házak, az üzletek, az úttest és a járdák. A parkolóórák. Egy barna egyenruhás rend r  cédulát tett az egyik kocsira. Fák. Szép egyformára nyesve.
Egy nagy szupermarket el tt haladt el. Nagy kosár gyümölcs volt kitéve elé, narancs
és sz l . Lecsípett egy sz l szemet, és beleharapott.
A sz l igazi volt. Nagy szem , fekete, édes és érett. Pedig huszonnégy órával ezel tt  nem volt itt más, mint a puszta föld.
Paine bement az egyik kávézóba. Átlapozott néhány újságot, aztán leült a pult mellé:
Kért egy csésze kávét a piros arcú kis pincérn t l.
- Kedves kis város - mondta a lánynak, mikor az kihozta a kávét. - Ugye?
Paine habozott.
- Mióta… mióta dolgozik itt? - Három hónapja.
- Három hónapja? - nézett Paine a begyes kis sz kére. - És itt lakik Macon
Heightsben?
- Ó, persze. - Mióta?
- Évek óta. - És elment kiszolgálni egy fiatal katonát, aki a pult mellé telepedett. Paine  iszogatta a kávéját, cigarettázott, és lustán nézte a járókel ket. Egyszer emberek.
Férfiak és n k, jobbára n k. Bevásárlószatyorral vagy kerekes bevásárlókocsival.
Lassan haladó autók. Álmos kisváros. Modern, jómódú. Min ségi. Itt nincsenek  nyomortanyák. Apró, csinos házak. Üvegajtós, neonreklámos üzletek.
Iskolások robbantak be kacagva, lökdös dve a kávézóba. Két, színes pulóvert visel  kislány Paine mellett foglalt helyet, limonádét rendeltek. Vidáman csacsogtak, egy-  egy mondatuk Paine füléig is eljutott.
Elgondolkodva nézte ket. Nagyon is valóságosak voltak. Rúzsozott száj, lakkozott  körmök. Pulóver meg egy csomó tankönyv. Iskolás gyerekek százai tódultak mohón a  kávézóba.
Paine fáradtan dörzsölte a homlokát. Ez nem lehetett igaz. Talán mégis megbolondult.
A város valóságos volt. Teljesen valóságos. Mindig is léteznie kellett. Egy város nem  születhet a semmib l; egy szürke füstfelh b l. Ötezer ember, házak és utcák és
üzletek.
Üzletek. Bradshaw Biztosító.
A hirtelen fölismerés megdermesztette. Hirtelen megértette. Ez a dolog terjed.
Túlterjed Macon Heightsen. Át a városra. A város is változik. Bradshaw Biztosító.
Critchet munkahelye.
Macon Heights nem létezhet anélkül, hogy megrontaná a várost. Egymáshoz vannak  kötve. Az ötezer ember a városból jött. A munkájuk. Az életük. Ez a várost is érinti.
De mennyire? Mennyire változott meg a város?
Paine pénzt dobott a pultra, és kisietett a kávézóból, a vasútállomásra. Vissza kell  mennie a városba. Laura, a változás. Vajon ott van-e még Laura? Vajon a saját élete  biztonságban van-e?
Elfogta a félelem. Laura, mindene, amije van, a tervei, a reményei és álmai. Macon
Heights hirtelen elveszítette a jelent ségét. Az saját világa volt veszélyben. Most  csak egy dolog számított. Meg kellett bizonyosodnia róla; meg kellett bizonyosodnia

arról, hogy az élete még mindig létezett. Hogy nem érintette az egyre terjed  változások köre, melyek Macon Heightsb l indultak ki.
- Hová? - kérdezte a sof r, mikor Paine lélekszakadva beült a taxijába az állomás el tt.
Paine megadta a címet. A kocsi elindult. Paine idegesen d lt hátra. Az ablak el tt  utcák és irodák villantak föl. A tisztvisel k már végeztek a munkával, kiözönlöttek a  járdára, és csoportokban álldogáltak az utcasarkokon.
Mi minden változott meg? Egy házsorra próbált koncentrálni. Az a nagy áruház.
Vajon mindig ott volt? És mellette a kis cip tisztító stand. Ezel tt sohasem vette észre.

