5669. ŐSZ

AKADÁLY

Fionn Areth végérvényesen elkötelezte magát az elkövetkező hetekre, és a kora hajnali derengésben megjelent Daenfal keleti kapujánál. Mérföldekkel távolabb, Ataina-ben a nap még nem törte meg az éjszaka uralmát. A Keserű-sivatag határát képező dombon, az Althain Toronyban pihenő varázsló azonban nem szunyókált. Amikor a földháló áramlása figyelmeztette a karaván indulására, éppen a jegyzeteit egészítette ki. A torony nyugati ablakán kipillantva még mindig sötét égboltot, pislogó csillagokat és ezüstösen világító holdat látott. A toll sercegése egyik pillanatról a másikra abbamaradt. Sethvir hátrapillantott a válla felett. Szeme és összeráncolt homloka szomorúságot sugárzott.

- Luhaine? - suttogta. - Maradj Verrainnel a Meth-szigeten. Már mindent megpróbáltam. Egyelőre semmit sem tehetünk.

Szívdobbanásnyi ideig a toronyszoba teljes csendbe burkolózott. Egyetlen gyertya sem égett a helyiségben. A sötétben a faragványok, amelyek az asztallapot támasztották alá, elmosódtak. A kőből kifaragott agyarak és karmok némán és láthatatlanul várakoztak. Egyedül a levegőben felgyülemlő feszültség utalt arra, hogy valami nincs rendben.

Sethvir félretolta a pergament és a tintatartót, mert megérezte a hirtelen feltámadó hideg légáramlatot. A másik ezek szerint figyelmen kívül hagyta a kérését. A következő pillanatban megérkezett a szellemvarázsló. A forgószél végigsöpört az asztalon heverő feljegyzéseken, és az áramlat ereje visszazárta a kinyitott könyvek borítóját.

- Remélem, hogy azok az átkozott boszorkányok Sithaer hét tüzében fognak senyvedni ezért az iszonyatos tettükért!

Luhaine nyomában hamarosan elült a kavarodás, és már csak a varázsló közvetlen közelében mozgott a levegő. Sethvir tartalék tollai megremegtek a másik dühétől. Az Őrző lecsapó kobraként kapott utánuk, és megakadályozta, hogy szanaszét szóródjanak a szobában.

- Egyáltalán nem lettem olyan szeleburdi, mint Kharadmon -szólalt meg Luhaine válaszul Sethvir összehúzott szemöldökére. - Ha én dühöngök, annak nagyon is jó oka van. A korianek nagyasszonyának nincs lelke, nincsenek erkölcsei, és nem szorult belé egy cseppnyi könyörület sem. - Mivel a testét elvesztett varázslónak nem volt szüksége arra, hogy levegőt vegyen, szünet nélkül folytathatta a szónoklatot. - Remélem a fekete szíve örökké a lángok között fog égni, és halála után a fátyol túloldalának legsötétebb mélyére kerül. Ha a véleményemre vagy kíváncsi, szívesen beavatlak. Szerintem az életét meghosszabbító varázslatok mostanra teljesen elvették az eszét.

- Egyszerűen csak fél - válaszolta Sethvir nyugodtan.

- Hát félhet is! - vágott vissza Luhaine, akinek a dühe lassan méltatlankodásba fordult. - Az a szerencsétlen beavatott, akit utódjául választott, a legelső próbát sem fogja túlélni. Ezzel neki is tisztában kell lennie, és Lirenda sem ostoba. De még ez az igazságtalan bánásmód sem jogosítja fel arra, hogy egy ártatlan gyermeket használjon fel korábbi rangjának visszaszerzésére.

- Fionn Areth-ről beszélsz? - tette fel a kérdést Sethvir, akinek a hangjába kimerültség vegyült. Ahogy elengedte a tollakat, a válla megereszkedett. Felemelte a legutóbb használt íróeszközt, és a hegyét köpenye ujjába törölte, újabb folttal szaporítva az eddigieket.

