ÖTÖDIK FEJEZET: Apuka kicsi lánya

MENTSVÁR, KELETI PART,

KOBOI LABORATÓRIUMOK

A Koboi Laboratóriumok épületét Mentsvár Keleti Partjának sziklafalába vájták. Nyolc emelet magasan húzódott, s öt oldalról kilométer hosszan nyers gránit ölelte körül; megközelíteni csak elölről lehetett. Az igazgatóság fokozott védelemre törekedett, s ugyan ki vethette volna ezt a szemükre? Végtére is a M'ua Táw kifejezetten utazott a Koboira gyújtogatós akciói során. A Tanács kénytelen volt rendkívüli fegyverhasználatot engedélyezni a cégnek – ha ugyanis a Koboi tönkremegy, magával rántja Mentsvár teljes védelmi hálózatát.

Ha a M'ua Táw lidércei megpróbálják megrohamozni a Koboi Laboratóriumokat, DNS-kódolt kábító-ágyúkkal találják magukat szemben, melyek letapogatják a betolakodó géntérképét, mielőtt tüzet nyitnak.

Az épületnek nem volt egyetlen vakfoltja, egyetlen búvóhelye sem. Maga a tökéletes biztonsági rendszer.

Ám a lidérceknek nem kellett félniük. A laboratóriumok védelme épphogy a minden lében kanál TÜN-tisztek váratlan felbukkanását volt hivatva semlegesíteni. A lidérctriászt ugyanis maga Koboi Opália pénzelte. A Koboi elleni támadássorozat csak porhintés volt, hogy elterelje a gyanút saját személyéről: az aprócska pixi volt az agytröszt az egész ceruzaelem-manőver és a fokozódó M'ua Táw-tevékenység hátterében. Vagyis csak az egyik agytröszt. De vajon miért is társul egy szinte határtalanul gazdag úrhölgy a lidércek alagútbandájával?

Koboi Opáliától születése pillanata óta szinte semmit nem vártak el soha. Régi, vagyonos pixicsaládban nőtt fel az Angyaldombon; szülei akkor is teljesen elégedettek lettek volna, ha a kis Opálka mást nem is csinál, csak eljárogat szépen a magániskolába, szerez egy lityi-lötyi bölcsészdiplomát, s végül feleségül megy valami hozzá méltó alelnökhöz.

Apja, Koboi Rozsomák úgy vélte, az ideális leánygyermek mérsékelten intelligens, meglehetősen csinos, és kellőképpen öntelt. Opál személyisége persze nem úgy fejlődött, ahogy azt apja megálmodta. Tíz hónapos korában már tudott járni minden segítség nélkül, másfél évesen több mint ötszáz szó boldog birtokosa volt, és nem múlt el még kettő sem, mikor szétszerelte élete első merevlemezegységét.

Opália koraérett, önfejű és gyönyörű lánnyá nőtte ki magát. Veszélyes elegy – könnyen robban. Rozsomák a számát se tudta, annyiszor magához rendelte már leányát, hogy eltanácsolja az üzleti ügyektől, ami a pixiknél hagyományosan férfimunka. Végül Opál látni se bírta már a kedves papát. Nyilvánvaló ellenségessége egyre aggasztóbbá vált.

Rozsomáknak minden oka megvolt az aggodalomra. Az egyetemen Opália első dolga volt, hogy művészet-történet-diplomáját veszni hagyva fejest ugorjon a férfiak uralta Tervezőmérnöki Kamarába. Addig nem is nyugodott, míg meg nem nyitotta műhelyét, apja nyílt konkurenciájaként. S már jöttek is a szabadalmak. Egy motorhangtompító, amely áramlásgyorsítóként is működött, egy háromdimenziós szórakoztatórendszer, s persze a szárnykülönlegesség: a híres DuplaDekli széria.

Miután Opália tönkretette apja üzletét, nekiállt, hogy fillérekért fölvásárolja annak részvényeit, majd az egészet Koboi Laboratóriumok néven egyesítette. Öt éven belül a Koboi Laboratóriumokkal több honvédelmi szerződést kötött az állam, mint bármely más vállalattal. Tíz éven belül Koboi Opália több szabadalmat mondhatott magáénak, mint bárki más eleven tündér. Kivéve Kisgebét, a kentaurt.

De ez sem volt elég. Opália olyan hatalom után sóvárgott, melyet a királyság ideje óta nem birtokolt egyetlen tündér sem. Szerencsére ismert valakit, aki segítségére lehetett különös céljai elérésében. Egy csalódott tisztet a TÜN-ből, egyetemi évfolyamtársát. Bizonyos Furkó Orbáncot.

Orbáncnak jó oka volt rá, hogy megvesse a TÜN-t, hisz a Néprendészet nem állt ki mellette, mikor Gyökér Gyulus nyilvánosan és büntetlenül megszégyenítette őt. De mindez semmi, ráadásul meg is fosztották őrnagyi makkjaitól, miután oly szerencsétlenül avatkozott bele az Artemis Fowl-ügybe.

Opália számára nem okozott különösebb nehézséget, hogy Mentsvár egyik legpuccosabb kávézójában igazság-szérumos kapszulát csúsztasson Furkó italába. Legnagyobb örömére a bájosán őrült Furkó elárulta, hogy maga is terveket sző a TÜN megdöntésére. Igencsak leleményes terveket, mint kiderült. Már csak egy társra lenne szüksége. Valakire, aki nagy aranytartalékkal és biztonságos támaszpont tál rendelkezik. Opália boldogan ajánlotta fel mindkettőt.

