-=11=-

Vihar előtti csend

Achernari katonai parancsnokság

Achernar

3133. március 1.

Powers érkezése serkentőleg hatott mindenkire. Raul hátradőlt a székében és hallgatta, ahogy a tiszti klub egyik asztala körül ülő társaság, a középpontban Jeffrey McDanielsszel, megbeszélte a Negyedik Páncélos Alakulat és az Acélfarkasok közötti előző napi összecsapás részleteit. Raul erőt merített a lelkes beszélgetésből, bár a helyiséget betöltő halk duruzsolás és a zenegépből áradó gitárszóló miatt csak foszlányokat csípett el belőle. A heves gesztikulálásokból, a csillogó tekintetekből arra következtetett, hogy a többi asztalnál is a csatákról beszélgetnek, de a korábbi komor aggodalom helyett mindenki büszkébben tartotta magát, és lelkesebben elemezték a helyzetet.

A szomszédos asztalnál két vadászgéppilóta kiabált VTOL-pilótákkal, azon versengtek, melyikük gyakorolt nagyobb hatást az Acélfarkasokra az invázió első csatájában. Összehajtogatott szívószálakat és szalvétákat mozgattak a levegőben, szimulálták az ütközetet, amiben a só- és borstartók játszották a földi célpontok szerepét. Néhány páncélos legénysége elfoglalta a táncparkett nagyobbik részét, székekkel játszották le a tankok közti manővereket. Három megtermett gyalogsági hadnagy pedig a bárpult mellett üldögélt, szivarjuk édes aromája belengte a környéket, miközben a csatavértes taktikákról beszélgettek.

Mesedélután a tiszti klubban.

McDaniels visszaroskadt a székébe. A sok beszédtől kiszáradt torokkal nagyot kortyolt jeges üdítőjéből. A négypoharas határt már korábban elérte a Glengarry Reserve készletek segítségével – minőséggel pótolta, amit mennyiséggel nem tudott. Raul a második margarita koktélját dédelgette, élvezte az édes jeget és a tequila bizsergető erejét a torkában.

– Biztos vagy benne? – kérdezte a barátját. – Morgan és Brightfoot? – A két férfi, aki az űrkikötőbeli zűrzavarban tűnt el… már hat napja is lenne?

Chautec őrnagy bólintott, igazolva McDaniels szavait.

– A fegyverkamerák felvételei nem hazudnak. Ismertem a srácokat. A Befejezetlen Könyvre mondom, már pár évvel ezelőtt is sok gondom volt velük. – Chautec volt az achernari páncélosok parancsnoka, akkoriban, mikor Blaire még őrnagyként a tartalékosok kiképzését felügyelte. Chautec acélszürke hajában akkor még voltak fekete szálak, bár nehéz volt észrevenni őket tüsire nyírt frizurájában. – Mindig azzal zaklattak, hogy aktív szolgálatba akarnak lépni. Már akkor sem voltak elég jók hozzá, és tegnap sem voltak azok.

Ha McDaniels beszámolójának hinni lehetett, az „elfogott” tartalékosok Torrent csillagezredes parancsnoksága alatt újból csatába mentek. A Shandra felderítők vezetése nem volt igazán komoly feladat, vagyis nem bíztak nagyon a képességeikben. Különösen, ha McDaniels M1 Marksmanjével akartak kikezdeni.

– Jeffnek nem volt választása – mondta Chautec. Az egyikük, Morgan, meghalt, Brightfoot pedig súlyos sérülésekkel vonult vissza.

Clark Diago és Tassa Kay egészítette ki a tiszti társaság asztalát. Tassa kissé hátrébb tolta a székét az asztaltól, mintha nagyobb távolságot akart volna tartani a férfiaktól. Diago a gyűrűjével babrált, ami szinte világított sötét, kreol bőréhez képest.

– Azt hiszem, legalább jó tudni, hogy mi történt velük.

McDaniels nem volt ilyen nyugodt.

