-=10=-

Kyle Powers

Achernari katonai parancsnokság

Achernar

3133. február 26.

– Ortega!

A achernari parancsnokság folyosóin nagy volt a sürgés-forgás; szárnysegédek, fiatal tisztek igyekeztek a dolguk után és mindent megtettek, hogy a látogatóba érkezett Kóbor Lovagra jó benyomást tegyenek szorgalmukkal. Raul nyugtalanul aludt az éjjel, még mindig nem ébredt föl igazán. Azt sem tudta eldönteni, kávét igyon, vagy csak bekapjon két koffeintablettát, mikor szobatársa ráköszönt.

Raul az eligazító előtt várt Jeffrey McDaniels századosra. Az újdonsült páncélos parancsnoki tiszt az egyenruha mellett döntött, hozzá képest Raul zöld kezeslábasában kifejezetten ápolatlannak tűnt. Társa rosszallóan csettintett Raul öltözéke láttán, és lesöpört egy láthatatlan porszemet egyenruhája válláról. Raul elmosolyodott, és barátságosan intett felé – őt is nemrégiben léptették elő.

– A mechzsokék között nem divat a fegyelem, igaz? – vigyorgott McDaniels. Dús, lángvörös hajához sápadt bőr és halványkék szem társult; a kialvatlanság nyomai rajta is látszottak. Bizonyára kimenőn volt a fiúkkal. Ha keményre fordultak a dolgok, az írek inni mentek. – Ezredes kedvence.

A leheletén érződő mentolos illat sem tudta teljesen elnyomni a whiskey szagát. Raul elmosolyodott, aztán a másik rangjelzése felé biccentett.

– Ezt mondta Blaire ezredes tegnap este a tiszti klubban? Már csak egy lépésre vagy az őrnagytól, ideje többet mutatkoznod az öreg társaságában, igaz?

McDaniels lassan bólintott.

– Igen. Mostanság elég gyors az előmenetel.

A gondolat mindkettejüket kijózanította; mindketten a hadi veszteségeknek köszönhették előmenetelüket. Raul a szobába terelgette barátját, ő maga pedig gondolataiba merülve követte. Ha hinni lehetett a pletykáknak, lehet, hogy Raul nemsokára ismét a tartalékosok között találja magát, és nem tudta, mit is érezzen. Ha igazak a pletykák.

Részben legalábbis igazak voltak. Félúton a kávéautomaták és ezüstpáncélos testőrök közt Raul Charal DePriestet pillantotta meg. A kerek tárgyalóasztalnál ült Blaire ezredes balján, néhány papírlapot igazgatott. Hosszú, barna haját egészen rövidre vágták, amíg gyengélkedett, és a bal halántéka fölött még mindig ott díszelgett egy sebészeti tapasz. Arca sápadt volt, zafír szemei kicsit révetegek, de határozottan biccentett, mikor Blaire ezredes kérdéssel fordult hozzá.

– Aú – jegyezte meg McDaniels együttérzőn, mikor meglátta. – Remélem neked is jut hely az asztalnál. – Elsurrant, hogy helyet foglaljon Chautec őrnagy mellett, aki Achernar hagyományos haderőinek rangidős tisztje volt.

Raul tovább pásztázta a szobát. Charal DePriest, és a küszöbön álló visszaminősítés után Sir Kyle Powers vonta magára a tekintetét. Blaire ezredes mellett ült; magas volt, de karcsú, szálkás izomzattal. Mintha feszültség vibrált volna körülötte, ahogy a makulátlan, fehér lovagi egyenruhát viselte, és olyan éberen tekintett maga elé, hogy úgy tűnt, a legapróbb részlet sem kerüli el a figyelmét.

Powers éppen komoly beszélgetést folytatott a jobbján ülő Brion Stempres legátussal és Erik Sandoval-Groellel. Stempres hátratolta kissé a székét, hogy könnyebben tárgyalhassanak hármasban. Mellettük körben Norgales százados, Chautec őrnagy és Jeff McDaniels ült, majd két üres szék következett, aztán Clark Diago és Charal DePriest.

Raul koffeintablettát bontott, és egy korty forró kávéval nyelte le. Bögrével a kezében leült Diago százados mellé.

