- Lehet, hogy valaki, aki gyereket akart, kihozta az intézetb l, és örökbe fogadta.
Bizonyára jobb szül kre talált, tör dnek majd vele. Hiszen tudod, hogy harminc napig  maradhatnak benn, miel tt megölnék… izé, elaltatnák ket - javította ki magát.
De Waltert nem nyugtatta meg. Tudta jól, mit jelent az "elaltatás" az alvilág nyelvén.
Elhúzódott az anyjától, nem kívánta már, hogy vigasztalja. Nem volt rá hatással, hisz  elszólta magát, elárulta, mit hisz, gondol, s t csinál is talán.
"Amit mindnyájan - vélte Walter. - Pedig tudom, nem vagyok más még ma sem, mint  két évvel ezel tt, kiskoromban voltam. Ha van már lelkem a törvény szerint, volt  korábban is, vagy ilyesmi, hogy lélek, egyáltalán nincs… s csak az a szörny , fehérre  mázolt, rácsos ablakú autó létezik, amely elviszi a srácokat, ha a szüleik már nem  akarnak gondoskodni róluk." Mert rájuk is kiterjesztették a régi törvényt, mely  kimondták a magzatnak se "lelke", se "öntudata" nincsen, tehát megölhetik. Két perc, s  máris kiszippantják egy vákuumos készülékkel. Az orvos akár százzal is végezhet  naponta, s jogosan, mert nem "embernek", hanem "el személynek" számítanak, mint  az, aki meg sem látta még a napvilágot. Most csak annyi történt, hogy emelték a  korhatárt, s a nem kívánt gyermekért, ha hívják, már jön is a teherautó.
A Kongresszus rendeletére egyszer próbával határozzák meg, ki lehet "személy",  mert lelke csak annak van, aki algebrai feladatok megoldására képes. Ha nem, akkor
"el személy", mert teste van csupán, amely az ingerekre csak állati ösztönökkel és  reflexekkel válaszol. Pavlov kutyái is "tudták", hogy az ajtó alatt víz szivárog a  leningrádi laboratóriumba, mégsem voltak emberek.
"Azt hiszem, én ember vagyok" - gondolta Walter, anyja sápadt, szigorú arcára emelve  tekintetét. De szemében csak hajthatatlanságot, rideg józanságot láthatott. "Olyan  vagyok, mint te - elmélkedett tovább. - Istenem, de jó, hogy ember lettem végre, és  nem kell attól félnem, hogy elvisz az az autó."
- Már jobban vagy - állapította meg az anyja. - Látom, sikerült leszállítanom a  szorongásküszöbödet.
- Nem vagyok én olyan ijed s - mondta Walter. Félelme már elszállt, a teherautó  elment, s nem vitte magával.
"De ha visszajön - riadt meg újra -, és pár nap múlva megint látom… csak ne tudnám,  hogy a gyerekekb l, akik benne vannak, kiszívják majd a leveg t. Megölik ket. De  miért?" Így olcsóbb - mondta az apja egyszer. Pénzt takarítanak meg az adófizet knek.
Most rájuk gondolt Walter, az adófizet kre. Vajon milyenek? Biztosan mogorván  néznek minden srácra, és kérdéseikre sohasem válaszolnak. Barázdált arcuk keskeny
és töpreng , pillantásuk örökké nyugtalan. Vannak közöttük kövérek is, de a  soványaktól jobban tartott, azok nem élvezik, tehát tagadják az életet. "Halj meg,  sorvadj el, ne légy" - sugárzik bel lük. ket szolgálja az a rettenetes autó.
- Mama - kérdezte -, hogy lehetne becsukatni azt az intézetet? Tudod, az  abortuszklinikára gondolok, ahová a srácokat meg a kisbabákat küldik.
- Kérd meg rá a hatóságokat.
- Tudod, mit csinálok? Várok, amíg nem lesznek ott gyerekek, csak hivatalnokok,  aztán gyújtóbombát dobok rájuk.

