távol tartottad őt az elmédtől. Nem törtél meg. Csak ez számít.

– Nem tudom, meddig bírom még ezt.

– Megyünk érted! Miattunk maradj életben!

– Te nem a falkához tartozol. A szagod olyan, mint a macskáké.

– Mind összefogtunk a közös ellenségünk ellen. – Megrázó volt, milyen mély sebek voltak a lány elméjén. Az, hogy távol tudta tartani a gyilkost az elméjének legbensőbb részétől, hatalmas akaraterőről árulkodott. – Megyünk érted, Brenna! Megyünk érted!

– Siessetek! – A hang elhalt. – Kérlek, siessetek!

Sascha reggel felébredt, és tudta, hogy nem várhat tovább.

– Most – mondta Lucasnak, akit a nappaliban talált Hawke-kal, annak helyetteseivel és két másik hímmel. Nem lepődött meg, hogy ott látja a farkasokat: a falkavezérek együtt készültek a támadásra a mentálok ellen. – Most kell megtennünk. Nem hagyhatjuk Brennát tovább a gyilkossal. – A hangja majdnem hisztérikus volt.

Lucas mindenkit kiparancsolt a szobából.

Szó nélkül távoztak és becsukták maguk mögött az ajtót. Csak Hawke maradt hátra.

– Mit mondjak a Laureneknek, mikor?

Sascha az órájára nézett, ahogyan a farkas is.

– Öt perc múlva.

– Szólok Juddnak.

Sascha bólintott.

– Vigyázunk rád, édesem. – Lucas megérintette a lány arcát és kiment.

A remény veszélyes áru volt, Sascha pedig nem engedhette meg magának. Lucas szemébe nézett és megállt előtte.

– Nem muszáj, hogy te legyél az – kérte még egyszer, könyörögve.

– Csak én lehetek az. A tiéd vagyok. – Teljes szívét beleöntötte a csókba.

Ettől Sascha szíve hasadt meg.

– Kezdjük – suttogta, mert nem bírta már tovább. Ha lett volna ideje belegondolni, mire készül, talán soha nem tette volna meg. Talán a sorsára hagyta volna Brennát, hogy kínozzák és megöljék, hogy behatoljanak az elméjébe és utána megszabaduljanak tőle.

Rettegett attól, hogy ilyen akár csak meg is fordulhat a fejében.

Érezte, hogy Lucas megnyitja előtte az elméjét. Olyan volt, mintha leengedte volna a pajzsait, pedig a férfi nem volt mentál. Nem kellett mélyre hatolnia, hogy elvégezze, amit kellett. Felületes kapcsolatot létesített vele, hogy információkat tudjon táplálni a tudatába és mentális szinten beburkolózzon a férfi szagába.

Ez a szag meg fogja erősíteni az alakváltóelme képét, amit utánozni fog a gondolatmintázatok alapján, amiket Rináról másolt. Az elméjük túlságosan különböző volt ahhoz, egy mentál összetévessze őket, Sascha viszont annyi időre meg tudta téveszteni a gyilkost, hogy a kilétét felfedje.

– Ne fedd fel magad feleslegesen!

Sascha bólintott. Mindenképpen le kellett szakadnia a mentálhálóról, és nem akarta magát felfedni annyira, hogy a mentálok a pszichikus elméjébe teljesen belássanak. Így talán meg tudta védeni a hozzá hasonlókat. Már ha voltak hozzá hasonlók a mentálok között.

– Ha a csali elég vonzó lesz ahhoz, hogy a közelembe csalogassam vele, akkor nem lesz rá szükség. De ha a gyilkos gyanakodni kezd, lehet, hogy egy érdekesebb áldozatot kell kínálnom neki.

Lucas szemében ellenkezés villant, de nem próbálta meg lebeszélni erről a lányt. Alfahím létére kezdte megérteni, hogy nem parancsolgathat a párjának.

– Gyere vissza hozzám, Sascha! Ígérd meg, hogy kapcsolódni fogsz hozzám!

Sascha elméjében ott visszhangzottak Brenna sikolyai, siettették.

– Megígérem. – Az ajkaival végigsimított a férfi ajkain. Azt kívánta, bárcsak még egy percet, még egy órát, még egy életet együtt tölthetnének. – Köszönöm, hogy megtanítottál élni.

Lucas elkapta a lány tarkóját, a vadász szemeiben vadállati vágy szikrázott.

– Köszönd meg azzal, hogy életben maradsz! Tartsd meg az ígéretedet!

Kapcsolódj az elmémhez!

Sascha erőt vett magán és bólintott.

– Kezdenünk kell. – A kanapéhoz húzta Lucas. A férfi leült, kinyújtotta a lábát.

Sascha nem ellenkezett, lefeküdt, fejét a férfi mellkasára hajtotta és átkarolta Lucas izmos testét.

A szürke póló anyagán keresztül hallotta Lucas szívverését, a benne lüktető életet.

Hogyan kényszeríthette a férfi arra, hogy ezt elvegye tőle? Hogyan ítélhette a falkáját arra, hogy vezér nélkül maradjon? Ő nem ért ennyit, gondolta Sascha. Egy olyan faj sarja, ami száz éve feladta az emberségét.

– Készen állsz? – Lucas gyengéden végigsimított Sascha kiengedett haján.

Soha nem fog készen állni arra, hogy mindkettőjüket megölje. De a másik választási lehetőség még ennél is sokkal rosszabb volt.

– Igen. Judd és Walker egy perc múlva indítják a figyelemelterelést. – Sascha vett egy nagy levegőt, becsukta a szemét és megtalálta Lucast.

