10. fejezet

KONG A KIRÁLY
A PARADIZO-KASTÉLY

 

Minerva Paradizo dühös volt. Annak az utálatos Fowl fiúnak sikerült az orra elől ellopnia vizsgálati alanyát. Mindezt azok után, hogy az apja olyan sokat költött a birtok védelmére, sőt azt a hitvány Mr. Kongot is szerződtette. Minervában néha felmerült, hogy minden férfi őstulok, kivéve természetesen Papát.

Az egész birtok le volt tarolva. Fowl mester jókora pusztítást hagyott maga után. A kocsikból gyakorlatilag csak fémhulladék maradt. Olyan mélyen felszántották a gyepet, hogy zöldséget lehetett volna bele ültetni, a füst és az olaj bűze pedig az épület összes helyiségének összes sarkába behatolt. A rendőröket csak úgy tudták távol tartani, hogy sietve betelefonáltak a vence-i rendőrőrsre, és rögtönzött mesét adtak elő egy generátorbalesetről.

Miután sikerült ellenőrzés alá vonni a tüzet, Minerva gyűlést hívott össze egy teraszon. Az őrség főnöke, Juan Soto, az apja, Gaspard, és persze Billy Kong is részt vett rajta. Mr. Kong még zaklatottabb volt, mint máskor.

– Démonok – motyogta, – Igaz! Minden igaz volt. Felelősséggel tartozom a bátyámért. Be kell fejeznem, amit elkezdett.

Ha Minerva figyel arra, amit a bérenc mond, észrevehette volna a baljós élt a hangjában, de túlzottan lefoglalták a saját problémái. Márpedig Minerva véleménye szerint a saját problémái mindenki másénál súlyosabbak voltak.

– Tudnánk egy kicsit összpontosítani, emberek? Talán feltűnt önöknek, hogy a projektem úgymond kisiklott.

Gaspard Paradizónak kezdett tele lenni a hócipője Minerva projektjével. Eddig másfél millió eurót költött rá, cserébe az egész birtoka romokban hevert. Komolyan kezdett besokallni.

– Minerva, chérie! – szólalt meg, és hátrasimította ősz haját. – Azt hiszem, ideje hátrébb lépnünk egyet. Talán ki is szállni, amíg még követhetők az események.

– Kiszállni, Papa? Kiszállni? Mialatt Artemis Fowl levezényel egy párhuzamos projektet? Nem tartom jó ötletnek.

Gaspard Paradizo újra megszólalt, ezúttal erősebb éllel a hangjában. –

Nem tartod jó ötletnek, Minerva?

A lány elpirult. – Sajnálom, Papa. Nagyon mérges vagyok. Az az ír fiú csak úgy besétál ide a csapataival, és tönkreteszi a munkánkat. Ez elviselhetetlen, nem?

Gaspard a többiekhez hasonlóan egy kovácsoltvas széken ült a medencére néző hátsó teraszon. Ekkor hátratolta a székét, és az asztalt megkerülve odasétált a lányához. Arról a pontról bámulatos kilátás nyílt az erdővel fedett hegyszorosra és azon túl Antibes-re. Ezen az estén viszont senkit sem érdekelt a kilátás.

– Nekem is vannak ötleteim, Minerva – folytatta Gaspard, és leguggolt a lányához. – Szerintem kicsit túl messzire mentünk ebben az ügyben. Itt másvilági erők munkálkodnak. Ezek a teremtmények túl nagy kockázatot jelentenek, és nem engedhetem tovább, hogy veszélybe sodord magad vagy másokat. Nemes küzdelemben mérkőztünk meg, és olyan büszke vagyok rád, hogy túlcsordul a szívem, de mostantól az államigazgatásra kell bíznunk az ügyet.

– Nem lehet, Papa! – tiltakozott Minerva ingerlékenyen. – Nincs jegyzőkönyvünk. Nincsenek forrásaink. Semmi. Tönkrement minden számítógépes fájlunk és adathordozónk. Még a széfet is megfúrták, és elégettek benne mindent! Szerintem Artemis Fowl a Google és a Yahoo rendszerét is törölte. Reménytelen. Hogy nézne az ki, hogy egy kislány megjelenik a Védelmi Minisztériumnál, és pincében lakó szörnyekről kezd hablatyolni? Bizonyítékra van szükségem.

