- Mind zsenik - jelentette ki Carpenter -, mind összeesküv k, csak maga hülye volt  ahhoz, hogy rájöjjön. Rúgja ki ket a kocsiból meg a telepünkr l is, aztán tagadja le -
érti? -, tagadja le, hogy valaha is látta ket. És ragaszkodjék ehhez, hallja?
- Kifelé! - parancsolta Ferris, egy gombnyomással felrántva a teherautó dróthálós  ajtaját. A fiúk kimásztak, Gantro maradt.
- Nem hajlandó önként távozni - közölte Carpenter.
- Oké, akkor fizikai kényszert alkalmazunk.
Ferris felé bólintott, és belépett vele a kocsi hátsó részébe. Egy pillanat, s Ed Gantro  már kinn is volt a parkolóhely kövezetén.
- Most már csak egyszer állampolgár - mondta Carpenter megkönnyebbülten. -
Mondhat, amit akar, nincs rá bizonyítéka.
- Papa - kérdezte Tim -, hogy kerülünk haza? - Mind a hárman Gaptro köré  gyülekeztek.
- Felhívhatna valakit odafentr l - javasolta a Fleischhacker fiú. - Fogadok, ha Walter
Best papájának még van egy kis gáz a kocsijában, eljön, és elvisz minket. Gyakran  megy hosszabb utakra, és ezért külön jegyet kap üzemanyagra.
- meg Mrs. Best sokat veszekednek - jegyezte meg Tim. - Így aztán szeret egyedül,  a felesége nélkül mászkálni kocsival éjszakánként.
- Maradok - mondta Gantro -, akarom, hogy bezárjanak a ketrecükbe.
- Hiszen szabadok vagyunk - tiltakozott Tim. Sürget en ráncigálta az apja kabátujját. -
Hát nem ezt akartuk? Mihelyt téged megláttak, elengedtek minket. Sikerült!
- Ragaszkodom, hogy bezárjanak a többiekhez - mondta Gantro Carpenternek,  rámutatva az intézet er ltetetten vidám, ízlésesen halványzöldre festett épületére.
- Nagyon kérem, hívja fel Mr. Bestet. Ott lakik, ahol felszedtek minket, a félszigeten -  kérte Tim Carpentert. - 669-cel kezd dik a száma. Mondja, hogy jöjjön értünk.
Megteszi egész biztos.
- Csak egy Best van a telefonkönyvben 669-cel. Tegye meg, kérem - csatlakozott  hozzá a Fleischhacker fiú.
Carpenter bement, és az intézet egyik telefonjánál kikereste a számot. Ian Best, ez lesz  az. Lenyomta a billenty ket.
- Itt egy naplopó dolgozó beszél - jelentkezett egy férfi, hangjából ítélve félig  részegen. A háttérb l egy n éles hangon, dühödten szidalmazta.
- Mr. Best - mondta Carpenter -, több ön által ismert személy tartózkodik a Negyedik
és az A utca sarkán, mégpedig Ed Gantro és fia, Tim, egy Ronald vagy Donald  nevezet fiú, továbbá egy másik, le nem igazolt kiskorú. A Gantro fiú állítása szerint
ön hajlandó arra, hogy idejöjjön, és hazavigye ket.
- Szóval a Negyedik és az A utca sarkán mondta Ian Best, majd kis szünet után: - A  sintértelepr l beszél? - kérdezte.
- A Megyei Intézetb l - válaszolta Carpenter.
- A kutyafáját! - fakadt ki Best. - Persze hogy megyek, húsz percen belül ott vagyok.
Ed Gantrót fogták el? Tudják, hogy egyetemet végzett Stanfordban?
- Tudomásunk van róla - mondta Carpenter mereven. - De nem tartóztattuk le ket,  csak éppen… itt vannak. És nincsenek, ismétlem, nincsenek rizetben.

- Mire megérkezek, már Amerika minden riportere ott lesz - mondta Best, s a  hangjából elt nt minden részeg árnyalat. Majd kattanás hallatszott, lerakták a kagylót.
Kifelé menet Carpenter Timhez fordult.
- Te aztán jól átvertél, hallod-e? Épp egy megveszekedett, abortuszellenes aktívával  kellett közölnöm, hol vagytok. Mondhatom, szép dolog, nagyon szép.
Néhány perc, és egy élénkpiros Mazda jelent meg az intézet kapujánál. Magas, sz ke  szakállas férfi szállt ki bel le, s lekanyarítva nyakából képes hangfelvev jét,  kényelmesen Carpenterhez sétált.
- Hallottam, van maguknál egy pasas, aki Stanfordban doktorált - vetette oda  közönyös hangon. - Meginterjúvolhatnám? Jó sztori lesz, azt hiszem.
- Ilyen személyr l nem tudunk. Ellen rizheti a névsorunkban is. - De a riporter már
Gantróra meresztette szemét, meg a fiúkra, akik körülállták.
- Mr. Gantro?! - kiáltotta.
- Igen, uram - válaszolt Ed Gantro.
"Püff neki - gondolta Carpenter -, épp ezt az embert szedtük fel és szállítottuk be, a  saját kocsinkon! Bekerül az összes újságba."
Máris egy kék teherautó gördült a parkolóra, jelzései szerint egy tévéállomásé. Két  másik követte.