Igyekezett feltűnésmentesen viselkedni – mint egy szégyenlős diák, aki késve surran be az előadásra –, de amint leült, két szempár rögtön megtalálta. Az első Erik Sandovalé volt, borostyánszínű tekintetében halvány felismerés és értetlenség csillant. A másik Kyle Powersé volt, akinek átható, kovaszürke szeme határozottan meredt rá ősz szemöldöke alól. Egy hosszú pillanatig Rault méregette, aztán üdvözlésül kurtán biccentett, mintha Raul átment volna valamilyen teszten, és folytatta a beszélgetést Stempresszel és Sandovallal, mintha mi sem történt volna.

Félig kiitta a kávéját, váltott néhány halk szót Clark Diagóval, mire a terem órája reggel hétre váltott, és Kyle Powers azonnal átvette a reggeli eligazítás vezénylését. Nem kellett hozzá több, csak két tenyerét az asztallapra tette, és lassan fölállt. Minden beszélgetés elhalkult, a kávét utántöltő tizedes pedig sietve befejezte a dolgát, és kisietett a teremből, gondosan bezárva maga mögött az ajtót. Raul hirtelen sokkal szűkösebbnek érezte a szobát; mintha Sir Powers foglalt volna el nagyobb területet.

– Köszönöm, hogy idefáradtak. Egy személy még hiányzik. Tudja valaki, mikorra várhatjuk Tassa Kay mech-harcost?

Raul nem is tudta, hogy meghívták. A feladat úgy tűnt, Diagóra hárult.

– Bocsásson meg, Sir Powers, de Tassa Kay azt mondja, jobb dolga is van ma reggel, mint régi hírekről csevegni. Ha meg akarjuk találni, azt mondta, hogy a Ryokenje javítását fogja felügyelni, vagy kihallgatja a foglyát.

Az ő foglyát. Az a Blackhawk pilótája lesz.

Kyle Powers felvont szemöldökkel és feszes mosollyal fogadta Diago híreit. Raul sejtette, hogy nem egyszerű udvariasságról volt itt szó. Talán derültség? Powers alig négy órája volt a bolygón, és úgy tűnt, máris többet tud Tassa Kayről, mint Raul.

– Nos. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb összefutunk – Powers hangja szenvtelen volt, de nem árulkodott sértődöttségről. Ugyanazzal a lassú méltósággal ült le, ahogyan fölállt. – Addig is lássunk hozzá.

– Először is leszögezném, hogy ittlétem egyáltalán nem kívánja negatívan minősíteni a maguk teljesítményét. Mind nagyszerű munkát végeztek az adott helyzetben. A Köztársaság és a Kardhit együtt az Acélfarkas-támadás ellen: ez figyelemre méltó kötelességérzetről árulkodik. Ha Ronelen nem enyhült volna a helyzet, és Lady Lakewood nem lett volna már úton, még mindig ott lennék, és a HPG-n keresztül tartanánk a kapcsolatot. Azt pedig tudjuk, milyen megbízható mostanság.

Powers szünetet tartott, Brion Stempres pedig megragadta az alkalmat.

– Vannak már hírek az összeomlásról? Hány világot és milyen területeket érint?

– A ComStar még vizsgálja a helyzetet. – Tiszteletre méltó intézmény volt, amely az eredeti Csillagliga összeomlásakor jött létre. A ComStar felelt a HPG-k működtetéséért szerte a Köztársaságban, bár gyakran alvállalkozóknak adták ki a munkát. – A legutóbbi jelentések legalább nyolcvanöt százalékos kimaradásról szólnak, és nem csak a Köztársaságon belül, hanem minden Belső Szférabeli nemzetre vonatkozóan. Néhány esetben nyílt szabotázs történt, másokat régi vírusok okozhattak, amiket nem takarítottak ki a Dzsihád után. Vannak olyan állomások is, amik látszólag remekül működnek, de köztes átjátszóállomások nélkül nem tudják áthidalni a távolságot.

