-=20=-

San Marino

San Marino űrkikötő

Achernar

3133. március 11.

A San Marino űrkikötő riadószirénái mély, gyászos hangon dübörögtek föl, aztán magasba csaptak és megint elmélyültek; hangjuk végighullámzott a napégette aszfalton, visszhangot vert egy Kuan-Ti osztályú szállító burkolatán és tompa háttérmorajjá vált a Praetorian vastag páncélzatán keresztül. Erik Sandoval-Groell alig hallotta. Túl sok minden járt a fejében, mindegyik azzal kapcsolatos, hogyan védje meg az űrkikötőt egy Acélfarkas támadás elől.

– Híreket kérek a vízművek elleni támadásról – követelte Erik, parancsnoki székével átlendülve egy másik terminálhoz. Megkopogtatta egy őrmester sisakját. – És számolják ki azoknak a csapatszállítóknak az útvonalát. Nem a látványban gyönyörködnek azok ott fent!

– Már dolgozunk rajta, Lord Sandoval.

Erik megkésve jött rá, hogy egy mozgó bázis, még a Praetorian méretű behemót sem való egy mech-harcosnak. A hat méter magas és csaknem ugyanilyen széles, hatvantonnás, féllánctalpas jármű a háttérben manőverezett, a Kardhit-vonalak védelmében, Erik mégis sebezhetőnek érezte magát. Tucatnyi ember sürgölődött a vezérlőpultoknál és konzoloknál, izzadtan, egymás szavába vágva hadarták az adatokat. Szűkösebbnek és zártabbnak tűnt, mint egy csatamech pilótafülkéje. Eriknek viszketett a tenyere a botkormányok, tűzgombok és kapcsolók után. Célpont adatokat és célkeresztet akart látni.

Úgy döntött, nem marad ülve a parancsnoki székben.

Rácsapott a biztonsági öv kioldójára, és szinte kirepült a székből, a Praetorian eleje felé. A vezetőülés csaknem teljesen elfoglalta a jármű orrát, de akadt egy megfigyelőülés és egy tüzérpult, kidudorodó ferroüveg kupolával az egyik oldalon. Innen Erik is jól láthatta az egész csatát.

Maga sem tudta, miért okozott megkönnyebbülést, hogy szabad szemmel követhette a teljes ütközetet. Két JES rakétahordozót leszámítva a Praetorian oldalán, csak távoli árnyékokat és foltokat, lézerek villanását látta, néha géppuskák nyomjelző lövedékét, elmosódva. A taktikai kijelző nélkül, ami a pilótafülkében a szeme elé vetült, alig tudta megkülönböztetni az Acélfarkasokat és a köztársasági egységeket a sajátjaitól. Tudta, hogy a Kardhit nagyjából tartott egy frontot az űrkikötő leszállópályáján, védelmi erejük felét vezényelték ki River's Endből, köztük hat megmaradt ipari mechjéből négyet. A maradék, köztük a Hatchetmanje a város ipari szektorában várakozott vagy tovább őrködött a HPG-állomásnál. Az erős „hátország” visszavonulásnál nyújtott biztonságot és kiváló helyzetet arra, hogy kordában tartsa a hadsereget.

Ami azt illeti, nagyon szépen terelgette őket. Az ellenség és az ő emberei között álltak, részben az Acélfarkasok egyik oldalát körbefogva. Egy nagy kontingensüket azonban lefoglalta egy reggeli rajtaütés a Brightwater víztározón, de még így is kétszer annyian voltak, mint a Kardhit. Gondos munkát – és fokozatos hátrálást – igényelt becsalni őket az emberei és az Acélfarkasok közé. Végül az egyik Legionnaire és két osztagnyi jármű csusszant a résbe és megvetették a lábukat: nem akartak még több teret engedni az Acélfarkasoknak. Erik gyorsan szétszórta az erőit, néhány alakulatával befurakodott a köztársaságiak hátsó vonalaiba, hogy összekösse az alakzatot, de leginkább azért, hogy bebetonozza a hadsereget a frontvonalba. De vajon elég lesz?

Amíg a hadsereg fogta föl a támadás nagyobbik részét, addig a Kardhitnek és Eriknek nem számítottak a veszteségek.

– Uram! – szólt valaki a fedélzetről. – Lord Sandoval, megvannak az adatok.

Ahelyett, hogy elhagyta volna a megfigyelőállást, becsusszant a tüzér üres székébe, és a fülére húzta a fejhallgatót.

– Tüzér poszt, hetes csatorna – kiáltotta vissza és beállította a vevőt. – Jelentést!

