-=Epilógus=-

Elsötétítés

Stryker-A7 ComStar HPG-állomás

Achernar

3133. március 19.

Jessica Searcy gondosan leplezte rosszallását, miközben átsegítette Rault a nagyobb romhalmazokon. Még mindig túl sok mindent kellett megbeszélniük egymással, de napok óta először reménykedett, még az sem érdekelte, hogy vérvesztesége és vízhiánya ellenére hogyan erőlteti magát. Most elsősorban a betege volt, valamint a férfi, akit a szívébe tudott zárni.

Az épület kívülről jobban nézett ki, gondolta Jessica, amikor meglátta a tönkrement berendezéseket. Kormos, beomlott falak, tátongó lyukak, megperzselődött állványzat, a végén kifacsarodott fémrudakkal a gigászi parabolatányér alatt: ez maradt az állomásból.

Odabent elsötétedett konzolok, kirobbant monitorok látszottak minden pultnál, mintha belső elektromos töltés vetette volna szét őket. A mennyezeten égésnyomok, a levegőben erős ózonszag. Üveg recsegett a lábuk alatt, hatalmas szilánkok álltak a székekbe és asztalokba.

Erről Jessicának eszébe jutottak az üvegszilánkok, amiket Raul nyakából és vállából szedegetett ki, miután a mentők kiszabadították a Jupiter pilótafülkéjéből: tizenkét mély vágás. Igen, valóban jó kis hegek maradnak utána, amik majd emlékeztetik erre a napra. Jessica föltette magának a kérdést: Miért érzett mégis bűntudatot?

Hiszen nem akarta, hogy valóban baja essék. Már azt is elhitte – igazán hitte –, hogy Raul sem akarta, hogy Jessicának baja essék. De vajon meg tudja akadályozni, hogy Raul bűntudatot érezzen?

– Ő meg mi a fenét keres itt? – kérdezte Raul megfeszülő izmokkal.

Erik Sandoval-Groell bújt át a fal egy összeomlott darabján és leporolta a tenyerét. Ő is szúrós tekintettel viszonozta Raul barátságtalan pillantását. Az ifjú nemes is megviseltnek látszott, frizurája jobb napokat is látott már. Megtermett gyalogos katona – a sofőrjük és kísérőjük – lépett kettőjük közé, majd Raul intésére félreállt az útjukból. Eriknek valahogyan sikerült lenéznie a nála magasabb katonára, de mintha Raul irányába némi tisztelet vegyült volna a gesztusaiba. Nem egyenrangúnak tekintette, de többnek, mint egy átlagembert.

– Ne aggódjon. Haidall kormányzó huszonnégy órás tartózkodást még jóváhagyott Stempres legátusnak és nekem. Stempres még csomagol. Én pedig úgy döntöttem, kihasználom az időt, hogy lássam, a HPG valóban megsemmisült.

Raul biccentett, mintha nem is várt volna kevesebbet tőle.

– Mi a helyzet a csicskásával, Michael Eusszal? Neki van valami nyoma? – A kormányzó kiutasítási parancsa, amit az előző esti híradások is lehoztak, nem álltak meg Sandovalnál és Stempresnél. Minden kardhites katonai egységnek és jó néhány Sandoval érdekeltségű vállalat igazgatójának és cégvezetőjének is távoznia kellett. Kivéve Michael Eust, aki nyomtalanul eltűnt.

– Biztos vagyok benne, hogy előkerül – ígérte Erik baljóslatúan.

A lehető legalkalmatlanabb pillanatban, tette hozzá gondolatban Jessica. Figyelte, ahogy Raul körbenéz, biccent egy közelben álldogáló ComStar öltönyösnek, aki ellépett az emberei mellől és csatlakozott Raulékhoz.

– Nagy a rendetlenség, nem igaz? – üdvözölte Rault és kezet ráztak. Raul Hanson Doles néven mutatta be, a Stryker Productions műveleti igazgatójaként. – Sosem hittem volna, hogy örülni fogok annak, hogy munkanélküli lettem.

– Amint elég mérnök és nyersanyag áll a rendelkezésünkre, újra működőképessé tesszük az állomást – ígérte Raul.

Doles kicsit meggörnyedt.

– A saját felméréseink szerint ez kissé derűlátó ígéret volt. Szerencsénk volt, hogy megúsztuk, mikor a hálózat tönkrement, de most úgy tűnik, mi is csatlakoztunk az elsötétítéshez. Nem kapunk választ a Ronelre és Genoára küldött tesztekre. Talán ki sem jut a jel.

