HATVANADIK RÉSZ

1. fejezet

Órákon keresztül járkáltam fel-alá az afyoni villa udvarán, s megpróbáltam átgondolni a helyzetemet.

Tulajdonképpen kétségbeesett helyzetbe kerültem. Egy-két hét múlva a Grabbe-Manhattan Bank rá fog ébredni, hogy már jó ideje nem hallott Forrest Closure-ról, alias Fekete Pofáról, a nemzetközi jelzálog osztály vezetőjéről.

Mivel már nem voltam Rockecenter családi kém, ebből az irányból nem számíthattam segítségre. Még ők is azzal vádoltak, hogy hagytam magam megvesztegetni.

A jelzálogpapírok, melyek a fickónál voltak nem az eredetiek. Azok továbbra is a bankban voltak. Továbbra is jogalapot biztosítottak a török kormánynak ahhoz, hogy vádat emeljenek ellenem olyan földterület elzálogosításáért, amely nem is az enyém.

Rockecenter esélyt látott arra, hogy hatalmas, kiváló minőségű máktermőföldeket szerezzen, melyeket a bázis rendszerint török parasztoknak adott bérbe. Sejtelme sem volt róla, hogy ezzel a szokásos banktaktikával a voltár bázisra is rátette a kezét.

Ha Faht bej erre rájön, azonnal letartóztattat és hazaküldet, hogy kivégezzenek, mint minden idők legkomolyabb törvénysértésének elkövetőjét.

Lombar soha nem bocsátaná meg nekem, ha tönkretenném Rockecentert, mivel ezzel megakasztanám az I. G. Barben Gyógyszervállalattól érkező drogszállítmányokat, melyek kulcsfontosságúak Lombarnak ahhoz, hogy aláássa a voltár kormányzatot.

Ó, istenek, hogy fogok kikeveredni ebből az egészből?

A professzoraim az Apparátus iskolájában mindig azt mondták, „Ügyeljen a kis részletekre, a nagy problémák pedig ügyelni fognak önmagukra.” – Jó tanácsnak tűnt.

Ügyelni fogok a részletekre.

Csak ekkor tűnt fel hogy esteledik. Hűvös szél kezdett fújni.

Musef közeledett. – Gazdám, az az ember, akit a vendégszobába tett, azt kérdezi, hogy biztonságos-e a számára ha sétál egyet. Azt hiszem hogy kezd gyanakodni, hogy maga ki akarja őt nyírni.

Ez egy olyan részlet, amire tudok ügyelni, gondoltam.

A szobámba mentem és megkerestem egy kicsiny üveget. A házitelefonon hívtam a konyhát és hozattam magamnak egy nagy kancsó sirat tálcán két pohárral. Az egyik pohárba jó nagy adagot öntöttem az üvegből. Folyékony klórhidrát volt, a csaposok jól bevált szere, amiből pár csepp is elég, hogy kiüssenek valakit. Megtöltöttem a poharakat.

Madison ajtajához mentem, kinyitottam és tálcával a kézben beléptem rajta.

Madison a rácsos ablak előtt állt, amely a szoba saját kertjére nézett. – Ó, helló Smith – mondta. – Milyenek az esélyeim ha kimegyek innen és járok egyet? Elég depresszív lettem, úgyhogy egy kis testmozgás jót tenne.

– Nos, nos – mondtam szívélyesen. – Én magam is ugyanerre gondoltam. Ez a bezártság nem tesz jót senkinek. Mondok magának valamit. Rendeltem magunknak vacsorát és miután megettük, kiviszem innen, s maga olyan tájat fog látni, hogy hanyatt esik. Úgyhogy üljön szépen le míg elkészítik a vacsorát és igya meg ezt étvágygerjesztőnek.

Odaadtam neki a pohár sirát. Madison leült az egyik kényelmes székre és belekortyolt az egyik pohárba. – Mi ez az izé? Olyan keserű.

– Erjesztett szőlőlé – feleltem. – A valódi bor elődje. Nem okoz részegséget, úgyhogy igya csak meg. Egy hajtásra. – Példát mutattam és kiittam a poharamat.

Madison fölhajtotta a felét. – Tudja Smith vagy Gris, vagy akárhogy is hívják, sokat gondolkodtam. Talán nem tettem meg mindent, amit megtehettem volna. Igazán sajnálom hogy cserben hagytam Mr. Buryt. Ő egy nagyszerű ember én pedig nagyon sokkal tartozom neki. Tudja, erős az alkalmazotti lojalitásom. Soha nem adok fel egyetlen munkát sem míg ki nem rúgnak. És tudja, ő nem rúgott ki engem. Nem mondtam magának hogy kirúgott, igaz?

– Azért kellett elhoznom magát, hogy megmentsem az életét – emlékeztettem rá szigorúan.

– Nos, valóban – mondta Madison és kiitta a sira maradékát. – De egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy minden lehetséges dolgot megtettem azért a Wister nevű ügyfélért. Például volt egy nagyszabású ötletem, amit soha nem valósítottam meg. Ki akartam raboltatni vele az amerikai államkincstárat Washingtonban, hogy aztán az egész FBI a nyomába eredjen. Lépésről lépésre megszerveztem volna a menekülését. De nem volt már rá időm. Aztán volt egy olyan ötletem, hogy ellopja Alaszkát és visszaadja az orosz…

A feje félrebicsaklott. A pohár kihullott elernyedt ujjai közül.

Úgy mozogtam mint egy macska. Összecsomagoltam az összes ruháját és a dolgait.

Madisont feldobtam a vállamra, a bőröndjét pedig a másik kezembe fogtam.

Átszáguldottam a titkos szobámon, le az alagútba. Hívattam az őrparancsnokot.

– Ezt is áthajózzuk – mondtam.

– Nem tétlenkedik – mondta az őrparancsnok.

Ügyet sem vetettem a megjegyzésére. – Zárja elkülönítő cellába. Őt és a lányt vigye a Blixo a Voltárra. – Ledobtam Madisont. Visszarohantam a szobámba.

Kerítettem egy sürgönypapírt. Ezt írtam rá:

 

Lorubar Hisst

az Apparátus főigazgatója részére

 

Egy különösen értékes embert küldök önnek. Fogadja személyes ajándékként. A neve J. Walter Madison. Lenyűgözőnek fogja őt találni ha meglátja mire képes.