- Miket beszélsz! - szólt rá az anyja szigorúan, s fia meglátta arcán a sovány adófizet  zord vonásait. Megijedt, a saját anyja rémítette meg. Szeme hideg volt és halott, nem  tükrözött érzelmeket. "Neked nincs lelked - gondolta Walter -, neked, aki nem akarod,  hogy éljünk."
És kiszaladt játszani.
Nemcsak , még sok más gyerek is látta a teherautót. Most mind egy csoportban
álldogáltak, alig szólaltak meg, csak a port meg a köveket rugdalták, és id nként  rátapostak egy-egy csúf bogárra.
- Kiért jött? - kérdezte Walter.
- Fleischhackerért, Earl Fleischhackerért.
- Elkapták?
- Naná! Nem hallottad, hogy üvöltött?
- A szülei otthon voltak?
- Nem, még idejében leléptek, azzal a mesével, hogy szervizre viszik a kocsit.
- k hívták a teherautót? - érdekl dött Walter.
- Persze, ez a törvény. Csak ha a szül k akarják. De ahhoz már nem volt merszük a  beszariaknak, hogy ott legyenek, amikor érte jönnek. Hogy üvöltött! Nem hallottad?
Persze, mert messze voltál. Pedig fenemód üvöltött, elhiheted.
- Tudod mit? Dobjunk gyújtóbombát a kocsira, és nyírjuk ki a sof rt.
- Ha ilyesmit csinálsz, diliházba dugnak, mégpedig örökre - mondták a gyerekek  lenéz en.
- Nem biztos - javította ki Pete Bride -, lehet, hogy új személyt csinálnak bel led,  társadalmilag is életképeset.
- Akkor mi legyen? - kérdezte Walter.
- Téged nem bánthatnak, te már megvagy tizenkett .
- De ha megváltoztatják a törvényt… - Sehogy sem tudta megnyugtatni, hogy a  törvény szerint nem eshet baja. A kisebbekre gondolt, ott az intézetben, akik órákig és  napokig lesnek át a kerítésen, figyelik aggódva, mint múlik az id , várják és remélik,  hogy majd eljön értük valaki.
- Voltál már odabent? - kérdezte Pete Bridetól. - Láttad azokat a csöppségeket is? Még  alig élnek, nem is sejthetik, mi vár rájuk.
- A kisbabákat örökbe fogadják - mondta Zack Jablonski. - De az id sebbek… nekik  már nincs esélyük. Kikészülsz, ha látod, hogyan beszélnek a látogatókkal, mennyire  iparkodnak tetszeni. Pedig mindenki tudja, hogy ha tetszettek volna, nem lennének ott.
Walter újabb megoldáson törte a fejét.
- Eresszük le a gumikat - javasolta.
- A teherautó kerekeit? Nagyszer . És ha naftalingolyót ejtenénk a benzintartályába?
Egy hét, és lerobbanna t le a motor. Megcsinálhatnánk…
- Üldöznének - vetette ellen Ben Blaire.
- Így talán nem?
- Azt hiszem, a legjobb mégis a gyújtóbomba - mondta Harry Gottlieb. - De ha srácok  is lesznek a kocsiban, és bennégnek? A teherautó… mondjuk, öt srácot szed össze a  megyéb l naponta.

- Tudjátok, hogy kutyákat is visz? - kérdezte Walter. - Meg cicákat is? Olyankor  sintérautónak hívják, és csak egyszer jön havonta. Egyébként ugyanúgy megy minden.
Berakják ket egy hatalmas szobába, kiszívják a leveg t, és végük. Ezt csinálják még  az állatokkal is, a kicsi állatokkal!
- Hiszi a piszi - csúfolódott Gottlieb hitetlen mosollyal. - Autó, amely kutyákat visz?
Ilyesmi nincs. Ugyan!

De Walter tudta, hogy van. Már látta kétszer is. És elviszi, bizony, a kutyusokat meg a  kiscicákat. "Bár leginkább ránk utaznak - gondolta komoran. - Talán természetes is,  hogy utánunk az állatok kerüljenek sorra, hisz k sem sokkal különbek, mint mi! De ki  képes ilyesmire, még akkor is, ha így szól a törvény?" Némely törvények sorsa, hogy  megtartsák, másoké, hogy megszegjék ket - olvasta egyszer valahol. "El ször a  sintérautóval végzünk - döntötte el -, az a legundokabb."