– Majd meglátjuk, ha az egyik mech-harcosotok áll át a másik oldalra. – Megkésve vette észre, hogy az achernari hadsereg mindhárom csatamech pilótája az asztal mellett ült. – Úgy értem, az egyik átalakított mech pilótája.

Raul az italába mártotta az ujját, és pár cseppet fröcskölt McDanielsre.

– Na persze – mondta mosolyogva.

– Hamarosan úgyis elrendezzük a dolgot – ígérte Chautec. Viharvert kezével horpadozott söröskorsót emelt a szájához; ha hinni lehetett a pletykának, első tankja páncélzatából csináltatta magának. – Tudjuk, hogy az aktív szolgálatosok között vannak Kardhithez és az Acélfarkasokhoz húzó katonák, de többségük még mindig engedelmeskedik a parancsnak, és végzik a dolgukat. Ugyanígy Torrent alatt is lehetnek Köztársasághű katonák, akik esetleg vívódnak aközött, hogy szerintük mi a helyes, és mit parancsol nekik Kal Radick. Ha a változatosság kedvéért le tudnánk csapni Torrentre az ő bázisa közelében, és elszakíthatnánk azokat az embereket…

– A kezébe adják majd a saját fejét – vágott közbe Tassa.

Raul felhajtotta a margaritája maradékát, és üres poharával intett a közelben elhaladó felszolgálónak.

– Már megint kezdi – dünnyögte magának. Tassa szúrós pillantást vetett rá az asztal túloldaláról – véletlen egybeesés lehetett, bár Raul szinte érezte a pillantás hevét.

Ettől aztán érezte is, ahogy elvörösödik a nyaka töve. Eszébe jutott utolsó találkozása a mech-harcosssal. Másnap tudta csak meg, hogy Jessica kint maradt a romoknál aznap délután, és segített az önkénteseknek. Azóta a menyasszonya is tevékenyebben részt vett a katonaságot támogató polgári megmozdulásokban.

Ha látta is Raul zavarát, Tassa nem törődött vele. Inkább Chautecre nézett.

– Nem bántásból mondom. – Elhallgatott, aztán átgondolta. – Nos, akár bántásból, akár nem, Chautec őrnagy, akkor is rossz ötlet.

– Miért gondolja így? – kérdezte az őrnagy higgadtan. Ő is veterán volt már, túl sokat tapasztalt ahhoz, hogy dühösen vágjon vissza.

Tassa gondolkozott egy keveset, nyilván azon, hogy válaszoljon-e egyáltalán. Hirtelen elhatározással előredőlt ültében, az asztalra könyökölt, és rábökött egy csomóra az asztallap erezetében.

– Highlake-medence. Torrent ide koncentrálta az erőit, mert közel van River's Endhez és a Hahnsak közelében lévő Kardhit-bázishoz. Az a hely előnye, hogy mindkét irányba lecsaphat, több célpontja is van, és gondosan megoszthatja az erőit. De ha maga ott akar rá lecsapni, ahol a legerősebb, Torrent minden haderejét bevetheti. Minden, vagy semmi, őrnagy. Nincs ütközőzóna. Kész feláldozni River's End minden katonáját? Mert ezt kellene tennie. Blaire vagy Powers kész lenne erre? – kérdezte, éber zöld szemével egyenesen Chautecre nézett.

Olyannyira, hogy nem vette észre Kyle Powers érkezését.

– Nem – felelte a Kóbor Lovag. – Kétlem, hogy készek lennénk rá.

Tassa kivételével mind az öten felpattantak a Lovag érkeztére, aki elegáns, fehér egyenruháját praktikusabb, szürke overallra cserélte. Ősz haja elefántcsont színűnek tűnt a klub félhomályos megvilágításában. Rangját egyedül egy gallértű jelezte, vörös és arany villás lobogó platinaszín csillagrobbanással: a Kóbor Lovagok jelvénye.

Tassa Kay ismét hátradőlt a székében, és látványosan ülve maradt.

Powers derűs mosollyal vette tudomásul, majd intett, hogy mindenki üljön vissza, aztán elvett egy széket a közeli asztaltól, ami körül VTOL-pilóták ültek. Raul figyelmét nem kerülte el, hogy milyen pillantással néztek utána: remény és talán némi csodálat csillant bennük. Powers rögtön el is oszlatta ezt az áhítatteljes hangulatot: mindenkinek italt rendelt és mindenkivel váltott pár szót. Nevét. Rangját. Néhány mondatot. Fél percen belül mindenki vigyorgott és lazábban üldögéltek.

Raul azon kapta magát, hogy mosolyog, melengette a szívét a Kóbor Lovag gondoskodása azok iránt, akiket sosem látott azelőtt.

– Attól tartok, egyet kell értenem Kay mech-harcossal – mondta Powers, miután visszatért az asztalhoz, és leült Chautec őrnagy és Clark Diago közé. – Torrent csillagezredes tisztavérű, ráadásul a Kerenszkij vérnévből. Ettől még veszélyesebb ellenfél lesz.

Raul megkapta az italát, nagyvonalú borravalót adott a pincérnőnek, aztán újult érdeklődéssel fordult vissza a társalgás felé. Tassa Kay egészen hasonló kijelentést tett Raulnak az utolsó ütközet után, és néhány nap leforgása alatt Powers bizonyította, hogy képben van, és harctéri ösztönei sem hagyták cserben. Elemzései mindig pontosan voltak.

– Szeretném tudni, miért mondja ezt, Sir Powers.

– Én is – értett egyet Tassa, mintha akarata ellenére visszacsábította volna figyelmét az asztaltársasághoz.

A Kóbor Lovag belekortyolt hosszú üvegpoharába. Valamiféle lágy, jeges kávé lehetett, gondolta Raul. Powers letette az italát, és egyik ujjával megérintette az állát.

– Nem tudok annyit az Acélfarkasok belső működéséről, mint szeretnék. Kal Radick avatottabb ismerője a történelemnek, mint én, és úgy tűik, mindent megtesz, hogy visszatérjen az igazi Farkas klán hagyományokhoz. Még emlékszem néhány történetre a Köztársaságba beolvadt klántagoktól, és az összeomlás óta kénytelen voltam még többet megtudni.

– A klánokban egy harcost leginkább saját teljesítményei alapján ítélnek meg – folytatta Powers kimérten. – Felmenőik alapján nagy elvárásokat támasztanak irántuk, vagy éppen nagy szégyent örököltek meg. Torrent csillagparancsnok több, mint feltörekvő harcos az Acélfarkasok között. Olyan vérnévből származik, amit minden klán nagy tiszteletben tart. Kerenszkij. Alexander Kerenszkij tábornok a Csillagliga seregének mintegy nyolcvan százalékát vezette önkéntes száműzetésbe 2784-ben. Ő volt a Klánok Alapítójának, Nicholasnak az apja. Nicholas szervezte meg azt a harcos társadalmat, amihez foghatót az emberiség még nem látott.

– Egy későbbi leszármazott, Ulric Kerenszkij egy ideig ilKhan – a legfelsőbb hadvezérük volt. A Belső Szféráért tett erőfeszítései miatt a Farkas klán megoszlott, bár Kátya Kerenszkij később sok számkivetetettel megbékélt, mikor csatlakozott Devlin Stone reformmozgalmához. És persze mind közül a leghíresebb számkivetett Natasha Kerenszkij volt – Fekete Özvegynek is nevezték. Ő volt az egyik leghatalmasabb mech-harcos és zsoldos, akit a Belső Szféra valaha is ismert. Idővel visszatért a Klánhoz, és egy ideig a Farkas klán saKhanja lett. Egy olyan harcias berendezkedésű nép számára, akik szerint harminc évesen már túl vagy az életed derekán, Natasha hatvan éves karrierje legendaszámba ment.

– Azt akarja mondani, hogy Torrenttel szemben nagyok az elvárások – foglalta össze Diago. – Azon túl, hogy önmagának is bizonyítania kell.