NORRIS BÚTORÁRUHÁZ

Erre nem emlékezett. De hogyan is tudhatná? Minden összezavarodott. Hogyan is  tudná megmondani?
A taxi letette a ház el tt. Paine egy percig állt, körülnézett. A háztömb sarkán az olasz  csemegebolt tulajdonosa éppen föltette a kirakatra a ponyvát. Észrevette már valaha  azt a csemegeboltot?
Nem emlékezett.
És mi történt a nagy húsáruházzal az utca túloldalán? Mindenütt takaros kis házak;  régi házak, melyek már mintha céges-régen ott álltak volna. Volt ott valaha is  húsáruház? A házak valódinak látszottak.
A következ háztömbnél egy fodrászüzlet csíkos cégére csillogott. Mindig  fodrászüzlet volt ott?
Talán mindig is ott volt. Talán, de talán nem. Minden változóban volt. Új dolgok  jöttek létre, mások meg elt ntek. A múlt változott, az emlékezet pedig a múlthoz  köt dött. Hogyan is bízhatott volna az emlékezetében? Hogyan lehetett volna biztos  bármiben?
Rémület fogta el. Laura. Az világa…
Paine fölrohant a bejárati lépcs n, belökte a ház kapuját. A sz nyeg borította lépcs n  fölsietett a második emeletre. A lakás ajtaja nem volt bezárva. Benyitott és belépett, a  szíve a torkában dobogott, némán imádkozott.
A nappaliban sötétség és csönd. A sötétít függönyök félig elhúzva. Vadul körülnézett.
A világoskék hever , az újságok a karfáján. Az alacsony fehértölgy asztal. A televízió.
De a szobában nem volt senki.
- Laura! - kapkodott leveg után.
Laura tágra nyílt szemmel, riadtan jött be a konyhából. - Bob! Miért jöttél haza? Csak  nincs valami baj?
Paine megkönnyebbült, elernyedt.
- Szervusz, drágám! - Megcsókolta és szorosan átölelte a lányt. A lány teste forró és  valóságos vont; teljesen valóságos. - Nem, semmi baj. Minden rendben.
- Biztos?
- Biztos. - Hideglel sen levette a felölt jét, és a hever támlájára dobta. Körüljárta a  szobát, megvizsgálta a tárgyakat, és kezdett megnyugodni. A régi kék hever ,

cigarettanyomokkal a karfáján. A régi, ócska kisasztal. Az íróasztala, ahol esténként  dolgozni szokott. A horgászbotjai a falhoz támasztva a könyvespolc mögött.
A nagy televízió, amit a múlt hónapban vett; az is megvolt. Minden tulajdona ott volt,  sértetlenül. Biztonságban. Érintetlenül.
- A vacsorára még várnod kell vagy egy félórát - mondta aggodalmasan Laura, és  levette a kötényét. - Nem vártalak haza ilyen korán. Itthon ültem egész nap.
Kitisztítottam a kályhát. Valami ügynök mintát hagyott itt valami új tisztítószerb l.
- Semmi baj. - Paine megnézte a kedvenc Renoir-nyomatát a falon. - Nem kell sietned.
Olyan jó újra látni mindezeket a dolgokat. Én…
A hálószobából sírás hallatszott. Laura gyorsan megfordult. - Azt hiszem,  fölébresztettük Jimmyt.
- Jimmyt?
Laura elnevette magát.
- Drágám, hát nem emlékszel a saját fiadra?
- Persze - mormogta bosszúsan Paine. Halkan követte Laurát a hálószobába. - Csak  egy pillanatra minden olyan különösnek látszott. - Megdörzsölte összeráncolt  homlokát. - Különösnek és idegennek. Mintha messzir l látnám.
Álltaksa kiságy mellett, nézték a kicsit. Jimmy pedig visszabámult az anyjára és az  apjára.
- Biztosan a nap - mondta Laura. - Rettenetes a h ség odakint.
- Biztosan. Most már jól vagyok. - Paine kinyújtotta a kezét, és megcsiklandozta a  kicsit. Átölelte és magához szorította a feleségét. - Biztosan a nap - mondta. És az  asszony szemébe nézett és mosolygott.