Lucas lángja tiszta forróság, tiszta fény volt. A férfi megnyitotta az elméjét előtte, de ő nem lépett be, nem akart szembenézni azzal, amit ott talált volna. A férfi iránta érzett érzelmei elpusztították volna. Ehelyett gyengéden beleolvadt Lucas elméjének felső rétegébe, amíg a gondolatmintázata fel nem vette a férfiénak lüktetését. Csak finoman, hogy az övé ne változzon meg, de felvegye a férfi mentális kisugárzását.

Sascha hagyta, hogy a férfi szívverése megnyugtassa őt, majd kinyitotta elméjének szemeit. Még a saját tűzfalain belül volt, még megfutamodhatott volna anélkül, hogy nyomot hagyott volna maga után.

Brenna kiáltásai csendültek fel a gondolataiban.

Nem, soha nem lenne képes megfutamodni.

Először ellenőrizte, hogy a valódi elméje, a szikrázó szivárvány jól el van-e rejtve. Ezután apró rést ütött a saját tűzfalán. Olyat, ami természetesnek tűnt. Lényegében a terve pofonegyszerű volt... egy kardinális P-mentál számára, aki szükségből a többrétegű tűzfalak építésének mestere lett, és aki képes volt kapcsolódni egy alakváltó elméjéhez és könnyedén utánozni azt.

Előző éjjel jött rá: azért lehetett a képességének része az, hogy alakváltók elméjét is meg tudja érinteni, mert a pszichikusok a beleérző képességük miatt nem válhattak gonosszá és nem árthattak védtelen elméknek.

– Ezt értünk kapjátok – mondta az elméjében. Azokért a P-mentálokért, akik kínok között haltak meg az Elcsendesedés átnevelő fázisában, akik megőrültek a program ideje alatt, vagy olyan mélyre ásták a képességeiket, hogy azt hitték, hibásak.

Azután, hogy egész életében hibás mentálnak gondolta magát, most kiteljesedett abban, ami igazán a lényében volt. És az is elég volt neki, ha a győzelméről csak az alakváltók tudtak. Sokkal több, mint jó. Mert ők őrizték az emlékeiket. És nem irtották ki szisztematikusan azokat, akik különböztek tőlük, ahogyan a mentálok.

Hagyta, hogy a repedésen keresztül kiszivárogjon néhány gondolatmintázata, amit Lucas elméje befolyásolt. A suttogó jeleket Rina elméje alapján formálta, hogy egy lázadó, konok, hűséges, akaratos és érzéki alakváltóéi legyenek. Éppen olyanok, mint amilyen nőket a gyilkos elrabolt. Sascha nagyon pontosan igazította a szörnyeteg képére a mű mentális jelet.

A legtöbb mentál nem tudta volna megmondani, mi a furcsa benne. Néhányan észrevették volna ugyan, de meglátták volna a kardinális csillagot és az egészet valami furcsa képességnek tulajdonították volna.

Csak egy olyan mentál ismerhette volna fel ezt a szagot, aki már feltépett egy alakváltóelmét.

Ötven ismert sorozatgyilkos.

Sascha nem engedhette meg magának, hogy kételkedni kezdjen a tervében. Bíznia kellett a sorsban és abban, hogy a gyilkos nagyon vágyik az efféle prédára.

Amikor a gondolatminták kiáramlottak, Sascha kilépett a pajzsain lévő, rejtett kijáraton a mentálháló csillagos egébe. Ez ugyanaz a trükk volt, mint amit a kísértéshez használt, csakhogy ezúttal sokkal veszélyesebb volt a helyzet.

Aznap az elméje a pajzsai mögött rekedt, mert fenn kellett tartania a kapcsolatot Lucasszal és sugároznia kellett a hamis gondolatmintákat. Kísértéskor a tudatának csak egy illúzióját hagyta hátra, a teljes elméje odakint volt, a mentálhálón. Bizonyos értelemben kettéválasztotta magát, különvált a teste és a szelleme.

Ennek egy változata volt az, amikor valakivel találkozott a mentálhálón. Mivel olyankor általában továbbra is működnie kellett a való világban, egy részt küldött magából a hálóra. Amíg az a rész ott volt, úgy működött, mint egy rajta kívülálló, önálló személyiség, mintha egy másolat lett volna.

Ilyenkor sérülékeny volt, mert az elméjének az a része kapcsolódott a külső elméjéhez, de ez a veszély olyan jelentéktelen volt, hogy a legtöbb mentál nem is aggódott miatta.

Most azonban a mentálhálón kívül lévő része közvetlenül kapcsolódott az elméje legbensőbb magjához. Nem használhatta a szokásos másolatot magáról, mert akkor a mentálelme és a többi mentál megtudta volna, hogy Sascha fent van a mentálhálón. Ahhoz, hogy megtévessze őket és úgy tűnjön, mintha nem is lenne ott, kívül kellett lennie, de teljesen kapcsolódnia kellett az elméjének magjához. De ha ilyenkor valaki a hatalmába kerítette volna őt odakint, közvetlenül bejuthatott volna az elméjének bensőjébe és a legegyszerűbben kontrollálhatta volna a tudatát.

Most azonban nem aggódhatott emiatt, volt elég más dolga. A mentálháló hullámai máris szétvitték a csalihullámokat. Saschának nem volt más dolga, mint várni és figyelni. A saját elméje mögé rejtőzött és így alig lehetett őt felfedezni. Olyan veszélyes húzás volt ez, hogy a legtöbb mentál valószínűleg nem is gondolt volna erre, nem keresi őt ott. De neki odakint, a pajzsain kívül kellett lennie, hogy megláthassa a gyilkos mentális arcát.

Még ha nem is ismerte volna fel a tettest, elég adatot tudott volna gyűjteni róla ahhoz, hogy a mentálháló adatbázisában kikeresse a személyazonosságát. Amíg tudatának szivárványszikrái rejtve maradtak, szabadon használhatta a mentálhálót.