– Csapatszállítók. – Először a légi megfigyelő jelentkezett be. – Már megtettek egy kört. Ha nem végeznek pályamódosítást, az űrkikötőben fognak landolni tíz percen belül.

Fémes szárazság kúszott Erik torkára. Szóval tényleg meg akarják szerezni az űrkikötőt. Legalábbis azt akarták, hogy ezt higgye.

– Van hírünk a Brightwater elleni támadásról? – kérdezte megerősítésre vágyva.

A Brightwater duzzasztó félúton River's End és a Tanager-hegység között állt. Az Acélfarkasok egyszer már megtámadták. Akkor visszaverték őket, de a ma reggeli támadás erősebbnek tűnt, maga Torrent csillagezredes vezette.

A duzzasztó fontossága ellenére – mivel képes volt kiszárítani River's Endet, vagy nagyobb esőzések esetén elárasztani a várost – Erik hagyta, hogy a hadsereg foglalkozzon vele. Mivel övé volt a legkisebb haderő a bolygón, de egyelőre uralta a fővárost, hagynia kellett, hogy a két másik fél kifárassza egymást.

Egy másik őrmester várt, hogy megossza vele a híreket.

– Minden jel szerint a rajtaütés elterelő mozdulat volt. Kay mech-harcos Ryokenje elesett. Kay valószínűleg meghalt. Mielőtt megszakadt volna az adás, azt jelentette, hogy az APC-k egy része üres volt, néhány páncélosnak hitt radarjelről pedig kiderült, hogy utánpótlási járművek.

Erik féltékenységhez hasonló érzésekkel követte figyelemmel Tassa Kay pályafutását Achernaron. Egy figyelemre méltó jelenség, figyelemre méltó csatamechben, aki sikeresen beépült a Köztársaság hadseregébe; kiszámíthatatlan figura volt a táblán, aki felől sosem lehetett nyugodt. Ha valóban meghalt, annál jobb.

Most azonban ez a csata számított és az, hogyan bánjanak el a közeledő csapatszállítókkal. A hajók komoly tűzerőt képviseltek, és gyanította, hogy sem a katonasággal, sem a saját tartalék erőivel nem lennének képesek visszaverni őket.

– Kérek egy összesítést minden elérhető csapatunkról. Az egységek nevét és pontos számát akarom tudni. – Saját terminált akart, és már majdnem visszament a parancsnoki fedélzetre, hogy hozzájuthasson egyhez, aztán rájött, hogy már ott van előtte egy.

Fél füllel a jelentéseket hallgatva beszíjazta magát a tüzér helyére, és felkapcsolt minden szenzorsávot és célzókonzolt. Lézeres HUD-kijelző kelt életre a ferroüvegen, aztán arany, semleges kék és ellenséges vörös ikonokkal pöttyözte tele a képet. Amit látott, nem nyújtott több információt, mint amennyit egy szárnysegéd képes lett volna közölni, mégis jobb érzés volt. Gyakorlott szemmel futotta át a csata állását, felmérte a csapatok erejét és elhelyezkedését, az esélyeket hosszú és rövid távon egyaránt.

Megcsóválta a fejét, és megint az óvatosságot választotta, jelenlegi biztosabb pozícióját River's Endben.

– Műveletisek! Az erősebb egységeink lassan és fokozatosan húzódjanak vissza! Az egyik átalakított bányászmech perceken belül sántikáljon el a csatatérről! Látványosan! Egy egység intézzen támadást, aztán vonuljon vissza, amint ellenállásba ütközik! A parancsomra teljesen evakuálják a hadszínteret!

Ha Torrent csillagezredes a HPG-t akarja, akkor Erik feltételei szerint kell harcolnia, nem a sajátja szerint.

*

Raul Ortega ülőhelyzetet váltott, saját egyensúlyérzékével segített a Legionnaire ötven tonnáját függőlegesben tartani. A csatamech derékból elfordult, előredőlt és visszabillentette magát szögletes talpai bal oldaláról.

– Számíthatunk rá, hogy csökkennek a légitámadások? – A hadseregnek csak két Stingray gépe körözött a repülőtér fölött, amiket az ellenséges vadászok úgy terelgettek ide-oda, mint egy csapat óvodást. A földi tűz és a légitámadás kettőse megrendítette a csatamechjét, immár második alkalommal, mióta Erik Sandoval visszavonta légvédelemre képes járműveit.

Clark Diago, aki az Acélfarkasok oldalába próbált kerülni, már közvetlenebbül fogalmazott.

