10

Nicholas joggal tartott az ANB-től. Nem sokkal ezután, ahogy az irodájában ült a Progressive Recordsnál és egy új énekes felvételét hallgatta, két ANB-s állított be hozzá váratlanul.

A kormányügynököknek vastag vörös nyakuk volt, és modern, egysoros poliészter öltönyt viseltek stílusos nyakkendővel. Középkorúak és tagbaszakadtak voltak; aktatáska volt náluk, amit letettek az asztalra maguk és Nicholas közé. Nicholasnak eszébe jutott a két FBI-ügynök évekkel azelőtt Berkeley-ben, de most nem volt ijedt és dühös. Csak ijedt.

– Túl sok tiltakozó dalt adunk ki? – kérdezte. Úgy gondolta, könnyedén át tudja hárítani a felelősséget a főnökére, Hugo Wentzre.

A két ANB-ügynök közül a rangidős felelt: – Nem, a cége hárompipás minősítést kapott tőlünk, ami igen jó. Inkább azért jöttünk, hogy gratuláljunk a kiadónak, legalábbis a lemeziparban szerzett tapasztalatok alapján.

– Rémes a helyzet – szólt közbe a másik. – Mint azt bizonyára ön is tudja, Mr. Brady. Nagyszámú kommunista énekessel készül rendszeresen felvétel, és sok tiltakozó dalt is sugároznak mostanság, noha a hálózatok és a nagyobb független állomások általában együttműködnek velünk.

Nicholas tudta, hogy a rádióállomások nem játszhatnak tiltakozó dalokat, a Progressive Records ezért is nem adott ki ilyeneket. Nem elvből, csupán gazdasági megfontolásból.

– A Kivizsgálás egy mellékága miatt jöttünk – magyarázta a rangidős ügynök. – A munkája során, Mr. Brady, sok énekessel és zenekarral kerül kapcsolatba, akiket aztán nem szerződtet, így van? Minden szerződésesre juthat száz elutasított.

Nicholas bólintott.

– Tudjuk, mekkora fizetést kap – folytatta az ügynök. – Tudjuk, hogy van egy kisfia, akinek komoly fogászati beavatkozásra van szüksége, hogy nagyon szeretne a lakásból házba költözni, hogy Rachel azt mondja, elhagyja magát, ha Johnny nem jár speciális iskolába a dadogása miatt... Így van? Megbeszéltük mindezt a feletteseinkkel, hogy megtaláljuk a módját, hogyan segíthetnénk, és a következőt találtuk ki. Ha leadja a kormánynak minden olyan szerző dalszövegét, aki kommunistaszimpátiát mutat, fejenként száz dollárt fizetünk. Becslésünk szerint így havonta akár kétezer dollárral is megtoldhatja a jövedelmét, és még az adóhivatalnak sem kell bejelenteni, teljesen adómentes. Természetesen, hogy az előadók közül melyik kommunistaszimpatizáns, azt mi döntjük el, de még ha csak felét fogadjuk is el annak, amit lead, akár...

– És garantáljuk – vágott közbe a másik –, hogy ez a megállapodás szigorúan köztünk marad. Senki más nem fog tudni róla. Kap egy kódnevet, ezen adja le a jelentéseit, és minden fizetség is arra megy. Az informátor személyazonosságát csak mi ketten fogjuk tudni. És persze maga.

– De ha ezek az előadók nem lesznek szerződtetve, milyen kárt okozhatnak? – kérdezte Nicholas.

– Megváltoztathatják a szöveget, hogy ne legyen kommunista, és máshová szerződnek – mondta a rangidős.

– De ha a szöveg már nem felforgató, akkor mit számít? Akkor minek törődnek velük?

– Ha befutnak, megint elkezdhetnek felforgató eszméket csempészni a szövegekbe. És akkor már nagyon nehéz eltüntetni őket, miután nyilvánosság elé kerültek, nevek lettek. Ez igen veszélyes helyzet: ha valaki belecsempész valami ellentmondásosat a közönséges dalszövegbe, aztán elkezdi továbbcsavarni. Most már érti, miért nem csak azokkal törődünk, akiket lemezre vesznek és játszanak. Tudnunk kell azokról is, akiket nem.

