21.

Alig hagyták el a hidat, beleütköztek néhány norquen katonába. A tengerészgyalogosok elesett társaik fegyvereit gyûjtötték össze. Fáradságos munka volt a súlyos csatavértekben. Talán így szándékozták megakadályozni, hoyg a ramraquor katonák nehézfegyverekhez jussanak.

Elkéstek.

A Kölyök már magához vett egy nagyteljesítményû plazmavetõt, a hozzá tartozó energiakazettákkal együtt. Kérdõn a fegyverre bökött – arcán magabiztos mosolly.

Maia Dai helytelenítõn ingatta a fejét.

– Majd én! – suttogta. – Csendben kell elintéznünk õket, különben ide sereglik az összes!

Kihúzta tokjából a vibrációs tõrt. Alkar hosszúságú, nemes vonalú fegyver volt: dupla, kétélû penge, félhold alakú keresztvas, tenyérbe símuló ébenfa markolat. Egyenlõre nem kapcsolta be a vibrációt – a halk zúgás könnyen árulójukká lehetett volna a halotti csendben. A pajzsát sem aktiválta, nehogy akadályozza a mozdásban. Ha az ellenségnek jut ideje tüzet nyitni, amúgy is kudarcot vallot. Annál még a halál is jobb!

Hátát a falhoz tapasztva osont feléjük. A sötét nem rejtette a sisakokba épített infraszemek elõl, ezért különleges lopozó-technikát alkalmazott. Az apjától tanulta, mint minden mást. Léptei szabályos ritmusát az emberi szem nem észlelte mozgásnak, csak ha gazdája egyenesen a lányra meredt – a dolog rokon a hipnózissal.

Szerencséje volt. A tengerészgyalogosokat lekötötte a munka, fel sem pillantottak. Nem számítottak támadásra, s az óvatlanság a vesztüket okozta.

A vibrációs pengének semmi nem áll ellen – még a csatavért sem. Áthatol rajta, akár a pajzson, vagy az emberi testen. Maia Dai alaposan kihasználta ezt a tulajdonságát. A négy férfi gyors egymásutánban, hangtalanul rogyott össze, vérünk patakokban szivárgott a vérteken tátongó lyukakon keresztül.

A lány visszatért társaihoz.

– Okosabb lenne a szellõzõjáratokban tovább mennünk! – vetette fel. – Öt párhuzamos gerincakna fut végig a hajó teljes hosszában, ezekbe szervíz és szellõzõ alagutak torkollnak. Az egyik algút itt indul nem messze tõlünk! Gyorsabban és talán háborítatlanul eljuthatunk így a dokkokig.

A pilóta beleegyezõleg bólintott, bár nem hitte, hogy a norquenek ne tudnának a szellõzõrendszrerrõl. Minden eddigi lépésük arra utal, hogy alaposan ismerik a Galleont. Legalább olyan alapossan, akár a legénysége. Ugyanakkor elképzelhetõnek tartotta, hogy elszenvedett veszteségeik miatt, nem jut emberük a szellõzõrendszer ellenõrzésére.

Maia lepattintotta a fedõlemezt – egyszerû mechanikus kapcsok rögzítették. Lámpáik fényénél sötét lyukat láttak a falban. Enyhe légáramlás csapott az arcukba, elárulva, hogy a szellõzõrendszer üzemel. Ha nem így lett volna, mindenki megfullad a Galleon fedélzetén, tekintet nélkül a hovatartozására.

Mielõtt bemásztak volna, mindannyian kézbe vették a sugárfegyvereiket, a biztonság esetére. Csak a Kölyök fázott rá a súlyos plazmavetõvel. A vállára akasztotta, igyekezett úgy fordítani, hogy ne akadályozza a mászásban.

Fieres ment elõre, a lány marad utolsónak. Gondosan visszaillenszette maga mögött a fedõlemezt. Hacsak a norquenek nem hoznak nyomdetektort, soha nem bukkannak a nyomukra. És minek hoznának!

Éppen elfértek a keskeny aknában. Sokáig ereszkedtel lefelé; a híd õsi hagyományok szerint mindig a legfelsõ szinten kapott helyet.

– Az A2-es gerincaknába torkollik – tájékoztatott a lány. – Az A1-es és az A2-es azonos magasságban fut, a hajó tengelyétõl jobbra és balra. Az A2-es a jobb oldali. Még lejjebb húzódik a három “B”-akna. Mind az ötnek elég nagy a keresztmetszete ahhoz, hogy kényelmesen közlekedhessünk benne. Ha nincs vákumriadó, az összes rekeszzáró ajtó tárva-nyitva áll; ilyenkor végigsétálhatunk a hajó elejétõl a végéig.

Hangja tompán szólt a keskeny járatban. Ezután teljes csendben haladtak tovább, végtelennek testszett az ereszkedéssel töltött idõ.

– Leértem – hallották nagysokára Fieres szavát odalentrõl. A visszhang többszörösen ismételte a szót.

– Micsoda rideg hely – suttogta a Kölyök – Milyen hûvös van!

Idelent jó pár fokkal hidegebb volt. Fieres összehúzta magán kurta kabátját.

Lámpáik fényét körbejáratták a mindkét irányban végtelenbe veszõ csõ falán. Illesztésektõl mentes, ívelt fémfelület volt, kábelek, vezetékek, keskeny csövek kígyóztak rajta. Néhány lépéssel elõttük egy rekeszzáró ajtó látszott: nyitva állt.

– Arra! – mutatta az irány Maia lámpája fényével. A fény beleveszett a sötétbe.

Elõre szegezett lámpákkal és fegyverekkel indultak neki. Lépteik neszét többszörösére erõsítette a szûk tér és a csend. Olykor megtorpantak hallgatózni, nem követi-e õket valaki. Lámpáikat is leoltották, vaksötétben várakoztak, hátha megpillantanak valami másik fényforrást. Semmit ilyet nem tapasztaltak.

A Kölyök erõs vágyat érzett, hogy beleüvöltsön a csendbe, s visszahallgassa saját ismétlõdõ hangját. Persze errõl szó sem lehetett. Az efféle óvatlanság egyenlõ lett volna az öngyilkossággal.

A lány felzárkózott az elõl haladó Fieres mellé. Nehogy már azt gondolják, hogy a pilóta a vezér! Hogy tovább erõsítse befolyását, halkan beszélni kezdett:

– A Sárga dokkban áll apám Fõnixe. Azzal megyünk! Akadna közelebbi dokk is, de a Császáré után ez a legjobb hajó a fedélzeten. Az övét mégsem vihetjük el!

Fieres beleegyezõleg bólintott, a Kölyök szeme felcsillant a Fõnix hallatán. Egyedül Corseusnak akadt ellenvetése.

– Milyen messze van az a Sárga dokk?

– A Galleon farában. Ha így nézzük a legtávolabb – vallotta be a lány –, de rendkívül egyszerû odajutni. Még ötszáz métert kell megtennünk, aztán egy összekötõ járaton leereszkedünk a B3-mas gerincaknába. Onnan egy szervízalagúton keresztül egyenesen a dokkba juthatunk!

Ez így egyszerûnek hangzott, de kivitelezni mindjárt más! Tulajdonképpen ez már ellenséges hadihajó! Mégsem ellenkezett senki, s ez megelégedéssel töltöttel el a lányt.

A vezérség kérdését eldöntöttnek ítélte.

– A kantin alatt járunk – jegyezte meg néhány perc múltán. Hiányolta az emberi hangot, s mivel senki nem szól, maga kezdett beszélni.

A Kölyök megcsúszott valamin, kishíján hanyatt esett. Meglepett kiáltása sokáig visszhangzott az aknában. Hevesen átkozódott.

– Mi történt? – tudakolta Maia. A suttogás értelmét vesztette.

– Megcsúsztam valami szaron! z bosszankodott a másodpilóta. Hangjából neheztelés érzett. – Olaj lehet, vagy mi a fene!

Lehajolt, hogy közelebbrõl is megvizsgálja a sûrû, sötét folyadékot. A tócsa szétkedõdött a talpa alatt, de néhány lépéssel távolabb újabbak és terjedelmessebbek látszottak. A lámpa fényél rögvest felismerte.

– Vér! Ez itt mind vér! – kiáltotta riadtan.

Mindannyian hitetlenkedve bámultak rá.

– Ennyit a háborítatlan útról – dörmögte Fieres.