3

KOPPENHÁGA

Malone háza megremegett, mintha földrengés rázná, majd felduzzadt a lépcsőn felszökő hőhullámtól. Odaugrott Pamhez, és levágták magukat a deszkapadlót takaró kopott szőnyegre. Pajzsként védelmezte az asszonyt, mikor egy újabb robbanás rázta meg a házat, és újabb lángok csaptak fel.

Malone kikémlelt az ajtón.

Tűz tombolt alattuk.

Füst gomolygott fölfelé egyre sötétedő felhőben.

Malone felpattant, és az ablakhoz lendült: a két alak eltűnt. Lángok nyaldosták az éjszakát, és Malone csak most fogta fel a történteket. Az alsóbb emeleteket gyújtották fel, vagyis nem az volt a cél, hogy megöljék őket.

– Mi a fene folyik itt? – sikította Pam.

Malone nem felelt, kinyitotta az ablakot. A füst gyorsan meghódította a benti levegőt.

– Gyerünk! – szólt rá Pamre, és besietett a hálószobába.

Malone előrángatta az ágy alól hátizsákját, melyet a mai napig készenlétben tartott a kilépés után is, ahogy korábban tizenkét éven át a Magellán Ügyosztály ügynökeként. Benne volt az útlevele, ezer euró, tartalék személyi, váltás ruha és a Berettája lőszerrel. Befolyásos barátja, Henrik Thorvaldsen csak nemrégiben kapta vissza a fegyvert a dán rendőrségtől; elkobozták, amikor Malone belebonyolódott a Templomos Lovagok ügyébe pár hónapja.

Vállára kapta a táskát, és belebújt a futócipőjébe, majd később beköti a cipőfűzőt. A füst beáramlott a hálóba, kirántotta mindkét ablakszárnyat, hogy lélegzethez jusson.

– Maradj itt! – utasította Pamet.

Malone visszafojtott lélegzettel keresztülrohant a dolgozószobán a lépcsőhöz. Alatta még három emelet: a földszinten volt a könyvesboltja, a másodikon és a harmadikon a raktár, a negyediken pedig a lakása. A harmadik emeletig lángokban állt minden, hő perzselte az arcát, meghátrálásra kényszerítve. Gyújtóbombák. Semmi kétség.

Visszarohant a hálóba.

– A lépcsőn nem tudunk lejutni! Jól elintézték!

Pam felzaklatva állt az ablaknál, kapkodta a levegőt, és köhögött. Malone exfelesége mellett kidugta a fejét az ablakon. A hálószobája a sarokban helyezkedett el, a szomszédos épület, amelyben egy ékszerüzlet és egy ruhabolt kapott helyet, egy emelettel alacsonyabb volt, lapos tetejét könyöklőfal övezte, állítólag XVII. századi. Malone felpillantott. Az ablaka fölött egy túlméretezett párkánykoszorú díszelgett, mely egy kiszögellés mentén vonult végig a ház elülső és oldalsó részén.

Már bizonyára kihívták a tűzoltókat, de nem tartotta túl jó ötletnek megvárni a létrát.

Pamet egyre hevesebb köhögés rázta, és ő is nehezen szedte a levegőt. Megragadta az asszony arcát.

– Nézz oda föl! – kiáltotta a párkánykoszorúra mutatva. – Kapaszkodj bele jó erősen, és mássz el a ház széléig! Onnan már le tudsz ugrani a szomszédos háztetőre.

Az asszonynak kikerekedett a szeme.

– Megőrültél? Négy emelet magasan vagyunk!

– Pam! Ez a ház felrobbanhat! A gázvezetékek! A gránátokat úgy tervezték, hogy tüzet okozzanak. Erre az emeletre azért nem lőttek, mert azt akarják, hogy kijussunk innen.

Nem látszott, hogy Pam fölfogná Malone magyarázatát.

– El kell tűnnünk, mielőtt a rendőrség megérkezik!

– Szükségünk van a segítségükre!

– Tényleg azzal szeretnéd tölteni az elkövetkező nyolc órát, hogy kérdésekre válaszolgatsz? Csak hetvenkét óránk van!