Két kíváncsi, magas erejű mentál haladt el, közel hozzá, de nem álltak meg. Sascha hallotta a beszélgetésük egy részét, amit meg sem próbáltak elrejteni. A kardinális szó sokszor előfordult benne. A gondolatminta, amit létrehozott, furcsa volt, de nem elég hibás ahhoz, hogy bárki felfigyeljen rá és meg akarja vizsgálni. Sascha számított arra, hogy a mentálok nagyon arrogánsak és az alakváltókat alantas lényeknek tekintik, nem igazi ellenfeleknek. Így nem is vizsgálták soha az alakváltók elméjét, és nem ismerhették fel Sascha módosított gondolathullámait.

Sascha egy kicsit megnyugodott a kis siker láttán. Nagy volt a csábítás, hogy visszatérjen az elméjébe, leengedje a pajzsait és egy mentális csókkal kapcsolódjon Lucas elméjéhez. Vágyott az érintésre, és tudta, hogy a férfi sem bánná ezt, akármilyen független is volt a természete. Lucas éppen annyira az övé volt, mint amennyire ő a párducé.

De ez nagyon önző dolog lett volna. Egy támadó mentál a kettőjük közötti kapcsolaton keresztül Lucas elméjébe is betörhetett volna, ha bejut Sascha elméjébe. Azt pedig a lány nem engedhette, hogy a férfi meghaljon.

Valami megsértette a legkülső védelmi vonalát, amik nem is pajzsok voltak, hanem egyfajta riasztórendszer, Sascha egyik titkos találmánya. A lány izgatottan figyelt. Ó, a fenébe! Hogy nem jutott eszébe korábban, hogy szinte elkerülhetetlenül oda fogja vonzani ezt az elmét?!

– Sascha!

– Anyám. Sajnálom, hogy nem válaszoltam a hívásodra. Nagyon elfoglalt voltam. – Sascha telepatikus kapcsolaton keresztül válaszolt az anyjának, mintha nem lenne fent a mentálhálón. Remélte, hogy az anyját eléggé lefoglalja a gyilkos utáni kutatás és a Laurenek figyelemelterelő akciója ahhoz, hogy ne kezdje el faggatni őt, pontosan mivel is volt elfoglalva.

– Az egyik pajzsod megrepedt. Javítsd meg, mielőtt valaki kihasználja ezt a hibát és vírusokat juttat be a nyíláson!

Egyértelmű, hogy Nikita a vírusok miatt aggódik.

– Köszönöm.

– Furcsa a gondolatmintázatod. Javaslom, hogy látogass el az orvosokhoz.

Sascha torkát elszorította a félelem és a felismerés, hogy az anyja elárulta. Nikitának ugyanis tudnia kellett, hogy mi a baja a lányának. Biztosan látta az elméjét, amikor Sascha még túl fiatal volt ahhoz, hogy megvédje azt a behatolóktól. Mégis olyan tanácsot adott neki, ami felfedhette a hibáját.

Vajon tudta, mennyire letért a lánya a mentálok számára kijelölt útról?

– Biztos vagy benne, hogy szükség van erre? Nem tűnik nagy problémának.

– A Duncan család fejeként értesítést kaptam az orvosoktól, hogy mióta felnőttél, elhanyagoltad a rendszeres fizikai felülvizsgálatot. – Nikita hangja nem változott, de Sascha úgy érezte, hogy az anyja  figyelmeztetni akarja. – Okos lépés lenne, ha részt vennél egy rendszeres szűrésen, mielőtt váratlanul elvisznek egy kivizsgálásra.

Sascha nagyon megkönnyebbült. Bármit is tett az anyja, legalább őt nem akarta kiszolgáltatni a hatóságoknak. Ez nem volt sok, de mégiscsak valami.

– Megteszem, amint tudom.

– Nem jelentettél mostanában a DarkRiver... – Megállt. – Mennem kell.

Valami baj történt két fő adatátjátszó ponttal.

Máris túlterhelés keletkezett. – Ezzel Nikita elméje olyan gyorsan eltűnt, ahogy megjelent.

Sascha máris érezte, hogy a mentálhálón lévő információ csökken. Megkönnyebbülten felsóhajtott. Judd és Walker ezek szerint sikerrel jártak. Most minden mentál a környéken oda fog seregleni, hogy megpróbálják megjavítani az adatfolyamot, mielőtt káosz tör ki.

Valószínűleg a hibákat már helyre is hozták azóta, de a felgyülemlett adatmennyiség feldolgozása még órákig eltarthatott. A felfordulásban pedig az ő furcsa jele remélhetőleg nem fog feltűnni senkinek sem... kivéve egy nagyon veszélyes mentált.

Ezek a gondolatok az elméje szikraszivárványos, áthatolhatatlan páncél mögé rejtett magjában születtek meg. A másik része odakint nyugodt és rezzenéstelen volt.

Vigyázott, hogy fel ne fedezzék, még akkor is, amikor a legtöbb mentál biztonságban érezte volna magát.

Ekkor az erőszakosság hulláma csapta meg.

Lucas személyisége nagyon erős volt, egy alfahímé. Nem lett volna szabad ilyen tisztán átszűrődnie, mégis ez történt és Saschának tennie kellett valamit. Hirtelen ötlettől vezérelve beleszőtte ezt a dühöt a gondolatmintázatba, amit a mentálhálóra sugárzott. Azok a lányok, az áldozatok szintén éreztek haragot. A düh a szenvedély egy arca volt.

Az ő faja kiölte a haragot, dühöt, gyűlöletet magából. De nem értették, hogy a harag a legmélyebb szerelemből is fakadhat, az óvó érzések legtökéletesebbjéből is. Lucas azért volt indulatos, mert Sascha kockára tette az életét. A gondolat, hogy megsérülhet, feldühítette. Nem volt ebben az érzésben semmi gonoszság. Olyan tiszta indulat volt, hogy szinte égetett.

