5

Ez így ment egy ideig. Amikor egy év múlva összefutottam Nicholasz-szal, még mindig nyomtatott oldalakat látott álmában, de már nem olyan gyakran. Érdekesnek találtam azt a felfedezését, hogy az írás mindig hajnali három és négy között jelenik meg.

– Ez biztos jelent valamit – véltem.

Annak a pár szónak, amit tisztán ki tudott venni, hozzá volt köze, bár biztos volt benne, hogy a neve sokszor előfordul a többi szövegben is. Ez a rész így szólt:

EGY ELADÓNAK BERKELEY-BEN

SOK GONDJA LESZ, DE VÉGÜL

Ennyi, a többit elfelejtette vagy csak elmosódott. Ebben az álomban a könyvet történetesen én tartottam elé; felé nyújtottam a lapokat, hogy olvassa el, és ő elolvasta.

– Biztos, hogy nem Isten beszél hozzád? – kérdeztem.

Ez népszerűtlen téma volt Berkeley-ben, már amikor szóba került egyáltalán; csak azért mondtam, hogy piszkáljam. De hát ő maga mondta, hogy a nagy nyitott lapok, a réginek tűnő könyvek bibliára emlékeztették. Ő maga kötötte össze a kettőt. Mindenesetre jobb szerette azt az elméletet, hogy egy földönkívüli intelligencia kommunikál vele egy másik csillagrendszerből, s emiatt tájékoztatott engem naprakészen a tapasztalatairól. Ha úgy döntött volna, hogy Isten volt, kétségtelenül nem beszél róla nekem, inkább egy lelkészt vagy papot keres fel, úgyhogy örülhettem, hogy ez az elmélete.

Mármint abban az értelemben örülhettem, hogy érdekelt a mondandója. Mivel azonban álmában én tartottam neki a nyomtatott könyvet, valamiképp belekeveredtem. De hiába voltam hivatásos science fiction író, még én se tudtam hitelt adni annak, hogy földönkívüli intelligencia kommunikál vele egy másik csillagrendszerből; azért nem vettem soha komolyan efféléket, mert ilyesmiket írtam, megszoktam, hogy a saját fejemből ásom elő tiszta kitalációként. Nem tudtam elképzelni, hogy ilyesmi valóban megtörténhet. Még a repülő csészealjakban sem hittem. Szerintem átverés volt, kitaláció. Vagyis mindazok közül, akikhez Nicholas fordulhatott, talán a legrosszabbat választotta.

Véleményem szerint Nicholas elméje a krónikus fantáziavilágához fordult, hogy kicsit kipárnázza azt a kis világot, amelyben élt. A Valisz-szal (ahogy ő nevezte) való kapcsolat elviselhetővé tette számára az életet, amely amúgy nem lett volna az. Úgy gondoltam, Nicholas muszájból kezd elszakadni a valóságtól. Túl sok volt neki, hogy lemezbolti eladó legyen tanult entellektüelek városában. Ez tipikus példa arra, hogy a valós megoldások hiányában az emberi elme hogyan kezeli a nyomorúságot.

Én így vélekedtem Valisról jó pár évig – egész addig a napig a hatvanas évek végén, amikor saját szememmel láttam, hogy Valis meggyógyítja Nicholas és Rachel kisfiának születési rendellenességét. De ez még odább van.

Mint később kiderült, Nicholas az elejétől kezdve sok mindent elhallgatott előlem. Jól kimérte a mondókáját. Nem akart őrültnek tűnni, és ez arról árulkodik, hogy maradt némi józan esze, egy-két ujjal még kapaszkodott a valóságba, amivel amúgy szinte minden kapcsolata megszakadt. Tisztában volt vele, hogy nem lenne szabad azt tapasztalnia, amit tapasztal, és azzal is, hogy ha valóban tapasztalja (mint ahogy igen), akkor legalább nem lenne szabad beszélnie róla. Azért választott engem, mert sci-fit írtam, ergo feltételezte, hogy a nem emberi lényekkel való kapcsolat terén toleránsabb, nyitottabb vagyok. Mert ebben Nicholas biztos volt: Valis nem ember.

Mindehhez a felesége, Rachel a lehető legdurvábban, leggúnyosabban állt hozzá. A berkeley-i egyetemistákra jellemző intellektuális vadsága egyre nyilvánvalóbb lett. Ahányszor Nicholas megpróbálta megtárgyalni előtte Valist, azonnal olyan gúnyos megjegyzések céltáblája lett, hogy le sem lehet írni. Az ember azt hihette volna, hogy Jehova tanúja lett, ami túlképzett feleségének egy másik végtelenül lenézett téma volt. Jehova tanúja vagy az Ifjú Republikánusok tagja – egy efféle abszolút förtelem. Valami, ami kizárja, hogy józan gondolkodású ember. És azt hiszem, az elbeszélései Valisról ezt el is érték. Aligha lehet hibáztatni Rachelt. Kivéve, hogy én úgy láttam, a szélsőséges keménység felesleges; simán átküldhette volna a Kaliforniai Állami Mentálhigiéniás Központba csoportterápiára.

