Orvosi kórtörténet

Legutóbbi regényemben, az Isten leheletében a természetfelettivel foglalkoztam (persze alapvetően racionalista irodalmi megközelítéssel). Ez alkalommal viszont a tudományos-fantasztikus irodalom romantikusabb világába tettem kirándulást, önáltató tudósokat, őrült professzorokat és rémséges szörnyeket felvonultatva, akik mindig is felcsigázták az emberek érdeklődését. 

Munkám során, mint mindig, most is szívesen portyáztam más szerzők alkotásai között. Hadd ragadjam meg hát az alkalmat, hogy itt és most felsorakoztassam e híres eredeti műveket, mint a tolvaj, aki a vádlottak padján bűnbánon felsorolja mi mindent emelt el.

Garázdálkodásom fő célpontja természetesen H. G. Wells 1896-ban megjelent regénye, a Dr. Moreau szigete volt. Ez a könyv nyújtja a hátterét mindannak, amit az olvasó ez idáig olvasott. Azt a szálat, hogy Moreau korábban Mycroft Holmes szolgálatában állt, csupán azért építettem a regénybe, mert szellemesnek találtam, illetve így egyszerűbb volt bevonni a történetbe Sherlock Holmes alakját. Az ötlet azonban, hogy Edward Prendick, az eredeti mű narrátora az élmények hatására elveszíti az eszét, már logikus folyománynak tűnt, legalábbis reményeim szerint. 

Wellsnek komoly mondanivalója volt a Dr. Moreau szigetével, ám én nem szándékoztam a nyomdokaiba lépni. A Dr. Moreau serege távolról sem egy vitairat, csupán szórakoztató irodalomnak szántam. Bár kétségkívül kiábrándító a tény, hogy több mint egy évszázad elteltével ma is ugyanúgy prédikálhatnék a témában, ha úgy kívánnám. Fajunk még mindig nem tanulta meg a leckét, még most is hihetetlen kegyetlenséggel bánunk a Föld többi lakójával. Micsoda szörnyűséges állatfaj a miénk! 

Be kell vallanom, hogy Mycroft „agytrösztjének” komikus figuráit is loptam.

Challenger professzor alakja bizonyára ismerős a Holmes-rajongók körében, hiszen ő is Sir Arthur Conan Doyle kreálmánya. Ez az agresszív óriás áll a középpontban Az elveszett világ című regényében, ahol hatalmas dinoszauruszok és vad ősi törzsek tombolnak féktelenül. Az elveszett világ számos további könyvet és filmet inspirált, nem is beszélve a megannyi közvetlen adaptációról. Személyes kedvencem Steven Spielberg Jurrasic Parkja, és az 1969-ben készült filmalkotás, A tiltott völgy, melyben néhány cowboy egy eldugott biológiai „szigetre” téved Mexikóban, ahol dinoszauruszokkal találja szemben magát. 

Úgy döntöttem, jelen regényem cselekménye közvetlenül az előző kötet után kezdődik, tehát Challenger még a nagy kalandja előtt áll. Így hát nyilvánvaló, hogy némi szkepticizmussal fogadja Lindenbrook professzor állítását, miszerint különböző ősállatokkal találkozott a Föld középpontjában. Lindenbrook alakja természetesen Jules Verne Utazás a Föld középpontja felé című regényéből származik. 

A másik tudós, aki hasonlóan furcsa felfedezéseket tesz a Föld kérge alatt, Abner Perry (bár jelen könyvem időrendi sorrendjét tekintve, még ő is a nagy kalandja előtt áll). Nemsokára feltalálja majd (barátja, David Innes anyagi támogatása mellett) a „vasvakondot”, melynek segítségével a két kalandor elindul felfedezőútjára Edgar Rice Burroughs A Föld magjában című művében, az író Pellicudar-sorozatának első kötetében. Nem titok, hogy jómagam magáról Peter Cushingról mintáztam Perry alakját, ahogy a színész e figurát megformázta az Amicus Studios 1976-os filmjében – épp abban az évben, amikor a világra jöttem! Cushing az egyik legnagyobb hősöm, és a film ma is mindig felderíti a napom, valahányszor megnézem. 

Csapatunk utolsó tagja szintén szerepelt már vásznon, jóllehet nem Peter Cushing alakította, és nem is Lionel Jeffries (bár ő is simán lehetett volna). Cavor professzor figuráját Mark Gatiss formálta meg – feledhetetlen módon – az Emberek a Holdban 2010-es filmadaptációjában (ami természetesen szintén egy H. G. Wells könyv). 

Apró bűnök voltak ezek csupán, vidám főhajtások azon könyvek és filmek előtt, melyek oly sok alkalommal oly nagy hatást tettek erre a balga álmodozóra.

Carruthers figuráját szintén egy könyvből loptam, bár ezúttal a sajátomból, így az ítélet is lehet kíméletes. Carruthers a The World House (Világház) című kötetemben jelent meg először, majd annak folytatásában, a Restorationben (Feltámadás), és úgy megkedveltem, hogy nem tudtam megállni, hogy ide is be ne csempésszem. 

George Mann felügyelő alakja leplezetlen főhajtás az azonos nevű író előtt. A vidéki detektívet az Isten leheletében keltettem életre, és úgy döntöttem, miért ne jelenhetne meg újra. Legalább boldoggá teszem vele a fickót, hogy ismét akcióba léphet. 

A többi szereplő vagy saját fantáziám szüleménye, vagy Doyle-é (bár pimasz módon utaltam egy jelenetre a Sherlock Holmes és a terror hangja című Basil Rathbone filmből, Peter Cook, Watson szerkesztőjének alakját pedig a Sherlock és én című filmből koppintottam – ha az ember egyszer elkezdi, már nagyon nehéz abbahagynia).