-=27=-

Achernar szolgálatában

River's End és San Marino űrkikötő

Achernar

3133. március 18.

Erik Hatchetmanjének sérüléseket mutató sziluettje kritikus páncélveszteséget jelzett a mech teljes bal oldalán. Már ismét talpon volt és párszáz nyolcvan milliméteres golyót eresztett egy közeli Acélfarkas Condorba, miközben tovább hátrált a város felé. Fontolóra vette, hogy erősítésül hívja a HPG-t őrző egységeket, de úgy döntött, inkább későbbre tartogatja őket, utolsó adunak.

– Megint jönnek! – kiáltotta megmarad konverziós mechjének pilótája.

Az öt páncélos sikló falka alakzatban közeledett, aztán elkanyarodtak, tovább folytatták jól koreografált támadási mintájukat. Az egyik SM1 Destroyer vezette őket, oldalán két Condorral és két JES rakétahordozóval. Hegyes szögből támadtak, megeresztettek egy teljes sorozatot ágyúikból és rakétáikból, aztán kifordultak, mielőtt koncentrált támadást lehetett volna indítani ellenük.

Kivéve most.

– Grady, álljon az útjukba – utasította Erik a megmarad bányászmechet. – Lassítsa le őket.

Felkattintotta az ugrórakétáit és ragyogó plazmasugáron a levegőbe emelkedett. Rövid ugrással nem sokkal az SM1 mögé érkezett, miközben a szürke bányászmech előregurult a másik oldalon.

Egy kicsit elkésett. Erik kénytelen volt az egyik Condor felé fordulni a vezértank helyett. Titánfejszéjével bezúzta sikló elejét, amitől a gép megtorpant. Erik rögtön célra tartotta az egyik gépágyúját és közvetlen közelről megsorozta a Condor szétroncsolódott orrát. A lövedékek átütötték a burkolatot és belemartak a tank belsejébe. Látta, hogy vér fröccsen a pilótafülke ablakára.

Nem élvezhette azonban sokáig a győzelmét.

Az SM1 egy veterán gyakorlott manővereivel fordult ki a bányászmech útjából a háta mögé. A lendületére hagyatkozva a Destroyer bedőlt, felpörgette manőverező turbináját és szinte egyhelyben fürgén megfordult, gépfegyvere pedig máris megmutatta Eriknek, mire képesek a tankvadászok ütegei. Tűzvihar záporozott a bányászmech alsó fertályára, tizenkét centiméteres lövedékek formájában, utat törtek maguknak az alkatrészek között és elöl robbantak ki, magukkal sodorva a mech belsőségeit. A mech mozdulatlanul, élettelenül megállt, aztán lassú, esetlen mozdulattal az oldalára dőlt.

Végleg.

Két JES pár tucat rakétát küldött a visszavonuló SM1 felé, de a rakéták többsége már csak a nyomában robbant.

– Ezzel nem versenyezhetünk – mondta ki Erik hangosan, de leginkább magának. Különösen esélytelenek voltak, amíg széthúzódó, támadó alakzatban mozogtak, amivel könnyű célpontokat kínáltak a halálos Destroyernek. – Visszavonulás – adta ki a parancsot. – Átrendeződünk.

Alig adta ki parancsot, mikor újabb probléma robbant be a kommunikációs csatornába.

– HPG őrség, HPG őrség! Megtámadtak minket!

Erik rábökött a kommunikációs paneljére, és a tartalék frekvenciára váltott.

– Kik támadnak? – kiáltotta. Milyen egység lehetett az, ami nem az űrkikötő körül harcolt?

– Uram… uram. Vegyes gyalogsági egységek a szemközti épületekből. Még több a tetőn. Tankok, uram… a hadsereg járművei. Elfoglalták a kereszteződést. Legionnaire! Csatamech lőtávolban!

A HUD-jára pillantva Erik csak egy Legionnaire-t látott, ami a frontvonal túloldalán harcolt.

