42

BÉCS, AUSZTRIA

10.50

 

Alfred Hermann exkuzálta magát a Politikai Bizottságnál, és kivonult az étkezőből. Szóltak neki, hogy a különleges vendége nemsokára megérkezik.

Végigment a földszinti folyosókon, és ahogy belépett a kastély tágas előcsarnokába, Henrik Thorvaldsen csoszogott be kintről. Mosolyt erőltetett az arcára, és angolul üdvözölte vendégét:

– Henrik! Mennyire örülök a viszontlátásnak!

Thorvaldsen is elmosolyodott, ahogy ráismert vendéglátójára.

– Alfred, eredetileg nem jöttem volna, de hát mégsem hagyhatom ki ezt a remekbe szabott hétvégét!

Hermann odament hozzá, és kezet ráztak. Negyven éve ismeri Thorvaldsent, és ez a dán nemes szinte semmit nem változott. Világéletében görbe volt a gerince, olyan groteszk szögben tartotta magát, mint egy koldus. Mindig is csodálta Thorvaldsen kontrollált érzelmeit. Kiszámított és illedelmes, mintha valami betáplált programot futtatna. Ehhez tehetség kell. Thorvaldsen zsidó. Nem vallásos, és nem is hangoztatja magáról, de mégiscsak zsidó. Ami még ennél is rosszabb, Cotton Malone személyes jó barátja, és Hermann gyanította, hogy az öreg nem barátkozni jött a gyűlésre.

– Nagyszerű, hogy mégis el tudott jönni! – nyájaskodott Hermann. – Sok mindent meg kellene vitatnunk.

Gyakran voltak együtt a gyűléseken. Thorvaldsen azon kevés rendtagok közé tartozik, akiknek a vagyona fölveszi a versenyt a Hermann család pénzével. Számos európai kormánnyal szoros kapcsolatban áll, dollármilliói önmagukért beszélnek.

A dán nemes hunyorított.

– Remélem, csupa jó hír!

– Kit tisztelhetünk a fiatalember személyében? – kérdezte Hermann a fiúra bökve.

– Gary Malone. Pár hétig nálam lakik, amíg az apja távol van, és úgy láttam jónak, ha magammal hozom.

Elképesztő, micsoda ravasz fazon ez a Thorvaldsen!

– Pompás! Szép számban jelentek meg fiatalok a mai összejövetelen, és láthatóan elég jól érzik magukat.

– Merem remélni.

Inasok jöttek be a csomagokkal, és Hermann intett nekik, hogy vigyék a táskákat a második szintre. Már korábban kiválasztotta, melyik szobát kapja meg Thorvaldsen.

– Jöjjön be, Henrik, a dolgozószobámba, amíg elrendezik a csomagjaikat! Margarete alig várja, hogy lássa magát.

– És Gary?

– Hozza nyugodtan! Nem probléma.

 

Malone a reggeli közben próbálta a helyére tenni Jimmy McCollumot, már ha valóban ez a fazon igazi neve.

– Elmondaná végre, hogy mi a maga érdekeltsége az ügyben? – kérdezte McCollum. – Az Alexandriai Könyvtár mégsem a Szent Grál. Mások szemében talán igen, de általában fanatikusok vagy lököttek, és maga nem tűnik egyiknek sem.

– Maga sem – szólt közbe Pam. – Maga miben utazik?

– Mi történt a vállával?

– Ki mondta, Hogy történt vele valami?

McCollum bekapott egy falat tojást.

– Olyan óvatosan mozgott, mintha el lenne törve.

– Talán el is van.

– Na, jó, a maga dolga. – Azzal McCollum Malone-hoz fordult. – Kicsit bizalmatlanok ahhoz képest, hogy megmentettem az életüket.

– Pam kérdezett valamit. Miért érdekli a könyvtár?

– Legyen elég annyi, hogy vannak, akik bőkezűen honorálnák a fáradozásaimat. Személy szerint időpocsékolásnak tartom az egészet, viszont az izgat, miért ölik halomra egymást miatta. Itt valami titok lappang.

Malone úgy döntött, itt az idő elhúzni a mézesmadzagot.

– Vágom, mi a hős küldetése, amit említett. Vezérfonal, mely elvezet a könyvtárhoz. – Itt egy pillanatra elhallgatott. – Feltehetően.

– Elvezet! Elhiheti. Jártak már ott előttünk, személy szerint ugyan nem beszéltem velük, de eljutott hozzám a hírük. A hős küldetése nem kamu, ahogyan az Őrzők létezése sem!

Újabb kulcsszó. Ez a pasi jól informált. Malone megkent egy muffint szilvalekvárral.

