NEGYEDIK FEJEZET

– Megvagytok! – kiáltott Tamsyn, mikor mindkét kölyköt egyszerre a karjaiba kapta. A kicsik hozzádörgölőztek és játékosan harapdálni kezdték az anyjukat. – Én is szeretlek benneteket, kincseim, de most Lucas bácsi és az új barátotok ebédelni szeretne, ezért nektek lent kell maradnotok a földön. – Szeretetteljesen megszorongatta és letette a kicsiket a padlóra.

A leopárdkölykök beiszkoltak az asztal alá, az egyikük összegömbölyödött Sascha csizmáján. A kicsi teste melegének érzésétől a mentálnak könnybe lábadt a szeme. El akarta rejteni megindultságát, ezért lesütötte a szemét és Lucasra összpontosított, aki még mindig az ujjai között tartotta a haját.

Fel- és lecsúsztatta rajta az ujjait, újra és újra, mintha élvezné a szoros fonatok tapintását az ujjai hegyén. Ez a nyugodt, lassú, monoton mozdulat nagyon izgató volt – a lány arra gondolt, vajon más testrészeit is ilyen nagy odafigyeléssel és gyengédséggel simogatná-e.

Tudta, hogy ezek miatt a gondolatok miatt a Központba zárnák őt, de ez már nem érdekelte. Az elmúlt néhány órában több érzés kerítette hatalmába, mint korábbi életében összesen. Ez megrémítette, de tudta, hogy holnap visszatér ide. És azután is, addig, amíg valaki rá nem jön. Azután pedig harcolni fog, az élete árán is megakadályozza, hogy internálják, hogy saját maga árnyékává változtassák.

– Tessék! – Tamsyn egy-egy tányért tett le eléjük. – Semmi különös, de arra jó, hogy éhen ne haljatok.

Sascha lenézett a tányérjára.

– Pitaszendvics. – Sok dolognak tudta a nevét. A legtöbb mentálhoz hasonlóan ő is agytornákkal tartotta karban az elméjét. Ezek egyikében szavakat kellett megjegyeznie. A bűnös szenvedélye pedig az volt, hogy olyan szófelsorolást választott, amik valamiképpen ingerelték az érzékeit. Az egyik ilyen lista az ételek neve volt. A másik szósort a számítógéppel állíttatta össze egy ősrégi könyv szavaiból. A könyv a szexuális pózokat írta le.

– A saját különleges receptem, én forró csóknak hívom. – Tamsyn a lányra kacsintott.

– Egy kis chili soha nem árt.

Lucas finoman megrántotta a lány copfját, amit azóta sem engedett el.

– Igen? – Vajon mit tenne a férfi, ha sutba vágná az óvatoskodást és ő is megérintené?

Lucas valószínűleg még többet is akarna, amilyen tipikusan férfi volt.

– Túl erős lehet valakinek, aki nem szokott hozzá.

Saschának mindig is a makacssága volt a gyenge pontja.

– Azt hiszem, túl fogom élni. Köszönöm, Tamsyn.

– Szívesen. – A nő kihúzott egy széket az asztal mellől, és leült. – Egyetek!

Sascha felemelte a pitaszendvicsét és beleharapott. A feje majdnem lángra kapott tőle. Persze, hála a kiképzésének, senki sem mondta volna meg az arcáról, mennyire rosszul érezte magát.

Lucas végre elengedte a lány copfját és nekiállt elpusztítani a saját szendvicseit.

– Szóval – kérdezte Tamsyn – valóban patkányokká tudná változtatni a kölykeimet?

Sascha egy pillanatra azt hitte, Tamsyn komolyan beszél, de azután meglátta a karamellbarna szemében a játékos csillogást.

– Azt el tudnám érni, hogy ők azt higgyék, patkányok.

– Tényleg? – A nő előrehajolt a székén. – Azt hittem, az alakváltók agya túl bonyolult ahhoz, hogy a mentálok belenyúljanak.

Túl bonyolult ahhoz, hogy manipulálják a gondolataikat, ez lett volna a helyes megfogalmazás.

– Az önök gondolatsémái nagyon eltérnek a miénktől, ezért igen nehéz dolgoznunk velük.

Nehéz, de nem lehetetlen. Az energia pedig, amire szükségünk lenne, hogy manipuláljuk önöket, általában túl nagy, nem éri meg ennyit belefektetni. – Legalábbis Sascha ezt hallotta.

Ő maga még soha nem próbálta meg megváltoztatni egy alakváltó gondolatait.

– Még jó, hogy ilyen nehéz velünk bánni, különben már a mentálok uralnák a világot. – Lucas álmos, kényelmes hangon mondta ezt, elégedetten hátradőlt a székén és fél karját átvetette a háttámlán. Az, hogy uralkodott a saját területén, nem volt kifejezés a viselkedésére.

– Mi uraljuk a világot.

– Lehet, hogy nagymenők a politikában meg az üzleti életben, de az azért nem a világ.

A lány még egy nagyot harapott a pitába, miután rájött, hogy meglehetősen szereti, ha lángra kap a feje. Csak azután válaszolt, hogy lenyelte a falatot.

– Ez igaz.

A lány ekkor megérezte, hogy a leopárdbébi rágcsálni kezdte a csizmája orrát. Tudta, hogy le kellene hajolnia és elhessentenie a kicsit, de nem akarta. Sokkal jobban élvezte, hogy elmerülhet az érzésekben, mint az eddigi életét, amelyben megtanulta ezeket kikapcsolni.

Egy halk csengés zavarta meg a gondolatait.

Eltelt néhány másodperc, mire ráeszmélt, hogy ez a kommunikátorának a hangja.

Előhúzta a szerkezetet a kabátja belső

zsebéből és megnézte a hívó fél azonosítóját, majd összekapcsolta az elméjét a másik mentállal, aki elég közel volt ahhoz, hogy egyszerű telepatikus kapcsolatba lépjen vele.

– Nem veszed fel? – kérdezte Tamsyn, amikor Sascha visszacsúsztatta a lapos táblagépet a zsebébe.

– Már felvettem – válaszolt a mentál. Az effajta telepatikus kapcsolat a koncentrációjának alig tíz százalékát kötötte le. Ha valódi kardinális lett volna, ez az arány egy ezreléknél is kevesebb lett volna.

– Ezt nem értem – ráncolta a homlokát a nő.

– Ha amúgy is tudtok mentálisan kommunikálni, akkor miért hív telefonon?

– A határokat tiszteletben tartjuk. – Sascha lenyelte az utolsó falatot is. – Ez olyan, mintha kopogna, mielőtt belép. Csak kevés mentál kezdeményezhet velem közvetlen kapcsolatot. – Például Nikita és a Tanács többi tagja.

Lucas a lány vállára tette a kezét, amit eddig a szék támláján átvetve lógatott.

– Azt hittem, a mentálháló azt jelenti, hogy mindannyian folyamatosan kapcsolatban vannak egymással.

A mentálháló nem volt ugyan titok, de nem is volt szabad részletesen beszélni róla másokkal. Sascha kiképzésének egy része ugyan nem hatott rá, de ezt a szabályt betartotta.

– Azt hiszem, indulnunk kellene a megbeszélésre.

A lány érezte, hogy Lucas Hunter egész teste egy pillanat alatt megmerevedik, mintha átváltozott volna a benne lakó vadállattá. Ez a férfi nem szokott hozzá, hogy visszautasítsák.

– Hát persze.

Saschának félnie kellett volna az alakváltó énjének ettől a felétől, de őt ez inkább vonzotta.

– Köszönöm szépen a vendéglátást – fordult Tamsyn felé, és közben észrevétlenül és finoman le akarta rázni a lábáról a kis leopárdot. Nem akart sem fájdalmat okozni neki, sem bajba keverni őt az anyja előtt. A kis állat azonban tovább kapaszkodott rajta.

Lucas kitolta maga alól a székét és felállt.

– Mondd el Nate-nek, hogy benéztem hozzátok!

Tamsyn is felállt az asztal mellől. Sascha tudta, hogy ő sem maradhat már ülve, ezért megkockáztatta. Egy vékony telepatikus sugarat küldött a leopárdkölyök felé. Beszélt hozzá. Eressz el, kicsi, vagy bajba kerülsz!