 

Soltan Gris

A 451-es részleg igazgatója

 

SÜRGŐSnek és FONTOSnak minősítettem a sürgönyt és betettem a kimenő küldemények közé.

Mit sem tudtam még akkor arról, hogy mikor lepecsételtem ezt a borítékot, egyben a saját végzetemet is megpecsételtem.

Ostoba módon azt gondoltam, hogy akkor látom utoljára J. Walter Madisont.

2. fejezet

Részletek. Egész jól ügyeltem a részletekre. A következő délutánon azonban nem tudtam megbirkózni a valódi problémával, amivel szembekerültem.

Az ezt megelőző éjszakán addig ügyeskedtem míg Musef és Torgut el nem hitték, hogy azt a három embert, akik nem sokkal azelőtt felkerestek engem, elástam valahol a földeken. Késő éjszaka utasítottam őket, hogy tolassanak az öreg Ford kombival a patio ajtajához, én pedig jó nagyokat nyögve és szuszogva, mint aki erőlködik, felraktam a kocsira három hatalmas, levegővel teli zsákot. Aztán egy óra múlva visszatértem a leeresztett zsákokkal és azt mondtam nekik. – Olyan helyen ástam el a hulláikat, ahol soha senki nem fogja megtalálni őket. Úgyhogy felejtsétek el, hogy valaha is láttátok ezeket az embereket.

Ezek ketten elégedetten vigyorogtak. – Hallgatunk és engedelmeskedünk, gazdám. Maga aztán egy okos főnök.

De ahogy ott ültem a következő délutánon, mégsem éreztem magam olyan okosnak. Hogy az istenek nevében fogok valaha is kikeveredni ebből a felfordulásból?

Az órámra pillantottam. New Yorkban kora reggel volt. Valószínű, hogy Heller és Krak grófnő készülnek valamire, gondoltam, amit kihasználhatnék azzal, ha sikerülne megakadályoznom.

Elővettem a képernyőket, melyeket Teenie hozott vissza nekem. Igencsak meglepődtem, hogy a képernyőkre száradt sirát és más maszatokat letisztították róluk.

Az akkumulátoraikat feltöltötték.

Crobe képernyőjére néztem. Nem csinált mást, mint ücsörgött az elkülönítő cellájában, arra várva hogy behajózzák a Blixóra.

Heller képernyője semmit sem mutatott. Heller még aludt.

Csupán Krak grófnő képernyőjén láttam érdekes dolgokat. A nő bajor mokka kávéport és forró vizet öntött össze. Aztán hideg paradicsomlevet egy kevés Worcestershire szószt és Tabascót öntött hozzá.

Az egészet tálcára rakta és elindult a hálószoba felé. Letette a tálcát és felhúzta a redőnyöket. A felkelő nap sugarai vízszintesen törtek be a szobába, majdnem kiégetve a képernyőmet.

Krak grófnő megfordult és elindult a hatalmas, oszlopos etruszkágy felé. – Ébresztő, lustaság – mondta. – Azt mondtad, hogy ma kiránduláshoz öltözzek és még virradat előtt keljek fel, te meg még mindig itt horkolsz.

– Jaj – mondta Heller karjával takarva el a szemét. – Még azt sem hagyod, hogy kigyógyuljak a másnaposságból?

– A diplomaosztó partidnak már vége. A vendégek mind egy szálig hazamentek. Dolgozó ember vagy, nem emlékszel?

Heller elvette a paradicsomlevet és megitta.

– Megmondtam neked, ne hagyd, hogy Bang-Bang rábeszéljen a Scotchra.

– A macska jól bírta – mondta Heller.

– Nos, Mr. Kaliko nagyon szorgalmas macska. De ha már a szorgalomról esett szó, mikor látunk munkához és tűnünk el végre erről a bolygóról?

– Most szereztem meg a jogot arra, hogy ez könnyen menjen. Különben is, ez az év az egyetemen teljesen kifárasztott!

– Ugyan már. Még csak be sem mentél az előadásokra. És most, hogy eszerint a becses diploma szerint atomtudós és nukleáris mérnök lettél, mihez fogsz kezdeni? Otthon ki fognak ezzel nevetni. Sosem láttam még ennyi hibát, mint amennyi az itteni tudományban van. Tényleg nem fogják tudni elérni a fénysebességet. Kéne menniük egy kört egy valódi űrhajóval.

– Egy kicsit harapós kedvedben vagy ma reggel.

– Nos, te is így lennél ezzel. Éjfélkor itt hagytalak, miközben tizenöt egyetemistával énekeltél, akikkel itt a partin találkoztál először. Azt mondtad nekem, hogy hajnalra álljak készenlétben kirándulóruhában, de mindenképpen, ehhez képest ha nem csalódom te le sem feküdtél!

– Ezt mondtam volna? – kérdezte Heller.

– Ezt bizony. És még ki is hangsúlyoztad. „Mindenképpen”, ezt mondtad.

– Biztosan részeg voltam – mondta Heller.

– Azok a lányok is elég részegek voltak – tette hozzá a grófnő.

– Ó, szóval erről van szó – mondta Heller a kávéját iszogatva.

– Nem, egyáltalán nem erről van szó. Nem vagyok már féltékeny, csak néha. Egyszerűen fel vagyok háborodva azon, hogy ilyen sok időt elpazaroltál egy diploma megszerzésére, amire nincs is szükséged. A Voltár Flotta legjobb kiállású és legképzettebb harcmérnöke mint végzett atomtudós és mérnök. Ez egyszerűen nevetséges.

– Szükségem van a diplomára ahhoz, hogy üzemanyagokkal kapcsolatos cikkeket írjak szakfolyóiratok számára. Nem hallgatnak rád, hacsak nincs egy diplomád.

– És mikor fogsz időt szakítani arra, hogy megírd ezeket a cikkeket, ha fejjel lefelé lógsz a csillárról és úgy vezényled a zenekart.

– Már nem kell hozzájuk több idő – mondta Heller. Befejeztem őket.

– Mikor? – kérdezte a nő.

– Most éjszaka a parti után – Heller előre mutatott.

Krak grófnő az asztalra nézett. Legalább fél tucat kéziratköteg magasodott rajta.

– Ó! – mondta nagyon bosszús hangon.

Krak grófnő kiment a szobából.

Heller lezuhanyozott és ő is kirándulóruhát húzott. Becsomagolt egy kistáskába kulcsokat, papírokat és egy könyvet. Kiment a teraszra és átkarolta Krakot.

