5. fejezet

FOGSÁGBAN

 

Pinduri Berkenye százados a Nyolcas Részlegből követte az elrablókat egy Land Rover Discoveryhez, majd a nápolyi komphoz. Az idegenek átrakták a foglyukat a vászonzsákból egy szűkebb golftáskába, amelyet golfütők fejével zártak le. Gördülékenyen ment az egész művelet. Három felnőtt férfi és egy tinédzserlány. Berkenye nem lepődött meg különösebben azon, hogy egy lány is benne van a csapatban, végül is Artemis Fowl is alig nőtt ki a gyerekkorból, amikor már ennél sokkal bonyolultabb ügyekbe keveredett.

Visszavitték a Land Rovert egy olasz Hertz autókölcsönzőbe, majd onnan egy szuperexpressz első osztályú hálókocsijában utaztak tovább, lövedékként suhanva végig a nyugati part mentén. Több okból esett a választásuk a vonatra. Például azért, hogy ne kelljen röntgennel átvizsgáltatni a csomagjukat.

Berkenye nem aggódott röntgengépek vagy más ember alkotta biztonsági szerkezetek miatt. A Nyolcas Részleg csillámruhájában minden sugár előtt láthatatlan volt, amelyet az emberi rendőrség vagy határőrség bevethetne ellene. Egy árnyvédett tündért csak úgy lehet megtalálni, ha valaki véletlenül megdobja egy kővel, de a támadó akkor sem láthat belőle semmit, legfeljebb kap egy nyaklevest.

Az elflány besurrant a hálókocsiba, és letelepedett egy csomagtartóra az emberlány feje fölött. Alatta a három férfi egy asztalnak támasztotta a golftáskát, és úgy meredtek rá, mintha… egy démon lenne a belsejében.

Három férfi és egy lány. Nem lehet olyan nehéz legyőzni őket.

Egyszerűen ki kellene lőnie őket a Neutrínójával, aztán szólnia kéne Kisgebének, hogy küldjenek technikusokat a memóriatörlés elvégzésére. Az elflány alig várta, hogy kiszabadíthassa szegény démont. Pár másodperc alatt elkészült volna vele, ám a fejében lévő hangok visszatartották. I Az egyik Kisgebe hangja volt, a másik Artemisé.

– Tartsd a pozíciód, Pinduri százados! – tanácsolta a kentaur. – Lássuk, meddig mennek el.

A Nyolcas Részleg a démon elfogása óta hevesen érdeklődött Berkenye küldetése iránt. Kisgebe kiemelt kapcsolatot hozott létre Berkenye sisakjával.

Az elflány hangszigetelt sisakot viselt, mégis feszélyezetten beszélt I a célszemélyek társaságában. Csak úgy tudta elkerülni a feltűnést, ha a hangján kívül semmilyen kommunikációs eszközt és gesztust nem használt.

Nehezebb volt, mint hitte.

– Meg fog ijedni az a szegény démon – közölte az elflány mozdulatlanul fekve. – Juttassuk ki innen!

– Nem! – vágta rá Artemis élesen. – Várjuk ki, míg összeáll a kép, Berkenye. Fogalmunk sincs, mekkora ez a szervezet, és mennyit tudnál a Népről.

– Mindenképp kevesebbet, mint te. A démonok nem hordozzák magukkal a Könyvet. Magasról tojnak a szabályokra.

– Legalább van magukban valami közös – szólt közbe Butler.

– Megpróbálhatnám delejezni őket – vetette fel Berkenye. A delej minden tündér trükkjeinek tárházában szerepelt. Mágikus csicsergésükkel bármely embert rá tudtak venni, hogy örömmel ontsa értük vérét. – Akkor a biztosan elmondanák, amit tudnak.

– De csak annyit, amennyit ők tudnak – helyesbített Artemis. – Ha én vezetném a szervezetet, mindenkinek kizárólag annyit mondanék, amennyit feltétlenül tudnia kell. Senki nem látná át a teljes képet, persze engem leszámítva.

