A háttérben működő titkos harmadik rend

Már korábban is sejtettük, hogy a Templomos Lovagrend hátterében meghúzódva, ha nem is egy szervezett „rend”, de egy különböző egyénekből álló csoport működött. Az az állítás tehát, hogy a Templomos Lovagrendet a Prieuré de Sion hívta életre, valamivel hihetőbbnek tűnt, mint a „Prieuré dokumentumok” többi kijelentése.

Gérard de Séde már 1962-ben egy futólag odavetett, szűkszavú és titokzatoskodó megjegyzést tesz egyik munkájában a Prieuré de Sion-ról. A rendre vonatkozó bővebb utalást legelőször a Dossier secrets egyik oldalán találtunk. Az oldal tetején egy idézet szerepel René Grousset-től, a keresztes háborúk egyik legtekintélyesebb 20. századi szakértőjétől. A 30-as években megjelentetett monumentális művét, mely kimondottan ezzel a témakörrel foglalkozik, rendkívül befolyásos és jelentős munkának tekintik még olyan tekintélyes, modem történészek is mint Sir Steven Runciman. Az említett idézet I. Balduinra vonatkozik, Bouillon Gottfried öccsére, aki a Lorraine (Lotharingia) hercege címet viselte, és akit a Szentföld visszahódítójaként tiszteltek. Gottfried halála után Balduin elfogadta a felajánlott koronát és ezáltal hivatalosan is Jeruzsálem első igazi királya lett. René Grousset szerint I. Balduinon keresztül létezett egy „királyi tradíció”, és mivel ez „Sion sziklájára épült”, „egyenrangú” volt az európai uralkodóházakkal, tehát a franciaországi Kapeting, az angolszász-normann Plantegenet, valamint a Németország és az ősi Szent Római Birodalom felett uralkodó Hohenstauffen és Habsburg dinasztiákkal. Balduin és leszármazottai azonban nem vér szerinti, hanem választott királyok voltak. Miért beszél akkor Gousset egy „Balduinon keresztül létező” „királyi hagyományról”? Gousset nem ad választ a kérdésre, de azt sem magyarázza meg, hogy ez a hagyomány, miért tekintendő „egyenrangúnak” a legjelentősebb európai uralkodóházakkal, pusztán azon oknál fogva, hogy „Sion sziklájára épült”.

A Dossiers secrets szóban forgó oldalán szereplő idézetet egy utalás követi, amely a titokzatos Prieuré de Sionra, vagy ahogy akkoriban nevezték a szervezetet, az Ordre de Sionra vonatkozik. A szöveg szerint az Ordre de Siont Bouillon Gottfried alapította 1090-ben, tehát kilenc évvel Jeruzsálem meghódítása előtt, bár léteznek olyan „Prieuré dokumentumok”, amelyek az alapítás dátumát 1099-re teszik. Az idézetben az áll, hogy Balduin, Gottfried öccse az Ordre de Sionnak „köszönhette koronáját”. A rend hivatalos székhelye, vagy más néven főhadiszállása, egy bizonyos apátságban volt Jeruzsálemben, amelynek teljes neve Notre Dame du Mont de Sion. Az is lehet, hogy az apátság Jeruzsálemen kívül volt, a várostól délre fekvő nevezetes „magas hegyen”, az ún. Sion hegyén.

Áttanulmányoztunk minden jelentősebb 20. századi művet, melyet a keresztes hadjáratokról írtak, azonban egyikben sem találtunk semmilyen utalást az Ordre de Sionra. Megpróbáltuk tehát kideríteni, hogy valóban létezett-e egy ilyen elnevezésű rend, és ha igen, akkor rendelkezett-e olyan mértékű befolyással, hogy ténylegesen hatalmában állt koronákat adományozni. Rengeteg dokumentumot és okiratot kellett átolvasnunk, hogy végre a rend nyomára bukkanjunk. Nemcsak a Sionra vonatkozó egyértelmű utalásokat kerestünk, hanem valami információt is a szervezet lehetséges befolyását és tevékenységét illetően. Meg akartunk bizonyosodni arról is, hogy vajon létezett-e valaha egy Notre Dame du Mont Sion nevű apátság.

Jeruzsálemtől délre emelkedik az ún. „magas hegy”, azaz a Sion hegye. 1099-ben, amikor Jeruzsálemet Bouillon Gottfried keresztesei elfoglalták, a hegyen régi bizánci bazilika romjai álltak, amely feltételezhetően a IV. századból származott és a sokatmondó „Minden Egyházak Anyja” nevet viselte. A fennmaradt okiratok, krónikák és egykorú beszámolók szerint Bouillon Gottfried kifejezett kívánságára a romok helyén egy apátságot emeltek. Az apátság lenyűgöző építmény lehetett, szinte egy teljesen különálló, zárt világ. 1172-ben az egyik történetíró krónikájában lejegyzi, hogy az apátság katonai szempontból is kitűnően megerősített, falakkal, tornyokkal és lőréses bástyákkal körülvett építmény volt. Ez az apátság-erőd a Notre Dame du Mont de Sion nevet viselte.