Arra számított, hogy nehéz lesz kapcsolatot teremtenie a kicsivel, de egy szempillantás alatt elérte, amit akart. Éppen olyan volt, mintha egy mentálgyerekhez beszélt volna.

Ezt a felfedezést azonnal meg kellett volna osztania a mentálhálón, de nem tette. Úgy érezte, az árulás lett volna.

A leopárdkölyök, Julian nem tudott válaszolni, de elengedte a csizmát. Boldog volt, amiért a lány nem árulta be: már nem lett volna szabad cipőket rágnia, ő már nagyfiú volt. Sascha ügyelt arra, nehogy elmosolyodjon, és felállt az asztaltól. Nem volt könnyű eljutnia az ajtóig úgy, hogy a csizmáját ne lássa meg senki, de mindig Lucas mögött maradt, hogy Tamsyn ne vegyen észre semmit.

– Gyere el máskor is, bármikor! – A nő

megfogta Sascha karját és egy puszit nyomott az arcára.

Sascha abban a pillanatban, hogy a Tamsyn hozzáért, megmeredt. Nem tudott mást tenni, annyira elöntötte öt a Tamsynból áradó kedvesség. Már régebben is úgy gondolta, hogy képes megérezni más emberek érzéseit, de az érzékcsalódás még soha nem volt ennyire erős. A mentálvilágban egyszerűen nem volt elég nyersanyag ahhoz, hogy ezeket a kényszerképzeteit táplálja.

– Köszönöm. – Azonnal hátralépett, amikor Tamsyn elengedte, megfordult és kisietett az ajtón. Nem bírta ki egy perccel sem tovább abban a nevetéssel, melegséggel, érintésekkel és csábítással teli szobában anélkül, hogy fájón még többre ne vágyott volna. Többre... mindenre.

– Jaj nekem – nyögött fel Tamsyn, amikor Sascha magukra hagyta őket. – Nem lett volna szabad megérintenem!

Lucas megölelte őt.

– Dehogynem. Csak mert ő mentál, nekünk még nem kell azzá válnunk.

A nő felnevetett.

– Láttad a csizmáját?

– Láttam. – Lucas volt a DarkRiver alfahímje, pontosan tudta, mit csinált Julian.

Csak azt nem értette, hogy Sascha miért hagyta ezt. És volt egy pillanat, amikor megérezte, hogy a mentálenergia nagyon erősen áramlott. Lehet, hogy csak Sascha telepatikus kommunikációja lett erőteljes, de lehet, hogy valami mást csinált. Például egy leopárdkölyökhöz beszélt.

– Nem is gondoltam volna, hogy a mentálok ilyen jól bánnak a gyerekekkel. – A nő Lucas mellkasára hajtotta a fejét.

– Én sem. – Ennek egész egyszerűen nem lett volna szabad így lennie. Egy mentál soha nem engedte volna meg, hogy egy gyerek a cipőjét rágcsálja. Az nem volt célravezető, nem volt semmi értelme. Ez a mentál mégis hagyta. – Szólj, ha a kölykök mesélnek valami érdekeset!

A DarkRiver gyógyítója megértette.

– Még mindig semmi?

– Még semmi. – Lucas egy puszit nyomott a nő feje búbjára és elindult kifelé.

Sascha már a kocsiban ült, amikor Lucas a vezetőülésbe ereszkedett.

– Most találkozott először alakváltó gyerekekkel?

– Igen. – A mentál a lába mögé rejtette a csizmája rágott orrát, és Lucas abban a pillanatban tudta, hogy bajban van. – Gyermekkorukban mindig állati formában élnek?

– Nem. – Kitolatott Tamsyn hosszú kocsibejáróján és kifordult az útra. A levegő

halkan suhant az autó alatt. – Úgy egyéves korunkban válunk képessé az alakváltásra.

Azután ez olyan könnyen megy, mint a levegővétel.

A lány csendben maradt egy darabig, mintha elgondolkodott volna azon, amit hallott.

– Mi történik a ruháikkal, amikor alakot váltanak?

– Leszakad rólunk. Jobban szeretünk meztelenül átváltozni. – Nagyon figyelte a levegőben rezgő energiát, és határozott kisüléseket érzett. Sascha Duncan erősen reagált, amikor elképzelte őt meztelenül.

Természete mindkét oldalának tetszett a gondolat, hogy megzavarja ennek a titokzatos nőnek az érzékeit, de falkavezérként figyelembe kellett vennie ennek a felfedezésnek a komolyabb hatásait is. Végig kellett gondolnia, hogyan használhatná fel ezt a mentál ellen.

– Milyen szerepet tölt be Tamsyn a falkában? – váltott témát Sascha olyan gyorsan, hogy ez csak megerősítette Lucast abban, hogy igaza volt. – Tudom, hogy a csoportjaik felépítése hierarchikus.

– Éppen úgy, ahogy a mentáloké is. Ha ön mesél a saját szervezetükről, én is beszélek a mienkről. – Ha Sascha elzárkózik egy ilyen egyszerű kéréstől, akkor újra kell gondolnia a stratégiáját, gondolta Lucas. Be kellett férkőznie egy mentál elméjébe, hogy bejusson a mentálhálóra. Csak így akadhatott a gyilkos nyomára, ha a Mentál Tanács falazott neki.

– Legfelsőbb vezetőnk a Tanács.

A férfi igyekezett elfojtani az örömét.

– Nekünk nincsen legfelsőbb vezetésünk, minden falka önálló.

– A nagy szervezeten belül családcsoportokba szerveződünk.

Ebben az alakváltók eddig nem voltak biztosak, mert kifelé egy mentálcsalád nem tűnt szorosabbnak, mint bármelyik más üzleti társulás.

– A falkán belül vannak ugyan családok, de mindenki a falkához hű elsősorban.

– És mi a helyzet a párokkal? – kérdezte Sascha. Lucast meglepte, hogy a lány ennyire megérti az alakváltók szokásait.

– Valóban, ez az egyetlen kivétel. A leopárd alakváltók egész életükben csak egyszer választanak párt maguknak, ezért másképpen ez nem is működhetne. – Lucas elgondolkodott rajta, vajon egy mentál, akit nem a szenvedély, hanem az orvostudomány alkotott, mennyit ért meg ebből. – És a mentáloknál? Kinek tartoznak hűséggel?

– A népünk javát kell szolgálnunk. Az üzleti életben versenghetünk egymással, de csak egymás között. Kifelé egyetlen célt szolgálunk.

– A mentál faj fennmaradását.

– Így van. – Sascha a férfi felé fordult az ülésben és egy újabb olyan kérdést tett fel, amire Lucas nem számított.

– Egy életre választanak párt? Ez olyan választás, mint az emberek között a házasság?

– Ami azt illeti, az emberek és az alakváltók párosodhatnak egymással. A falkám több tagja is ember párt választott magának. – Az ilyen kapcsolatokból született gyermekek mindig képesek alakot váltani.

– Úgy tudom, a múltban a mentálok és alakváltók is léptek néha ilyen kapcsolatra.

– Az én üknagyanyám mentál volt. – Lucas a lányra nézett. – Mit gondol, jó mentál vált volna belőlem?

Sascha egy pillanatig a férfira meredt, mielőtt válaszolt volna.

– Jobb lenne, ha az utat figyelné. – Ez hűvös és gyakorlatias megoldás volt. Az egyetlen baj, hogy a csizmája orrán ott voltak egy leopárdbébi fogának nyomai.

Lucas most az egyszer hallgatott a mentálra.

– Hogy válaszoljak a kérdésére: nem, ez nem olyan választás, mint a házasság, legalábbis a leopárdok számára. Mi, ha egyszer rátaláltunk a párunkra, a kérdés már csak az, hogy megtesszük-e az utolsó lépést.

Azután, hogy az megtörtént, már nem állhatunk odébb.

– Mi az utolsó lépés?

– Meséljen a mentálhálóról!

Sascha egy pillanatig csendben maradt, majd visszakérdezett.

– Titok?

– Nem, csak túl személyes.