– Bázis, itt Diago. Légi támogatást kérünk!

Az ígéreteket és szabadkozást Blaire ezredes maga továbbította. A légierő még mindig azzal volt elfoglalva, hogy eltérítse az Acélfarkasok csapatszállítóit.

– Megkapják minden légi támogatásunkat – mondta kurtán. – De nem lesz elég.

Raul elharapta a választ, és hátrálásba kezdett, hogy eltávolodjon két M1 Marksmantől. A tankok elgurultak az utolsó kardhites ipari mech roncsa mellett, a biztonság kedvéért elhaladtukban még megsorozták rövidtávú fegyvereikkel. Gauss-ágyúik túl komoly fenyegetést jelentettek Raulnak, hogy ne törődjön velük. Saját alakulata frekvenciájára kapcsolt és rakétatámadást kért a tankokra.

Szürke füstcsápok záporoztak az égből, négy rakétaraj útját jelezve; páncélt és a repülőtér aszfaltját szaggatták föl a robbanófejek. Mielőtt a füst eloszlott volna, egy osztagnyi D1 Schmitt is lecsapott, forgóágyúik hosszú, kitartó sorozatban küldték rájuk az ötvenmilliméteres lőszert. Raul visszaváltott előremenetbe, elszaladt a Schmittek mögött, és saját gépágyújával is ostrom alá vette a tankokat.

Az Acélfarkas legénység gyorsan – túl gyorsan – reagált. Mesterséges mennydörgéssel mindkét Marksman útjára küldte gausslövedékeit az elöl haladó Schmittbe. Az egyik lövés elsodort egy rakétavetőt: szabályosan leszakította a tank tetejéről. A másik lövés egy kerékkel találkozott és belepasszírozta a futóműházba, szétroncsolva a teljes jobb oldali felfüggesztési rendszert.

A Schmitt éles fordulatot vett és megállt, képtelenül a visszavonulásra.

– Támadás! Most! – Raul előrerontott, a gerincében érzett minden dübörgő lépést.

Célkeresztjét a megviseltebb páncélzatú Marksmanre húzta és ötvenmilliméteres uránmagvas lövedékeket záporoztatott rá. Még több rakéta zúdult az Acélfarkasok pozíciójára, és nem is egy raj érkezett viszonzásul Raul csatamechjére, miközben a három megmaradt Schmitt követte a mech irányzékát, és ők is morzsolni kezdték a páncélt.

A masszív páncélzat védelmében a Marksmanek még egy lövést megeresztettek a lerobbant Schmitt oldalába, és csak egy kibelezett vázat hagytak belőle. Aztán perzselő lézer csapott le a sérült Marksmanre. Láng csapott ki néhány tátongó lyukból, lángra kapott az üzemanyag és sötét, zsíros füst hömpölygött belőle az égre.

A megmaradt Marksman gyorsan visszavonult az Acélfarkas vonalak mögé és két Pack Hunter rögtön védekezően közrefogta.

Ekkor szakadt rájuk a pokol, lövedékek pusztító zápora képében a védtelen Schmitt trió közepébe.

– Szállítóhajók, egyenesen fölöttünk, ereszkednek!

Mintha szükség lett volna a figyelmeztetésre. A riasztórendszere nem regisztrálta a hajók közeledtét, a szenzorok túl sok felszíni célponttal voltak elfoglalva, de a tüzelési mintákat nem lehetett eltéveszteni.

– Szétszóródni – parancsolta a Schmitteknek. – Kettes támadóosztag, kitérés és visszavonulás!

A három Schmittből kettő kúszott ki a felszaggatott környékről, a harmadik alatt beomlott a föld. Valószínűleg szervizalagút lehetett alatta. Ha túl is élték, harcképtelenek lettek.

A fülke fölötti gépágyú mellett elnézve megpillantotta az Okinawa-osztályú csapatszállítót, amint alig fél kilométer magasságban elhalad fölötte. A hajó lassan forgott a függőleges tengelye körül, s közben lézereivel pásztázta maga alatt a vidéket, olykor pedig vakító részecskenyaláb csapott le a három fedélzeti PPC egyikéből. Amint az egyik üteg elfordult, máris feléjük nézett a következő ágyú, és újabb pusztítást végzett a katonaság vonalai között.

Aztán továbbsodródott északnak, a hadsereg hátsó vonalai felé.

– Utánpótlási egységek, szétszóródni és kikerülni! – parancsolta Raul. Tudta, milyen zűrzavart fog ezzel okozni a hátsó vonalak között. Minden kommunikációs csatornát bekapcsolt. – A csapatszállítók nem, ismétlem nem szállnak le. Vigyázzanak az ütegeikre!

