TIZENEGYEDIK FEJEZET

Gonosz. Furcsa szóhasználat egy mentáltól.

– Nikita ragaszkodik a hatalmához. Ha pedig bukik a Tanács, oda a hatalma. – Felemelte a kezét és végigsimított a lány arcán. – Gondolja végig.

– Időre van szükségem.

– Nincs sok ideje. A gyilkos általában hét napig tartja fogva az áldozatát, mielőtt megöli.

– Hét napig kínozza.

– Igen.

Csend szállt rájuk, még az erdő sustorgása is elhallgatott odakint. Mintha az egész világ visszatartotta volna a lélegzetét. Lucas tovább simogatta Sascha tarkóját, arcát, állát. A lány bőre csábító, meleg selyem volt.

– Nem adtam meg önnek az érintés kiváltságát.

– Mi lenne, ha kérném? – Tovább kényeztette a lányt, nem állt meg, ahogyan egy alakváltó nővel tette volna, ha túl korán túl sokat akart tőle. Vállalta a kockázatot és mindent elmondott a lánynak. De nem is volt más választása: Sascha volt az utolsó reményük.

– Értelmetlen lenne ilyet kérni egy mentáltól. Mi nem tudjuk azt viszonozni. – Sascha megtörtnek tűnt.

Lucas nem akarta őt ilyen megbántottnak, sebzettnek látni. Bűntudat mart a szívébe.

Pedig nem kellett volna bánnia, hogy ezt tette a lánnyal. Mindent a falkájáért tett, ez volt az ár, amit fizetni kellett a vezérségért. De most először nem akarta megfizetni ezt az árat, sajnálta, hogy meg kellett bántania ezt a lányt.

Egy kicsit közelebb húzódott hozzá, és úgy döntött, kiengedi a párduc érzékiségét játszani, hátha azzal megvigasztalja Saschát.

Eddig sötétségről, halálról, rettegésről és gonoszságról beszéltek. De ha ki akarta rángatni a lányt a mentálpajzsa alól, amit mindig magán hordott, meg kellett mutatnia neki az érzelmek szép oldalát is ahelyett, hogy csak szörnyűségeket zúdít rá.

– Igaza volt Doriannak?

Sascha végre odafordult hozzá.

– Miben?

– Azt mondta, mentállal szeretkezni olyan, mintha egy betontömböt ölelne valaki.

– Én ezt nem tudhatom. – Sascha vállai megfeszültek.

– Még soha nem feküdt le egy fajtársával sem?

– Miért tettem volna? A megtermékenyülés sokkal hatékonyabb tudományos keretek között. – Olyan kimérten mondta ezt, hogy az már provokációnak számított.

– És az élvezet?

– Mentál vagyok, elfelejtette? Nekünk nincs szükségünk élvezetekre. – Rövid szünet. – Akárhogyan is, nem látom be, mi értelme a szexnek. Számomra mocskosnak és tökéletesen haszontalannak tűnik.

– Ne ócsárolja, amíg nem próbálta. – Lucas vigyorogni akart. Sascha jaj-de-gyakorlatias szavai olyanok voltak, mintha egy mentáltankönyvből olvasta volna őket...

mintha betanult szöveget mondana fel.

– Ennek csekély a valószínűsége. – Ezt a lány majdnem úgy mondta, mintha el is hinné.

– Azt hiszem, ideje indulnom. Már öt óra is elmúlt.

– Egy csókot – súgta a lány fülébe Lucas.

Sascha megdermedt.

– Mit?

– Adok önnek egy esélyt, hogy kipróbálja azt a mocskos és haszontalan tevékenységet, amit nem ért. – A fogai közé vette a lány fülcimpáját és finoman ráharapott. Sascha testének rándulását nem lehetett nem észrevenni. Lucas elengedte őt, megfogta a lány állát és a fejét maga felé fordította. – Mit szól hozzá?

– Nem látom értelmét...