– Hogyan találnak rá a párjukra? Honnan ismerik meg, hogy ő az? – A hangja színtelen volt, de a kérdéseiből sütött a kíváncsiság.

Lucas eltöprengett, vajon a mentált az alakváltóélet többi területe is így érdekli-e majd. Egy kíváncsi szerető nagyon is csábította a párduc énjét.

– Erre nem tudom a választ, én nem párosodtam még.

Lucas látta, hogyan hasadt meg az apja szíve, amikor az anyja meghalt. Ő nem akarta, hogy bárki ilyen sérülékennyé tegye. Ez volt az oka, hogy egyetlen alakváltó vagy ember nővel sem maradt együtt sokáig, minden kapcsolatából hamar kiugrott. A párosodást nem lehetett ilyen könnyen befolyásolni, de Lucas minden tőle telhetőt megtett, hogy lecsökkentse annak esélyét, hogy a párjával egymásra találjanak.

Ha a párja mégiscsak levadászta volna egyszer, akkor elfogadta volna és maga mellé vette volna őt, de attól a pillanattól fogva egy pillanatra sem vette volna le róla a szemét.

Szabadság ide vagy oda, ő meg fogja védeni a párját élete minden egyes percében.

Leparkolt a DarkRiver-épület előtt, leállította a motort és kinyitotta a kocsi ajtaját.

– Ön akar párosodni?

A kérdés hallatán visszafordult és mélyen belenézett azokba az éjsötét szemekbe.

Egyetlen mentálnak sem lett volna szabad feltennie ezt a kérdést. Egyetlen mentál sem hallhatta volna meg a hangjában a kétséget.

– Miért, ön akar? – kérdezett vissza.

– Ez is túl személyes? – Enyhén oldalra billentette a fejét. Nagyon apró mozdulat volt ez, mégis szokatlan Sascha fajtájának tagjaitól.

Lucas kinyújtotta a kezét és végigsimított a lány arcán. Látni akarta, hogy az hogyan reagál.

– Ezt majd elmondom, ha megkapta az érintés kiváltságát.

Sascha az érintéstől megmerevedett, majd elkapta a fejét és kiszállt a kocsiból. Amikor a férfi mellé ért az út túloldalán, a mentál legalább egy lépés távolságot tartott kettejük között. Lucas megrettent, amikor ráeszmélt, mennyire hajtja a vágy, hogy közelebb lépjen a lányhoz. Az ellenség egy csapásra túl vonzónak tűnt a számára. A bőrének tapintása meglepte az érzékeit: a sűrű méz érintése, mint a bársonyba bújtatott aranyé. Érzéki és édes.

Lucasban a párduc többre vágyott, míg az ember kezdte azt gondolni, hogy Sascha Duncan különleges mentál, más, mint a többi.

Az, hogy ez csak még veszélyesebbé tette őt, vagy ellenkezőleg, majd még kiderül. Egy dolog biztos volt: az embert és a párducot is megbabonázta a lány.

Kit a tárgyalóteremben várt rájuk.

– Helló, Lucas! – A fiú úgy száznyolcvan centi magas lehetett, és még növésben volt.

Gesztenyebarna haja és sötétkék szeme volt, és egyértelmű volt, hogy soha nem lehetett híján a lányok társaságának. Lucas azonban tudta, hogy Kit nem csak egy helyes srác: egy jövőbeli alfahím képességei rejlettek benne.

– Sascha Duncan, ő itt Kit Monaghan.

Kit egy olyan mosolyt eresztett meg a lány felé, amiről már tudta, hogy a legtöbb nőt térdre kényszeríti. Lassú izzás és a kéj ígérete rejlett a mosolyában.

– Nagyon örülök.

Sascha bólintott.

– Elhozta a terveket?

Lucasnak kacagnia kellett, amikor meglátta az elkeseredett kifejezést, ami a fiú arcán hirtelen megjelent.

– Kit félállásban dolgozik itt asszisztensként. Zara a tervező. – Lerázta magáról a dzsekijét.

Ahogy kiejtette a nevét, alacsony, fekete bőrű és szürke szemű nő lépett be mögöttük az ajtón. Sascha azonnal félrehúzódott, nehogy hozzáérjen a nőhöz, de a mozdulat olyan finom volt, hogy sem Kit, sem Zara nem vette észre.

– Elnézést kérek a késésért – szólt Zara. – Elromlott a másoló. – A nő jó néhány összetekert tervrajzot hozott a hóna alatt.

Lucas segített neki lepakolni őket az asztalra, majd intett a többieknek, hogy foglaljanak helyet.

Sascha Lucas balján ült le, tőle balra Zara, mellé pedig Kit. Lucas észrevette, hogy Sascha többször Zarára sandított, mióta a nő

belépett. Úgy tűnt, ezt a tervező is kiszúrta.

– Ha van valami gondja azzal, hogy velem kell együtt dolgoznia, akkor most szóljon. – Az apró nő mindig egyenesen kimondta, amit gondolt.

Sascha ugyan láthatóan nem reagált a kérdésre, de Lucas megérezte a levegőben a mentál zavarát.

– Miért lenne gondom azzal, hogy önnel dolgozzak? Nem tudja ellátni a feladatát?

– Én nagyon is jól el tudom látni a feladatomat – vágott vissza Zara. – De vannak, akiknek nem tetszik, hogy a szokásosnál sötétebb barna a bőröm.

– Ez a reakció csakis emberi érzelmen alapul. Én nem vagyok ember. – Sascha feltűrte a blézere ujját. – Ha ez megnyugtatja önt, felhívom a figyelmét arra, hogy az én bőröm is sötétebb barna a szokásosnál. – Sascha sűrűméz-színű bőre még a mesterséges fényben is úgy tűnt, mintha ragyogna.

Lucas megérezte, ahogy a Kitben lakó vad rángatni kezdte a pórázát, de egyáltalán nem vehette rossz néven, hogy a fiú meg szeretné érinteni a lányt. Sascha bőre érzékien csábító volt, és most, hogy ő már megtapintotta, azon kapta magát, hogy még többre vágyik.

Zara felnevetett.

– Ha nem a bőrszínem zavarja, akkor miért bámul?

– Nem vagyok benne biztos, de ön nem tűnik leopárdnak.

Lucas megdermedt. Egy mentál ezt nem szúrhatta ki. Ez egyszerűen lehetetlen. Az alakváltók jellegzetessége volt, hogy megérzik a másik állatot. Mégis milyen mentál volt Sascha?! Lehet, hogy egy kémet engedett be maguk közé, miközben megpróbálta kifürkészni az ellenség titkait?

Zara nem válaszolt, amíg Lucas egy apró bólintással engedélyt nem adott erre.

– Nem vagyok az. Én egy távoli rokonuk vagyok: vadmacska.

– Akkor miért dolgozik a leopárdoknak?

– Mert ő a legjobb. – Lucas magára vonta a lány figyelmét. Részben azért, mer túl veszélyesnek tartotta. Nem engedhette, hogy valaki más foglalkozzon vele. Másrészt viszont nem tűrte, hogy a lányt rajta kívül valaki más is lenyűgözze. Abból baj lehetett volna, nagy baj, hiszen Lucas szeretett kisajátítani magának mindent.

– Önnek kellett engedélyt adnia, hogy Zara itt dolgozhasson? Az alakváltóknak nyomós okaik voltak, hogy ne adjanak ki magukról információt a mentáloknak. Ez azonban általánosan ismert tény volt.

– Miután elcsábítottam őt hozzánk, hogy nekünk dolgozzon, garantálnom kellett azt is, hogy ne essék bántódása.

Ezért befogadta a nőt a DarkRiver falkába.

Ő és az őrszemei is megjelölték Zárát a szagukkal, hogy mindenki, barátok és ellenségek is tudják, kihez tartozik.

Ha nem tette volna... Nem volt véletlen, hogy az alakváltók gondosan ügyeltek rá, nehogy más ragadozók területére tévedjenek.

Az alakváltók belügyeibe a kényszerítő

hatalmi szervezet nem szólt bele, ők, maguk pedig nagyon vad módon rendezték el a nézeteltéréseiket.