Nem olyan, mint az, ami szépen, lassan közeledett hozzá. Az az erőszakosság alattomos volt, mint a sakálok vagy dögkeselyűk fondorlatossága. A legtöbb mentál bizonyára nem is értette, miért érezték magukat kényelmetlenül ennek a – ránézésre normális – elmének a közelében. Ennek az volt az oka, hogy már akkor sem voltak képesek felismerni a gonoszságot, ha az ott állt az orruk előtt. Milyen csodálatos búvóhely volt a mentáltársadalom egy gyilkos számára, döbbent rá Sascha.

A rothadó rosszakarat sugárzása hirtelen megállt, majd egyszerre eltűnt. Vajon elriasztotta valami a gyilkost? Sascha egy másodperccel később megérezte egy másik, ismerős mintázatú elme közeledését. Majdnem elkáromkodta magát.

Enrique kardinális ragyogása jelent meg, tőle egy kilométerre. Nem csoda, hogy a gyilkos elmenekült.

Sascha fel szeretett volna kiáltani dühében.

Mélyen benne valami ismerős rétegben karmok meredtek ki, és ez jó érzéssel töltötte el a lányt. Úgy érezte, bele kell marnia az elbizakodott Enriquéba, amiért az beleavatkozott és ezzel talán megpecsételte Brenna sorsát.

A tanácsnok nem lépett kapcsolatba a lánnyal, mert nem vette őt észre a mentálhálón. Viszont alaposan megvizsgálta a hamisított gondolatmintázat-áramlást. Sascha azon gondolkodott, vajon a férfi tudja-e egyáltalán, hogy mit néz ilyen behatóan.

Korábban gyanakodott arra, hogy Enrique a gyilkos, de elvetette az ötletet. A tanácsnokban nem volt egy szem érzelem sem. Semennyi. Ő volt a legridegebb mentál, akivel Sascha valaha találkozott. A pszichikus képessége semmit sem érzékelt a férfiban.

Sascha ekkor ébredt rá, hogy ezért zavarta őt annyira Enrique személye.

– Sascha! – Egy udvarias telepatikus kapcsolatfelvétel.

Sascha válaszolt neki, úgy, ahogyan az anyjának is, az álcája mögül.

– Igen, uram!

– A pajzsod megsérült.

– Köszönöm, uram. Már neki is láttam a javításának. Nem komoly a sérülés. – De akkor miért akarta őt egyáltalán figyelmeztetni a tanácsnok?! Az anyja indokait megértette. Nikitának gondoskodnia kellett arról, hogy a lánya titka soha nem derüljön ki, mert ez az ő érdekeit, a pozícióját veszélyeztette.

Ekkor Saschának az jutott eszébe, vajon miért hagyta őt egyáltalán életben az anyja?

Nem lett volna egyszerűbb elpusztítani őt, amint Nikita felfedezte benne a hibát? Vagy talán még a mentálok sem lettek volna képesek ártani a gyermekeiknek? Ekkor azonban eszébe jutott Toby és Marlee története, és az utolsó reménye is elszállt.

– Nagyon különös gondolathullámaid vannak.

HUSZONÖTÖDIK FEJEZET

– Van néhány nagyon különös képességem, uram. – Ezzel nem árult el neki semmit. A különös képesség lehetett volna jövőbe látás, amit az üzleti versenytársak miatt titokban akart tartani, vagy még ezer más dolog is.

– Mindig is tudtam, hogy érdekes nő vagy, de azt nem is sejtettem, hogy ilyen tökéletes.

Sascha a mentálháló sötét, bársonyos éjében érezte, hogy az elméje megborzong.

Tökéletes. Ugyan mitől volt ő tökéletes? Mire?

– Ez nagy bók. – A lány mozdulni sem tudott. Enrique ereje körbevette őt, olyan lopva kerítette be, mint egy vadászó leopárd.

– Azt hittem, olyan vagy, mint én – folytatta a tanácsnok olyan udvarias hangon, hogy az már gúnyolódásnak számított. – De most már látom, hogy teljesen más vagy.

Ha nem tervezte volna, hogy leszakad a mentálhálóról, akkor Sascha most kétségbeesett volna. A tanácsnok ugyanis kiterjesztette a pajzsait, hogy körbezárja a lány elméjét. Ez pedig csapda volt, Nikita már régen megtanította Saschának ezt a fajta támadást. Néha jól jön az, ha valakinek az anyja a gyilkoláshoz és a mérgezéshez ért a legjobban.

Enrique azt hitte, hogy Sascha telepatikusan kommunikál vele. Amint teljesen körbevette a lány elméjét, oda fogja csalogatni őt. Amikor pedig Sascha tudatának egy része megjelenik a mentálhálón, hogy beszéljen vele, rázárja a falakat és foglyul ejti a lány tudatának darabját. A mentálok ugyanis sérülékenyek voltak egy-két ezredmásodpercig, amikor a hálóra léptek. Ennyi ideig tartott, amíg a mobil tűzfalak felállnak az elméjük körül.

Szinte senki nem volt képes ezt a szempillantásnyi időt kihasználni arra, hogy támadást indítson.

Enrique azonban nem volt hétköznapi mentál, ő valószínűleg képes volt ilyesmire.

Ha sikerrel járt volna, leválasztotta volna Sascha tudatának a hálón lévő részét az énjéről. Egy ilyen csonkítás volt a legkegyetlenebb módja annak, hogy egy mentál testét lebénítsák. Ha pedig a tudatrész túl sokáig volt elszigetelve a többitől, test és elme között elpattant a kapcsolat, a feldarabolt elme egyik része sem élte volna túl a támadást.