MEGGYILKOLT DIPLOMÁS
AZ AB-INTÉZETBEN
 jelent meg Carpenter lelki szeme el tt. Majd utána

A MEGYEI AB-INTÉZET
JOGTIPRÓ MERÉNYLETE EGY…

és így tovább. Aztán az esti hatórás tévéhíradóban magnók, mikrofonok s kamerák  között felt nik majd Gantro, és ha addig megjön, Ian Best is, aki nyilván ügyvéd is  ráadásul.
"Lebuktunk - gondolta Carpenter - egyszer s mindenkorra. És ha visszamin sít a  központ, és megnyírbálja a keretünket, mehetünk újból kutyákat meg macskákat  hajkurászni. Ezt aztán megcsináltuk!"
Mikor Ian Best befutott széngázzal hajtott Mercedesében, még levert volt egy kissé.
- Ne tegyünk egy látványos kerül t hazafelé menet? - kérdezte Gantrótól.
- Merre? - érdekl dött Gantro. Miel bb le akart lépni innen. Már megvolt az interjú, s  elmentek az utolsó riporterek is. Elérte a célját, kimerült, és haza akart menni.
- Vancouver-sziget, Brit-Columbia - mondta be Ian az irányt.
- A srácoknak már ágyban a helyük - mosolygott Gantró. - Az enyémnek meg a  többieknek is. Még nem is vacsoráztak.
- Megállunk McDonald bódéjánál. Aztán irány Kanada, ahol halak úszkálnak a  vízben, és hó födi a hegyeket, még nyárid ben is.
- Jó - vigyorgott Gantro -, mehetünk.

- Akarja? - nézett rá fürkész n a másik. Igazán?
- Hogyne, csak néhány dolgot el kell még intéznem.
- A kutyafáját - sóhajtott fel Ian -, komolyan gondolja?
- A legkomolyabban - válaszolta Gantro -, de persze csak ha az asszony is  beleegyezik. Maga sem mehet el másképp, csak akkor, ha a felesége papírt ad róla,  hogy nem tart magával. Így lesz magából "letelepült bevándorló" Kanadában.
- Szóval írásbeli engedélyt kell szegeznem Cynthiától?
- Megkapja. Csak ígérje meg, hogy küldi a tartásdíját.
- Igazán hiszi, hogy elenged?
- Persze - válaszolta Gantro.
- Tehát igazán hisz benne - mondta Ian, miközben Gantro a kocsiba terelte a  gyerekeket. - Esküszöm, igaza van. Cynthia alig várja, hogy szabaduljon t lem. Tudja,  minek hív, még Walter el tt is? Agresszív dögnek meg cifrábbaknak is. Nincs benne  semmi tisztelet.
- Elengednek - ismételte Gantro, de tudta, hogy nem mond igazat. Búcsúpillantást  vetett Sam B. Carpenter igazgató úrra meg Ferrisre, a kocsivezet re, akir l f nöke  olyanokat mondott az interjúban, hogy azonnal kirúgja, egyébként is új még és  tapasztalatlan munkaer .
- Nem - mondta -, nem engednek el. Egyikük sem.
Ian ügyetlenül babrált a büdös széngázmotort vezérl bonyolult szerkezeten.
- Biztos, hogy elengednek. Nézze, hogy állnak ott, milyen tehetetlenül - mondta. - Mit  is csinálhatnak azok után, amit a tévében mondott, és amit egy újságíró is feljegyzett?
- Nem rájuk gondoltam - szólt Gantro csendesen.
- Csak le kell lépnünk.
- Foglyok vagyunk, és nincs szabadulás. Azért csak kérdezze meg Cynthiától. Próba  szerencse.
- Hát soha nem láthatjuk Vancouvért, sem a kompokat a tengeri ködben, soha? -  kérdezte Ian.
- Dehogynem, majd csak adódik alkalom rá. De tudta, hogy hazudik, olyan  bizonyosan, mint ahogy néha azt is tudjuk, minden alap nélkül, hogy igaz, amit  mondunk.
Kihajtottak a parkolóhelyr l, és rátértek az útra.
- Milyen jó szabadnak lenni, nem igaz, srácok? - mondta Ian.
A fiúk bólintottak, de Ed Gantro nem szólt rá semmit. Szabad - gondolta -, persze,  szabad hazamenni. Egy tágasabb ketrecbe, nagyobb teherautóba, mint az intézetnek az  a masinája.
- Nagy nap ez a mai - szólalt meg Ian újra. - Az - helyeselt Ed Gantro -, hiszen ma  nemes küzdelemben komoly csapást mértünk ellenségeinkre, minden védtelenért,  minden teremtményért, akit "elevennek" mondhatunk.
- Nem akarok hazamenni - mondta Ian. Kutatóan nézett Gantróra a gyenge,  bizonytalan megvilágításban. - Kanadába akarok menni, de rögtön.
- Pedig muszáj - emlékeztette Gantro. - Legalábbis egyel re. Hogy elrendezzük  dolgainkat, hivatalos ügyeinket, meg összeszedjük, amire majd szükségünk lehet.