Ez az üzleti kapcsolatokban sokszor hátrányt jelentett a számukra a mentálokkal szemben, akik sokkal rugalmasabbak voltak.

Az alakváltók azonban végül mindig behozták a lemaradást. Az ő szövetségeik és ellenséges vonalaik ugyanis pontosan tisztázottak voltak, ők nem támadták hátba egymást. Az ő

fajtájuk egyenesen egymás torkának ugrott, ha arra került a sor.

– Zara, nézzük a terveket! – szólt Lucas, és remélte, hogy így elterelheti Sascha figyelmét. A lány faja általában lenézte az alakváltókat. Alantas szerzeteknek tartották őket, akik valahogy kiverekedték maguknak a hatalmat, és elég erőssé váltak ahhoz, hogy hátráltassák a mentálokat. Lucas még egyetlen mentállal sem találkozott eddig, aki tisztelte volna őket annyira, hogy meg akarja érteni a szokásaikat. Vajon Sascha csak természeténél fogva kíváncsi volt, vagy egy készülő mentáltámadás felderítője, aki minden megszerzett információt azonnal a mentálhálóra küld?

Zara kiterített egy lapot.

– Ez az első házfajta terve.

– Az első fajtáé? – kérdezte Sascha. – Hát nem egyformák lesznek a házak?

Kit rámeredt.

– Hát persze, hogy nem. Ki akarna olyan steril környezetben élni? Az majdnem olyan lenne, mint azok a koporsórakások, amikben a mentá... – Ekkor döbbent rá, hogy kivel is beszél, és fülig elpirult.

– Máskor előbb gondolkozz! – Lucas igyekezett nem elnevetni magát. – Az alakváltók mások, mint a mentálok, Sascha.

Mi szeretjük az egyedi dolgokat. Azt, ami csak a miénk. – Mélyen belenézett azokba az éjfekete szemekbe, és azon tűnődött, vajon a lány is érzi-e azt, amit ő. Olyan volt, mintha ők, ketten egy vékony huzallal össze lettek volna kötve, amelyen keresztül vibrált a be nem vallott, mély kötődésük egymáshoz. – Nem szívesen osztozunk semmin. – És Lucas különösen nem. Ami az övé volt, az csak az övé lehetett.

– Értem. – Egy pillanatnyi szünet. – Ez késleltetni fogja az átadás idejét?

– Nem. Ezt figyelembe vettük a határidők tervezésekor. – Bólintott Zarának, hogy folytassa.

– Mivel a környéket leopárdok és farkasok uralják, főként az ő számukra terveztem a házakat. – A tágas terekre mutatott, amelyek könnyen megközelíthetők voltak emberi és állati alakban egyaránt. – De készítettem néhány tervet nem ragadozó fajták számára is.

– Mennyire valószínű, hogy ők együtt laknának a nagymacskákkal és a farkasokkal?

Ez a kérdés újra jelezte, mennyire zavarbaejtően belelát a mentál az életükbe.

– Éppen ez az – válaszolt Zara. – Nem túl valószínű. Úgy értem, nem támadjuk meg a nem ragadozó fajtákat, ha nem ingerelnek minket. De ha ön egy szarvas lenne, mennyire szeretne egy leopárd szomszédságában élni, aki talán egyik este morcosabb lesz a szokásosnál? – Alakváltó fekete humor.

Kit csettintett a nyelvével.

– Nyami, imádom a szarvaskebabot!

Sascha a fiúra nézett, olyan fürkésző

tekintettel, mintha egy bogarat vizsgálna a nagyító alatt. Kit ezúttal nem jött zavarba, sőt, még a lenyűgöző mosolyát is újra kipróbálta a mentálon. A lány válaszként néhány másodpercre lehunyta a szemét. Amikor felnézett, megszólalt.

– Felhatalmazást kaptam, hogy jóváhagyjam vagy megvétózzam a terveket.

Mutassák meg azokat, amik önök szerint a legalkalmasabbak! – De még mielőtt Zara megszólalhatott volna, Sascha újabb kérdést tett fel. – Mennyire valószínű, hogy a leopárdok és a farkasok egymás mellett fognak letelepedni? Nem akarok pénzt fecsérelni a farkasokra, ha azok a leopárdok közelébe sem fognak menni, vagy viszont.

Ez már több volt, mint különös. Lucas megértette, hogy nagyon szemmel kell tartania ezt a mentált, aki túlságosan is úgy gondolkodott, mint egy alakváltó.

– A farkasokkal megállapodást kötöttünk, ami biztosítja, hogy nagyobb vérontás nélkül egymás mellett élhetünk. A lakók nagy része leopárd lesz, de éppen elég farkas fog odaköltözni ahhoz, hogy érdemes legyen házakat tervezni külön az ö számukra.

Mindkét faj lakáshiánnyal küzd.

Ennek az volt az oka, hogy az építkezési vállalkozások legtöbbje a mentálok kezében volt. Azok pedig olyan szűk, koporsószerű

lakásokat építettek, amikről Kit is beszélt.

Ilyenekbe egyetlen, magára valamit is adó ragadozó be nem költözött volna. A Duncan család volt az első, aki rájött, hogy érdemes már a tervezés kezdeti fázisaiba is bevonni az alakváltókat. Ahhoz, hogy odacsábítsák a ragadozókat, úgy kellett gondolkodniuk, ahogy ők.

Zara ekkor vette vissza a szót.

– Ez itt a ház, amit a macskafélék számára a legjobbnak tartok, ez pedig a farkasoké. – Két meglehetősen nyers tervet terített ki az asztalra. – Ezeket azután személyre szabom majd, figyelembe véve a terület adottságait, a kilátást és a házak darabszámát. Néhány ház esetében a legelejéről kezdem majd a tervezést, hogy az ügyfél igényeinek megfelelő házat készíthessek.

Sascha megvizsgálta a terveket.

– Ehhez tudnia kellene, hogy ki vásárolja majd meg azt.

– Már igen hosszú várólistánk van, a vevők pénze pedig már a számlánkon.

Lucas figyelte a lány szemét, amikor az felnézett, és úgy látta, mintha a tekintetben szikrázó csillagok fénye villant volna.

Legszívesebben hozzátette volna: meglepetés, baby!

– Hogyan?

– Ez az első nagy építkezés, amely során alakváltók számára tervezik és építik a házakat. – Megvonta a vállát, és pontosan tudta, hogy ettől a válla izmai kidagadnak a pólója alatt. Ahogy a macskák általában, ő is szerette, ha csodálják, most azonban szándékosan provokálni akarta Saschát, hogy reakciót csikarjon ki belőle.

A mentál elkapta a tekintetét.

– Szóval már biztosan tudta, hogy teljesíteni fogja a szerződésben önre háruló feladatokat, még mielőtt a bonuszról megállapodtunk volna.

– Hát persze.

– Belátom, hogy túljárt az eszemen. – De amikor a lány felpillantott, Lucas a szeme villanásában egyáltalán nem látott megadást vagy belenyugvást

Még szerencse, hogy ő soha nem kedvelte a könnyű prédákat.

ÖTÖDIK FEJEZET

Sascha visszatért a Duncan-épületbe, és gyorsan beugrott a saját lakásába, mielőtt felment volna az anyja irodájába. Már akkor nekilátott befoltozni az elméje köré vont pajzson lévő repedéseket, amikor elhagyta a DarkRiver irodaházát, így mire belépett Nikitához, már rengeteg erőburokba burkolózott. Így egyetlen árulkodó jel sem látszott rajta, még akkor sem, amikor a szobában az anyjával ott találta Santano Enriquét.

– Gyere be, Sascha! – pillantott fel az anyja a képernyőről, amin éppen Enriquének mutatott valamit.

– Helló, Sascha! Régen találkoztunk!

– Enrique tanácsnok! – A lány illedelmesen fejet hajtott, és amikor felnézett, látta a rá szegeződő, éjfekete szempárt.

A másik kardinális mentál egyáltalán nem olyan volt, mint amilyennek a latinos neve alapján elképzelte volna valaki. Magas volt és szőke, a bőre majdnem túl sápadt. Közel sem tűnt hatvanévesnek, de Sascha pontosan tudta, mennyi ideje volt már arra, hogy fejlessze figyelemre méltó erejét.