Gaspard recsegő térddel felállt. – Bizonyítékra, kicsim? Ezek nem bűnözők. Néztem, ahogy a látogatónkkal beszélgettél. Józan volt és intelligens. Nem követett el semmiféle bűnt. Nem állat. Az egy dolog, hogy egy időn keresztül érkező invázióról akarsz bizonyítékot bemutatni a Nobel-díj-bizottságnak, és az már túlmegy minden határon, hogy ártatlan, érzékeny lényekre vadászol.

– De Papa! – fogta könyörgőre Minerva. – Csak egyszer próbáljuk még meg! Adjatok egy hónapot, hogy újraépítsem az időalagút-modellemet, és akkor megint megjósolhatom, hol lesz materializáció.

Gaspard csókot nyomott a lánya homlokára. – Hallgass a szívedre, kis zsenim! Mit súg neked?

Minerva összeráncolta a homlokát. – Hallgassak a szívemre? Most komolyan, Papa, nem vagyok én Gondos Bocs!

Kérlek, chérie! Tudod, hogy szeretlek, és tisztelem a csodálatos képességeidet, de most az egyszer nem választhatnád inkább a pónit? Nem lenne elég, ha felkérném Justin Timberizét, hogy énekeljen a születésnapodon?

A lány háborgott még egy darabig, de sejtette, hogy az apjának igaza van. Nem volt joga intelligens lényeket fogva tartani. Kegyetlenség volt, nincs mit szépíteni. Főleg, hogy nem akartak ártani neki. Mégsem volt képes feladni. Némán megfogadta magában, hogy Artemis Fowl lesz a következő projektje. Mindent kiderít az ír fiúról, és elsajátítja a démonokkal kapcsolatos tudását.

– Jól van, Papa – sóhajtott. – A kedvedért lemondok a Nobel-díjamról.

Legalábbis idén.

A jövő év más kérdés, gondolta magában. Akkor már tudni fogom, amit Artemis Fowl tud. Egész világok várnak arra, hogy felfedezzem őket.

Gaspard szeretetteljesen átölelte a lányát. – Remek. Így lesz a legjobb.

A sebész visszatért a székéhez.

– Most pedig, Mr. Soto, beszámolót kérnék a károkról.

A spanyol biztonsági főnök megnézte csipeszes írótábláját.

– Egyelőre csak egy előkalkulációt tudok mondani, Monsieur Paradizo. Valószínűleg még hetekig fog tartani a felmérés. A járművek teljesen megsemmisültek. Szerencsére van háborús biztosításunk, ezért öt munkanapon belül új kocsikat kapunk. A medence tele van repesszel. Egy darab átfúrta a szűrőt és a falat is, ezért szivárog, és nem tisztítható. Ismerek egy szakembert Tourrettes-sur-Loupban. Jó áron dolgozik, és tudja tartani a száját.

– Mi van az emberekkel?

Soto a fejét rázta. – Nem tudom, mivel ütötték ki őket. Valamilyen sugárpisztollyal. Mintha marslakók lettek volna. Azóta a többség már magához tért. Néhányan fejfájásról panaszkodnak. Más mellékhatás nem volt, kivéve Thierrynél, aki az utóbbi fél órát a vécén töltötte. Időnként sikoltást hallatszik bentről…

Billy Kong egyszer csak magához tért féléber motyogásából, és tenyerével rácsapott a vasasztal üvegtetejére.

– Nem! Ez így nem lesz jó! Egyáltalán nem lesz jó. Kell egy másik démon!

Gaspard összevonta a szemöldökét. – Ennek a szerencsétlen kísérletnek vége. Soha nem lett volna szabad beleegyeznem. Elvakított a büszkeség és a nagyravágyás. Nem lesz több démon ebben a házban.

– Ez elfogadhatatlan! – jelentette ki Kong, mintha ő lenne a megbízó, és nem a megbízott. – Be kell fejeznem, amit Eric elkezdett. Tartozom neki ennyivel.