Miért van az - töprengett tovább -, hogy minél gyámoltalanabb valaki, annál könnyebb  elpusztítani, "elhajtani" vagy "utóelhajtani", ahogy mondják? De hogy is  védekezhetnének? Ki állna ki azokért, akiket százával ölnek meg a doktorok naponta?
A tehetetlenekért, a csöndesekért, akik meghalnak, szinte észrevétlenül? Tudják azok  az átkozott gyilkosok - gondolta keser en -, hogy azt tehetik velük, ami jólesik. Abban
élik ki magukat, hogy két percen belül kiszippantják a kisbabát, pedig még meg sem  született szegényke. Aztán jöhet a következ .
Szerveznünk kellene egy maffiát - gondolta. "Irtsd a gyilkosokat!" - ez lesz a  jelszavunk, vagy valami hasonló. Majd felbérelünk egy pasast, az elmegy az egyik  doktorhoz, el vesz egy csövet, és beszippantja. Aztán az orvos összezsugorodik,  embrió-doktor lesz bel le, gombost sztetoszkóppal. S ahogy elképzelte, elnevette  magát.
Azt mondják, a srácoknak még nincs eszük. Ugyan! Tudnak azok mindent, még sokat  is gondolta Oscar Ferris, a 3. számú teherautó vezet je. Az abortuszkocsi menet  közben vidám rigmust játszott:

Jancsi, Julcsi  vizet hozni  szaladt fel a dombra.

Egy külön erre a kocsitípusra tervezett magnetofon csilingelte a gyermekversikét, ha  nem volt éppen zsákmány a közelben. Ha volt, a sof r kikapcsolta, s kocsija  hangtalanul siklott tovább, amíg a keresett házat meg nem találta. De ha már a  gyermek, akir l szülei lemondtak, ott volt a kocsi hátuljában, és vagy visszaindult vele  a Megyei Intézetbe, vagy folytatta az útját újabb el személyért, rákapcsolt ismét a  dalocskára:

Jancsi, Julcsi  vizet hozni

szaladt fel a dombra.

Ferris gondolatban befejezte a versikét: "Jancsika leesett, buksija berepedt, s gurulva  jött Julcsa." Mi az, hogy a "buksija"? Biztosan az az illetlen szerve - vélte vigyorogva.
Talán játszott vele, meg Juli is, mind a ketten. Hogy vízért mentek volna? Egy fenét.
Jól tudom, minek szaladtak azok a bokrok közé. Csakhogy Jancsi leesett, az izéje meg  berepedt.
- Peches vagy, Julcsa - mondta fennhangon, miközben gyakorlott kézzel vette  négyéves kocsijával a kaliforniai 1. számú m út kanyarulatait.
Ilyenek ezek a kölykök - gondolta. - Piszkosak és mocskosak a játékaik is.
Vad és kopár vidéken járt, ahol sok elhagyott gyermek kóborolt a mez kön és a  szakadékokban. Éberen figyelt, és lám… jobbra máris megpillantott egy hatévesforma  gyerk cöt, aki kétségbeesetten igyekezett elt nni a szeme el l. Ferris azonnal  megnyomott egy gombot, mire felb dült a kocsi szirénája. A fiú a rémülett l  dermedten megállt, aztán csak várta tehetetlenül, fogy a teherautó, dalocskáját  csilingelve, lefékezzen mellette.
- Mutasd a papírjaidat - szólította meg Ferris, ki sem szállva a kocsijából. Csak a karját  nyújtotta ki az ablakon, hogy jelvényét és barna egyenruháját, hatalmának jelképeit a  fiúnak megmutassa.
A hirtelensz ke fiú ványadt volt, mint a legtöbb elhagyott gyerek, de szemüveget  viselt. Farmernadrág és trikó volt rajta. Ijedten bámult fel Ferrisre, és nem mozdult,  hogy kivegye az igazolványát.
- Van K-lapod? - kérdezte Ferris.
- M-mi az a K-lap?
- A szüleid, illetve azok egyike - magyarázta Ferris hivatalos hangon - vagy a  törvényes gyámod egy 36-W típusú nyomtatvány kitöltésével igazolhatja a  kívánatosságodat. Ez a nyilatkozat tanúsítja, hogy a nyilatkozó személy vagy  személyek meg kíván, illetve meg kívánnak tartani. Nem kaptál ilyet? Akkor a törvény  nevében elhagyottnak min sítelek még akkor is, ha vannak szüleid, akik nem
óhajtanak lemondani rólad. Ez utóbbi esetben ötszáz dollár bírság rovandó ki rájuk a  mulasztásukért.
- Aha - mondta a fiú. - Kaptam, de elvesztettem.
- Akkor van róla másolatunk az irattárban. Minden okmány és feljegyzés mikrofilmre  kerül. Beviszlek a…
- A Megyei Intézetbe? - A gyerek pipaszárlábai reszkettek a félelemt l.
- Harminc napjuk van, hogy visszavegyenek. Csak a 36-W típusú nyomtatványt kell  kitölteniük. De ha nem adják be határid re…
- A papám és a mamám sohasem egyezik bele. Most éppen a papámmal vagyok.
- De nem adott K-lapot, hogy igazolhasd magad.
Egy puska volt a vezet fülkében keresztbe fektetve. Mindig kitörhetett a z r, ha  kóborló gyereket csíp el. Ferris ösztönösen a fegyverére nézett. A helyén volt. Szitává  l hetett egy embert. De eddig csak ötször került rá sor, hogy felhasználja.