– Nikita mesélte, hogy saját projektet vezetsz.

Sascha nem lepődött meg, hogy az anyja megosztotta ezt az információt a másik tanácstaggal. Enrique tudós volt, nem üzleti versenytárs. Ez azonban még nem tette őt kevésbé veszélyessé. A Tanács egyik tagjának sem volt ajánlatos hátat fordítani.

– Igen, uram.

A lány mindig is kényelmetlenül érezte magát Enrique társaságában. Talán azért, mert a férfi hihetetlenül erős TK-mentál volt. A telekinetikus ereje olyan nagy volt, hogy szemrebbenés nélkül képes lett volna összezúzni Saschát. De az is lehet, hogy azért, mert Enrique mindig úgy nézett rá, mintha belelátna a koponyájába. Ő pedig senkit sem akart az elméjébe engedni.

– Teljesen megbízom benned, Sascha, elvégre Nikita lánya vagy. – Megkerülte az asztalt, megállt a lány előtt, és tetőtől talpig végigmérte. – Bár a genetika a te esetedben váratlan irányba fordult.

–

Sascha semmilyen genetikai rendellenességtől nem szenved – jelentette ki Nikita. – Az apját nagy körültekintéssel választottam ki, hogy a génjeink keveréke jó eredményt adjon. És kardinálist hoztam létre.

A lány igyekezett megérteni, miről szól igazából ez a beszélgetés. A mentálok szakértői voltak a titkolózásnak, és ő két nagy mesterrel állt szemben.

– Természetesen. – Enrique elmosolyodott, a mentálok hideg mosolyával. – Fel kell készülnöm egy előadásra, jobb hát, ha indulok. Várom, hogy többet megtudhassak rólad, Sascha.

– Igen, uram. – A lány gépies, fakó hangon beszélt, és egy szót sem szólt többet, amíg a tanácsnok el nem hagyta a szobát. – Nem jellemző Enrique tanácsosra, hogy az irodádban meglátogasson.

– Zavartalanul akart beszélgetni, anélkül, hogy bárki kihallgathatta volna. – Nikita hangján hallatszott, hogy ezzel le is zárta a témát.

– Tudnom kell, hogy a jövőben nagyobb felelősséggel járó feladatokat is kapok-e.

– Nem kell tudnod semmi ilyesmit. – Sascha anyja az asztalra támaszkodott. – Beszélj erről az alakváltóról!

Sascha tudta, hogy nem lenne semmi értelme tovább firtatni a dolgot. Az előtte álló nő a világ legzártabb és legtitoktartóbb társaságának, a Mentál Tanácsnak a tagja volt.

Ők a Tanács. Ők a törvények felett állnak.

Egy alakváltó kellett ahhoz, hogy Sascha ráébredjen erre. A Tanács maga szabta magának a törvényeket. Ha ők felemelték a szavukat, a mentálháló beleremegett. Ha ők valakit rehabilitációra ítéltek, nem volt hová fellebbezni.

A lány belenézett az anyja hűvös, barna szemébe, és tudomásul vette, hogy ha arra kerülne a sor, az anyja megszavazná, hogy őt a Központba zárják, csak hogy megtarthassa a pozícióját és a hatalmát.

Az a mentál, akinek érzelmei voltak, a közösség ellensége volt. Az ellenségekkel pedig könyörtelenül el kellett bánni.

– Kimagaslóan intelligens. – Sascha érezte, hogy ez milyen gyengén írja csak le a valóságot. Lucas volt az egyik legokosabb és leghűvösebb tárgyalópartner, akivel Sascha eddig találkozott. – Minden egyes ingatlant eladott már elővételben.

– Eszerint megkapja a tízmillióját.

– A nyereségünk még így is tetemes lesz. A piacon nagyon szűk a kínálat.

– Azt javaslod, hogy újabb üzletet kössünk velük?

– Ezzel még várnunk kellene. Nem tudjuk, hogy hosszú távon hogyan tudunk együtt dolgozni velük. – Ő maga biztosan elárulta volna magát, ha sokáig kell még Lucasszal dolgoznia. Aznap már csizmát kellett cserélnie. Holnap talán az egész személyiségét le kellene cserélnie.

Képtelenség volt látni a leopárdok pezsgő életét, és nem vágyni arra, hogy része is legyen abban. És ott volt még Lucas is.

Ő volt az első férfi, aki tökéletesen túlpörgette a hormonjait. Mellette a sokéves mentáltréningje, úgy tűnt, semmit sem ért. A legrosszabb az egészben az volt, hogy ez nem is érdekelte Saschát.

– Egyetértek – válaszolt Nikita. – Nézzük meg, hogy időben teljesítik-e a szerződésben foglaltakat.

– Efelől nincs kétségem. Hunter úr nem tűnt olyannak, aki befejezetlenül hagyna bármit is.

– Amíg odavoltál, én néhány nagyon érdekes információra bukkantam új üzleti partnereinkkel kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy a DarkRiver-SnowDancer kapcsolat sokkal mélyebb, mint azt gondoltuk. A farkasok a leopárdok jó néhány vállalkozásában húszszázaléknyi üzletrészt birtokolnak.

Sascha ezen egyáltalán nem lepődött meg.

Lucas elbájoló volt, de az akaratereje elég erős ahhoz, hogy még a legvadabbakat is meggyőzze.

– Ez viszonos?

– Igen. A DarkRiver is birtokol húsz százalékot számos SnowDancer-projektben.

– Egy közös területre és közös üzleti érdekekre épülő szövetség. – Különleges és egyedi dolog volt ez az alakváltók között, akik ismertek voltak a falkaháborúikról. Ezt a gyengeségüket a mentálok eddig könnyedén kihasználták. Nem kellett mást tenniük, csak megrendezni egy határsértést, és máris kitört a konfliktus. De Saschának az volt az érzése, hogy ez az idő elmúlt, a legtöbb fajtatársa azonban túlságosan elvakult a saját felsőbbségük tudatától ahhoz, hogy ezt észrevegye.

– Légy nagyon óvatos ezzel a Hunterrel!

– Igen, anyám. – Sascha pontosan ezt akarta tenni. Lucas ugyanis nem csak egy leopárd alfahím volt, de egy nagyon érzéki férfi is.

Ettől pedig Sascha megrémült. Lucas Hunter ugyanis az ő hibás elméjében valami mély, zsigeri reakciót váltott ki.

Sok töprengés után a lány úgy döntött, csak egy módon szabadulhat meg a vágytól, ami kínozta és legyengítette a védelmi vonalait.

Ha szabadjára engedi őket egy biztonságos környezetben. Maga az esemény biztosan nem lehetett túl bonyolult: Sascha végzett kutatásokat a témában, és számos, a pózokról és módszerekről szóló könyv szövegét tudta kívülről.

A szíve hevesebben vert, ha erre gondolt.

Kétségek bizonytalanították el. Mi lesz, ha ez nem működik, ha ezután csak még többre vágyik majd?

Képtelenség, hessentette el magától ezt a gondolatot. Annyira még nem hatalmasodott el rajta a gyengesége, teljesen még nem veszítette el önmagát. Mégiscsak egy mentál volt, egy kardinális mentál. Csak azt tudta, hogyan kell mentálnak lennie, és fogalma sem volt, hogyan lehetne valami más.

Aznap, késő este Lucas az őrszemeivel találkozott. Nate, Vaughn, Clay, Mercy és Dorian kényelmesen elhelyezkedtek az alfahím tanyáján. Ők voltak a falka legerősebbjei. Egyenként mind alulmaradtak volna egy Lucas elleni harcban, de együtt hatalmas erejük volt. Ahogy Lucas Saschának is mondta: ha megsértené a falka egy alapvető törvényét, az őrszemek megölnék. Addig azonban a hűségük feltétlen volt.

Nem minden falkavezér számíthatott ilyen hűségre a társaitól, Lucas azonban a legvéresebb, legkegyetlenebb csatákban érdemelte ki ezt. A párduc szíve összeszorult, amikor a szülei emléke a felszínre tört benne.

Az évnek ebben a szakában mindig nehezebb volt, a múlt szellemei folyamatosan ott suttogtak a lelkében.

