HUSZONKETTEDIK FEJEZET

– Soha nem is volt esélyem – válaszolt a lány. – A pajzsaim nemsokára széthullanak. A tervem nem változtatja meg az elkerülhetetlen jövőt, csak felgyorsítja azt. – Amikor a férfi nem válaszolt, Sascha megrángatta a pólót rajta. – Meg kell tennem, meg kell mentenem Brennát. – A hangja megbicsaklott. – Engedd, hogy büszkén haljak meg!

A férfi egész teste megmerevedett, amikor belegondolt, hogy Sascha meghalhat, hogy megmentsen egy másik nőt. Az a másik nem jelentett neki semmit, csak egy név volt, egy fénykép.

– Nem.

Sascha megremegett, amikor meghallotta, milyen kifejezéstelen hangon mondta ezt a férfi.

– Soha nem bocsátanám meg magamnak, ha hagynám őt meghalni!

– Nem érdekel. – Lucas kérlelhetetlen volt.

– Hawke megbosszulná.

– Nem fogja. – A szemei a párduc szemeivé kezdtek változni. – A farkasok is egy életre választanak párt. Hawke tudja, hogy nem áldozhatlak fel egy falkatársáért. Az a lány nem számít nekem. – Már nem emberi szemekkel nézett a lányra.

Sascha megpróbálta kiszakítani magát a férfi öleléséből, de Lucas nem engedte.

– Neked nincs jogod eldönteni ezt! – kiáltott.

– Nagyon is sok jogom van veled kapcsolatban.

– Az anyám, Lucas! Az anyám gyilkosokat rejteget! Mit gondolsz, ettől én hogy érzem magam?! – A szégyen már mindenhová elkísérte.

– Nikitától semmi mást nem kaptál, mint a génjeid felét – vágott vissza a férfi. – Milyen anyád volt ő? Ne büntesd magad miatta! Ő úgysem törődik ezzel.

Sascha felkapta a fejét.

– De én törődöm vele!

– Én pedig veled!

És ez így ment tovább. Sascha hajlandó lett volna Lucas beleegyezése nélkül is véghezvinni a tervét, pedig jól tudta, hogy értelmetlen lett volna: még mindig szüksége volt a figyelemelterelésre.

Elméletben egy külső világi esemény is jó lett volna erre, ha elég nagy ahhoz, hogy a San Franciscóban és környékén lakó mentálokat lefoglalja.

Ha a DarkRiver és a SnowDancer falka összedolgozna, együtt képesek lennének elindítani egy esemény láncot, ami elég nagy zavart keltene.

A gyilkos általában visszavitte a testeket egy olyan helyre, amit jól ismertek, ezért valószínű volt, hogy most is a közelben van.

Akkor ez elég lett volna. A mentálháló óriási nagy volt, de a kapcsolódások miatt a mentálok fizikai helye meghatározta azt, hogy mennyi idő alatt tudtak eljutni egy-egy elméhez.

Sascha meg volt győződve arról, hogy a gyilkos azonnal lecsap rá, egy csalira, ami minden vad vágyát kielégítette és olyan könnyen elérhető volt. Csak egy pillantást kellett vetnie a tettesre. Tudta, hogy a pszichikus képességeivel azonnal megérzi majd a másik mentálban lévő gonoszságot.

A terv beválhatott volna, de ehhez szüksége volt az alakváltók segítségére. Lucas azonban hajthatatlan volt, és Sascha tudta, hogy nélküle senki sem tenne semmit. Még a farkasok sem, pedig az ő falkatársuk élete forgott kockán.

Minden meggyőzőerejét bevetette, hogy megváltoztassa a párduc véleményét. Hiába.

Másnap jóval hajnal előtt Hawke felhívta a SnowDancereket. Azt mondta, ő tud gondoskodni a figyelemelterelésről.

– Hogyan? – kérdezte Lucas, de nem nagyon érdekelte a dolog. Amíg a terv nem működhetett anélkül, hogy Sascha meghalt volna, nem engedte meg, hogy nekilássanak.

Abba akkor nem tudott belegondolni, mi mást mondott még neki a lány.

