19

 

LONDON

12.30

 

Malone és Pam a British Airways gépével érkeztek. Az éjszakát Christiangadéban töltötték, majd együtt repültek Koppenhágából Angliába. Pamnek pihenőállomás, mielőtt folytatja az útját Georgiába, Malone-nak célállomás. Garyt Thorvaldsennél hagyták. Malone fia ismerte a dán nemest az elmúlt két, Dániában töltött nyárról. Az apja úgy döntött, amíg ki nem deríti, mi folyik itt, Christiangade a legbiztonságosabb hely Gary számára. Thorvaldsen további óvintézkedéseket is tett: biztonsági őröket bérelt föl, hogy figyeljék a birtokot. Pam persze ágált a döntés ellen, de végül még nála is győzött a józan belátás, tekintettel az atlantai eseményekre. Vissza kell mennie dolgozni. Váratlanul tűnt el a cégtől. Nehéz szívvel hagyta ott Garyt, de kénytelen volt beismerni, hogy Malone jobban meg tudja védeni, mint ő.

– Remélem, még megvan a munkám – mondta Pam.

– Gyanítom, hozol annyit a konyhára, hogy meg fognak bocsátani. Elmondod nekik, mi történt?

– Muszáj lesz.

– Helyes. Csak pakolj ki bátran.

– Mit lovagolsz ezen? – fakadt ki Pam. – Hol érdekel az téged?

Malone-nak feltűnt, hogy a pihenés sikeresen elűzte Pam gyászos hangulatát, egyfolytában a tegnap miatt mentegetődzött, amire Malone csak legyintett. Valójában semmi hangulata nem volt az exnejével csevegni, és hála a kései helyfoglalásnak, nem kaptak egymás melletti üléseket a gépen. Ami egyáltalán nem érintette hátrányosan. Van még bőven mit megvitatni Garyvel kapcsolatban, elég kínos dolgok, de talán nem ez a megfelelő alkalom.

– Mert így kerülhetjük el, hogy újra megtörténjen a dolog – felelte Malone. – Ha nem én vagyok az egyetlen, aki tud a linkről, többé nem vagyok célpont. Sem te, sem Gary.

– Hogyan tovább? – kérdezte Pam.

Malone-nak valójában fogalma sem volt, mitévő legyen.

– Majd útközben kitalálom.

Utat törtek maguknak a várótermi tömegben a terminál felé. Hallgatásuk, és ahogy magukba zártan lépdeltek, egyértelműen jelezte, hogy nem tartoznak össze. Malone szunnyadó ösztönei, melyek az igazságügyi minisztériumban eltöltött tizenkét éves kémszolgálat során fejlődtek ki, kezdtek fölélénkülni. Még a gépen feltűnt neki valaki. A nyüzüge, barna bőrű, borostás férfi három sorral előtte ült a másik sorban. Koppenhágában szállt fel, és volt benne valami, ami megragadta Malone figyelmét. Az égvilágon semmi nem történt a repülőút alatt, de kiszálláskor rögtön a hátuk mögé somfordált.

Ami azért furcsa.

– Tegnap hidegvérrel kinyírtál egy embert – szólalt meg Pam. – Ez rémisztő, Cotton.

– Gary épsége volt a tét.

– Szóval ilyesmit csináltál annak idején?

– Nagyjából.

– Nem akarok több hullát látni.

Mintha ő akarna.

Séta közben Malone-nak feltűnt, hogy Pam közölni szeretne valamit. Mindig megérezte, ha valami intenzíven foglalkoztatta a nőt.

– Tegnap nem volt alkalmam említeni, tekintettel a történtekre, de van valakim – mondta Pam.

Malone nem bánta a dolgot, bár furcsállotta, minek az ilyet bejelenteni. Elmúlt az az idő, hogy megosztották volna egymással a magánéletünket.

– Ez most elég komoly. – Pam fölemelte a karját. – Ezt az órát kaptam tőle.

Nagyon büszkének látszott, Malone pedig nem akarta megbántani.

– TAG Heuer. Nem rossz.

– Szerintem sem. Majd elájultam.

– Odavan érted?

Pam bólintott.

– Jól megvagyunk.

Malone-nak fogalma sem volt, mit feleljen.

– Csak azért hoztam szóba, hogy talán ideje volna békét kötnünk.

Beléptek a zsúfolt terminálba. Eljött a búcsúzás ideje.

– Veled mehetek? – kérdezte Pam. – Az atlantai gépem csak hét óra múlva indul.

Malone épp a búcsúszavakat fogalmazgatta magában, igyekezett lazára venni a figurát.

– Nem a legjobb ötlet. Jobb szeretem az ilyesmit egyedül intézni. – Nem kellett kimondania, amire mindketten gondoltak. Különösen a tegnapi események után.

Pam bólintott.

– Persze, csak gondoltam, valahogy agyonüthetném az időt.

– Hogy jutott eszedbe? – kérdezte kíváncsian Malone.

– Azt hittem, boldogan maradsz ki a buliból.

– Majdnem megöltek az Alexandria Link miatt, még jó, Hogy elkezdett foglalkoztatni a dolog. És különben is, mit kezdjek magammal itt, a reptéren?

Malone kénytelen volt beismerni, hogy a nő még mindig nagyon jól néz ki, hiába ő a fiatalabb öt évvel, Pam simán letagadhatna tíz évet. Ráadásul az arckifejezése nagyon is emlékeztet a régi időkre, az egyszerre gyámoltalan, merész és esdeklő arca, amely a férfit szemtelenségre készteti. A szeplők és a kék szem hatására emlékképek rohanták meg Malone-t, melyekkel ádázul küzdött, hogy elfojtsa magában. Főleg augusztus óta, amikor kiderült, hogy nem ő Gary vér szerinti apja.

Pammel sokáig voltak házasok. Megosztottak egy életet. Jóban-rosszban együtt. Malone negyvennyolc éves, több mint egy éve váltak el, de már majdnem hat éve külön éltek.

Talán itt az idő túllépni az egészen. Ami történt, megtörtént, ő sem volt angyal, de a békekötéssel még jobb lesz várni.

– Menj vissza Atlantába, nem akarom, hogy bajod essen.

Pam elmosolyodott.

– Ezt én is mondhatnám.

– Csakhogy az én helyzetemben ez lehetetlen, de szerintem az újdonsült pasid már biztos nagyon vár.

– Beszélnünk kell, Cotton. Nem kerülgethetjük tovább a témát!

– Majd a balhé után. De addig is köthetünk fegyverszünetet.

– Benne vagyok.

– Majd értesítelek, hogyan alakulnak a dolgok, és ne aggódj Gary miatt! Henrik vigyáz rá. Tudod a számot, bármikor beszélhetsz vele.

Kedvesen mosolyogva integetett exnejének, majd a terminál kijáratához sodródott egy taxihoz. Nem volt nála táska, ráér majd bevásárolni, attól függően, meddig marad, miután megtalálta a linket.

De előbb nem árt egy kis rutinellenőrzés.

A kijáratnál egy információs pulthoz ment, és kiszedett egy városi térképet a tartójából. Hanyagul megfordította, és tanulmányozni kezdte, majd tekintete óvatosan a térképről a hatalmas terminálon özönlő emberáradatra vándorolt.

Azt a kis nyeszlett alakot, Babszem Jankót várta. Most kell távoznia, ha valóban követte őket.

Csakhogy a gyanús alak Pamet követte.

Ennek fele sem tréfa.

Lecsapta a térképet a pultra, és átvágott a terminálon. Pam egy kávézóban üldögélt egy kávé és egy szendvics társaságában, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy agyonüsse az időt. Babszem Jankó egy vámmentes boltban cövekelt le, ahonnan szemmel tarthatta a kávézót.