Gálvölgyi Judit fordítása




Philip K. Dick
Emlékárusítás nagyban és kicsinyben


Felébredt.
A Marsra utazni! - sóvárgott. Azok a völgyek! - gondolta. Milyen is lehet köztük  bandukolni? Nagyszer , csodálatosnál csodálatosabb!
Az álom - a sóvárgás - még ébredezés közben is egyre mélyült. Szinte kitapinthatóan
érezte annak a másik világnak mindent beburkoló jelenlétét, mindazt, amit csak az
állami titkos ügynökök meg a magas rangú kormánytisztvisel k láthatnak. S egy efféle  kuli, mint ? Nem valószín .
- Felkelsz vagy nem kelsz fel? - kérdezte álmosan Kirsten, a felesége, a t le  megszokott, kissé ingerült hangon. - Ha felkelsz, nyomd meg a forrókávés gombot  azon a nyamvadt t zhelyen.

- Oké - válaszolta Douglas Quail, s modhonuk hálószobájából mezítláb elindult a  konyhába. Ott aztán engedelmesen megnyomta a forrókávés gombot, majd leült a  konyhaasztalhoz, s el vett egy sárga, finom Swift dékán tubákkal megtöltött  bádogdobozkát. Nagyot szippantott. a Beau Nash keverék csípte az orrát, égette  szájpadlását. De ezért még egyet szippantott bel le. Ett l aztán végleg felébredt, s
álma, éjszakai vágyai és kusza sóvárgásai valamivel ésszer bb formába s r södtek.
Elmegyek oda, mormolta magában. Egyszer életemben megnézem a Marsot.
Persze még álmában is tudta, hogy ez mer képtelenség.
De a nappali világosság, a hálószoba-tükör el tt fésülködve feleségének való-világi  neszezése - mind összeesküdtek ellene: emlékeztették, kicsoda-micsoda.
Nyomorúságos. rosszul fizetett alkalmazott, mondta magában keser en. Kirsten  naponta legalább egyszer emlékezteti rá, s ezt nem is veheti rossznéven t le. A feleség  kötelessége, hogy férjét visszaráncigálja az álmok világából a földre. A Földre.  gondolta, s felnevetett. Ez a képes beszéd szó szerinti értelmében is megállja a helyét.
- Mit vihogsz? - kérdezte a felesége, miközben hosszú, lebeg rózsaszín  pongyolájában bevonult a konyhába. - Fogadok, hogy valami álmon. Csak ilyesmin jár  az eszed.
- Igen - válaszolta Quail, s a konyha ablakán át elnézte a légpárnás kocsikat meg a  mozgópályákat, a munkába siet , életer s emberkéket. Pár perc múlva is köztük  lesz. Mint napról napra.
- Fogadni mernék, hogy egy n r l álmodozol - szólt megvet hangon Kirsten.
- Nem - felelte. - Egy istenr l. A háború istenér l. Gyönyör kráterei vannak, s a  mélyükben mindenféle növényi élet található.
- Ide figyelj! - Kirsten mellékuporodott, komoly hangjából egy pillanatra elt nt a  keménység. - Az óceán... a mi óceánunk mélye sokkal, összehasonlíthatatlanabbul  szebb. Ezt magad is tudod, mindenki tudja. Bérelj kett nknek egy-egy m kopoltyús
öltözetet, végy ki egy hét szabadságot, s leszállunk az egyik mélyvízi üdül be,  amelyik egész évben nyitva tart. S amellett... Félbeszakította magát. - Nem figyelsz  rám. Pedig okosabban tennéd. Amir l én beszélek, az a te kényszerképzeteidnél,  megszállott Mars-sóvárgásodnál sokkal többet ér. De te nem figyelsz rám! - Hangja
éles lett. - Úristen. Doug, a te sorsod megpecsétel dött. Hová vezethet ez?
- A munkahelyemre - felelte. Felállt, a reggelir l közben teljesen megfeledkezett. - A  munkahelyemre vezet.
Az asszony fürkész pillantást vetett rá.
- Egyre kibírhatatlanabb vagy. Napról-napra fanatikusabb. Azt kérdezem, hova  vezethet ez?
- A Marsra - válaszolta. Kinyitotta a fehérnem s szekrényt, hogy tiszta inget vegyen  fel.
Douglas Quail kiszállt a taxiból, lassan átvágott három zsúfolt gyalogpályán, s egy  modern, hívogató külsej kapualjhoz lépett. Itt megállt, bár ezzel akadályozta a  délel tti forgalmat, s gondosan elolvasta a váltakozó szín neon-cégtáblát. Már azel tt  is többször elnézte... de ilyen közelr l még soha. S ez egészen más dolog; amit most  tett, egészen más dolog. Aminek el bb-utóbb be kellett következnie.