Luhaine továbbra sem állapodott meg. A terem távolabbi végébe húzódva rótta a köröket.

- Felfogadták a fiút karavánkísérőnek. Nyilán te is tudod, hová tartanak! Nem? Jaelotba!

- Láttam - válaszolta Sethvir, akinek a szeme körüli barázdák elárulták a fiú iránt érzett sajnálatát.

Luhaine ellebbent az ablak előtt. A megviselt zsaluk panaszosan megnyikordultak, és nekicsapódtak a falnak. Finom rozsda hullott a szoba padlójára.

- Mentsd meg! - kérte. - Nem állíthatod azt, hogy a fiú máris elveszett. Dögevő keselyűk vagyunk, ha nem segítünk neki a szökésben. Főleg a legutóbbi események tükrében. Morriel csak azért műveli ezt az egészet, hogy visszaszerezze korlátlan hatalmát a Nagy Kapukő felett.

Sethvir felpattant. A mozdulatlanul eltöltött napok alatt a ruhájára rakódott por most egy szempillantás alatt felszállt.

- Kit küldhetnék? Traithe nincs jól mostanában. Vastmarkba küldtem, hogy térképezze fel az új törésvonalakat. Bármilyen nehezebb feladat végzetes lehetne a számára.

- Akkor Asandir ment Camris-be? - kérdezte meg Luhaine, majd hallgatásba merült.

- Igen, most újítja meg a Varázsló Birtok védelmeit. - Sethvir visszaült, és állát ökölbe szorított kezére támasztotta. - A falakon repedéseket észleltünk, amelyek könnyen súlyosabbá válhatnak. Ezt nem lehet egyszerű foltozgatással elintézni. Nem rendelhetem vissza idő előtt, hacsak nem akarjuk azt, hogy a khadrimok megtizedeljék Tysan kereskedőit és földműveseit.

Luhaine a tőle várható borúlátással vette át a szót.

- Nem lenne szabad hagyni, hogy bármelyikőnk is egyedül lásson el ilyen feladatokat. - Túl nagy volt a kockázat; a bonyolult mágia könyörtelen bosszút állt minden apró hibáért. De a legrosszabb mégis az volt az egészben, hogy a védővarázslatok megerősítése öt teljes hetet vett igénybe.

- Ezzel nem várhattunk tovább - sóhajtott fel Sethvir, aki együttérző hallgatásba merült. Luhaine az orra alatt motyogva dühöngött tovább.

Althain Őrzője sem volt elégedett a jelenlegi helyzettel. Amióta Morriel visszakapta a Nagy Kapukövet, egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy összehívja az elöljárókat, és a fókusz segítségével minél jobban kitanítsa őket hatalmuk egyesítésére. Most már tizenkét varázslónő volt képes összekapcsolódni, és ez a szám még korántsem volt végleges. Mindegyikük újabb lökést adott a Legfőbb kezében összpontosuló hatalomnak. Ilyen erővel szemben egyetlen szellemvarázsló sem léphetett fel anélkül, hogy ne tette volna ki magát szörnyű veszélyeknek. Mivel a fizikai valójuk hiánya miatt nem kötődtek szorosan az anyagi világhoz, ezért a nagyasszony által irányított energiák foglyul ejthették volna őket. A korianek fókuszkristálya még a Hetek számára is veszélyt jelenthetett.

Csak egyetlen olyan szellemtársuk volt, aki a ravaszsága révén könnyedén kijátszhatta volna az ellene irányuló támadást. A varázslónők egyesített tudata és az ametisztbörtön fenyegetése az ő számára nem jelenthetett volna nehézséget.

- Már próbálkoztam az utolsó lehetőséggel is - rázta meg szomorúan a fejét Sethvir. - Davien azonban nem válaszolt a hívásomra.