Több, mint nyolcvanöt százalék. A IV. Prefektúrában ez azt jelentette, hogy talán csak Ronel és Achernar maradt egyedül működő HPG-vel. Nem csoda, hogy az Acélfarkasok is ide jöttek. Ha igen, mi a helyzet…

– Ettől függetlenül – szakította meg Powers Raul gondolatmenetét –, azzal kell foglalkoznunk, ami az orrunk előtt van. Az Acélfarkasok agresszívan mozgolódnak, Kal Radick megkérdőjelezhető prefektusi fennhatóságának álcája mögé bújva. Ezt megfelelőképpen kell kezelnünk. Lord Erik Sandoval az én kérésemre van itt, azokat a köztársaságpárti erőket képviseli, akik a főkormányzó pártjára álltak. – Felemelte a kezét. – Ez pillanatnyilag nem képezi vita tárgyát. Mindannyiunk jól felfogott érdeke, hogy Achernar helyi kormányzás alatt maradjon.

– Össze kell fognunk, különben össze fognak törni minket – mondta Powers.

– Benjamin Franklin – azonosította be Erik Sandoval Powers idézetét. – Egy nyilatkozat aláírásakor mondta az ősi Terrán. – Elmosolyodott. – Mindent összevetve találó idézet.

Raul a nyelvét harapdálta, nehogy megszólaljon és megjegyezze, miért ne kössenek bármiféle szövetséget Erik Sandovallal. Bízott benne, hogy Kyle Powers tudja, mit csinál. A Kóbor Lovag nem túl burkolt figyelmeztetése az idézettel, és a szövetség feltételei, amiket az elkövetkező két órában felvázolt, igazolta, hogy valóban tudja, mit csinál. Erik is bekerült a parancsnoki láncolatba Blaire ezredessel egyenrangú félként, és mindketten Stempres legátus fennhatósága alatt. Kyle Powers képviselte az Exarchát minden katonai ügyben, így ő felügyelte az egész hadműveletet.

– A Kardhit teljesíteni fogja a ránk eső részt – ígérte Erik Sandoval. – Több mint egy tucat tankot és a Hatchetmanemet tudom felajánlani. Néhány ipari mechünket átalakítottunk katonai használatra… pontosan hatot. – Ez csaknem kétszer annyi volt, mint amennyire bárki gondolt volna, Raulnak fel is tűnt, hogy többen fölvonják a szemöldöküket a hír hallatán. – Az egyiket elveszítettük legutóbb, mikor egy köztársasági őrjárat segítségére siettünk, de a maradékkal még mindig rendesen helyt tudunk állni egy csatában.

Ugyan elhallgatott, de a levegőben kimondatlanul még ott lógott egy gondolat: higgyék el, én aztán tudom.

Sandoval túl sok titkot rejtegetett. Raul nem is bízott meg benne teljesen. Powers azonban, úgy tűnt, felmérte az ifjú nemest, és Raul sejtette, hogy a Lovagot nem lehet átverni.

– Kiváló – bólintott Powers. – A hadsereg részéről pedig, ha jól értem, újból a körünkben üdvözölhetünk egy mech-harcost?

Isaac Blaire bólintott.

– Charal DePriest százados a személyes szárnysegédemként újból szolgálatba lépett, és a csatamech logisztikát fogja felügyelni. A Legionnaire-t azonban továbbra is Raul Ortega fogja vezetni. DePriest százados szükség esetén egy átalakított erdészeti mechet fog vezetni.

Raul látta, hogy Erik Sandoval elfintorodik, mintha rossz emlék gyötörte volna; vajon hol futhatott össze korábban erdészeti mechhel? Közben érezte, ahogy saját zavarában és büszkeségében elvörösödik. Charalnak vissza kellett volna kapnia a Legionnaire-t. Valahol remélte is, hogy így lesz, hogy megszabadul a tehertől, ami úgy tűnt, napról napra jobban nyomja a vállát. Másrészt viszont Raul nem akarta feladni a csatamechet. Mindig erről álmodott… vagy azt hitte, ezt akarja… még mindig az övé volt.

Vagy nem?

Lassan délre járt az idő, Powers figyelmesen meghallgatta az Acélfarkasokkal vívott csaták beszámolóit. Raul csak akkor szólalt meg, ha kérdezték, legjobb tudása szerint válaszolt a kérdésekre, de ettől eltekintve megelégedett azzal, hogy csendben ült, figyelt és tanult. Mire Blaire ezredes beszámolója elérkezett a taktikai felvételekhez, amelyeken az volt látható, ahogy Raul és Tassa megsemmisítik a Blackhawkot, már állott kávé, és olvadozó fánk illata lengte be a szobát. Raul lenyelte a kávéja keserű utóízét, és kommentálta saját cselekedeteit a felvételek alapján, hogy a Lovag pontosabb képet kapjon a csatáról.