MEMÓRIA RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

Ez volna a megoldás? Hisz az illúzió, bármilyen meggy z is, végeredményben csak  illúzió. Legalábbis objektíve. Igaz, szubjektíve épp az ellenkez je.
Akárhogyan van is, már bejelentette magát. Öt perc múlva bemehet.

Mélyet szippantott a szmoggal enyhén fert zött chicagói leveg b l, s aztán a kapualj  kápráztatóan sokszín fényein át a titkárn pultjához lépett.
A pult mellett ül , formás test , mezítlen kebl ; csinos sz keség nyájasan üdvözölte. -
Jó reggelt, Mr. Quail. - Igen, az vagyok - válaszolta. - Emlékbeplántálásra jöttem, ezt,  gondolom, úgyis tudja.
- Hogyne tudnám. - A titkárn gömböly könyöke mell l felvette a videofon-kagylót
és beszólt:
- Mr. Douglas Quail van itt, Mr. McClane. Bemehet önhöz? Vagy tán még kissé korán  van?
- Jöhet... tam... tum... tam - motyogta a telefon. - Igen. Mr. Quail - mondta a titkárn . -
Tessék befáradni, Mr. McClane várja önt. - S amikor Quail habozva elindult,  utánaszólt.: - A D szoba, jobbról.
Quail egy ijedt, de kurta pillanat múlva megtalálta a keresett ajtót. Nyitva állt, s  odabent, nagy diófa-íróasztal mögött középkorú, barátságos arcú férfi ült, legújabb  divat szerinti szürke, marsbeli békab r öltönyben... Már az öltözete is elárulta
Quailnek, hogy jó helyre jött.
- Foglaljon helyet, Douglas - szólt McClane és tömzsi kezével a szemközti székre  mutatott. - Ön tehát a Marson szeretett volna lenni. Semmi akadálya.
Quail izgatottan leült.
- Nem vagyok bizonyos benne, hogy megéri a költséget - válaszolta. - Tömérdek  pénzbe kerül, és szerintem voltaképpen semmit sem kapok érte. - Csaknem annyiba  kerül, mint egy valóságos utazás, gondolta.
- Kézzel fogható bizonyítékot kap az utazásról - tiltakozott nyomatékosan McClane. -
Minden szükséges bizonyítékot megkap. Tessék, megmutatom. - Tekintélyes
íróasztala fiókjában kotorászott. - Kezelt rjegy. - Benyúlt egy barna dossziéba és  el vett egy négyszögletes, dombornyomású kartonlapocskát. - Bizonyítja, hogy ön  elutazott és visszajött. Levelez lapok. - Szép sorban egymás mellé rakva kiterített
Quail elé négy darab felbélyegzett, háromdimenziós, színes képeslapot. - Film.
Felvételek, amelyeket bérelt kamerával különféle, marsbeli látványosságokról  készített. - Ezeket is odarakta Quail elé. - Azoknak a személyeknek a jegyzéke,  akikkel ott találkozott, továbbá kétszáz egység érték emléktárgy, amely a jöv  hónapban érkezik majd meg... a Marsról. Útlevél, igazolványok a véd oltásokról. És
így tovább, és így tovább. - éles pillantást vetett Quailre. - Ne féljen, emlékezni fog rá,  hogy odautazott - mondta. - De ránk nem fog emlékezni, sem rám, sem arra, hogy  valaha is itt járt. Emlékezetében valódi utazás él majd, err l kezeskedünk. Két teljes  hétre emlékszik majd vissza, mégpedig a legapróbb részletekig. S még valami: ha