– Hova tűnt? Hova lett az a Legionnaire, amit kiűztünk a városból? – Az Acélfarkasok rohama közepette tévesen azt feltételezte, hogy a csatamech végre elesett a csatában.

Behemothjának pilótája – mostanára ő lett a rangidős helyettes tisztje – válaszolt.

– Alaposan odapörkölt a Prateoriannek és visszamenekült a városba, Lord Sandoval. Amíg ön talpra állt.

Erik látta a sérült Praetoriant a háttérben vánszorogni, de nem érkezett adás a mozgó bázisból, ezért azt feltételezte, Eus nem igazán tudta, mit mondjon ilyen sűrű harcok közepette. Harminc másodperc. Talán hatvan. Ennyi ideig nem figyelt oda Erik, ennyi időbe tellett föltápászkodnia a földről.

A szerencse ilyen gyorsan változott a csatában.

Ortega. Csakis Ortega lehetett.

Még néhány kritikus pillanatot töltött el azzal, hogy próbált elszakadni a harcoktól és visszavonulni a város széle felé. Két Acélfarkas Destroyer késztette megtorpanásra, aztán egy magányos Condor vette tűz alá a soraikat. Végül egy kardhites Marksman hatástalanítása után a Condort is utolérte a vég.

Végre a város széle felé fordulva legnagyobb futási sebességre váltott a Hatchetmannel, és közben az ipari negyed épületei fölött a HPG-állomás gigászi parabolaantennájára nézett. Ha elég gyorsan halad, előreküldi a siklóit és a Behemothtal fedezi a hátukat…

Jó terv volt – talán működött volna.

Akkor ment füstbe, mikor a robbanások első fényei, törmelék és sűrű füst kúszott föl a HPG állványzata mentén.

– Stone vérére! – kiáltotta valaki a rádióban. – Ez meg…

A HPG-re erősített robbanótöltetek voltak, amiket Erik emberei helyeztek el.

Újabb robbanássorozat remegtette meg az antenna állványzatát és lomha, szürke füst szállt föl az épületek fölé. Ilyen egyszerűen váltak hasznavehetetlenné a Kardhit állásai Achernaron. Erik lelassított és a fejét csóválta a hadsereg ostobasága láttán. Eddig sem voltak a helyzetük magaslatán, erre most mit tettek? Hátradőlt a székében és kiolvasta a jövőjét a levegőben gomolygó, terebélyes füstfelhőből.

Achernar nem szerepelt benne.

*

Elveszett!

Torrent csillagezredes elnézett a csatatér fölött, a délnyugati ipari szektoron túl égnek emelkedő füstoszlop felé. A füst függönye mögött pedig narancsvörös lángokkal lobogott a kudarc fénye, az összeégett, megroggyant HPG tányér. Minden, amiért az Acélfarkasok harcoltak és minden, amit személyesen elvállalt a küldetéssel együtt, pár másodperc alatt véget ért.

Nincs győzelem. Nincs becsület.

Tundra Wolfját a feltápászkodó Jupiter felé fordította, elfehéredő ujjakkal szorította a botkormányokat. A Jupiter bizonytalanul talpra állt.

– A maga műve! Mint egy sakál, ami leokádja, amit már nem bír megenni, maga is megtagadta a győztestől a díjat.

– Ez sosem a díjról szólt – mondta Ortega egyre határozottabb hangon. – Achernarról volt szó. Ha maga nem így látta, az nem az én hibám.

Megaláztatása minden egyes szóval tovább nőtt, s vele együtt Torrent haragja is. Érezte, hogy forróság önti el az arcát és izmai megfeszülnek.

– Azt várja tehát, hogy egyszerűen csak elmenjünk?

– Nincs miért maradniuk, csillagezredes.

Torrent könyörtelen mosolyra húzta a száját. Ha a hadsereg mech-harcosa látta volna, biztosan inába szállt volna a bátorsága. Kikapcsolta a célzórendszerét, hogy semmi se figyelmeztethesse ellenfelét, aztán sötét célkeresztjeit a Jupiterre emelte.

– Maga még itt van – mondta és minden fegyveréből tüzet nyitott.

*

Utolsó beszélgetésük közben Raul elnémította a mikrofonját, amíg Torrent beszélt, és köhögve próbált megszabadulni a torkát és tüdejét maró portól és füsttől. Égett műanyag ízét érezte a szájában, a nyelve is mintha kétszeresére duzzadt volna a kiszáradástól. Fájdalom nyilallt a jobb vállába és minden mozdulatnál újból belédöfött. Odanyúlt és egy hosszú, tőrforma, véres ferroüveg szilánkot húzott ki a vállából. A sebből lassan csordogált a vér, végig meztelen karján.

Még egy perc, drukkolt Raul. Tartsd szóval.

Négyszáz méterrel távolabb a Tundra Wolf bal válla mögött az egyik leeresztett leszállópad figyelmeztető fényei villogni kezdtek, lassan életre kelt a masszív gépezet és emelkedni kezdett a föld alól. Fontos volt, hogy Torrent ne fogjon gyanút.

Nem volt miért aggódnia. A csillagezredes csak a Jupiterrel volt elfoglalva.

Raul nem tudta volna megmondani, mi figyelmeztette a közelgő támadásra. Talán a Tundra Wolf finom mozdulata, amivel áthelyezte a testsúlyát, vagy a Torrent hangjából csendülő vérszomj. Az utolsó pillanatban jobbra hajolt a csatamechhel, hogy védje a pilótafülkét és beledőlt a támadás nagyjába.

Rakéták martak a csatamech lábába, páncélt, burkolatot, myomer izomzatot, vezérlő áramköröket szaggattak föl.

A Tundra Wolf nagy lézere az egyik karjáról olvasztotta le a páncélt, három kisebb lézer pedig a mech mellkasát találta el.

Csak a Jupiter tekintélyes mennyiségű páncélzata tartotta eddig életben Rault. A nap heves összecsapásai során azonban már jelentősen megcsappant, a kijelzőn néhány helyen elfeketedett a csatamech sziluettje. Bizonytalan léptekkel elhátrált az emelkedő platformtól, maga után csalva Torrentet. PPC-kkel válaszolt a Tundra Wolf rakétáira, lézerek helyett pedig két ötvenmilliméteres gépágyúval felelt a támadásra.

A hőmérséklet-kijelzője egyenletesen kúszott fölfelé a megterheléstől. Ahogy elérte a vörös zónát, ózonszag kezdte betölteni a pilótafülkét és Raul egyre nehezebben kapott levegőt a forróságtól. Izzadtság csorgott a szemébe, patakokban folyt a lábán és karján. Jobb kezén elkeveredett a vérrel, és egyre nagyobb foltban terjedt tovább.

Felváltva tüzelt a két PPC-ből, még több páncélt robbantott le Torrent mechjének mellkasáról. Mélyen az egyik repedés mögött felcsillant a csatamech fúziós magjának aranyszínű ragyogása. Sötét, száraz füst szivárgott elő a sebből.

Torent nem törődött vele, inkább tovább morzsolta a páncélt a Jupiter lábáról.

Raul taktikai kijelzőjén új ikonok jelentek meg. A Tundra Wolf mögött Raul gépeket látott kiemelkedni a talajból: fél tucatnyi rakodómech, és egy építkezési mech. Mivel nem volt célzórendszerük, semmi sem utalt rá, hogy harci átalakításokat végeztek volna rajtuk. Ezek hagyományos gépek voltak, amiket Palos Montgomery szedett össze és indított harcba Achernarért.

– Lőgyakorlat – mondta Torrent. – Azt hiszi, nem látom őket, Ortega? Csak apró tereptárgyak lesznek a farkasaimnak.