Ennek eredményeképpen a mentál meghal, a leválasztott elmerész pedig feloldódik a hatalmas mentálhálóban. Voltak elméletek, amely szerint a Hálóelme így jött létre: azon mentálok elveszett elméjéből, akiket tőrbe csaltak vagy akik más módon vesztették el az elméjüket a háló sötétjében.

– Nem értem pontosan, hogy mire gondol.

– Azt hiszem, ideje, hogy beszéljünk erről, Sascha. – Mindenhol ott volt. Hidegen, pontosan körülvette a lányt.

– Éppen egy megbeszélésen vagyok.

– Hagyd félbe! – A falak egyre szorosabban körbefogták Saschát.

– Anyám utasított, hogy zárjam le ezt a tárgyalást. – Baj volt, nagy baj. Sascha csak azt nem értette, miért támadt rá Enrique.

A jel, amit Sascha sugárzott, nem volt nagyon „hibás”. A nyomok mind nagyon gyengék voltak és az alakváltók tudatának olyan mélységéből származtak, amit mentál nem láthatott soha, hacsak fel nem tárt már egy ilyen elmét. Csak azok érthették meg, mit látnak, akik ilyet tettek korábban.

– Nem vagyok hajlandó tovább várni, amíg időt szakítasz rám. Ha csak nem akarod, hogy a Tanács elé idézzelek, most azonnal találkozz velem! Azonnal!

– Milyen alapon akar a Tanács elé idézni? – Sascha megtöltötte a hangját egy született mentál magabiztosságával, akinek az anyja a Tanács tagja volt.

–

Nem vagy tiszta, Sascha.Úgy gondolkodsz, mint azok.

– Iszonyatosan magabiztosan vádolta meg a lányt. – Mint azok az állatok, akikkel olyan jól megérted magad.

Erre Sascha egyáltalán nem számított, majdnem elárulta magát meglepetésében.

Nem tudta, hogy Enrique valaha is érintkezett alakváltókkal. Hogyan ismerhette fel a jel mintázatát?!

– Biztos vagyok benne, hogy ön téved.

– Voltam már az elméjükben. Pontosan tudom, milyenek.

– A mentális csapda majdnem bezáródott.

Saschának esélye sem lett volna arra, hogy kitörjön belőle, ha ezt akarta volna tenni.

Enrique erősebb volt, mint ahogy azt Sascha elképzelte, valószínűleg a legerősebb kardinális a mentálhálón.

– Hogyan? – Sascha kétségbeesett és megzavarodott. Ahhoz, hogy valaki gyilkoljon, éreznie kellett. Haragot, dühöt, féltékenységet. Enriquének nem voltak érzései, indulatai. Hogyan lehetett ő a gyilkos, aki olyan sokak életét elvette már?

– A Tanács szereti megismerni az ellenségeit. Megvizsgáltuk néhány önként jelentkező alakváltó elméjét.

A tanácsnok megnyomta a Sascha pajzsán lévő repedést, mint ahogy valaki az ujjával felnyit egy sebet. Fájt.

– Uram, mit csinál?

– Nem szeretem, ha megváratnak, Sascha.

De beszélni, azt szeret, gondolta Sascha.

– Éppen befejezem a megbeszélést. Ha hirtelen távozom, azzal mindent elveszítek, amit eddig elértünk. Nem tudtam, hogy a Tanács végez ilyen kutatásokat.

– Mondjuk inkább, hogy ez a személyes érdeklődési köröm. Az alakváltó nők a legmegfelelőbb kísérleti alanyok. Van bennük valami tökéletes.

Nem is sejtettem, hogy ilyen tökéletes vagy.

– Az alakváltók gyengék – ingerelte a tanácsnokot Sascha. – Érzéseik vannak. A mentálok a tökéletesek.

Enrique energiája fehéren örvénylett körülötte. Sascha lassan a pajzsán lévő rejtett bejárat felé kezdett araszolni. Vissza kellett térnie a tűzfalai mögé, mielőtt leszakadt a mentálhálóról. Ha Enriquének sikerül áttörnie a védelmi vonalait, akkor vele együtt Lucast is elpusztíthatná. Nem, gondolta Sascha dühösen. A párjának nem eshet baja!

Sustorgás támadt a lány elméjének erdejében. A párduc örült, amikor meghallotta ezeket a gondolatokat, de végig Enriquére összpontosított. A párját fenyegető veszélyre.

A karmok kimeredtek, Sascha úgy érezte, mintha viszketne az ujja hegye.

– A mentáloknak el kell fojtaniuk az érzelmeiket, hogy életben maradjanak, de az alakváltók együtt tudnak élni azokkal. Én azt mondanám, ők az erősebb faj. – Enrique elhallgatott, Sascha pedig megdermedt, nem mozdult. – Végeztél már?

– Majdnem, uram. – A hangjába halvány félelmet szőtt, hogy a tanácsnok megérezze benne az érzelmet. Enrique elméjének falai csillogó fehérré változtak, mint a legmélyebb óceán jege. Rémisztően szép volt.

– Sascha, Sascha! – suttogta a férfi. – Te valóban különleges vagy.

Sascha nem válaszolt, minden erejével arra összpontosított, hogy visszatérjen a pajzsai mögé. A férfi szavai egyik pillanatban meggyőzték arról, hogy ő a gyilkos, rögtön utána pedig összezavarták. Hogy lehetett volna Enrique a sorozatgyilkos?! Azokat a nőket széttépték, az elméjüktől kifelé elpusztították. A tanácsnok pedig nem érzett semmifajta negatív érzelmet. Sem dühöt, sem gyűlöletet.

Lehet, hogy Enrique csak azért támadt rá, mert hibás? Az igazi gyilkost pedig, azt, aki az erőszak nyomait hagyta a mentálhálón, elijesztette? Sascha gyomra összeszorult, csalódott volt. Nem hagyhatta cserben az alakváltókat, nem engedhette, hogy a DarkRiver és a SnowDancer falka bosszúvágyból háborút indítson. Ő már hozzájuk tartozott.