– Na ide figyeljen, uram! – vette át a szót Soto szigorúan. – Hogy jön ahhoz, hogy elfogadhatatlannak minősítsen itt bármit? Megbízási szerződést kötöttünk önökkel egy feladat elvégzésére, és ebbe a feladatba nem tartozik benne annak megállapítása, hogy mi elfogadható, és mi nem az.

Mialatt válaszolt, Kong megnézte a haját a zsebtükörben, amit mindenhová magával vitt.

– Inkább maga fogjon fel néhány dolgot, Paradizo. Először is, itt nem ön parancsol. Nincs egyértelmű helyzetfölényben, amióta az embereimmel csatlakoztunk a kis csapatához. Másodszor, általában a törvénynek nem ezen az oldalán állok. Az a specialitásom, hogy megszerzem, amit akarok, bármilyen eszközzel. Csak azért írtam alá ezt a gyerekcsősz-megbízást, mert vissza kell valamit fizetnem a démonoknak. Nem is keveset, ami azt illeti. Tudom, hogy Minerva csak fotókat akart róluk készíteni, meg a lelkükben kurkászni, de nekem is megvan a magam terve velük. Egy kicsit fájdalmasabb.

Gaspard Soto felé fordult.

– Mr. Soto, válaszolna valamit erre a felháborító kijelentésre?

– Hogyne, uram! – fortyant fel Juan Soto. – Hogy merészel ilyen hangon beszélni Monsieur Paradizóval? Ön csak egy megbízott itt, semmi több! Ami azt illeti, már nincs is megbízva. Felbontjuk a szerződését. Egy órája van kiüríteni a szobáját és elhagyni a birtokot.

Billy Kong olyan veszedelmesen vigyorgott, mint egy cápa. –

Különben mi lesz?

– Különben az őreim fogják eltávolítani. Emlékeztetném, hogy az ön csapatában csak négyen vannak, míg az enyémben ötször annyian.

Kong rákacsintott Sotóra. – Lehet. De az én négy emberem a legjobb.

Fellibbentette a kabátja hajtókáját, és felfedett egy kicsi, felkapcsolható mikrofont.

– Felgyorsítom az ütemtervet – mondta a mikrofonba. – Nyissátok ki a lovat!

Soto összezavarodott.

Miről beszél ez az ütődött? Lovat?

– Honnan szerezte azt a mikrofont? Csak nem a széfből vette ki? A csatornákat tisztán kell tartanunk a hivatalos kommunikációnak!

Minerva azonban megértette az Iliászra való célzást. A ló kinyitása csakis a trójai falóra utalhatott. Kong árulókat hozott a birtokra.

– Papa! – szólalt meg sürgetően. – El kell mennünk!

– Elmenni? Ez az én házam! Szinte mindenbe beleegyeztem, amit kértél tőlem, chérie, de ez nevetséges…

Minerva hátratolta a székét, és futva megkerülte az asztalt.

– Kérlek, Papa, itt nagy veszélyben vagyunk!

Soto csettintett a nyelvével. – Ugyan már, a mademoiselle nincs veszélyben. Az én embereim megvédik. Talán túlzottan megterhelő volt ez a nap, a fáradtságtól lett ilyen izgatott. Azt javaslom, aludjon egyet.

Minerva bosszúsan összeráncolta a homlokát. – Hát nem látod, mi történik itt? Mr. Kong jelt adott az embereinek. Lehet, hogy már támadnak is. Báránybőrbe bújt farkasként jött közénk.

Gaspard Paradizo tökéletesen tisztában volt vele, mennyire intelligens a lánya.

– Soto! Lehetséges ez?

– Képtelenség! – jelentette ki Juan Soto, de arcán a vörösség mellett valamilyen sápadtság is feltűnt. Valamiért felállt a szőr a hátán, amikor Kong higgadtan vigyorgó arcát nézte. Ha őszinte akart lenni magával, ő sem az a katona volt, akinek az önéletrajza alapján feltüntette magát. Igaz, hogy eltöltött egy évet a spanyol békefenntartókkal Namíbiában, de az utazás egész ideje alatt egy újságírót kísért, és soha nem vett részt egyetlen bevetésben sem. Merő hetvenkedéssel szerezte meg a megbízást, és felszínes ismeretekkel bírt csupán a fegyverekről és harcászatról. Viszont, ha előkerülne valaki, aki tényleg tudja, miről beszél…

Soto az övéhez nyúlt, és leemelte róla az adóvevőjét.