A szüleit lemészárolták, mielőtt esélyük lett volna védekezni. Lucasnak pedig végig kellett ezt néznie. Ahogy a többi gyerek, ő is felnőtt, de velük ellentétben ő alfahímmé fejlődött, aki levadászta a gyilkosokat és brutális erővel kényszerítette ki az igazságosságot a falkában. Néhány bűnt nem lehetett megbocsátani, az egyetlen gyógymód a bosszú volt.

– Nate, kezdd te! – intett a csapatának legtapasztaltabb tagja felé Lucas. Nate már öt éve őrszem volt, amikor Lucast kikiáltották falkavezérnek. De a hűségét már régebben Lucasnak ígérte, még mielőtt hivatalosan is elismerték a párduc rangját. Évekkel ezelőtt, Lucas tizennyolc éves korában úgy döntött, hogy a pokolba is vele tartana, így kiérdemelte az alfahím tökéletes bizalmát.

– A gyanúnk a hét további, nevadai, oregoni és arizonai gyilkosságról kétségtelenül beigazolódott. – A szemében kék lángként lobogott a düh. – Ugyanaz a gyilkos.

– A rossz hír az, hogy egyetlen további nyomot sem találtunk – vette át a szót Mercy.

A vörös, arányos testű nő kitűnő, halálos harcos volt. Huszonnyolc évesen még csak két éve volt őrszem, de azalatt kiérdemelte mind az öt hím tiszteletét. – A zsaruktól egyáltalán semmit sem lehet megtudni. Nem hajlandók sorozatgyilkosságként kezelni az eseteket. Olyan, mintha el sem tudnák képzelni, hogy az lehet.

Egyikőjüknek sem kellett hangosan kimondania, hogy ez mit jelentett. A mentálok nagyon is képesek voltak arra, hogy összezavarják az emberek gondolatait és megváltoztassák a nyomozás menetét, ha ezt akarták. A kényszerítő hatalom szervezeteiben pedig minden szinten voltak mentálok, talán éppen ezzel a céllal.

– Azokból az információkból, amit Sascha elejtett, arra következtetek, hogy a mentálháló egyáltalán nem szabad információforrás – közölte a többiekkel Lucas. – A demokrácia már néhány évszázada kiveszett a Tanácsból.

– Mentál társára gondolt, és azon tűnődött, vajon Sascha hozzáférhet-e az információ magjához, és vajon ő is rejtegeti-e a gyilkost.

Ez egyáltalán nem illett volna ahhoz a nőhöz, aki hagyta, hogy egy leopárdkölyök megcsócsálja a csizmáját. Sascha Duncanben semmi sem illett a mentálsablonba, a lány különleges volt. Egy egyedülálló mentál. Ez önellentmondás volt.

– Nem tudok többet kideríteni erről a rohadt elmehálózatról – morogta Dorian a földön ülve. – Még a legdurvább narkósok sem hajlandók beszélni a mentálhálóról, pedig azok az anyjukat is eladnák egy adag anyagért cserébe.

Lucas ezzel egyetértett. A mentáloknak voltak a Földön a legsúlyosabb drogproblémáik. De amíg az ő embereit nem akarták rászoktatni, Lucast nem érdekelte, hogy mivel ölik meg magukat.

– Nyomoztam a mentálod anyja után. – Vaughn átsétált a szobán és az ajtó mellett a falnak dőlt. Hosszú, aranyossárga színű haját a nyakánál összefogatta. Ránézésre egyértelmű volt, hogy ő egy ragadozó, de a legtöbb ember arra nem jött volna rá, hogy nem leopárd, hanem jaguár.

Húsz évvel azelőtt fogadta őt be a leopárdfalka, Vaughn akkor alig volt tízéves.

Azóta ő lett Lucas legjobb barátja és valószínűleg az egyetlen, aki képes lett volna összetartani a falkát, ha Lucasszal valami történt volna. Még akkor is, ha a leopárdok nem érezték rajta az alfahímszagot.

A jaguár alakváltók közelebb maradtak a természethez. Általában egyedül jártak, és nem volt szükségük vezetőkre. Vaughn azonban a leopárdok között nőtt fel, Lucas pedig úgy tekintett rá, mint egy alfára, aki önszántából esküdött hűséget neki. Ő egyike volt annak a három őrszemnek, akik ott voltak azon az éjjelen, amikor Lucas bosszúja vörösre festette még a Holdat is az égen. A jaguár akkor tizenhét éves volt.

– Én ugyan nem szeretnék egy sötét utcán találkozni Nikita Duncannel! – Az arckifejezésén látszott, hogy nem viccel.

Lucas felhúzta a szemöldökét.

– Mit tudtál meg?

– Azért tudta megtartani már évtizedek óta a helyét a Mentál Tanácsban, mert a többi tanácsnok, még a kardinálisok is, félnek tőle.

Az a nő egy nagyon veszélyes és erős telepata. – A jaguár összefűzte a karját a mellkasán. A jobb bicepszén jól látható volt az apró tetoválása. A Lucas arcán lévő

karomnyomok képe, néma jele annak, hogy kinek ígért hűséget. Az összes őrszem követte a jaguár példáját, bár Lucas nem kérte őket erre. Az ő felkarját egy vadászó leopárd képe díszítette: egy alfahím ígérete a falkájának.

– Ez nem tűnik elég különlegesnek ahhoz, hogy féljenek tőle – jegyezte meg Dorian. A férfin egyetlen jel sem utalt arra, hogy latens, és a környezete gyorsan rájött, hogy jobb nem ujjat húzni vele. Mert ha Dorian támadott, az áldozata nem élte túl.

– Nem – bólintott Vaughn. – De a képességének van egy különlegessége is.

Képes vírusokkal megfertőzni mások elméjét.

– Ezt még egyszer a kedvemért! – Mercy felült az egyik vastag párnán, ami Lucasnál a foteleket helyettesítette, és hátrasimította a vastag, derékig érő haját. – Vírusokkal?

– Úgy tűnik, ez olyan, mint egy számítógépes vírus. Megbomlasztja annak az elméjét, akibe beültették. Az a pletyka járja, hogy Nikita szépen sorban elpusztította a versenytársait, úgy került a Tanácsba. – Vaughn lassú, elnyújtott beszéde megtévesztő volt, a szavai mögött acélos élesség rejtőzött.

– Jó néhány kardinális megmagyarázhatatlan módon összeomlott akkoriban, amikor ő hatalomhoz jutott. Semmit sem tudtak rábizonyítani, és ez csak még több támogatót szerzett neki az akkori tanácsnokok között. A gyilkosság Nikita fegyvertárában elfogadott eszköz.

Lucas fel és alá járt a szobában.

– Feltételeztük, hogy a Mentál Tanács minden tagja benne van a gyilkosságok leplezésében. De még ha tévedtünk is, és néhány tanácsnok nem is tud semmit, Vaughn információi szerint nagyon valószínű, hogy Nikita be van avatva.

Ha pedig Nikita tudott róluk, akkor képtelenség volt, hogy Sascha, az ő kardinális utóda ne tudjon semmit. Lucas nem szívesen fogadta el, hogy a lány is cinkos a gyilkosságok eltussolásában. A párduc énje vonzódott a lányhoz, és ő nem akart a kegyetlenséghez vonzódni. – Saschán keresztül be tudunk jutni.

Clay, aki eddig csendben ült az ablakpárkányon, most megszólalt.

– Meg tudjuk törni?

Lucas pontosan tudta, hogy Clay mire gondolt. Az alakváltók között már senki sem akart tisztességesen harcolni azután, hogy egy mentál hét nőt brutális kegyetlenséggel lemészárolt.

– Mi nem kínozunk meg nőket – csattant fel Lucas.

– Én a szexre gondoltam. – A negyvenhárom éves, sötét bőrű őrszem volt Nate-en és Vaughnon kívül az egyetlen, aki minden részletét ismerte a véres éjjel eseményeinek, amikor Lucas fiatalból formálisan nem, de minden más tekintetben a falka alfájává vált. – A nők vonzódnak hozzád. Fel tudod ezt használni a mentál ellen?