Berkenye visszafojtotta késztetését, hogy csalódottságában jól rácsapjon valamire. Artemisnek természetesen megint igaza volt. Bölcsebb volt meghúzódni és figyelni az események alakulását. A lehető legszélesebbre kellett kiteríteniük a hálójukat, hogy a csoport összes tagja beleakadjon.

– Erősítésre van szükség – suttogta Berkenye. – Hány ügynököt tud nélkülözni a Nyolcas Részleg?

Kisgebe megköszörülte a torkát, de nem válaszolt.

– Mi az, Kisgebe? Mi folyik ott lent?

– Szulfát Aba tudomást szerzett az elfogásról.

Berkenye vérnyomása a gnóm nevének már a puszta említésére is feljebb szökött. Szulfát Aba őrnagy miatt kellett elhagynia a TÜN-t.

– Szulfát? Hogy tudta meg ilyen hamar?

– Van egy téglája valahol a Nyolcas Részlegben. Felhívta Cupitzát, akinek nem volt más választása, mint beavatni a történtekbe.

Berkenye felmordult. Szulfát a bürokrácia királya volt. Ahogy a törpék mondták: „Akkor sem képes döntést hozni, ha kezében a vizes korsó, és ég a farslicce.”

– És mi hír róla?

– Szulfát a kár csökkentésére hajt. Felállították a tűzfalakat, és átmenetileg beszüntették a felszíni műveleteket. A Tanács következő üléséig semmilyen küldetést nem indítanak. Ha ürülék kerül a palacsintába, Szulfát nem akarja egyedül elvinni a balhét.

– Politika – köpte Berkenye. – Szulfátot a drágalátos karrierjén kívül semmi más nem érdekli. Szóval senki sem jön segíteni?

Kisgebe körültekintően válogatta meg a szavait. – Hivatalosan nem.

Hivatalos személy nem. Elképzelhetetlen, hogy bárki átjusson a tűzfalakon, akármilyen értékes információ, tanács vagy eszköz birtokában van, már, ha érted, mire gondolok.

Berkenye pontosan értette, amit Kisgebe mondani akart neki.

– Fogtam, Kisgebe. Vagyis egyedül vagyok. Hivatalosan.

– Pontosan. Szulfát őrnagy annyit tud, hogy követed a gyanúsítottakat.

Csak akkor léphetsz akcióba, ha be akarják mutatni a démont a nyilvánosságnak. Abban az esetben a következő a feladatod, és most szó szerint idézem Szulfátot: „megtenni a legkevésbé bonyolult és legtartósabb hatású lépést!

– Mármint elpárologtatni a démont?

– Nem így mondta, de erre gondol.

Berkenye minden szívdobbanással egyre jobban megvetette Szulfátot.

– Ilyen utasítást nem adhat! Egy tündér megölése ellentmond a Könyv összes szabályának! Nem fogom megtenni.

– Szulfát tudja, hogy hivatalosan nem parancsolhatja meg neked egy tündér megölését. Ez csak afféle privát ajánlás. Ugyanakkor jelentős hatása lehet a pályafutásodra. Nagyon észnél kell lenned, Berkenye. Legjobb esetben is minden borul valahogy.

Artemis véleménye többek ki nem mondott nézetével egybecsengett. –

Alig hinném. Ez a csapat túlzottan felkészült és szervezett, semmit sem bíznak a véletlenre. Ott voltak Barcelonában, és most is itt vannak.

Eltervezték, mit fognak tenni a démonnal, és – hacsak nem egy katonai szervezetről van szó – valószínűleg a nyilvánosságot is be fogják vonni, jó sok pénzért. Ez nagyobb dobás, mint a Loch Ness-i szörny, a nagylábú és a jeti együttvéve.

Kisgebe sóhajtott. – Csapdába estél, Berkenye. Legjobb lenne, ha egy könnyű kis sérüléssel lopva kihámoznád abból a helyzetből.

Berkenye régi mestere hangját hallotta a fejében: Nem az a lényeg, hogy nekünk mi a legjobb, mondta egyszer Gyökér Gyulus, hanem az, hogy a Népnek mi a fontos.

– Nem mindig rólunk szól a történet, Kisgebe. Majd valahogy megoldom. Azért van valami segítségem, nem?

– Dehogy nem – erősítette meg a kentaur. – Nem most mentjük meg először a tündérvilágot.

Kisgebe magabiztos hangjától Berkenye is jobban érezte magát, annak ellenére, hogy a kentaur sok kilométerrel a föld alatt lapult.

Artemis félbeszakította őket. – Nem ez a legjobb időpont háborús sztorik felelevenítésére. Egyetlen szóról sem maradhatunk le, amit azok ott a vonaton egymással váltanak. Ha sikerülne lelepleznünk az úti céljukra, előnybe kerülnénk velük szemben.

A fiúnak igaza volt. Nem engedhették meg, hogy elkalandozzanak a gondolataik. Berkenye elindított egy gyors rendszerellenőrzést a sisakja készülékeiben, aztán az alatta lévő emberekre irányította a plexit.

– Veszed ezt, Kisgebe? – kérdezte.

– Kristálytisztán. Meséltem az új gázképernyőimről?

Artemis sóhajtásába beleremegtek a hangszórók.

– Igen. De most már csend legyen, kentaur! Küldetésen vagyunk, emlékszel?

– Ahogy gondolod, sárfiú. Nézd, a barátnőd éppen mond valamit!

Artemisnek minden helyzetre készen állt egy csípős válasza, de arra, hogy barátnőd, nem volt felkészülve. Azt sem tudta biztosan, hogy ez egy sértés akart-e lenni. Ha az volt, akkor vajon melyiküket akarta a kentaur megbántani? Őt vagy a lányt?

A szőke lány úgy beszélte a franciát, mintha az anyanyelve lenne.

– A szó szoros értelmében nincs más bűnünk, csak egy kis bliccelés, vagy talán még az sem. A törvény előtt nem rabolhatunk el olyasmit, ami nem létezik. Kétlem, hogy valaha megvádolták volna Murray Gell-Mannt azzal, hogy elrabolt egy kvarkot, holott mindenki tudja, hogy több milliárdot hordott a zsebében. – A lány halkan kuncogott.

Senki más nem nevetett, csak egy hallgatódzó ír fiú kétszáz mérfölddel arrébb, a Fontanarossa Nemzetközi Repülőtéren, ahol éppen az utolsó Rómába tartó Alitalia gépre készült felszállni. Artemis tudta, hogy Róma sokkal inkább központi helyen van, mint Szicília. Akárhová is vitték a démont, Rómából hamarabb oda repülhetett.

– Nem rossz példa – ismerte el, és megmagyarázta a viccet Butlernek is. – Persze nem teljesen ugyanolyan a helyzet, de a poén szempontjából mindegy, nem kvantumfizika előadást hallgatunk.

Butler lassan felhúzta bal szemöldökét. – Én is épp arra gondoltam, hogy nem teljesen ugyanaz a helyzet.

A nagy sebességű szuperexpressz-vonat fedélzetén az egyik férfi – az, amelyiknek csodálatos módon meggyógyult a lába – fészkelődni kezdett a műbőr kárpiton.

– Mikor érünk Nizzába, Minerva? – kérdezte.

Ez az egy mondat is információk aranybányája volt a fülelő Artemis számára. Először is megtudta, hogy a lányt Minervának hívják, nyilvánvalóan a bölcsesség római istennője után. Eddig méltónak is bizonyult a nevére. Másodszor, a dél-franciaországi Nizzába tartottak.

Harmadszor pedig, a jelek szerint a lány volt a csapat vezetője. Szédületes.

Minerva, aki még mindig a kvarkos viccen mosolygott, felfortyant.

– Nem ejtünk ki neveket, világos? Mindennek füle van. Ha csak egy ember is leleplezi a tervünk akár egyetlen részletét is, minden kárba vész, amiért eddig dolgoztunk.

Késő bánat, sárkislány, gondolta magában a csomagtartón kuporgó Pinduri Berkenye százados. Artemis Fowl már így is túl sok mindent tud rólad. Nem beszélve az én őrangyalomról, Kisgebéről.

