-=5=-

Az ellenség arca

Jagatai vadászgép

Achernar fölött

IV. Prefektúra, Köztársaság

3133. február 16.

Laren Mehta csillagkapitány tövig nyomta a tűzgombot a botkormányon. A Jagatai Omni vadászgép orrába épített tizenkét centis gépágyú hosszú torkolattüzet köpött, és pár száz dühödt fémlövedék záporozott a nyeregvasút sínjére. Föld, kő és fémszilánkok csapódtak a levegőbe. Aztán hatalmas robajjal Mehta gépe elsuhant a romok fölött, mint holmi bosszúszomjas szellem, új áldozat után nézve.

Egy Demon páncélost meg egy nagyon ostoba Cyrano-pilótát már leszedett; utóbbi azt gondolta, a VTOL-jának szánalmas páncélja és egyetlen nagy lézere felveheti a versenyt a hetventonnás omnivadásszal és teljes fegyverzetével. Előtte majdnem elkapott egy Yellow Jacketet, de az lerázta, mikor az épületek közé repült. Egy JES rakétahordozóval történt közeli találkozás már meggyőzte, hogy ne üldözzön VTOL-okat, mert könnyen csapdába csalhatják.

Kifordult a támadópályáról, és magasabbra kapaszkodott, hogy madártávlatból szemügyre vegye a bázist. Mögötte Mehta kísérője követte a manővert. Felhagytak a kaszáló támadásokkal, és dübörögve megfordultak az északi vidék fölött.

Amikor Torrent csillagezredes felkereste Mehtát a bevetés kapcsán, hogy ő legyen az első, meglepetésszerű támadás vezetője, először visszautasította. Bár a rangja és a terv garantálta a parancsnokhelyettesi posztot, Mehta csak azt látta, hogy második lesz egy vérnév nélküli harcos mögött, aki arra akarta használni a vadászokat, hogy földközeli kaszálásokkal időt nyerjenek a többi egység leszállásához.

Kal Radick meggyőzte Mehtát a helyzet előnyeiről. Torrent helyzetét könnyebb volt elfogadni, mivel a mech-harcos tiszt már kétszer visszautasította a lehetőséget, hogy elnyerje a Vérnevet. Ez nem volt egyedi eset, bár nem gyakran fordult elő, hogy a fiatal ristarok, akik hosszú és dicső vérvonallal rendelkeztek, vártak a Vérnév megszerzésével. Mehta Vérnevét is kevesebb, mint kéttucat harcos birtokolta; egész pontosan huszonegy a Klánok megalakulásának háromszáz éve során.

Ilyen pedigrével Laren Mehta parancsnokságra született.

Ez volt Radick prefektus második érve. Mint előretolt tiszt, aki első vért fakaszt az ellenségből, Mehta megmutathatta, hogy független Torrenttől. Senki sem utasította rá, hogy civil célpontokat bombázzon vagy földön tartózkodó vadászgépeket támadjon. A bázis elleni stratégiai csapások azonban szükségesek voltak. Azon kívül, hogy kiiktatták a nyeregvasutat, és károkat okoztak az épületekben, Mehta és vadászai szabadon ütközetbe bocsátkozhattak minden lehetséges ellenséges célponttal.

Senki sem fog emlékezni arra, miért volt szükség erre a hadicselre. Radick megígérte, hogy Laren Mehta kódexében csak a független parancsnoklás fog szerepelni. A klánharcosok számára a kódex – amiben sikereiket és kudarcukat rögzítették – a mindenséget jelentette.

– Lopakodó Mancs Mehta csillagkapitánynak. Landolás megtörtént. – A csapatszállítójuk földet ért a bázistól északkeletre. – A felszíni erők előrenyomulnak. Ellenséges erőket pillantottunk meg délre, és néhány egységnyire északnak.

Tehát Blaire ezredes végre mozgósította a haderejét. Észak… lehet, hogy az a Kardhit? Ha Erik Sandoval erőltetett menetben átkelt a Taibek-hegységen, akkor lehetséges.

Mehta megszorította a gégemikrofonját.

– Hasító kötelék! Visszavonulás. Fedezzük a Lopakodó Mancsot. Vér kötelék! Csatlakozzon Orvits csillagparancsnokhoz, és tartsanak északnak. Alkossanak pajzsot a hátunk mögött, és kössék le a Kardhit erőit, ha két egységnél közelebb merészkednek.

Válaszra nem volt szükség, a kötelékparancsnokok két kattintással jelezték, hogy vették a parancsot. Mehta lefelé fordította gépe orrát, és északkeletnek, az Okinawa-osztályú csapatszállítót rejtő vastag, fekete füstoszlop felé tartott saját kötelékével, az Agyarral. Aztán megpillantotta az ellenséges felszíni erőket, élükön egy sötétre festett Legionnaire-rel, és lomha spirál alakban ereszkedni kezdett, hogy jó szögből tudjon lecsapni rájuk.