- Tehát mégsem jutunk el soha sehová - sóhajtott Ian -, sem Brit-Columbiába, sem
Vancouverbe, sem az Angol-öbölbe, sehová, ahol még növényeket termesztenek,  lovakat tartanaik, és óceánjárók úsznak a tengeren.
- Soha.
- Sem most, sem kés bb?
- Soha - ismételte Gantro.
- Tudtam, mindig is tudtam - mondta Ian, a hangja elcsuklott, és bizonytalanokká  váltak a mozdulatai -, de féltem bevallani.
Aztán csak hajtottak tovább, szótlanul. Mit is mondhattak volna még?

Kovács Géczi Judit fordítása





Philip K. Dick - Az ingázó


Az emberke fáradt volt. Lassan átverekedte magát a tömegen, keresztül az  el csarnokon, a pénztárablakig. Türelmetlenül várta a sorát, hajlott válla, lötyög ,  barna kabátja fáradtságot tükrözött.
- A következ t - recsegte Ed Jacobson, a pénztáros. Az emberke egy ötdolláros  papírpénzt tett a pultra.
- Kérek egy új havibérletet! A régit már elhasználtam. - És Jacobson feje fölött a  faliórát nézte. - Istenem, már ilyen kés van?
Jacobson eltette az ötdollárost.
- OK, uram. Egy havibérlet. Hová?
- Macon Heightsbe - mondta az emberke.…
- Macon Heights - vizsgálgatta Jacobson a menetrendet. - Macon Heights. Nincs ilyen  hely.
- Viccel velem?
- Uram, nincs semmiféle Macon Heights. Nem adhatok magának jegyet, ha egyszer  nincs ilyen hely. .
- Hogy érti ezt? Hiszen ott lakom!
- Bánom is én. Hat éve árusítok jegyeket, de ilyen hely nincs. Az emberke döbbenten  meredt rá.
- De ott lakom. Odautazom minden este. Én…
- Tessék - dugta az orra elé a menetrendet Jacobson. - Keresse meg maga! Az emberke  közelebb húzta a menetrendet. Izgatottan tanulmányozta, remeg ujjal követte végig a  városok listáját.
- Megtalálta? - kérdezte a pultra támaszkodva Jacobson. - Ugye hogy nincs rajta?
Az emberke értetlenül rázta a fejét.

- Nem értem. Ennek semmi értelme. Valami nem stimmel. Bizonyára van Valami…
Hirtelen elt nt. A menetrend leesett a betonpadlóra. Az emberke elt nt- nyoma  veszett.
- Szent isten! - kapkodott leveg után Jacobson. Kinyitotta, majd újra becsukta a  száját. A betonpadlón csak a menetrend feküdt. .
Az emberke megsz nt létezni.

- És aztán? - kérdezte Bob Paine.
- Kimentem, és fölvettem a menetrendet.
- Igazán elt nt?
- De még mennyire - törölgette a homlokát Jacobson. - Bárcsak maga is itt lett volna!
Elillant, mint a fény. Tökéletesen. Hang nélkül. Mozdulat nélkül.
Paine hátrad lt a székében, cigarettára gyújtott.
- Látta már máskor is?
- Nem.
- Melyik napszakban történt?
- Körülbelül, mint most. Öt óra tájban. - Jacobson a pénztárablakra mutatott. -
Kezd dik a csúcs.
- Macon Heights. - Paine az állami városjegyzéket lapozgatta. -. Egyik könyvben sem  szerepel. Ha újra fölbukkanna az az ember, beszélni akarok vele. Küldje az irodába.
- Föltétlenül. Nem szeretném, hogy bármi közöm legyen hozzá. Nem természetes  dolog ez. - És Jacobson az ablakhoz fordult. - Igen, asszonyom.
- Két retúrt Lewisburgbe.
Paine elnyomta a cigarettáját, és másikra gyújtott.
- Az az érzésem, hogy hallottam már azt a nevet. - Fölállt, és a falitérképhez ment. -
De nincs a listán.
- Nincs a listán, mert ilyen hely nem létezik - mondta Jacobson. - Gondolja, hogy  naphosszat árulhatnám itt a jegyeket, anélkül hogy tudnék róla? - Visszafordult az  ablakhoz. - Igen, uram?
- Havibérletet kérek Macon Heightsbe! - mondta az emberke, és idegesen a faliórára  pillantott. - De gyorsan!
Jacobson behunyta a szemét. Jó szorosan. De amikor kinyitotta, az emberke még  mindig ott volt. Kis, ráncos arc. Ritkuló haj. Szemüveg. Kopott, lötyög kabát. .
Jacobson megfordult, és átment az irodába Paine-hoz.
- Visszajött! - lihegte sápadtan. - Megint az.
Paine szeme fölcsillant.
- Hozza be!
Jacobson bólintott, és visszament az ablakhoz.
- Uram - mondta -, befáradna? - Az ajtóra mutatott. - Az alelnök úr egy pillanatra  beszélni szeretne önnel.
Az emberke elkomorodott.