87

WASHINGTON

OKTÓBER 10., HÉTFŐ

8.30

 

Stephanie az elnök irodájában, a Fehér Házban várakozott. Nem először járt itt, és minden látogatása alkalmával kényelmetlenül érezte magát. De ma nem. Azért jöttek Cassiopeiával, hogy Daniels elnökkel találkozzanak.

Brent Greent az előző napon temették el Vermontban nagy csinnadrattával. A demokraták és republikánusok kart karba öltve siratták. Maga Daniels mondta a búcsúbeszédet, egy megindítóan tiszteletteljes monológot. Larry Daleyt Floridában temették el, harsonaszó nélkül. Csak a szűk család, és a legközelebbi barátok vettek részt. Stephanie és Cassiopeia ott voltak.

Furcsa, mennyire félreismerte mindkét pofát. Meg kell hagyni, hogy Daley nem volt egy szent, de nem volt sem gyilkos, sem áruló. Megpróbálta megállítani a gonosztevőket, de sajnos azok állították meg őt.

– Térjen vissza a Magellán Ügyosztályhoz! – mondta Daniels.

– Ezt nehéz lesz megmagyaráznia.

– Nincs mit megmagyaráznom. Sosem akartam szélnek ereszteni, de nem volt más választásom.

Stephanie szerette volna visszakapni a munkáját, ami az egész életét jelentette. De volt egy másik probléma.

És mi a helyzet a Kongresszus megvesztegetésével?

– Mondtam magának, Stephanie. Erről én semmit nem tudtam, de ezennel vége. Ahogy Green esetében is, az országnak semmi szüksége ilyen jellegű botrányra. Fátylat rá, és lépjünk tovább.

Stephanie nem mert volna megesküdni rá, hogy Daniels lelkiismerete patyolattiszta, de rábólintott. Még mindig jobb így.

– Nem fog kiderülni semmi? – kérdezte Cassiopeia.

Daniels az íróasztala mögött ült, lába föltámasztva, kényelmesen hátradőlve a széken.

– Egy szó sem.

Az alelnök szombaton lemondott belpolitikai nézetkülönbségekre hivatkozva. A sajtó őrjöngött, hogy kamera elé állítsa, de eddig még nem járt sikerrel.

– Biztos vagyok benne – mondta Daniels , hogy a volt alelnököm nem fogja annyiban hagyni. Volt már pár nyilvános politikai perpatvar köztünk. Még azt is kinézem belőle, hogy jelölteti magát a következő elnökválasztáson, mindenesetre állok elébe. Ha már az elkövetkezendő harcoknál tartunk, kérem, tartsák rajta a szemüket az Aranygyapjú-renden. Sötét egy ügylet. Levágtuk a sárkány egyik fejét, de nőni fog másik, ezt nem kétlem.

– És Izrael? – kérdezte Cassiopeia.

– Ígéretet tettem nekik, hogy a könyvtár rejtve marad. Csak Cotton és volt felesége tudnak a hollétéről, és sehol sem lesz dokumentálva. Maradjon az az átkozott igazság homályban! – Daniels Stephanie-ra nézett. – Kibékült Heatherrel?

– Tegnap a temetésen. Tényleg nagyon kedvelte Daleyt, olyanokat mesélt róla, amiket sosem gondoltam volna.

– Na, látja! Csínján kell bánnunk az előítéleteinkkel. Green szervezte meg Daley halálát, miután áttanulmányozta azokat a pendrive-okat, melyek éppen a gát repedéseire mutattak rá. Green azonnal intézkedett, hogy bedugaszolja őket. Heather jó ügynök. A munkáját végzi. Green és az alelnök képes lett volna elpusztítani Izraelt, kizárólag a saját politikai érdekeiket tartották szem előtt. Maga meg engem nézett hülyének.

Stephanie elmosolyodott. – Tévedni emberi dolog, elnök úr.

– Visszamegy építgetni a kastélyát Franciaországba? – fordult Daniels Cassiopeia felé.

– Jól eltűntem. Az alkalmazottaim bizonyára aggódnak értem.