Dorian felnevetett.

– Te nem ismered a mentálokat, Clay.

Azokra majd akkor hat a szex, amikor én egy SnowDancert választok páromul!

Lucas végiggondolta Clay ötletét. A gondolat, hogy elcsábítsa Saschát, furcsamód vonzotta. A teste felismerte a lány testét, és ezért tartóztatnia kellett magát, hogy ne érintse meg Saschát. A benne lakó párduc le akarta teríteni a lányt és utolsó cseppig kiélvezni a nőiességét. A férfi része pedig fel akarta törni a jégpáncélt, hogy meglássa a mögötte megbújó nőt. Csak attól félt, hogy egy velejéig rohadt nőt talál majd ott, egy olyan nő lányát, aki rideg hozzáértéssel gyilkolt.

– Lassan férkőzünk be. Ne hagyjuk, hogy szagot fogjanak! – parancsolta az őrszemeinek. – Hadd higgyék azt a mentálok, hogy mi csak vadállatok vagyunk!

Ha pedig megfeledkeznek arról, hogy egy vadállatnak fogai és karmai vannak, az az ő hibájuk.

Miután az őrszemek szétszéledtek, Lucas párduccá változott át és elindult futni egyet.

Egy pillanattal azután, hogy elindult, megérezte, hogy az egyikőjük követi. Az őrszemeknek az volt a feladata, hogy megvédelmezzék őt, de nem voltak a testőrei.

Egyetlen leopárd sem szerette, ha anyáskodtak felette. Clay el tudta volna rejteni a szagát, ha akarja, elég jó volt ahhoz.

Nem tette, ez pedig azt jelentette, engedélyt kért az alfájától, hogy csatlakozzon hozzá.

Lucas megfordult és közel lopózott az őrszeméhez. Becserkészte, de egy pillanattal azelőtt, hogy Lucas ráugrott volna egy kilógó faágról, a másik elugrott, így Lucas nem érhette el. Morgásokkal üdvözölték egymást, majd nekiiramodtak. Leírhatatlan volt így futni, hagyni, hogy az éji szél végigsimítson a bundájukon, Lucas beleolvadjon a sötétbe, amíg csak egy sötét árnnyá válik, Clay pedig egy narancssárga és fekete elmosódott csíkká.

Minden alfa szokott futni az őrszemeivel, így erősítették meg a kapcsolatukat és a hűségüket. Bár Lucasnak nem volt szüksége arra, hogy Clayjel fusson. Az őrszem, csakúgy, mint Vaughn és Nate, elválaszthatatlanul kötődtek Lucashoz attól az éjtől fogva, amikor levadászták és vadul apró cafatokra tépték egy kóborló leopárdfalka minden hím tagját. Alakváltó igazságszolgáltatás volt az. Szemet szemért.

Bosszú, amellyel megadta anyja és apja lelkének a végső nyugalmat.

Lucas most azért futott az őrszemeivel, mert azok elég kemények, erősek és veszélyesek voltak ahhoz, hogy a velük való versengés kihívást jelentsen a számára. Egyetlen alfa sem engedhette meg magának, hogy elgyengüljön. Bár az alakváltók civilizáltabbak voltak, mint a vadállatok, egy alfát csak addig fogadtak el vezérnek, amíg az elég erős volt, hogy vezesse is a falkát. Ez az erő persze nem csak a testi erő lehetett.

A mentálok butának tartották az alakváltókat, mert azok feláldozták a vezetőik bölcsességét egy fiatalabb erejéért cserébe.

De a mentálok nem tudtak mindent. Az őrszemek valóban visszavonultak, amikor idősek lettek, mert nekik legyőzhetetlennek kellett lenniük. Nate már kereste is az utódját, a visszavonulása után Lucas tanácsadója lesz majd, a rangja pedig megmarad.

Ha Lucas később meg tudja őrizni a tekintélyét az új őrszemek előtt is, akkor azok átveszik majd a fizikai szerepet, amit a falkában ma betöltött. Ők végzik majd az igazságszolgáltatást a falkán belül és betartatják a szabályokat. Az ilyen időszakokban a kívülállók, akik nem értették az alakváltók szokásait, könnyen azt hihették, hogy a legerősebb őrszem az alfahím. Az alakváltók pedig nem látták szükségét, hogy ezt a tévhitet eloszlassák.

Ez azonban még a távoli jövő volt. Egyelőre Lucasnak kellett a legvadabbnak, leghalálosabbnak és legokosabbnak lennie mindük között. Mert nem csak a falka figyelte őt, de a SnowDancerek is. A gyengeség egyetlen jele elég lett volna, hogy a farkasok villogó fogakkal és karmokkal megrohanják őket.

Nem engedhette, hogy egy mentál iránt érzett megmagyarázhatatlan vonzódása eltérítse a céljától. Több múlt ezen, mint a puszta bosszú. Miután a DarkRiver rájött, hogy egy sorozatgyilkos öli meg az alakváltó nőket, figyelmeztette a merénylő területén lévő összes falkát. Minden egyes alfa azonnal vért akart ontani, legfőképpen a farkasok.

Lucas ragaszkodott hozzá, hogy ő

vadászhassa le a gyilkost, mert bár elvesztette Kylie-t, mégis ő volt az egyetlen, aki még tisztán tudott gondolkodni. Mintha a vérkeresztség, amelyben felnőtté vált, meg is erősítette volna őt, hogy átlásson a düh és a bosszúállás sötétvörös függönyén.

A SnowDancerek kelletlenül átengedték neki ezt a feladatot, mert a gyilkos megölt valakit az ő falkájukból, míg a farkasokéból még senkit. De a türelmük véges volt. A farkasok tudták, hogy előbb vagy utóbb rájuk is lecsap a merénylő, és abban a pillanatban, ahogy ez bekövetkezik, saját maguk lépnek akcióba. Levadásznak majd minden mentált, akit érnek. A mentálok visszavágnak, és kitör egy iszonyatos háború.

*

Lucas a futás erőfeszítései után, ami végeztével még Clay is kifulladt, mély álomba merült. Azt hitte, csak a sötétség vár majd ott rá, de csodálatos kéjek fogadták álmában.

Háton feküdt, a hasán pedig vékony, fürge ujjak kalandoztak végig, olyan alaposan felfedezték a testét, hogy a férfi úgy érezte, kisajátítják őt. Még egyetlen nő sem került közel sem ahhoz, hogy magáénak mondhassa Lucast, a férfi most, álmában azonban hagyta, hogy a nő játsszon vele. Egy végtelennek tűnő perc után a kezek megálltak, és az alakváltó nedves forróságot érzett a köldöke körül.

Alombéli szeretője lassan, komótosan körözött a nyelvével a férfi mellbimbója körül, felizgatta őt, amennyire csak lehet.

Lucas kinyitotta a szemét és beletúrt a selymes haj hullámokba, amik a testére hulltak.

A nő felemelte á fejét és éjfekete szemekkel nézett fel rá.

Lucas nem lepődött meg. Lényének párduc felét kezdettől izgatta Sascha Duncan, és ebben az álomvilágban nem volt baj, ha szabad folyást engedett ennek a vágynak és kielégítse vad kíváncsiságát. Itt nem fenyegetett háború és a lány itt nem az ellenség küldötte volt.

– Mégis mit csinálsz, kiscica? – Végignézett a lány meztelen bőrének mézarany ragyogásán.

A fekete szemek rémülten elkerekedtek.

– Ez az én álmom!

A férfi felnevetett. Sascha még az álmában is éppolyan akaratos volt, mint a való életben.

Kezdte azt hinni, hogy ezt a mentált nem csak a hatékonyság érdekli. Nem, a lány néha élvezte, hogy élesítheti rajta a karmait.

– Tégy velem, amit csak akarsz!

Sascha idegesen felnyögött és felült a térdére.

– Miért beszélsz?

Lucas összekulcsolta a feje alatt a kezét és élvezte a lány telt kebleinek látványát.

Tetszett neki ez az álom, és még a párduc is elégedett volt.

– Nem akarod, hogy beszéljek? – kérdezte incselkedő, csábító hangon.

