robbantotta ket. De máris jött fölfelé az utánpótlás, egy egész sereg. Egyt l egyig  ugyanolyanok. Hendricks megfordult és visszafelé igyekezett, el a bunkert l, az  emelked höz. Az emelked tetejér l Tasso és Klaus lövöldözött szorgalmasan.
A Karmosok már elindultak feléjük: rohanó fémgömböcskék a hamuban. De
Hendricksnek nem volt ideje velük tör dni. Letérdelt, az állához támasztotta a puskát,
és megcélozta a bunker nyílását. A Davidek csoportokban özönlöttek kifelé  mackójukat szorongatva. Vékonyka lábuk félelmetes sebességgel lökte ket fölfelé a  létrán. Hendricks oda l tt, ahol a legs r bben voltak. Fogaskerekek, rugók repültek  szerteszéjjel. Aztán újra belel tt a kavargó por- és alkatrészforgatagba. Egy magas,  támolygó figura t nt fel a bunkerbejáratban. Hendricks megdöbbenve nézte. Egy  ember, egy katona. Fél lábbal, mankóra támaszkodva.
- rnagy! - hallotta Tasso kiáltását. Újabb lövés. A magas alak egyre közeledett,  körülötte Davidek nyüzsögtek. Hendricks feleszmélt kábulatából. Az Egyes Változat.
A Sebesült Katona. Célzott és l tt. A katona darabokra szakadt, alkatrészek és relék  záporoztak. Most már nagyon sok David nyüzsgött a sík terepen, a bunkeren kívül.
Hendricks újra meg újra tüzelt, és lassan hátrált. Id nként féltérdre ereszkedett és  célzott. Klaus is kaszált a hegyoldalon. Az emelked tele volt fölfelé törtet
Karmosokkal. Hendricks futva-guggolva vonult vissza a tet felé. Tasso otthagyta
Klaust, és körívben jobbra indult, egyre távolodva az emelked t l. Egy David ugrott
Hendricks után. Barna haja a szemébe hullott, üres, sápadt kis arcába. Hirtelen lehajolt
és kitárta a karját. A mackója rögtön leugrott a földre, és Hendricks felé szökkent.
Hendricks tüzelt. A mackó is, a David is szétrobbant. A férfi elmosolyodott,  hunyorgott. Mint egy álom.
- Ide föl! - jött Tasso hangja. Hendricks arrafelé indult. A lány valamiféle  betonoszlopsor mögött lapult, egy ház romjainál. A Klaustól kapott pisztollyal fedezte
Hendrickset.
- Kösz - zihálta Hendricks, amikor odaért mellé. A lány behúzta t a betonelemek  mögé, és matatni kezdett a derékszíján hordott dobozkákban.
- Csukd be a szemed! - Egy golyóbist szedett le az övr l. Gyorsan lecsavarta a  tetejét, és bekattintott valamit. - Csukd be a szemed és feküdj a földre!
Eldobta a bombát. A golyóbis tökéletes ívben repült, és pontosan a bunker  bejáratához gurult. Két Sebesült Katona álldogált bizonytalanul a téglarakás mellett.
Újabb és újabb Davidek törtek mögöttük a felszínre. Az egyik Sebesült Katona a  bombához lépett, és ügyetlenül érte nyúlt.
Ekkor jött a robbanás. A légnyomás megpörgette és a földre nyomta Hendrickset.
Forró fuvallat csapott rá. Homályosan látta Tassót, aki az oszlopok védelméb l  nyugodtan és szisztematikusan szedte le egyenként a füstfelh b l kibukkanó
Davideket. Hátrébb, a lejt n Klaus hadakozott a köréje gy lt Karmosokkal. Hátrált,  l tt és megint hátrált, próbált kitörni a gy r b l. Hendricks talpra küzdötte magát.
Sajgott a feje. Alig látott. Minden zúgott és örvénylett körülötte. A jobb karja teljesen  merev volt. Tasso visszahúzódott melléje.