Sikerült ráközelítenie a lány arcára.

– Van egy arcképünk és egy keresztnevünk, Kisgebe. Ennyi elég neked?

– Elvileg – vágta rá a kentaur. – A férfiakat is lefotóztam. Adjatok egy kis időt, végigfuttatom őket az adatbázisomban.

A másik férfi Berkenye alatt kinyitotta a cipzárt a golftáska tetején.

– Meg kéne néznem az ütőimet – közölte. – Hogy jól vannak-e bepakolva. Ha esetleg elmozdultak a helyükről, be kell raknom melléjük valami támaszt, amitől a helyükön maradnak.

Mondatainak minden szava tökéletes kód lett volna, ha nem irányul rájuk az értő megfigyelők rejtett kamerája.

A férfi benyúlt a zsákba, matatott benne egy darabig, majd kihúzott belőle egy kis kézfejet, amelyen ellenőrizte a pulzust.

– Remek. Minden rendben van.

– Csodás – vágta rá Minerva. – Akkor most már aludhatnának egy kicsit. Hosszú út áll előttünk. Én egy darabig ébren maradok, mert olvasni szeretnék. A következő ember négy óra múlva kezdhet olvasni.

A három férfi bólintott, de egyikük sem feküdt le. Csak ültek és nézték a golftáskát, mintha démon lenne benne.

Artemis és Butler szerencsésen elérték az Air France nizzai gépét, és tízkor már a Hotel Negresco vendégeiként itták a kávéjukat és ették a croissant-jukat a Promenade de Anglaisen.

Berkenyének nem volt ilyen szerencséje. Ő még mindig egy vonatfülke polcán hevert láthatatlanul, bár nem ugyanazon a csomagtartón.

Azóta már a harmadikra került át. Először Rómában, aztán Monté Carlóban kellett átszállniuk, mire végre elindulhattak Nizza felé.

Artemis a kisujjába beszélt, amely a tenyerében tartott kommunikátor felé továbbította a rezgéseket.

– Utaltak már valamivel az úti céljukra?

– Még semmivel – válaszolt Berkenye fáradtan és ingerülten. – Ez a lány vasmarokkal irányítja a felnőtteket. Meg sem mernek mukkanni. Én viszont nem bírok már itt gubbasztani a csomagtartón! Olyan, mintha egy éve itt feküdnék. Ti mit csináltok?

Artemis óvatosan rakta le az asztalra a koffeinmentes kapucsínóját, nehogy megcsörrenjen a csészealj. – A nizzai könyvtárban vagyunk megpróbálunk kideríteni valamit erről a Minerváról. Lehet, hogy van valahol a közelben egy villája, jó lenne megtalálni.

– Örömmel hallom – felelte Berkenye. – Már azt képzeltem, hogy teát szürcsölgettek a tengerparton, amíg én idefent izzadok.

Hat méterre Artemis székétől valóban ott hullámzott a tenger, és úgy vetette partra hullámait, mintha egy nagy vödörből ömlött volna ki a türkizzöld festék.

– Teát? Tengerparton? Nincs időnk ilyen fényűzésre, Berkenye. Fontos feladatunk van. – Butlerre kacsintott.

– Biztos, hogy a könyvtárban vagytok? Mintha víz hangját hallottam volna.

Artemis elmosolyodott. Szemlátomást élvezte a beszélgetést. – Vizet?

Az lehetetlen. Itt csak egyetlen dolog áramlik: az információ.

– Most vigyorogsz, Artemis? Miért van olyan érzésem, hogy önelégült a képed?

Kisgebe beleszólt a vonalba. – Megvan az elásott kutya! Nem volt kis meló, de kiderítettük a titokzatos lány személyazonosságát.

Artemis arcáról lekonyult a mosoly. Rátértek a lényegre. – Kicsoda ő, Kisgebe? Őszintén szólva felfoghatatlan, hogy nem ismerem.

