bármikor kételye támadna, hagy valóban elutazott a Marsra, eljöhet hozzánk, és a  teljes befizetett összeget visszakapja. Érti, kérem?
- De a valóságban mégsem utaztam sehová - válaszolta Quail. - Bármilyen  bizonyítékokat ad is a kezembe, akkor sem jártam a Marson. - Mély, izgatott lélegzetet  vett. - És a Bolygóközi titkos ügynöke sem voltan soha. - Bármit hallott, is ett l-attól  mesélni, nem tudta elhinni, hogy a Memória Rt. extrafaktuális emlékbe palántáló  módszere hatásos legyen.
- Mr. Quail - válaszolta türelmesen McClane -, ön a levélben azt írta nekünk, nincs az
égvilágon semmi reménye, semmi lehet sége arra, hogy a valóságban valaha is a
Marsra utazzék. Nincs rá pénze, s ami még sokkal fontosabb, képességei nem teszik  lehet vé, hogy akár a Bolygóközinek, akár más szervezetnek titkos ügynöke legyen.
Ez tehát az egyetlen módja annak, hogy életének... hhm... legdédelgetettebb álma  teljesedjék. Nem igaz. uram? Ön nem lehet titkos ügynök, ön a valóságban nem  utazhat a Marsra. - Elkuncogta magát. - De hinni hiheti, hogy titkos ügynök volt és a
Marsra utazott. Err l mi majd gondoskodunk. Az áraink pedig mérsékeltek, nem  számítunk fel semmiféle külön költséget. - Biztatóan mosolygott.
- Valóban ennyire meggy z az extrafaktuális emlékezet? - kérdezte Quail.
- Meggy z bb, mint a valóságos, uram. Ha a Bolygóközi ügynökeként valóban  elutazott volna a Marsra, mostanáig már sok mindent elfelejtett volna. Az igazi-memo  rendszerekkel, vagyis az élet f eseményeinek hiteles felidézésével foglalkozó  elemzéseink azt bizonyítják, hogy különféle apró részleteket egykett re elfelejtünk.
Egyszer s mindenkorra. A mi eljárásunk azonban olyan mélyen plántálja be az  emlékeket, hogy abból semmi sem megy veszend be. A kábult állapotban betáplált  emlékanyagot gyakorlott szakemberek állították össze, olyan személyek. akik hosszú
éveket töltöttek a Marson. S mi mindenkor az utolsó bet ig ellen rzünk minden apró  részletet. Amellett ön igen egyszer extrafaktuális rendszert választott. mert ha például  a Plutót választotta volna, vagy ha a Bels Bolygók Uniójának uralkodója kívánna  lenni, ez már sokkal nehezebb feladatot róna ránk... és a díjtétel ennek megfelel en  jóval magasabb volna.
Quail a kabátzsebébe nyúlt, s el vette pénztárcáját.
- Na jó. Egész életemben erre vágyódtam, s tudom, sohasem kaphatom meg. így hát  ezzel kell beérnem.
- Ez hibás hozzáállás - mondta szigorúan McClane. - Nem pótlékot kap. A valóságos  emlékezet, a maga bizonytalanságával, kihagyásaival, töredékességével, hogy ne  mondjam, torzításaival, az a pótlék. - Átvette a pénzt, és íróasztalán megnyomott egy  gombot. - Helyes, Mr. Quail - mondta, miközben nyílt az ajtó és két termetes férfi  sietett be rajta. - Ön titkos ügynökként úton van a Marsra. - Felállt, megkerülte az
íróasztalt, hogy megrázza Quail izgalomtól nyirkos kezét. - Helyesebben. úton volt a
Marsra. Ma délután fél ötkor... khm... visszaérkezik ide, a Terrára, egy taxi leteszi  majd a modhonánál, s mint már említettem, mindörökre elfelejti, hogy beszélt velem  vagy hogy idejött. s t még arra sem fog emlékezni, hogy mi egyáltalán létezünk.
Quail szája kiszáradt az idegességt l. Követte a két laboránst - hogy mi lesz vele. ez  már t lük függ.

Valóban azt fogom hinni, hogy a Marson voltam? - t n dött. Sikerül-e elaltatnom
örök sóvárgásomat? Különös. megmagyarázhatatlan el érzet azt súgta neki, hogy  valami balul fog kiütni. De hogy mi - azt nem tudta.
Majd kiderül, csak ki kell várnia.

McClane házi távközl je, amely szobáját a munkateremmel kötötte össze, felberregett.
- Mr. Quail már kábulatban van, uram - szólalt meg egy hang -, óhajtja ellen rizni  vagy folytassuk?
