14.

Mikor elérték az akna fenekét, már fogalmuk sem volt, milyen mélyen járnak a föld felszíne alatt. A fülke itt vesztegelt, s üzemképesnek látszott. Az automatika érzékelte érkezésüket, mert kigyulladtak a lámpák – még ha nem is a kabinnal jöttek.

Alacsony, sivár folyosón találták magukat. Készítõi nem bíbelõdtek vele: kopár falain nem hogy díszítés nem akadt, de még a felületet sem csiszolták simára. Egy ajtó nyílt jobbra, egy balra, s egy szemközt, a folyosó végén.

Nem így képzelték volna!

– Erre cserélte fel az Öreg Császár a Birodalmat? – tette szóvá csalódottságát Maia.

– Melyikkel kezdjük? – kérdezte Fieres az ajtókra mutatva.

Feltûnõen hûvös volt idelent. Mindannyian fáztak – ez most tudatosult bennük, hogy abbahagyták a mozgást. A pilóta erõsen hiányolta kurta kabátját.

– A szemköztivel! – mutatott elõre a lány.

A folyosó végére siettek. Lenyomták az ajtó melleti gombot, az útjukat elzáró fémlemez becsúszott a falba. Ami eléjük tárult az már közel járt elõzetes elképzeléseikhez – bár felülmúlta fantáziájukat!

A legfelszereltebb kibernetikai laboratórium volt, amit ember valaha is épített – ennyit képesítés nélkül is megállapíthattak. A számtalan mûszer és berendezés homloklapján a Kibertech emblémája látszott.

Percekig csak szótlanul álltak a küszöbön. Késõbb beléptek, annyi irányba indultak, ahányan voltak. Leguggoltak a gépek mellé, próbáltak rájönni, mi célt szolgál ez az egész.

A feladat meghaladta a képességeiket.

– Mire jó ez az egész? – tette fel a kérdést Maia. – Olyan, mintha a Kibertech kutató laboratóriuma lenne!

– Az is! – hallatszott az ajtó felõl.

Nem hagytak hátra õrt maguk közül – lám, észrevétlenül rajtuk üthetett valaki!

Ám az ajtónyílásban álló férfi nem fogott fegyvert rájuk. Feltûnõen magas termetû volt, jókötésû; barnára sült arcából vakító-kék szemek ragyogtak rájuk. Norquen egyneruhát viselt, amire a hideg ellen rövid zekét húzott. Nem láthatták a rangjelzéseit.

– Da Corda! – kiáltott fel boldogan Maia. – Sejtettük, hogy idelent rádtalálunk!

A férfi hunyorogva igyekezett felismerni a lányt.

– Maia! Maia Dai! – derült fel az arca – Hogy kerülsz te ide?

A lány kurtán felnevetett.

– Ez hosszú történet. Beszélj inkább te! Mi ez a laboratórium?

A férfi belépett a helyiségbe, az ajtó önmûködõen becsukódott mögötte.

– Kitaláltad az imént, Maia. A Kibertech kutató laboratóriuma.

– Itt a Palotában? – csodálkozott a lány. – Ezt magad sem hiheted komolyan!

Da Corda fásultan bólintott.

– Pedig így van. A Kibertech az Öreg Császár tulajdona; a legnagyobb titokban felvásárolta a Norquenektõl. Mit gondolsz, mibe rokkant bele a Császári Klán gazdasága?

Corseus felkapta a fejét.

– Tehát mégsem apám rátermetlensége volt az ok! Lehet, hogy a háborút sem miatta veszítettük el!

A férfi nem adott egyenes választ.

– Nem vagyok közgazdász, sem hadvezér. De a mondás úgy tartja, a háborúhoz pénz kell; azt pedig az Öreg Császár majd’ az utolsó grissig elköltötte.

– De miért? – kereste a magyarázatot Maia – Kellet legyen oka!

– Volt is – hagyta jóvá da Corda. – Minden képzeletünket felülmúló oka volt. Felvásárolta a Kibertechet, hogy õ határozhassa meg a kutatások irányát. Két régi álmot kívánt megvalósítani: a tökéletes személyiségmodellet és a kibernetikai alapokon megalkotott élõlényt, a Kiborgot, más néven androidot.

Maia Dainak ennyi már elegendõ volt.

– Szent Ég! – kiáltotta. – Tudom, mit csinált! Tudom, mire ment ki az egész játék! Istenem: sikerült neki!

Fieres nyakába ugrott, megcsókolta.

– A kezünkben van! Tudom a titkát. Bármikor kicsinálhatjuk!

– Beavatsz? – kérdezte csendesen a pilóta.

A lány újból megcsókolta.

– Hát nem érted? Megcsinálta a saját kibernetikus másolatát! A személyiségmodelljét beletette egy androidba. Minter Norquen gép! Kibernetikus masina! A Galaxist egy kibaszott gép irányítja! Ha ez kitudódik, a saját katonái tépik ízekre!

– Ha elhiszik – hûtötte le Fieres.

De Maia kedvét nem lehetett elrontani.

– Már hogy ne hinnék! Tálalás kérdése az egész! A telekom társaságok megvásárolhatóak. Egy kiadós rágalomkampányra még futja a kasszából!

– Egy bökkenõ van – figyelmeztette a férfi. – Ehhez ki kell jutnunk innen!