– Ne haragudj – mondta.

– Rászedtél, hogy megharagudjak rád. Az orromnál fogva vezettél.

– Csak vicceltem – mondta Heller. – Bocsáss meg.

– Itt lenni ezen a bolygón egyáltalán NEM vicces – mondta Krak grófnő. – Itt elmebajos lesz az ember. Ez a hely a frászt hozza rám.

– Mindamellett szép bolygó – mondta Heller. – És most legyél jó kislány és gyere velem. Van valamim a számodra, amit elbűvölőnek fogsz találni.

Heller elindult a lift felé. Krak felkapta a macskát és követte Hellert.

Beültek a Porschéba. Heller leszáguldott a lehajtón. Cikázni kezdett a városi forgalomban.

Krak egy kissé szomorkásan ült mellette. Így szólt. – Ne haragudj, hogy veszekedtem veled, Jettero. De te az orromnál fogva vezettél. Egyszerűen csak minél előbb haza szeretnék menni. Olyan csodálatos híreim vannak a számodra.

Ez a nő csak hajtotta, hajtotta, hajtotta Hellert. Pontosan azt csinálta, amit nem lett volna szabad csinálnia. Ha sikerrel járnak, gondoltam, egészen biztosan kivégeznek miatta.

Heller az autókat kerülgette a kora reggeli forgalomban. Benyúlt a táskájába és átadott a nőnek egy könyvet.

– Az én hibám volt – mondta. Korán van még a viccekhez. De fátylat rá. Ez a könyv érdekelni fog. Kaukalsia hercegről szól.

Krak a könyvre nézett. A Bermuda-háromszög cím állt a borítóján. Átnézte a tartalomjegyzéket. – Ez megint valami tréfa? Nem látom itt a herceg nevét.

– Nincs is benne – mondta Heller. – A történelmük valójában nem néz vissza tizenkétezer évre. De ha fellapozod a térképet ott a könyv elején, akkor találsz néhány szigetet nem messze a floridai partoktól. Ezek a Bahamák. Elektronikus és rádiójelenségek vannak arrafelé. Valamint elektromágneses zavarok. A mélységmérőik egy piramist érzékelnek a tengerfenéken.

– És ez furcsa? – kérdezte Krak grófnő.

Heller felvágtatott a kocsival a Bruckner gyorsforgalmi útra. – Nem olyan nagyon. De van még valami, ami gyakran megesik az arra járó hajókkal és repülőgépekkel: időkimaradásba és időtorzulásba szoktak kerülni. Hajók tűnnek el ezen a területen. Repülőgépek kerülnek át más időbe, vagy zavarodnak össze a műszereik. Az egyetlen dolog, amit biztosan tudok, az az, hogy egy kicsi fekete lyuk képes ezt előidézni. A voltáriak néha piramisokban tárolják ezeket.

– Igen? – kérdezte Krak grófnő egyre érdeklődőbben.

– Szóval azt hiszem, hogy ezen a helyen süllyedt el a kontinens. Azt gondolom, hogy Kaukalsia herceg erőművei a kontinenssel együtt elsüllyedtek és még mindig működnek a tengerfenéken.

– És ezek okozzák ezt az egészet?

– Csak annyit tudok, hogy okozhatják – felelte Heller. Rögzített fekete lyukak által okozott időtorzulások.

– De te nem odaküldted a parti őrség hajóját?

Heller felnevetett. – Jóval keletebbre hajóztak. És rendben hazaértek. Az egyetlen veszély ami rájuk leselkedik, az az, hogy pszichiáterhez küldik őket, amit senkinek nem kívánok.

– Szóval úgy gondolod, hogy Kaukarsia herceg ezen a helyen alapított kolóniát – mondta Krak.

– Ezidáig ez tűnik a legvalószínűbbnek – felelte Heller. Írnék erről egy újságcikket ha nem ez lenne az évszázad legsúlyosabb törvénysértése.

Heller a nőre pillantott. Krak komoran nézett kifelé a szélvédőn.

Heller énekelni kezdett egy altatódalt:

 

Ha életedet veszélyben érzed,

ha egy király azt mondja, véged,

kerekedj fel,

szállj hajóra,

és meglátod,

új otthonra lelsz az égen.

 

Krak is bekapcsolódott:

 

Bátor Kaukalsia herceg,

te már új hazára leltél,

ma is látjuk szemed fényét,

ma is halljuk hangodat,

kérünk téged,

ne feledd el néped!

 

Mindketten felnevettek.

– Na végre, újra vidám a barátnőm – mondta Heller.

– Egy öreg zsémbes öregasszony vagyok – mondta a nő Heller vállára hajtva a fejét. – Nem is tudom mit akar egy ilyen jóképű fiatalember, mint amilyen te vagy egy ilyen házsártos banyától, mint amilyen én vagyok.

– Nem is vagy banya – mondta Heller.

– De igen – felelte a grófnő.

– Vesszünk össze rajta – mondta Heller.

Mindketten nevettek, de ha az életem múlna rajta, akkor sem tudnék rájönni, hogy mi volt ebben annyira vicces.

Krak kinézett a szélvédőn. – Egyébként hova megyünk?

– Elviszlek téged egy régi búvóhelyre – felelte Heller. – És ne aggódj. Minden szempontból alkalmas arra, hogy a hazatérésünket segítse. Ez egy régi elhagyatott fogadó Connecticutban.

(Bíííp) meg mindketten! Noha fogalmam sem volt róla, hogy mire készül Heller, tudtam hogy nem sok jóval kecsegtet. Biztos voltam benne, hogy rajta kell tartanom a szememet a képernyőn.

Istenek, mennyire hiányzott egy ötlet, hogy hogyan tegyem tönkre őket.

3. fejezet

Végigkocsikáztak a New England gyorsforgalmi úton New Rochelle, Portchester és Stamford mentén, majd Heller lekanyarodott az útról és behajtott Norwalkba. Megálltak egy szupermarket előtt, ahol Heller vett néhány hot-dogot, pehelycukrot, fánkot és még néhány apróságot.

Továbbhajtottak a főúton.

– Nézz csak körül – szólt Heller a dimbes-dombos tájra mutatva, melyet zöld pázsit borított. – Azok a bíborszínű virágok ott a bokrokon rododendronok. A fák juharfák és örökzöldek, és ezek a mindenféle vadvirágok amiknek nem tudom a nevét. Hamarosan beköszönt a nyár és ez a látvány az előhírnöke. Tetszik?

– Ó, nagyon szép – felelte Krak grófnő. – Na persze közel sincs olyan gyönyörű, mint a Manco, de azért nagyon szép.

– Akkor te is úgy gondolod, hogy a bolygó érdemes arra, hogy megmentsék – mondta Heller.

– De nem a mi házasságunk árán – felelte Krak grófnő. – Ezek a primitívek az őrületbe kergetnek. A legegyszerűbb dolgokat is elrontják.

– Ó, azért nem ennyire rosszak – mondta Heller.

– De hát akkor miért nem tudnak vigyázni a saját bolygójukra? Hogy lehet az, hogy az én Jetterómnak kell idejönnie és körme szakadtáig dolgoznia? Ez nem a mi bolygónk. Ez az övék. Miért nem tesznek valamit?

– Egy kicsit elmaradott a technológiájuk, ennyi az egész – felelte Heller.

– Egy kicsit őrült, úgy érted. Azok a mérnökök a mikrohullám-órámon először semmi kivetnivalót nem találtak abban, hogy valaki, például Rockecenter elfojtja az új fejlesztések bevezetését, hogy még több pénzt keressen és továbbra is hatalmon maradjon. És itt van a pszichológia. Miért hagyják, hogy a gyerekeket arra tanítsák, hogy nincsen lelkük és csak a saját érzelmeik áldozatai, melyek fölött nem tudnak uralkodni? Elfogadom, hogy rossz kezekbe kerültek, de miért ragaszkodnak mindehhez?

– A képzésük során beléjük nevelik – magyarázta Heller – hogy ne tegyenek semmit ez ellen. Látva a hatalmon lévők fegyvereinek csövét, megértem, hogy miért gondolkodnak így ezek az emberek. Sarokba vannak szorítva. „Egyetértesz vagy lelövünk”.

– És mi meg fogjuk hódítani ezt a bolygót? – kérdezte a grófnő.

– Ó, majd csak száznyolcvan év múlva, ha ez a küldetés sikerrel jár. Akkorra már rendben fognak menni itt a dolgok. Nem igazán olyan lesz, mint egy invázió. Inkább olyasmi, mint egy szövetség. Egyszerűen csatlakoznak az Államszövetséghez. A veszély az, hogy lakhatatlanná teszik a bolygót és akkor a Nagy Tanács egy katonai inváziót indítana, hogy megmentse ezt a helyet. Nem akarom, hogy ez történjen velük. Azt hiszem, hogy soha nem kellett volna kapcsolatba lépni velük.

– Gondoltál már arra, hogy egy primitív kultúra, mint például ez, visszaüthet egy magasabb rendű civilizációra? Megronthatja a Voltárt.

– Ó, azt hiszem ez túlzás – mondta Heller. – Mivel tudnának kárt tenni ezek az emberek a Voltár Államszövetségben?

– Rengeteg mindennel – felelte Krak grófnő. – Szexuális perverzióval, a sajtó mocskolódásával, korrupt bíróságokkal, őrült perekkel, néhány gazdasági szereplő túlzott befolyásával, pszichológiával, pszichiátriával, drogokkal és további drogokkal. Ezek veszélyesek, Jettero. Nekem az a véleményem, hogy egyszerűen magukra kéne hagyni őket. Karanténba kéne zárni őket.

– Ó, drágám – mondta Heller. – Tényleg rosszkedvű vagy ma reggel.

– Aggódok. Szörnyű érzésem van. Úgy érzem valami rettenetes dolog leselkedik ránk. Az a rémisztő érzésem van, mintha valaki rosszat akarna nekünk, állandóan figyelne minket.

Gyorsan elfordítottam a tekintetemet a képernyőről. Amit mondott, attól égnek állt a hajam. Miből gondolhatta, hogy pontosan ez a helyzet? Ez a nő valami boszorkány, vagy micsoda? Az istenek szerelmére, el kell takarítanom ezt a nőt az útból, gondoltam, még mielőtt súlyosabb dolgok történnek.

– Nézd – mondta Heller. – Nagyon jól haladunk. A spóraprojekt kitűnően működik és tisztítja a légkört. Pontosan két nappal ezelőtt Izzy beindította a Chrysternél a benzin nélküli autók gyártását. Egy kis szerencsével nagyon hamar végezni fogunk mindennel, amit a bolygó felszínével tehetünk. Aztán fogom a vontatót és befejezzük a feladatot.

Elállt a lélegzetem. Benzin nélküli autók? Ez teljesen tönkretenné Rockecentert.

És vajon mire kell neki a Vontató-Egy? Ó istenek, ez rosszabb, mint amire számítottam.

Lázasan imádkoztam valami ötletért, amivel mindörökre tönkretehetem ezt a párt.

– Sajnálom, ha rosszkedvűnek látszom – mondta Krak grófnő. – Csodaszép ez a mai nap, én pedig nem szeretném elrontani.

– Nem érdekes – mondta Heller. – Egyébként van valaki, akivel szívesen fogsz találkozni. Vannak jó emberek is az ittélők között.

Hirtelen lekanyarodott a főútról, majd egy olyan úton autóztak tovább, amely alig volt több, mint egy ösvény. Nemsokára feltűnt az elhagyatott autószerviz. Csirkék repültek el kotkodácsolva a Porsche útjából, majd Heller az épület elé kanyarodott és megállt.

Az öreg vak asszony lépett ki a házból. Ott állt és a kötényébe törölgette a kezét. – És hogy van kedveském? – kérdezte. – Látom ma elhozta a kedvesét.

Honnan tudta? Krak lépteinek zajából? A parfümje illatából?

Be kellett menniük a házba, hogy megigyanak egy csésze kávét.

– Rendszeresen fizetik a bérleti díjat? – kérdezte Heller.

– Ó, igen – felelte az öreg vak asszony. – Nagyon nagy segítség ez nekem. Nem látta, hogy háromszor annyi csirkém van most mint annak idején? Elég jól megy.

Az asszony és Krak grófnő jelentéktelen dolgokról kezdtek fecsegni, ahogy azt a nők szokták. Heller kis idő múltán kiment és kinyitotta a garázsajtót. Egy ütött-kopott terepjáró állt a garázsban!

Hirtelen rádöbbentem, hogy az idő alatt, míg nem figyeltem a képernyőimet, Heller biztosan kijárt ide. Ideges lettem a gondolattól, hogy Heller mindenfelé kószálhatott anélkül, hogy szemmel tartottam volna. Mire készülhet még?