Jessica eltöprengett ezen. Az épület belülről is rosszul nézett ki ugyan, de csak annyira, mint egy fejsérülés, ami mindig nagyon vérzik, de legtöbbször nem több felületi sérülésnél.

– Tudják mozgatni a tányért? – kérdezte Jessica és érezte, hogy Raul teste megfeszül.

– A tányér egy Ronelről érkező erős jelre volt állítva éppen, mikor tönkrement – felelte Doles. – A hibaszázalékunk miatt lehetőségünk van használni, legalábbis még négy napig. Naponta egyszer át szoktuk állítani két vevőpozícióba Ronel és Genoa felé. De egyelőre nem fogtunk semmilyen jelet. Úgy tűnik, végleg tönkrementünk.

Eriket látszólag felvidította a hír, bár Raul könnyed vállvonása láttán a homlokát ráncolta.

– Sok lehetőséget végigvettem magamban – mondta –, de meg sem fordult a fejemben, hogy felrobbantanák a tölteteket. Még akkor sem gyanakodtam, mikor kikergettem magát… vagy Tassa Kayt, bárki is volt abban a Legionnaire-ben.

– Ezt hívják detente-nek. – Raul ismét körbenézett a szobában. – Most, hogy a HPG tönkrement, nincs miért harcolni.

Sandoval fagyosan elmosolyodott.

– Maguk visszaszerezték a világukat, én pedig hazamegyek Tikonovra, mint a nép hőse. Az én népemé. – Elkapta Jessica értetlenkedő pillantását. – Az volt a parancsom, hogy mindenképpen akadályozzam meg, hogy az Acélfarkasok elfoglalják az állomást. Ezért gondoltam, hogy a Kardhit és a Köztársaság együttműködhetne.

– Ezt a hibát többet nem fogja elkövetni – mondta Jessica fagyosan.

– Valóban nem – bólintott Erik. – Mégis, az én előrelátásom volt az, ami megakadályozta, hogy az épület Torrent kezére kerüljön, és a mi érkezésünk fordította meg a csata kimenetelét az űrkikötőnél. Szerény győzelem, tekintetbe véve a rendelkezésre álló tűzerőt. Caesar játszmájában talán megér valami jutalmat. Egy előléptetést, talán, meg egy báróságot.

Persze azt a részt kifelejtette, hogy nem önként csatlakozott az ütközethez. Biztos kényszerűségből tette, gondolta Jessica. Elviselhetőbb volt, ha pozitív fényben tűntette föl a helyzetét.

– Ha Devlin Stone visszatér – ígérte Raul –, a bácsikája örülhet, ha egy nyaralót megtarthat a Köztársaságon belül.

– Átadom az üzenetét – mondta Erik és komisz vigyort vetett Dolesra. – Mivel más úgysem képes rá.

– Tegye meg – Raul finoman letolta magáról Jessica kezét. – Mondja meg neki, hogy a Köztársaság állni fog, hiába próbálják meg kisemberek ledönteni. Legközelebb, ha bármelyikük Achernarra érkezik, felkészülten fogjuk várni.

Erik fölnevetett, és úgy hessegette félre Raul figyelmeztetését, mintha szavainak nem lenne súlya.

– Csak azt nem érti meg, Ortega, hogy működő HPG nélkül Achernar semmit sem ér. Sem a Kardhitnek, sem a Köztársaságnak. – Erik ezzel a végszóval magukra hagyta őket, kisöpörte a hajából a vakolatot és kisétált a romos épületből.

– Mennyi pusztításért, mennyi halottért felelősek! – mondta Jessica. – Stempres és Sandoval is. És mindketten elsétálnak. Ez nem tűnik igazságosnak.

– Nem – értett egyet Raul. – De ez a nemesség kiváltsága. Talán a nemesi bíróság kezdeni tud velük valamit, amint a Köztársaság összeszedi magát. – Kínosan topogott párat. – Tudod, valahol igaza van. A HPG nélkül bajos lesz fenntartani a Köztársaság figyelmét, amíg tenni is tudnánk valamit az újjáépítés érdekében. – Mégis remény csendült a hangjában.

– Nem tűnsz túl aggályosnak.

– Megoldjuk – ígérte Raul. – Így vagy úgy, de megoldjuk.