– Tekintse ezt kísérletnek. – A hüvelykujját végighúzta Sascha puha alsó ajkán. Eddig kényeztetni akarta, most már magáévá tenni.

– A mentálok szeretik a kísérleteket, nem?

A lány bólintott.

– Talán így jobban megérthetem majd, miért fektetnek az emberek és alakváltók ilyen nagy hangsúlyt a párkapcsolatra.

Lucas nem hagyta, hogy a lány meggondolhassa magát. Lehajtott a fejét és egy forró, gyors simítással végighúzta az ajkain a száját. A meleg, édes, puha ajkak többre vágytak. Lucas vissza is tért hozzájuk.

Nem mélyen, belekapott a lány alsó ajkába, majd a nyelvével enyhítette a fájdalmat, végül a szájába szívta Sascha felső ajkát. Egy halk, ösztönös, nőies nyögés törte meg a csendet.

Lucast elöntötte a forróság.

Ez a lány nem betontömb volt. A férfi érezte az alkarján Sascha szaggatottan emelkedő és süllyedő melleit, amik lejjebb csábították a kezét. Egyelőre azonban beérte a lány lüktető szívverésével, amit a nyakán érzett és a remegő lélegzettel, amit Sascha nem tudott leplezni. A mentál ki tudta kapcsolni az érzelmeit, de testének vágyait sokkal nehezebb volt elfojtani.

Sascha látta maga előtt a feneketlen mélységet, amibe belezuhanhat, de nem törődött vele. Életében nem érzett még ilyen erősen, ilyen gyönyörrel teljesen. A fantáziái semmik sem voltak a valóságos Lucashoz képest. Az a lassú mohóság, amivel csókolta, a legellenállhatatlanabb csábítás volt. A férfi mozdulatai olyan epekedők, olyan finomak és érzékien lassúak voltak, hogy Sascha önkéntelenül kinyitotta a száját. Majd megriadt attól, hogy milyen messzire ment és visszahúzódott.

A férfi nem próbálta ebben megakadályozni, csak nézte őt azokkal a zöld, vággyal teli macskaszemeivel.

– Mára elég a kísérletezésből, kiscica?

A becéző szó éppen olyan volt, mint Sascha álmaiban. A lány megrémült a saját reakciójától és a felismeréstől, amit a férfi szemében látott.

– Haza szeretnék menni – mondta. Tudta, hogy ez nem volt válasz a kérdésre, de azt is, hogy nem lett volna képes kimondani a szót, ami egy mentáltól elvárható lett volna. Az olyan nagy hazugság lett volna, ami biztosan lebuktatja őt. Igazság szerint azonban nem volt elég. Korántsem volt elég.

– Rendben. – A férfi lehajolt hozzá, és a hegyes, ragadozófogaival megharapta Sascha alsó ajkát.

Megjelölte őt.

Sascha reggel nyolcra ért haza. Kimerülten letusolt, majd nekilátott felkészülni az előtte álló napra. Az első dolga egy találkozó volt az anyjával, utána rá kellett néznie néhány más családi projektre. Azután pedig újra találkoznia kellett Lucasszal. Elpirult, miközben befonta a haját.

Nem tudta elfelejteni az érzést, ahogy Lucas a hajába túrt, a kéjt, amivel megérintette.

Mégsem a gyönyör volt az, ami miatt majdnem összeroppant. A vágy volt az, amit Lucasban érzett, az, ahogy a férfi meg akarta őt érinteni, békére akart lelni nála.

Az ejtette Saschát rabul, hogy Lucas enyhülést talált nála, egy mentálnál, egy ellenségnél.

Egy gyilkos faj egyik tagjánál.

