SÖTÉT OSZLOPCSARNOK

Faust, Mefisztó

MEFISZTÓ
Mért hurcolsz e komor csarnokba engem?
Nincs bent elég jókedv vajon,
a tarka udvari tömegben
csalásra, csínyre alkalom?

FAUST
Kár a szóért; oly elnyűtt kifogásod,
mint ócska bocskor, mely levásott;
amíg lótsz-futsz - úgy gondolod -,
nem kell velem szót váltanod.
De zaklat az új feladat,
az udvarnagy s kamarás hajtanak.
A császár, kinek parancs a szava,
Párist s Helénát vágyik látni ma;
a férfi s női eszményt kell ma nékem
élethű formájukban felidéznem.
Munkára gyorsan! Hisz szavamat adtam.

MEFISZTÓ
Kár volt ígérni elhamarkodottan.

FAUST
Nem gondoltad meg, cimborám,
hová vezetnek praktikáid;
gazdaggá tettük, s mást kiván
ő nyomban: szórakozni vágyik.

MEFISZTÓ
Úgy képzeled, játék ez is;
pedig lépcsők meredekén át
az út nem ismert tájra visz;
adósságod hetykén újjal tetézed,
nem idézzük fel oly könnyen Helénát,
mint papírszellemét a pénznek. -
Boszorka-szotyka, szeleverdi szellem
s golyvás törpe ha kell, előteremtem;
bár takaros az ördög szeretője,
antik hősnőt mégsem faragsz belőle.

FAUST
No lám, a régi nótát pengeted!
Az embert folyton ingoványra vinnéd,
minden akadály atyja, a segítség
fejében mindig új bér kell neked.
Egy kevés hókusz-pókusz, jól tudom.
Helénát azon nyomban ide hozza.

MEFISZTÓ
Nincs hatalmam pogány fajon,
annak megvan a maga pokla;
mégis van egy mód.

FAUST
Mondd hamar, ne kertelj!

MEFISZTÓ
Ily nagy titkot nem szívesen fedek fel. -
Nagy istennők trónolnak végtelen
magányosságban, túl időn s teren;
őket a szó leírni képtelen.
Az Anyák!

FAUST
(felriadva)
Anyák!

MEFISZTÓ
Megdöbbent e szó?

FAUST
Anyák! Anyák! - Mily hátborzongató!

MEFISZTÓ
Valóban az. Nevük nem ismeri
halandó, és ritkán ejtjük ki mi.
Mélyek mélyére szállj, ott lelsz nyomukra,
a te hibád, hogy rájuk szorulunk ma.

FAUST
Hol az út?

MEFISZTÓ
Nincsen út! Láb sohasem tapos
a járhatatlanon; utazni nem kívánatos
a nem kívántba. Elszántad magad? -
Nincs zár, nem kell félrehúznod reteszt se,
csak hány-vet a magányok végtelenje.
Sejted, mi a magány, a sivatag?

FAUST
Fölösleges ekképp beszélned;
boszorkánykonyha-szagot érzek,
s a múltból ismerős e szag.
Utam tán a világba nem vitt,
tanulni és tanítani a Semmit? -
Ha józanul kimondtam, mit tudok,
a zajos tagadás túlharsogott;
sőt bosszantó csapásoktól találva,
vadonba kellett bújnom, a magányba,
s legvégül, hogy mindenki el ne hagyjon,
magam az ördög kényére megadnom.

MEFISZTÓ
És ha nekivágnál az óceánnak,
s eltűnne a part, legalább
látnád, amint hullám hullámra támad,
még ha szörnyű halál is várna rád.
Mégiscsak látnál valamit. Talán a
nyugodt, zöld vízen delfinraj cikázna;
látnál felhőt, nap-, hold-, csillagvilágot; -
az örök űrben mindezt nem találod,
nem hallod önnön léptedet,
lankadsz, s nem lelsz szilárd helyet.

FAUST
Úgy szólsz, mint a műsztagógok, akik rég
a hű neophitákat hitegették;
csak fordítva. Az űrbe löksz, hogy ottan
erőben és tudásban gyarapodjam,
és mint a mesebeli macska hajdan,
a gesztenyét a tűzből kikaparjam.
Sebaj! Gyerünk! Lássuk, mi van a mélyben,
Semmid rejti a Mindent, azt remélem.

MEFISZTÓ
Hadd dicsérlek, mielőtt nekivágsz;
el kell ismernem, hogy vesémbe látsz;
s most vedd e kulcsot.

FAUST
Milyen kicsike!

MEFISZTÓ
Fogd csak, s majd meglátjuk, kicsinyled-e?

FAUST
Kezemben nő, fénylik, lángot lövell!

MEFISZTÓ
Rájössz hamar, mit ér e ritka szer!
Ez a kulcs mindig jó nyomon csapázik,
kövesd a mélybe, s elvisz az Anyákig.

FAUST
(megborzong)
Anyák! Letaglóz újra csak e név!
Mi ez a szó, mit bár ne hallanék?

MEFISZTÓ
Az új szó felkavar, te maradi?
Csak már hallottat kívánsz hallani?
Hangozzék bárhogy, ne légy elfogódott,
hisz rég megszoktál minden csudadolgot.

FAUST
Nem boldog az, ki megmeredten áll,
legjobb osztályrészünk a borzadály;
bármily nagy ára van, a meghatottak
benne érzik csak át a Legnagyobbat.

MEFISZTÓ
Szállj hát alá! Mondhatnám: hágj magasra!
Egyre megy. Szökj a meglevő elől te,
az oldott formák országát kutatva!
Gyönyörrel lelj a rég nem létezőre;
felhőgomolyszerű e forgatag,
lengesd a kulcsot, azzal védd magad!

FAUST
(föllelkesedve)
Helyes! Fogom, s erőm újulni érzem,
mellem kitágul a nagy tettre készen.

MEFISZTÓ
A minden mélységnél mélyebb helyet
egy izzó tripúsz jelzi majd neked.
Fényénél az Anyákat láthatod,
amint ülnek, állnak vagy járnak ott.
Az örök Értelem örök szeszélye
szerint formát öltve, formát cserélve,
minden teremtmény képe ott lebeg;
téged nem látnak, csak árnyképeket.
Nagy a veszély, szedd össze hát magad,
egyenest a tripúsznak vedd utad,
s illesd a kulccsal!

Faust határozott, parancsoló
mozdulatot tesz a kulccsal

MEFISZTÓ
(Őt szemlélve)
Így csináld! Remek!
Hozzád szegődik s szolgádként követ;
siker szárnyán, bizton szállsz fölfele,
mire észrevennék, itt vagy vele.
S ha felhoztad, idézni a sötét
éjből hőst és hősnőt már semmiség
neked, ki elsőnek mersz tenni ilyet:
meglesz, és a dicsőség téged illet.
Akkor aztán a mágus-műveletnek
tömjénfüstjéből istenek születnek.

FAUST
És most?

MEFISZTÓ
Egész valód a mélybe törjön;
toppants, s leszállsz, toppants, s felszállsz te rögtön.

Faust toppant és elsüllyed

MEFISZTÓ
Bár védené a kulcs szegény fejét!
Szeretném tudni, visszatér-e még?