A karmainkat érdemlik, nem a szánalmunkat.

Lucas visszafordult az ablak és a mögötte nyüzsgő város felé. Jobban leplezte ugyan, de az ő haragja éppolyan nagy volt, mint Doriané. Ők, ketten találtak rá hat hónappal azelőtt Kylie holttestére. Dorian húgát lemészárolták. Kegyetlenül, hatékonyan, sebészi pontossággal ontották ki a vérét.

Mintha nem is vették volna észre, milyen élettel teli, csodaszép, vidám lány volt az áldozatuk.

A tett helyszínén nem volt állati szagnyom, de Lucas megérezte a mentálok fémes bűzét.

A többi alakváltónak elég volt egy pillantást vetni a nyomokra, a hideg, kimért kegyetlenség jeleire, hogy tudják, miféle szörnyeteg volt az elkövető. A Mentál Tanács azonban tagadta, hogy bármit tudott volna az esetről, a kényszerítő hatalmi szervezet egységei pedig alig tettek valamit, szinte nem is nyomoztak. Mintha nem is akarták volna megtalálni a gyilkost.

Ezután a DarkRiver kezdett nyomozni, mélyebbre ástak, és még jó néhány ugyanilyen módszerrel elkövetett gyilkosságra bukkantak.

Mindet megpróbálták eltüntetni. Olyan alaposan, hogy nem lehetett kétséges, ki állhat a történtek mögött. A Mentál Tanács olyan volt, mint egy hatalmas pók, ami az ország összes kényszerítő hatalmi szervezetét behálózta.

Az alakváltóknak ez már sok volt. Elegük volt a mentálok gőgjéből. A mentálpolitikából. Elegük a mentálok manipulációiból. Évtizedek óta gyűlt a harag és a bosszúság puskapora a hordóban, amibe a mentálok ezzel az utolsó merénylettel, tudtukon kívül szikrát pattintottak.

Ez már háború volt.

Egy nagyon különleges mentál pedig a két ellenséges fél közé rekedt.

Sascha reggel pontban fél nyolckor ért a DarkRiver épülete elé. Lucas az ajtóban várta őt. Farmerben volt, fehér pólót és műbőr dzsekit hordott, és alig hasonlított előző napi, komoly üzletasszony önmagára.

– Jó reggelt, Sascha! – Lassan elmosolyodott, és látható volt, hogy ugyanilyen reakciót vár a lánytól is.

– Jó reggelt! Kezdhetjük a megbeszélést? – A mentál ezúttal felkészült a találkozásra.

Ridegség, céltudatosság és hatékonyság, így akarta távol tartani magától a férfit, akiről nem volt nehéz kitalálni, hogy általában megkapta, amit és akit csak akart.

– Attól tartok, meg kell változtatni a terveket. – Bocsánatkérőn felemelte a kezét, de a mozdulatban semmi meghunyászkodás nem volt. – A csapatom egyik tagja nem tud időben visszaérni a városba, ezért a megbeszélést el kellett halasztanom délután háromra.

Sascha érezte, hogy megtévesztik, csak azt nem tudta pontosan, miért: hogy Lucas el akarja őt bűvölni vagy hogy hazudik a találkozóval kapcsolatban.

– Miért nem értesített?

– Úgy gondoltam, mivel már úgyis úton van, ma délelőtt megmutathatnám a helyszínt, amit kinéztem az építkezés területének. – Elmosolyodott. – Így nagyon hatékonyan kihasználhatnánk a fennmaradó időt.

A lány tudta, hogy Lucas gúnyolódik.

– Induljunk!

– Az én autómmal.

Sascha nem ellenkezett. Egyetlen valódi mentál sem tette volna: a férfi tudta az utat, logikus volt, hogy ő vezessen. De Sascha nem volt valódi mentál, és legszívesebben ráförmedt volna Lucasra, hogy parancsolgasson valaki másnak, ne neki.

– Reggelizett már? – kérdezte Lucas, amikor mindketten beszálltak a kocsiba és ő

maga elé vette az irányítópanelt.

Sascha egyetlen falatot sem tudott reggel legyűrni a torkán, túl izgatott volt ahhoz, hogy egyen. Volt a férfiban valami, ami felgyorsította benne az őrület terjedését.

Valami, ami egyre csak tolta őt a pusztulás felé. Ugyanakkor vonzotta is őt: Sascha nem tudta megállni, hogy bele ne bonyolódjon ebbe a kapcsolatba.

– Igen – hazudott, de nem tudta pontosan, miért.

– Jó. Nem akarnám, hogy elájuljon itt nekem.

– Még soha életemben nem ájultam el, szóval efelől biztonságban érezheti magát.