– Nos – ráncolta össze a homlokát a lány –, az egésznek az az értelme, hogy kipróbáljam, milyen veled. És gondolom, soha be nem áll a szád, még az ágyban sem.

– Ez igaz. – Figyelte, ahogy a nő figyeli őt.

A tekintetében olyan forró tűz lobogott, hogy a férfi szinte érezte, ahogy a bőre megperzselődik. A benne lakó alfahím ki akarta nyújtani a kezét, beletúrni a sötét háromszög tincseibe, amelyek így térdelve a lány combjai között látszottak. De félt, hogy azzal megszakítaná ezt az álmot.

– Szabad? – A lány ráharapott a saját alsó állkapcsára és az ujjai hegyével végigsimított Lucas arcán, a sebhelyeken. – Érzed ezt?

A férfi bele akart harapni a lány csábító, szexi ajkaiba.

– Minden érintést. – A sebhelyek különlegesen érzékenyek voltak, és Lucas nagyon megválogatta, kinek engedi meg, hogy hozzáérjen.

– Már akkor meg akartam érinteni ezeket, amikor először találkoztunk. – Felsóhajtott, lehajolt és végigcsókolta a sebhelyek szaggatott széleit.

Mély, dörgő dorombolás tört fel a férfi mellkasából. Sascha meglepődött, de nem rémült meg, éppen ellenkezőleg. Lucas érezte a mellkasán, hogy a lány mellbimbói megkeményednek. Miután kedvére felfedezte a férfi arcát, Sascha felült, és közben végighúzta a körmeit Lucas mellkasán.

– Erősebben, kiscica! Nem tudsz összetörni.

A lány reszketve vett egy nagy levegőt és teljesítette a férfi kérését.

– A macskák szeretik, ha kényeztetik őket – suttogta halkan.

– Már mondtam neked, hogy nagyon megválogatjuk, ki kényeztethet minket. – A férfi végigsimított a lány combjának külső felén.

Sascha összerándult.

– Miért álmodom azt, hogy te megérintesz?

Én akarlak megérinteni téged!

– De rólam álmodsz. Mit gondolsz, én nem érintenélek meg? – Lucas nagyon élvezte ezt a furcsa álmot, ami majdnem olyan volt, mintha való lenne, kivéve persze, hogy a valóságban Sascha soha nem fejezte volna ki ilyen nyíltan az érzéseit.

– Igen, te uralkodni akarsz a saját területeden. – Sascha elgondolkodott. – Valószínűleg meg akarnál jelölni magadnak.

Biztosan a tudatalattim tölti ki a hiányzó részleteket.

A férfi igyekezett nem elnevetni magát.

– És téged ki kényeztethet?

– A mentálokat nem kényezteti senki. – Alig észrevehető szomorúság csillant a sötét szemekben, amikben Lucas egyre jobban tudott már olvasni.

– Lehet, hogy csak rossz társaságban éltél eddig. – A keze lecsúszott a lány fenekének domborulatára és ott megállt. – Én nagy örömmel kényeztetnélek.

Sascha lélegzete elakadt.

– Először én – suttogta, és a férfira hajolt. – Ez az én álmom. Csak kipróbálom – ismételte –, ez minden, csak kipróbálom, milyen.

Lucas soha nem mondott volna nemet ennek az egzotikus, lenyűgöző lánynak.

Akkor főleg nem, amikor annak tekintete nem jeges volt, hanem lángolt. Megszorította Sascha fenekét, miközben a lány csókolta, nyalta és szívta a mellbimbóját, alaposan, minden részletre ügyelve. Végigsimított a lány combján, élvezte mézszínü bőrének tapintását, arra vágyott, hogy végigcsókolhassa. A lány pedig ezúttal nem állította meg.

Sascha ajkai a másik mellbimbójára vándoroltak, a keze lesiklott és a körmei végigszántottak a combjának izmain. Lucas torokhangon felmordult.

Sascha felpillantott.

– Ez mit jelent? – A keze megállt a férfi combjának belső oldalán, kínzón közel a kőkemény erekciójához.

Sascha félrebillentette a fejét, és Lucasnak eszébe jutott, ahogy a kocsiban kérdezgette őt. Furcsa volt, hogy a tudatalattija emlékezett erre az árulkodó gesztusra. Persze ez az egész álom nagyon furcsa volt. Na, nem, mintha panaszkodni akart volna.

– Azt jelenti, hogy folytasd, amit csinálsz. – Kezével átfogta a lány fenekét és beljebb csúsztatta, hogy finoman végigsimítson Sascha kapujának forró nedvességén. A levegőt megtöltötte a lány vágyának illata. A mentál felszisszent és elhúzódott.

– Még ne!

Lucas hozzászokott már, hogy ő irányítson, de volt a lány szemében valami, ami azt súgta, eltűnik, ha ő erőszakosan viselkedik.

Ezért újra a feje alá tette a kezét, némán a lány tudtára adva, hogy szabadon játszadozhat vele. Egyelőre. Sascha mintha meghallotta volna a ki nem mondott fenyegetést, ezért lejjebb csúszott az ágyon és lovaglóülésben ráült a férfi combjának közepére.

Lucas a tekintetével bekebelezte a buja női testet, és tudta, hogy meg fogja jelölni azt, miután magáévá tette. Nem fájdalmasan. Csak egy-két harapással, néhány csípéssel olyan helyeken, ahol senki sem érthette félre a jelek értelmét. Sascha Duncanből Lucas Hunter nője lesz.

Az éjszín szemek szélesre nyíltak, a lány egyik kezét összezárta a férfi erekcióján.

Lucas megremegett.

– Erősebben!

Sascha összeszorította a kezét és mozgatni kezdte, fel és le.

– Miért okoz ez nekem örömöt? – A hangja fátyolos volt a kéjtől, a lélegzete szaggatott sóhajokban tört fel a mellkasából. – Erről nem volt szó a leírásokban.

A férfi kihúzta a kezét a tarkója alól, megragadta a lány combját és maga felé húzta őt. Sascha feljebb hajolt, de nem eléggé.

– Tessék?

– Én kényeztetlek téged, mégis én érzek... kéjt. – Az utolsó szó szinte nyögés volt, ahogy a férfi egyre keményebb lett az ujjai között.

Lucas járatos volt a szexben és hozzászokott már a buja nőkhöz, akik tudták, mit csinálnak, de ez a mentál a kérdéseivel és különös ártatlanságával olyan éhséget ébresztett benne, hogy már alig tudott tisztán gondolkodni.

– Szopj, kiscica! Kóstolj meg! – A nyers kívánság a benne lakó állatból fakadt.

Sascha azonban nem ijedt meg tőle, és ennek Lucas nagyon örült.

– Kóstoljalak meg? Igen... meg kell, hogy kóstoljalak... Ki kell elégítenem a vágyaimat.

Lehajtotta a testét, négykézlábra támaszkodott, a térdei Lucas combjai között, a kezei a csípője két oldalán nyugodtak.

Lehajtotta a fejét és megkóstolta a férfit, ahogy az kívánta.

Lucas belemarkolt a lány hajába és visszatartotta magát, hogy ne lökjön a csípőjével, ahogy azt a teste parancsolta neki.

A lány szájának édes szívása a legerősebb kéj volt, amit valaha érzett. Fények villantak a becsukott szemhéjai mögött, és Lucas tudta, hogy a szemei emberiből macskaszemekké változnak, majd vissza. Csak a leghatalmasabb gyönyör idézhette elő, hogy így elveszítse az uralmát a teste felett.

A másik kezével kisimította Sascha arcából a haját, és nézte, ahogy a lány feje fel és le mozog az erekcióján. A látványtól a vágya az őrületig fokozódott. A fejében lüktetett a kényszer, hogy elmerüljön a forróságba Sascha lábai között, de aznap a lány kénye irányította őt. A mentál pedig a szájában akarta érezni. A hatalmas mordulás, amellyel kielégült, visszhangzott a szobában; Lucas a markában szorította Sascha dús hajtincseit.

– Köszönöm, kiscica!

Nem jött válasz.

Lucas összeráncolta a homlokát, felemelte a fejét és kinyitotta a szemét. A szobájában feküdt, kimerülve, kielégülten, egyedül.