A FELSŐ PÉNEIOSZNÁL, MINT AZELŐTT

SZIRÉNEK
Be a Péneioszba mind!
Ússzunk hullámot kavarva,
énekeljünk dalra dalt, s a
csüggedt nép is örül megint.
Vízen kívül nem terem
boldogság! Menjünk sereggel;
vár reánk az Égei-tenger,
ott vidulnánk szüntelen.

Földrengés

SZIRÉNEK
Megfordul az ár pezsegve,
ágyában nem hömpölyög le;
víz torlódik, föld remeg,
part s meder füstől, reped.
Gyertek mind! Fussunk tova!
Nem hoz ránk jót e csoda.

Ékes, víg vendégsereg, fel!
Szép ünnepre vár a tenger,
hol csillámló hab locsolja
a fövenyt halkan csobogva,
hol kettőzött Luna arca,
s szent harmat hull vízre, partra.
Ott szabad, mozgalmas élet,
itt riasztó földlökések;
aki nem fut, esztelen!
Borzadály ül e helyen.

SZEISZMOSZ
(a mélyben morogva és dübörögve)
Most még egy nyomást serényen,
toljuk vállal is keményen!
Hogyha a felszínt elérem,
nem lesz ott ellenfelem.

SPHINXEK
Mily riasztón reng a föld, és
mily szörnyű e rút dübörgés!
A talaj remegve ing már,
s minket jobbra-balra himbál!
Mily kegyetlen gyötrelem!
A pokol bár ellenünk tör,
mégse mozdulunk helyünkről.

Csudamódon domborodva
földpúp támad. S föl ki tolja?
Az az agg, ki rég, de rég
ősz már, s Délosz szigetét,
egy szülő nőt pártfogolva,
víz alól magasba nyomta.
Küzdve gyúrja, gyűri, tolja,
görcsösen feszül a karja,
görnyedt Atlaszként emel föl
altalajt s földet gyepestől,
kő, agyag, homok kifordul,
míg e békés partokon dúl.
Ferde sávot tép eként e
völgy nyugalmas felszinébe.
Szörnyerővel, meg se rogyva
- hátán roppant kőkolonca -,
mint gyámszobrok óriása
áll, mellig még földbe ásva;
följebb hasztalan hatolna,
sphinxek súlya visszanyomja.

SZEISZMOSZ
Mindezt egyedül én csináltam,
ki fog derülni érdemem:
lehetne a világ ily szép s hibátlan,
ha én nem rázom s rengetem? -
Övezhetné a hegytetőket
a tisztán tündöklő azúr,
ha egykor nem tolom fel őket
festői szép látványokul?
Az Éj s a Káosz megcsodálta,
e két nagy ős, virtuskodásomat,
a Péliont s Osszát dobálva
labdáztunk, én meg a titáncsapat.
Így tomboltunk ifjú hévvel, de végre
megúntuk ezt, és két hegyet
odacsaptunk a Parnasszosz fejébe
galádul, mint egy dupla süveget...
Most Apolló elidőzik ottan,
s boldog múzsák veszik körül.
Sőt Juppitert is a magasba toltam,
ki trónján villámolva ül.
Erőm ma is felszínre tör még
a mélységből hatalmasan,
s új életre hívja e környék
víg lakóit harsány szavam.

SPHINXEK
Azt hinnénk, e tornyosuló
hegy ősrégi a javából,
de láttuk, hogy a vajúdó,
föld mint lökte ki magából.
Bozótos erdő lepi a hegyet,
de szikla még sziklára hengereg;
a sphinxek rá ügyet se vetnek:
szent helyzetünkben semmi se rendíthet meg.

GRIFFEK
Minden résben aranypikkely,
aranyszemcse csillámlik fel,
Mily kincs! S el mások ragadják?
Rajta, szedjétek ki, hangyák.

ÓRIÁSHANGYÁK KARA
Ti fürgén hemzsegők,
föl, föl sietve,
az óriás erők
alkotta hegyre.
Csak résről résre fel!
Gyorsan ki és be!
Nincs ott egy morzsa, mely
sokat ne érne.
Akármily eldugott
s bármily parányi,
rá kell a zegzugok
között találni.
A hangyálló rajok
mind azt kutassák.
Aranyat hozzatok,
ne a salakját!