– Támadók, támadók! Agyar hármas. A Köztársasági Gárda négy, ismétlem négy vadászgépe, és egy VTOL-osztag a levegőben!

Háromszáz méteres magasságban járt, és éppen befogta távolsági radarján a Legionnaire-t, mikor Xera parancsnok a Hasító rajból felfigyelt Blaire vadászgépeire. Mehta kísérője elfoglalta védekező helyét Mehta bal oldalán. Mehta ezzel időt nyert, hogy megeresszen egy lövést a lézerágyúiból a Legionnaire felé. Az egyik rubinvörös sugár komisz vágást ejtett a csatamech lábán, aztán Mehta felrántotta a gépét.

Két légivadász egység csapott le a klánharcosokra. F90-ek és F92 Stingray-ek párban, és egy egységnyi nehéz Rapier a nyomukban. Az omnivadászok támadó pozícióba fordultak, fegyvereik máris elkezdték lehámozni a festéket és páncélt a védők gépeiről. Az egyik Stingray gauss-találatot kapott, egyenesen a pilótafülkéjébe. A vadászgép megbillent, és irányítás nélkül zuhanni kezdett.

Laren Mehta azt kívánta, bárcsak ő mondhatná magáénak ezt az ügyes találatot, de elismeréssel tartozott a végrehajtójának.

– Szép lövés, Sascha.

Gépfegyver tüze zörgette meg a bal oldali szárnyát. Mehta kifordult, de máris fél tucat lyuk keletkezett a páncélján. A biztonság kedvéért még egyszer átfordult, aztán átsuhant az ereszkedő vadászok vonalán, és az elöl haladó Rapierre vetette a célkeresztjét, mert tudta, hogy abban ül az ellenséges kötelékparancsnok helyettese.

A helybéliek néha túlságosan is megkönnyítik a dolgukat.

Agave-völgy

Achernar

A Hatchetman fülkéjében Erik Sandoval-Groell lecsapott csatamechje széles titánpengéjével egy elhaladó Shandrára. Mellé. Célzószámítógépe azonban sokkal jobban kiegyenlítette a felderítő jármű sebességét, és a következő pillanatban gépágyú torkolattűz villant, és a nyomjelzők izzó vonallal kötötték össze a mechet a jármű egyik acélhuzagolt kerekével és páncélzatával. A középső futómű le is vált és a kerék pattogva tovagurult. A Shandra oldalra csúszott, gyorsan korrigált, aztán egy kis domb fedezékébe fordult a mech megnövelt hatósugarú közepes lézerei elől.

Forróság öntötte el a pilótafülkét, ahogy a lézer energiaigénye felforrósította a csatamech reaktorát. A keringető ventilátorai azonban hamar elszívták a hőséget, amint az energiaszint visszasüllyedt a zöld sávba. Még csak meg sem izzasztotta igazán Eriket. Mégsem hagyhatta, hogy a merész felderítő ennyivel megússza.

– Bosley őrmester, egy Shandra közeledik gyorsan a maga oldalán. – Ha jól helyezte el a Gnome csatavérteseket, akkor a Shandra egyenesen a karjaikba rohan. – A jobb oldala meggyengült. Fejezzék be.

– Megvan – válaszolt a gyalogosok parancsnoka. – Egy kereke hiányzik. Most már kettő. A kezünkben van, parancsnok.

Szó szerint. Erik megállt egy lágy ívű domb tetején és látta, hogy a Gnome osztag szétkapja a Shandrát. Szinte hallotta a fémcsikorgást, ahogy kerekek szakadnak le és páncél hasad föl a mechanikus karmok nyomán.

– Parancsnok, itt Able-Victor Hat. – Erik Mark II Scimitar osztaga volt az. – Még mindig szorítjuk vissza az Acélfarkas Elementálokat. Akadt egy kis gondunk a géppuskatűzben… akad itt néhány agresszív Visigoth… de úgy tűnik, megelégednek azzal, hogy vonalaiktól északra tartsanak minket. Nyomuljunk előre?

Erik még mindig nem döntötte el, mennyi segítséget adjon a helyi hatóságoknak a hegyeken át erőltetett menetben hajtott vegyes alakulatával. Az Acélfarkasok, úgy tűnt, csak a vonalaikat próbálgatták, de amíg a dombság lábánál maradtak, ami idővel a Taibek-hegységgé, aztán északabbra a Tanagerré nőtt, addig beérték annyival, hogy távol tartották őket a fő ütközettől.

Able-Victor Hat volt a feláldozhatóbb osztag, mivel Erik nem akarta kockáztatni az értékes mecheket, vagy a Kardhit átalakított csatavértjeit. Mármint a kelleténél jobban nem akarta kockáztatni.

– Nyomuljanak, Able-Victor! Ne fenyegessék a csapatszállítójukat, de tereljék őket a síkságra! Ha a dombságról kijutnak a River's Run síkságára, összekapcsolódhatnak a helyi védőkkel és koordinálhatják az erőiket. – Lássuk, hagyják-e, hogy megközelítsék a köztársaságiakat!