– Bizonyos szempontból ők a legveszélyesebbek – bólintott a másik.

Aznap este Nicholas elmesélte nekem a beszélgetést a két kormányügynökkel. Addigra már dühös volt, remegett a dühtől.

– Elfogadod? – kérdeztem.

– A picsába, dehogy. – De aztán hozzátette: – Tudod, nem igazán hiszem el, hogy a kormányt érdeklik az ilyen lúzer előadók. Szerintem a lojalitásom érdekli őket. Az a két ANB-s tesztelt engem. Mindent tudtak rólam, biztos akta van rólam Washingtonban.

– Mindnyájunkról van.

– Ha tudnak Johnny fogproblémájáról, és arról, hogy mit beszélek Rachellel, akkor biztos Valisról is. Jobb lesz elégetnem a jegyzeteimet.

– Hogy nézne ki a Valis-akta? Egy felsőbbrendű lényről egy másik galaxisból... Hogy lehetne indexelni? Lenne rajta külön titkos pecsét?

– Rajtam keresztül elérnének Valishoz – mondta Nicholas.

– Valis megvéd.

– Szóval szerinted ne menjek bele?

– Dehogyis – képedtem el.

– De ha nemet mondok, megkapják a bizonyítékot arra, hogy nem vagyok igazi hazafi.

– Bekaphatják. Mondj nemet.

– Akkor tudni fogják. És Nebraskában kötök ki.

– Így is, úgy is elkapnak – véltem.

– Igaz. Amióta az a két FBI-ügynök kiszúrt engem még az ötvenes években. Tudtam, hogy a múltam utolér. A berkeley-i napok, az, hogy otthagytam az egyetemet.

– Tönkretetted a fegyvered.

– Működésképtelenné tettem a fegyverem! Már akkor háborúellenes voltam, az egyik legelső. Tudtam, hogy Fremont kegyencei megtalálnak, csak bele kellett nézniük az aktáikba. A számítógépük kidobott mint az első háborúellenes aktivistát Amerikában. Most vagy együttműködök, vagy letartóztatnak.

– Engem sose tartóztattak le, pedig több háborúellenes dolgom van, mint neked – nyugtattam. – Te semmit nem csináltál, amióta elhagytad Berkeley-t. Amióta az FBI felkeresett.

– Ez nem bizonyít semmit. Alvó vagyok. Biztos azt hiszik, hogy éjjelente kapcsolatba lép velem az Aramchek.

– Az Aramchek egy járdára írt szó.

– Minden Aramchek, ami szembeszáll Fremonttal. Figyelj, Phil. – Nicholas reszketve nagy levegőt vett. – Azt hiszem, bele kell mennem a játékba, legalábbis látszólag.

– Miért?

– Mert nézd meg, mi történt veled. Betörtek hozzád, ellopták az irataidat, azóta nem is írtál semmit, pszichológiai meg gyakorlati okok miatt. Te jó ég, csak rád kell nézni, az idegeid tropára mentek. Tudom, hogy nem bírsz aludni, azt várod, mikor jönnek vissza és teszik meg újból, vagy tartóztatnak le. Látom, mit tett veled ez a dolog, végül is a legjobb barátom vagy.

– Túlélem.

– Neked nincs feleséged és egy kisfiad – mondta halkan. – Te egyedül élsz, Phil, nincs családod. Mi lett volna, ha amikor betörték az ablakokat meg ajtókat, a kisfiad egyedül lett volna otthon? Talán...

– Kivárták, hogy ne legyek otthon – emlékeztettem. – Egy hétig készültek rá, láttam őket. Kivárták, hogy üres legyen a ház.

– A kormány ilyen rajtaütésekre volt kommandósokat, vietnami veteránokat bérel fel. Katonai művelet, amit katonák hajtanak végre katonai robbanószerrel. Láttam a katonai bakancs nyomát a dolgozószobád szekrényében, te mutattad meg. Phil, fegyveres katonák törtek be hozzád. Nekem meg ott van Rachel és Johnny.