A pajzsaim nemsokára széthullanak.

Nem engedhette, hogy ezt a folyamatot bármi is felgyorsítsa. Addig nem, amíg meg nem találják a módját annak, hogy Saschát megmentsék a Tanácstól.

Hawke egy pillanatig csendben maradt.

– A legjobb, ha átjöttök. Hozd magaddal a mentálodat is! Lucas pontosan tudta, hol vannak a farkasok rejtekei. Mint ahogy azt is, hogy minden pillanatban katonák őrzik azt, akik nem haboznának és azonnal a torkának ugranának, ha odamenne.

– Szabad átjárás – emlékeztette a farkast.

– Ne sértegess, macska! Én tartom a szavam. Gyertek, amilyen gyorsan csak tudtok, a falkám egyre nyugtalanabb. Ha a mentálhálón nem lépünk, ki kell adnom a parancsot, hogy levadásszanak minden magas rangú mentált, akit érnek. Már elhelyeztem a katonáimat minden tanácsnok háza körül, bárhol is lakjanak. Az egyik majdcsak beszél, ha elég vért ontunk. – A farkas megszakította a vonalat.

– Mit mondott Hawke?

Sascha felült az ágyon Lucas háta mögött.

A férfi hátrafordult.

– Azt mondja, el tudja intézni a figyelemelterelést.

Sascha elkomorult.

– Ez a terv leggyengébb pontja. Ha a külvilágban szervezzük meg, fennáll a veszélye, hogy nem vonja el elég mentál figyelmét ahhoz, hogy biztosan a gyilkos érjen el hozzám először. Vajon mit tervezhet Hawke?

Lucas legszívesebben megragadta és megrázta volna a lányt. A terv leggyengébb pontja az volt, hogy az életébe került!

– Öltözz! Indulunk a farkasokhoz.

Tizenöt perc múlva mind odalent gyülekeztek. Lucas megparancsolta Nate-nek és Mercynek, hogy maradjanak itt és védjék meg az óvóhelyet.

Tamsyn a homlokát ráncolta.

– Már csak én vagyok itt. Miért nem viszel engem magaddal, akkor nem kellene két őrszemet hátrahagynod?

– Te vagy a gyógyítónk. – Lucas végigsimított a nő arcán. Előző este nagyon durva volt vele. – Szükségünk van rád, hogy megfoltozz bennünket, ha valami rosszul sül el.

Tamsyn összeszorította a fogát és nem vitatkozott. Inkább szorosan megölelte Lucast.

– Vigyázzatok magatokra!

Hawke barlangja a Sierra Nevada hegységben, majdnem havasalji magasságban volt. Lucas végighajtott a majdnem észrevehetetlen erdei úton és káromkodott, amikor négykerékmeghajtásos kocsijának oldalát végigkaristolták az ágak.

– Ha csak te és a falka jöttetek volna, akkor futhattatok volna – jegyezte meg Sascha, és a hajnali derengésben a tájat nézte. A sötétség eloszlott, mire odaértek.

– Ha csak én és a falkám lennénk itt, semmi esélyünk nem lenne, hogy megmentsük a lányt.

Sascha kommunikátora megcsörrent. A lány elolvasta az üzenetet.

– Anyám az. Nem foglalkozom vele. Ha kérdi, azt mondom, nem hoztam magammal a kommunikátorom.

– Enrique?

– Van egy olyan érzésem, hogy őt leköti a kutatás a mentálhálón. Követnie kell a Hálóelme információit, hogy megtalálja a gyilkost. – Előrehajolt és hunyorgott. – Nem látom őket.

– Hát persze, hogy nem. Ez a dolguk.

Vaughn és Clay a kocsi mellett futottak, a saját autójukat néhány kilométerrel azelőtt hátrahagyták. Képesek voltak rá, hogy behatoljanak a SnowDancer-barlangba, Lucas oldalán ezt már korábban is megtették. Dorian előttük hajtott be és elrejtette a kocsiját. A fákon közelítette meg a barlangot, és egy titkos vonalon már fel is hívta őket, hogy elfoglalta a helyét a bejárat felett.