- Be kell hogy vigyelek - mondta, kinyitva a kocsi ajtaját és el húzva a kulcsait. - Már  vannak hátul srácok, elszórakozhattok.
- Nem - mondta a fiú szaporán pislogva. Nem megyek. - Makacs elszántsággal fordult  szembe a sof rrel.
- Tehát már hallottad a meséket az intézetr l. Pedig csak a züllötteket és a  nyomorékokat altatjuk el. A helyes, normálisnak látszó srácokat örökbe fogadják…
Levágjuk a hajadat, kiöltöztetünk, hogy szép legyél. Otthont keresünk neked. Tudod,  csak kevesen vannak, akik annyira betegek testileg vagy lelkileg, hogy nem akarja
ket senki. Meglátod, hamar felcsípsz egy tehet s pasast. Akkor majd nem szaladgálsz  egymagadban, nevel k nélkül, gondozatlanul. Más szüleid lesznek, költenek majd rád,  gondoskodnak rólad. A pokolba is, k majd elismernek hivatalosan, hát nem érted? Mi  csak ideiglenes szállást adunk, amíg új szül kre nem találsz.
- De ha senki sem fogad örökbe egy hónapon belül…
- Az ördögbe, itt kinn is meghalhatsz, ha leesel a szikláról. Különben is az intézetben  egy tisztvisel nk érintkezésbe lép a vér szerinti szüleiddel, és nagyon valószín , hogy  még ma elhozzák a Kívánatossági Nyilatkozatukat. Te meg addig kocsikázol egyet, és  sok új sráccal megismerkedsz. És hányszor…
- Nem - mondta a fiú.
- Közölnöm kell veled - szólt Ferris hangot változtatva -, hogy hivatalos személlyel  beszélsz. - Kinyitotta a kocsi ajtaját, kiugrott, hogy a gyerek csillagos paroliját is  megláthassa. - Én, Ferris altiszt megparancsolom, hogy lépj be a kocsi hátsó részébe.
Egy magas férfi közeledett óvatos léptekkel. is farmernadrágot és trikót viselt, de  nem volt szemüvege.
- Maga a fiú apja? - kérdezte Ferris.
- A sintértelepre viszi? - kérdezte vissza a férfi rekedten.
- Gyermekvéd intézetbe - válaszolta Ferris. - Csak felforgató hippielemek nevezik  sintértelepnek, ami mer rágalom, és tevékenységünk fogalmának rosszindulatú  eltorzítása.
- Gyerekeket tart fogva abban a ketrecben, ugye? - mutatott a férfi a teherautóra.
- Kérem a személyazonosságiját. Volt már letartóztatva?
- Letartóztatva és felmentve vagy letartóztatva és elítélve?
- A kérdésemre feleljen, uram - válaszolta Ferris, felfedve fekete szalagját, amellyel a  feln tteknél igazolta magát. - Ki maga? Mutassa csak az igazolványát!
- Ed Gantro vagyok, és priuszos. Tizennyolc évesen leloptam egy parkoló teherautóról  négy láda kólát.
- Tetten érték?
- Nem -- válaszolta a férfi -, csak akkor kaptak el, amikor az üres üvegeket vittem  beváltani. Hat hónapot ültem.
- Van a fiáról Kívánatossági Lapja? - kérdezte Ferris.
- Nem tudtuk a kilencvendolláros illetéket megfizetni.
- Akkor most ötszázba kerül. Már régen be kellett volna szerezniük. Ajánlom, lépjen  azonnal érintkezésbe a jogtanácsosával.
Ferris a fiú felé indult, és hivatalos hangon ráparancsolt: