15.

Mikor a Calmor-rendszerbe megérkezett az öt gigászi térblokkoló és a több tucat apró õrnaszád, a bolygó fõvárosában éppen reggel volt. A verseny napjának reggele. Éjjel a rendezõség színes transzparenseket feszíttetett ki a barakokk közt, meglepetésül. Ami elmaradt, mert a táblákat letépte a hajnali viharos szél. Folytak a helyreállítási munkálatok.

Fieres hajóját elhagyta már a versenybíróság technikusokból verbuvált bizottsága, s a pilóta éppen ténykedésük eredményét vizsgálta. A tömeges áldozatok okán a Calmor R. tulajdonosai mintegy tizenöt esztendõvel ezelõtt úgy határoztak, szigorítanak a versenyszabályokon. Azelõtt az induló hajók szabadon használhatták egymás ellenében fedélzeti fegyvereiket, ami értelemszerûen súlyos baleseteket eredményezett minden évben. Az új megszorítás értelmében a versenybíróság szakemberei jogot kaptak arra, hogy indulás elõtt leszabályozzák az összes résztvevõ hajó teljes fegyverrendszerét az eredeti teljesítmény tíz százalékára. Még így is három négy pilóta vesztette életét minden alkalommal, s csak az indulók egyötöde részesült akorra szerencsében, hogy komolyabb sérülés nélkül megússza a nevezetes futamot.

Fieres gyûlölte, ha idegenek belepiszkálnak ûrhajója mûszereibe. Csomó pénzt és energiát áldozott arra, hogy minden berendezés a maximális hatásfokon vagy még annál is különbül mûködjön, s ezt a kényes egyensúlyt könnyen megbonthatta néhány ügyetlen mozdulat. A versenybíróság “szakembereirõl” pedig – kár lenne tagadni – nem volt nagy véleménnyel.

Elégedetlenül hümmögött az orra alatt.

– Az idén mit csesztek el a marhák, Fõnök – kíványcsiskodott a Kölyök, úgy téve, mintha bizony minden esztendõben részt vett volna a futamon Fieres oldalán. Holott a technikusok tavaji bakiáról is csak hallomásból értesült. Neki aztán nem sok fogalma volt afelõl, mitõl megy egy ûrhajó. Megelégedett annyival, hogy ha elõre löki a gyorsító kart, akkor megy és kész.

Ezúttal grafitszürke pilótanadrágját viselte, fehér selyeminggel és extravagáns szabású, fekete gulu-bõr mellénnyel. Hiába intette Fieres számtalanszor, hogy a selyem alkalmatlan, mint anyag, mert nem bírja a megpróbáltatást, a fehér pedig mint szín, mert könnyen koszolódik – a Kölyöknek, úgy tûnt, egészen mások a szempontjai.

– Minden rendben – felelte nagysokára a pilóta. – A fúziós generátorhoz nem nyúltak, csak az energiakábeleken helyeztek el szûrõket és regisztráló plombát.

A Kölyök gondterhelt ábrázata felderült.

– Akkor indulhatunk? – kérdezte, mintha szó esett volna korábban bármiféle délelõtti programról is. A pilóta ezúttal is felült a szakállas trükknek.

– Hova? – döbbent meg õszintén.

Társa kárörvendõn felnevetett. Szerette lóvá tenni az embereket, de szerette meglepni is õket.

– Hova, hova; hát a mérnökhöz. Beszéltem a common a lányával; a zord apa már vár bennünket. A lány szerint felettébb izgathatja a kérdés, mert kapott az alkalmon, hogy végre megoszthatja valakivel az aggályait.

Fieres magára rángatta egykor tintakék ingét és khaki kabátját, melynek kétes eredetû elszínezõdéseivel még a fertõtlenítõ sem tudott megbírkózni.

– Indulhatunk! – közölte néhány másodperc múltán, ahogyan szokta. A Kölyök már szót sem ejtett ez ügyben.