– Az a ház az? – kérdezte Sascha, és egy kunyhó falára mutatott, ami a domboldalon sűrűn növő fenyőfák törzseitől alig volt észrevehető.

– Nem – válaszolt a férfi és elmosolyodott azon, milyen furfangosak voltak a farkasok. – De jó néhány támadót megtévesztett már.

– Ez csak egy díszlet? Igazinak tűnik.

– Igazi is, csak nem a házuk. – Megkerülte a házat és megállt a tisztáson. – Maradj a kocsiban, amíg nem nyitom ki neked az ajtót.

Most az egyszer Sascha sem ellenkezett.

– Ez a te világod, Lucas. Én még új vagyok itt.

Lucas végigsimított a lány arcán, majd kiszállt a kocsiból és átment a másik oldalra.

A farkasok nem támadták volna hátba, ugyanúgy, ahogy Dorian sem lőtt volna le egy fegyvertelen farkast a lombok közötti rejtekhelyéről. Állatok voltak, de mindkét falkában volt egyfajta becsület, amit a mentálok nem érthettek meg. Ha harcra került volna a sor, akkor szemtől szemben álltak volna egymással, karom karom ellen, kéz kéz ellen. Senki sem halt volna meg egy orvlövész golyójától.

A párja életét azonban akkor sem kockáztatta. Beleszagolt a levegőbe, hogy megbizonyosodjon róla: Vaughn és Clay vele vannak. Ahogy várta, megérezte a szagukat.

Több farkaséval keveredett, egyikük sem merészkedett hozzá túl közel. Jó. Kinyitotta Sascha ajtaját és kisegítette a kocsiból a lányt.

– Őt ismeretlen érzelmi mintát érzek körülöttünk – suttogta Sascha nagyon halkan.

– Nem mondtad, hogy ilyet is tudsz – húzta fel a szemöldökét Lucas.

– Gyakoroltam. – Ezt majdnem büszkén mondta, mintha kezdte volna elfelejteni a fixa ideáját arról, hogy „hibás”. – Vaughn és Clay itt vannak, egyik a hátunk mögött, másik előttünk.

– Menjünk! – Elindultak a végtelennek tűnő erdőben. A fenyőfák olyan sűrűn nőttek itt, hogy elzártak minden napfényt. Öt perc múlva egy csapáshoz értek, amit a gondosan elszórt ágak majdnem teljesen elrejtettek.

– Általában – mondta Lucas – itt már fogadóbizottság szokott várni arra, aki idáig merészkedik. Az eltűnteknek még egyetlen csontja sem került elő soha. – A benne lakó ragadozó elismerte a farkasok hatékonyságát.

– Megeszik őket?

Lucas elmosolyodott, amikor megértette, hogy Sascha viccelni próbált.

– Nem. Még a farkasok is igényesebbek annál, hogy dögöt egyenek.

A lány Lucas vállára tette a kezét, és érezte, hogy a férfi ellazul. Csak most értette meg, hogy a férfi milyen mélyen megbízik benne.

Harminc perccel később elértek a kanyargó ösvény végére. Egy sziklafal előtt találták magukat. Úgy tűnt, mintha előttük a hegy az égig érne. Az ösvény pedig mintha egyszerűen véget ért volna. Ez az illúzió sokszor megmentette már a farkasokat.

– Nyisd ki, Hawke! – kiáltotta el magát Lucas. Csak farkasok és leopárdok hallották a hangját.

Néhány másodperccel később a sziklafal alja varázslatos módon kinyílt. Csak egy akkora rés keletkezett rajta, amin keresztül be tudtak lépni a barlangba. Lucas látta, Saschát mennyire lenyűgözte az ajtószerkezet, de nem szólalt meg, amíg be nem léptek rajta. Az „ajtó” becsukódott a hátuk mögött, mintha soha nem is lett volna ott.