Különös. Most már biztos, hogy nem Malone a nap sztárja. Belépett a kávézóba.

Pam egy bokszban üldögélt, ahogy Malone odasietett hozzá, a nő meglepetten pillantott fel.

– Hát te?

– Meggondoltam magam. Jössz?

– Aha!

– Egy feltétellel.

– Vágom. Maradjak veszteg.

 

Beletelt egy kis időbe, míg Stephanie felfogta Thorvaldsen szavainak az értelmét. Végül hidegen csak ennyit kérdezett:

– Maga tagja az Aranygyapjú-rendnek?

– Harminc éve. Végig abban a hitben éltem, hogy a dolog semmi többről nem szól, mint hogy a pénzzel és hatalommal rendelkezők vegyülnek egymással. Az idő nagy részében valóban ez a helyzet...

– Amikor éppen nem politikusokat vesztegetnek meg, illetve bizonyos megállapodások megkötéséért nem kennek meg embereket.

– Ugyan, Stephanie! Üdvözlöm a való világban! Nem én állítom fel a szabályokat, én csak alkalmazom őket.

– Halljuk, mire jutott! De nem kell a süket duma!

– Lenyomoztam a két áldozatot, akiket tegnap öltek meg Amszterdamban. Az egyiknek van egy hölgyismerőse, aki megosztotta velünk, hogy a szeretője egy másik férfinak dolgozott. Egyszer ő is találkozott vele, és a nő leírásából az a gyanúm, hogy tudom, kiről van szó.

Stephanie várt.

– Ami érdekes, hogy a Rend köreiben évek óta téma az elveszett Alexandriai Könyvtár. A Kék Szék birtokosa, Alfred Hermann megszállottja a témának.

– Miért?

– Az a rögeszméje, hogy sokat tanulhatunk az ókoriaktól.

Stephanie igencsak kételkedett a magyarázatban, de muszáj volt megtudnia az igazat.

– Mi az összefüggés a két halott férfi és a Rend között?

– A férfi, akit a nő leírt, rendszerint jelen van a Rend gyűlésein. Nem tag, hanem alkalmazott. A nő sosem hallotta az illető nevét, de a barátja egyszer használt egy kifejezést, amely valahogy ismerősen cseng. Die Klauen der Adler.

Stephanie azonnal lefordította. A Sas Karmai.

– Többet is elárulna?

– Amint utánajártam.

Júniusban, amikor Stephanie megismerkedett Thorvaldsennel, a férfi nem volt ennyire készséges, ami nem vált éppen előnyére súrlódásoktól terhes viszonyuknak. De azóta Stephanie rájött, hogy jobban teszi, ha nem becsüli alá a dán nemest.

– Na, jó, szóval azt állítja, hogy a Rend elsősorban a Közel-Kelet iránt érdeklődik. Kifejtené?

– Méltányolom, amiért nem sürget.

– Nem árt együttműködni magával, különben lakatot tenne a szájára.

Thorvaldsen fölnevetett.

– Sok mindenben hasonlítunk.

– Ami azért ijesztő.

– Nem feltétlenül. Ha már a Közel-Keletnél tartunk, sajnálatos tény, de az arab világ csak a hatalmat tiszteli. Meg persze üzletelni is tudnak, és van is nekik mivel, különös tekintettel az olajra.

Stephanie nem vitatkozott.

– Ki az arabok első számú ellensége? – tette föl a kérdést Thorvaldsen. – Amerika? Nem. Természetesen Izrael az igazi szálka a szemükben. Itt van a kutya elásva. Pontosan az ő világuk közepén! Egy zsidó állam! 1948-ban úgy nyesték ki azt a területet, hogy közel egymillió embert telepítettek ki erőszakkal, már ha hihetünk az arab tájékoztatásnak. A palesztinok, egyiptomiak, jordániaiak, libanoniak és szíriaiak földjét a világ egyszerűen fogta, és odaadta a zsidóknak. Ez volt a nakba, a katasztrófa, ahogy az arabok nevezték roppant találóan. – Thorvaldsen szünetet tartott. – Mindkét fél számára.