– Mit tehetünk egymásért?

– Elárulná végre, mit keresett a Bainbridge-kúriában?

– Szent Jeromos megvilágosodását.

– Nocsak! Ez új!

– Maga hová valósi? – kérdezte váratlanul Malone.

McCollum elnevette magát.

– Még mindig nem bízik bennem? Oké, játsszuk le! A nagy államban születtem, Kentuckyban, Louisville-ben, és mielőtt még megkérdezné, nem mentem egyetemre. Katonaság. Különleges osztag.

– Vagyis, ha utánanézek, találni fogok egy újoncot Jimmy McCollum néven? Itt az idő, hogy fölfedje kilétét!

– Ki kell, hogy ábrándítsam, de van útlevelem és személyim is. Lenyomtam a kötelező penzumot, hivatalosan leszereltem. De fontos ez? Koncentráljunk végre az előttünk álló feladatra!

– Mit keres maga igazából? – kérdezte Malone.

– Bízom benne, hogy sok érdekesség rejlik a könyvtár mélyén, de még én sem tudom, hogy magát miért érdekli.

– Kihívásnak tekintem.

– Na, ez az első értelmes megnyilvánulása.

– Vágja, hogy mások is vannak a képben?

– Kire gondol?

– Mit szól az izraeliekhez?

Malone pillanatnyi zavart vélt fölfedezni McCollum szenvtelen tekintetében, de a pasi rögtön rendezte arcvonásait, és visszatért szemébe a fény egy mosoly kíséretében.

– Szeretem a kihívásokat.

Itt az idő nyílt kártyákkal játszani.

– A birtokunkban van Szent Jeromos megvilágosodása.

– Sokra megy vele, ha nem ismeri a jelentőségét.

Kétségtelen.

– Nekem pedig megvan a hős küldetése – kontrázott McCollum.

Ez már Malone kíváncsiságát is fölkeltette, tekintve, hogy George Haddad nem szolgált pontos útleírással.

– Tudni szeretném, megvan-e maguknak Thomas Bainbridge regénye – faggatózott McCollum.

Pam némán majszolta a gyümölcsöt és joghurtot. Jól ismerte az ügyvédek aranyszabályát – sose áruld el, mennyit tudsz! , de úgy vélte, ahhoz, hogy kapjon, adnia is kell. – Nekem megvan. – És hogy ingerelje hallgatóját, még hozzátette. – És nem csak az.

– Tudtam, hogy jó lóra teszek, amikor megmentem az életüket! – dőlt hátra elégedetten McCollum.

 

Hermann megvárta, amíg Thorvaldsen és fiatal kis védence kisétálnak a dolgozószobájából a fél óra kellemes csevej után, amelyet Margarete is végighallgatott.

– Hozzáfűznivaló? – kérdezte a lányát.

– Henrik hozta a szokásos formáját, semmi árulkodó jel.

– Ilyen a természete, ahogyan az enyém is. – És ilyennek kellene lenned neked is, tette hozzá gondolatban. – Megérzés?

A lány megrázta a fejét.

– Semmi a fiúval kapcsolatban? – kérdezte.

– Jól szituáltnak tűnt.

Hermann úgy vélte, itt az ideje beavatnia a lányát egykét dologba:

– Henrik akaratlanul vonódott bele az ügybe, ugyanakkor fölöttébb elkezdte foglalkoztatni, mit kutat a Kör. Még képes, és beleköp a levesünkbe!

– Az Alexandriai Könyvtár?

A férfi bólintott.

– Henrik közeli bajtársa, egy bizonyos Cotton Malone nevű férfi a nyomozás alappillérét képezi.

– Sabre irányítja a műveletet?

– És nem is rosszul. Minden a terv szerint halad.

– A fiút is Malone-nak hívják. Ő is benne van?

– Cotton Malone fia.

– Mit keres itt? – kérdezte a lány meglepetten.

– Ügyes húzás volt Henrik részéről, hogy magával hozta. A rendtagok jelenlétében a lehető legudvariasabban fogunk viselkedni, a legbiztonságosabb helyet választotta, hiszen nem akarunk botrányt. Persze véletlen baleset mindig adódhat.

– Képes lennél kárt tenni a fiúban?

– Azt teszem, ami az érdekeinket szolgálja, és neked is ezen kellene munkálkodnod – felelte szigorúan a férfi.

A lány nem mondott semmit, és a férfi hagyott neki egy pillanatnyi gondolkodási időt.

– Balesetet kell megrendezni?

Hermann örült, hogy Margarete végre kezdi kapiskálni a dolog súlyát.