– Ez az Acélfarkas mech-harcos – kérdezte Powers, miután a felvétel véget ért –, kicsoda? Mi a neve?

– Yulri – felelte Charal DePriest a kéziszámítógépére pillantva. – A Carns vörösnévből. Átátnéztem a titkát.

– A micsodáját? – hajolt közelebb Stempres legátus.

– Kódexét – felelte Powers. – A kláneredetű harcosok megtartották azt a hagyományt, hogy egy adatkristályon magukkal hordják győzelmeik, diadalaik és kitüntetéseik gyűjteményét.

Charal új képet küldött a kivetítőre.

– Yulri titka azt igazolja, hogy ígéretes vörösnévből származik és lassan, de biztosan haladt előre az Acélfarkasok ranglétráján. A legtöbb eredménye azonban Torrent csillagezredes árnyékában született. Hűséges követő. – A homlokát ráncolta. – Bár ez nem magyarázkodja az ajánlatát, amit parancsnoka ellen tett.

– Mi volna az? – kérdezte Powers.

– Úgy tűnik, Yulri csillagparancsnok többször ajánlatot tett, hogy átáll a Köztársaság oldalára. – Bosszúsan sóhajtott. – Ezt meglehetősen kitartóan hajtogatja.

Powers a homlokát ráncolta, tekintete elhomályosult, mintha az emlékei között keresgélné, mi lehet a magyarázat Yulri viselkedésére.

– Talán itt az ideje, hogy találkozzam a fogollyal – mondta végül. – Blaire ezredes, csatlakozna hozzám? – Aztán a többiek felé fordult. – Ebéd után találkozunk, és megbeszéljük, hogyan erősíthetjük meg Achernar védelmét. Köszönöm.

Raul fölállt a többiekkel együtt, megvárta, míg a Lovag elhalad mögötte, csak aztán lépett el az asztaltól. Charal DePriesttel akart beszélni. Éppen megérintette a kezét, mikor Kyle Powers visszafordult az ajtóból.

– Mr. Ortega? Szeretném, ha ön is csatlakozna hozzánk. – Mielőtt Raul válaszolhatott volna, már ki is lépett az ajtón.

Raul biccentett, de nem indult azonnal. Aggódva nézett Charal bizonytalan tekintetébe.

– Nem bánod a dolgot? – kérdezte.

– Micsodát nem bánok? – Charal nagyokat pislogott, mintha próbálná kitisztítani a látását. A tekintete valóban kissé homályosnak tűnt.

– Vissza kellett volna kapnod a Legionnaire-t. A te meched volt a baleset előtt – nyelt egyet. – Nem szívesen adnám vissza, elismerem, de nem helyes, hogy téged takarékra tesznek.

Charal szomorúan elmosolyodott.

– Köszönöm. Tudod – bosszúsan elfintorodott, aztán lassan nyugalmat erőltetett az arcvonásaira. – A korszakok nonfluens… nonfluens afáziát állapítottak meg nálam. Ez egy agyi rendellenesség, ami megzavarja a beszédemet. Akaratlanul összecserélem a szavakat.

Korszakok? Raulnak bele tellett pár másodpercbe, mire megértette, mit akart mondani Charal.

– A kórházban? – Bólintás. – Mennyire súlyos?

– Agyműködési zavar, Raul. Az idegpályáim összekuszálódtak egy kicsit. – Félrekapta a pillantását. – Sosem vezethetek többé igazi csatamechet.

Különösen, ha egy finomhangolt neurosisak rosszul olvassa le az agyhullámait. Egy átalakított ipari mech az egyszerűbb neurokontroll rendszerével azonban még elboldogulhat. Ha olyan rosszra fordul a helyzet, hogy szükség legyen Charalra a harcban. Raul összerezzent.

– Sajnálom, Charal.

– Remek pilóta vagy, Raul. Örülök, hogy a tiéd. – A távozott parancsnokok felé biccentett. – Még sok… jóságot… tehetsz Achernarnak.

Nem tudta, mit mondhatna még, ezért csak biccentett és távozott. Utolsó szavai még a fejében visszhangoztak. Jót tenni Achernarnak. Ezt akarta mondani. Ő pedig próbálkozott, az ördögbe is.

Próbálkozott.