GRIFFEK
Ide, ide az aranyat;
Halmára karmunk rátapad;
e legjobb fajtájú retesz
a nagy kincs gondos őre lesz.

PÜGMAIOSZOK
Honnan jöttünk, merre jártunk,
nem tudjuk, de itt vagyunk.
Köd előttünk, köd utánunk,
hipp-hopp, csak betoppanunk!
Mert víg életünknek áldott
fészke minden tartomány;
sziklaháton rés ha tátog,
törpében sincs ott hiány.
Törpe s törpenő serényen
dolgozik, mind mintapár;
nem tudhatjuk, hogy az Éden-
kertben is így volt-e már?
Mégis jobb itt, hol szerencse-
csillagunk feltündökölt,
mert sorsunk bármerre vetne,
buzgón szül anyánk, a föld.

DAKTÜLOSZOK
Egy éj alatt anyánk
megszült millió parányt,
s bármily pirinyó a porontya,
bőven talál rokonra.

A PÜGMAIOSZOK VÉNEI
Itt remekűl el-
fér huta, műhely!
Láss a dolognak;
győz, aki gyorsabb!
Kedvez a béke;
fegyvere, vértje
lesz a seregnek,
hogyha siettek.

Lepd el a bércet,
hangyaraj, és szedd
össze az ércet!
Daktüloszok, ti
bárha hüvelyknyi,
számra erős nép,
fát ide s rőzsét
most a parázsló
tűzre, varázsló
szénégetőcskék.

GENERALISSIMUS
Íjat a kézbe,
kócsag-ölésre,
mely sokezerszám
száll a tavacskán,
fészkel a partokon,
s büszke madár nagyon.
Rányilazunk!
Mind lekaszáljuk,
s felcicomázzuk
vassisakunk.

HANGYÁK ÉS DAKTÜLOSZOK
Senki se ment meg!
Hogy vasat öntsünk,
vasra veretnek.
Rázni bilincsünk
még ma csak árthat;
tűrjük igánkat!

IBÜKOSZ DARVAI
Vészkiáltások, riasztó
szárnyverések, tompa jajszó!
Mily nyögés, mily vad sikoly!
Még hozzánk is felhatol!
Mind, de mind halomra ölték,
vérüktől a tó vörös még.
És a ritka kócsag-ék a
torz mohóság martaléka;
mint bokréta, leng a hitvány
csámpás hájasok sisakján.
Bajtársak, ti tengereknek
vándor V-betűi, gyertek,
bosszuljuk meg, mint rokon had,
vesztét annyi jó rokonnak.
Vérünk őértük folyik.
Irtsd a bestét holtodig!
(Krúgatva szélednek szét a levegőben)

MEFISZTÓ
(a síkon) Észak boszorkahadát még ráncba szedném
itt nem tart tőlem a sok idegen rém.
Jobb tanya a mi Boszorkány-hegyünk:
ott eligazodunk, bárhol legyünk.
Ilse asszony kövén ül, s ránk ügyel,
csúcsán gubbaszt Henrik, s nem alszik el,
a két Horkantó rádörrent Elendre,
de ennek ezredévig ez a rendje.
Míg itt ki tudja, hogy alatta nem
hólyagzik-e fel a föld hirtelen?...
A völgyi sík úton vígan megyek,
s egyszerre csak mögöttem fölmered
egy hegy; túlzás hegynek neveznem,
de sphinxeimtől elválaszthat engem -
A völgy mentén alácikázva, lángok
lobogják még körül e furcsaságot...
Táncol, lebeg, hátrál, majd csalogat
s kacéran bűvöl a ledér csapat.
Csak okosan! Bárhol lel jó falatra
a vérbeli ínyenc, el nem szalasztja.

LAMÍÁK
(Mefisztót maguk után csalogatva)
Rajta, előre!
Egyre tovább még!
S majd ha megállunk,
járjon a szájunk;
nagyszerű játék
futni előle;
adta kujonja,
hadd vezekeljen.
Mind nehezebben
botladozik, de
mégse marad le;
lába merev;
nyögve, de vonja,
s egyre követ!

MEFISZTÓ
(megáll)
Rút sors! Fajankó férfifajta!
Ádám óta méltók a szarvra!
Vének leszünk, de bölcsek-e?
Ma is bomolnál egyre te!
Tudjuk, hogy fabatkát sem ér e népség;
testét fűzi, kenceficéli képét.
Hogy jól visszaöleljenek, ne várjuk,
mállik markunkban minden porcikájuk.
Tudjuk, látjuk, torkig vagyunk velük,
s lám, táncolunk, ha szól a szajhafütty!
(Pihenőt tart)

LAMÍÁK
Állj! Habozik, töpreng, topog.
Elébe! Meg ne szökjék valahogy!

MEFISZTÓ
(tovább baktat)
Gyerünk! Nem kell balgán gyötörnöd
fondor kételyekkel magad;
hisz ki az ördög lenne ördög,
ha nem volna boszorkahad!

LAMÍÁK
(a lehető legcsábosabban)
Fogjuk körbe hérószunkat!
Bizonyos, hogy egyikünkért
szíve forró lángra gyullad.

MEFISZTÓ
Ha hihetnék a homálynak,
helyre nőknek mondanálak;
egyelőre nem szapullak.

EMPUSZA
(odatolakszik)
Még engem se! S most közétek
e jogon én is belépek.

LAMÍÁK
Maradna bár örökre távol,
játékrontó ő a javából.

EMPUSZA
(Mefisztóhoz)
Szamárlábú kedves hugocskád,
Empusza jön örvendve hozzád!
Lólábad nem veszem zokon,
légy üdvözölve, jó rokon!

MEFISZTÓ
Idegenekre számitottam,
s köröttem, jaj, csupa rokon van;
régi könyvet lapozva, látom
a Harztól Hellaszig családom!

EMPUSZA
Cselekszem, mit se halogatva;
bújhatnék száz meg száz alakba;
tiszteltedre viselek
most ily csinos szamárfejet.

MEFISZTÓ
Úgy veszem észre, ez a fajta
a rokonságot sokra tartja;
akárminő a többi, hagyján,
de a szamárfőt megtagadnám.

LAMÍÁK
Hagyd ezt a rondát! Ami csak
szép s kedves, tőle elriad;
ami szép s kedves volna, már
nincs többé, ha ez rátalál!

MEFISZTÓ
Ennyi szép, karcsú húgomasszony
láttán nem kevéssé gyanakszom;
rózsás arcuk mögött esetleg
átváltozások fenyegetnek.

LAMÍÁK
Tégy próbát! itt vagyunk sereggel.
Markolj! S ha a szerencse kedvel,
tiéd lesz a legjobb falat.
Sóváran kornyikálsz egész nap?
Udvarlónak bizony pocsék vagy,
feszítesz s fölfúvod magad! -
Végre itt áll köztünk a gyáva;
hulljon le arcunkról a lárva,
lássa, mi rejlik az alatt.

MEFISZTÓ
A legszebb éppen nekem való lesz...
(Átöleli) Ó, jaj! Hiszen száraz karó ez!
(Egy másikat ragad meg) Hát ez?... Be förtelmes pofa!

LAMÍÁK
Tán jobbat érdemelsz? Soha!

MEFISZTÓ
Megfelelőbb lesz ez a pöttön...
Kezemből gyík surran ki rögtön,
a copf meg kígyó módra ráng.
Ezt a nyurgát el nem szalasztom...
Thyrsusnyelet szorít a markom,
fenyőtobozzal fej gyanánt!
Mi lesz hát?... Itt jön egy kövérebb,
akitől kárpótlást remélek.
Legyen! Még egy próbát teszek.
Buján rengő-ringó alakja
keleten kincset érne... Sajna,
szétpukkad, mint a pöfeteg!

LAMÍÁK
Szétrebbenünk, majd körbefogjuk
a besurrant boszorkafattyút sötét
rajban, váratlanul!
Cikázzék rémítőn körötte
denevérszárnyak néma röpte!
Még így is olcsón szabadul.

MEFISZTÓ
(megrázkódik)
Sokkal okosabb, látom, itt se lettem.
Észak is, Dél is tűrhetetlen;
itt s ott kísértet-förtelem,
költő és nép ízléstelen. -
Itt maszkabált láthatni, s ez,
mint mindenütt, érzéki hecc.
Bájos maszkákkal kergetőztem,
s akit megfogtam, attól megriadtam...
Hiszen csalhatnának felőlem,
csak áltatnának hosszasabban.
(Eltéved a sziklák között)
Hol is vagyok hát? Merre térjek?
Itt ösvény volt, most törmelékhegy.
S ahol jövet sík volt a pálya,
a görgeteg utamat állja.
Hiába mászom föl s megint le;
hol bukkanok rá sphinxeimre?
Még gondolatnak is bolond:
egy éj alatt ekkora domb!
Ez aztán boszorkánygalopp,
még a hegyük se jár gyalog.

OREIÁD
(egy természetes eredetű bércről)
Itt hágj fel! Ős bérc az enyém,
ősidőktől így áll helyén.
Tiszteld sziklás meredekét,
mely a Pindosz nyúlványa még!
Így álltam akkor is szilárdan,
mikor Pompeiust futni láttam.
Míg e tévhit-alkotta bérc itt,
ha a kakas szól, elenyészik.
Nem egy ilyen mesét láttam magam,
mely kél s eltűnik nyomtalan.

MEFISZTÓ
Tölgyek sorával övezett,
nemes fő, tisztesség neked!
Ragyogjon bár a holdvilág,
homályodat nem járja át. -
Azonban a cserjék alatt
egy gyönge kis fénypont halad.
Hogy összevág minden! Hisz itt
Homunculus közeledik!
No, merre jártál, kis legény?

HOMUNCULUS
Helyről helyre libegtem én,
s létezni vágyom a legjobb értelemben;
üvegemet szétvetném száz darabra,
de amit eddig megfigyeltem,
nem merek behatolni abba.
Megsúgnám, ha köztünk maradna:
kihallgattam imént két bölcselőt.
Természet! Természet! - ezt zengik ők.
Hozzájuk kívánok szegődni,
a földi létnek nyilván ismerői,
tehát kioktathatnak engem,
hogyan kell bölcsen nyélbeütni tervem.

MEFISZTÓ
A magad szakállára tedd azt.
Mert hol a kísértet tanyát ver,
a filozófus is hazát lel;
kegyes szakértelemmel aztán
gyárt új kísértetet tucatszám.
Ha nem tévedsz, nem térhetsz soha észhez.
Léteznél? Magad szakállára létezz!

HOMUNCULUS
A jó tanácsot sem kell lebecsülni.

MEFISZTÓ
Menj hát oda! S majd meglátjuk, mi sül ki.

Elválnak

ANAXAGORASZ
(Thalészhez) Mégsem hajlik meg makacs elméd?
Hogy jobb meggyőződésre térj, mi kell még?

THALÉSZ
Meghajol a hullám a szél előtt,
de a zord szikla elriasztja őt.

ANAXAGORASZ
Tüzes gőzök nélkül e szirt sem állna.

THALÉSZ
A nedvesség az élet melegágya.

HOMUNCULUS
(kettőjük között) Hadd sétálgassak veletek,
magam is létért epedek!

ANAXAGORASZ
Szült-e valaha is egy éj alatt
ilyen hegyet, ó, Thalész, mocsarad?

THALÉSZ
Nincs a természet s alkotó hatalma
órákra, napra, éjre ráutalva.
Formát szabály szerint mindennek ő ad,
s még legnagyobb művében sincs erőszak.

ANAXAGORASZ
De itt volt! Plutón ádáz tüze győzött,
szörnyűt robbanva aioloszi gőzök
törték át a föld ős kérgét, s ezek
nyomában új hegység keletkezett.

THALÉSZ
De véle a jövőben mit nyerünk?
Nos, itt ál, s végül is nem árt nekünk.
Az efféle vita időt rabol csak
s port hint szemébe a tudatlanoknak.