Újabb rajnyi rakéta mért csapást Raul giroszkópjaira. Átütötték a páncélt, megrongálták a felfüggesztéseket és megremegtették a Jupiter törzsét. A mechanikák csikorogva igazították stabilabb tartásba a csatamechet. Raul tudta, ha most eldől, vége van. Nem tudna még egyszer felállni, Torrent pedig könyörtelenül rendet vágna az ipari mechek között.

Ideje megvetni a lábát.

– Nem lesz rá esélye – mondta Raul fogát csikorgatva. A beszéd is nehezére esett ebben a forróságban. Minden szavát egy-egy lövéssel erősítette meg. PPC. Gépágyú. PPC. Megint gépágyú. A Tundra Wolf bal karja a földre zuhant, lenyeste az egyik részecskenyaláb. Azon a karján volt a négy közepes lézer.

Raul megindult előre, egyenesen az Acélfarkas parancsnok fegyverei elé.

– Magának befellegzett Achernaron. – Újabb részecskesugár. Ezúttal a Tundra Wolf csípőjét pörkölte meg.

Raul zihálva szedte a levegőt a forróságban.

Taktikai rakéták és nagy lézerek válaszoltak Torrent részéről. A nyomástól meghajolt ferroüveg megreszketett Raul előtt. Raul előredőlt, arca alig egy méternyire volt a meggyengült pajzstól és még előrébb hajtotta a Jupitert. Torrent LRM-eket lőtt ki rá, de rosszul mérte fel a szöget egy ilyen rövidtávú lövéshez. A legtöbb rakéta nem tudott célra állni és a Jupiter lába körül a betonba csapódtak.

Raul átcsörtetett a felszaggatott földön és a Tundra Wolf bal vállára vitte a célkeresztet. A forróságtól megviselt áramköröktől csak részleges rögzítésre futotta. Mindkét PPC-vel egyszerre tüzelt.

– Nincs tovább – suttogta.

Egyik PPC-je belemart a Tundra Wolf mellkasába. Lángok csaptak föl a széles törzsből, a lángnyelvek beborították Torrent pilótafülkéjét.

Raul rácsapott a túlvezérlőre, hogy megakadályozza a rendszerleállást és pár méterrel a Tundra Wolf előtt állt meg. Nem foglalkozott többet a HUD-dal, sem a csatával, csak az előtte tornyosuló mechhel és pilótájával. Raul kinyújtotta a Jupiter karját és egyenesen a Tutidra Wolf mellkasának nyomta forgócsövű gépágyúját.

– Vonuljon vissza, csillagezredes! – Vége volt, Raul megkönnyebbülten sóhajtott. Hangjában nyoma sem volt gyengeségnek, vagy megalkuvásnak. Torrent biztosan hallotta.

De nem érdekelte.

Az Acélfarkasok parancsnoka még az utolsó pillanatban is támadott, a Jupiter gyomrába nyomta mechje megmaradt karját, és saját maga pusztította el, mikor rácsapott a rakétavetők tűzgombjára. A rakétavetők csöve hozzáért a Jupiter törzséhez, így a robbanás nem csak a Tundra Wolf karját robbantotta szét, de a lökés ereje a levegőbe emelte Raul mechjét. Ezúttal semmiféle egyensúlyozási mutatvány nem mentheti meg az eséstől, gondolta Raul és zuhanás közben két hosszú sorozatot küldött még a Tundra Wolf mellkasába.

Az esés valószínűleg megmentette Raul életét.

A másodlagos sérülések már kikezdték a Tundra Wolf rendszereit, Raul ötvenmilliméteres gépágyúja pedig végképp átszakította a reaktor pajzsburkolatát és tönkretette a fúziós hajtómű biztonsági áramköreit is. A hűtőmezők teljesen megszűntek, és szabadjára engedték a tüzet, ami olyan erőteljesen égett minden csatamech szívében.

