3

A politika felé orientált Nicholas ekkor már felfigyelt a fiatal kaliforniai szenátor, Ferris F. Fremont bimbózó karrierjére, aki 1952-ben indult Orange megyéből, tőlünk jóval délebbről, egy olyan reakciós térségből, hogy mi Berkeley-ben fantomföldnek láttuk, rettenetes rémálmok ködvilágának, ahol olyan jelenések szaporodtak, amelyek éppoly irtózatosak voltak, mint amennyire valóságosak – valóságosabbak, mintha tömör valóságból álltak volna. Orange megye, amit saját szemével egy berkeley-beli sem látott, volt a világ túlsó vége, Berkeley ellentéte; ha Berkeley az illúzió rabságában vergődött, elszakadva a valóságtól, akkor Orange megye lökte oda. Egy univerzumon belül a kettő nem létezhetett szimultán.

Mintha Ferris Fremont ott állt volna Orange megye pusztájában, és elképzelte Berkeley valótlan szolgaságát az állam északi végében, majd megborzongott, és olyasmit mondott magában, hogy Annak mennie kell. Ha a két férfi, Nicholas Brady északon és Ferris Fremont délen átlátott volna a hatszáz mérföldes távolságon, mindketten elszörnyedtek volna, utóbbi éppúgy, mint előbbi, amikor olvasott a berkeley-i Daily Gazette-ben Fremont politikai csúcsra töréséről, aki úgy kapott esélyt bejutni a Szenátusba, hogy leleplezte demokrata riválisa, Margaret Burger Greyson homoszexualitását.

Érdemes megjegyezni, hogy Margaret Burger Greyson átlagos szenátor volt, de Fremont győzelmének alapját nem a női szavazói, hanem a becsmérlő vádak jelentették. Fremont az Oceanside-ban kiadott újságja segítségével csapott le Mrs. Greysonra, és ismeretlen támogatók anyagi segítségével teleragasztotta az állam déli részét óriásplakátokkal, amelyek baljósan utaltak Mrs. Greyson nemi identitására:

KALIFORNIÁNAK EGYENES JELÖLT KELL!

GREYSON NEM FERDÜLT EL EGY PICIT?

Ilyesmik. Állítólag Mrs. Greyson életének egy megtörtént eseményén alapult, de valójában senki nem tudott biztosat.

Mrs. Greyson visszavágott ugyan, de nem perelt. Veresége után elnyelte a feledés, vagy talán, ahogy a republikánusok vicceltek, San Diego valamelyik melegbárja. Mondanom sem kell, hogy Mrs. Greyson liberális volt. A McCarthy-időkben a közvélemény nemigen különböztette meg a kommunizmust a homoszexualitástól, így Fremontnak csak el kellett indítani a sárdobálást, és máris nyert ügye volt.

Akkoriban Fremont tejfelesszájú bugris volt, kövér képű, mogorva alak, szemöldöke valóságos zanótos, fekete haját mintha gépzsírral nyalta volna le; hajszálcsíkos öltönyt, rikító nyakkendőt és kétszínű cipőt viselt, és az a hír járta, hogy még az ujjpercei is szőrösek. Gyakran fényképezték lőtéren, mivel a fegyverek voltak a hobbija. Imádott Stetson-kalapot hordani. Mrs. Greyson egyetlen replikája, ami valamekkora visszhangot kiváltott, egy keserű megjegyzés volt a választási eredmények kihirdetése után, miszerint Fremont aztán egyenesen lőni biztosan nem tud. Mindenesetre Mrs. Greyson politikai karrierje véget ért, Fremonté viszont elkezdődött. Azonnal Washington DC-be repült, hogy házat keressen magának, feleségének, Candynek és két dundibundi fiuknak, Amosnak és Donnak.

Hát azt látniuk kellett volna, milyen hatása volt ennek a sok szarnak Berkeley-ben. Berkeley nem viselte jól. A radikális diákmiliő nehezményezte, hogy a választás ilyen alapon dőlt el, azt meg még jobban, hogy Fremont Washingtonba ment. Nem Mrs. Greysont sajnálták, inkább a győztest rühellték; egyrészt, ahogy arra a republikánusok készségesen rámutattak, sok meleg volt Berkeley-ben, másrészt kétségtelenül töméntelen balos; Berkeley volt a világ balos fővárosa.

A világ balos fővárosa persze nem lepődött meg, amikor Fremont szenátort kinevezték egy Amerika-ellenes Tevékenységeket Vizsgáló Bizottságba. Nem lepődött meg, amikor a szenátor számos prominens liberálisról kiderítette, hogy a Kommunista Párt tagja. Viszont meglepődött, amikor Fremont szenátor kirukkolt az Aramchek-vádakkal.