Aztán két Jagatai űrvadászgép húzott el a leszállópálya fölött, gépágyúikkal és lézerükkel korbácsolták végig az útjukat, Raulnak csak alig sikerült kioldalazni a tűzvonalukból. A Pack Hunterek előremerészkedtek, várták, hogy elvétse a lépést. PPC-ik részecskenyalábot küldtek felé, de a Legionnaire lőtávolon kívül maradt.

Ahogy egyre több jelentés futott be a légitámadásokról, Raul megtudta, hogy egy alacsonyan elhaladó Overlord szétszórta Clark Diago pozícióját, mielőtt áthaladt volna a hadsereg hátsó vonalai fölött, a tétovázó Kardhit sorai közé. Izzadtság csípte a szemét. Kipislogta belőle, aztán elfordította a Legionnaire-jét, és figyelte, ahogy a két leviatán leereszkedik hatalmas fékezőrakétái lángjára a lezuhant Kuan-Ti két oldalán. A sérült szállítóhajó elkövette azt a hibát, hogy tüzet nyitott az Overlordra, és válaszul olyan tűzzáport kaptak, amihez képest a hadsereg sorai közt végzett légi rombolás gyerekjátéknak tűnt.

Az Overlord gauss-ágyúkkal és irdatlan mennyiségű lézernyalábbal csapott le a civil szállító orrára. Bár a Kuan-Tit civil járművé alakítása során lefegyverezték, rohamgépágyúkkal és egy nehéz rakétavetővel továbbra is rendelkezett.

Az Okinawa ezután hátulról csapott le rá, lézerrel és PPC-kel. Egyenlőtlen harc volt már kezdettől fogva és csak addig tartott, míg az Overlord elnémította a polgári hajó orrütegeit.

Nagyjából egy perc leforgása alatt.

Raul óvatosan a szétzilált hátsó vonalaik felé terelgette a Schmitteket, és a páncélozott gyalogság maradékát; nem akart a csapatszállítók és az Acélfarkasok földi egységei közé szorulni. MASH-egységek és egy JI 100 mentőjármű gördült be délnyugat felől, fölszedte a sérült egységeket és az elesetteket. Elhaladtak egy kiégett Joust és két légimotor maradványai mellett. Az egyik kormányát még mindig markolta két kesztyűs kéz, de a testnek nyoma sem volt. Egy műszaki alakulat serényen dolgozott egy elfogott Demonon, hogy minél előbb harcrakész legyen. Raul nagy ívben megkerülte őket, aztán megállította csatamechjét. A JI mellé éppen Charal DePriest rakodómechjét vontatták be.

Mivel Tassa a vízművek védelmére indult, Charalt behívták az űrkikötő védelmére. Raul gondolt rá, hogy biztonságban tartsa valami másodlagos szerepben, még akkor is, mikor követte őt a Kardhit és az Acélfarkasok közti résbe. A „biztonságos” azonban viszonylagos kifejezés volt egy csatatéren, különösen, ha két csapatszállító rendezi át a hadszínteret. Mégis számos olyan sérülést szenvedhetett még egy rakodómech is, ami után a pilóta fölkel és elsétál. Besült girók, szétroncsolt lábak, kilőtt motor.

Charal mechjének a pilótafülkéje hiányzott. Csak a szétolvadt váz maradt utána.

Ahogy ott megállt a Legionnaire-jével és a körülötte ösztönösen is megtorpanó, összetömörülő egységekkel, az Acélfarkasok óvatosabbá váltak. Előrenyomulásuk lelassult, összébb húzták az alakzatot, és egy átalakított építkezési mech csatlakozott a Pack Hunterek mellé, hogy éket képezzenek, amivel szétzúzhatják a katonaságot.

A Kardhit is előrébb nyomult, ahogy az ellenséges szállítóhajók landoltak a vonalaik mögött. Az egyik másodlagos csatornán Erik Sandoval teljes erejű megtorló támadást javasolt – parancsolt – az Acélfarkasok vonalai ellen.

– Ha most odacsapunk nekik, visszavonulnak a szállítóhajókkal együtt!

Parancsnoki járműve is előredübörgött a hátsó sorokból, két oldalán két JES rakétahordozóval. Két Jagatai vadász fordult az irányukba, és hosszú kaszálással végigsorozták a Praetoriant. Mindkét Jessie sűrű felhőt eregetett, amiből rakéták rebbentek szét. Az elől haladó Jagatai olyan hirtelen és éles szögben vágódott fölfelé, mintha hirtelen a lendület és a fizika minden törvényét meghazudtolta volna.