Powers vállat vont.

– Azt mondom, hogy próbálja elképzelni, hogy Anastasias Focht, vagy Victor Steiner-Davion leszármazottja. Vagy Dzsingisz Kán, Erwin Rommel, Michael Cameron, vagy Takashi Kurita fia. Már kezdetben is nagyon közel van a csúcshoz, de nagyon nagyot zuhanhat, ha elbukik.

Chautec őrnagy a fejét csóválta.

– Szóval várjunk, míg a Belső Szféra diktátorává növi ki magát? Vagy segít Kal Radicknak, hogy ő legyen az? Talán minden erőnkkel le kéne csapnunk rá, amink csak van, és végezni vele. Mire várunk?

– Talán Devlin Stone visszatérésére – mondta Raul magának halkan. Úgy tűnt, nem elég halkan, mert az asztaltársaság fele rá nézett. Amíg ki nem mondta, maga sem fogta fel, milyen erősen hitt Stone visszatérésében. – Nem ez volt az ígérete? – kérdezte a Lovagot. – Hogy ha szükség van rá, visszatér?

– De igen – ismerte be Powers tétován. – De valóban szükségünk van rá, hogy megvédjen minket saját gyengeségétől? – A Lovag elnézett Raul feje fölött. – Valóban szükség van az apukánkra, mert félünk a sötétben? Szerintem Devlin Stone nagyon csalódott lenne.

Raul nem számított ilyen érvelésre, de meggyőzőnek találta. De vajon mennyire voltak csak szavak, és mennyire állt meggyőződés a szavak mögött? Számított egyáltalán? Powers tudta, hogyan kell vezetni az embereket, tudta, hogyan kell szövetségeket és barátságokat kötni. Raul maga is úgy érezte, meg tudna bízni benne.

Mások nem voltak ilyen jóindulatúak. Chautec őrnagy letette a korsóját az asztalra, és letörölte a habot a szájáról.

– Szóval hátradőlünk, és várjuk, hogy Torrent lerágja a húst a csontjainkról, aztán reménykedünk, hogy a torkán akad egy falat? Csodás. Hát, ha már szét fogja forgácsolni a seregünket, azt mondom, legalább valamennyit fizessünk vissza neki a szívességből.

– Nincs szükség rá – mondta Tassa. – Legalábbis nem ugyanúgy. Torrent harcosai több, mint hajlandóak lennének a mi oldalunkra állni, legalábbis Yulri csillagparancsnok szerint.

Raul új itala érintetlenül állt az asztalon. Tassa saját foglyának tekintette az elesett Blackhawk pilótáját. Raul emlékezett Powers első találkozására a fogollyal. Yulri szinte ünnepélyesen hűséget fogadott az őt legyőző harcosnak.

Powers akkor kissé tanácstalannak tűnt, de úgy tűnt, nem bánta meg, hogy elutasította Yulri kérését.

– Igaz. Úgy tűnik, Kal Radick a hűbérrendszer hagyományát is feltámasztotta. – Powers fölvette az italát, de nem kortyolt bele. – Az ilyen foglyok arra számítanak, hogy idővel visszaszerezhetik harcosi rangjukat, és a becsületüket sem veszítik el. Úgy tűnik, Yulri el is hiszi, hogy magához tartozik – nézett Tassára. – Én azonban nem bátorítom ezt a gyakorlatot.

Egy pillanatig tétovázott, aztán határozottan folytatta.

– Igazság szerint nem szívesen adnám át magának a foglyot.

Tassa őszinte vállvonással fogadta a kijelentést.

– Miért nem? Két Condor tank legénysége már így is rendszeresen mellém kerül beosztásra, a saját kérésükre. Amiatt aggódik, hogy saját sereget toborzok, és egyetlen osztaggal meghódítom Achernart?

– Nem. De az ilyen… újoncok sok kárt okozhatnak, ha úgy döntenek, a rossz pillanatban megtagadják az engedelmességet.

