11.

Hallották a lövöldözést odafentrõl. Csak Corseus látta mi történik, de õ nem mozdult, nem jelzett, így kitalálták, hogy nem velük van bajuk a fentieknek.

– Mi történik? – tudakolta suttogva Maia, de a fiú nem felelt.

A lány megismételte, ezúttal hangosabban, de most sem kapott választ.

– Corseus! – bökdöste meg hátulról.

Odafent elhallgattak a fegyverek; a fiú megfordult.

– Eltávolítottam az õröket – mondta csendesen. – Mehetünk!

A lány rámeredt.

– Eltávolítottad?! Hogyan?

– Víziót láttak: egy óriási rovart. Elfutottak elõle; nem voltak valami bátrak! A csarnok üres.

– Engedj! – morogta Maia és kisérletet tett a fiú megkerülésére.

Corseus megelõzte, egyetlen ugrással kint termett a csarnokban.

Oh, a vigyázatlan!, gondolta a lány és fürgén követte. Kezében sugárpisztolyt szorongatott. De a Keleti Csarnok üres volt. Maia visszahajolt, tájékoztatta a társaikat.

Õk is kimásztak. Szemügyre vették a termet. Két hosszanti falát hatalmas, boltíves ablakok borították, még a mennyezeten is nyíltak ovális világítóablakok. A csarnok napfényben fürdött; a napsugarakban kavargó por látszott. A padlót törmelék, surárlövedékek lerobbantotta vakolat mocskolta. A keleti falon üzemképtelen liftek sorakoztak, némelyiknek még az ajtaja is hiányzott.

– A liftek egyike az! – mutatott arra Fieres. – Földalatti helyiségekbe visz; köztes állomás nincs. Ha lemegyünk, csak ugyanitt jöhetünk vissza. Ha ezt az utat a norquenek lezárják, csapdába esünk. Veszélyes vállalkozás lesz!

Közelrõl is megvizsgálták a lifteket; a pilóta felismerte, melyik az övék. Ajtaja hiányzott, sötéten ásító akna volt csupán. A vezérlõtábla helyén lyuk tátongott a falban.

Maia benyúlt, maréknyi szakadt, színes huzalt rángatott elõ.

– Ezt valaki alaposan elcseszte – állapította meg. – Jobb ha lemondunk a fülkérõl és elõszedjük a mászókorongjainkat!

– Milyen mély lehet? – kíváncsiskodott a Kölyök.

Maia behajolt a mélység fölé, lehajított egy törmelédarabot. Nem hallották, hogy leért volna.

A lány nem méterbem adta meg a távolságot.

– Kibaszott mély! De akkor sincs más választásunk.

– Senki nem maradhat fent! – tetézte Fieres. – A katonák nyilván visszajönnek.

Eltették a fegyvereiket és elõvették a mászókongokat. A pilóta a mélység szélére lépett.

Már indulni készült, mikor a lány mellészökkent.

Futó csókot lehelt a férfi ajkára.

Magyarázattal is szolgált.

– Ha meghalunk, búcsúzóul; ha túléljük, ráérünk megbeszélni!

A férfi eltûnt a föld alatt. Rövidesen a karjára csatolt lámpa fénye is elenyészett. A Kölyök gyûlölettel bámult utána. Szégyelte magát a gondolatért, de azt kívánta, bár zuhanna le! Biztosra vette, hogy tanítója szándékosan csábította el a lányt. Éppen azt a lányt, aki olyan sokat jelent számára! Így akarta bizonyítani tanítványa elõtt, hogy neki is lehetnek sikerei a nõknél, ha úgy akarja! Mert hogy mi folyik Fieres és Maia Dai között, azt a Kölyök világosan látta. Akadt némi gyakorlata az ilyesmiben!

Micsoda aljas fráter!, gondolta magában. Pont õt, pont Maiát! Mintha nem vallotta volna be épp neki, mennyire más számára a lány, mint az eddigiek! No persze ezért választotta Maiát! Hogy teljes legyen a siker! Mindig is megfontoltan cselekedett!

Lehasalt, benyúlt az aknába, amilyen hosszan csak a karja leért. A falára tapasztotta az elsõ két korongot. Megfordult, lábait a fogantyúkra helyezte, rájuk nehezedett – nem merte utánozni Fieres, aki fejjel lefelé indult neki. Jóval lassabban haladt így, s tartott tõle, kevésbé biztonságosabban is, de antigavitáció ide vagy oda, nem vitte rá a lélek.

Csak másztak és másztak. Nem tudták, mekkora utat tettek meg, s fõként, hogy mekkora áll még elõttük. Az ereszkedés eleinte félelmetes volt, késõbb fárasztó; végül monoton ismétlõdõ mozdulatok sorozatává lett. Csak társaik lámpájának fényét látták, és a falat maguk elõtt.

A remény hajtotta õket, hogy odalent találkozhatnak az ügynökkel, aki miatt idejöttek, s talán választ kapnak a kérdésre is, hogy tévedett-e Corseus vagy sem!