– A neve Minerva Paradizo, tizenkét éves, és a dél-franciaországi Cagnes-sur-Merben született. A szemüveges férfi az apja. Gaspard Paradizo. Ötvenkét éves. Brazil származású plasztikai sebész. Másik gyermeke egy ötéves fiú, Beau. Az anya egy évvel ezelőtt hagyta el őket. A korábbi kertészével él Marseilles-ben.

Artemis összezavarodott. – Gaspard Paradizo plasztikai sebész? Miért tartott olyan sokáig megtalálni őket? Bizonyára sok nyilvántartás és fotó van róla.

– Nem, semmi több. Egyetlen kép sincs róluk az interneten. Még egy nyavalyás helyi újságban sem. Az a gyanúm, hogy valaki szisztematikusan törölt minden digitális információt a családról.

– Előled viszont senki sem bújhat el, igaz, Kisgebe?

– Így van. Alapos vizsgálat után találtam egy szellemképet egy francia tévécsatorna archív oldalán. Minerva Paradizo négyéves korában megnyert egy országos betűzési versenyt. Miután meglett a neve, már nem volt nehéz megtalálni a többi törölt forrásban sem. Nem semmi a kis barátnőd, Artemis. Elvégezte a középiskolát, és jelenleg két egyetemnek is tanulója távoktatásban, pszichológia és kvantumfizika szakon. Az a gyanúm, hogy álnéven már kémiából is szerzett diplomát.

– Hát a másik két férfi? – kérdezte Berkenye, gyorsan továbbgörgetve a beszélgetés fonalát, mielőtt Kisgebe még egyszer bevethette volna a barátnő viccet.

– A latin származásút Juan Sotónak hívják. A Soto Őrző-Védő Társaság vezetője. Legálisan működő testőrgárda, de nincs sok gyakorlatuk, és nem kaptak túl színvonalas kiképzést. Nincs miért aggódnunk.

– És a mesterlövész?

– A mankós fickó Billy Kong. Ő már keményebb ellenfél. Átküldöm a fájlt a sisakodba. – Pár másodperc múlva csilingelve érkezett meg az e-mail Berkenye sisakjába. Rögtön meg is nyitotta a plexivel. A bal felső sarokban Kong háromdimenziós fotója forgott lassan, alatta pedig feltűnt a neve alatt futó bűnügyi nyilvántartás.

Artemis megköszörülte a torkát. – Nekem nincs sisakom, Kisgebe.!

– Jaj tényleg, a kis vaskori uraság! – húzta el a száját megvetően a kentaur. – Felolvassam neked?

– Ha nem túl primitív feladat a te sziporkázó elméd számára.

– Oké. Billy Kong. Egy cirkuszban nőtt fel, egy tigrissel való birkózás közben elvesztette az egyik szemét…

Artemis sóhajtott. – Jaj, Kisgebe, az élcelődést hagyjuk máskorra!

– Persze – vágott vissza a kentaur. – Te meg ott ülsz a könyvtárban, mi? Na jól van, jöjjön az igazság. Jonah Lee-ként született Malibuban a hetvenes évek elején. A családja Tajvanról származik. Anyját Annie-nek hívják. Eric nevű bátyja egy utcai bandaháborúban vesztette életét. Azt követően az anyjuk fogta a két megmaradt gyerekét, és visszavitte őket egy Tajpejtől délre fekvő faluba, Hszincsuba. Kong viszont visszaköltözött a városba, és piti tolvaj lett. A kilencvenes években aztán megint távoznia kellett, miután összeveszett az egyik bűntársával, és rátámadt egy konyhakéssel. A cinkos nem élte túl. Kongra most is elfogatóparancs van érvényben, Jonah Lee név alatt.

Berkenye meglepődött. Kong sokkal ártalmatlanabbnak tűnt. Vékony alkatú férfi volt, melírozott haja zselés tüskék formájában meredezett.

Sokkal inkább látszott egy fiúbanda tagjának, mint bűnözőnek.

– Párizsba költözött, és nevet változtatott – folytatta Kisgebe. –

Küzdősportokkal kezdett foglalkozni. Átoperáltatta az arcát, de az én keresőprogramjaim elől még így sem tudott megszökni.