Én még mindig azon a véleményen voltam, hogy Nicholasnak le kellene költöznie délre, el Berkeley-ből. El is utazott, de csak Disneylandbe látogatott. Azért persze az is utazás. Ehhez új gumit kellett venni a kocsijára; Rachellel a Plymouth csomagtartójába hálózsákot, sátrat és egy Coleman-tűzhelyt pakoltak be, így indultak el, hogy pénzt spórolva majd a tengerparton alszanak. Nicholasnak titkos küldetése is volt, amiről nem beszélt főnökének, Herb Jackmannek. A hivatalos verzió szerint ez csupán nyaralás volt. Valójában (vallotta meg nekem, legjobb barátjának) a Progressive Recordsot látogatja meg Burbankben, ahol volt egy ismerőse, a nyugati parti képviselőjük, Carl Dondero. Ez a kis lemezkiadó folklemezeket adott ki, amelyek Berkeley-ben jobban mentek minden másnál, s mivel Nicholas része volt a berkeley-i világnak, sokat hallgatott olyan folkénekeseket, mint Josh White meg Richard Dyer-Bennet, az összes létező Hudson Back Bay Ballad-lemez megvolt neki, és meg tudta mondani, ki hozta újra divatba az öthúros bendzsót (Pete Seeger, állította Nicholas, aztán az Almanac Singersről kezdett beszélni, akikkel Seeger álnéven énekelt). Az volt a terv, hogy ha tetszik neki, amit a Progressive Recordsnál lát, és tetszik neki, amit az ottaniaktól hall, akkor odamegy dolgozni. Carl Donderóval én egyszer találkoztam, és mind a ketten úgy véltük, hogy Nicholasnak legjobb lenne elhagyni Berkeley-t. Dondero így akarta ezt elérni.

Carl Dondero azt a baljós tényt nem vette számításba, hogy Los Angeles a világ dilis fővárosa; hogy minden vallásos, paranormális és okkult csoport innét ered és ide vonzza a híveit; hogy ha Nicholas délen telepedne le, magához hasonlók közé kerülne, azaz inkább rosszul járna, mint jól. Nicholas olyan térségbe költözne, amely enyhén szólva nem a józan ész mintaképe. Mit várhatnánk Nicholastól, ha ki lenne téve L. A. – nek? Minden valószínűség szerint Valis nyilvánosság elé kerülne, amint Nicholas szerény kapcsolata a valósággal végképp elsorvad.

Valójában Nicholas egyáltalán nem tervezte, hogy elköltözik Berkeley-ből. Túl szoros volt kettejük közt a kapcsolat. Azt viszont várta, hogy a Progressive Records tehetségkutatóival ebédeljen, akik majd bókolnak neki, itatják, ő meg győzedelmesen nemet mond és visszatér Berkeley-be, azzal a nagyszerű érzéssel, hogy egy életképes lehetőséget utasított vissza. Élete végéig lemezbolti eladó marad a Telegraphon; mondhatja majd magának, hogy ő választotta ezt, ahelyett, hogy hűtlenül L. A. – be költözött volna.

Ám amikor leért délre, főleg Orange megyébe és Disneylandbe, és ócska Plymouthjában volt ideje körülnézni, felfedezett egy váratlan dolgot, noha viccből én javasoltam neki. A térség egyes részei hasonlítottak a Mexikó-álomhoz. Igazam volt. Amikor Anaheimnél letért a sztrádáról – rossz kijáratnál, így Placentia városában kötött ki –, mexikói épületeket látott, alacsony fekvésű mexikói kocsikat, mexikói kávézókat és mexikóiakkal teli kis faházakat. Életében először botlott bele egy barrióba. A barrio Mexikóra hasonlított, kivéve, hogy voltak sárga taxik. Nicholas valóban kapcsolatba lépett látomásai világával. És ez mindent megváltoztatott a Progressive Records-állással kapcsolatban.

Rachellel visszatértek ugyan Berkeley-be, de nem maradtak. Most, hogy megtudta, az álmaiban látott világ valóban létezik, Nicholast nem lehetett megállítani.

– Igazam volt – mondta, amikor visszatért. – Nem álom volt. Valis azt mutatta meg, hol kellene élnem. Ott vár a végzetem, Phil, ami eltörpít mindent, amit csak el tudsz képzelni. A csillagokba vezet.