– Ha beállsz közéjük, a tested talán túléli, de a lelked meghal – figyelmeztettem.

– Olyan neveket adok nekik, amiket semmire nem tudnak használni. Zagyva rockszövegeket, amik nem jelentenek semmit.

– És hogyan magyarázod meg magadnak, ha letartóztatják az egyik előadót, akit beköptél?

Nicholas boldogtalanul meredt rám. Amióta ismertem, még sosem láttam ilyen csüggedtnek.

– Mert ez lesz – erősködtem. – És te is tudod. Talán engem is letartóztatnak. Még itt lóg a fejem fölött.

– Pontosan erre gondolok. És nem akarom, hogy ez lógjon az én fejem fölött is, Rachel és Johnny miatt nem. Látni akarom, hogy a fiam felnő, ez a legfontosabb az életemben. Nem akarok kényszermunka-táborban répát kapálni.

– Ferris Fremont nem csak az országot foglalta el – szögeztem le. – Az emberek elméjét is. És megalázta őket.

– A Bibliában az áll, hogy ne ítélj.

– Az is a Bibliában áll, hogy „az én királyságom nem e világról való” – vágtam vissza dühösen. – Ami azt jelenti, hogy később lesz mit megmagyarázni.

– Nekem most is van mit megmagyarázni.

– Feleannyi se, mint később lesz. Megkérdezted Valist, hogy mit tegyél?

– Én nem kérdezek Valistól. Ő megmondja, ők megmondják.

– Mondd nekik, hogy mondják neked, hogy ne működj együtt.

– Eddig nem mondtak semmit. Ha nem is fognak, akkor azt csinálom, ami ésszerű.

– Ha együttműködsz a Kibaszással – mondtam (mert mi így neveztük el) –, fogadok egy dolcsiba, hogy Valis soha többet nem áll veled szóba.

– Azt teszem, amit tennem kell.

– Rólam is teszel jelentést? Az írásaimról?

– Azokat elolvashatják, megjelentek.

– Adhatsz nekik tippet a Csordulj könnyemről, az még nem jött ki. Már tudod, miről szól.

– Sajnálom, Phil, de a feleségem és a fiam az első.

– Ezért költöztem ide? – mondtam keserűen.

– Nem hagyhatom, hogy tudomást szerezzenek Valisról. Sajnálom, Phil, de az túl fontos. Fontosabb nálad, nálam, bárkinél.

Nem tetszett a gondolat, hogy egy közeli barátom pénzért rendszeresen jelentést tegyen Ferris Fremont talpnyalóinak. Amikor arra gondoltam, hogy Nicholas mindent tud rólam, amit csak tudni lehet, nyomasztóan fenyegető lett a veszély. – Ha Valis létezik, megvéd téged – győzködtem. – Ezt te mondtad még régen. És ha nem létezik, akkor nincs mit védened, nincs miért együttműködnöd velük. Azt kellene mondanod, hogy dugják fel maguknak. – Valójában magamra gondoltam. Annyira sok háborúellenes aktivitást nem fejtettem ki, nem is gondoltam rá, de az ANB-sek szemében ez is elég lenne. És Nicholasnak mindenről beszámoltam.

Ez okozta az első igazi repedést a barátságunkon. Nicholas vonakodva elfogadta, hogy tudja tartani magát az ANB ellen a dossziéja dacára, és megmarad az állása és családja, de láttam rajta, hogy még magát se győzte meg. Szomorú tény, de nem bízhattam többé a legkedvesebb barátomban, Nicholas Bradyben, akit Berkeley óta ismertem és szerettem. A hatóságok teljesítették a feladatukat: újabb éket vertek két férfi közé, akik mindig abszolút megbíztak egymásban.