- Folytassák csak, Lowe - válaszolta McClane nem hinném, hogy ilyen rutinmunkában  bármi nehézség támadhatna. - Idegen bolygókra utazás mesterséges emlékének  beprogramozása, azzal a jelentéktelen ráadással, hogy az utas titkos ügynök, a cég  gyakorlatában már unos-untalan el fordult... a bolygóközi utazás e pótléka  mindennapi kenyerünk lett...
- Ahogy parancsolja, Mr. McClane - mondta Lowe, s a távközl elhallgatott.
McClane az irodája mögött nyíló fülkébe ment, s ott a széfekben keresett egy hármas  számú - "Mars-utazás" jelzés - és egy hatvankettes számú - "Bolygóközi titkos
ügynöke" jelzés - csomagot. Amikor megtalálta ket, visszament velük íróasztalához,  kényelmesen leült, s a csomagok tartalmát kiborította maga elé. Ezeket a holmikat  titokban elhelyezik Quail modhonában, mialatt a laboránsok a hamis emlékezet  beplántálását végzik.
Hangfogós oldalfegyver, ára száz egység, töprengett McClane, ez a legnagyobb tétel.
A legsúlyosabb anyagi megterhelés. Aztán egy sörét nagyságú adóvev . amelyet az
ügynök - elfogatása esetén - lenyelhet. Kódkönyv. amely meglep en hasonlít az  eredetihez... a cég modelljei rendkívül pontosak voltak. lehet leg mindenkor az USA  valódi hadfelszereléséhez igazodtak. Különféle. önmagában értelmetlen holmi, ami  azonban jól beilleszthet Quail képzelt utazásának szövedékébe, s emlékeivel
összhangba hozható: régi ezüst ötvencentes fele, John Donne prédikációiból néhány  hibásan kimásolt idézet, mindegyik külön-külön, selyempapír vékonyságú, átlátszó  lapra írva, marsbeli bárokból származó gyufaskatulyák, rozsdamentes acélkanál
MARS-PALOTA felírással, lehallgató tekercs, amely...
A távközl felberregett.
- Bocsánat a zavarásért, Mr. McClane, de ijeszt dolog történt. Talán mégis jobb  volna, ha idefáradna. Quail már kábulatban van, a narkidrinre igen jól reagált, teljesen
öntudatlan és fogékony. De...
- Mindjárt odajövök. - McClane rosszat sejtve kiment az irodájából, és egy perc múlva  benyitott a munkaterembe.
Douglas Quail a m t ágyon feküdt, lassan, szabályosan lélegzett. Szeme csaknem  teljesen csukva volt, de homályosan - nagyon homályosan - érezte, hogy a két laboráns
és most már maga McClane is ott áll mellette.
- Nincs hova beilleszteni a hamis memória-szövedéket? - kérdezte bosszúsan
McClane. - Dobjanak ki két munkahetet. A Nyugati Part Bevándorlási Hatóságánál,  azaz állami szervnél dolgozik, az elmúlt évben bizonyosan kapott két hét szabadságot.

Ez majd megoldja a problémát. - Az ilyen csip-csup ügyek nagyon bosszantották. És  mindig bosszantani fogják.
- Egészen másról van szó - válaszolta éles hangon Lowe. Az ágy fölé hajolt. -
Ismételje el Mr. McClane-nek, amit: nekünk mondott - szólította fel Quailt. Majd
McClane-hez fordult. - Jól figyeljen, uram.
Az ágyon hanyatt fekv férfi zöldesszürke szemét McClane-re függesztette. A szeme,  gondolta nyugtalanul McClane, egyszeriben milyen rideg pillantású lett, tompa fény ,  mintha szervetlen anyag, valamilyen nyers féldrágak volna. McClane-nek sehogy  sem tetszett a látvány, ez a szem túl hidegen ragyog.
- Mit akarnak t lem? - kérdezte metsz hangon Quail. - Felfedték titkos küldetésemet.
Takarodjanak innen, mert ízekre szedem magukat. - Végigmérte McClane-t. -
Els sorban magát - tette hozzá -, maga ennek az ellenakciónak a vezet je.
- Meddig volt a Marson? - kérdezte Lowe. - Egy hónapig - felelte Quail rekedt  hangon. - És mi célból? - firtatta Lowe.
A keskeny ajak megvonaglott. Quail végigmérte Lowe-t, de nem válaszolt. Aztán  mégis megszólalt. szavaiból szinte freccsent az ellenséges indulat.