A Porschét beállította a garázsba, majd a grófnővel és a macskával együtt beült a terepjáróba, búcsút intettek a vak asszonynak és visszahajtottak a főútra.

Autóztak egy darabig, majd Heller lassított. A szemét meresztgette. A helyettes serif kocsija ott állt a traffipax mellett. Heller az autó mellé kanyarodott.

– Nézd csak, az a fehér mérnök – szólt Ralf.

– HÉ, nézd má ezt a hölgyet! – mondta George.

– Drágám – szólt Heller a grófnőhöz. – Hadd mutassalak be Ralfnak és George-nak. Ők a maysabongói tengerészgyalogság helyettes serifjei.

– Nahát! – nyögte George.

– Hűha! – mondta Ralf sietősen lekapva cowboy kalapját.

– Csak azért ugrottunk le, hogy leellenőrizzük a helyet – mondta Heller. – Ne ijedjenek meg ha egy kis füstöt látnak.

– Istenem, bárcsak olyan munkám lenne, mint a maguké – mondta Ralf.

Heller visszahajtott a terepjáróval az útra, majd lekanyarodott róla, rá egy alig észrevehető ösvényre.

– Lehengerelted őket – mondta Heller.

Krak nevetett. – De mi ez a maysabongói tengerész-gyalogság-izé?

– Kapnak havonta egy százast azért, hogy rajta tartsák a szemüket a területen. George nagybátyja, a serif, kétszázat kap ezért. Plussz szolgálati pénz. Senki nem kockáztatja meg hogy betévedjen erre a területre.

Évszázados fákat kerülgettek, majd egyszercsak felértek egy emelkedő tetejére, majd lehajtottak a völgybe. Heller keresztülautózott azon a lapos területen, melyet a vontató használt egykoron, majd körülnézett, nyilvánvalóan nem kívánt látogatók után kutatva.

– Hol van ez a búvóhely? – kérdezte a grófnő.

– Ott van azok között a fák között. – Heller odahajtott a kocsival.

– Egy ház! – mondta a grófnő.

– Egy fogadó – javította ki Heller. Aztán mesélt Kraknak az alkoholtilalom időszakáról és arról, hogy a csempészek hogyan hajózták fel a csempészett piát a patakon, egészen addig míg két autópálya és egy duzzasztógát véget nem vetett a pályafutásuknak.

Kiszálltak az autóból, a macska a következő pillanatban pedig már el is indult felfedezni a környéket. Heller fellépkedett a kőlépcsőkön és kinyitotta az ajtót. – Ez a ház egy valóságos erőd – mondta. – Kőfalak, páncélozott ajtók, golyóálló üvegek. Annyi gengszter lehet itt elföldelve a környéken, amennyiből még egy szellemezredet is fel lehetne állítani. – Krak grófnő besétált a táncterembe a megsárgult papírlampionokat nézegetve. – Itt hideg van.

– Kinyitom az összes ajtót, hogy a szél egy kissé átjárja a házat – mondta Heller. Nekilátott.

– Miért volt szükséged erre a helyre? – kérdezte a grófnő.

– Leszállópályának – felelte Heller. – És még valami másnak. – Intett a nőnek, majd bementek a bárpult mögé. Heller megnyomott egy kallantyút, mire a bárpult vége kinyílott. Heller elindult lefelé a létrán Krak pedig követte.

Heller az elemlámpa fényével végigpásztázta a cirkalmas betűket – Issiah Slocum bányája 1689. Aztán végigvilágított a folyosókon.

– Először arra gondoltam – mondta – hogy megkeresem ezt az elveszett bányát, és úgy teszek mintha újra megnyitnám. De attól féltem, nem lenne hozzá elég tőkém. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy aranyat csinálok, és úgy teszek, mintha innen bányásztam volna ki. – Végigment a folyosón és felemelt egy takaróponyvát. Ott hevertek alatta azoka a dobozok, melyeket a vontató szállított ide rakományként.

– És miért nem kezdtél bele? – kérdezte a grófnő.

– Nos, az egyik oka az, hogy van pénzünk ha költekezni akarunk. A fő ok azonban az, hogy az egyik doboz eltűnt. Valami oknál fogva az ötös számú doboz induláskor eltűnt a Voltáron. Abban voltak azok az edények, melyek szükségesek a fémöntéshez. Ezen a bolygón semmi sincs, ami kellően erős lenne. Egyszerűen elolvadna a fémbombázástól.

– Megtaláltad később a dobozt?

– Két vagy három feljegyzést küldtem Soltannak. Arra kértem, hogy rendeljen egy másikat.

– Továbbra is szükséged van rá?

– Hát, igen. De nem az arany miatt. El akarok készíteni egy szerkezetet az üzemanyagrudak számára. Ugyanaz a fajta edény kell hozzá. Oda akartam adni a szerkezetet Izzynek és akkor lettek volna rudaik, melyeket azonnal be tudtak volna táplálni a városi vezetékekbe, többmilliárd megawattnyi közvetlen energiát adva a városoknak.

– Soltannak meg kellett volna rendelnie az új edényeket, s el kellett volna küldenie neked – mondta a grófnő.

– Ülj le oda, ha találsz egy tiszta helyet – mondta Heller. – Át akarom nézni ezeket a holmikat.

Matatni kezdett. Mérőműszereket tett fémlemezekre. Végül így szólt. – Van itt mindenféle csecsebecse, de semmi olyasmi, ami a segítségünkre lenne. Apropó, van itt valami, amit tetszeni fog neked.

Heller felemelt a padlóról egy deszkát, majd kinyitotta a deszka alatt rejtőző kicsiny zsák száját. Benyúlt a zsákba és kihúzott egy maréknyi valamit amivel Krakhoz lépett.

– Néhány héttel ezelőtt, mikor utoljára itt jártam, egy kisebb zsáknyit találtam ebből. – Kinyitotta a tenyerét és az elemlámpával megvilágította a tenyerében tartott valamit. Ragyogott!

– Ó, mik ezek? – kérdezte a grófnő.

– Gyémántok – felelte Heller.

Krak kivett egy gyémántot Heller tenyeréből és egészen közel vitte az elemlámpához. – Óóóóóóóó! – álmélkodott. – Ez gyönyörű!

– Gondoltam, hogy tetszeni fog – mondta Heller.

Azonnal előrecsúsztam a székemben. Csorgott a nyálam. Amit Krak nézegetett, az legalább egy tízkarátos kék-fehér lehetett!

Heller a tenyeréből a nő pénztárcájába borította a többi gyémántot. – Vidd el ezeket. A gyémánt tulajdonképpen szén. Széntömböket nyomtam össze és így vizsgáltam olvasztóedény-keménységet. Nem áll rendelkezésre akármennyi ebből az anyagból. Evvel eláraszthatod a piacot, ami ezen a bolygón szigorúan ellenőrzött.

Krak még mindig a gyémántot nézte, miközben felmentek a földszintre.

Heller tüzet rakott a konyhai kandallóban, és készített néhány hot-dogot. Megették őket. Aztán Heller megmutatta Kraknak, hogy hogyan süssön sütőtököt úgy, hogy drótra fűzi a darabokat és a nyitott kandallóajtó elé lógatja őket.

Felkurblizott egy Victrola gramofont. A húszas évek jazzmuzsikája szólalt meg a gramofon tölcséréből. Táncolni kezdtek.

Később Heller bezárta a házat. Visszamentek a garázshoz és átültek a Porschéba.

Útban visszafelé a városba a grófnő a macskát simogatta, aki szemmel láthatóan egy eltúlzott hot-dog adagot próbált kipihenni.

– Megtaláltuk, amit kerestünk? – kérdezte a grófnő.

– Nem – felelte Heller. – Azt gondoltam, hogy találok valamit, amit használni tudok, ezért néztem körül újra. De nincs ott semmi, amivel helyettesíteni tudnám a rendkívül kemény olvasztóedényeket, hogy aztán üzemanyagrudakat készítsek bennük. Az összes az ötös számú dobozban volt.

– Hogyan tartod a kapcsolatot Soltannal? – kérdezte a grófnő.

– Megadta az afyoni címét – felelte Heller. – Ahogy hazaérünk, újra küldök neki egy táviratot. Tényleg nagyon kell az az ötös számú doboz.

Halványan elmosolyodtam. Jobb munkát végeztem, mint ahogy gondoltam. Tényleg sikerült lelassítanom a fickót!

De ez nem oldotta meg a saját problémáimat. Ennél többet kellett tennem. ÉS GYORSAN!

4. fejezet

Az éjszaka hangos bömböléssel megérkezett a Blixo.

Abban a pillanatban, ahogy leengedték a hágcsót, felmásztam a fedélzetére.

– Nos, nos – szólt Bolz kapitány. – És hogy van a mocskosul gazdag Gris tiszt úr?

– Problémákkal küszködik – feleltem.

A kapitány megmasszírozta szőrös mellkasát. -Mindannyian problémákkal küszködünk. Jó, hogy más teherhajók fognak idejárni. Egy teljes nagyjavítást kellett végigcsinálnom a Voltáron. Hetekkel el vagyok csúszva. Az özvegy itt Isztambulban teljesen meg fog vadulni. De van valami, amivel majd felvidítom. – Nekilátott felhúzni kimenőruháját.

– Hogy mennek a dolgok a Voltáron? – kérdeztem.

– Az ördögbe is, hát honnan tudjam. Én csak a kapitánya vagyok az Apparátus egyik teherűrhajójának. Őfelsége semmit sem mond el nekem. – Jót nevetett a saját tréfáján. – Inkább kérdezze meg azt a ferdehajlamú Twolah-t. Biztosan rábízták a kormányzat titkait, ezért jött fel olyan szomorúan a fedélzetre. Ez alkalommal semmi gondunk nem volt vele. Egész úton a kabinjában rejtőzködött.

– Van három utasom a maga számára – mondtam.

– Most megmondja hogy kik azok, vagy lebegteti még egy darabig?

– Crobe, akit maga szállított ide annak idején. Én a maga helyében bezárva szállítanám vissza. A másik kettő nem érdekes. Egyikük sem beszél voltárul. Viszont a lányt, Teenie Whoppert távol tartanám a legénységtől. Rosszabb mint Twolah.

Abbahagyta a cipője befűzését és egy köteg üres nyomtatványt vágott hozzám. Visszakértem a személyazonosító lapomat Faht bejtől s nekiláttam pecsételni.

Bolz eltette a nyomtatványokat. – Ez egy nagyon gyors forduló lesz – mondta. – Szorít az idő. Úgyhogy intézze el a dolgát Twolah-val, aztán vigye fel őt és a többi utasát a fedélzetre. Elmegyek Isztambulba egy nagyon gyors körre, aztán ahogy visszaérek már indulok is.

Követtem Bolz kapitányt lefelé a hágcsón, majd az őrparancsnokhoz léptem, kiadtam neki az utasokra való parancsokat és megkapta tőlem a szükséges pecséteket.

– Örülök, hogy látom azt a lányt elmenni – mondta az őrparancsnok. – Ott ül a cellájában és úgy káromkodik, mint egy kalóz. Azt követeli, hogy engedjük telefonálni. Olyan jelzőkkel illeti magát, amibe még én is belepirulok! Akar vele találkozni, hogy lehűtse?

– Az istenekért, dehogy! Mondja meg neki, hogy nyissa ki az egyik bőröndjét és szippantson egy jót! Mi a helyzet a férfival?

– A Madison-fickóval? Nincs vele gond. Csak ül és egyfolytában arról magyaráz, hogy tudta, hogy ez lesz a vége. Az az őrült Crobe pedig nem szól egy szót sem.

– Hát akkor csak hajózzák be őket – mondtam. – Találkám van egy futárral.

– Ott van bent. Ez alkalommal nem bilincsben érkezett.

Twolah, becenevén Tutu lefelé araszolt a hágcsón. Egy zsák volt a kezében. Intettem, hogy kövessen és bevezettem egy üres cellába.

Tutut mégsem nyomasztotta olyan nagyon, hogy telis-tele volt titkokkal, melyeket arra illetéktelen személyek esetleg kicsikarhattak volna belőle.

A fülemhez hajolt. Hullámként borult rám a parfümje illata.

– Megcsinálta – mondta Tutu.

– Ki csinált meg és mit? – kérdeztem türelmetlenül.

– Lombar. Teljesen szétzilálta a Nagy Tanácsot drogokkal. Az udvari orvosok segítettek neki. A dokik mindenkit rászoktattak a drogokra, viszont Lombar ellenőrzi a készleteket. – Tutu hátrahajolt és körülnézett, hogy nem hallgatózik-e valaki. Aztán újra közelhajolt: – Még őfelségét Gőgös Clinget is rászoktatta!