A második gép pilótája nem volt ilyen ügyes, vagy szerencsés. Átsuhant a legsűrűbb légvédelmi tűzön, a túloldalán füstcsíkot húzva, lángoló törzzsel és csonka jobb szárnnyal vágódott ki, és halálos pörgésbe kezdett, aminek az aszfalt vetett véget.

– Hol volt ez a támogatás öt perccel ezelőtt? – kérdezte Raul hangosan. Az sem érdekelte, ki hallja meg a rádióban. De tudta jól.

Akárcsak a Kardhit „tartalékos erőit”, amelyek hátramaradtak a főváros védelmében, a Jessie-ket is visszatartották, hogy a hadsereg fogja föl a támadás nagyobbik részét. A tökéletes Sandoval-szövetség. Amíg Erik emberei tartották a HPG-állomást, és utcai harcot vívhatnak, mielőtt kiszorulnának a fővárosból, a katonaság keze meg volt kötve. Egyetlen választásuk volt csak: együttműködni…

Vagy megadni Erik Sandovalnak, amit akar: teljes felelősséget Achernarért.

Három rakéta csapódott a Legionnaire oldalába és azúrkék villám suhant el az egyik térde előtt, egy Foxba. A páncélozott sikló sietve visszavonulót fújt.

Raul megfordult, és pontosan célba vette az egyik közeledő Pack Huntert. Elsöprő erejű gépágyútüzet zúdított rá, ami hátravetette pár méterrel, és kis híján feldöntötte. A mech visszahátrált a gyülekező Acélfarkas erők mögé.

Raul visszafordult a várakozó katonai egységek és Charal megcsonkított rakodómechje felé. Sok jóságot… tehetsz Achernarnak. Legutóbbi beszélgetésükből jutottak eszébe a szavak. Janella Lakewood is erre célzott. De mi történik, ha a Köztársaság és Achernar szolgálata ütközik egymással? Mire célzott Lady Lakewood, mikor azt mondta, szolgálja magát?

– Ortega százados? – jelentkezett be Diago. A HUD szerint ő is visszavonult, vonalait túlságosan széthúzta ahhoz, hogy hatékonyan zaklassa oldalról az Acélfarkasokat. A klánosok csapatai sűrű ékbe rendeződtek, melynek csúcsa egyenesen Raul felé mutatott. – Raul? Tíz másodperced van, hogy megfordulj és felkészülj a rohamra.

Raul megrázta a fejét.

– Nem fog menni – mondta alig hallható, rekedtes hangon. Aztán egyre határozottabban folytatta – Nem, Clark. Zárkózzatok föl és visszavonulás a bázisra. Vigyetek magatokkal annyi sérült felszerelést, amennyit csak bírtok. Amit nem lehet, azt tegyétek tönkre, hogy Torrent ne használhassa föl.

Ugyanezt a parancsot továbbította a többi csatornán is, ügyelve rá, hogy minden körülötte gyülekező egység tisztán értse az utasítást. A MASH járművek és teherkocsik mentek elől, kétoldalt siklók biztosították őket. Raul Legionnaire-je és a legnehezebb páncélosok fedezik a hátukat. Ha az Acélfarkasok hosszabb csatát akartak vívni, kemény árat kell fizetniük érte.

– Parancs törölve. – A manőver híre végre eljutott Erik Sandovalhoz. – Achernari hadsereg, tartsák a vonalat, és készüljenek egyesült offenzívára.

Raul már rég nem törődött Erik Sandoval taktikájával. Csatornát nyitott, hogy maga válaszoljon.

– Már eleget láttunk abból, hogyan képzeli az egyesült offenzívákat, Sandoval. Ez az utolsó, hogy belesétálunk egybe anélkül, hogy elolvasnánk az apróbetűs részt. – Megindult előre, és határozottan nyugatnak tartott, el az Acélfarkasok útjából, felfedve a Kardhit-vonalakat az ellenség előtt.

– Ortega százados, mi a fenét csinál?

– Átengedem az űrkikötőt Torrentnek. Javaslom, maga is tegye ugyanezt. – Erről még hallani fog Blaire ezredestől. Legalább Clark Diago hajlandó volt követni az utasítását. Egyelőre. A hadsereg nyugati szárnya csatárláncba fejlődött, míg a középső egységek visszavonultak.

– A hadsereg visszavonul – mondta Raul. – A többi a Farkasoknak marad.