25

LONDON

Malone, ahogy meglátta a fegyvert Haddad kezében, rögtön tudta, hogy öreg barátja úgy döntött, végsőkig ellenáll. Hogy nem bujkál tovább, és elérkezettnek látja az időt, hogy szembenézzen démonaival.

Haddad lőtt elsőnek, a lövedék Eve mellkasába fúródott, a fiatal nő megtántorodott, vastag sugárban ömlött a sebből a vér.

Adam tüzelt, Haddad pedig felordított a fájdalomtól, ahogy a golyó átfúródott az ingén, szétroncsolódott a gerince, a vér vörös sugárral vonta be mögötte a falat és a térképeket.

Az öreg összeroskadt, szája tátva maradt, de egy hang sem jött ki a torkán, miközben elzuhant a földön.

Pam velőtrázóan sikított.

Mintha a levegő kiáramlott volna a szobából. Malone megérezte, hogy ez a kőszívű megkegyelmez neki.

Adam szemébe nézett, aki leengedte a fegyverét.

– Azért jöttem, hogy megöljem, ennyi – közölte Adam már-már szívélyes hanghordozással. – A kormányunknak semmi baja magával, Malone, pedig csúnyán rászedett minket. Elvégre csak a dolgát végezte. Fátylat rá.

– Igazán kedves.

– Nem gyilkos vagyok, hanem orgyilkos.

– És vele mi a helyzet? – mutatott Malone Eve hullájára.

– Semmit nem tehetek érte, ahogy maga sem a barátjáért. Meg kell fizetnünk a hibáinkért.

Malone nem tudott mit felelni, rettegés és fájdalom lett rajta úrrá. Eközben már bizonyára felfigyeltek a lövöldözésre, és kihívták a rendőrséget.

Az izraeli megfordult és távozott.

A lépések zaja elhalkult.

Pam dermedten ült, hitetlenkedve meredt Haddad holttestére, az öregember szája végső tiltakozásképpen tátva volt. Találkozott a tekintetük, de egyikük sem szólt egy szót sem. Már-már érteni vélte az izraeli gondolkodásmódját, hiszen csakugyan szuverén állam által fölbérelt fizetett orgyilkos, voltaképpen följogosították az ölésre. De a rohadék akkor is gyilkos!

George Haddad halott.

És ezért valakinek szintén fizetnie kell.

Sötét gondolatok kerítették hatalmába. Magához vette Haddad fegyverét és az ajtó felé indult.

– Ne mozdulj el innen! – szólt rá Pamre.

– Mire készülsz?

– Kinyírom azt a rohadékot.

Stephanie inkább zavartnak látszott, semmint rémüknek a fegyver láttán. – Ahogy elnézem, Heather, módosított a szabályokon. Azt hittem, szövetségesek vagyunk.

– Ez a vicces az izraeli-amerikai kapcsolatokban. Az ember sosem tudhatja, ki hol áll éppen.

– Maga nagyon el van szállva, hogy fölhívta a Fehér Ház!

– Mindig elszórakoztat, amikor az amerikaiak egymás szemét kaparják ki.

– Larry Daley magának akarja Haddadot, gondolom, ez a maga számára is világos. Csak elterelő hadművelet volt, hogy lefoglalják magukat, amíg a mi ügynökeink megtalálják az öreget.

– Hajrá. Csak mi és Malone tudjuk, merre keressük.

Stephanie-nak egyáltalán nem tetszett ez a hanghordozás. Érezte, hogy itt az ideje véget vetni a csevejnek. Jobb kezét egész idő alatt a combján tartotta, a rádióadón, melyet bő nadrágja alá rejtett.

– Attól függ, az amerikai hírszerzésnek van-e rálátása a maguk szervezetére.

– Csak egy meglehetősen zárt kör tud a hadműveletről, nem hinném, hogy bármi is kiszivároghatott volna. Mellesleg nagyon valószínű, hogy Haddad jelen pillanatban már halott, az ügynökeinket órákkal ezelőtt ráküldtük.

Stephanie bal kézzel lassan a fegyvere után nyúlt, jobb kezét rajta tartva a rádióadón.

– Mire megy ki ez a cirkusz?

– Sajnos maga problémát jelent a kormánynak.

– Ne mondja! Azt hittem, megnyugszanak, ha lemondok.

– Már késő, mert ha jól tudom, figyelmeztették, hogy tartsa távol magát az ügytől. Erre maga beizzította a teljes Magellán Ügyosztályt. Csak azért is épp az ellenkezőjét csinálta annak, mint amire fölszólították!

– Larry Daley nem utasított engem semmire.

– De a főnöke igen.

Stephanie ekkor döbbent rá, hogy amennyiben célponttá vált, Brent Green is könnyen azzá válhat, ámbár az igazságügy-miniszter halálát nehezebb lenne eltussolni. A saját halála egyértelműen kevesebb problémát jelentene. A Fehér Ház bizonyára levonta a következtetést, hogy hullák nem sűrűn szerepelnek vasárnap reggeli hírműsorokban. Ujja a távkapcsolón pihent.

– Szóval azért van itt, hogy elvégezze Daley helyett a piszkos munkát?

– Mondjuk úgy, hasonló az érdeklődési körünk. Ezenkívül mindketten szeretjük, ha a Fehér Ház tartozik nekünk.

– Itt szándékozik lelőni engem?

– Nincs rá szükség. Vannak, akik égnek a vágytól, hogy megtegyék helyettem.

– Az emberei?

A nő a fejét rázta.

– Elképesztő, Stephanie, hogyan volt képes összehozni azt, ami politikusoknak évszázadok óta nem sikerül. Elérte, hogy az arabok és a zsidók összedolgozzanak. Kivételesen számíthatunk a szaúdiakra, mivel most egy a célunk, félretettük a nézetkülönbségeket. – Dixon vállat vont. – Ez egyszer.

– Így azt is kiküszöbölik, hogy Izrael végezzen egy amerikaival.

Dixon elgondolkodva dörzsölte meg a halántékát.

– Érti már mi a helyzet? Mi rávezetjük őket a problémára, ők pedig megszüntetik. Mindenki jól jár.

– Leszámítva engem.

– Ismeri a szabályokat. Aki ma még barát, könnyen lehet, hogy holnap már ellenség lesz, és fordítva. Izraelnek nincs túl sok segítőtársa ezen a világon, viszont mindenhonnan fenyegetik. Azt tesszük, amit tennünk kell.

Stephanie akkor nézett először szembe pisztolycsővel, amikor Malone-nal a templomos lovagokat kutatták. Hála Istennek, hogy előre gondolkodott! – Tégy belátásod szerint.

Jobb mutatóujjával benyomta a vészjelzőt, mely figyelmezteti az ügynökeit, akiknek egy percen belül itt kell lenniük.

Már csak annyit kell tennie, hogy húzza az időt.

Ebben a pillanatban Heather Dixonnak hirtelen fennakadt a tekintete, majd lecsukódott a szeme, a feje előrebillent és összecsuklott.

A fegyver koppant a földön. Stephanie elkapta Dixont, és akkor vette észre a nő nyakából kiálló tolldárdát. Ismerős szerszám.

Komótosan megfordult.

A pad mögött pár méterre egy nő állt. Magas, vékony, kreol bőr, hosszú, sötét haj. Drága kasmírkabát volt rajta, meg egy csípőfarmer. A szűk ruha kirajzolta karcsú, formás alakját. Egy Magnum légpisztolyt tartott a kezében.

– Jókor jött a segítség – mondta Stephanie, igyekezve leplezni meglepettségét.

– Mint mindig – mosolygott Cassiopeia Vitt.

Malone lerohant a földszintre. Adamet nem lesz könnyű elintézni, hiszen profi. Kettesével szedte a lépcsőt, miközben ellenőrizte fegyvere tölténytárát. Még hét lövésre elegendő maradt, óvatosnak kell lennie. Az izraeli nyilván sejti, hogy utánaeredt, sőt valójában ő provokálta ki, hiszen amikor lelépett, eszébe sem jutott elkobozni Haddad fegyverét. Egy profi nem enged meg magának ilyen szarvashibát, ki van zárva, hogy ekkora szívességet tegyen. Egy gyilkost semmi sem izgat kevésbé, mint a protokoll, a hírszerzés gépezetében ők a házfelügyelők, őket bízzák meg a mocsok eltakarításával. A szemtanú is része a mocsoknak, miért nem takarított el mindent? Nyílt összeütközést provokál? Egy amerikai kémet megölni – még akkor is, ha már visszavonult – súlyos következményekkel járhat, de ha az amcsi támad először, az már más ügy.

Malone igyekezett elűzni a zavart elméjéből, ahogy a földszintre ért. Mutatóujját a ravaszon tartva fölkészült a küzdelemre.

Ismerős érzés kerítette hatalmába. Pár hónappal ezelőtt kénytelen volt szembesülni a ténnyel, hogy ez az életforma igazából alkat kérdése. Franciaországban lényegében megbékélt a démonaival, amikor rádöbbent, hogy a küzdőszellemet sosem fogja tudni kiirtani magából, visszavonulás ide vagy oda. Tegnap a Kronborg Sloton Pam lehordta, mert szerinte Malone számára lelki szükséglet ez a száguldás, és hogy amit ő és Gary tudtak nyújtani, az sosem volt elég a férfinak. Ő pedig visszautasította az igaztalan rágalmat. Nem arról van szó, hogy szüksége van a rohanásra, hanem arról, hogy tényleg kézben tudja tartani a rizikós helyzeteket.

Az októberi napsütés bántotta a szemét az épületben honoló félhomály után; komótosan az elülső tornácra lépett, Adam másfél méterrel előzte meg a járdán.

Malone követte.

A szűk utca mindkét oldalán kocsik parkoltak. A távolabbi sugárutakról behallatszott a forgalom egyenletes zúgása. Pár járókelő lézengett a túloldalon.

Ha megszólal, csak az időt húzza.

Fölemelte a fegyverét.

De akkor Adam megpördült.

Malone a földre vetette magát.

Egy lövedék zúgott el mellette, visítva hasított bele egy kocsiba. Malone odébb gurult és rálőtt ellenfelére. Az izraeli észbe kapott, lelépett a járdáról, és az ott parkoló kocsikat használta fedezéknek.

Malone két kocsi közt kigurult az utcára.

Föltérdelt, és egy szélvédőn át leste célpontját, aki tíz kocsival előrébb rejtőzött. A járókelők közben szétszéledtek.

Ekkor hallotta meg a kiáltást.

Megpördült, Pam feküdt George Haddad házának a lépcsőjén.

A nő bal karja csupa vér volt.