– És persze azonnal kitört a háború – tette hozzá Stephanie. – Aztán nem volt megállás.

– Hála Istennek, mindegyiket Izrael nyerte. Az elmúlt hatvan évben az izraeliek kőkeményen ragaszkodnak a földjükhöz, amelyet Isten adományozott Ábrahámnak.

Stephanie-nak eszébe jutott a passzus, amelyet Brent Green idézett. Az Úr pedig monda Ábrámnak, minekutána elválik tőle Lót: Emeld fel szemeidet, és tekints arról a helyről, a hol vagy, éjszakra, dél-keletre és nyugatra. Mert mind az egész földet, a melyet látsz, néked adom, és a te magodnak örökre.

– Ezért kapták meg Palesztinát a zsidók, mert Isten ígéretet tett Ábrahámnak – magyarázta Henrik. – A feltételezett ősi hazájukról van szó, amelyet maga a Jóisten hagyományozott rájuk. Ki vitatkozhatna ezzel?

– Például egy bizonyos palesztin tudós.

– Cotton beszélt nekem George Haddadról és a könyvtárról.

– Hiba volt.

– Szerintem jelen pillanatban tesz a szabályokra, és maga sem tartozik éppen a kedvencei közé.

Jogos a megjegyzés, gondolta Stephanie.

– A Washingtonból származó értesüléseim alapján a Fehér Ház meg akarja találni Haddadot. Feltételezem, ez nem új magának.

Stephanie nem felelt.

– Nem várom, hogy reagáljon a megjegyzéseimre, de valami folyik itt, Stephanie! Komoly dolog. A hatalom emberei nem szokták értelmetlenségekre vesztegetni az idejüket.

Valóban nem.

– Felrobbanthatsz embereket, terrorizálhatod őket nap mint nap, és nem oldasz meg vele semmit. De ha nálad van, ami az ellenségnek is kell, illetve nem akarja, hogy bárki más hozzájusson, akkor kezedben a valódi hatalom. Jól ismerem az Aranygyapjú-rendet. Hatalom. Mi másra áhítozna Alfred Hermann és a Rend?

– Mi a szándékuk az Alexandria Linkkel?

– Ha valóban Izrael létjogosultságát vonja kétségbe, az arabok roppant hálásak lesznek nekik, és minden rendtagnak jó kilátásai vannak arra, hogy profitáljon az arabokkal való baráti viszonyból. Az olajból származó bevétel önmagában is tekintélyes, de vannak egyéb jól jövedelmező javaik és szolgáltatásaik, melyek új piacot teremthetnek. Ki tudja? Talán olyan információról van szó, mely a zsidó állam létét kérdőjelezi meg, és ez az arabok számára gyógyírt jelenthet a nyílt sebekre. Amerikának sem olcsó mulatság ilyen hosszan tartó védelmet biztosítani Izrael számára. Az arabok boldogan pusztítanák el Izraelt. Az ENSZ latolgat. Az Egyesült Államok kifogást emel. Egyre feszültebb a légkör, csörögnek a kardok. Majd az árengedményeket és a dollárokat könyöradományként osztják szét, hogy lecsillapítsák a kedélyeket. Képzelje csak el, ha erre többé nem lenne szükség, a világ mennyivel előzékenyebb volna, Amerikát is beleértve.

Ami talán az örökség lehetne, amelyet Larry Daley akar az elnök számára.

– Mi az, aminek ekkora súlya lehet? – tűnődött el Stephanie.

– Fogalmam sincs. De emlékezzen vissza arra a pár hónappal ezelőtt feltárt ókori dokumentumra, amely alapvetően változtatta meg a történelem menetét. Valami ehhez hasonló erőt sejtek itt is.

Szép gondolat, de a valóság kicsit prózaibb.

