Ötödik fejezet

Alighogy beléptek a kellemes, szépen berendezett kávéházba, Miss Bedouin integetett feléjük:

– Kérem, kérem, nem ülnének az asztalomhoz?

– De még mennyire, hogy ideülnénk – örvendezett Pete. Úgy ültek le, hogy közrevették Miss Bedouint, aki láthatóan nagyon büszke volt rájuk.

– Csak azt szeretném tudni, hogy engedhette meg Maren, hogy ilyen csinos hölgy kerüljön az irodádba – húzta Pete Larsot. – A végén még...

– Mr. Freid – intette le Miss Bedouin –, nekem semmiféle szexuális terveim nincsenek senkivel.

Pete odakacsintott Larsnak:

– Ezt nevezem őszinte beszédnek – mondta nevetve.

„Én is lehetnék őszinte” gondolta Lars keserűen „ha kevesebbet tudnék. Az őszinteség az egyszerű emberek luxusa. Bárcsak még egy lehetőséget kapnék. De hiszen van lehetőség! Talpra kell állni! Először is abba kell hagyni a gyógyszerszedést. Újra megtanulhatom, hogyan kell természetesen elaludni.”

– Miss Bedouin – mondta mosolyogva –, én szerelmes vagyok önbe. No persze nem testi szerelemre gondolok, csakis lelkire.

– Rendben van – mondta Miss Bedouin.

– Valami csodálatféle, amit ön iránt érzek.

– Ne vacakolj, Lars! – mulatott rajtuk Pete.

– Csodálod, de nem akarsz ágyba bújni vele? Mire véljem ezt? Gyerekes gondolat. A szerelem a te korodban az ágyat is jelenti. Nincs igazam, Miss... izé.

– Hadd magyarázzam meg! – erősködött Lars.

– Senki se kíváncsi a magyarázkodásodra – intette le Pete.

– De akkor is... azt csodálom, hogy olyan egyenes...

– Na, annyira azért biztos nem – mosolygott Pete.

– De igenis, túl egyenes vagyok – fortyant fel Miss Bedouin. – Pontosan ezt akartam mondani. És ez még nem minden...

Az asztaluknál egy ódivatú ruhába öltözött öregember jelent meg.

– Mr Lars? – kérdezte, és Larsra nézett.

– Az vagyok – felelte ő.

– Kérem, bocsásson meg a zavarásért – mentegetőzött az idegen –, de van itt egy probléma, amit csak ön tud megoldani.

– Kérem, Miss Bedouin, hívjon rendőrt – szólt oda Lars a titkárnőjének. Az várakozón toporgott.

– Menjen csak – bíztatta Pete –, úgy látom, valakinek tényleg szüksége van egy kis rendőri segítségre.

Miss Bedouin elment, de az idegen nem zavartatta magát.

– Nézze, uram, tényleg csak pár szót szeretnék kérdezni. – Néhány színes fotókópiát vett elő, és Lars elé tette őket.

– Lars azonnal felismerte a papírt is, meg a tervrajzokat is. Egytől egyig az ő irodájából kerültek ki. Itt volt minden fegyverterv a 260-as számútól a 265-ösig.

Lars dühbe gurult:

– Megőrült maga? – támadt a jövevényre. – Honnan jött, és mit képzel? Ennél nagyobb szemtelenséget még nem láttam. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy létezik még a világon egy szervezet, amelyik ennyire ne tartaná be a konspiráció íratlan szabályait.

– Sajnálom – mondta az öregember –, igen, bevallom, szovjet hivatalnok vagyok. A nevén Aksel Kaminsky. Természetesen megkérdeztem volna hivatalos úton is, de ön is tudja, hogy nincs rá mód. Kérem, nézze meg ezeket a rajzokat!

Lars süketnek tettette magát.

– Amint látja, a vázlatok az ön irodájából valók. Valaki, talán ön ismeri is a kézírását, azt írta rá, hogy: „evolúciós fegyver”. Erre itt, a 265-ös számúra.

– Ne is törődjön vele – szólt közbe Pete – valaki leskiccelt egy tervrajzot – tudja, hogy van ez.

– Szó sincs róla, ez nem egy skicc. Már a prototípusa is meg kell, hogy legyen – tiltakozott az idegen.

Közben a kávéház elé megérkezett a rendőrautó, és két állig felfegyverzett rendőr szállt ki belőle.

Késlekedés nélkül becsörtettek a helyiségbe, és nem is titkolták, hogy veszélyes ellenfelet keresnek.

– Ide, kérem! – intett nekik Lars. Hogy utálta az ilyesmit, és most mégis meg kell tennie. De hát mit is tehetne mást? A szovjet ügynök kicsit túl messzire ment. Tudnia kellett, hogy büntetlenül nem teheti ezt. – Kérem uraim – szólt az odaérkező rendőröknek – alighanem ez az úr itt egy szovjet ügynök. Legyenek szívesek tartóztassák le. Az ügyvédem hamarosan jelentkezik önöknél.

– Tulajdonképpen csak annyit akartam megtudni, hogy mire vonatkozik ez a szám itt: ez a 76-os.

Lars nem válaszolt. A rendőrök kivezették az engedelmes ügynököt, és elrobogtak a rendőrkocsival.

– Ennyit erről – mondta Pete. – Végülis nem volt olyan vészes. De százat teszek egy ellen, hogy nem a SeRKebtől volt, hanem a követségtől.

– Én is – bólintott Lars.

– Érdekes, mennyire érdeklődnek a 265-ös iránt – tűnődött Pete. – Nekünk nem volt vele gondunk. Lars! Nem gondolod, hogy meg kellene vizsgáltatnod a hivatalodat mondjuk a CIA-val vagy az FBI-jal?

– Semmi értelme. Senki se állíthatja meg őket.

És mi lehet a 265-össel? Ha egyszer ők azt mondják, hogy valami nem stimmel, akkor annak utána kellene járni. Elvégre odaát a keleti blokkban ugyanolyan jó szakemberek vannak, mint itt. Miért nem derült ki semmi az összeszerelés során? Hiszen már megvan a prototípus, pont ezen a héten kerül kipróbálásra.

„Mindegy” gondolta rosszkedvűen – „Ezt rájuk kell bíznom. Az én dolgom a tervezés, az övék a megvalósítás. Nem szólhatok bele a dolgukba. Ez sértő lenne. Meg kell várnom, amíg kipróbálják.”

Oh, bárcsak jobban utána lehetne járni. ezeknek a szörnyetegeknek! De hát nem lehet. Úgy van berendezve a szervezet, a Natsec, hogy ott mindenki csak részfeladatot kaphat. A nép meg semmiről sem tud. Nyugodtan él, dolgozik, keresi a boldogságot, és megvan róla győződve, hogy a hatalom gondoskodik a maximális biztonságról. Maximális biztonság! Abban igaza van a Natsecnek, hogy az emberek csak akkor hisznek egy fegyverben, ha az robban és lángol, és el sem tudják képzelni, hogy amit a. kormány legújabb fegyverként felvonultat a képernyőn, az semmi más, mint szemfényvesztés. Az igazi fegyver a 265-ös és társai. Ezek ellen aztán nincs menekvés. Persze, hogy csak néhány ember tud róluk, ós a média még csak meg sem sejtheti. Hogyisne. Elég lenne, ha csak a legkisebb részlet az emberek elé kerülne, és kitörne a pánik. Érthető, ha a hatalom mindent megtesz, hogy senki ne tájékoztathassa a külvilágot... Lars bele sem mert gondolni, mennyi mindent megtehet...

– Hirtelen visszapottyant a valóságba. Ez itt Joe kávéháza, és a férfi, aki mellette ül, Pete, a barátja.

Felállhatna, és kikiálthatná a világba:

„Hé, emberek! Becsapnak benneteket! Az életetekkel játszanak. Ti mindent elhisztek? ne hagyjátok magatokat. Ragaszkodjatok hozzá, hogy megmutassák nektek a valóságot! Én tudom. A szovjet követség is tudja, és Pete, és Nitz tábornok... Nektek is jogotok van hozzá.”

A 265-ös terv. Igen, igen, be kell vallania, hogy ez nőtt legjobban a szívéhez, mert ötletes, félelmetes, és a hatása egyszerűen lenyűgöző. Élete legsikeresebb munkája.

A 265-ös fegyver olyat tud, amitől keletnek is és nyugatnak is elállna a lélegzete, ha tudna róla. Égy fegyver, ami képes visszavetni a magasabbrendű élőlényeket az evolúció kezdetére, két milliárd évet lépve át néhány másodperc alatt. És öt mérföldes körzetben képes kifejteni a hatását. Aki vagy ami öt mérföldes körzeten belül él, az másodpercek alatt parányi kis egysejtűvé változik.

Ez aztán a fegyver! Az isten persze biztosan a kezét dörzsöli örömében, hogy kaphat még egy lehetőséget.

Ma már látszik, hogy hat nap alatt csak összecsapni lehet egy munkát, nem pedig becsületesen elvégezni.

Ezt mostanára szegény jóisten is belátta. No, de sebaj. Ha visszakerül az emberiség a kezdeti létformába, élőről kezdődhet minden. Akkor nyilván nem volt több ideje a nagy műre, de most lesz. Most már tudja, mi forog kockán.

Az ember csodákra képes? Hát persze. Ma már mindenki megjelenítheti az otthonában is a csodákat; használhatja a technika vívmányait, a gépeket, amelyek néhány évszázaddal ezelőtt rémülettel töltötték volna el az embereket.

– Például a gátak, a csatornák a kezdet kezdetén – mormolta maga elé.

– Tessék? – kapta fel a fejét Pete.

– Nézd csak meg a történelmet, és látni fogod, hogy szinte megállás nélkül fejlődtünk. Most azt hiszem, hogy előre ki lehetett jelölve az utunk.

– Fogalmam sincs, miről beszélsz.

– Arról, hogy semmit se tehetsz ellenük. Ez egy maffia.

– Te egyre hülyébb leszel! – csóválta a fejét Pete. – Most mi van? Csak nem hagyod, hogy az a szovjet ügynök teljesen bepörgessen!

– Lent Montereyben, ahol a vállalatod kipróbálja a prototípusokat – holnap talán a levegőbe repül az egész. Ég és föld összedőlhet egyetlen másodperc alatt. Még az örökéletű műholdak is eltűnhetnek az égről. Akkor kellett volna gondolkodnunk, amikor a 221-est sikerre vittük. Pete! Tagadd le, hogy tudtad, mi lesz belőle!

– Fogd be a szád! – mordult rá Pete.

Szó nélkül itták ki a kávéjukat.