Artemis leengedte a telefont tartó kezét, és Butler felé fordult.

– Billy Kong?

A testőr élesen beszívta a levegőt. – Sötét alak. Kicsi, de jól képzett csapata van. Veszélyes életet élő embereknek ajánlja fel testőri szolgálatait.

Úgy hallottam, most már legálisan folytatja a tevékenységét, egy európai orvosnak dolgozik.

– Kong ott van a vonaton – magyarázta Artemis. – Ő az, aki álcázásból mankót hord.

Butler tűnődve bólintott. Kong hírhedt alak volt az alvilágban. Nem fogta vissza semmiféle gátlás, és a megfelelő díjazás ellenében bármilyen ízléstelen feladatot örömmel elvállalt. Egyetlen törvénynek engedelmeskedett: csak akkor szállj ki, ha elvégezted a feladatot.

– Ha Billy Kong benne van, sokkal kényesebb az ügy, mint gondoltuk.

A lehető leghamarabb meg kell mentenünk azt a démont.

– Egyetértek – közölte Artemis, majd újra felemelte a telefont. – Tudunk már címet, Kisgebe?

– Gaspard Paradizónak a Tourrettes-sur-Loupnál, egy Vence nevű hegyoldalon van háza, Nizzától húsz percre.

Artemis felhajtotta a maradék kapucsínóját. – Rendben. Akkor ott találkozunk, Berkenye. – A fiú felállt és megigazította a zakóját. – Butler, öreg barátom, szükségünk lesz valamilyen megfigyelő berendezésre. Ismer valakit Nizzában, aki segíteni tudna nekünk?

Butler felnyitotta ostyavékony telefonját. – Maga szerint?

TOUERETTES-SUR-LOUP, DÉL-FRANCIAORSZÁG

Tourrettes-sur-Loup, kis kézműves falucska volt Alpes Maritimes megye alacsony fekvő lankáin. A Paradizo-villa egy magaslati ponton állt, a hóhatár alatti fennsíkon.

A kastélyszerű vidéki ház eredetileg a tizenkilencedik században épült, de teljes felújításon és átalakításon esett át. Vaskos kövekből készültek a falai, az ablakokat fényvisszaverő – és valószínűleg golyóálló – üvegből állították össze, és minden szegletét kamerák figyelték. A villába vezető út jellemző volt a környékre: keskeny és kanyargós. Az épület déli sarkában kilátótorony magasodott, ahonnan az őrszemek minden irányban körülnézhettek. A főépület körül sokan járőröztek, a kertet pedig füves dombok szabdalták, amelyek között egyetlen fa sem nyújtott fedezéket.

Artemis és Butler a szomszédos dombok egyikének tövében bújtak meg, bokrok sorfala mögött. A testőr nagy teljesítményű látcsövön keresztül szemlélte a villát.

– Nem nehéz célpontok – állapította meg Butler. – Azt hiszem, láttam már ezt a házat egy Bond-filmben, vagy valami hasonlóban.

– Magának nem jelenthet gondot, igaz?

Butler összevonta a szemöldökét. – Testőr vagyok, Artemis. Élő golyóálló mellény. Az erődítményekbe való betörés nem tartozik a szakterületeim közé.

– Ennél jobban bebiztosított helyekről is kimentett már.

– Igaz – hagyta jóvá a testőr. – De akkor volt beépített emberem. Vagy kétségbe voltam esve. Most viszont nem szontyolodnék el, ha le kéne lépnem, feltéve, hogy ön is velem tart.

Artemis megpaskolta a testőre karját. – Nem mehetünk el, öreg barátom.

Butler sóhajtott. – Gondoltam. – Átadta Artemisnek a távcsövet. –

Kezdje a nyugati saroknál, és haladjon kelet felé!

A fiú a szeme elé emelte a távcsövet, majd beállította a fókuszt.

– Kettesével járőröznek.