A tekintetem felcsillant. Micsoda újság volt ez!

– Most azon van, hogy a köznépet is rászoktassa a drogokra – suttogta Tutu. – Hivatalosan nem, de minden más szempontból Lombar Hisst irányítja az egész Voltárt.

Ez áramütésként ért. Hirtelen rádöbbentem, hogy hamarosan én leszek az Apparátus főnöke!

– Azt mondta, hogy adjam át ezt magának – mondta Tutu.

Egy papírdarabot csúsztatott a kezembe. Széthajtogattam. Az üzenet újságpapírból kivágott betűkből állt, melyeket a papírlapra ragasztottak.

Így szólt:

 

ÖLJE MEG (A ROHADÉKOT)!

 

Tutura néztem! – És mi van Tars Roke kapitánnyal. Heller folyamatosan tájékoztatja őt.

– Tars Roke kapitányt elbocsátották, mint királyi csillagtérképészt. Parancs alapján csatlakoznia kell a flottához a távoli Calabáron. Felejtse el őt.

Öröm hullámzott át a lelkemen!

– Az üzenet többi része – folytatta Tutu – úgy szól, hogy biztosítsa az ópium a heroin és az amfetaminok folyamatos szállítását, ami azt jelenti, hogy semmi nem zavarhatja meg az I.G. Barben vállalatot.

Ez valójában azt jelentette, hogy semmi nem zökkentheti ki Rockecentert!

Az örömöm egy kissé megfakult. Akkori viszonyrendszeremre gondoltam. A problémáim egy cseppet sem oldódtak meg.

A helyzet egyre melegebbé fog válni, gondoltam.

Lepecsételtem a papírokat melyeket Tutu magával hozott.

Az eszem más dolgokon járt.

– Nem kapom meg a jutalmamat? – kérdezte. – Tudja az a nagy darab őr és az a kövér asszony…

Eltoltam magamtól ezt az utálatos ferdehajlamút. – Majd ha én leszek az Apparátus főnöke, akkor megkapja a jutalmát – mordultam rá.

Más dolgokat kellett végiggondolnom.

Ki kellett találnom, hogyan rendezzem le ezeket az ügyeket. Meg kellett oldanom a rám záporozó problémákat. Méghozzá gyorsan.

5. fejezet

A titkos szobámban feszülten görnyedtem egy darab papír fölé. Tervet kellett készítenem. Nagyon is tisztában voltam vele, hogy a döntésem milliárdok életét változtathatja meg. Nem hibázhattam: nekik kellett veszteniük, nem nekem.

Fekete Pofa.

Leírtam a nevét.

Mire megyek vele?

Aztán összeállt a dolog!

Megölöm Hellert. Aztán felrobbantom a Chryster Motorst Detroitban. Aztán a levegőbe repítem Ochokeechokee-t Floridában, letörlöm a térképről s ezzel megoldom azt a problémát, hogy Miami nem vásárol energiát. Aztán felrobbantom az Empire State Buildinget és ezzel megölöm Izzy Epsteint és Bang-Bang Rimbombót. Leírtam a neveket. Senkit nem akartam kifelejteni.

Aztán felhívnám Buryt és azt mondanám, „Látja? Madison túl lassú volt. De én leradíroztam a porondról az üzemanyagos fickót és az egész hóbelevancát” Aztán szerényen hozzátenném, „Biztos vagyok benne, hogy olvasta a lapokban.” Aztán így folytatnám, „Úgyhogy kérem helyezzenek vissza Rockecenter családi kém állásomba, mivel elvégeztem a rám bízott munkát és még túl is teljesítettem.” Erre ezt felelné, „Inkswitch, milyen büszkék vagyunk magára. Természetesen visszahelyezzük a beosztásába”.

Ezután felkeresném Fekete Pofát a cellájában és így szólnék, „Felállni, bunkókám. Egy Rockecenter családi kémmel állsz szemben. Elég csak felemelned a telefont és az irodád meg fogja erősíteni, amit most mondtam.” Erre ő reszkető kézzel széttépné a földi bázist terhelő jelzálogpapírt.

Hagynám egy kicsit reszketni mielőtt kirugdosnám a birtokról. Igen, ez gyönyörű lenne, gondoltam, így ezt is hozzáírtam a listához.

Büszkén hátradőltem, hogy távolabbról is megszemléljem a mesterművemet.

Aztán egy mozdulatra lettem figyelmes a képernyőn. Egy kés vágott bele egy darab húsba.

KRAK GRÓFNŐ.

Megborzongtam.

Visszanéztem az előttem heverő tervre. Eltakartam mintha a grófnő a képernyőn keresztül el tudta volna olvasni. Volt egy repedés mesteri tervemben.

Abban a pillanatban, ahogy bárki célkeresztbe veszi Hellert, ő maga is belekerül a Krak grófnő kezében lévő mesterlövész fegyver célgömbjébe!

Ezen elgondolkodtam egy darabig. Igen, ez egy egyértelmű repedés volt.

Ahhoz, hogy le lehessen vadászni Hellert, mindenképpen meg kell szabadulni ettől a boszorkánytól.

Gondolkodtam és gondolkodtam. Le-föl járkáltam. Korábban sikertelen voltam ez ügyben. Most sikerrel kell járnom, gondoltam.

Hirtelen egy kosár vonta magára a figyelmemet. Rengeteg üzenet volt benne kibontatlanul, olvasatlanul, melyek hosszú távollétem alatt gyűltek össze. Egy ötlet csírája kezdte befészkelni magát az agyamba.

A kosárhoz léptem. Egy képeslap volt a kupac tetején, amely Tayl özvegytől érkezett.

 

Huhu, bárhol is vagy.

 

Miért nem írsz?

Érzem, ahogy rugdos. Bármelyik percben megérkezhet. Előre örülök a boldog házasságnak.

Pratia

 

Az ördögbe vele. Ki kellett volna végeztetnem, mikor Apparátus-főnök voltam. A padlóra dobtam a levelezőlapot.

Volt ott néhány megkésett voltári számla. Azokat is a padlóra hajítottam.