Kapcsolatunk felbomlása minikozmoszként tükrözte azt, ami az amerikai társadalom minden szintjén folyt F. F. F. alatt. Az alapján, ami velünk történt, következtetni tudtam a rettenetes tragédiákra, amelyek mindenütt lejátszódtak. Például mi a helyzet a fiatal előadókkal, akik eljönnek a Progressive Recordshoz meghallgatásra? Az őket meghallgató ember egy zsarubérenc, aki jelentést tesz róluk a rendőrségnek. Kétségtelenül ez folyt minden más lemezcégnél is. Na és Nicholas munkatársai? Immár – legalábbis potenciálisan – fizetett informátor volt közöttük, aki az ő szabadságuk és biztonságuk kontójára egészítette ki a keresetét. S mindez azért, hogy a kis Johnny fogorvoshoz mehessen. Ez aztán az indok.

Az igazi indok természetesen az volt, hogy Nicholas aggódott a saját szabadságáért és biztonságáért. Lényegében cserebere volt: veszélyeztette mások szabadságát és biztonságát a sajátja megóvásáért. Viszont ha sokan csinálják ezt, annak a nettó hatása a kölcsönös veszélyeztetés lenne. Például tegyük fel, hogy két ANB-s megkeres engem, hogy jelentsek Nicholasról. Azt már tudom, hogy ő jó eséllyel jelent rólam. Hogy reagálnék? Az ellenállási képességem jócskán meggyengülne.

A jól ismert rendőrtaktika lépne életbe, s hamarosan már azt mondanák, „Jobb, ha jelent Nicholas Bradyről, mielőtt ő jelent magáról”, azaz: Kapja el a barátját, mielőtt ő kapja el magát. Egymás torkának ugrasztanának, és az egyetlen nyertes Ferris F. Fremont lenne. A hatóságok már a médek kora óta használják ezt a trükköt, és az emberek még mindig beveszik. Amint Nicholas jelentést tesz valakiről, főleg ha pénzért, örökre a rendőrségi zsarolás céltáblája lesz. A rendőrség hurkot lógatott elé, Nicholas Brady pedig engedelmesen beledugta a fejét. És ő maga végezte a munka dandárját. Hová lett az az ember, aki inkább tönkretette a fegyverét, mint hogy a diplomáért cserébe átessen a tartalékostiszt-képzésen? A jelek szerint eltűnt a jólét süllyesztőjében; Nicholasnak immár kényelmes állása volt, nagyszerű kilátásai, nem is szólva az emberek feletti hatalomról. Ez volt a kulcs. Az idealizmus utat engedett sokkal realistább motivációknak: biztonság és tekintély és a család védelme. Az idő förtelmes varázslatot végzett a barátomon; már nem masírozott a járdán régi spanyol polgárháborús dalokat énekelve; sőt, ha egy fiatal előadó efféle dalszöveggel jönne hozzá, könnyedén kereshetne száz dolcsit.

– Megmondom, mit csinálok, ha a kormánynak kémkedsz – mondtam Nicholasnak. – Először is felhívom a kiadódat, és elmondom nekik. Másodszor, leparkolok a főbejárat előtt, és amikor látok egy fiatal előadót odamenni gitárral, nagy reményekkel és abszolút bizalommal irántad, megállítom, és megmondom neki, hogy...

– Bazmeg.

– Komolyan gondolom.

– Gondolom, akkor nem csinálhatom. – Megkönnyebbültebbnek láttam.

– Úgy van, nem csinálhatod.

– Tönkretesznek engem. Mint amikor az FBI eljött, ezek is engem akarnak. Tudod, milyen következményekkel jár, ha ártanak Valisnak?

– Valis tud vigyázni magára.

– De én nem.

– Ebben az esetben nem különbözöl tőlünk, többiektől – nyugtattam meg. – Mert én sem.

Ezzel véget ért a beszélgetésünk. A tanulság, mutathattam volna rá Nicholasnak, hogy ha azt tervezed, kémkedsz az emberek után, inkább ne mondd el senkinek. Hibát követett el azzal, hogy elmondta nekem, mert azonnal láttam magam előtt, hogy jelentést tesz rólam.