– Azt megmondta Valis, hogy miféle végzet? – kérdeztem.

– Nem – rázta a fejét. – Majd megtudom, ha itt az ideje. Ugyanaz az elv, mint a kémeknél: csak annyit tudsz, amennyit feltétlen tudnod kell. Ha megértenéd az egészet, szétdurranna a fejed. Megőrülnél.

– Nicholas, egy álom miatt felmondanál, és leköltöznél Orange megyébe?

– Abban a pillanatban, hogy megláttam a barriót Placentiában, felismertem. Minden épület és utca, minden elhaladó autó pontosan olyan volt, mint álmomban. Az utcán járó emberek, de még az utcatáblák is. A legapróbb részlet is stimmelt. Valis azt akarja, hogy leköltözzek oda.

– Mielőtt megteszed, kérdezz rá, miért. Jogod van tudni, mibe keveredsz.

– Bízom Valisban.

– És ha gonosz?

– Gonosz? – meredt rám Nicholas. – Ő a jó abszolút ereje az univerzumban!

– Ha rólam és az én életemről lenne szó, én nem bíznék benne ilyen vakon – mondtam. – Az életedről van szó, Nick. Itt hagyod a házad, az állásod és a barátaidat, mert ő mutat neked egy álmot, egy előzetest. Talán az egész csak a te jövőlátásod. Talán prekog vagy. – Több novellát is írtam prekogokról, sőt egy regényt is, a Jones világát, s hajlottam rá, hogy áldásnak és átoknak is lássam egyben. Nálam, főleg a regényben, a képesség a szereplőt hurokba zárta, saját determinizmusának áldozatává tette; kénytelen volt később megtenni azt, amit előtte látott, ahogy most Nicholas, mintha az, hogy előre látta, nem segítene elkerülni, hanem inkább csapdába ejti. A prekognitás nem szabadsághoz vezetett, hanem hátborzongató fatalizmushoz, ami most Nicholason is mutatkozott: Orange megyébe költözik, mert egy évvel korábban egy vízióban látta. Logikailag se füle, se farka. Nem éppen azért nem kellene odamennie, mert a látomás figyelmeztette? Kész voltam elismerni, hogy amit Nicholas az álom-vízióban látott, az Placentia barriójának pontos reprezentációja Orange megyében. Szerintem azonban ez inkább volt Nicholas paranormális képessége, mint egy földönkívüli entitással való kapcsolat. A józan ész határát valahol csak meg kell húzni. Ockham borotvájának elvét alkalmazva a legegyszerűbb elmélet az enyém volt. Nem kellett ebbe belerángatni egy másik, hatalmasabb elmét.

Nicholas azonban nem így nézte. – Nem az a lényeg, melyik elmélet gazdaságosabb, hanem hogy mi az igazság. Nem saját magammal kommunikálok. Én nem tudhatom, hogy a végzetem Placentiában vár. Ezt csak egy nagyobb, az emberinél magasabb rendű elme tudhatja.

– Talán a végzeted pontosan Disneyland közepén van. Lefekszel a hullámvasút alatt, és a kólán meg hot dogon élsz, amit ott adnak. Van vécé is. Mi kell még?

Rachel, aki mindent hallott, vegytiszta rosszindulattal nézett rám.

– Én csak azt csinálom, amit te – védekeztem. – Kigúnyolom. Te nem akarsz L. A. közelében élni, nem igaz, Rachel? Berkeley-től távol.

– Sose élnék Orange megyében – felelte vehemensen.

– Na tessék – néztem Nicholasra.

– A váláson gondolkozunk – árulta el nekem Nicholas. – Akkor ő tovább tanulhatna az egyetemen, én meg beteljesíthetném a végzetemet ott lent.

Ez valóságossá tette. Egy álmon alapuló válás. Furcsa indok. A válás oka? Azért hagytam el a feleségemet, mert egy másik vidékről álmodtam... amiről kiderült, hogy Disneylandtől délre, tíz mérföldre fekszik, rengeteg narancsfa közelében. A déli plasztikvárosok egyike. Irracionális volt, pedig Nicholas komolyan gondolta. És már évek óta házasok voltak.

Erre a problémára a megoldás három évre rá érkezett, amikor Rachel terhes lett. Azok még a pesszáriumos idők voltak, ami nem sokat ért. Ezzel vége lett az egyetemi karrierjének; miután a kis Johnny megszületett, már nem érdekelte, hol laknak. Elhízott és elhagyta magát; a haja zsírosan lógott; elfelejtett mindent, amit tanult, és inkább tévézett.

A hatvanas évek közepén Orange megyébe költöztek. Pár évre rá Ferris Fremont lett az Egyesült Államok elnöke.