ANAXAGORASZ
Már ellepték a sziklarések
kis mürmidonjai a bércet;
pügmaioszok, hangyák, manócskák,
s a többi apró, fürge jószág.
(Homunculushoz)
Sohase törtél nagyra te,
elzárkóztál, mint remete;
de ha kedved szottyanna rája,
te leszel e kis nép királya.

HOMUNCULUS
Nos, Thalészünk?

THALÉSZ
Nem helyeselném;
kicsikkel kicsi az eredmény,
nagyokkal lesz nagy a kicsi.
Nézd, mint kelt a nép közt a darvak
sötét felhője riadalmat!
Félne királyuk is velük.
Csőrszegezve, karmot meresztve
csapnak le már a kicsinyekre;
villog fölöttük végzetük.
A kócsagot gazul halomra
ölték, békés tavukra rontva.
S hol hullt a gyilkos nyíleső,
bősz bosszú vérvetése nő,
s rokon-harag tombol veszetten
a beste pügmaiosz-faj ellen.
Mit használ lándzsa, pajzs, sisak?
Mit érnek most a büszke tollak?
Daktüloszok, hangyák loholnak!
Inog, fut, felbomolt a had.

ANAXAGORASZ
(némi szünet után, ünnepélyesen)
Eddig a földalattiakat dicsértem,
de most a pártfogást fentről remélem...
Te, ott fent örök életű,
három arcú, három nevű,
fordulj szorongatott népem felé,
Diana, Luna, Hekaté!
Te keblet telítő, mélyekben ismerős,
te békésen sütő, te meghitt és erős,
tárd fel árnyaid rémes üregét,
ne várjon ős hatalmad bűvigét!

Szünet

Imám korán hatott?
Égbe száll,
s megbontja már
a természet rendjét legott?
S az istennő köríves trónja egyre
közeleg, nőttön növekedve.
Elborzadok láttára, oly nagy!
Tüze sötét bíborba olvad...
Állj! vagy ránk hull vészes korongod,
s a földet a tengerrel egyberontod!

Hát igazán gonosz varázs hatott rád?
A thesszáliai boszorkák
ösvényedről dallal lecsaltak,
s kicsikarták ártó hatalmad?...
A fényes pajzsot árny borítja,
most meghasad, s villog vakítva!
Mily recsegés! Minő süvöltés!
Mennydörgés, rá szélvész-üvöltés! -
A trón elé kell, hogy lerogyjam -
Bocsáss meg! Mindezt én okoztam.
(Arcra borul)

THALÉSZ
Mi mindent nem látott s hallott szegény!
Mit sem észleltem, s kétlem én,
hogy bármi történt volna vélünk.
Valljuk be csak, bolond órákat élünk,
s kényelmesen ring fent az égen
Luna, előbbi helyzetében.

HOMUNCULUS
Látod, a pügmaiosz-tetőt?
A hegy kerek volt, s csúcsa nőtt.
Éreztem - a föld beledöngött -
a holdból hulló sziklatömböt;
péppé zúzta, akit talált ott,
megölt ellenséget, barátot.
E tudományt mégis dicsérem,
hisz nem volt tréfadolog ám
lentről, fentről rakni serényen
ezt a hegyet egy éjszakán.

THALÉSZ
Nyugodj meg! Agyrém volt csupán.
Hadd vesszen ott a beste faj!
Hogy nem voltál király, sebaj.
Jöjj, áll a bál a tengeren még,
a csodalény ott drága vendég.

Eltávoznak

MEFISZTÓ
(a túlsó oldalon felkapaszkodik)
Itt zord szirtkaptatón kell fölhatolnom,
s vén tölgyek görcsös gyökerébe botlom!
A Harz-hegység gyantás párája holmi
szurokbűzzel vegyül, s azt jó szagolni;
hát még a ként... De itt a görögöknél
az ilyen drága illat szerfölött gyér;
mivel szítják, ki kell hogy szimatoljam,
a kínt s a lángot ezek a pokolban?

DRÜÁD
Otthon tán a magad módján okos vagy,
de nem látszol külföldön járatosnak.
Miért, hogy szíved egyre haza vágyik?
A szent tölgyek méltóságát csodáld itt.