Az asszonynak mintha végre leesett volna, mit magyaráz Malone, és felpillantott a párkánykoszorúra.

– Képtelen vagyok rá, Cotton. – Most először nem volt a hangjának éle.

– Garynek szüksége van ránk, indulnunk kell! Figyeld, hogy csinálom, és kövess!

Vállára kapta a hátizsákját, és kilépett az ablakpárkányra. Megragadta a párkánykoszorút, a durva kő izzott a forróságtól, de elég vékony volt ahhoz, hogy ujjaival szilárdan meg tudjon kapaszkodni. A karjával tartva magát haladt a párkány mentén, két kezét óvatosan, egymás után csúsztatva a sarok irányába. Még fél méter, majd amikor elérte a sarkot, lehuppant a szomszéd ház lapos tetejére.

Odarohant a tető széléhez, és fölpillantott Pamre, aki még mindig ott tétovázott az ablakban.

– Gyerünk! Meg tudod csinálni! Ahogy én!

A nő hezitált.

Robbanás hasított keresztül a harmadik emeleten, ablakszilánkok zúdultak a Hojbro Pladsra. Lángok gyúltak a sötétben. Pam visszahőkölt a szobába. Hiba. Egy másodperccel később újra felbukkant heves köhögési roham közepette.

– Indulj már! – kiáltotta Malone.

A nő végre mintha felfogta volna, hogy nincs más választása. Malone példáját követve kimászott az ablakon, és megragadta a párkánykoszorút.

Malone látta, hogy az asszony becsukja a szemét.

– Ne nézz le! Csak csúsztasd a kezed! Egyszerre csak az egyiket!

Pam úgy tett.

Három méter párkánykoszorú húzódott kettejük között. A nő minden izmát megfeszítve haladt előre, egyik kezét csúsztatva a másik után. Ekkor Malone meglátott két alakot a téren: hátrább húzódva vártak, pisztollyal a kezükben.

Malone sietve maga elé kapta a hátizsákját, és előszedte a Berettáját.

Kétszer is rálőtt a tizenöt méterrel alattuk kószáló alakokra, mire a válaszlövedékek éles visszhanggal csapódtak be a teret szegélyező épületekbe.

– Mi ez a lövöldözés? – kiáltotta Pam.

– Csak gyere!

Újabb lövés, és a két alak eltűnt.

Pam elérte a sarkot, Malone odafordította a fejét.

– Fordulj erre, és lökd el magad felém!

Malone most hiába fürkészte a sötétet, már nem látta a fegyveres alakokat. Pam manőverezett, egyik kezével megmarkolta a párkányt, a másikkal is valami kapaszkodót igyekezett kitapogatni.

Hirtelen elveszítette az egyensúlyát.

Leesett.

Malone – még mindig fegyverrel kezében – kitartotta a karját, és elkapta a nőt; elzuhantak a tetőn. Pam hangosan zihált, ahogy Malone is.

Ekkor megszólalt a telefon.

Malone odakúszott a hátizsákhoz, megkereste a telefont, és megnyomta a gombot.

– Jól szórakozik? – Ugyanaz a hang, mint az előbb.

– Megmagyarázná, mire volt jó felrobbantani a boltomat?

– Hiszen maga mondta, hogy nem áll szándékában útnak indulni.

– Hadd beszéljek Garyvel!

– A feltételeket én diktálom! Már így is elpocsékolt harminchat percet a rendelkezésére álló hetvenkét órából! A maga helyében mozgásba lendülnék! A fia élete múlik rajta!

A telefon elhallgatott.

A szirénák egyre közelebbről szóltak, Malone megragadta a hátizsákot, és talpra szökkent.

– Mennünk kell.

– Ki volt az?

– A haverunk.

– Ki volt az?

Malone dühbe gurult.

– Fogalmam sincs!

– Mit akar?

– Valami olyat, amit nem adhatok oda.

– Hogy érted, hogy nem adhatsz? Gary élete múlik rajta! Nézz körül! Fölrobbantotta a boltodat!

– Hű, Pam! Rá nem jövök, ha nem hívod fel rá a figyelmemet!

Malone elszántan sarkon fordult.

Az asszony megragadta a karját.

– Hová megyünk?

– Válaszokat kapni.