Nyilvánvaló, hogy az impozáns erődítménynek voltak lakói. Lehetséges-e, hogy azok, akik az apátságban éltek, egy független „rendhez” tartoztak és a Sion hegyről nevezték el szervezetüket? Elképzelhető-e, hogy az apátságban az Ordre de Sion tagjai laktak? Ez a feltételezés nem tűnt ésszerűtlennek, ugyanis azok a szerzetesek és lovagok, akiket Gottfried a Szent Sír templomában helyezett el, hivatalosan is renddé szerveződtek, amelyet a Szent Sír Rendjének neveztek. Könnyen lehetséges, hogy a Sion hegyén lévő apátság lakói esetében is hasonló dolog történt. Állítólag az apátságban „a Szent Ágoston reguláit követő káptalan tagjai éltek, akiknek az volt a feladata, hogy az abbé irányításával a szentélyekben elvégezzék a szükséges teendőket. A közösség a „Sainte-Marie du Mont Syon et du Saint-Esprit” kettős nevet vette fel. Egy másik történetíró 1698-ban még ennél is világosabban fogalmaz: „Jeruzsálemben voltak a keresztes háborúk alatt... a Notre Dame de Sion apátságban szolgáló lovagok, akik a „Chevaliers de l’Ordre de Notre Dame de Sion nevet vették fel”.

Az Ordre de Sion létezését megerősítő fenti utalásokon kívül, egykorú, eredeti dokumentumokat fedeztünk fel, amelyeken a Notre Dame de Sion egyik vagy másik perjelének a pecsétje és aláírása látható. Létezik például egy 1116. július 19-i keltezésű okirat, amelyet egy Arnaldus nevű perjel írt alá. Egy későbbi 1125. május 2-án kelt okiraton Arnaldus neve együtt szerepel a Templom nagymesterének, Hugues de Payennek a nevével.

A „Prieuré dokumentumok” kijelentései ebben a vonatkozásban helytállónak bizonyultak, tehát joggal állíthattuk, hogy a 11. és 12. század fordulóján már létezett egy Ordre de Sion nevű rend. Továbbra is nyitott kérdés maradt azonban, hogy vajon a rendet egy korábbi időpontban alapították-e vagy sem. Nem lehet logikus következtetést levonni arra vonatkozólag sem, hogy a rend, vagy pedig a rendnek otthont adó épület létezett-e előbb. A ciszterciták például egy városról, Citeaux-ról kapták nevüket. A ferencesek és a bencések rendjét viszont ténylegesen létező személyekről nevezték el, mielőtt még a két rend egy meghatározott tartózkodási helyhez kötődött volna. Egyelőre tehát csupán annyit mondhattunk, hogy már 1100 körül létezett egy apátság, amely egy azonos nevű rendnek adott otthont. Elképzelhető, hogy a rend alapítása egy korábbi időpontra tehető.

A „Prieuré dokumentumok” azt sugallják, hogy a rend korábban jött létre, és valóban létezik olyan bizonyíték, amely haloványan és áttételesen ugyan, de mégis azt látszik alátámasztani, hogy az alapítás korábban történhetett. Ismert tény, hogy 1070-ben, 29 évvel az első keresztes hadjárat előtt, szerzetesek egy csoportja érkezett a dél-olaszországi Calabriából az Ardennes-i Erdőség vidékére, amely Bouillon Gottfried fennhatósága alá tartozott. Gérard de Séde szerint a szerzetesek vezetőjének neve „Ursus” volt, amely elnevezést a „Prieuré dokumentumok” következetesen a Meroving vérségi (származási) vonallal hoznak összefüggésbe. Megérkezésük után a kalabriai szerzetesek megnyerték Mathilde de Toscane, (Lorraine) Lotharingia hercegnőjének támogatását, aki Bouillon Gottfried nagynénje és mostohaanyja volt egy személyben. Mathilde földet adományozott a szerzeteseknek Orvalban, nem messze Stenay-től, ahol II. Dagobert mintegy ötszáz évvel korábban merényletnek esett áldozatul. A Mathilde által adományozott földön egy apátságot emeltek, ám a szerzetesek nem időztek túl sokáig Orvalban. 1108-ban titokzatos módon nyomuk veszett és semmilyen feljegyzés nem maradt további tartózkodási helyükről, bár a hagyomány úgy tartja, hogy visszatértek Calabriába. Orval 1113-ban már a Szent Bernát tulajdonában lévő birtokok közé tartozott.