Sascha nézte, ahogy a város elsuhan mellettük. A Bay Bridge felé tartottak. San Francisco egy csillogó ékkő volt az óceán partján, de a lány sokkal jobban szerette a mögötte elnyúló erdőket, ahol még a természet volt az úr. Némelyik erdő egészen Nevada állam határáig elnyúlt, vagy még tovább is ért.

A Yosemite Nemzeti Park volt az egyik legnagyobb vadon hagyott terület. Valamikor néhány évszázaddal azelőtt fontolgatták, hogy a természetvédelmi területet lecsökkentsék a Mariposától keletre fekvő térségre, de az alakváltók megnyerték azt a csatát, a park megmaradt és továbbra is bele tartozott néhány nagy, erdős terület, például az El Dorado és a Tahoe erdő, bár Tahoe tóparti városa továbbra is virágzott.

Addigra már fél Sacramentóra kiterjedt, körbefogta a Napa-völgy virágzó bortermő

vidékét és északon Santa Rosáig ért. San Franciscótól délkeletre pedig majdnem bekebelezte már Modestót is. Mivel a város egyre csak terjeszkedett, a Yosemite-nek már csak egy része maradt nemzeti park és természetvédelmi terület. A többi részét általában még mindig védték a beépítésétől, de bizonyos körülmények között azért engedélyezték a lakóházak felhúzását.

Sascha nem tudott róla, hogy valaha egyetlen mentál is engedélyt kért volna arra, hogy oda költözzön, ilyen közel a vadonhoz.

Arra gondolt, vajon hogyan festene ez a zöld, erdős vidék, ha a mentálok kezelnék.

Valahogy biztos volt abban, hogy akkor már nem nemzeti parkok és növényzet borítanák a környéket.

A lány hirtelen feleszmélt, és észrevette, hogy Lucas kérdő pillantással néz rá. Ekkor ébredt rá, hogy már vagy negyven perce egyetlen szót sem szólt. Szerencsére a mentálokra jellemző volt, hogy nem folytatnak felesleges, udvariassági beszélgetéseket.

– Ha beleegyezünk, hogy megvásároljuk a telket, amit kiszemelt, mennyi idő alatt tudja nyélbe ütni az üzletet?

A férfi az útra fordította a tekintetét.

– Egy nap alatt. A terep a DarkRiver területén van, de egy furcsa véletlen folytán a SnowDancer falka tulajdonába került. Ők készséggel megválnak tőle, ha a megfelelő

árat kínáljuk érte.

– Ön elfogulatlan közvetítő? – Sascha kihasználta, hogy a férfi a vezetésre összpontosított, és alaposan megvizsgálta a sebhelyeket az arcán. A vad, primitív jelek felébresztettek benne valamit. Saschának az volt a benyomása, hogy ezek a vágásnyomok hűen tükrözik Lucas valódi énjét, és az üzletember külső csak egy szerep, egy álarc.

– Nem. De ők nem hajlandók senki mással tárgyalni, szóval önök nem tudnak mást tenni, mint remélni, hogy én nem vágom át önöket.

A lány nem tudta, hogy komolyan vegye-e ezt a megjegyzést.

– Tökéletesen tisztában vagyunk az ingatlanok értékével, még senkinek sem sikerült „átvernie” minket.

A férfi elmosolyodott.

– Ez a telek a legjobb hely arra, amit önök akarnak. A legtöbb alakváltónak nedves álmai lesznek, ha arra gondolnak, hogy ott élhetnek.

Sascha azon gondolkodott, vajon az alakváltó szándékosan volt-e ilyen goromba, és így akarta-e őt zavarba hozni. Vajon ez a túl intelligens leopárd rájött, hogy ő

alapvetően más, hogy hibás? Mindenképpen el akarta erről terelni a férfi figyelmét, ezért a lehető legszíntelenebb hangon válaszolt.

– Ez nagyon érzékletes volt, de engem nem érdekelnek az álmaik. Én csak azt akarom, hogy megvegyék a lakásokat.

– Meg fogják. – Lucas teljesen biztos volt ebben. – Mindjárt odaérünk. – Lekanyarodott egy mellékútra, majd egy másikra, és megállt egy nagy nyílt, sík terület mellett. A telek Manteca közelében volt, és bár nem volt erdős, de elég sűrűn nőttek itt a fák.

A férfi kinyitotta a kocsi ajtaját és kiszállt.