Fogadni mert volna, hogy nem.

Persze, nem a saját életében fogadott.

A kis megtorpanás alatt saját osztaga is beérte. Három átalakított bányászmech dübörgött mögötte, lánctalpaik mély barázdákat szántottak a földbe. Gyémántvágó lézer hasította át az eget, egy másik mech pedig egy raj rakétát indított útnak, melyek jócskán a céljuk előtt, ártalmatlanul csapódtak a földbe.

– Rövid hatósugarú rakéták! – szitkozódott Erik. – Rövid! Az a Condor legalább fél klikkre volt! Figyeljen jobban a távolságmérőjére.

– Igen, uram. Vagyis, nincs távolságmérőm, uram.

– Akkor szemmértékkel – mordult Erik. – Sőt, ne tüzeljen a véges lőszerrel, amíg nem látja, hogy egy másik mech tüzelni kezd.

Erik lekapcsolta az osztag frekvenciáját, nem akarta hallani a hízelgő panaszkodásokat. A bányász pilóták ügyesek voltak a maguk módján, de nem voltak katonák, nem is szabad úgy kezelnie őket. Idővel majd szereznek elég tapasztalatot.

Megint bekapcsolta a frekvenciát. – Előre teljes sebességgel – parancsolta Erik. – Koncentrálják a tűzerejüket. Garibaldi, maga jelöli meg őket. – Saját Hatchetmanjét is kényelmes gyaloglásra kapcsolta, és a bányászmechek mögé került. Fél szemét a kijelzőn tartotta, miközben a ferroüvegen át a csata alakulását kémlelte.

Garbaldi egy csapat siklómotorra állította rá őket. Az egyik bányásznak éppenséggel sikerült károkat okoznia egy motorban egy valószínűleg szerencsés rakétasorozattal. Látván, hogy a sebesség sokat számít a csatatéren, szemben a gyakorlótér álló célpontjaival, Garibaldi lassabb célpontok felé kezdte terelni a mecheket. Közös erővel sikerült elérniük, hogy egy D1 Schmitt megszakítsa a támadását.

– Na ez már felkavarta őket. Vissza, visszahúzódni!

Erik kijelzőjén az egyik páncélosát jelző ikon élénk-kék színben felvillant, aztán megszűnt létezni.

– Able-Victor Hat, jelentést!

A fülkéből, háromemeletnyire a csatatér fölött Erik látta, hogy megmaradt Scimitarjai visszavonulnak egy harcias VV1 Ranger és Elementál alakulat elől. Öklével dühösen az ülése karfájára csapott.

– Áttörtük a vonalaikat – jelentette az egyik Scimitar. – Inkább véletlen volt, mint szándékos – ismerte be –, de egy időre szabad volt az út köztünk és a Köztársasági Gárda között. A Visigothok, és a Jaga-micsodák tűz alá vettek minket, és meglyuggatták a páncélokat, aztán a Rangerek és Elementálok teljes erőből lecsaptak. Nem akarják, hogy áttörjünk, parancsnok.

Vettem az adást, üzente gondolatban Erik az Acélfarkasok parancsnokának. Ha a Kardhit át akarna törni, ezek a klántöltelékek megfizettetik velük az árát. Erik komoly arccal elmosolyodott, miközben bányászmechjei megünnepelték a maguk kis diadalát egy osztagnyi Acélfarkas Cavalier gyalogság ellen. Talán két-három Acélfarkast sikerült végleg kivonniuk a forgalomból.

– AV–6 vonuljon vissza észak-északnyugatra! Higgyék azt, hogy szétszórhatnak minket! Ne nyomuljanak tovább előre!

– Vettük.

Erik megfékezte az átalakított mechek cowboy harcosait, és a különböző gyalogos egységeit. Némi koreográfiával vissza akarta vonni őket nyugat felé, hogy csatlakozzanak elkóborolt Scimitarjaihoz. Ezzel kivonta a csapatait a csata sűrűjéből, de a peremen maradva lecsaphattak bármi koncra, amit az Acélfarkasok odavetettek nekik.

Így csinál majd harcosokat, gondolta Erik. Hagyja, hogy a két nagyobb frakció megküzdjön egymással, saját egységeit későbbre tartogatta.

– Már megtanultam, milyen kockázattal jár túl korán belevágni – suttogta Erik a pilótafülke magányában. Ahogy bácsikája tanácsolta, Erik ezúttal nagyobb türelmet fog gyakorolni. Vár és tervezget, igazi harcossá képzi ki a pilótáit. Aztán lecsap.

Kis szerencsével a másik két fél addigra annyira legyengíti egymást, hogy ha eloszlik a füst, Erik marad Achernar vitathatatlan ura, anélkül, hogy egy lövés eldördült volna.

Nevetett. Kellemes képzelgés volt, és jól kitöltötte az időt, amíg seregét egyre távolabb terelte a csatától.