– Te még tökéletesebb vagy, mint azok az alakváltó nők.

– Kik voltak ezek a nők? – kérdezte Sascha már majdnem a bejárat mellől. – Beszélni szeretnék velük is, a leopárdok nem árulnak el nekem semmit.

– Attól tartok, hogy a kísérletek túlzottan igénybe vették őket. Az alakváltók nem szeretik beengedni az elméjükbe a mentálokat. Kárt kellett tennem bennük, hogy mélyrehatóan tanulmányozni tudjam őket.

Sascha elszörnyülködött, megtorpant.

– Megölte őket?

– A kísérleti állatok gyakran meghalnak.

Ha Sascha a testében lett volna akkor, akkor biztosan hányni kezd. Egyértelmű volt, hogy Enrique büszkén meséli el ezt neki. Az egyetlen közönségének. Mert azt gondolta, hogy csapdába ejtette a lányt. Fokozatosan zárta össze Sascha elméje körül az erejét.

– Nyomást érzek az elmém körül. – A lány már kezdte ezt érezni, de még nem fenyegetően.

– A türelmem a végére jár. Vagy most azonnal találkozol velem, vagy kivégezlek. A Tanács biztosan igazat ad majd nekem, hogy elpusztítottam egy hibás mentált.

A „hibás” szó észre térítette Saschát. Ő nem volt hibás, az alakváltók pedig nem voltak kísérleti állatok. Ők a legszebb, legélőbb, legszenvedélyesebb lények voltak, akikkel valaha találkozott. De mielőtt kiugrott volna, biztosra kellett mennie, hogy azt a szörnyeteget kapta el, akit keresett.

– Miért hetvenkilenc?

– 1979, Sascha, 1979. Ez az én kis megemlékezésem az eseményre, ami szerintem a fajunk valódi születését jelentette. – Elhallgatott. – Honnan tudsz erről? – A körbezáródó, egyre szorítóbb falak megálltak.

Sascha ezt a pillanatot használta ki, hogy beugorjon a védővonalai mögé és bezárja azokat maga mögött. Egy pillanattal később valami nekicsapódott a bejáratnak: Enrique elméje megpróbált betörni az övébe, megpróbálta őt elpusztítani. A kapu mellett a legyengült pajzsok repedezni kezdtek.

– Nagyon okos, Sascha! Mióta voltál odakint?

A lány nem válaszolt. Megpróbálta megfoltozni a pajzsát, hogy a második védőréteg alá csúszhasson. Még most sem érzett a tanácsnokban semmit abból a mély dühből, amire egy gyilkos elméjében számított, pedig nagyon közel volt a tanácsnokhoz. Enriquének nem voltak érzései.

Mégis gyilkolt.

Az összes mentál pszichopata!

Dorian vádjai feltörtek az emlékeinek egy bugyrából.

Nincs szívetek, nincs lelkiismeretetek, nincsenek érzéseitek. Ez a pszichopaták meghatározása, nem?!

Sascha teljes elméje megremegett, amikor felismerte az Elcsendesedés valódi rémségét.

De nem volt ideje ezen gondolkodni.

Enrique már majdnem behatolt a tudatába.

Gyorsan egy átmeneti falat húzott a bejárat elé és abban a pillanatban csúszott a második védővonala alá, amikor a külső falak leomlottak.

Enrique behatolt az elméjébe.

A tanácsnok ereje nekivágódott, kínzó fájdalom hasított Saschába. A lány remegve minden erejét a belső pajzsára összpontosította és még mélyebbre bukott, míg a harmadik réteg alá nem ért. Ezeken a rétegeken Enrique nem tudott olyan könnyen áthatolni, ezek elméjének természetes falai voltak. Azok, amiket az alakváltó nőknél feltört. Sascha tudta, hogy ha elég időt ad neki, a tanácsnok az ő elméjét is feltépi.

Megkereste a mentális kapcsolatot, ami a mentálhálóhoz kötötte őt. Ez olyan mély és ösztönös volt, hogy még Enrique csapdája sem tudta átvágni. Sascha utoljára megmarkolta ezt a létfontosságú köteléket.

– Viszlát! – suttogta.

Enrique újabb erőhullámmal lökte meg, de ő abban a pillanatban megszakította a kapcsolatot.

Minden megállt körülötte. Az elméje elcsendesedett. Egyedül volt. A távolban nem voltak csillagok, csak a sötét űr.

A halál kitárta felé a karjait.

Ordítva tért magához Lucas karjaiban.

Gyötrő kín hasított végig a testén, érezte, ahogy az elméje kétségbeesetten megpróbálja visszaállítani a kapcsolatot a mentálhálóval.

Erőt vett magán, hogy gondolkodni tudjon az idegszálain hasító izzó, vörös fájdalom ellenére is. Kiégette a sebet és leállította az ösztönös kapadozást a háló után. Fájt. Mintha arcon lőtték volna egy pisztollyal.

Az agónia körülvette. Úgy érezte, mintha lenyúznák a bőrét. Az elméje visított és sivított, fuldokolva kapkodott az életfontosságú visszacsatolás után. Sascha belemart Lucas mellkasába, nem kapott levegőt. A tériszony összeszorította, erősebben, mint Enrique mentális falai.

Megfulladt. Egyedül. Annyira egyedül.

Egyedül. A sötétben. Fekete. Hidegben.

Lucas halálra rémült, amikor meglátta Sascha szemeit. A csillagok eltűntek belőle, és most olyan feketeség tátongott a lány tekintetében, hogy a férfi úgy érezte, az örökkévalóságot látja.