– Attól függ, hogy kedves barátunk, Henrik mit forgat a fejében.

 

– Honnan ez a név? – kérdezte McCollum. – Cotton.

– Valójában... – kezdett a magyarázatba Pam.

Malone félbeszakította.

– Hosszú történet, majd máskor megvitatjuk. Jelen pillanatban a hős küldetése érdekel.

– Mindig ilyen érzékeny, ha a nevéről van szó?

– Ami érzékenyen érint, az kárba veszett idő. McCollum végzett egy tál gyümölccsel. Malone-nak feltűnt, hogy a férfi milyen egészségesen táplálkozik. Zabpehely, eper, tojás, gyümölcslé.

– Rendben, Malone. Nálam van a szöveg, egy meghívottól kaptam meg, aki meghalt, mielőtt útnak indult volna.

– Maga intézte el?

– Ez alkalommal nem. Természetes halált halt. Megtalálta, és elloptam a szöveget. Ne kérdezze, kiről van szó, mert úgyse árulom el. A lényeg, hogy nálam a kulcs.

– Biztos benne, hogy hiteles?

McCollum elnevette magát.

– Ezt az én szakmámban sosem lehet tudni, amíg a végére nem járunk. De kockáztatok.

– Mire van valójában szüksége? – kérdezte Pam, aki szokatlanul visszafogottan viselkedett a reggeli alatt. – Nyilván többet tud nálunk, akkor meg minek vesztegeti ránk az idejét?

– Őszintén szólva az a helyzet, hogy nehézségbe ütköztem. Az elmúlt hetekben elég sokat vesződtem a szöveggel. Egy rejtvényről van szó, amelyet nem tudok megfejteni, és talán maguk több szerencsével járnak. Cserében elmondom, amit én tudok.

– És főbe lő két férfit – tette hozzá Malone.

– Különben megtették volna magukkal. Mellesleg nem ártana eltűnődniük, ki nem kedveli magukat ennyire.

Jogos kérdés, gondolta Malone. Senki nem követte őket Londonból, az egyszer biztos. Sehogy sem áll össze a kép, hogy várhatták őket a bérgyilkosok a Bainbridge-kúriában, hiszen csak pár órával azelőtt határozták el, hogy odamennek!

– A keresés jóval rizikósabb, mint azt először gondoltam, sőt maguk azzal jönnek, hogy a zsidókat is érinti a dolog – mondta McCollum.

– Egy barátommal végeztek tegnap, feltehetően eddig tartott Izrael érdeklődése.

– Az illető tudott valamit a könyvtárról?

– Ezért gyilkolták meg.

– Nem ő az első.

– Gyanítom, a megtalált kéziratokat megpróbálja eladni – puhatolódzott Malone.

McCollum vállat vont.

– Szeretnék jutalmat a fáradozásaimért. Baj?

– Ha a kéziratok valóban fennmaradtak, a legfontosabb, hogy megóvjuk őket, és komolyan tanulmányozzuk.

– Nem vagyok mohó, Malone! De azért csak akad pár kéziratocska, amelyet eladhatok, ha már ennyit kockáztattam! – McCollum szünetet tartott. – Persze a felfedezés már nyilván önmagában is érne valamit.

– Vagyon és hírnév – jegyezte meg Pam.

– Az időbeli és időtlen jutalom – kontrázott McCollum.

– Mindkettőnek megvannak a kielégítő hozadékai.

Malone eleget hallott.

– Térjünk rá a vezérfonalra!

McCollum ott ült előttük, magába zártan, mint egy istenség, titokzatosan, akár egy démon. Gyanús a pofa, túl könnyedén ölt. De ha tényleg nála van a hős küldetése, ő jelenti az egyetlen utat a megoldáshoz.

McCollum a zsebébe nyúlt, és előhúzott egy darab papírt.

– Így kezdődik.

Malone kézbe vette a bankjegy méretű papírfecnit.

 

Mennyi mindent rejt egy kézirat! Mekkora utakat járnak be térben és időben! Önállóan bukkannak fel, de valójában egy nagy egység részei, ahogyan a szivárvány színei is mind a fehér fényből születnek. Hol keressük az egyszerű fénysugarat? Ez maga a misztérium, de látogass el a Tejo melletti Betlehemben a védőszentünk oltalmába ajánlott kápolnába.

 

– Hol van a többi? – kérdezte Malone.

McCollum gúnyosan elnevette magát.

– Fejtse meg ezt a részt, aztán majd meglátjuk. Egyszerre csak egy lépés.

Malone felállt.

– Hová megy? – kérdezte McCollum.

– Munkához látok.