- Gyere, menjünk.
- Klaus… még ott van fent!

- Gyere már! - Tasso elvonszolta a romoktól. Hendricks a fejét rázta, hogy  kitisztuljon az agya. Tasso gyorsan vezette, és villogó szemmel kereste a robbanástól  megmenekült Karmosokat. Egy David lépett ki a lángtengerb l. Tasso lepuffantotta.
Több nem is jött.
- De hát Klaus… Vele mi lesz? - állt meg Hendricks ingatagon. - …
- Gyere!
Egyre messzebb Jutottak visszafelé, el a bunkert l. Néhány kisebb Karmos követte
ket egy ideig, aztán elunták, megfordultak és elmentek. Tasso kisvártatva megállt.
- Itt szusszanhatunk egyet.
Hendricks lerogyott egy törmelékhalomra. Zihálva törölgette a nyakát.
- Otthagytuk Klaust!
Tasso nem reagált. Kinyitotta a puskáját, és friss tárat csúsztatott bele. Hendricks  zavarodottan nézte.
- Szándékosan hagytad ott.
Tasso nagy zajjal csukta vissza a fegyvert. Kifejezéstelen arccal tanulmányozta a  törmelékhegyeket. Mintha keresett volna valamit.
- Mi az? - kérdezte Hendricks. - Mit keresel? Jön valami? - Megint megrázta a  fejét, próbálta megérteni a lányt. Mit csinál? Mire vár? semmit sem látott. Csak  hamu és törmelék volt körülöttük. Néhány ág és levél nélküli törzs. - Mi…?
- Csend! - torkolta le Tasso. Összehúzta a szemét, puskája lassan emelkedett.
Hendricks követte a pillantását, és hátrafordult. Egy alak közeledett feléjük  bizonytalan léptekkel, rongyos ruhában. Lassan, vigyázva botorkált, id nként meg-  meg állva, hogy pihenjen és er t gy jtsön. Egyszer majdnem elesett. Aztán egy ideig
állt, hogy újra összeszedje magát, majd megint elindult. Klaus.
Hendricks felállt.
- Klaus! - Elindult felé. - Hogy a fenébe tudtál…
Tasso l tt. Hendricks félreugrott. Tasso újra l tt, a forróság elsöpört Hendricks  mellett. A sugár éppen mellbe találta Klaust. Klaus felrobbant. Fémdarabok, kerekek  repültek szét. Az alak lépett egyet, aztán inogni kezdett, majd karját szétvetve a földre  zuhant. További fogaskerekek gurultak bel le. Aztán csend lett. Tasso Hendrickshez  fordult.
- Most már láthatod, miért ölte meg Rudit.
Hendricks leroskadt. Lassan ingatta a fejét. Megbénult az agya, nem volt képes  gondolkodni.
- Látod? - mondta Tasso. - Érted már?
Hendricks nem szólt. Forogni kezdett körülötte a világ, egyre gyorsabban. Minden  sötétségbe borult. Zihálva vette a leveg t.
- Ne állj fel - intette Tasso. Lehajolt, h vös kezét a férfi homlokára tette. Már  esteledett. Néhány csillag hunyorgott az égbolton, ki a szürke porfelh k mögül.
Hendricks lefeküdt, a fogai összekoccantak. Tasso egykedv en nézte. Tüzet rakott  fadarabokból és gyomokból. A lángok lustán nyalogatták a fölfüggesztett fémedényt.
Minden csendes volt. A t z körén kívül néma, mozdulatlan sötétség ásított.
- Hát volt a Kettes Változat - motyogta Hendricks.

- Mindig is sejtettem.
- Miért nem ölted meg el bb? - érdekl dött a férfi.
- Visszatartottál. - Tasso a t zhöz ment és belenézett a fém láboskába. - Kávé.
Mindjárt lehet inni. - Aztán visszament, és leült a férfi mellé. Szétnyitotta a pisztolyát,
és kezdte szétszedni az elsüt szerkezetet.