A fúziós reaktor kiterjedt, elnyelte a myomert, páncélt, titánvázat, aranyszín tűzoszlop vágott keresztül a pilótafülkén és a hajtómű végre teljesen elszabadult egy aranyszín, vakító robbanásban, ami feldöntött egy rakodómechet, felkapott egy Scimitart és játékszerként dobta a levegőbe.

A lökéshullám megragadta Raul Jupiterjét is, megforgatta a földön, aztán elvonult fölötte a lángtenger.

Aztán néma csönd telepedett köré.

De az is lehet, hogy megsüketült a robbanásban. Számba vette végtagjait, nyelvével végigtapogatta fogait, aztán az oldalára fordította a mechet, majd a mellkasára, végül fél karra támaszkodva fölemelte a törzsét, hogy jobban lássa a csatateret.

Egyenesen egy SM1 gépágyújának torkolatába nézett.

A csata néhány elszigetelt helyen tovább zajlott. A Kardhit továbbra is tartotta magát a város szélén, körülöttük szervezetten bezáruló Acélfarkas tankok és gyalogság gyűrűjével. Palos Montgomery és három rakodómech körbevett egy Demont, hidraulikus markolóikkal tépkedték a burkolatát. Diago még élt és harcolt, távoli lövéseket váltott egy Catapulttal.

Raul közelében azonban mindenki arra várt, mi lesz most a Jupiter és a Destroyer között.

– Ha lőni akar – károgta Raul rekedten –, lőjön most, vagy ne vesztegesse az időmet.

Néhány fájdalmas szívdobbanásnyi idő után válasz érkezett.

– Nikola Demos csillagkapitány vagyok. Ezennel a foglyomnak és jobbágyomnak tekintem.

– Nem – mondta Raul döbbenten, hogy a nő ilyen kijelentést tett azután, hogy elveszítette a parancsnokát. – Semmit sem szerzett meg.

– Az Acélfarkasok… az én… az én Acélfarkasaim birtokolják az űrkikötőt.

– Megtarthatja – mondta Raul. – A magáé lehet, ha akarja. De River's Endet nem foglalja el, és nincs többé HPG állomás sem, amiért harcolni kellene. – Köhögött, próbált megszabadulni a torkát kaparó érzéstől. – Szedje össze a halottait és sérültjeit és hagyja, hogy mi is ezt tegyük. Holnap pedig kezdhetjük elölről, vagy talán… talán megalkudhatunk egy tisztességes visszavonulásban.

Eszébe jutott, hogy Tassa és Kyle Powers is megemlítette, mennyire fontos szerepet játszottak az ilyen dogok az Acélfarkasok gondolkodásmódjában. Úgy gondolta, nem árthat a harcos természetére hatnia.

– Vagy tényleg Torrent csillagezredes koncát akarja? – kérdezte megvetően, minden maradék erejével.

Nem hallotta a parancsokat, de először egyenként, aztán egyre nagyobb csoportokban az Acélfarkasok visszavonultak a csapatszállítók felé. Blaire parancsba adta, hogy hagyják elvonulni őket. A távolabbik végeken Erik Sandovalnak is volt annyi esze, hogy békén hagyja őket.

– Fontolóra vesszük a helyzetünket – mondta az Acélfarkasok parancsnoka. – Holnap tárgyalunk.

Aztán a Destroyer is megfordult, és egyre gyorsulva távolodott, vészesen közel néhány rakodómechhez, de még csak célba sem vette őket.

– Holnap tárgyalunk – bólintott Raul, de már nem olyan lelkesen. Az adrenalin elszivárgott a tagjaiból, akárcsak a vére a vállsebéből. Hatalmas kimerültség vett erőt rajta. Ismét a hátára fordította a csatamechet, és a lehető legkényelmesebben elhelyezkedett.

– Szükségem lenne egy mentőjárműre – mondta lehunyt szemmel.

A sötétségben megérezte sebe lüktetését.

– Meg egy orvosra is.

Hátradőlt a székében és hagyta, hogy a kimerültség magával ragadja.