– Ha az alkalmazottai olyanok, mint az enyémek, akkor amíg rendesen jön a fizetés, semmi sem izgatja őket.

– Daniels felállt. – Mindkettőjüknek köszönöm, amit tettek.

Stephanie ülve maradt. Támadt egy furcsa előérzete.

– Mit titkol előlem, elnök?

Daniels szeme megcsillant.

– Nyilván sok mindent.

– Elképesztően nagyvonalú a könyvtárral kapcsolatban. Tényleg titokban akarja tartani?

– Nem rajtam múlik. Valaki más a hunyó.

 

Malone hallgatta a koppenhágai harangzúgást, amely délután három órát jelzett. A Hojbro Pladson szokás szerint nagy volt a nyüzsgés. Pammel és Garyvel egy teraszos kávézóban ültek, és épp végeztek az ebéddel. Pammel tegnap jöttek vissza Egyiptomból, miután szombaton az Őrzőkkel megadták a végtisztességet George Haddadnak.

Intett a pincérnek.

Thorvaldsen tíz méterrel odább felügyelte Malone boltjának a rekonstruálását, amihez a múlt héten kezdtek hozzá az ő távollétükben. Felállványozták a négyemeletes épületet, a munkások pedig kívül és belül is szorgoskodtak.

– Elköszönök Henriktől – mondta Gary, és a fiú felpattant az asztaltól, majd keresztülszáguldott a tömegen.

– Szomorú vagyok George miatt – szólalt meg Pam.

Malone érezte, hogy sok minden kavarog a nő fejében.

Eddig még nem került szóba, mi történt a könyvtárban.

– Amúgy minden oké? – kérdezte Malone.

– Embert öltem. Egy szemétláda volt, de akkor is megöltem.

Malone nem felelt.

– Fölálltál – folytatta Pam. – Szembenéztél vele, tudtad, hogy ott lapulok hátul. Tudtad, hogy lőni fogok.

– Nem tudtam, mit fogsz tenni. De azt igen, hogy nem hagysz cserben, és csak ez számított.

– Soha életemben nem volt a kezemben fegyver. Amikor Haddad a kezembe nyomta, annyit mondott, hogy célozzak és lőjek. Ő is tudta, hogy meg fogom tenni.

– Pam, emiatt ne legyen bűntudatod. Azt tetted, amit tenned kellett.

– Ahogy te is éveken át. – Pam szünetet tartott. – Szeretnék mondani valamit, csak ne esne olyan nehezemre!

Malone várt.

– Bocsánatot akarok kérni. De igazán, mindenért. Sosem tudtam, mi mindenen mész keresztül odakint. Azt gondoltam, amolyan egó-macsó elfoglaltságban veszel részt. Egyáltalán nem vágtam. De most már igen. Rengeteg mindenben tévedtem.

– Akárcsak én. Én is bocsánatkéréssel tartozom. Mindenért, amivel fájdalmat okoztam neked az elmúlt években.

A nő védekezésképpen felemelte a kezét.

– Na, jó, most már elég a patetikus érzelemkitörésekből!

Malone kezet nyújtott.

– Béke?

– Béke.

Ekkor Pam odahajolt a férfihoz, és gyöngéden szájon csókolta. Malone nem számított ilyesmire, fölingerelte az érzékeit.

– Ezt miért csináltad?

– Ne kombináld túl! Mindketten jobban jártunk, hogy elváltunk, de ez nem jelenti azt, hogy ne őriznék kellemes emlékeket.

– Ezzel nem vagy egyedül.

– Remélem is – felelte a nő, majd rövid szünet után így szólt: – És Gary? Mit tegyünk? Meg kell tudnia az igazat.

Már Malone is rágta magát egy ideje ezen a dilemmán.

– Meg fogja tudni. Adjunk még egy kis időt, és majd leülünk hárman beszélni. Egyébként nem hinném, hogy bármin is változtatna. De igazad van, joga van az igazsághoz.

Malone kifizette a számlát, és odament Thorvaldsenhez és Garyhez.

– Hiányozni fog a srác – mondta Henrik. – Jól tudtunk együttműködni. – Malone és Pam már végighallgatták az egész sztorit, ami Ausztriában történt.