– Cottonnak szüksége van erre az információra.

– Megkapja, de először nekünk kell felgöngyölíteni a fonalat.

– Mik a tervei?

– A Rend a hétvégén tartja a téli gyűlését. Eredetileg nem akartam elmenni, de meggondoltam magam.

Alexandria link
titlepage.xhtml
jacket.xhtml
Alexandria_Link_split_000.html
Alexandria_Link_split_001.html
Alexandria_Link_split_002.html
Alexandria_Link_split_003.html
Alexandria_Link_split_004.html
Alexandria_Link_split_005.html
Alexandria_Link_split_006.html
Alexandria_Link_split_007.html
Alexandria_Link_split_008.html
Alexandria_Link_split_009.html
Alexandria_Link_split_010.html
Alexandria_Link_split_011.html
Alexandria_Link_split_012.html
Alexandria_Link_split_013.html
Alexandria_Link_split_014.html
Alexandria_Link_split_015.html
Alexandria_Link_split_016.html
Alexandria_Link_split_017.html
Alexandria_Link_split_018.html
Alexandria_Link_split_019.html
Alexandria_Link_split_020.html
Alexandria_Link_split_021.html
Alexandria_Link_split_022.html
Alexandria_Link_split_023.html
Alexandria_Link_split_024.html
Alexandria_Link_split_025.html
Alexandria_Link_split_026.html
Alexandria_Link_split_027.html
Alexandria_Link_split_028.html
Alexandria_Link_split_029.html
Alexandria_Link_split_030.html
Alexandria_Link_split_031.html
Alexandria_Link_split_032.html
Alexandria_Link_split_033.html
Alexandria_Link_split_034.html
Alexandria_Link_split_035.html
Alexandria_Link_split_036.html
Alexandria_Link_split_037.html
Alexandria_Link_split_038.html
Alexandria_Link_split_039.html
Alexandria_Link_split_040.html
Alexandria_Link_split_041.html
Alexandria_Link_split_042.html
Alexandria_Link_split_043.html
Alexandria_Link_split_044.html
Alexandria_Link_split_045.html
Alexandria_Link_split_046.html
Alexandria_Link_split_047.html
Alexandria_Link_split_048.html
Alexandria_Link_split_049.html
Alexandria_Link_split_050.html
Alexandria_Link_split_051.html
Alexandria_Link_split_052.html
Alexandria_Link_split_053.html
Alexandria_Link_split_054.html
Alexandria_Link_split_055.html
Alexandria_Link_split_056.html
Alexandria_Link_split_057.html
Alexandria_Link_split_058.html
Alexandria_Link_split_059.html
Alexandria_Link_split_060.html
Alexandria_Link_split_061.html
Alexandria_Link_split_062.html
Alexandria_Link_split_063.html
Alexandria_Link_split_064.html
Alexandria_Link_split_065.html
Alexandria_Link_split_066.html
Alexandria_Link_split_067.html
Alexandria_Link_split_068.html
Alexandria_Link_split_069.html
Alexandria_Link_split_070.html
Alexandria_Link_split_071.html
Alexandria_Link_split_072.html
Alexandria_Link_split_073.html
Alexandria_Link_split_074.html
Alexandria_Link_split_075.html
Alexandria_Link_split_076.html
Alexandria_Link_split_077.html
Alexandria_Link_split_078.html
Alexandria_Link_split_079.html
Alexandria_Link_split_080.html
Alexandria_Link_split_081.html
Alexandria_Link_split_082.html
Alexandria_Link_split_083.html
Alexandria_Link_split_084.html
Alexandria_Link_split_085.html
Alexandria_Link_split_086.html
Alexandria_Link_split_087.html
Alexandria_Link_split_088.html
Alexandria_Link_split_089.html
Alexandria_Link_split_090.html
Alexandria_Link_split_091.html
Alexandria_Link_split_092.html
Alexandria_Link_split_093.html