DOLGOZÓSZOBA

Faust, Mefisztó

FAUST
Kopogtatnak? Szabad! Ki bolygat ismét?

MEFISZTÓ
Csak én.

FAUST
Szabad.

MEFISZTÓ
Mondd csak harmadszor is még.

FAUST
Szabad hát!

MEFISZTÓ
Igy tetszel nekem.
Remélem, jól megértjük egymást!
Elűzni rólad a borongást,
nemes ficsúrnak képiben,
aranyhimes vörös ruhában,
drága nehéz selyem palástban,
kakastollal kalpagomon,
hosszú hegyes tőrt felövezve
jövök hozzád, s tanácsolom,
öltözz te is efféle mezbe,
hogy légy szabad már s önfeledt,
s megismerhesd az életet!

FAUST
Akármilyen ruhát is öltenék,
érzem kínját e szűkemberi létnek.
Játszásra már lelkem kivénhedt,
vágy nélkül élni ifjú még.
Nekem világunk még mit adhat?
Mindenről mondj le! És lemondj csak!
Bizony az ősi nóta ez,
mely mindnyájunk fülébe cseng,
s rá rozsdás óra ütemez,
amíg csak élünk idelent.
Egy irtózás már minden reggelem,
s keserves könnyet sírva-sírnék,
nézvén a napra, mely múlván, nekem
egy vágyamat, egyet se tölt be ismét.
Ez sejlő vágyaknak is konokul
gonosz gáncsot vet abbanyomba,
s ha lelkem alkotásra gyúl,
azt száz fintorral visszanyomja.
Sőt akkor is, midőn az éj leszállt,
s gyötrődve nyúlok el az ágyon,
ott sincs egy percnyi szusszanás:
vad rémülettel jő az álom.
Az Isten, a bennem-levő,
mindenestül felforgathatja mélyem;
de bár minden erőmön trónol ő,
sehogy se hat kifele mégsem.
Ezért a lét nekem csak gyötrelem.
Jövel, Halál! Utálom életem.

MEFISZTÓ
Várt vendég a halál mégsem lehet sosem!

FAUST
Boldog, kinek győzelmes homlokára
véres babérját harcban fonja éppen,
kit táncos tobzódás utána
érhet utól egy lány ölében.
Ó, hogy a roppant szellem ereje
alatt én el nem rogyhaték ott!

MEFISZTÓ
Valaki akkor mégse nyelte le
éjjel a barna folyadékot!

FAUST
Ugylátszik, hajlamod a kémkedés.

MEFISZTÓ
Bár mindent nem tudok, tudásom nem kevés.

FAUST
Ha az ijesztő gyürközésnek
édes hang véget is vetett,
s gyermekkorom szép idejének
káprázatát idézte meg:
verjen meg mégis szörnyü átok
lélekfogást és csábitást,
s mi e gyászos barlangba láncolt,
szemfényvesztést és áltatást!
Előbb a szellem öncsalását,
a nagyravágyást verje meg!
Verje a látszat csillanását,
amely elönti lelkemet!
S mi hirről, halhatatlanságról
velünk hazug álmot szövet!
Amit elénk birtokolásról
nő, gyermek, ház, csűr képe vet!
Verje Mammont, ha aranyáért
követett el nagy dolgokat,
és ha henyélő bujaságért
alánk puha párnát rakat!
Légy átkozott, szőlő zamatja!
S legszebb percedben, Szerelem!
Reménység! És a hit malasztja!
De legkivált te: türelem!

SZELLEMEK KARA
(láthatatlan)
Jaj! Jaj!
Miattad omolt el
a szép Egész,
ó, durva ököl;
s most pusztul, enyész!
Egy félisten müve ez hát!
S mi romját
a semmibe hordjuk el innen,
zokogván
pusztult szépségein annak!
Elseje
a földi fajnak,
hogy ha te
tudnál nagyobbat,
szivedben építsd újra fel!
Új életre kelj,
és kezdd el
új értelemmel,
s rá új daloknak
hangja felel!