Sascha csodálkozásának hangja visszhangzott a barlang falai között, amikor felgyulladtak a lámpák körülöttük és megvilágították a macskakövekkel kirakott, hosszú folyosót. A falakat mindenhol festmények borították, a művész a sziklát használta vászonként. A festmények a vadont ábrázolták, futó farkasokat, az erdő ezer arcát.

Volt bennük valami hipnotikusan gyönyörű.

Csodaszép és veszélyes.

– Isten hozott benneteket! – Hawke felvonta a szemöldökét. – Beengedjem az őrszemeidet is?

– Semmi szükség rá – mosolyodott el Lucas. Vaughn és Clay már odabent voltak, Doriannak kint kellett maradnia.

Hawke arca semmit sem árult el, de a párduc tudta, hogy a farkas dühös, amiért az emberei behatoltak a barlangba. Már megint.

– Akarsz róla beszélni?

– Mindenkinek lehetnek titkai. Ne mondd azt, hogy ti nem tudtok bejutni a mi óvóhelyeinkre!

Hawke a homlokát ráncolta.

– És mi lesz a kölcsönös bizalommal?

Sascha felnevetett.

A két férfi egyszerre fordult felé, a bennük lakó vadállatot lenyűgözte a tiszta hang.

Lucas rádöbbent, hogy akkor hallotta Saschát először nevetni. A vágya, hogy kisajátítsa a lányt, fájó féltéssé változott. Sascha többet jelentett neki, mint azt valaha is gondolta volna. Ha a lány meghal, az ő szíve is vele hal.

– Olyanok vagytok, mint két vadállat, aki nem tudja, megbízhat-e a másik békeajánlatában. Meddig köröztök még egymás körül, amíg végre eldöntitek? – Megrázta a fejét, s furcsa szemeiben vidámság csillant. Abban a pillanatban egyszerre volt minden, amit a férfi szeretett benne: nőiesség és szenvedély, játékosság és nevetés, érzékiség és vágy.

Lucas hallotta, hogy Hawke mellette felsóhajt. Ránézett, és azt olvasta le a farkas arcáról: ha nem a tiéd lenne...

– De az – válaszolt neki, alfahím az alfahímnek, ragadozó a ragadozónak.

Sascha, aki az egyik festményt csodálta, ezt már nem hallotta.

– Ezek csodálatosak, Hawke! – fordult a farkashoz. – A festő a falkád tagja?

Hawke arcvonásai megkeményedtek, míg olyanná nem váltak, mint a szikla, amin a festmények voltak.

– Az volt. – Hátrafelé biccentett a fejével. – Induljunk!

A lány aggódó szemekkel nézett fel Lucasra, amikor a férfi mellé lépett és megfogta a kezét. Lucas megrázta a fejét: nem tudott semmit sem a művészről.

– A föld alatt élnek? – kérdezte tőle Sascha, miután már öt perce mentek, egyre mélyebbre a hegy gyomrában.

– Néhányan – válaszolt a férfi. – Ez a falka főhadiszállása.

Mielőtt a SnowDancerek olyan rettegettek lettek, sok más csoport próbálta meg megtalálni a rejtekhelyüket, hogy elpusztítsa őket. Egyik sem járt sikerrel. Aztán jött a DarkRiver. Lucas és az őrszemei nemcsak hogy megtalálták a barlangot, de be is jutottak. Egyetlen céljuk volt, hogy hátrahagyjanak egy üzenetet: Ne ártsatok nekünk, akkor mi sem ártunk nektek. DR

Egy nappal később a válasz ott volt Lucas házában.

Megegyeztünk. SD

Néha jobb volt állatnak lenni: egy ilyen megállapodás a mentálok, de még az emberek világában is több hónapos tárgyalással járt volna. A falkák az első kapcsolatfelvétel utáni hónapokban szépen lassan alakították ki az együttélés módját, de az egyszerű szabály akkor is, azóta is érvényben maradt: ne ártsatok nekünk, mi sem ártunk nektek.

Hawke jobbra fordult.

– Mi van itt, balra? – kérdezte Sascha.

– Otthonok. – Amikor Lucas és társai bejutottak a barlangokba, gondoskodtak arról, hogy a farkasok tudják: közel jártak az otthonaikhoz, a kölykeikhez. És távoztak, anélkül, hogy bárkinek ártottak volna. Ennél egyértelműbben nem lehetett kifejezni a jószándékukat.