Dühös volt, amiért nem sikerült megtörnie a jeget, nem tudott behatolni a páncélzat alá, amelyet Sascha maga köré vont. Azért szervezte meg ezt az utat, hogy puhatolózni kezdjen a lánynál arról, mit tud. De úgy tűnt, könnyebb lett volna rávenni egy SnowDancert arra, hogy leopárddá változzon, mint elérni, hogy egy mentál megnyíljon.

A legrosszabb az egészben az volt, hogy a vadászat közben ez az űzött vad lenyűgözte őt. Például a haja, ami hihetetlenül fekete lett, amikor a lány a napfényben kinyújtóztatta a lábát. Vagy ahogy a bőre csillogott a fényben, mint a legsűrűbb méz.

– Kérdezhetek valamit? – A kíváncsiság és a vágy a benne lakozó vadállatból eredt, de a férfi úgy gondolta, hasznos lehet, ha ezt kihasználva errefelé tereli a beszélgetést.

– Természetesen – pillantott fel Sascha.

– Az édesanyja szemmel láthatóan ázsiai származású, de az önök családi neve szláv eredetű, az öné pedig skót. Nagyon kíváncsi vagyok. – Egymás mellett indultak el körbenézni a területen.

– Ez nem kérdés volt.

Lucas összeráncolta a szemöldökét. Az volt az érzése, hogy a lány ugratja. De a mentálok persze soha nem ugrattak senkit.

– Hogy hozták össze ezt az érdekes kombinációt? – kérdezte végül, és egyáltalán nem volt biztos abban, hogy érti ezt a mentált.

A legnagyobb meglepetésére Sascha azonnal válaszolt.

– A családszerkezetnek megfelelően felvehetjük az anyai és az apai oldal vezetéknevét is. A mi családunkban már három generáció óta az anyánk vezetéknevét használjuk. Az üknagyanyám, Ai Kumamoto azonban a férje nevét vette fel, Andrew Duncanét.

– Az ön üknagymamája japán volt?

A lány bólintott.

– Az ő lányukat, az én nagyanyámat Reina Duncannek hívták. Neki Dmitri Kukovicstól született gyermeke, ő választotta a Nikita nevet az anyámnak. Nikita pedig folytatta ezt a névadási hagyományt, mivel a pszichológusaink szerint egy ilyen történelmi vonás segít a gyermeknek beilleszkedni a társadalomba.

– Az ön anyjának vonásai határozottan japánok, az öné azonban nem. – Sascha külseje annyira különleges volt, olyan jellegzetes, hogy úgy tűnt, mintha nem is ugyanabban a környezetben született volna, ahol a többi gépies mentált gyártották.

– Valóban, úgy tűnik, esetemben az apai gének törtek felszínre, míg az anyaiak elfojtódtak.

A férfi el sem tudta volna képzelni, hogy valaki ilyen hűvösen beszélhet a szüleiről. Az övéi szerették, gondozták, felnevelték őt és végül meghaltak érte. Az emléküket nem tudta felidézni anélkül, hogy hatalmas tisztelet és a legmélyebb érzelmek ne ébredtek volna a lelkében.

– És az ön édesapja? Ő mit tett hozzá ehhez az egzotikus koktélhoz?

– Ő indián származású volt.

A lány hangjában volt valami, amitől a férfiban rejlő vadállatban felébredtek az oltalmazó ösztönök.

– Az apja már nem része az ön életének?

– Soha nem is volt az. – A lány továbbsétált az ösvényen és igyekezett elfojtani azt a fájdalmat, amit a lelkének legrégebbi sebe okozott. Hiába, ezen változtatni már nem tudott. Az apja is éppen annyira mentál volt, mint az anyja.

– Nem értem.

Ezúttal Sascha nem ugratta a férfit azért, mert nem tett fel egyértelmű kérdést.

– Az anyám a fogantatás tudományos módját választotta.

Lucas olyan hirtelen torpant meg, hogy a lány majdnem kimutatta a meglepetését.

– Hogy micsoda? Bement egy spermabankba és választott egy jó génekkel rendelkező donort? – Úgy tűnt, a férfi ezen nagyon megdöbbent.

– Ez erős leegyszerűsítése az eseményeknek, de nagyjából helytálló. A mentálok között ez a fogantatás legáltalánosabb módja. – Sascha tudta, az anyja azt várta tőle, hogy ő is ezt tegye.

Nagyon kevés mentál választotta már csak a régimódi módszert, ami kétségtelenül szennyes volt és nem hatékony. Olyan erőforrásokat pazarolt el, amelyeket hasznos cél érdekében is fel lehetett használni.

Ráadásul semmi előnye nem volt a donor orvosi-pszichikai kiválasztásával szemben.

