15.

Maia dühös volt a férfira, de még inkább a Kölyökre. A legdühösebb azonban önmagára volt. Az átkozottul heves vérmérséklete, az sodorja bajba mindig!

Szerette a férfit, igazi, mély szerelemmel. Nem is értette miért? Ennekelõtte soha nem érzett így senki iránt, honnan tudta volna, mihez kezdjen az érzéssel?! Persze, hogy kimutatta, õ mindig is ilyen volt: ami a szívén az a száján. A csók is!

Nem gondolta, hogy egy csók ártalmas lehet! Kinek árthat egy csók? Kettõ, három – mert három volt, ha jól emlékezett. Persze igaza van a férfinak, jobban is vigyázhatott volna! Ha arra gondol, õ mi mindenre lenne képes, ha Fierest egy másik nõvel látná!

Nos, úgy tûnik a féltékenységet csak a saját kárán tanulja meg tolerálni az ember. Legalább azt ne mondta volna, hogy befejezte! Vagy ha mondta, akkor legalább ne tette volna hozzá, hogy egy életre! Nem hogy élete végéig nem fogja kibírni, de egy óráig sem! Pontosítsunk: már most megcsókolná a férfit, ha itt lenne. Dacolna a függõleges fal okozta nehézségekkel!

Bárhogyan is: a csókkal egynelõre várnia kell. Legalább addig, amíg felérnek. Igen: ha felérnek, meg fogja csókolni a férfit!

Hogy mégsem így történt, az nem rajta múlott…