- Remélem, elégedettség tölti el az Árulót, ha elbukunk - mordult fel Luhaine. - Ha majd egy nap kidugja az orrát a Kewar-barlangból, igencsak meglepődik. Akkor azonban már hiába csodálkozik el azon, hogy eltűnt a napfény, és a Koriathain uralja a világot.

- Ilyen könnyen feladod? Ez egyáltalán nem rád vall - simított végig Sethvir a szakállán. Alig látható szikra villant a szemében. - Az évszak nekünk kedvez. Mit gondolsz, egy korai vihar a Skyshiel-hegység hágóin késleltethetné a karaván megérkeztét?

- Már indulok is - vállalta magára a feladatot Luhaine. Szavaiból kiérezhető volt, hogy csak a jelenlegi szorult helyzetre való tekintettel volt ilyen önzetlen. Azonnal el is indult. - Azért arra szeretnélek emlékeztetni, hogy az időjárással való játszadozás inkább Kharadmon specialitása, mint az enyém.

- Akkor vedd át az ő helyét! - ajánlotta Sethvir a láthatatlan társának.

Méltatlankodó horkantás volt a válasz valahonnan a távolból.

- Ó, dehogy! Hadd maradjon csak a csillagok között. A védővarázslat őrzése és az üresség miatt érzett unalom talán még a javára is válhat. Legalább megtanulja értékelni, hogy milyen kiváltság az, amikor emberek között lehet.

Az ismét egyedül maradt Sethvir kihúzta magát, és újra rögzítette a zsaluk kilazult falikampóit. A félbehagyott pergament becsúsztatta egy napraforgómaggal és makkal teli váza alá, amelyet az ablakpárkányon időnként megjelenő madaraknak és rágcsálóknak tartogatott. Aztán a könyökére támaszkodva végignézett a messzeségen. A szél belekapott a szakállába és a hajába. A varázsló azonban egész addig az ablakban maradt, amíg a hajnal szürkesége el nem halványította az éjszaka csillagképeit.

Azok a sokatmondó tények, amelyeket nem osztott meg Luhaine-vel, egyre jobban nyomták a szívét. Talán a másik sikerrel jár, és a vihar képes lesz addig késleltetni Morriel tervét, amíg Asandir nem végez a dolgával. Azonban több olyan szál is futott az ismeretlen felé, amelyekkel semmit sem kezdhettek. A földháló kíméletlenül feltárt minden apróságot.

Ahogy a napkorong Araethura fagyos lápvidéke fölé emelkedett, Sethvir észrevett egy nyugat felé igyekvő futárt. A férfi felszállt egy, a Halwyth-erdő irányába tartó uszályra. A táskájában Holló Raiett kémeinek jelentése lapult, amely Lysaer legközelebbi magas rangú tisztjének szólt. Legkésőbb két hét múlva a hírnök eljut Morvain falai közé. Innen egy gyors gályára felszállva gyorsan Dyshentbe érhet. Tysanben hamarosan tudomást szereznek arról, hogy a daenfali piactéren kardozni láttak egy olyan férfit, akire tökéletesen ráillik az Árnyékmester személyleírása.

Sethvir összerezzent, ahogy az első fecskék csiripelve kirepültek a fészkükből. Az aranyló reggeli fény végigömlött a torony oldalán, és a varázsló elindult, hogy főzzön egy teát. Remélte, hogy ettől megnyugszik. Semmi sem gátolhatja meg az újabb katasztrófát, még akkor sem, ha Asandir képes időben beavatkozni. Fionn Arethet olyan kilátástalan helyzetbe sodorja az ifjúkori hév, hogy semmi bizonyosat nem lehetett megállapítani a jövőjéről.

Egyetlen vigaszt tudott csak kiolvasni a földháló rosszabbnál rosszabb híreiből: Arithon s’Ffalenn és a Khetienn fedélzetén tartózkodó legénysége legfeljebb a távolból szemlélheti a konfliktust. Csaknem tízezer mérföldnyi feltérképezetlen óceán választotta el őket a kontinens katasztrófával fenyegető eseményeitől.