– Ez a módszer tiszta és biztonságos – folytatta Sascha. De tudta, hogy ő soha nem veti alá magát ennek. Nem kockáztathatta, hogy továbbörökíti egy gyermekre a hibát, ami őt az őrület határára sodorta. – Így ki tudjuk szűrni a hibás spermiumokat és petesejteket. A mentálok között ezért elhanyagolható a veleszületett megbetegedések előfordulása.

Persze hibák még így is előfordultak, ő volt erre az élő bizonyíték.

Lucas megrázta a fejét. A mozdulat annyira könnyed, ruganyos volt, hogy a lánynak nagyot dobbant a szíve, amikor meglátta. A férfi néha hihetetlenül finom, könnyed és elbájoló volt, hogy Sascha meg is feledkezett az állatias természetéről. De utána Lucas ránézett, a szemében pedig ott égett az a nyers, csupasz láng, a mentál pedig tudta, hogy a vadállat, ami a civilizált külső mögött lakozik, minden, csak nem szelíd.

– Nem tudja, mit hagy ki – szólt a férfi, és egy kicsivel közelebb állt meg hozzá, mint ahogy az kellemes lett volna.

Sascha azonban nem mozdult. Lehet, hogy a falkájában Lucas volt az alfahím, és hozzászokott már, hogy mindenki meghunyászkodjon előtte, de ő nem tartozott közéjük.

– Ez nem igaz. Már fiatal koromban tanultam az állatok szaporodásáról.

A férfi felnevetett, Sascha pedig érezte a kacaj simogatását mélyen a lelkében, ott, ahová senkit sem lett volna szabad beengednie.

– Állatok szaporodása? Így is mondhatja, ha tetszik. Próbálta már?

A lánynak nehezére esett Lucas szavaira figyelni, amikor a férfi ilyen közel állt hozzá.

Meg tudta volna érinteni, érezte az illatát: veszély, vadság, szenvedély. Csupa olyan dolog, amit neki, a mentálnak soha nem volt szabad éreznie. Ez volt számára az elképzelhető legnagyobb csábítás.

– Nem. Miért próbáltam volna?

A férfi egy leheletnyivel még közelebb hajolt hozzá.

– Azért, kedvesem, mert lehet, hogy rájönne, az önben lakozó vadállat mennyire élvezné.

– Nem vagyok a kedvese. – Sascha megdermedt, amint kiszaladtak a száján ezek a szavak. Egyetlen mentál sem válaszolt volta erre, nem kapta volna be a csalit.

Lucas szemei kihívón villantak.

– De még lehet!

A gúnyolódás ellenére Sascha tudta, hogy a férfi észrevette az előbbi kisiklását és abban a pillanatban is azon gondolkodott, vajon az mit jelenthetett. A hibát már nem tudta jóvátenni, de a beszélgetést visszaterelhette még a hivatalos mederbe.

– Mit akart mutatni nekem?

A pajkos mosoly, ami Lucas arcára ült, a lány minden reményét szertefoszlatta. Ez a találkozás már soha nem tér vissza a rendes kerékvágásba.

– Sok mindent, kedvesem, nagyon sok mindent.

Lucas figyelte, ahogy Sascha körbesétált és kiélvezte az ízt, ami utána maradt a levegőben. Forró és egzotikus volt, éppen olyan, mint a lány származásának története. A párduc a férfiban nagyon érdeklődött iránta, meg akarta nyalni, hogy megnézze, vajon tényleg olyan jó-e az íze, ahogyan azt elképzelte. Alakváltó lelke tapintani akarta Sascha aranyló bőrét, erotikusan megharapni telt ajkait. A lány teljes lénye izgatta a férfi érzékeit.

De elfojtotta magában ezeket a vágyakat.

Azt gondolta ugyanis, ez biztosan valami mentáltrükk. Vajon a mentálok végül mégiscsak kitaláltak valami módszert arra, hogy befolyásolni tudják az alakváltók elméjét? Eddig egyszerűen azért nem jártak még sikerrel ebben, mert túl ridegek voltak: nem tudtak rájönni, mi hajtotta az alakváltókat. Az élet, az éhség, az érzések, a tapintás, a szex. Nem a hűvös, rideg szex, mint amiről Dorian mesélt, hanem az izzadt, szenvedélyes, alantas és mocskos szex.

Lucas imádta az emberi és az alakváltó nők illatát, a puha bőrüket, a kéjes kiáltásaikat, de még soha, egyszer sem vonzódott az ellenséghez. Most is küzdött az érzés ellen, de közben a tekintetével Sascha testének vonalán simított végig.

