9. FEJEZET

Másnap ismét homok és kimerültség várt rájuk.

Aznap este a menzán Call leroskadt az asztalhoz, zuzmóval teli tányérral meg egy halom süteménnyel, amelyekben látszólag kristályszemcsék csillogtak. Celia beleharapott egy sütibe. Úgy hangzott, mintha üveg ropogott volna a foga alatt.

– Biztos, hogy ezt meg lehet enni? – kérdezte Call Tamarától, aki épp valami lila pudingot kanalazott a szájába. Ajka és nyelve sötét indigókék lett tőle.

A lány gúnyosan nézett rá. Karikás volt a szeme, de egyébként összeszedettnek tűnt, mint mindig. Callt rendkívül bosszantotta ez. Arra jutott, hogy Tamara csakis robot lehet. Emberi érzelmek nélküli robot. Remélte, hogy rövidzárlatot kap.

Celia látta, milyen bősz képpel mered a fiú Tamarára, így megpróbált mondani valamit, ám tele volt a szája süteménnyel. Néhány hellyel arrébb Aaron épp a feladatukról beszélt:

– Mást se csinálunk, csak kisebb kupacokra válogatjuk a homokot. Órákon át. Jó, biztos megvan a maga oka, de…

– Hát, én nagyon sajnállak titeket – szakította félbe Jasper. – Lemuel mester tanoncai elementálokkal küzdenek, mi pedig csúcs dolgokat tanulunk Milagros mestertől. Tűzgömböket hoztunk létre, és a mester megmutatta, hogyan lebeghetünk a földben lévő ércek segítségével. Nekem sikerült pár centiméter magasra felemelkednem.

– Azta! – szólt Call. Hangjából sugárzott a megvetés.

– Pár centi! Ez aztán a magasság!

Jasper feléje perdült, szemében harag lángolt.

– Aaronnak meg Tamarának miattad kell szenvednie. Amiért olyan béna voltál a felvételin. Ezért ragadt az egész csapatod a homokozóban, míg mi szabadon játszhatunk a pályán.

Call érezte, hogy arcába szökik a vér. Ez nem volt igaz. Nem lehetett igaz. Látta, hogy a közelben ülő Aaron a fejét csóválja, és szólni akar. Jasper azonban még nem végzett. Gúnyosan hozzátette:

– És a helyedben én nem venném semmibe a lebegést, Hunt. Ha képes volnál lebegve közlekedni, akkor talán nem lassítanád le örökké Tamarát meg Aaront a bicegéseddel.

Amint a szavak elhagyták a száját, Jasper döbbentnek tűnt, mintha még ő maga sem akart volna ilyen messzire menni.

Nem először mondott valaki ilyesmit Callnek, mégis mindig olyan érzés volt, mintha egy vödör hideg vizet zúdítottak volna az arcába.

Aaron felkapta a fejét, elkerekedett a szeme. Tamara az asztalra csapott.

– Fogd be, Jasper! Nem Call miatt válogatunk homokot. Hanem miattam. Én tehetek róla, oké?

– Mi? Dehogyis! – Jasper teljesen értetlennek tűnt.

Nyilvánvalóan nem akarta felzaklatni Tamarát. Sőt talán abban reménykedett, hogy sikerül lenyűgöznie a lányt. – Te nagyon ügyes voltál a vaspróbán. Mind remek pontszámot értünk el, kivéve Callt. Ő lenyúlta az én helyemet. A mesteretek megsajnálta, és azt akarta…

Aaron felállt, és marokra szorította a villáját. Rém dühösnek tűnt.

– Az nem a te helyed volt – vágta Jasper képébe. – Nem a pontszám a lényeg. Az a fontos, hogy kit akar tanítani a mester… és én pontosan tudom, hogy Rufus mester miért nem akart tanítani téged.

Olyan hangosan mondta, hogy a közeli asztaloknál ülők megbámulták őket. Aaron még egy utolsó, megvető pillantást vetett Jasperre, majd lehajította a kezében szorongatott villát az asztalra, és merev léptekkel elvonult.

Jasper visszafordult Tamarához.

– Ezek szerint két őrült van a csapatodban, nem csak egy.

Tamara hosszan, eltűnődve nézte Jaspert. Majd felkapta a pudingos tálkáját, és fejjel lefelé fordítva a fiú feje búbjára nyomta. Jasper arcán lila krém folyt le. Meglepetten kiáltott fel.

Call egy pillanatra reagálni sem tudott a döbbenettől. Aztán elnevette magát. Ahogy Celia is. Az egész asztaltársaság nevetésben tört ki, miközben Jasper igyekezett leszedni a fejéről a tálkát. Call még hevesebben kacagott.

Tamara azonban még csak el sem mosolyodott. Úgy tűnt, el sem hiszi, hogy így elveszítette az önuralmát. Hosszú másodpercekig dermedten ült, majd talpra kászálódott, és a kijárat felé rohant, Aaron után. Kimiya, a nővére rosszallóan, karba tett kézzel figyelte a terem túlsó feléből.

Jasper az asztalra lökte a tálat, és leplezetlen gyűlölettel teli pillantást vetett Callre. Haját beborította a puding.

Rosszabb is lehetett volna – mondta neki Call. – Lehetett volna az a zöld trutyi.

Ekkor Milagros mester termett ott Jasper oldalán. Pár szalvétát nyomott a fiú kezébe, és faggatni kezdte őket, hogy mégis mi történt. Lemuel mester, aki a legközelebbi asztalnál ült, most felállt, és odajött, hogy mindenkit leszidjon. Még a felénél sem tartott, amikor megjelent Rufus mester, a szokásos közönyös arckifejezéssel. A felnőttek csak mondták a magukét, Call azonban nem figyelt oda rájuk.

Call nem emlékezett, hogy életének tizenkét éve alatt az édesapján kívül bárki is a védelmére kelt volna. Sem akkor, amikor a többiek kirúgták alóla a lábát focizás közben, vagy kinevették, amiért tesiórán kispadra kellett ülnie, sem akkor, amikor minden csapatba őt választották be utoljára. Arra gondolt, ahogy Tamara Jasper fejére borította a pudingot, meg arra, ahogy Aaron azt mondta, Nem a pontszám a lényeg. Az a fontos, hogy kit akar tanítani a mester, és ez megmelengette a szívét.

Aztán belegondolt, valójában miért is akarja tanítani őt Rufus mester, és a melegség elillant.

Egyedül ment vissza a szállásukra a visszhangzó sziklafolyosókon át. Amikor odaért, Tamara a kanapén üldögélt, kezében egy gőzölgő kőbögrével. Aaron halkan beszélt hozzá.

– Figyu… – szólalt meg Call. Feszengve állt az ajtóban, nem tudta, nem lenne-e jobb inkább sarkon fordulni és elmenni. – Köszi, hogy… Hát szóval, köszönöm.

Mivel még kínosabb lett volna továbbra is a küszöbön álldogálni, Call hagyta, hogy becsapódjon mögötte az ajtó, és elindult a szobájába.

– Call, várj! – szólt utána Tamara.

A fiú megfordult, két társára nézett. Aaron a kanapé karfáján ücsörgött, gondterhelten figyelve Callt meg a lányt. Tamara frizurája továbbra is tökéletes volt, háta egyenes, arca azonban ki volt vörösödve, mintha sírt volna. Aaron tekintete nyugtalanságról árulkodott.

– Én tehetek arról, ami a homokkal történt – mondta Tamara. – Ne haragudj! Ne haragudj, hogy bajba kevertelek! Ne haragudj, hogy eleve ilyen veszélyes dolgot javasoltam! És ne haragudj, amiért nem kértem hamarabb bocsánatot!

Call vállat vont.

– Én kértelek, hogy találj ki valamit… bármi is legyen az. Nem te tehetsz róla.

A lány furcsán nézett rá.

– De hát azt hittem, haragszol.

Aaron bólintott.

– Igen, azt gondoltuk, hogy dühös vagy ránk. Gyakorlatilag nem szóltál hozzánk már három egész hete.

