-=28=-

Összejövetel

Bravo Négy MASH-jármű

Achernar

3133. március 18.

Raul sötét pókhálón át küzdötte újra öntudatra magát. Apránként, ahogy magához tért, eszébe jutott a csata.

Tassa Kay visszavonulása és áttörése a városon keresztül. Torrent csillagezredes halála aranyszín, ragyogó máglyán. A sötét kimerültség, ami elragadta.

Próbált újra életet lehelni a tagjaiba, először egyik karját emelte föl az arcához, hátha sikerül elsöpörnie a maradék, ragacsos, nyúlós pókhálókat öntudata elől. Valaki megfogta a kezét és finoman megszorította. Meleg, lágy érintés volt.

– Jessica? – vagy talán túl sokat remélt?

– Vége van? – kérdezte Jessica.

A csata. A harc. Raul biztos volt benne, hogy erre gondolt.

– Azt hiszem. Remélem. – De mivel az elmúlt héten többet tanult, mint amennyit valaha is akart, hozzátette – Egyelőre.

Nehézkesen kinyitotta a szemét. Jess mellette ült a tábori betegágyon, még mindig katonai overallban, amit néhol maszatos vérfoltok tarkítottak.

– Mondtam, hogy maradj egyben – mondta Jessica. Pislogott párat, lenézett meztelen mellkasára és gondosan bekötözött vállára.

– Csak egy kis sérülés – emlékeztette. Infúzió csöve futott a karjába. Megpróbált felülni, de túl fáradtnak érezte magát, és túl kimerítő volt a próbálkozás, ezért lassan visszafeküdt. – Csak miattad.

– Aludj egy kicsit, Raul. – Hangja máris távolinak tűnt. – Kiérdemelted.

Megrázta a fejét.

– Ma még nem. Még egy dolgot meg kell tenni, Jess. – Lehunyta a szemét. – Aztán meglátjuk. – Meglátják kettőjük dolgát. Ezt akarta mondani. Ki is mondta?

Jessica mintha tudta volna.

– Vége? – kérdezte. Raul is tudta, mire gondol.

– Remélem nem, Jess. Remélem nem.

Miközben újból elnyomta az álom, érezte, hogy a meleg érintés nem hagyja el.