– Lehetetlen – ismételte –, de ha ez megnyugtatja magát, megduplázom az őrséget, és szólok nekik, hogy legyenek résen. –

Megnyomta a „beszéd” gombot. – Jelentsenek párokban! Fentről kezdjük.

Soto elengedte a gombot, mire sztatikus zörej hallatszott. Az üres sistergés a szellemek huhogásánál is ijesztőbb volt. Másodpercekig nem érkezett semmi más. Soto derék módon próbálta fenntartani a hetyke magabiztosság látszatát, de a homlokán legördülő izzadságcsepp árulkodott valódi lelkiállapotáról. – Elromlott az eszköz – magyarázta nem túl meggyőzően.

Billy Kong a fejét rázta.

– Lőjetek kettőt! – szólt bele a hajtókáján lévő mikrofonba.

Pár másodperccel később két mennydörgésszerű lövés dördült végig a birtokon.

Kong elvigyorodott. – Íme, a bizonyíték – mondta. – Most már én irányítok.

Soto már sokszor eltöprengett azon, hogyan reagálna egy valódi vészhelyzetre. Korábban, amikor azt hitte, ostrom alatt vannak, enyhe pánik uralkodott el rajta, de tovább végezte a dolgát előírás szerint. Ez azonban más volt.

A pisztolyáért nyúlt. Egy tapasztalt lövésznek ehhez nem kellett volna lenéznie, ám Sotónak nem volt elég gyakorlata. Amikor lepillantott a pisztolytáskájára, Kong felugrott az asztalra, és egy pillanat alatt leütötte.

A biztonsági erők főnöke kényes sóhajtással borult hátra a székével együtt.

Kong leült az asztal tetejére, és a térdére támasztotta a könyökét.

– Vissza akarom kapni a démont – közölte, és lazán előhúzott egy rövid tőrt a zakója ujjából. – Hol találhatjuk meg?

Gaspard Paradizo átkarolta a lányát, és minden porcikáját védeni próbálta.

– Ha árt neki, Kong…

Billy Kong a szemét forgatta. – Nincs időnk tárgyalni, doktor.

Megpörgette a tőrt az ujjai között, majd Gaspard felé irányította a hegyét. A markolat nekicsapódott az orvos homlokának, aki eldobott kabátként omlott össze Minerva mögött.

Minerva letérdelt, és az ölébe vette az apja fejét.

– Papa! Ébredj fel, Papa! – Egy pillanatig elveszett kislány volt, aztán működésbe lépett koraérett intellektusa. Ellenőrizte az apja pulzusát, majd a homlokára tette a mutató-és középső ujját. – Szerencséje van, Mr. Kong, hogy nem fogják gyilkossággal vádolni.

Kong vállat vont. – Előfordult már. Elképesztő, milyen könnyű kijátszani a hatóságokat. Pontosan tízezer dollárba kerül. Háromezer az arcplasztika, kétezerbe kerülnek az új papírok, és ötezret kell fizetni egy hekkernek, hogy kreáljon az embernek számítógépes múltat.

– Ha csak egy felet pördül még a penge, beleáll az apám homlokába, és most nem öntudatlan lenne, hanem halott.

Kong egy másik tőrt húzott elő a zakójából.

– Arra is van időnk. Most pedig mondd el szépen, hogy találhatjuk meg a kis barátodat!

Minerva felállt Konggal szemben, és ökölbe szorította a kezét.

– Ide hallgasson, maga idióta! A démon eltűnt. A jóakarói biztosan azonnal eltávolították az ezüstgolyót a lábából, amint betuszkolták az autóba. Visszatért a szigetére. Felejtse el!

Kong a homlokát ráncolta. – Van benne valami. Én is ezt tenném. Oké, szóval mikor lesz a következő materializáció?

Minervának meg kellett volna rémülnie. Az lett volna a normális, ha a nyafogáson és a zokogáson kívül az összes többi képessége cserben hagyja.