Berkeley-ben élő ember nem hallott Aramchekről, beleértve a Kommunista Párt ott élő és tevékenykedő tagjait. Nem tudtak hova lenni döbbenetükben. Mi az az Aramchek? Fremont szenátor azt állította a beszédében, hogy a Kommunista Párt egy tagja, a Politbüró ügynöke némi ráhatásra átadott neki egy dokumentumot, amelyben az amerikai Kommunista Párt az Aramchek mibenlétét tárgyalja, és hogy ebből a dokumentumból kiderül, hogy az Amerikai Kommunista Párt pusztán fedőszerv, egy a sok közül, sőt, csupán ágyútöltelék, amely az igazi ellenséget hivatott álcázni, a hazaárulás igazi szervezetét, az Aramcheket. Az Aramchekben nincs hivatalos tagság, működése eltér minden megszokottól. Tagjai semmiféle filozófiát nem követnek se nyilvánosan, se máshogy. Ennek ellenére az Aramchek lopva átveszi a hatalmat az Egyesült Államok fölött. Az ember azért azt várná, hogy a világ balos fővárosában valaki csak hallott már ilyesmiről.

Akkoriban ismertem egy lányt, aki a Kommunista Párthoz tartozott. Mindig is furcsa volt, már azelőtt is, hogy párttag lett, de utána egyenesen elviselhetetlen. Mackónadrágot viselt, és közölte velem, hogy a nemi aktus a nők kizsákmányolása, egy ízben meg annyira bedühödött rám a barátaim miatt, hogy a cigarettáját beledobta a kávémba Larry Blake éttermében a Telegraphon. A barátaim trockisták voltak. Kettejüknek bemutattam, de politikai irányultságukat nem közöltem. Berkeley-ben az ember ezt nem tette. Liz másnap odajött az asztalomhoz a Larry Blake-ben, és nem szólt hozzám. Azt hiszem, bajba került a dolog miatt a Pártban. Na szóval, egyszer viccből megkérdeztem tőle, a Párt mellett nem tagja-e az Aramcheknek is.

– Ez kamu – tört ki. – Fasiszta hazugság. Nem létezik az Aramchek. Tudnék róla.

– Ha lenne, belépnél?

– Attól függ, mi lenne a célja.

– Megdönteni Amerikát.

– Miért, szerinted nem kellene megdönteni a monopolista kapitalizmust, ami elnyomja a munkásosztályt és imperialista háborúkat finanszíroz bábkormányokon keresztül?

– Szóval belépnél.

De még Liz sem tudott belépni az Aramchekbe, ha nem létezett. Miután a cigarettáját beledobta a kávémba, többé nem láttam; a Párt utasította, hogy ne beszéljen velem, és ő azt tette, amit mondtak neki. Ennek ellenére nem hinném, hogy valaha is magasabb tisztséget ért el a Pártban; tipikus beosztott volt, elszántan teljesítette a parancsokat, de sose igazán jól. Azóta is sokszor eszembe jut, mi lehet vele. Azt nem hinném, hogy ez kölcsönös; miután a Párt tilalmat rótt rám, szerintem a számára én megszűntem létezni.

Egy este Nicholasszal és Rachellel vacsoráztam, és valahogy előkerült az Aramchek-téma. A Szocialista Munkáspárt határozatban elítélte mind Fremont szenátort, mind az Aramcheket: az egyik az imperialista USA eszköze, a másik a militáns Moszkváé.

– Mindkét részről fedezik magukat – kommentálta Nicholas. – Az SZMP opportunista.

Rachel ajkán a berkeley-i egyetemisták tipikus felsőbbrendű mosolya derengett fel.

– Még találkozgatsz azzal a sráccal? – kérdezte Nicholas az SZMP-s szervezőt értve, aki tetszett a feleségének.

– Még szerelmes vagy a főnököd feleségébe? – vágott vissza Rachel.

– Hát... – motyogta Nicholas, a kávéscsészéjét forgatva.

– Szerintem Fremont ötlete remek – mondtam. – Elítélni egy szervezetet, ami nem is létezik... amit Fremont talált ki, mondván, az meg akarja dönteni a kormányt. Senki nem tudja elpusztítani. Senki nincs biztonságban tőle. Senki nem tudja, legközelebb hol bukkan fel.

– Berkeley-ben – vélte Nicholas.

– Kansas Cityben – mondtam. – A kontinens belsejében. Salt Lake Cityben... Akárhol. Fremont alakíthat Aramchek-ellenes szervezeteket, jobbos ifjúsági szervezeteket, hogy harcoljanak ellene, ahol csak felüti a fejét, örökké éber, fegyveres-egyenruhás kölyökbandákat. A Fehér Házba is bejut ezzel. – Csak vicceltem. De mint immár mindnyájan tudjuk, eltrafáltam. John Kennedy halála után, a bátyja halála után, és lényegében az Egyesült Államok minden fontos politikusának halála után csupán pár év kellett.