- A Bolygóközi ügynöke vagyok. Már mondtam magának. Hát nem veszik szalagra,  ami itt elhangzik? Játssza vissza a f nökének a videaudiót; s engem hagyjon békén. -
Behunyta szemét, mire a kemény ragyogás kialudt. McClane-en tüstént a  megkönnyebbülés hulláma futott végig.
- Nehéz pasas, Mr. McClane - mondta halkan Lowe. - Majd segítünk a dolgon -  válaszolta McClane. -
Kitöröljük ezt a memória-láncolatot, s akkor megint ugyanolyan kezes bárány lesz,  mint ezel tt. - Tehát ezért akart olyan nagyon a Marsra menni? - kérdezte Quailt l.
- Dehogy akartam én a Marsra menni - válaszolta Quail anélkül, hogy kinyitatta volna  szemét. - Engem szemeltek ki rá, érdemeim elismeréséül, s máris benn ültem, a  pácban. Azt elismerem, hogy kíváncsi voltam rá, ki ne volna rá kíváncsi? - Újra  kinyitotta szemét. végigmérte mindhármukat, f ként McClane-t. - Jó köptet szerük  van, olyasmit is kiszedett bel lem, amire már egyáltalán nem emlékeztem. -
Elt n dött. - Vajon Kirsten - mondta félig magának - be van-e avatva a dologba? Mint
Bolygóközi összeköt ... szemmel tart, hogy... meggy z djék, nem nyertem-e vissza  emlékez képességemet? Érthet , hogy annyit gúnyolt, amiért oda akarok menni. -
Halványan elmosolyodott, de ez az elnéz mosoly úgyszólván rögtön el is t nt.
- Higgye el, kérem. Mr. Quail - mondta McClane csak mer véletlenségb l botlottunk  bele. A mi munkaterületünkön...
- Elhiszem - válaszolta Quail. Most fáradtnak látszott. A szer hatására egyre mélyebb  kábulatba merült. - Mit mondtam, hol voltam? - mormolta. - A Marson? Nemigen  tudok rá visszaemlékezni. Azt tudom, hogy szerettem volna látni, mint mindenki más.
De én... - hangja elhalkult - egy tisztvisel , egy kuli...
Lowe felegyenesedett, s a f nökéhez fordult.
- Olyan hamis útiélményt akart elplántáltatni emlékezetébe, amely valóságos. És  hamis okból; amely azonban a valódi ok. Igazat mond, már er sen a narkidrin hatása  alatt van. Az út igen élénken él emlékezetében... legalábbis amíg kábulatban van. De

máskülönben, úgy látszik, nem emlékszik rá. Valaki, feltehet leg az állami  hadtudományi laborban; kitörölte tudatos emlékeit. Csak arra emlékezett, hogy az  utazás a Marsra valami különleges dolgot jelent számára, s ugyanígy az is, hogy titkos
ügynök. Ezt nem tudták eltüntetni, mert ez nem emlék, hanem vágy, s bizonyára ez  késztette arra, hogy annak idején önként jelentkezzék a küldetésre.
- Mitév k legyünk? - kérdezte Keeler, a másik laboráns, McClane-hez fordulva. -
Fedjük le a valódi emléket a hamissal? Isten tudja, mi jöhet ki ebb l. Talán egy s  másra mégis emlékeznék a tényleges utazásból, s ez a z rzavar pszichotikus
állapothoz vezetne. Egyidej leg két, egymásnak ellentmondó feltevés élne az  elméjében: hogy elment a Marsra, s hogy nem ment el. Hogy valóban a Bolygóközi
ügynöke, s hogy nem az, hegy ez csak koholmány. Szerintem fel kellene ébresztenünk  anélkül, hogy bármilyen hamis emléket plántálnánk belé. S aztán menjen isten hírével.
Ez rázós dolog.
- Úgy is van - mondta McClane. Aztán eszébe jutott valami. - Meg tudják mondani,  mire fog emlékezni, ha magához tér?
- Nem, ezt nem lehet el re tudni - válaszolta Lowe. - Valószín leg most már lesz  valamilyen homályos, zavaros emléke a valódi útjáról. És bizonyára er s kételyei  lesznek a valódisága iránt. Feltehet leg arra a meggy z désre jut, hogy a  programozásba valami hiba csúszott. És arra is emlékezni fog, hogy idejött, ezt nem  töröljük ki, hacsak ön nem kívánja.
- Minél kevesebbet vacakolunk ezzel a pasassal válaszolta McClane -, annál jobb.
Ennek fele se tréfa. Elég bolondok vagy pechesek voltunk, hogy kifogtunk egy valódi
Bolygóközi kémet, akinek kilétét olyan tökéletesen leplezték, hogy maga sem tudta,  mi volt, helyesebben, hogy most kicsoda. Minél gyorsabban megszabadulunk ett l a  magát D. Q.-nak nevez pasastól, annál jobb.