Végül is az apja eszméletlenül feküdt a földön, és az a férfi, aki ilyen állapotba juttatta, a terasz asztalának tetején ült, és kést forgatott a kezében.

Csakhogy Minerva Paradizo más volt, mint a többi tizenkét éves lány.

Rendkívüli lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot válsághelyzetekben. Ezért akármennyire is megijedt, képes volt kifejezni rosszallását Billy Kong felé.

– Hol volt az elmúlt fél órában? – kérdezte, majd csettintett az ujjával.

– Ja persze, aludt. Vagy ahogy maguk mondják, semlegesítették. Ráadásul egy apró démonlány tette. Oké, hadd világosítsam fel arról, mi történt. Az egész műveletünket semlegesítették. Nincs meg a kutatásom, nincsenek meg a számításaim, és nincsen vizsgálati alanyom. Elölről kell kezdenem mindent. Vagyis szeretnék elölről kezdeni mindent. Ha ez lehetséges volna.

Az előző alkalommal megkaptam az időalagúttal kapcsolatos kalkulációt, ezúttal nekem kell kidolgoznom. Félreértés ne essék, meg tudom csinálni.

Végül is zseni vagyok, vagy micsoda. De tizenhét hónapig fog tartani.

Legalább. Comprenez-vous, Monsieur Kong?

Billy Kong nagyon is értette. Értette, hogy az a kis idegesítő majom tudományos halandzsával próbálja kábítani.

– Tizenhét hónap? És ha kapnál egy kis ösztönzést, akkor meddig tartana?

– Semmilyen ösztönzés nem befolyásolja a tudomány törvényeit.

Kong leugrott az asztalról. Nesztelenül, lábujjhegyen ért földet. – Azt hittem, ez a szakterületed. Megváltoztatni a tudomány törvényeit. Nem arról szólt volna ez az egész kísérlet, hogy bebizonyítsd, mennyire ostoba rajtad kívül az összes tudós?

– Ez nem ilyen egyszerű…

Kong megint zsonglőrködni kezdett a késével, és hajigálás közben le sem pillantott a pengére. A fegyver csak pörgött-forgott, mint egy ezüst ventilátor a levegőben. Hipnotizáló látvány volt.

– Akkor egyszerűbben fogalmazok. Szerintem tudsz nekem keríteni egy démont, és nem kell hozzá tizenhét hónap. Megmondom, mit fogok tenni. – Lehajolt, és felemelte Juan Soto székét. A biztonsági erők főnöke ráhanyatlott az asztalra.

– Elintézem Mr. Sotót. Ennyire egyszerű. Semmivel sem tudod megakadályozni. Ezzel fogom bizonyítani, mennyire komolyan gondolom, így ébresztelek rá, mennyire valós ez a helyzet. Végre összeáll a kis fejedben, hogy nem babra megy a játék. Végre elkezdesz beszélni. Ha mégsem, akkor megyünk tovább a második számú szerencsés versenyzőre Minervának kétsége sem volt felőle, hogy a második számú versenyző az apja lenne.

– Kérem, Mr. Kong, erre semmi szükség! Én igazat beszélek.

– Ó, most már kérni is tudsz? – kérdezte Kong színlelt meglepetéssel.

– Ráadásul Mr. Kongnak hívsz! Hol hagytad idiótát és az ütődöttet?

– Ne ölje meg! Rendes ember. Családja van.

Kong megmarkolta Soto haját, és hátrafeszítette a fejét. A főnök ádámcsutkája úgy állt ki a nyakából, mint egy szilva.

– Alkalmatlan a feladatára – közölte Kong. – Látod, milyen könnyen megszökött a démonod. Látod, milyen könnyen átvettem az irányítást.

– Hagyja életben! – könyörgött Minerva. – Az apámnak sok pénze van.

Kong sóhajtott. – Még mindig nem érted, ugye? Ahhoz képest, milyen okos vagy, néha irtózatosan buta tudsz lenni. Nekem nem kell pénz. Nekem egy démon kell. Most pedig pofa satuba, és figyelj rám! Semmi értelme tárgyalni.

Minervának elszorult a szíve, amikor ráébredt, mennyire a feje tetejére fordult körülötte minden. Alig egy óra leforgása alatt valami sötét és kegyetlen világba csöppent. Ráadásul a saját gőgje juttatta oda.

– Kérem! – mondta, és próbálta megőrizni maradék hidegvérét. –

Kérem!

Kong megigazította a kést a kezében. – Ne fordítsd el a fejed, kislány.

Nézd végig, és győződj meg róla, hogy ki itt a főnök!

A lány nem tudott máshová nézni. Pillantását fogva tartotta a szörnyűséges csoportkép. Olyan volt, mint egy horrorfilm egyik jelenete, külön hozzá komponált háttérzenével.

Minerva összeráncolta a homlokát. Az élethez nem tartozott háttérzene. Pedig valahonnan határozottan hallani lehetett egy dallamot.

Mint kiderült, Kong farzsebéből érkezett a muzsika. A „Torreádor dala” volt beállítva többszólamú csengőhangnak a Carmenból. A bérgyilkos előhúzta a telefont a zsebéből.

– Ki az? – csattant fel.

– A nevem nem fontos – jelentette be egy fiatal hang. – A lényeg az, hogy van nálam valami, ami nagyon kell magának.

– Honnan szerezte meg ezt a számot?

– Egy barátomon keresztül – válaszolt a titokzatos hívó fél. – Ő minden fontos számot ismer. Térjünk rá az üzletre. Úgy tudom, érdekelné egy démon.

Pár perccel korábban Butler lehúzódott az útról a reptéri lehajtónál és beszállt a hátsó ülésre Artemis és Berkenye mellé. Kisméretű laptopján figyelemmel kísérték a Paradizo-kastélyban zajló drámát.

Artemis erősen markolászta a térdét. – Ezt nem engedhetem. Nem hagyom.

Berkenye rátette a kezét a fiú kezére. – Nincs más választásunk Artemis. Végre sikerült kiszabadulnunk. Ez nem a mi harcunk. Nem kockáztathatjuk meg, hogy az Egyes Számú lelepleződjön.

Artemis homlokán mély ránc futott végig a haja vonalától az orra nyergéig.

– Persze, tudom. De mégis, hogy maradhatnék kívül ezen a harcon? –

Metsző tekintettel Butlerre nézett. – Kong megöli azt az embert!

– Kétségkívül – felelte a testőr. – Fejben már meg is tette.

Artemis a szemét dörzsölte. Hirtelen borzasztó fáradtság tört rá. – Közvetetten én is felelős vagyok a helyzetért. Nem hagyhatom, hogy egy férfi halála száradjon a lelkemen. Berkenye, te tedd, amit tenned kell, de én megmentem azokat az embereket.

– Lélek… – tűnődött az Egyes Számú. – Milyen szép szó! Főleg az a két l.

Egyértelmű volt, hogy az ördögfi nem követi a beszélgetést, csak néhány szóba kapaszkodik bele. Olyan abszurd volt a megjegyzése, hogy Artemis akaratlanul is ránézett Berkenye feje fölött. Pár pillanatra a lény mellkasát díszítő jeleken pihent meg a tekintete. Hirtelen rájött, honnan ismerősek neki. Villámcsapásként hasított bele egy újabb terv ötlete.

– Bízol bennem, Berkenye?

Az elflány felnyögött. – Ne kérdezz ilyet, Artemis! Tudom, hogy ilyenkor egy újabb hajmeresztő ötlet következik.

– Bízol bennem?

– Igen. – Berkenye sóhajtott. – Bízom benned. Jobban, mint bárkiben.

– Jól van. Akkor abban is bízz, hogy megmentem az irhánkat. Majd később elmagyarázom.

Berkenye őrlődött. Ez a döntés az egész további életére hatással volt, ahogy az ördögfiéra is. Az sem kizárt, hogy a következménye jelentősen megrövidíti mindkettőjük életét.

– Jól van, Artemis, de résen leszek.

A fiú beszélni kezdett a gyűrűtelefonján keresztül. – Kisgebe, tudnád továbbítani a hívásomat Mr. Kong mobiltelefonjára?