– Nem is igaz – ellenkezett Call. – Ti nem szóltatok hozzám három egész hete. Ti haragudtatok meg énrám.

Aaron zöld szeme tágra nyílt.

– Miért haragudtunk volna? Te kerültél bajba Rufus mesternél, nem mi. Nem kented ránk az egészet, pedig megtehetted volna.

– Nekem kellett volna, hogy több eszem legyen – mondta Tamara, olyan erősen markolva a bögréjét, hogy elfehéredett a keze. – Ti ketten szinte semmit sem tudtok a mágiáról, a Magisztériumról, az elemekről. Én viszont sokat hallottam már ezekről. És a… a nővérem…

– Kimiya? – kérdezte Call értetlenül. Sajgott a lába.

Leült a dohányzóasztalra, és megdörgölte a térdét a pamut egyenruhán keresztül.

– Volt egy másik nővérem is – suttogta Tamara.

– Mi történt vele? – kérdezte Aaron, szintén fojtott hangon.

– Szörnyűség – felelte a lány. – Olyan lénnyé változott, amiről beszéltem nektek… emberi elementállá. A mágusok legeslegjobbjai képesek úgy úszni a földben, akár hal a vízben, kőtőrt elővarázsolni a sziklafalból, villámot lehívni az égből, vagy óriási örvényt kavarni. A nővérem is a legjobbak közé akart tartozni, így addig erőltette a varázserejét, míg az el nem uralkodott rajta.

Tamara a fejét csóválta, és Call kíváncsi volt, vajon mi jelenhet meg a lány lelki szemei előtt, miközben erről mesél nekik.

– Az a legrosszabb, hogy édesapám eleinte nagyon büszke volt rá, amikor még sikert aratott. Apám azt hajtogatta Kimiyának meg nekem, hogy példát kellene vennünk a nővérünkről. Most viszont a szüleim egyáltalán nem beszélnek róla. Még a nevét sem hajlandóak kimondani.

– Mi a neve? – kérdezte Call.

Tamara meglepettnek tűnt.

– Ravan.

Aaron keze egy pillanatra megállt a levegőben, mint aki vállon akarja veregetni a lányt, de nem biztos benne, hogy szabad-e.

– Nem fogod úgy végezni, mint ő – mondta. – Nem kell ettől félned.

Tamara ismét a fejét ingatta.

– Azt mondogattam magamnak, hogy nem leszek olyan, mint apám meg a nővérem. Hogy soha nem fogok kockáztatni. Be akartam bizonyítani, hogy képes vagyok mindent szép szabályosan csinálni, egyetlen kanyart sem levágni… és még így is én leszek a legjobb. De aztán mégis levágtam a kanyart… és nektek is megtanítottam, hogyan kell. Semmit sem bizonyítottam.

– Ne mondj ilyet! – szólt Aaron. – Ma este igenis bizonyítottál valamit.

Tamara szipogott.

– Micsodát?

– Hogy Jaspernek jól áll a pudingos haj – szólt közbe Call.

Aaron a szemét forgatta.

– Én nem ezt akartam mondani… bár nagyon sajnálom, hogy nem láthattam.

– Elég király volt – vigyorgott Call.

– Tamara, bebizonyítottad, hogy fontosak neked a barátaid. És te is fontos vagy nekünk. És ügyelni fogunk rá, hogy többé ne vágj le kanyart. – Aaron Callre nézett.

– Igaz?

– Igaz – felelte a fiú, bakancsa orrára meredve. Nem volt meggyőződve róla, hogy ő a legalkalmasabb személy erre a feladatra. – És Tamara…

A lány megtörölte a szeme sarkát tunikája ujjával.

– Igen?

Call nem nézett fel, érezte, hogy zavarában elpirul, még a nyaka és a füle is lángolt.

– Még soha senki nem állt ki úgy értem, mint ti az előbb.

– Te most tényleg valami kedveset mondtál nekünk? – hüledezett Tamara. – Jól érzed magad?

– Nem tudom – felelte Call. – Talán le kéne dőlnöm.

De nem dőlt le. Késő éjjelig fennmaradt beszélgetni a barátaival.