- Gyönyör fegyver - mondta félhangosan. - Csodálatos a konstrukciója.
- Mi lett a Karmosokkal?
- A bomba lökése a legtöbbjüket elintézte. Nagyon ügyesek, és úgy látom,  szervezettek is.
- A Davidek szintúgy?
- Igen.
- Honnét volt az a bombád?
Tasso vállat vont.
- Mi találtuk fel. Ne becsüld alá a technológiánkat, rnagy! Enélkül a bomba nélkül  már rég nem élnénk.
- Hasznos darab.
Tasso kinyújtóztatta a lábait, lábfejét a t znél melengette.
- Meglepett, hogy akkor sem jöttél rá, amikor megölte Rudit. Miért gondoltad,  hogy…
- Már mondtam. Azt hittem, hogy félelemb l tette.
- Igazán? Tudod, rnagy, egy ideig rád is gyanakodtam, mert nem engedted, hogy  megöljem. Azt hittem, véded. - A lány nevetett.
- Itt biztonságban vagyunk? - kérdezte váratlanul Hendricks.
- Egy ideig igen. Amíg nem kapnak er sítést máshonnan. - Tasso egy  rongydarabbal tisztogatni kezdte a pisztoly belsejét. Mikor végzett, visszarakta a  helyére a szerkezetet. Visszacsukta a fegyvert és végigsimította a csövét.
- Szerencsénk volt - mormolta Hendricks.
- Igen. Nagyon nagy szerencsénk.
- Kösz, hogy elhúztál.
Tasso nem válaszolt. Ránézett a férfira. Szemében ragyogott a t z fénye. Hendricks  a karját próbálgatta. Az ujjait meg mindig nem tudta mozgatni. Az egész oldala  bénának t nt. Valahol belül állandó, tompa fájdalmat érzett.
- Hogy vagy? - érdekl dött Tasso.
- Baj van a karommal.
- Ezenkívül?
- Bels sérülések.
- Nem feküdtél le, amikor felrobbant a bomba.
Hendricks erre nem mondott semmit. Figyelte, ahogy Tasso egy lapos fém tálkába
önti a kávét. A lány odaadta neki a g zölg tálkát.
- Köszönöm… - Kicsit felült, hogy inni tudjon. Nehezen nyelt. A gyomra  felfordult, eltolta magától az italt.
- Most nem bírok többet inni.
Tasso ledöntötte a maradékot. Az id haladt. Hamufelh k sodródtak felettük a

fekete égen. Hendricks üres aggyal feküdt. Aztán arra riadt, hogy Tasso áll fölötte, és  nézi.
- Mi az? - suttogta rekedten.
- Jobban vagy?
- Egy kicsit.
- Tudod, rnagy, ha én nem vonszollak el, akkor elkaptak volna. Halott lennél, mint
Rudi.
- Tudom.
- Nem akarod tudni, hogy miért hoztalak ki? Ott is hagyhattalak volna.
- Miért hoztál ki?
- Mert el kell mennünk innen. - Tasso megpiszkálta a tüzet egy fadarabbal, és  közönyösen maga elé meredt. - Emberi lény itt nem tud megélni. Ha megjön az  er sítés, már nem lesz esélyünk. Amíg nem voltál magadnál, végiggondoltam. Talán  három óránk van még, miel tt ideérnek.
- És t lem várod, hogy elvigyelek?
- Igen. Neked kell minket kijuttatni innét.
- Miért nekem?
- Azért, mert jobbat nem tudok. - A lány szemei várakozóan csillantak a  félhomályban. - Ha nem megyünk el, három órán belül megölnek minket. Semmi más  lehet séget nem látok. Nos, rnagy? Mit fogsz tenni? Egész éjjel csak vártam. Amíg  eszméletlen voltál, itt ültem, vártam és figyeltem. Már majdnem hajnalodik. Mindjárt  vége az éjszakának.