– A kelleténél több bonyodalomban volt része – mondta Pam.

Malone egyetértett.

– Vissza az iskolába, kölök! Jócskán kivetted a részed a kalamajkából! – Malone látta Thorvaldsen tekintetében, hogy öreg barátja pontosan tudja, mire gondol. Tegnap beszéltek erről. Ámbár beleborzongott a gondolatba, hogy Gary nekitámad egy felfegyverzett embernek, igazából borzasztó büszke volt a fiára. Nem az ő vére folyt a fiú ereiben, de elég sok mindent átadott neki, hogy szinte saját magát lássa benne. – Indulnotok kell.

 

Mindhárman a tér széléhez mentek. Jesper ott várt Thorvaldsennel a kocsinál.

– Hallom, magának is kijutott! – üdvözölte Malone Jespert.

A férfi csak mosolyogva biccentett. Thorvaldsen tegnap elmesélte, hogy Jesper teljesen kikészült az alatt a két nap alatt, amit Margarete Hermann-nal kellett eltöltenie. Szombaton engedték el a lányt, amikor Thorvaldsen és Gary visszajöttek Dániába. Amit Thorvaldsen mesélt Hermannról, nem éppen irigylésre méltó az apa-lánya kapcsolatuk. A vérségi köteléken kívül az égvilágon semmi más nem fűzi össze őket.

Malone átölelte a fiát és így szólt.

– Szeretlek. Vigyázz anyádra!

– Anyának nincs szüksége rá.

– Ne légy olyan biztos benne!

Malone Pam felé fordult.

– Ha bármikor szükséged van rám, tudod, hol találsz.

– Te is. Fedezni tudjuk egymást, az egyszer biztos!

Nem mondták el Garynek, mi történt a Sínai-félszigeten, és nem is fogják. Thorvaldsen boldogan egyezett bele, hogy a szárnyai alá veszi az Őrzőket, hogy támogatja őket a kolostor és a könyvtár működtetésében. Az is a munkatervbe tartozott, hogy elektronikusan archiválják a kéziratokat. Másrészt toborzásra is sor kerül majd, hogy az Őrzők rendjét visszaállítsák egy tisztes létszámra. A dán nemest örömmel töltötte el a tudat, hogy ő lehet a támogatójuk, és alig várta, hogy mihamarabb helyszíni szemlét tegyen.

De az egész titokban fog maradni.

Thorvaldsen biztosította Izraelt, hogy a vészt sikerült elhárítani, és az Egyesült Államokhoz hasonlóan a zsidók körében is lecsillapodtak a kedélyek.

 

Pam és Gary beszállt a kocsiba. Malone sokáig integetett, amíg a jármű el nem tűnt a forgalomban, útban a repülőtér felé. Majd átvágott a tömegen, és odaért a házához, ahol Thorvaldsen figyelemmel kísérte, ahogy a munkások eltakarítják a zúzalékot.

– Békét kötöttetek? – kérdezte Henrik.

Malone értette, mire gondol a barátja.

– A démonok eltávoztak.

– A múlt valóban képes felfalni az ember lelkét.

– Vagy a legjobb barátunkká válhat.

– Alig várom, hogy láthassam a könyvtárat!

– Semmi kétség, hogy óriási kincsek rejlenek ott. Malone figyelte, ahogy a munkások az állványzaton eltakarítják a XVI. századi épületről a kormot.

– Szebb lesz, mint új korában – mondta Thorvaldsen.

– Csak rajtad áll, hogy feltöltsd újra a készletet. Jó sok könyvet be kell majd szerezned.

Malone örömmel nézett a munka elébe. Hiszen ez volt az élete: a könyvkereskedés. Ugyanakkor valami nagyon fontos dolgot tanult meg az elmúlt napokban. A családját és őt is megfélemlítették. Valójában csak az számít, hogy nem esett bajuk. Az épületre mutatott.

– Ez az egész egyáltalán nem olyan fontos.

A dán nemes megértő mosollyal biccentett.

– Ez csak limlom, Henrik. Semmi több. Csak limlom.