– Sascha! – Rázni kezdte őt. Nem törődött a többiekkel, akik a lány sikoltásának hangjára a szobába rohantak. Eszébe sem jutott, hogy a mentálja már tudja a gyilkos nevét és hogy megindíthatják a vadászatot. Csak egy dolog számított. – Sascha! – Nem jött válasz.

Mintha a lány nem is látta volna őt.

Lucas nem volt mentál, nem tudott behatolni a lány elméjébe. De másképpen elkaphatta őt. Egyik kezével megragadta Sascha tarkóját és magához húzta.

Megcsókolta. Erősen, könyörtelenül. Brutális, vad csók volt, beletett minden érzelmet, amit a lány iránt táplált. Mindet a lány szájába öntötte, érintéssel hívta őt vissza magához.

Sascha keze elernyedt kissé, de még mindig görcsösen kapaszkodott a férfiba. A karjait és lábait Lucas köré fonta, mintha a lelkébe akart volna bemászni.

Egyedül. Annyira egyedül.

Mintha hallotta volna a lány gondolatait.

Sascha összekapcsolódott vele? Megtartotta az ígéretét? Ezért érezte Lucas a sötétséget, ami a lányt szorította? A férfi forrósággal és lángokkal, érzelmekkel szorította vissza a lányt fojtogató űrt, miközben a lány testét erősen magához ölelte.

Amikor megtörte a csókot, hogy a lány levegőt kapjon, Sascha felnyögött.

– Ne, ne, ne, ne...

Lucas újra megcsókolta. A sötétség már nem volt olyan fenyegető, de még mindig nem tűnt el. De miért nem?! A lány már összekapcsolódott vele! Már nem volt egyedül. Soha többé nem lesz már egyedül.

Amikor másodszor is felemelte a fejét a csók után, Sascha vett egy nagy levegőt és megszólalt.

– A gyilkos Santano Enrique tanácsnok.

Nem érez. Nem tud rólatok. Azt hiszi, csak hibás vagyok. – Pattogva záporoztak belőle a mondatok, minthogyha ki akarta volna köpni magából, mielőtt örökre elveszti őket.

Lucas Hawke-ra pillantott, aki elsőként rontott a szobába.

– Menj! Dorian, Vaughn! – A jaguár szemébe nézett. Az bólintott: tudta a dolgát.

Meg kellett védenie Doriant a saját dühétől. Ő nem mehetett velük. Féltette a párját. Sascha egyre gyengébb lett a karjai között.

Hawke Saschára pillantott. A lány egyre gyengébben lélegzett, már csak pihegett. Mintha haldokolt volna.

– Mi a baj? – Felemelte a karját, hogy megállítsa Brenna két testvérét. Jól jelezte a hatalmát, hogy a két férfi megtorpant, pedig a szemük már farkasszemmé változott és indulni akartak a zsákmányuk után.

– Haldoklik. – Tamsyn átfurakodott a hímek között. Megérintette Sascha arcát, de a lány elkapta a fejét.

– Enrique címe... – A fogai vacogni kezdtek.

– Tudjuk a címét. – Hawke arcán jeges düh látszott. – Gondoskodom róla – mondta Lucasnak.

Itt volt az ideje, hogy Lucas megbízzon a farkasban.

– Hajtsd végre a tervet! – válaszolt. A tervet közösen dolgozták ki aznap reggel. Célja volt az is, hogy Sascha biztonságban legyen.

Örökre. – Menj! – Hawke-ra bízta a párja életét. A tervnek ezt a részét Lucasnak kellett volna bevégeznie, de ő akkor nem hagyhatta magára Saschát.

– A mentálod már hozzánk is tartozik. Nem hagyjuk cserben. – Azzal a négy farkassal, Vaughnnal és Doriannal együtt kiment a szobából.

Tamsyn betakarta Sascha reszkető testét.

– Nem értem. Az elmédnek táplálnia kellene őt. De Lucas megértette.

– Nem kapcsolódtál össze velem, igaz?

Sascha!

Rémület és düh keveredett fel a lelkében.

Sascha elmosolyodott és megrázta a fejét.

– Neked élned kell.

– Megígérted! – ordította. Elvesztette a türelmét, elvesztett mindent, csak a vágy maradt. A párja nem halhat meg!

A szép, fekete szemek halványodni kezdtek.

– Sajnálom.

– Ne! Ne! – Lucas a karjaiban ringatta a lányt. A hangja remegett. – Kapcsolódj, a francba, kapcsolódj hozzám!

Sascha felemelte a kezét és a tenyerét a férfi szívére tapasztotta.

– Szeretlek.

Egyetlen könnycsepp gördült ki szürkülő

szeméből.

– Tammy, csinálj valamit!

A gyógyító könnyes szemmel, remegve állt ott. – Nem tudok. Neki kell...

– Gyerünk, Sascha! – parancsolt rá és magához szorította.

– Ne hagyj el!

A lány felszisszent, a kezei ökölbe szorultak. De nem nyúlt a férfi elméje után, nem tette meg a párosodásuk utolsó lépését.

– Ha nem kapcsolódsz, levadászom az összes tanácsnokot! – fenyegette meg Lucas.

– Akkor úgyis megölnek a mentálok!

De Sascha már nem hallotta. A szemei lecsukódtak, az arcvonásai kisimultak, a teste nem remegett többé.

– Ne! – Lucas sikolya tiszta düh volt. – Nem hagyom, hogy meghalj! Te az enyém vagy, és soha nem fogom hagyni, hogy elmenj! Az enyém vagy! Az enyém! – A párduc egy vadállati ordítással a felszínre tört belőle.

És ekkor megérezte. A kapocs kettejük között összeforrt. A párduc felismerte ezt a köteléket, pedig még soha nem érzett ilyet. Ez lenyugtatta Lucast, eléggé ahhoz, hogy gondolkodni tudjon. A férfi erősen tartotta a lányt, érezte Sascha szaggatott szívverését.