Hendricks elgondolkodott.
- Furcsa - mondta végül.
- Furcsa?
- Hogy azt gondolod, én meg tudom oldani, hogy elkerüljünk innen. Kíváncsi  vagyok, szerinted mit tudnék tenni.
- El tudsz vinni minket a Holdbázisra.
- A Holdbázisra? Hogyan?
- Kell, hogy legyen valami módja.
Hendricks megrázta a fejét.
- Nincs. Én legalábbis nem tudok róla.
Tasso hallgatott. Egy pillanatra megrezdült a tekintete. Fölszegte a fejét, és  elfordult. Feltápászkodott.
- Még egy kis kávét?
- Nem.
Tasso némán ivott. Hendricks nem látta az arcát. Feküdt a földön, és igyekezett
összeszedni a gondolatait. Nehezére esett a koncentrálás. A feje még mindig fájt, és  valami bénító zavar ült rajta.
- Talán vagy egy esély - mondta váratlanul.
- Na?
- Mikor hajnalodik?
- Két óra múlva. Mindjárt feljön a nap.

- Kell lennie egy hajónak a közelben. Még sosem láttam, de tudom, hogy itt van.
- Milyen hajó? - Tasso hangja szinte vágott.
- Egy rakétacirkáló.
- El tud menni a Holdbázisig?
- Elvileg igen. Ha nagyon muszáj… - Hendricks megdörgölte a homlokát.
- Mi a baj?
- A fejem. Nem bírok gondolkodni. Alig…alig tudok koncentrálni. A bomba.
- Közel van az a hajó? - kuporodott le mellé Tasso. - Mennyire van innen, és hol?
- Próbálok rá visszaemlékezni… A lány ujjal a karjára kulcsolódtak.
- Itt a közelben? - A hangja olyan volt, mint az acél. - Hol lehet? Talán a föld alatt  tartják? Elrejtve?
- Igen. Egy tárolóban.
- Hogy találjuk meg? Van ott valami jel? Valami jelz kód, amivel azonosítják?
Hendricks koncentrált.
- Nincs. Nincs jel, se kód.
- Akkor mi van?
- Egy nyomjelzés.
- Milyen nyomjelzés?
Hendricks nem válaszolt. Üres tekintettel bámult a t zbe. Tasso ujjai a karjába  mélyedtek.
- Milyen nyom? Mi az?
- Nem… nem tudok gondolkodni. Hadd pihenjek!
- Rendben. - A lány elengedte és felállt. Hendricks csukott szemmel feküdt a  földön. Tasso zsebre dugott kézzel járkált. Arrébbrúgott egy követ és az égre bámult.
Az éjszakai feketeség már lassan szürkületbe olvadt. Közeledett a reggel. Tasso  megmarkolta a pisztolyát, és körbe-körbe sétált a t z körül. Hendricks mozdulatlanul,  lehunyt szemmel feküdt a földön. A szürkeség egyre inkább terjedt az égen. Láthatóvá  vált a táj, a végtelen hamumez . A pernye, a romok, falmaradványok, betonkupacok,  csupasz fatorzsák. A leveg csíp sen hideg volt. Valahol a távolban egy madár  trillázott bátortalanul.
Hendricks felriadt. Kinyitotta a szemét.
- Már hajnalodik?
- Igen.
Hendricks fölemelkedett egy kicsit.
- Valamit meg akartál tudni. Kérdezgettél.
- Eszedbe jutott?
- Igen.
- És mi az? - Tasso teste megfeszült. - Mi? - kérdezte mohón.
- Egy kút. Egy romos kút. Egy kút alatt van a tároló.
- Szóval kút. - Tasso elernyedt. - Egy kutat kell találnunk. - Az órájára nézett. -
Még körülbelül egy óránk van, rnagy. Gondolod, hogy azalatt megtaláljuk?
- Segíts föl! - kérte Hendricks. Tasso eltette a pisztolyát, és talpra segítette.
- Nem lesz könny .