A lány magas volt, de nem nyurga. A testén több veszélyes domborulat volt, mint amennyi a fajtájának egy képviselőjén legális lett volna. A férfi még a fekete nadrágkosztüm és a keményített fehér ing páncélzatán keresztül is látta, hogy a nő mellei nem férnének el a tenyerében. Amikor pedig Sascha lehajolt, hogy megvizsgáljon valamit a földön, Lucas alig bírta visszatartani az állatot magában. A lány csípője érzékien nőies volt, a feneke szív alakú és csábító.

A lány felnézett a férfira, mintha megérezte volna a férfi merev pillantását. Lucas még ilyen messziről is szinte ízlelni tudta az érzékiséget, amit Sascha megpróbált elfojtani.

Elindult felé, és közben igyekezett megérteni a saját gondolatait. A mentálok nem éreztek semmit. Ezek annyira mechanikus lények voltak, amennyire csak lehetett anélkül, hogy még éppen emberek maradjanak, és ne változzanak gépekké. De ebben a lányban volt valami különleges. Valami, amibe bele akarta mélyeszteni a fogait.

– Miért választotta éppen ezt a területet? – kérdezte Sascha, amikor Lucas odaért mellé.

Éjfekete szeme meredten nézett fel rá.

– Azt hallottam, hogy a fehér szikrák egy kardinális mentál szemében bizonyos körülmények között ezernyi különböző

színűre át tudnak változni. – Figyelte a lány arcát, hátha arról le tudja olvasni a választ. – Ez igaz?

– Nem. Egy kardinális szemei teljesen feketére tudnak változni, de ez minden. – Sascha elfordult. A férfi szerette volna azt hinni, azért, mert ő megzavarta az érzékeit.

Nagyon idegesítette, hogy őt lenyűgözi a lány, miközben maga teljesen hideg marad. – Meséljen erről a telekről!

– Elsőrangú építési telek alakváltók részére.

Alig egy órányira van a várostól, de elég közel az erdőhöz, hogy az alakváltók lelke feltöltekezzen energiával. – Lenézett a lány szigorú hajfonatára. Elfogta a vágy, hogy kinyújtsa a kezét és megtapintsa. Nem állt ellen.

Sascha megugrott.

– Mit csinál?

– Meg akartam érezni, milyen a hajának a tapintása. – Az ilyen érzések éppen olyan fontosak voltak a számára, mint a levegő.

– Miért?

Ezt a kérdést még egyetlen mentál sem tette fel neki.

– Mert jó érzés. Szeretem a lágy, selymes dolgok tapintását.

– Azt látom.

Mi volt ez, mitől csuklott meg a lány hangja?

– Próbálja ki!

– Mit?

Lucas lehajtotta kicsit a fejét.

– Rajta! Az alakváltók nem irtóznak annyira attól, ha valaki megérinti őket, mint a mentálok.

– Köztudott, hogy az alakváltók nagyon védik a saját területüket – szólt Sascha. – Nem érintheti meg önöket akárki.

– Ez igaz. Csak a falkatagoknak, a szeretőknek és a párunknak adjuk meg az érintés kiváltságát. De azért nem őrülünk bele, ha egy idegen megérint minket. Nem úgy, mint a mentálok.

Valami megmagyarázhatatlan okból a férfi azt akarta, hogy a lány megérintse őt, és ennek semmi köze nem volt ahhoz, hogy meg akarta találni a gyilkost. Ez a tény meg kellett volna hogy állítsa, de abban a pillanatban a párduc irányította Lucast, az állat pedig arra vágyott, hogy megsimogassák.

Sascha felemelte a kezét, de megállt.

– Semmi okom rá, hogy megtegyem.

A férfi elgondolkodott, vajon melyikőjüket akarta ezzel meggyőzni.

– Tekintse ezt egy kísérletnek. Megérintett már valaha egy alakváltót?

A lány megrázta a fejét, majd kinyújtotta a karját és a kezével végigsimított a férfi haján.

Lucas ettől dorombolni akart. Arra számított, hogy egy simítás után a lány meghátrál, és meglepődött, amikor Sascha újra végighúzta a kezét a haján. És még egyszer.

– Szokatlan érzés. – Sascha egy ideig még ott tartotta a kezét, mielőtt visszahúzta. – A haja hűvös és nehéz, a tapintása pedig olyan, mint a szaténanyagé, amit egyszer érintettem.

Ilyen volt egy mentál. Kielemzett még egy ilyen egyszerű dolgot, egy érintést is.

– Szabad?

– Mit?

A férfi megérintette a lány hajfonatát, Sascha pedig ezúttal nem húzódott el.

– Kibonthatom?

– Nem.

A Lucasban lakó párduc megdermedt, félelmet hallott a lány hangjában.

– Miért?