Becsukta a szemét és táplálni kezdte őt. Nem tudta, mit csinál, csak azt, hogy amíg a kettőjük közötti kapocs tart, Sascha életben marad.

Egy perccel később a lány felnyitotta a szemét. A szürkeség eltűnt, visszatért beléjük az éjfekete szín.

– Lucas, mi történik?

– Élni fogsz. – Ez egy megmásíthatatlan kijelentés volt.

Érezte, ahogy Sascha keresni kezdi a kapcsolatot, megtalálja és megpróbálja megszakítani, de ezzel már nem tudott mit kezdeni. Az nem mentál-összeköttetés volt, hanem alakváltó. Eltéphetetlen. A párduc elmosolyodott: a lány biztonsága már az ő kezében volt.

– Nem teheted – suttogta Sascha. – Hagyd abba! Az életerődet adod nekem! Ez rosszabb, mintha mentálisan hozzád kapcsolódtam volna és hagyom, hogy úgy tarts életben.

– Akkor kapcsolódj, különben nem hagyom abba. – Még többet öntött magából a lányba.

A lány ráébredt, hogy hiába harcol.

– A te átkozott makacsságod!

– Kapcsolódj!

Sascha megadta magát. Leengedte a falakat, amiket azért emelt, hogy megakadályozza a párzásukat. Egyszerre szikrázó szivárvánnyá vált Lucas bensőjében. Egy szép, csillogó kúttá. Lucas már csak azért is hálás volt, hogy megpillanthatta. Az elméjük egy pillanatra eggyé vált, és a férfi meglátta, milyen reménytelenül, vadul, túlzottan szerette őt Sascha. Annyira, hogy képes lett volna az életét is feláldozni érte.

Sascha megpillantotta azt, mennyire imádta őt a férfi, hogy a szíve csak őérte vert és hogy meghalt volna, ha nélküle kell élnie. A párduc dühös volt rá, amiért megpróbálta megakadályozni, hogy a párja lehessen, az ember pedig még annál is mérgesebb, de az indulatok alatt ott volt a vágy és a szerelem.

Olyan erős, vad, őrült szerelem, aminek nem volt sem kezdete, sem vége.

Sascha visszavonult, hagyta, hogy az elméik különváljanak, újra saját gondolataik legyenek. Lucas érezte, hogy Sascha újra megnyitná neki az elméjét, ha kéri. Mert most már az övé volt, ő pedig a lányé.

A sötét szemek rá szegeződtek, könnyek patakzottak belőlük.

– Megöltelek. Megöltelek. Megöltelek...

Sascha tudta, hogy Lucas dühös volt, de ez nem érdekelte. Hogy kényszeríthette a férfi arra, hogy ezt tegye?! Nem érdekelte, hogy a párok közötti kapcsolatot nem lehetett szabályozni. Ő csak annyit tudott, hogy ha Lucas elfogadja az ő döntését, ha elengedte volna, akkor az nem jött volna létre. És akkor ő most nem szívná Lucas erejét abban a pillanatban is. A férfi élete az övéért!

Átkozott!

Tíz óra telt el azóta, hogy az alakváltók sikeresen végrehajtották a tervet. Enriquét legyengítette, hogy Sascha életére tört, ezért nem tudott ellenállni az alakváltók támadásának. Brennát, bármilyen valószínűtlen volt, a hangszigetelt lakásában tartotta fogva egy ketrecben. Ez biztonságos volt: a mentálok nem érezhették meg a lány fájdalmát. Brenna életben volt. A SnowDancerek és a DarkRiverek Sascha biztonságáról is gondoskodtak: soha egy mentál sem fogja megtámadni sem őt, sem az alakváltókat.

– Megszereztük, ami járt nekünk – mesélte Saschának Hawke az óvóhely nappalijában.

Dorianre pillantott. – És hagytunk nekik egy üzenetet, amely szerint ha neked bármi bántódásod esik, az összes tanácsnokot lemészároljuk, függetlenül attól, hogy ki küldte rád a támadókat. És hogy ahhoz képest, ami rájuk vár, semmiségnek fog tűnni, amit Enriquével tettünk.

– Miért vagy olyan biztos abban, hogy ez visszatartja majd őket? – kérdezte Sascha. Túl jól ismerte már a Mentál Tanácsot.

– Az üzenetet – válaszolt Hawke jegesen csillogó szemekkel – Enrique nyelvére tűztük.

Tatiana Rika-Smythe kapta meg egy bársonnyal bélelt ékszeres dobozban, amit a hálószobájában hagytunk. Nikita kapta meg a fej többi részét.

Sascha nem kapott levegőt, nem tudott megszólalni. Hawke folytatta a véres beszámolót.

– Azoknak a tanácsnokoknak, akik nem a környéken laknak, személyesen fogjuk eljuttatni Enrique testének egy-egy darabját. Azt hiszem, a párnájukon hagyjuk majd.

Sascha gyomra felfordult. Megmarkolta Lucas kezét.

– Hogy tehettétek ezt?!

– Nem csináltunk semmit, amit ő ne tett volna az alakváltó nőkkel – mordult fel Dorian. – Sőt! Mi nem törtünk be az elméjébe.

Sascha Dorianra nézett, és érezte a fájdalmát, amit a bosszú sem csillapított.  Tudta, a férfinak arra van szüksége, hogy ő elfogadja, amit tettek. Ő már a falkavezér párja volt. Most fogta csak fel igazán, hogy ez mivel járt együtt. Nem tudta biztosan, hogy mit csinál, de felállt és átvágott a szobán.

Megállt Dorian előtt és a kezei közé fogta a férfi arcát. Az megdermedt. Sascha érezte, hogy felsóhajt, amikor az ajkaival végigsimított az övéin.