MEFISZTÓ
E pici népek
az enyémek:
nagy okosan kedvre s tettre
buzdítnak egyre!
Vár a világ,
hagyd el a magányt,
hol vér s érzék apadoznak,
menekítnek onnat.
Hagy abba búd ajnározását,
mely keselyüként falja életed!
Nincs aljas környezet, melyben ne látnád,
hogy ember vagy, akár a többiek.
De nem úgy gondolom,
hogy nékik légy pereputtyuk.
Nagyság én se vagyok, tudjuk,
de ha netán útadon
kisérhetnélek egy életen átal,
megfogadom parolával,
s szolgálatodba állok.
Társad vagyok már most,
s ha tetszik neked,
leszek szolgád és béresed!

FAUST
S mit teljesítsek én, ezek fejében?

MEFISZTÓ
Nagy haladékot adok addig én.

FAUST
Nem, nem! Az ördög egoista lény
s másnak, csak úgy Isten nevében,
tudjuk, nem használ, nem segél.
Mondd, mit kivánsz, értelmesen.
Ily szolga ránk merő veszedelem.

MEFISZTÓ
Én téged, itt, hiven szolgálni foglak,
csak egyet ints: ugrom, serény leszek,
s ha útjaink, túl, újra összefutnak,
te nékem ugyanezt teszed!

FAUST
Kis gondom is nagyobb a túl-nál;
ha e világot romba-dúlnád,
a másik tőlem el-lehet.
Örömeim e világból fakadnak,
kínjaimra ez a nap súgaraztat;
előbb el kell tőlük szakadjak,
aztán jöjjön mi jön s jöhet.
Nem érdekel, hogy a jövőben
van-é gyűlölség s szeretet,
s hogy van-e amaz ég-körökben
is odafent és odalent.

MEFISZTÓ
Ha így vagyunk, mi akadálya?
Szerződj! És láthatod majd nemsokára
örömmel tudományomat.
S mit kapsz, ember még nem látott olyat.

FAUST
Szegény ördög, vajon mit adhatsz?
Egy is, fajtádbeli, a sóvár nyughatatlant:
emberlelkünk felfogta-e?
Adsz eledelt, mely nem táplál sose,
s aranyat, mely egyszeribe
kezünk között higanyként szétpereg?
Játékot, hol sosem nyerek?
S lányt, ki ölembe űlve még
kacéran szomszédom felé kacsingat?
Becsület isten-gyönyörét,
mely mint a meteor, elillant?
Termést mutass, mely szedetlen rohad,
s fákat, melyek kizöldülnek naponta!

MEFISZTÓ
Ily alkutól ördög meg nem riad.
Ily kincsekkel szolgálhatok, ma!
De, cimborám, eljő a nap, hiszem,
midőn már csak lakmároznánk mi békén!

FAUST
Ha egykor ágyamon betelve heverészném,
akkor kondítsanak nekem!
Ha mézesmázas szód megejthet,
s tetszelgek ön-nagyságomon,
vagy odavetsz vak élvezetnek,
az legyen utolsó napom!
Fogadj velem!

MEFISZTÓ
Hopp!

FAUST
Rá kezem adom!
Ha egyszer így szólnék a perchez:
oly szép vagy, ó maradj, ne menj!
Akkor bátran bilincsbe verhetsz,
akkor pusztulnék szivesen!
Akkor harang konduljon értem,
akkor szolgálatod letelt,
az óra több időt ne mérjen,
akkor az én sorsom betelt!

MEFISZTÓ
Gondold meg jól, mert én eszembe vésem.

FAUST
Megvan hozzá minden jogod:
nem hebehurgyán paroláztam én sem,
állom szavam: szolgád vagyok,
tiéd, vagy másé, sose nézem.

MEFISZTÓ
Ma este már, mint fürge inasod,
kisérlek el a doktor-vacsorára.
De egyet még! - Életre vagy halálra:
szükséges volna pár sorod.

FAUST
Mi az, pedáns, írás is kellenék?
Sosem hallád talán a férfiszó hirét?
Nem elegendő, hogy adott szavam
kötelez immár éltem-fogytaiglan?
Bár az élet ezer árral rohan,
igéretem kötöz le holtomiglan?
De e rögeszme szívünkhöz tapad;
ettől könnyen el nem szakad hát.
A lélekben hű a legboldogabb:
nem fogja bánni semmi áldozatját.
De a pecsétes, irt papirlap iszonyat,
melynek mindenki féli arculatját.
A szó beléhal már a tollba,
s jő kutyabőr s pecsét hatalma.
Mi kell neked, gonosz lidérc?
Bőr, pergamen, márvány vagy érc?
Vésőt, iróvesszőt, tollat ragadjak?
Választhatsz, ládd, kedved szerint.

MEFISZTÓ
Ugyan, mi értelmük megint
e túlontúl heves szavaknak?
Jó lesz akármily kis levél.
Tintád pedig legyen egyetlen cseppnyi vér.

FAUST
Ha néked örömet igér,
engedek tréfás óhajodnak.

MEFISZTÓ
A vér egészen furcsa nedv.

FAUST
Attól ne tarts, hogy nem állok szavamnak!
Hisz az erőm mind arra ment,
mit alkunk éppen most fogadtat.
Vak voltam, felfuvalkodott,
ám csak rangodbeli vagyok.
A nagy Szellem cserbenhagyott.
A természet elzárkozott.
Gondolkodásom szála kúszált,
lelkem minden tudást megútált,
nyugtatni izzó vágyamat,
vess az érzékiség mélyére engem.
Láthatatlan varázsköpenyben
készíts csodás kalandokat!
A véletlenre bízom szálltomat,
hányjon-vessen a pillanat!
Jöjjön kín s bujaság,
siker és bosszúság,
váltakozzanak egymás után;
igy alkot csak a férfi igazán!

MEFISZTÓ
Előtted nincs korlát, se cél.
Kedvedre bárhol nyalakodhatsz,
röptében bármit megragadhatsz,
essék jól mind, mi jót igér.

FAUST
Csak hegyibe, s ne pipogyásan!
Hallhattad már: én nem örömre vágyom!
A mámor kell nekem, a sajgó bujaság,
szép gyűlölet, pezsdítő bosszuság.
Lelkem, mely a tudásszomjból kilábol,
ne zárkózzék el többé semmi jajtól,
s mit az emberiség még várhat e világon,
bensőmben mind, mind visszhangozzam attól,
értelmem járjon mélyben és magasban,
javát, baját keblembe átitassam
s így az emberiség énjét énemmel élve,
hulljak végül vele a semmiségbe.

MEFISZTÓ
Ó, higgy nekem, ki jó pár ezredéve
rágom e száraz kenyeret,
hogy a bölcsőtől sírig érve
e vén kovászt ki sem emészti meg!
Magamfajtának higgy, ha mondom:
minden csak Istennek terem!
Azért van, hogy örökké csak ragyogjon,
minket sötétben tartson szűntelen,
nektek meg éj és nap legyen.

FAUST
De akarom!

MEFISZTÓ
Szép, szép, barátom!
Ebben csak egy a keserű:
a lét rövid, hosszú a mű.
Ezért fogadd meg egy tanácsom:
szegődtess társul egy poétát,
ki gondoktól csupa verejték:
mint öntsön annyi jót beléd át,
amennyit csak elbír fejecskéd.
Tigris szivét,
szarvas gyors iramát,
egy talján vérinek tüzét,
északiak szívós agyát.
Bízd rá, ő lelje meg a titkát,
hogy fér meg nagylélek s hamisság,
s hogy egy szív, ifju s gerjedelmes,
mint lehet tervszerűn szerelmes.
Ha ismerném, ha volna ily teremtmény,
Mikrokozmosz úrnak nevezném.

FAUST
Mi vagyok hát, ha nem lehet s szabad
az emberiség csúcsát elérnem,
amelyre oly rég hajt a vérem?

MEFISZTÓ
Végtére is - az vagy, mi vagy.
Vendéghajat, ezer bodor fürttel csináltass,
csatolj magadra hosszú gólyalábat,
maradsz örökre, ami vagy.

FAUST
Érzem, hiába ragadoztam össze
az emberi tudásnak kincseit;
mert a végén munkámhoz úgy ülök le,
hogy új erő belülről nem hevít
Feljebb egy hajszállal sem értem,
s nem, jaj, a Végtelen felé sem.

MEFISZTÓ
Uram, úgy nézed a világot,
ahogy már általán szokás,
de ügyesebben kell csinálnod,
míg el nem hagy a kedv, a láz.
A mindenit! Kezed s a lábad,
fejed s farod: tulajdonod!
Aminek friss öröme áthat,
ahhoz kevésbé van jogod?
Mert hogyha van hat ménlovam,
erejük tán nem az enyém lesz?
Nagy úr vagyok, ki száguld és rohan,
hiszen huszonnégy lábat élvez!
Fel! Hányd el minden gondodat,
és e világba vesd magad!
Mondom neked: a habozó olyan,
akár a sívár puszta barma,
lidérctől űzve mind csak egy körben rohan,
s körös-körül szép zöld rét, jobbra-balra.

FAUST
S mimódon kezdjük el?

MEFISZTÓ
Hajónk odább evez.
Miféle kinzókamra ez?
Az volna élethívatásod,
hogy úntasd magad s száz diákot?
Ezt Hájfej úrra hagyd tehát!
Minek csépelnéd itt tovább a szalmát?
Hiszen tudásod legjavát
a fickóknak át úgysem adnád.
Egy most is a tornácon járkál!

FAUST
Látni se bírom sehogyan.

MEFISZTÓ
Szegény fiu régóta vár már,
ne menjen el vigasztalan.
Ide a tógád és a sapkád;
ez aztán pompás maskara! (Átöltözik)
Az én dolgom a többi, hagyd hát!
Negyedórácska kell nekem csupán,
te addig készülődj az útra szaporán!

Faust el

MEFISZTÓ
(Faust hosszú tógájában)
Csak vesd meg a tudományt meg az észt,
az ember legfőbb erejét!
A hazugság szelleme által
telítődj bűbájjal, varázzsal,
s enyém vagy óhatatlanul.
Oly lelket adott neki a sorsa,
mely mind előbbre tör zablátlanul,
a földi örömöket átugorja
vad törtetésében vakul.
Most majd velem próbálja sorba’
az élet dibdábságait,
ugráljon, szálljon, bámuljon vacogva,
s örökös szomjuságait
étel s ital ajkánál csak fokozza;
lelkének enyhet nem talál soha;
s ha ördögnek magát el nem is adta volna,
mégis el kéne buknia!

Egy diák belép

DIÁK
Alig pár napja vagyok itt,
hozott az áhitat s a hit,
hogy lássam a férfit, s véle beszéljek,
kit mind-mind hódolón idéznek.

MEFISZTÓ
Boldoggá tesz ez a bókolás!
Kit látsz, csak olyan, mint bárki más.
Nos, dolgaid hogy állanak?

DIÁK
Esengem pártfogásodat!
A kedv hozott és a lelkesedés,
vérem friss, pénzem se kevés;
jóanyám marasztalt, ámde hiába;
hadd szedjek valamit koponyámba.

MEFISZTÓ
Jól eltaláltad a helyet.

DIÁK
Szökném is már, hogy őszinte legyek:
e falak itt s ezek a termek
cseppet sem üdítik a lelket.
Szűk és nyomasztó e világ,
szemem zöld foltot, fát se lát,
s a tanteremben s padjainkban
hallás, látás, gondolat illan.

MEFISZTÓ
Szokás kérdése, kedvesem.
A csecsemő se kapja be
az emlőt rögtön szivesen,
de később legfőbb öröme.
A bölcsesség keblén, meglátod,
naponta nő majd boldogságod.

DIÁK
Nyakában csüggni szívem vágya-vágyik!
De mondd: hogyan juthatnék el odáig?

MEFISZTÓ
Mielőtt többet mondanál:
miféle szakmát választanál?