Néhány perc múlva újabb elágazáshoz értek. Több irányba nyíltak innen folyosók, maguk előtt pedig termeket láttak, ahol emberek jártak. Hawke a jobb szélső úton indult el, és kisvártatva megállt egy csukott ajtó előtt.

Lucas érezte, hogy Sascha megdermed.

– Hawke – kérdezte a lány –, mi az, amit az ajtó mögött érzek?

A jeges tekintet megállt rajta.

– Majd meglátod. – Azzal kinyitotta az ajtót és belépett.

Lucas Sascha előtt lépett a szobába, minden érzéke kiélezve, harcra készen. Vaughn és Clay már a közelükben voltak. Emberi formát öltöttek és farkasok ruháit vették magukra, hogy az őröket megtévesszék. Nem lett volna egyszerű kijutni onnan, ha valami baj történt volna. Nem egyszerű, de nem is lehetetlen.

Máskülönben Lucas soha nem vitte volna oda a párját.

Ami a szobában fogadta, arra azonban nem készülhetett fel. Öt, különböző korú ember ült odabent egy kerek asztal körül. Nem farkasszaguk volt. Az egyikük felemelte a fejét és ránézett az éjfekete szemével.

– Atyaég! – Lucas beengedte Saschát, de nem csukta be az ajtót.

Amint meglátta őket, Sascha azonnal tudta, kik azok az emberek. Az anyjától hallotta a történetüket.

– A Lauren család – suttogta maga elé.

Soha nem kérdezte, mennyi idős volt az az öt ember, aki eltűnt a SnowWalker területen, de nem képzelte volna, hogy bármelyikük is gyermek. Talán azért, mert nem akarta elfogadni, hogy a saját népe ilyen könnyedén hátat fordít a legvédtelenebbeknek és a legártatlanabbaknak.

A két legidősebb férfi volt, az egyikőjük haja sötétszőke, a másiké olyan, mint a csokoládé színe. Mindkettőjük szeme emberi volt. A szőke férfi negyvenévesnek tűnt, a sötét hajú korban közelebb állt Saschához.

Utánuk korban egy tizenéves lány következett. A haja sötétvörös, a szemei egy kardinálisé. Óvón ült egy kisfiú mellett, akinek a haja és a szeme is ugyanolyan volt, mint az övé.

A két férfi között egy tíz év körüli kislány ült, a haja vörösesszőke. Erős mentálenergia lengte körül. A szemei fakózöldek voltak.

– Hogyan? – Hogyan élték túl, hogy leváltak a mentálhálóról? Hogyan lehetnek életben?

– Mi nem vagyunk hidegvérű gyilkosok, Sascha – válaszolt Hawke. – Nem úgy, mint a mentálok. – Leült. Sascha hagyta, hogy Lucas őt is leültesse egy székre.

A tizenéves lány felkapta a fejét, Sascha pedig mintha dühöt érzett volna rajta.

– Már megint általánosítasz. Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy minden farkas gonosz.

Hawke nem dühödött be, sőt, kicsit ellazult.

– Sascha Duncan, bemutatom Sienna Laurent. Mellette pedig az öccse, Toby.

Az idősebb, szőke férfi felállt, a tartása egyenes, szinte katonás volt.

– Én Walker Lauren vagyok. Sienna és Toby az elhunyt testvérem gyermekei. Ő

pedig a lányom, Marlee. – A mellette ülő

kislányra mutatott. Sascha kezébe egy kis kéz csúszott, a lány összezárta körülötte az ujjait.

– Judd Lauren – mutatkozott be a sötét hajú férfi, miután Walker leült. – Walker testvére.

– Ezt nem értem. – A fejében nyüzsögtek a kérdések, Sascha alig tudott tisztán gondolkodni. – A mentálhálón ti elhunytként szerepeltek a nyilvántartásban.

– Ami a hálót illeti, azok is vagyunk – válaszolt Walker.