– Soto magán őrző-védő cégének munkatársai. Nem látszik a fegyverük, de a kabátjuk alól kidudorodik ez-az. Feltételezem, hogy legalább egy alapkiképzésben részesültek. Mivel azonban minimum huszan vannak a helyszínen, nagyon nehéz lenne erőfölénybe kerülni velük szemben. Még ha meg is próbálnánk, a helyi rendőrség pillanatok alatt itt teremne.

Artemis elmozdította pár centivel a távcsövet. – Látok egy cowboy kalapos kisfiút egy játékautóban.

– Feltehetőleg Paradizo fia, Beau. Rá nem sokan figyelnek. Nézzük tovább!

– Érzékelők az ereszen?

– Ezzel a típussal kapcsolatban végeztem kutatásokat. A legújabb technológiával készült, zárt biztonsági tokok. Zárt körű, infravörös, mozgásérzékelős, éjjellátós. Mindent vernek. Ezekkel akartam továbbfejleszteni a Fowl-birtok biztonsági rendszerét.

A kastély körül több helyen is hangszórókat állítottak fel magas póznákra.

– Az valami hangerősítő rendszer?

Butler felhorkantott. – Bárcsak az lenne! Hangelnyelő dobozok.

Interferenciát keltenek. Az irányítható mikrofonjaink fabatkát sem érnek itt.

Abból az épületből még Kisgebe sem tudna megszerezni semmit.

Lassan, csillogva testet öltött mellettük Berkenye. – Igazad van. Egy álcázott műholdat kellett letérítenie a pályájáról, hogy megnézze ezt a helyet, de órákba telik, mire a kastély bejut a látóterébe.

Butler levette a kezét a pisztolya markolatáról. – Leszokhatnál ezekről a váratlan megjelenésekről, Berkenye. Testőr vagyok. Bármire ugrom.

Az elflány elmosolyodott, és megcsapta a testőr lábát. – Tudom, nagyember, ezért csinálom. Tekints rám úgy, mint szolgálat alatti továbbképzésre!

Artemis jóformán fel sem nézett a távcsőből. – Ki kell derítenünk, mi folyik odabent. Jó lenne valakit bejuttatni.

 

Berkenye a homlokát ráncolta. – Engedély nélkül nem léphetek be emberek házába. Ismered a szabályokat. Ha egy tündér meghívás nélkül belép egy emberi házba, elveszti a varázserejét, de előtte még órákig fájdalmas hányással és görcsökkel küzd.

A taillte-i csata után Páfrány, a Nép királya, úgy próbálta távol tartani a hamis szándékú tündéreket az emberek lakóhelyeitől, hogy úgynevezett mágikus gjesszákat vagy kötéseket helyezett rájuk. Utasította a varázslókat, hogy alkossanak egy nagyhatalmú igét erre a célra. Aki megpróbálta megszegni a mágikus szabályokat, halálosan beteg lett, és elveszítette a varázserejét. A bűvös szabály időközben veszített erejéből, de annyi hatalma még mindig volt, hogy hányingert okozzon, és meggyengítse a mágikus szikrákat.

– Mit szólnál Butlerhez? Kölcsönadhatnánk neki Kisgebe egyik álcahártyáját. Gyakorlatilag láthatatlanná válna.

Berkenye a fejét rázta. – A telken egy nagy lézerpiramis található.

Butler még álcahártyában is megtörné a sugarakat.

– Akkor Tőzeg? Dörzsölt bűnöző, aki már rég túl van az allergiás fázison. Őt nem érintené a görcs vagy a hányás.

Berkenye a sisakjába épített röntgenszűrővel átfürkészte a telket. – A ház tömör sziklára épült, falai egy méter vastagok. Tőzeg sem tudná észrevétlenül beásni magát. – Röntgenszűrője az elektromos autóját vezető kisfiú csontvázára irányult. Amikor felemelte a sisakja ellenzőjét, az őrök között zavartalanul kanyargó Beau Paradizo tűnt fel a szeme előtt.

– Tőzeg ugyan nem tudna bejutni – folytatta mosolyogva –, de azt hiszem, van helyette valaki más.