Hanson Doles végre elkapta a tekintetét a távozó Sandoval hátáról: tekintete akár lézernyaláb is lehetett volna.

– Addig is – mondta Doles – mit szólna hozzá, ha ön lenne az első visszatérő ügyfelünk? Az egyetlen, amire a számítógépeink még képesek voltak, az a megsérült általános üzenet rekonstruálása, Mr. Ortega. A hivatali rendszerben ugyan, de végre meg tudja nézni a teljes felvételt. – Egy közeli, zárt ajtó felé indult.

Raul biccentett.

– Csak pár perc – ígérte Jessicának. Félúton megtorpant. – Nem akarsz velem jönni? – kérdezte.

– Majd később megmutatod – mondta. – Meglátom, mit tehetek itt, aztán vissza kell mennünk a kórházba. – Megérintette a gallérjába tűzött rangjelzést. – Ameddig még viselhetem, meg kell dolgoznom érte.

Raul előrehajolt és arcon csókolta.

– Megérdemelted – mondta és elindult, lépteiben mintha több lett volna a magabiztosság és erő, mint előtte.

Jessica várt, amíg Hanson Doles bevezette Rault az irodába, aztán utolérte az igazgatót, aki a takarítószemélyzet felé indult.

– Szüksége van valakinek orvosi segítségre? – kérdezte.

– Orvosi segítségre? Nem, nem hiszem.

– Remek – mosolyodott el Jessica. – Már gondoskodtak róluk. A központi kórházban vannak? Szívesen megvizsgálnám őket ma délután.

– Nem – ismételte Hanson. – Vagyis, senki sem sérült meg.

– Egyáltalán?

Hanson lassan megrázta a fejét, látszólag mély sajnálkozással. Aztán talált magának valami tennivalót, bocsánatot kért és távozott.

Jessica egy közeli konzolhoz ment és megszemlélte a hatalmas üvegszilánkokat, amik beterítették a padlót és bútorokat. Némelyik métereket repülhetett, mielőtt beleállt volna egy bútorba, vagy szétrobbant egy falon.

– És senki sem sérült meg? – kérdezte megint az üres teremtől.

*

– Nem túl megnyugtató tény, hogy Tassa Kay úgy döntött, visszatér Tigressre az Acélfarkasokkal – mondta Lady Janella Lakewood Raulnak. – Baljós jel ez a Köztársaságnak. Bízik benne, hogy hallgatni fog?

Hanson Doles székében ülve, rövid időre kiszabadulva a kimerültség markából Raul bólintott.

– Igen. Az ő szerepe mindvégig fontos volt a megtévesztés miatt. Számára is az volt a legfontosabb, hogy a Kardhit ne foglalhassa el az épületet, és ne szállja meg Achernart. Így aztán, amíg Tassa lefoglalta Sandovalt, a gyalogsága körbevette az épületet, ártalmatlanabb tölteteket helyeztek el, és hatástalanították a Kardhit bombáit. Aztán megkezdődött a látványos füst és fényjáték, hogy meggyőzzön mindenkit, a HPG valóban megsérült.

Lady Lakewood most összeszedettebbnek tűnt, mint legutóbb. A roneli állomáson keresztül lépett kapcsolatba Raullal, nem csatamechje fülkéjéből.

– Megérte kockáztatni – mondta. – Megkockáztatnám ugyanezt a stratégiát Ronelen is, csakhogy az itteni két frakciót egyáltalán nem érdeklik a HPG előnyei. Régi ellenségeskedésről van szó Sandoval Kardhitje és a Sárkány Dühe között.

– Manapság minden ellenségeskedés réginek tűnik – csóválta a fejét Raul. – Néha azon tűnődöm, hogy Devlin Stone nem a káoszt hagyta-e örökségül nekünk. Ettől rosszabb állampolgár leszek? – kérdezte.

– Ettől lesz emberi, Raul. Devlin Stone rengeteg megválaszolatlan kérdést hagyott maga mögött; és a jobb jövő reményét. Végül mégis az egyéni döntések számítanak. A maga döntései példaértékűek.