A sötét valóság egy csapásra elmosta a gyönyör minden emlékét. Sascha nem hihette el a vádakat, nem adhatott fel azonnal mindent, amiben addig hitt. Talán soha nem fogja megtalálni a helyét a többi mentál között, mégis ők voltak az ő fajtája, és neki nem volt rajtuk kívül senkije. Lucas megcsókolta őt, de a férfi alakváltó volt, és ha valaha is választásra került volna a sor, biztosan a falkája mellé állt volna és nem őmellé.

Várjon meg odakint!

A kép, ahogy Lucas kiparancsolta a szobából, amikor Dorian kiborult, összemosódott egy másikkal: Lucas az ágyban egy Rina nevű nővel. A férfi mindig is kívülállóként kezelte őt, gondolta Sascha, és szándékosan nem vett tudomást a Tamsynnál tett látogatásról, mert az nem illett a képbe.

Most viszont világos, értelmes indokokra volt szüksége.

Tartoznia kellett valahová.

Abban a pillanatban, hogy a mentálok ellen fordul, nem csak az életének int búcsút, de minden esélyének is arra, hogy valaha otthonra leljen valahol. Mert még ha túl is élné a Tanács haragját, ugyan ki fogadna be egy szökött mentált? A DarkRiver biztosan nem. Sascha még mindig emlékezett a Dorian szemében izzó gyűlöletre, amikor a férfi azt mondta, ö egy pszichopatákból álló nép tagja.

Lucas akkor is a falkatársa mellett maradt, őt pedig kitaszította, magára hagyta. A leopárdok a segítségére siettek egy falkatársuknak, de őt vajon ki mentené meg, ha öntudatlanul a lakása padlójára zuhanna?

Senki.

Mert ő csak egy eszköz volt.

Lucas soha nem is titkolta a természetét.

Sascha kezdettől fogva tudta, hogy a párduc minden eszközt felhasznál, csak hogy keresztülvigye az akaratát. Még akkor is, ha olyan undorító dolgot is tennie kell, mint megcsókolni egy fémesen bűzlő mentált. A férfi kihasználta őt, hogy információkat szerezzen, és abban a pillanatban, hogy már nem lesz rá szüksége, meg fog szabadulni tőle.

Éles fájdalom hasított a gyomrába, de Sascha tűrte, mert szembe kellett néznie a tényekkel. Ahogyan mindig is tartott tőle, az alakváltók rájöttek a hibájára, a gyengéjére, és kihasználták azt, hogy megszerezzék, amit akartak.

Lucas csak kihasználta őt. Kihasználta.

– Hülye – suttogta. Le kellett nyelnie a könnyeit. – Olyan hülye vagyok! – Ugyan, hogy lehetett az, hogy a fajtájának minden tagja visszataszító bűzt áraszt az alakváltók számára, csak éppen ő nem?! Ilyen nincs.

Csak ő hihetett el egy ilyen valószínűtlen dolgot, mert szánalmasan akart tartozni valahová, vágyott rá, hogy értékeljék. Részt vett a saját átverésében.

Ideje volt, hogy ellenálljon Lucasnak, aki az érzelmekkel elcsábította őt és meddő vágyakkal elkápráztatta. Ideje volt, hogy mentálként kezdjen gondolkodni. Talán még nem volt késő megmenteni a pozícióját, legalább a családon belül.

Az első dolog, amit ehhez tennie kellett, hogy Nikitának elmond mindent, amit megtudott. Talán soha nem lesz tökéletes kardinális mentál, de tökéletes lánya még lehet az anyjának. Ez volt az esélye arra, hogy elintézze: mostantól ne csak egy hibás egyedet lássanak benne.

A szégyen és a fájdalom veszélyes keverékké állt össze. Azt akarta, hogy Lucas megfizessen azért, amit tett. Meg akarta bántani a férfit, ahogyan az megbántotta őt.

Össze akarta törni az álmait, ahogyan az ő

álmai összetörtek. A férfi olyan sok mindent elmondott neki a népéről. Nem kellett volna.

Végül is Sascha is csak egy mentál volt.

Lucas pedig az ellenség.