– Ez valóban nagy bökkenõ… – kezdte mondani da Corda, de a zekéje alatt felcsipogott az adó-vevõ. Kelletlen ábrázattal kotorta elõ. Bekapcsolta.

– Na mi van? – morogta bele.

– Végre utolértelek, Carlos ezredes! – hallatszott a készülékbõl. – Azonnal gyere a Központba! Minter Norquen látni akar, itt vár rád már negyed órája az egész kiséretével! Baromi dühös. Hol a fenében voltál?!

– Egy mély alagutat ellenõriztem, már felfelé tartok. Eddig nem jelzett az adó-vevõm – hazudta –, nyilván nagy volt lent az árnyékolás.

Fegyverek csövével nézett farkasszemet. Maia Dai és Fieres vállt vállnak vetve álltak, ráirányított pisztolyokkal. Kevés jót igért a tekintetük.

– Tehát a híres da Corda kettõsügynök! – állapította meg a lány. Hangja vágott, akár a vibrációs tõr.

Carlos da Corda homlokán – a hideg dacára – kövér verejtékcsepp gördült alá.

– Ezt honnan veszed, Maia? – kérdezte fakó hangon.

– Carlos buktatta le a Palotába küdött összes ügynökünket és Carlos te vagy, hiába is tagadnád!

A férfi zavarba jött.

– Nem tagadom – nyögte. – De te félreérted a helyzetet!

Maia keserûen nevetett fel.

– Mit lehet ezen félreérteni?

– Az indokot! – nyerte vissza hangját a férfi – Az indokot, amiért tettem! Nem vagyok kettõsügynök, a magam védelmében árultam el õket. Azt a feladatot kaptam, hogy épüljek be a norquen hadseregbe és vizsgáljam át a Palotát. A bizalmukba kellett férkõznöm, el kellett altatnom a gyanújukat. Másként nem sikerült volna! Én igazán sajnálom azokat az ügynököket, de ez magányos farkasoknak való hivatás. Mindenki vigyázzon magára ahogyan tud!

Maia Dai tekintete a kezében tartott fegyver csövére vándorolt, majd vissza da Corda égkék szemére.

– Te rosszul vigyáztál magadra, Carlos! – mondta és meghúzta a ravaszt. A pilóta kérdõ pillantására csak ennyivel felelt: – A cél nem szentesíti az eszközt!

– Csak egyet felejtettél el – mutatott rá a férfi – miatta jöttünk ide! Egyedül õ igazíthatott volna útba minket a Ramraquor Flottához.

A lány könnyedén vállat vont, eltette a pisztolyt.

– Ezt valóban elfelejtettem – ismerte be közönyösen. – Induljunk! Nincs már itt semmi keresnivalónk!

Nem jutottak sokáig. Fieres értetlenül forgolódott.

– Hol a Kölyök? Látta valaki?

Senki nem felelt, mindhárman a másodpilótát keresték a tekintetükkel. Körülnéztek a laboratóriumban, benyitottak a másik két ajtón is.

Eredménytelenül.

Corseus izgalomtól kipirult arccal tért vissza.

– Eltûnt a lift! – újságolta. – Lehet, hogy õ vitte el?

– Oh, mekkora marhák vaygunk! – bosszankodott Maia. – Fülig szerelmes belém, én meg a szeme elõtt csókolgattalak! Most aztán elbujdokolt fájdalmában. A kis hülye, legalább a liftet visszaküldhette volna!

– Vagyis felfelé is másznunk kell! – nyögött fel Corseus.

A pilótát ez most a legkevésbé sem izgatta. Csak a tanítványa miatt aggódott.

– Remélem nem esett baja! Jobban is vigyázhattál volna! – mordult a lányra.

Az elképedten meredt rá.

– Én?! Szerinted én vagyok a hibás?! Talán le kellett volna feküdnöm vele, hogy meg ne sérüljön a fene nagy lelke? Te megõrültél!

Azzal sarkonfordult és az akna felé sietett. Még mielõtt elérhette volna, a férfi utána kiáltott.

– Várj, Maia! Nem úgy gondoltam!

– Szoktál is te gondolkodni! – pördült meg a lány. – Játszod a nagymenõt, titkolózol, kioktatsz mindenkit! Közben észre sem veszed, ami körülötted történik! Rég beszélned kellett volna vele; elmondhattad volna, hogy felejtsen el, mert én téged szeretlek! De fogadjunk, te ezt észre sem vetted! Te, szemfüles különleges ügynök!

– Befejezted? – kérdezte a pilóta higgadtan.

– Be! – vágta rá a lány. Lesújtó tekintete végigsöpört a férfin. – Egy életre!

Elõkapta a mászókongjait, s elindult felfelé az aknában. Rövidesen eltûnt a szemük elõl.

Fieres tanácstalanul pillantott Corseusra.

– Ha most elindulunk, azt fogja mondani, hogy utána futok.

A fiún látszott, nem tudja, mit feleljen.

– Nem vártam választ! – segítette ki a férfi és nem is próbálta leplezni bosszússágát. Mélyet sóhajtva igyekezett megszabadulni az indulatoktól.

– Menjünk! – javasolta kis idõ múltán. – Felfelé sem lesz rövidebb az út!