– Kordában tudom tartani őket – jegyezte meg Tassa hanyagul.

– Igen, de hajlandó lenne a Ryokenjét felajánlani a hűségük zálogául? – hajolt előre kíváncsi tekintettel a Lovag. Szürke szeme rezzenéstelenül meredt Tassára. Szempillantás alatt váltott bajtársból parancsnokká.

– Magamat ajánlom fel garanciaként – felelt a kihívásra Tassa. – A Ryoken oda megy, ahol én vagyok.

– Azt várja tőlem, hogy nagyon bízzak meg a becsületszavában, Tassa Kay. Akad valaki, aki szavatolná a maga hűségét?

Javára legyen mondva, Tassa egyszer sem pillantott Raulra, egyetlen mozdulattal sem jelzett neki, de Raul érezte a felé sugárzó kérdést. Tudta, hogy Tassa az ő döntésére vár.

– Én igen – szólalt meg, mielőtt meggondolhatta volna magát.

Powers felvonta a szemöldökét.

– Elég jól ismeri ehhez Tassa Kayt, Ortega százados? – Powers hangsúlyából Raul arra következtetett, hogy a Lovag már várta, hogy ő is megszólaljon.

– Egyáltalán nem ismerem, Sir Powers, de ő a legjobb társ, akire harcban csak számíthat az ember. Ha pedig bízhatok abban, hogy fedezi a hátamat csata közben, akkor én is támogathatom őt ebben a kérdésben. – Vállat vont, de érezte Powers ítéletének súlyát. – És ahogy mondta, mire mehet egyetlen osztaggal?

Úgy tűnt, Kyle Powers máris jobban érdeklődik Raul, mint Tassa Kay iránt, mintha egyetlen pillantással fel tudná mérni a másik szavahihetőségét és képességeit.

– Rendben van, Tassa Kay. – Az ítélet lassan született meg, szinte ünnepélyes lassúsággal nyilatkoztatta ki. – Magáé a fogoly. De közepes páncélzatnál többet nem kaphat.

– Legalább egy hétig csak szerelő lesz a mechemnél – felelte Tassa egyik sötét hajtincsével játszadozva. – Aztán talán kerítek neki egy gyalogsági páncélt.

Raul megborzongott, próbálta elképzelni, hogy feladja a Legionnaire-jét, és elcseréli a gyalogosok által használt csatavértre. Ehhez nagyon elszántnak kellett volna lennie.

Clark Diago is erre a következtetésre juthatott.

– Nagyon megbízik benne, ha ilyen közel engedi a Ryokenjéhez.

– Hasznomra válhat egy olyan ember, aki ismeri a legmodernebb technológiát, és felügyelni tudja a javításokat. Mellesleg – vont vállat, és fölállt az asztaltól –, szerintem már így is túl jóindulatúak vagyunk, amiért megosztjuk Sandovallal a terveinket és a készleteket. – Felhajtotta az italát, aztán az asztalra tette, rá a fizetségül otthagyott gyűrött papírpénzre. Minden további szó nélkül elment, kecsesen átlejtett az asztalok és szanaszét álló székek között.

A legtöbben figyelték a távozását, de Raul már hozzászokott a különc viselkedéséhez. Mellesleg ő is nyugtalan volt, mióta a Lovag érkezésekor Erik Sandoval is részt vett az eligazításon. Miért ismeri el a helyi katonaság ezt a magánsereget, még ha másik ellenfél fenyegeti is éppen?

– Igaza van – mondta, aztán hangosan is megfogalmazta a kérdést.

– A Kardhit nem viselkedik olyan fenyegetően, mint az Acélfarkasok – mondta Chautec. – Egyelőre – tette hozzá vonakodva.

– Az ellenségünk ellensége – vont vállat Jeffrey McDaniels. – Nem mintha hirtelen Aaron Sandoval oldalára állnánk, ha ezzel végeztünk.

Powers nem szólt semmit, az asztalt bámulta, de látszott, hogy éberen figyeli a beszélgetést. Raul tovább erősködött.