– Persze – felelte a kentaur a Nyolcas Részleg főhadiszállásáról. – De ezek után már nem teszek érted semmit! Szulfátnak sikerült ráakadnia a vonalamra. Fél perc múlva lekapcsolnak, és onnantól egyedül kell boldogulnotok.

– Értem. Kapcsold Kongot!

Butler megmarkolta Artemis vállát. – Ha te hívod, Kong lesz fölényben. Ő akarja majd megválasztani, hol találkozzatok.

– Én tudom, hol akarok találkozni vele. Csak meg kell győznöm róla, hogy igazából ő találta ki a randevú helyszínét. – Artemis becsukta az öklét, és ezzel bontotta a vonalat. – Csend legyen, kicsöng!

– Ki az? – fortyant fel Kong.

– A nevem nem fontos – közölte egy fiatal hang. – Az a lényeg, hogy van nálam valami, ami nagyon kell magának.

– Honnan szerezte meg ezt a számot?

– Egy barátomon keresztül – válaszolt a titokzatos hívó fél. – Ő minden fontos számot ismer. Térjünk rá az üzletre. Úgy tudom, érdekelné egy démon.

– Akkor te csak a híres Artemis Fowl lehetsz. Minerva példaképe.

Elegem van belőletek, csodagyerekekből. Miért nem elég nektek, hogy kocsikat tuningoltok, vagy lopkodtok, mint más kamaszok?

– Mi is lopunk. Csak sokkal nagyobb dolgokat. Szóval érdekli a démonom, vagy nem?

– Lehet – felelte Kong. – Mit forgatsz a fejedben?

– Egy szimpla üzleti ajánlatom van. Találkozunk valahol, egy nyilvános helyen, és kicseréljük, amink van. Én átadom a démont, maga átadja a lányt.

– Te nem határozol meg semmit, kölyök. Én választom ki a helyet. Te hívtál engem, rémlik? Különben is, mit akarsz te ettől a lánytól?

– Az életét – vágta rá Artemis egyszerűen. – Ki nem állhatom a gyilkosságot és a gyilkosokat. Maga az embereivel együtt kisétál arról a birtokról, és egyetlen egy túszt hoz magával. Aztán cserélünk. Közönséges tranzakció. Ne mondja, hogy még soha sem engedett el túszt!

– Nem most kezdtem a szakmát, kölyök. Évek óta gyűjtöm a váltságdíjakat.

– Akkor jó. Örülök, hogy létrejön az üzlet. Most pedig nevezze meg az ideális helyszínt. Olyan vörös nyakkendőben leszek, mint a táj. Pejlovak ágaskodnak rajta. De csak óvatosan! Százegy módon felsülhetünk.

Akármilyen szépen vöröslik a táj, van ott ezernyi börtön, amely örökre elzár a napfénytől.

Berkenye értetlenül nézett Artemisre a dzsipben. Nem volt jellemző rá az ilyen költői handabandázás. A fiú egy pillantással és egy intéssel igyekezett megnyugtatni.

– Oké. Eszembe jutott egy hely. Ismered a Tajpej 101-et?

– Tajvan? – kérdezett vissza Artemis. – A világ egyik legmagasabb épülete? Ezt nem mondhatja komolyan. Az a földgolyó másik felén van!

– Halálosan komolyan beszélek. Tajvan a második otthonom. Jól ismerem. Nagy kihívás lesz a megjelölt időre odaérned, úgyhogy csak semmi trükközés. Két nap múlva déli tizenkettőkor találkozunk a kilátó szintjén. Ha nem bukkansz fel, akkor a lány az expresszlifttel fog lejönni… már ha érted, mire gondolok.

– Értem. Ott leszek.

– Jó. Nehogy egyedül jelenj meg! Hozd magaddal azt a rusnya fickót, vagy a nőt. Nem érdekel, nekem csak az egyikükre van szükségem.

– A nőt már elengedtük.

– Rendben, akkor a fickót. Látod, milyen könnyű megegyezni velem?

Értelmes ember vagyok én, ha nem próbálják meg keresztezni az utamat.

Neked is azt ajánlom, hogy ne keresztezd!

– Ne aggódjon – mondta Artemis –, nem fogom.

A fiú olyan meggyőződéssel válaszolt, hogy aki nem ismerte, akár el is hihette neki.