Raul megcsóválta a fejét. Bűntudatot érzett. Hallotta, hogy nyílik, majd becsukódik mögötte az ajtó. Tudta, hogy nem Hanson Doles az, az igazgató utasításai szerint pedig csak egy ember követhette a szobába. Mégis azt mondta, amit gondolt. – Nem, Lady Lakewood. Elkövettem olyan hibákat, ami más emberek életébe került, vagy a bizalmukba. – Elűzte sötét emlékeit Charal DePriestről és Jessicáról. – Nem végeztem túl jól a dolgomat.

Janella Lakewood szomorúan elmosolyodott.

– Eleinte ritkán sikerül, de tanulunk belőle és kitartunk. Útközben pedig megbocsátást nyerünk. Maga tette a kötelességét Achernarért és a Köztársaságért. Kitartott a személyes veszteségek és sérülések közepette is. Mi mást vár még el magától?

– Többet – nevetett Raul idegesen. – Sokkal többet.

– Helyes. Lehetőséget kap rá. – Lady Lakewood kék szeme megújult magabiztosságot sugárzott. – Magamnak és másoknak is hasznára válhat, ha tudjuk, akadnak olyan emberek a környéken, akikben megbízhatunk. Ki akarom nevezni magát a Szféra Kóbor Lovagjának, Raul. Redburn Exarchának természetesen még jóvá kell hagynia.

Hideg borzongás futott végig Raul gerincén. A Szféra Lovagja! Ez nemcsak legszebb álmait haladta meg, de egyúttal hatalmas felelősség árnyéka is vetült rá.

– Sosem gondoltam… – kezdte, aztán megköszörülte a torkát. – Nem akartam…

Új hang szólalt meg a háta mögött.

– Raul azt akarja mondani, hogy elfogadja a felkérést, Lady Lakewood.

Raul remélte, hogy Jessica meggondolja magát és bejön utána, de arra nem gondolt, hogy hallja – és elfogadja helyette – az ajánlatot.

A monitoron Lady Lakewood megdermedt, Raul pedig fölállt és félretolta a széket, hogy Jessica is csatlakozni tudjon a beszélgetéshez.

– Furcsán értelmezi a titoktartást, Mr. Ortega. – Hangja érezhetően hűvösebb volt, mint korábban.

– Nem az ő hibája – mondta Jessica. – Nem teljesen az övé. Körbejártam az épületet, és azt mondták, sehol senki sem sérült meg, pedig látványosan nagy a rombolás. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy a sérülések nagy részét megrendezték. – Szelíden elmosolyodott, és gyengéden megfogta Raul kezét. – Elintézhetem, hogy a kórházban elkönyveljenek néhány halottat a nyilvántartásban.

– Mellesleg – tette hozzá Raul felbátorodva Jessica meleg érintésén. – Ha én nem tudom eldönteni, kiben bízzak meg, mit számíthat az én ítélőképességem, nem igaz?

Janella Lakewood megfontolta a helyzetet, aztán vonakodva bólintott.

– Ezek szerint elfogadja?

Raul maga felé fordította Jessicát.

– Még mindig úgy gondolom, hogy ki kell állnom a Köztársaságért – mondta. – De beismerem, már nem vágyom rá annyira, mint régebben.

– Én pedig jobban érzem magam, ha tudom, hogy már nem vágyakozol ilyen dolgok után. Talán így nagyobb biztonságban leszel. – Tétovázott. – Még nem tudom, mennyire bízzak a Köztársaságban, Raul, de azt eldöntöttem, hogy kiállok Achernarért. Te még ennél is többet tehetsz Lovagként.

Eszébe jutott egy régi vitájuk.

– Lehet, hogy a kötelesség néha elszólít majd Achernarról.

– Nekem pedig talán jót tesz, ha néha nem látom az arcodat – mosolyodott el Jessica. – Amíg vissza is térsz.

– Azt hiszem, a válasz igen – mondta Raul. – Elfogadom, Lady Lakewood.

– Akkor magára bízom Achernart – mondta Janella Lakewood. – Beletelhet egy kis időbe, míg a megfelelő csatornákon át megkapja a kinevezését, de a következő ugróhajóval küldök üzenetet a kormányzójának. Addig is tartsák fent az Elsötétítés látszatát, amíg kiderül, hogyan alakul a helyzet Ronelen. És tegyen meg mindent, hogy felkészüljön. Bármire.

Raul nem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon az utolsó figyelmeztetés hallatán.

– Gyorsan tanulok – ígérte.

– Az nagyszerű – mondta Lady Janella Lakewood. – Mert nem tudom, mennyi ideje van hátra a Köztársaságnak.