DIÁK
Főleg roppant tudásra vágyom,
mindent, mi van a nagyvilágon,
s van égben is, felfogni nyomban
a Tudományt s Természetet!

MEFISZTÓ
Látom, a legjobb nyom vezet;
csak szét ne szórd magad e buzgalomban!

DIÁK
Testem-lelkem csak ennek él;
de mért tagadnám: várva várom,
hogy ünnepek áldott idején
kissé vígadjak is a nyáron.

MEFISZTÓ
Használd időd, hisz oly sebesen itthagy;
a rend beosztásra tanít majd.
Fiam, tanácsolom tehát,
próbáld először a logikát.
Itt szellemed majd megtörik,
spanyolcsizmába gyömöszölik,
hogy ezután már ne ingatag
járja útját a gondolat,
fel s le bolyongva botorul,
lidércként keresztül-kasul.
S egy szép napon be kell te lásd:
mit eddig mint evést-ivást
egyből tettél és mindennapos,
egy! kettő! három! kell ahoz.
Úgy dolgozik az elme-műhely,
mint a takács a mesterművel:
száz szálat ránt egy billenés,
és a vetélők fel- s lecikáznak,
látatlanul folynak a szálak,
csak egy ütés, és kész ezernyi kötés.
És jő a bölcs s kezeskedik,
meggyőz, csak ekkép történhetik:
egyből kettő, ebből pedig
három meg négy következik,
s ha egy és kettő nincs elébb,
három sose lett volna, s négy.
Dicsérik ezt mindenha diákok,
de mégse lehetnek jó “takácsok”.
S ki elevent óhajt ösmerni, lemérni,
a lelkét űzze annak elébb ki,
így majd kezében lesz a Rész,
de sajna! Hiányzik a lelki Kötés!
Encheiresin naturae - a vegytanban neve,
mely hogy, hogy nem, magát csúfolja meg vele.

DIÁK
Itt-ott nem értelek, belátom.

MEFISZTÓ
Könnyebb lesz nemsoká, barátom,
ha tudsz már mindent redukálni,
és kellőképp klasszifikálni!

DIÁK
Mindettől úgy zúg a fejem,
mintha malomkerék forogna benn.

MEFISZTÓ
Aztán előbb akármi másnál,
köss ki fiam a metafizikánál,
hogy mindent mélyen megragadj,
mit meg nem tűr az emberagy;
s mit felfog, vagy felfogni rest,
szót lelj rá, tündökletest.
E félévben még, gyermekem,
a rend álljon első helyen.
Egy napra öt órát vegyél;
harangütésre helyt legyél!
Már otthon készülj és magolj,
több paragráfust szedj be jól,
hogy majd észleld világosan:
mást sem mond, mint mi a könyvbe’ van;
de szorgosan jegyezd szavát,
mit Szentlélek sugallatát!

DIÁK
Kétszer nem mondatom magamnak!
Hasznomra válik ez nekem;
amit papírra vet kezem,
még otthon is lesz haszna annak.

MEFISZTÓ
De válassz végre már szakot!

DIÁK
Nagy kedvem nincs, teszem, a jogi tudományhoz.

MEFISZTÓ
Megértem, s tán közel járok okához,
jól tudván, mi is az a jog.
Öröklődnek jogok s szokások,
mint végtelen kórság tovább,
mely nemzedékről nemzedékre szállott,
s ország országnak adja át.
Az ész ármánya, jótett kínra válik,
késő unoka, jaj neked!
Azonban sajna, velünkszületett
jogunkért síkra ki se száll itt!

DIÁK
Utálatom csak növeled.
Akit tanítsz, boldog lehet!
Már-már a teológiára mennék!

MEFISZTÓ
Tévútra vezetni kit se szeretnék!
E szakban, nézetem szerint,
a hamis út alig kerülhető el,
és benne annyi méreg rejtezik,
hogy balzsamtól aligha különíthető el.
Itt is legcélszerűbb, hogy csak egytől tanulj,
de arra esküdj is vakul!
Mi fő - kapaszkodják a szóba!
S megnyílik záros kapu-módra
a Bizonyosság Temploma.