MEFISZTÓ
Mit elhagytunk, eszünk azon jár;
paradicsom marad a megszokott táj.
De mondd, mily hármas szörnyeteg
gunnyaszt ott, félhomályán az odúnak?

DRÜÁD
A phorkidák ők! Menj csak közelebb,
s beszélj velük, bár iszonyúak.

MEFISZTÓ
Miért ne! - Nézek, s borsódzik a hátam!
Bármily önhitt vagyok, beismerem:
ilyen förtelmet sohasem,
még a mandragórák közt se láttam...
A hajmeresztő ősi vétkek
nem látszanak-e semmiségnek,
ha e szörnyháromszög riaszt?
A poklunkbéli borzadalmak
küszöbén se tűrnénk e fajt; csak
a szépség földjén ismerik,
és neve antik mázt nyer itt...
Mozgolódnak, hogy közelükbe érek,
sipítoznak a vámpír-denevérek.

EGYIK PHORKIDA
Húgaim, a szemet! Hadd lám, vajon ki
merészelt templomunkig elhatolni?

MEFISZTÓ
Dicső lények! Hadd lépjek közelebb még,
kérve hármas áldásotok kegyelmét.
Veletek, bár nem tudjátok nevem sem,
szegről-végről rokonságban leledzem.
Sok ősfenségű istent látva-láttam,
Ops és Reia előtt görnyedt a hátam,
s láthattam a Kháosz párkáinak,
nénéiteknek arcát a minap;
de magatokfajtára sose leltem.
Szavam eláll, s bámulok elbüvölten.

PHORKIDÁK
Ez a szellem nyilván nagy koponya.

MEFISZTÓ
Meglep, hogy költő nem dicsért soha. -
Mondjátok csak, miképpen eshetett meg,
hogy nincs képmásotok, ti legérdemesebbek?
Hej, ha a vésők szobrotok faragnák,
nem Junót, Pallaszt, Vénuszt s más efajtát!

PHORKIDÁK
Köröttünk néma éj és mély magány van,
sosem töprengtünk még ezen mi hárman!

MEFISZTÓ
Igaz! Zaját kerülve a világnak,
nem láttok senkit, s titeket se látnak.
Pedig nektek olyan székhely való, hol
művészet s pompa egyesülve trónol,
hol gyorsan kél életre napra nap
s márványtömbből sok-sok hős alak,
hol...

PHORKIDÁK
Hallgass, ily vágyat ne szíts mibennünk!
S ha módunk volna rá, mit érne? Tengünk,
bús éji faj, mit az éj méhe szül,
magunknak s másnak ismeretlenül.

MEFISZTÓ
Ha így van, akkor mit se tétovázva,
lényeteket át kell ruházni másra.
Hármatoknak elég egy szem meg egy fog;
s a mitológia se tiltja meg, hogy
hármas lényeget kettő képviseljen,
s a harmadiknak képét én viseljem
kis ideig.

EGYIK PHORKIDA
Mondjátok, megtehetjük?

A MÁSIK KETTŐ
Próbáljuk! - De ne szemmel s foggal együtt.

MEFISZTÓ
A legjavát tartjátok vissza, hékás!
Hogy is lehessen akkor hű a képmás!

EGYIK PHORKIDA
Behunyni félszemed nem nagy dolog,
s ha egyik szemfogad kivicsorog,
s oldalt fordulsz, nem meddő óhaj az,
hogy ránk édes testvérünkül hajazz.

MEFISZTÓ
Nagy kegy! Legyen!

PHORKIDÁK
Legyen!

MEFISZTÓ
(mint Phorküasz, profilban) Tehát e percben
a Kháosz kedvenc fia lettem!

PHORKIDÁK
Nyilván a Kháosz szült minket, de lánynak.

MEFISZTÓ
Hermafrodita lennék? Ó, gyalázat!

PHORKIDÁK
Mily szépség új testvéri hármasunkban!
Most végre két szemünk és két fogunk van.

MEFISZTÓ
Itt szem ne lásson! Mélyekig török,
s pokolfertőn riasztok ördögöt. (El)