- És elhelyezteti a hármas és a hatvankettes csomagot a modhonában? - kérdezte
Lowe.
- Nem - válaszolta McClane. - A honorárium felét pedig visszafizetjük.
- A felét? Miért a felét?
- Szerintem így méltányos - felelte bizonytalanul McClane.

- Csudajó megint a Terrán járni - mormolta magában Douglas Quail, miközben a taxi  hazafelé vitte a Chicago lakónegyedében lev modhonába.
A Marson töltött hónap emlékei már halványultak, már csak a tátongó kráterek, a  dombok sid kt l tartó eróziója. a vitalitás, a mozgás képzete élt benne. Olyan világé.  ahol mindent por borít, ahol nem sok történik, ahol a nap legnagyobb részét a  hordozható oxigénszolgáltató ellen rzésével és újra ellen rzésével töltötte. És még a  különféle él lényekre, az igénytelen, szerény szürkésbarna kaktuszokra meg az  orsóférgekre emlékezett.
És hozott is magával a Mars állatvilágából néhány, pusztulásra ítélt példány t, sikerült
átcsempésznie ket a vámon. Semmi bajt nem okozhatnak, hiszen a Föld nehéz  atmoszférájában nem maradhatnak életben.

Kabátzsebébe nyúlt, kotorászott benne, keresgélte a dobozt, amely be a marsbeli  orsóférgeket tette...
De hely ette egy borítékot talált.
Kivette, s zavarodottan bámult a benne lev ötszázhetven kis címlet bankóra.
- Hát ezt meg hol kaptam? - kérdezte magától. Hisz az utazásomra mindent  elköltöttem.
De a pénzzel együtt egy papírszeletet is kihúzott a borítékból. "A honorárium felének  visszatérítéseként. McClane." S a kelet. Az aznapi dátum.
- Memória Rt. - mondta fennhangon.
- Mit tetszik mondani, uram vagy hölgyem? - kérdezte tisztelettudóan a taxi  robotsof rje.
- Van telefonkönyve? - tudakolta Quail.
- Hogyne volna. uram vagy hölgyem. - S egy kis nyíláson át kicsúsztatta a Cook-  körzet mikroszalagos telefonkönyvét.
- Lássuk csak - dünnyögte Quail, a telefonkönyv cégjegyzékét lapozgatva. Félelem  fogta el, el zhetetlen félelem. - No itt van - mondta. - Vigyen a Memória
Részvénytársasághoz. Meggondoltam magamat, nem megyek haza.
- Igenis, uram vagy hölgyem, már amelyik a kett közül - mondta a sof r, s a taxi egy  pillanat múlva az ellenkez irányba suhant.
- Megengedi, hogy telefonáljak? - kérdezte Quail. - Örülök, hogy szolgálatára lehetek
- válaszolta a robotsof r, és elébe tolt egy fényes, új, háromdimenziós. színes  videofont.
Quail felhívta modhonát. Rövid szünet után a kis erny n felt nt el tte Kirsten  miniat r, de hátborzongatóan valószer képe.
- Voltam a Marson - mondta neki Quail.
- Részeg vagy - válaszolta gúnyos-torz mosollyal Kirsten. - Vagy még annál is  rosszabb.
- Esküszöm.
- Mikor voltál ott?
- Azt nem tudom. - Zavarba jött. - Azt hiszem. csak szimulált utazás volt. Valamiféle  mesterséges vagy extrafaktuális vagy fene tudja milyen emlékbeplántálás útján. De  nem fogant meg.
- Valóban részeg vagy - jelentette ki megvet en Kirsten, és bontotta a vonalat. Quail  letette a kagylót, és érezte, hogy arcát pirosság önti el. Mindig ez a hang, fortyant fel.
Mindig ez a letorkolás, mintha mindent tudna, én meg semmit. Úristen, micsoda  házasság. gondolta elkeseredetten.
A taxi egy perc múlva megállt egy modern, hívogató külsej , rózsaszínre festett kis
épület el tt.
MEMÓRIA RÉSZVÉNYTÁRSASÁG - villogott felette a tarka neon cégtábla.
A csinos, deréktól felfelé meztelen titkárn meglepetésében összerezzent, de aztán  nagy nehezen leküzdötte zavarát.
- Ó, helló, Mr. Quail - üdvözölte idegesen. - I-isten hozta. Elfelejtett valamit?
- Visszakérni a honorárium másik felét - válaszolta Quail.