DIÁK
A szónak maggal is kell bírnia!

MEFISZTÓ
Igaz! De még ezért magad gyötörni káros,
mert hol a fogalom hiányos,
idején lelhetsz kellő szót oda.
Lehet szavakon lovagolni,
szóból egész rendszert koholni,
hitet építeni rá előre,
s még egy betűt sem csenhetsz el belőle.

DIÁK
Bocsásd meg, hogy mindegyre kérdezek még,
de hátra volna valami:
néhány velős szót hallani
az orvostanról is szeretnék.
Mert három év rövid idő,
s Uram! be tágas a mező!
Ám csak egy piciny útmutatást,
s könnyebben járunk a csapáson.

MEFISZTÓ
(magának)
Megúntam e száraz hanghordozást,
az ördögöt kell újra játsznom.
(Hangosan)
Megösmervén az orvostant te is,
s átbúvárolván kis- meg nagyvilágot,
Istenre kell hagynod, belátod,
végtére is.
Könyvmoly buzgalmad itt lehet akármi bősz,
ki mennyit képes, csak annyit tanul.
Ki kellő percben tetterős,
csupán az boldogul.
Csinos vagy és jó szál legény,
bátorságért szomszédba nem mész,
és ha magadban bízni vagy szerencsés,
bízik benned más is, ne félj.
Kivált a nőkkel tudj te bánni!
Tudd, hogy minden jajuk, bajuk,
bár száz fajuk,
mind-mind egy pontból kell kúrálni.
S csak félig légy becsületes,
megnyertél ifjat, vént vegyest.
Előbb cím kelletik, hogy bizonyíthasd,
tudásod másokénál többet ér,
s kezed üdvözletül már oly holmit tapinthat,
mihez más csak többéves harccal ér.
Tudd módját, mint nyomkodd a pulzust,
s a karcsu derekat, kacsintva, huncut
vizsgálódással kapjad át:
nem fűzte be nagyon magát?

DIÁK
Az ember tudja itt, mihez kell fognia.

MEFISZTÓ
Fiam, fakó minden teória,
s a lét aranyló fája zöld.

DIÁK
Ez már nekem álom-szineket ölt.
Még egyszer bár terhelhetnélek,
hogy újra halljam bölcsességed?

MEFISZTÓ
Adok, amennyit adhatok.

DIÁK
Még menni képtelen vagyok;
emlékkönyvem átnyujtom, íme, vedd el,
ha megtisztelnéd kézjegyeddel!

MEFISZTÓ
Örömest! (Ír s visszaadja)

DIÁK
(olvassa) “Eritis sicut Deus, scientes bonnum et malum.”
(Hódolattal becsukja, ajánlja magát)

MEFISZTÓ
Kövesd csak ős igéjét kígyó nagynénikémnek,
megkeserüli még a te bősz istenszerüséged!

FAUST
(megjelenik)
Nos hát, hová megyünk?

MEFISZTÓ
Ahová akarod,
kis-, nagyvilágod mind bejárhatod,
s mely öröm ér, mely hasznát látod,
míg e kurzust végigpotyázod!

FAUST
E nagy szakállhoz semmiképp
sem illik a könnyelmüség.
Balul üthet ki ez a próba;
magam soha neki se vágtam volna,
mások közt megkisebbedem;
örökké zavarba esem.

MEFISZTÓ
Ne félj, komám, elmúlik ez bizonnyal;
egy csepp önbizalom, és élni tudsz azonnal.

FAUST
S a háztól el mivel megyünk?
Hol a lovad, kocsid s a szolgád?

MEFISZTÓ
Csak szétterítjük köpenyünk,
repít az, érti ám a dolgát.
Lévén e vállalat merész,
cókmókod is legyen kevés.
Csak még egy kit tüzes párát kell hogy keverjek,
s a földről egykettőre felvet!
S ki könnyű, gyorsan felfelé lebeg;
új pályád kezdetén szívből köszöntelek!