Annak ellenére, hogy a kislány a kezét nyújtotta neki, Sascha nem érzett benne érzelmet. Semmit sem. Ahogyan Juddban és Laurenben sem. A két legfiatalabb, Marleen és Toby egyértelműen adtak le érzelmi jeleket, de Siennát nem tudta ilyen könnyen felmérni.

– Mind P-mentálok vagytok?

Sienna megrázta a fejét.

– Mi az a P-mentál?

– Sienna! – nézet rá szigorúan Walker.

A tini lány becsukta a száját és hátradőlt a székében. Sascha tudta, hogy az idősebb férfiak tartanak attól, hogy Sascha elárulja őket. Hiszen ő még a mentálhálóhoz kapcsolódott.

– Miért jöttetek a SnowDancerek területére?

Tudnotok kellett, hogy kihívjátok a sorsot magatok ellen!

Walker és Judd egymásra pillantott, és Sascha tudta, hogy amikor Walker megszólalt, mindannyiuk nevében beszélt.

– Megszöktünk.

Sascha annyira meglepődött, hogy önkéntelenül is Lucas kezéért nyúlt és megszorította azt az asztal felett.

– Micsoda?

– Az egész családunkat kijelölték rehabilitációra, miután a testvérem öngyilkosságot követett el. – Walker hangja meg sem rezzent, de Sascha fájdalmat és szomorúságot érzett a két legfiatalabban.

Ösztönösen megtette, amit tudott, hogy megnyugtassa őket.

Sienna szeme elkerekedett.

– Mit csinálsz, Sascha?

Walker és Judd megdermedtek, úgy néztek Saschára, mintha mérgező kígyó lett volna.

Judd Hawke-hoz fordult.

– Megígérted, hogy nem jelent ránk veszélyt! – A szavai borotvaélesek voltak.

– Nem is jelent – Hawke jégkék szemei Saschára villantak.

– Mondd el nekik, mit csinálsz, édesem!

– Vigyázz, farkas! – mordult Lucas.

Hawke lassan, elégedetten elvigyorodott.

Sienna egyenesen felült a székén és a két alfáról Saschára nézett.

– Sajnálom – szólt Sascha, és nem törődött a két férfi marakodásával. – Még nem uralom teljesen a képességemet. Én egy P-mentál vagyok. Pszichikus.

Walker előrehajolt.

– P besorolás nem létezik.

– Az Elcsendesedés előtt volt – válaszolt neki Sascha.

– A P-mentálok az elme gyógyítói. Azokon segítünk, akik összerogynak az érzelmeik súlya alatt. De, gondolom, a létezésünk akadályozta az Elcsendesedés-program bevezetését. – Így hát szépen, csendben kiirtották őket. Annak ellenére, amit a saját fajáról tudott, ennek az árulásnak a felismerése úgy hasított a szívébe, mint egy penge, és fájdalmas nyomot hagyott.

– Azt hiszem, beszélgetnünk kellene – szólalt meg Hawke.

– Igen. – Sascha megérezte Lucasban az uralkodó, féltékeny vadállatot, amelyiknek határozottan nem tetszett az ötlet, hogy magára hagyja őt a másik hímmel. – Azt hiszem, mindannyiunknak többet kellene beszélgetnünk.

Hawke megértette a célzást.

– Így van.

Sascha gondolatai visszatértek a korábbi témához.

– Miért ítélték rehabilitációra az egész családot? – A gyerekek ártatlan arcára nézett és elszörnyedt azon, vajon milyen gonosz elme akarhatta megfosztani őket a személyiségüktől, mielőtt az kialakulhatott volna? Nem volt olyan naiv, hogy azt higgye: ők lettek volna az elsők. De amit eddig látott, az nem készíthette fel erre a szörnyűségre.

– Az anyám a mentálok, a kardinális mentálok között nagyon szokatlan módon dobta el magától az életet – válaszolt Sienna, és nem vett tudomást Walker neheztelő

tekintetéről. – Meztelenre vetkőzött és elteleportált a Golden Gate hídról. Közben azt kiáltotta, hogy végre szabad.