– De már döntöttünk – mondta. – Tisztelettel, Sir Powers, de törvényessé tettük a Kardhit tevékenységét, és ezt én egyáltalán nem tartom jó dolognak.

A Kóbor Lovag fölnézett. Szürke szemében egy pillanatra kétséget látott felvillanni, éppen csak annyi időre, hogy Raul észlelje, aztán nyom nélkül eltűnt. Szinte biztos volt benne, hogy Powers azt akarta, hogy észrevegye.

– Magam sem vagyok biztos benne, Raul. – Powers hangja nem árulkodott saját kétségeiről. Döntött és kitartott mellette. – Szörnyű válasz egy rossz kérdésre. Hiszen a Kardhit segített megőrizni Achernar szabadságát, nem igaz?

Raul fölállt, margaritája érintetlenül maradt az asztalon.

– Nem, uram – rázta meg a fejét rosszkedvűen. – Szerintem csak előbb értek ide.

Biccentett a lovag és Chautec őrnagy felé, búcsúképpen rácsapott McDaniels vállára, aztán ellépett az asztaltól, és ő is megindult a kijárat felé. Ott megállt és visszanézett. Powersnek máris sikerült új lelkesedést öntenie az asztaltársaságba, és rávette Jeffrey McDanielst, hogy meséljen el egy korábbi ütközetet. A Lovag egy pillanatra Raulra nézett, és halványan biccentett felé. Raul kifordult az ajtón.

Tassa egy árnyékos bokor tövében üldögélt, az esti szellő borzolta sötétvörös haját. Raul valamiért biztos volt benne, hogy összefutnak idekint, bár a nő meglepettnek tűnt.

– Nem maradsz bulizni?

– Tudod, tehetséged van hozzá, hogy lehűts másokat – mondta feleletképpen.

Tassa vállat vont, nem értett egyet, nem érdekelte az egész.

– Ki kell hoznom a dokkból Yulrit. Segítenél?

– Sir Powers jóváhagyására van szükség hozzá, és valószínűleg Blaire ezredes aláírására is. – Raul megrázta a fejét. – Lehetetlen, hogy holnap reggelnél előbb bármi is történjen, úgyhogy lazíts.

Tassa félrebillentett fejjel, csípőre tett kézzel sarkon perdült, és végigmérte Rault.

– Neked sem tetszik az ötlet, hogy szabadon engedjétek a foglyot, igaz? – Haragja azonban hamar lecsillapodott. – Még mindig nem bízol bennem?

Raul vállat vont.

– Nem ismerlek – mondta. – De próbálkozom.

– Igen. Néha nagyon próbálkozol.

Bagoly mondja verébnek… Raul ismét vállat vont, és a sápadt, kék égre nézett. Achernaron kellemesen langyosak és szépek voltak az esték, csak a föld árasztotta magából a napsütés hevét. Hirtelen már nem is volt biztos benne, hogy jó ötlet volt kisétálni a tiszti klubból, de visszamenni sem akart.

– Tudod – kezdte tétován, aztán lassan belelendült –, még korán van, és a harmadik italom az asztalon maradt.

– Mi van vele? – kérdezte Tassa Kay óvatosan.

Pár pillanatra megint bűntudata támadt, de nem törődött vele, ha már ilyen messzire merészkedett.

– Van egy üveg dugi whiskey a szobámban – mondta. – Nem kantin minőség, hanem igazi Glengarry márka.

Tassa teljes tíz másodpercig gondolkozott rajta.

– Egy feltétellel. Hallani sem akarok erről a nevetséges négypoharas határról.

Tassa figyelmét biztosan nem kerülte el Raul fintora, ahogy eszébe jutott, milyen fejfájás fogja gyötörni másnap reggel, de bólintott.

– Áll az alku.

Holnap reggel pedig szembe néz azzal, amit a Sors neki rendel, ígérte magának. Feltéve, hogy nem fújnak katonai riadót reggel.