Opália lebegőszékében macskamód összegömbölyödve épp a Központi Rendészeten történteket hallgatta le, mikor Furkó betoppant. A pixi a TÜN rendszerének frissítését többek közt arra használta fel, hogy rejtett kamerákat telepítsen a Néprendészet hálózatába. A poloskák pontosan azon a frekvencián működtek, mint a Központi Rendészet saját beépített figyelőkamerái, ráadásul a TŰN optikai kábeleinek hőveszteségét használták energiaforrás gyanánt. Teljességgel leleplezhetetlen.

– Na? – tudakolta Furkó fesztelenül, ahogy szokta.

Koboi oda se fordult. Csak Orbánc lehet. Csak neki van beépítve az ujjízületébe a mikroáramkör, amellyel beléphet a belső szentélybe.

– Elvesztettük az utolsó szállítmány elemet. TÜN-rutinellenőrzés. Pech.

– O'korni! – káromkodott Furkó. – No de sebaj. Van még raktáron. És a TÜN szemében úgyis csak elemek, semmi egyéb.

Koboi vett egy mély levegőt. – A lidérceknél fegyver volt…

– Ne mondd tovább!

– Tompormány.

Furkó püfölni kezdett egy munkaasztalt.

– Azok a barmok! Nem megmondtam nekik, hogy ne használják azokat a puskákat! Most aztán Gyulus megtudja, hogy valami készül.

– Megtudhatja – mondta Opália nyugodtan. – De nincs ereje megállítani minket. Mire rájön, már túl késő lesz.

Furkó nem mosolyodott el. Több mint egy éve nem tett ilyet. Csak ráncokkal barázdált savanyú képe lett még ráncosabb és még savanyúbb.

– Helyes. Közeleg az én időm… Talán még mi is tudnánk gyártani azokat az elemeket – tűnődött.

– Azt nem. Csak a gyár felépítése visszavetne minket két évvel, és semmi garancia, hogy Kisgebe nem jönne rá. Nincs választásunk.

Koboi körbelibbentette lebegőszékét, hogy szembekerüljön partnerével.

– Rémesen nézel ki. Használod a kencét, amit adtam?

Furkó gyöngéden dörzsölgette fejét. Szörnyű dudorok ragyállottak rajta.

– Nem használt. Kortizon van benne. Allergiás vagyok rá.

Furkó állapota szokatlan volt, mondhatni egyedülálló. Tavaly a Fowl-ház ostrománál Gyökér őrnagy eltalálta egy altatólövedékkel. Sajnos a nyugtató rosszul reagált bizonyos tiltott agyserkentő szerekre, amikkel az exparancsnok épp akkoriban próbálkozott. Furkó úgy maradt: homloka, mint a fortyogó kátrány, szemei petyhüdt vizenyők. Ocsmányan és lefokozva: nem túl vidám kombináció.

– Fel kéne vágnod ezeket a kelevényeket. Alig bírok rád nézni.

Koboi Opália néha megfeledkezett róla, kivel beszél. Furkó Orbánccal, nem pedig egy vállalati lótifutival. Az elf nyugodtan előhúzta bejáratott Rőtülep lőfegyveréi, és beleeresztett két lézernyalábot a lebegőszék karfájába. A szerkentyű keresztülperdült a recés gumiburkolaton, levetve magáról gazdáját, aki egy rakás merevlemez tetején landolt elnyúlva, mint egy béka.

A megalázott tündehím megragadta Opália hegyes állat. – Jobb, ha hozzászoksz a látványomhoz, drága Opáliám. Mert ez az arc lesz hamarosan látható minden képernyőn a föld alatt és a föld felett.

A pöttöm pixi ujjai ökölbe szorultak. Nem szokott hozzá a függelemsértéshez, a testi erőszakról nem is beszélve. Ám az ilyen pillanatokban meg kellett látnia a Furkó szemében bujkáló őrületet. A szerek nemcsak a varázserejét és normális, tündéri külsejét tették tönkre Furkónak, de az agyát is.

Orbánc egyszerre csak ismét önmaga lett, és szívélyesen fölsegítette a pixit, mint ha mi sem történt volna.

– És most, kedveském, lássuk a helyzetjelentést! A M'ua Táw már vért akar.

Opália lesimította elöl testhezálló dresszét.

– Pinduri százados egy sárlényt gardíroz az E-37-eshez, Artemis Fowlt.

– Itt van Fowl? – kiáltott fel Furkó. – Hát persze! Gondolhattam volna, hogy rá gyanakodnak majd. Remek! Emberszolgánknak, ennek a Luc Carrére-nek majd gondja lesz rá. Carrére-t megdelejeztem. Arra még képes vagyok.

Koboi vékony réteg vérvörös rúzst kent ajkára.

– Baj lehet abból, ha Carrére-t elfogják.

– Ne aggódj! – nyugtatta Furkó. – Már annyiszor delejeztem monsieur Carrére-t, hogy üresebb az agya, mint egy frissen formázott floppy. Még ha akarna, sem mesélhetne. Aztán meg, ha elvégezte nekünk a piszkos munkát, a francia rendőrség úgyis bedugja majd egy jól párnázott cellácskába.

Opál kacarászott. Mosolyavesztett elf létére Furkónak egész jó humorérzéke volt.