Nem kizárt, hogy a calabriai szerzetesek Orvalból való távozásuk előtt komoly befolyást gyakoroltak a nyugat-európai történelem alakulására. Gérard de Séde szerint a szerzetesek csoportjába tartozott egy férfi, aki később Remete Péterként vált ismertté. Ha ez igaz, akkor ezt rendkívül fontos tényként kell kezelnünk, mivel Remete Péterrel kapcsolatban gyakran merül fel az a feltételezés, hogy ő volt Bouillon Gottfried tanítója. Nem ez volt azonban az egyetlen dolog, amelynek révén hírnévre tehetett szert. l095-ben Remete Péter azzal vált ismertté szerte a keresztény világban, hogy II. Orbán pápával együtt tömegeket megbabonázva hirdette mindenütt a keresztes hadjárat szükségességét. Szent háborúra szólított fel, melynek végső célja a Szent Sír; visszaszerzése és a Szentföldnek a mohamedán hitetlenektől való megszabadítása. Manapság Remete Pétert tekintik a keresztes háborúk egyik fő elindítójának.

A „Prieuré dokumentumok” utalásai alapján felvetődött bennünk a kérdés, hogy vajon létezhetett-e valamiféle halovány folytonosság az orvali szerzetesek, Remete Péter és az Ordre de Sion között. Csaknem bizonyosnak tűnik, hogy az Orvalban megtelepedett csoport tagjai nem tekinthetők véletlenszerűen összeverődött, vallási fanatizmussal átitatott vándorszerzeteseknek. Ez ellen szól az is, ha egyszerűen nyomon követjük mozgásukat. Együttes érkezésük Calabriából és titokzatos eltűnésük valamiféle szervezettségre, egy állandó tartózkodási helyre utal. Ha Péter tagja volt ennek a csoportnak, akkor a keresztes hadjáratra való felhívás nem a buzgó fanatizmus, hanem egy előre kitervelt politikai szándék megnyilvánulásának tekinthető. Ha valóban ő volt Gottfried tanítója, akkor befolyást gyakorolhatott tanítványára abban, hogy útnak induljon a Szentföldre. Amikor a szerzetesek eltűntek Orvalból, könnyen lehet, hogy nem Calabriába tértek vissza. Nem elképzelhetetlen, hogy Jeruzsálemben telepedtek meg, mégpedig a Notre Dame de Sion apátságban.

Hamarosan közvetett bizonyítékokra bukkantunk. Köztudott, hogy amikor Bouillon Gottfried elindult a Szentföldre, egy ismeretlen személyekből álló csoport kísérte el, akik tanácsadói és ügyintézői feladatot láttak el mellette. Gottfried hadseregén kívül más keresztény seregek is útrakeltek Palesztinába. Vele párhuzamosan még három sereg indult el a Szentföld felé egy-egy előkelő és befolyásos nagyúr vezetésével. Ha a keresztes hadjárat sikerrel jár, Jeruzsálemet elfoglalják és egy frank királyság jön létre, akkor a keresztény seregek négy vezére közül bármelyik eséllyel pályázhatott a trón megszerzéséért. Ennek ellenére úgy látszik, hogy Gottfriednek már jó előre tudomása volt arról, hogy a koronát neki fogják felajánlani. A keresztes hadak európai vezérei közül ő volt az egyetlen, aki mielőtt seregeivel útnak indult volna, lemondott birtokairól, eladta mindenét, mintegy így adva tudtára mindenkinek, hogy élete hátralévő részében az ő birodalma a Szentföld lesz.

1099-ben közvetlenül Jeruzsálem elfoglalása után egy ismeretlen személyekből álló csoport titkos összejövetelt tartott. A történelmi kutatások nem derítettek fényt arra, hogy kikből állt ez a csoport, bár Guillaume de Tyr mintegy háromnegyed évszázaddal később arról számol be, hogy a csoport legjelesebb tagja „egy bizonyos püspök volt Calabriából”. A tanácskozás résztvevői egyértelműen azért gyűltek össze, hogy megválasszák Jeruzsálem királyát. Annak ellenére, hogy Rajmund (Raymond), Toulouse grófja jó eséllyel pályázhatott a koronára, a rejtélyes és nyilvánvalóan befolyásos elektori testület habozás nélkül Bouillon Gottfriednek ajánlotta fel a trónt. Tőle szokatlan szerénységgel, Gottfried visszautasította a királyi koronát, de helyette felvette „A Szent Sír Védelmezője” címet. Ez azt jelentette, hogy nem viselte ugyan a királyi címet, de ettől függetlenül ő gyakorolta a tényleges hatalmat. Amikor 1100-ban Gottfried meghalt, testvére, Balduin habozás nélkül elfogadta a felajánlott trónt, és így Jeruzsálem királya lett.

Felmerül a kérdés, hogy vajon a Gottfriedet uralkodóvá választó titkos tanácskozás résztvevői azonosak lehettek-e az orvali szerzetesekkel? Elképzelhető, hogy közéjük tartozott Remete Péter is, aki akkoriban a Szentföldön tartózkodott és rendkívüli tekintélynek örvendett? Ebből logikusan következik a következő kérdés is. Lehetséges-e, hogy a titkos tanácskozás résztvevői egyben a Sion hegyén lévő apátság lakói voltak? Röviden összegezve tehát, elképzelhető-e, hogy az egymástól látszólag különálló három csoport: az orvali szerzetesek, a Gottfriedot királlyá választó gyülekezet és a Notre Dame de Sion lakói egy és ugyanazon csoport voltak?