A következő üzenettől égnek állt a hajam. A lap a levélkupac alján volt, pedig két óra sem múlt el azóta, hogy ráütötték a pecsétet! Az üzenet az ismeretlen merénylőtől érkezett, akit Lombar azzal bízott meg, hogy öljön meg engem ha kudarcot vallok! Így szólt az üzenet:

 

ÖLJ, VAGY TÉGED ÖLNEK MEG

EZ A TÖRVÉNY

 

Egy vértől csöpögő tőr volt az aláírás.

Ettől nagyon ideges lettem. Már rég felhagytam azzal, hogy megpróbáljam kitalálni ki lehet ez az ember. Nagyon úgy tűnt, hogy az illető szoros kapcsolatban áll a Blixóval, mivel az üzenetet egy órával teherhajó érkezése utánra datálták.

Milyen kegyetlen is lenne ha a teljes siker felé vezető úton, mikor már csak egy lépés választ el attól, hogy én legyek a feje ennek a halálos szervezetnek, ez a merénylő valami buta hiba folytán, tévedésből megölne!

Tényleg jobban teszem, ha igyekvőnek látszom.

Amit kerestem, nem találtam. A tekintetem az üzeneteket pásztázta.

MEGTALÁLTAM.

A futár valószínűleg néhány perccel ezelőtt csúsztatta be az ajtó alatt. HELLER TÁVIRATA!

Mondta hogy elküldte. Igen, találtam még két táviratot, korábbiakat, melyeket már belepett a por.

Kinyitottam az utolsót:

 

SZULTÁN BEJ, RÓMAI VILLA

AFYON, TÖRÖKORSZÁG

 

KÉREM SIETTESSE MEG AZ ÖTÖS SZÁMÚ DOBOZ PÓTLÁSÁT. A DOBOZ HIÁNYA HÁTRÁLTATJA A KÜLDETÉS VÉGREHAJTÁSÁT. JH.

 

A két másik régebbi táviratban ugyanez állt. Engem azonban nem nagyon érdekelt, mi áll a táviratokban; biztos akartam lenni benne, hogy Heller és Krak úgy hiszik, hogy a kérést továbbítottam.

Tudtam, hogy késlekedés nélkül meg kell oldanom ezt a problémát.

Csupán egyetlen dologra volt szükségem. Ez a bizonyos dolog még nem volt a birtokomban.

Lefeküdtem és nyugtalanul hánykolódtam. Korán ébredtem és fegyvertisztítással múlattam az időt.

Mikor Hellerék felkeltek New Yorkban, feszülten a képernyők elé ültem és várakozással telve figyeltem és hallgattam őket.

Szerencséért imádkoztam. Már jó ideje nem volt részem benne.

Mindkét képernyőt feltöltöttem rögzítőszalaggal, melyekből kifogytam New Yorkban. Fontos volt, hogy vissza tudjam nézni a felvételeket, abban az esetben, ha éppen akkor mondják ki a várva várt szót, amikor éppen nem ülök a képernyők előtt.

Elérkezett az este. A Blixo elindult.

Újabb lázas éjszaka várt rám. Ismét járkálással töltöttem a hajnalt. Egy hét múlva biztosan fel fog tűnni valakinek Fekete Pofa eltűnése. Heller és Krak meg csak húzták az időt, hogy bosszantsanak. Pedig csak néhány varázslatos szót akartam hallani.

Rám köszöntött a délután, ők pedig felkeltek.

Aztán miközben reggeliztek MEGKAPTAM A KULCSFONTOSSÁGÚ ÜZENETET.

Heller és Krak a reggeliző asztalnál ültek a lakás teraszán, zöld növényekkel körülvéve.

– Drágám – szólt Heller – ne haragudj, amiért annyit kell rohangálnom, de ma délután Izzy el akar menni velem Washingtonba. Maysabongó Csodálatos Olaja opciót fog kötni az Egyesült Államok minden csepp olajára az olajtartalékokkal együtt. Izzy nem tudja hogyan kell kiszámolni a mennyiségeket, én pedig múlt ősz óta meglehetősen jóba vagyok Maysabongó nagykövetével.

– Az ÖSSZES üzemanyagra? – kérdezte Krak grófnő. – Hova fogjátok tenni?

– Sehova sem kell tennünk – felelte Heller. – Bármi megvásárlásának megvásárolhatod az opcióját. Ha megvan az opciónk arra, hogy egy bizonyos áron megvásároljuk az olajat, akkor a kialkudott áron kell eladniuk nekünk, ha tényleg megvásároljuk. Úgyhogy most megveszünk egy hat hónapos opciót. A cégek olyan pénzéhesek, az opció eladók pedig olyan mohók, hogy semmi trükk nincs a dologban. Nem hiszik, hogy valaha is ki tudjuk fizetni a teljes árat, így most bezsebelik a félmilliárdot az opcióért és megtartják az olajukat. Egyébként most elmegyünk és tájékoztatjuk a nagykövetet. Aztán holnap délután átrepülünk Detroitba, ahol ki fogom próbálni az egyik új benzin nélküli autót, hogy beindíthassák a gyártósort. Holnap éjszaka éjfél felé megpróbálok hazaérni, de ha ez nem sikerülne, másnap reggel biztosan itthon leszek.

– Semmi nőzés Washingtonban – mondta Krak grófnő.

Mindketten nevettek.

– Az egyórás géppel repülök – mondta Heller.

Az imáim meghallgatásra találtak. Ez alkalommal nem hibázok, gondoltam.

A rádió adó-vevő után nyúltam. Hívtam Rahtot. A New York-i irodában találtam.

– Ma délután 2.30-kor – kezdtem – fel fog hívni valakit. – Megadtam neki a telefonszámot.

– Ez a királyi tiszt lakása – mondta.

– Pontosan – feleltem. – De a fickó nem lesz ott. A nője ekkorra már visszaér a reptérről. Mondja azt neki, hogy sürgős üzenete van Gris tiszt úrtól. Aztán mondja el neki a következő üzenetet: „Nincs rá mód, hogy elküldjem az ötös számú doboz pótlását, mivel attól tartok, hogy Jettero kárt tenne magában vele.”

– Ez minden?

– Ez minden – feleltem.

– Várjon egy percet – szólt Raht. – Ez az üzenet zavarosnak tűnik nekem.

– A nő érteni fogja. Csinálja amit mondtam!

– Idehallgasson – folytatta. – Tudom, hogy maga hogyan gondolkodik. Láttam már azt a nőt. Alighanem ő az egyik legszebb nő az Államszövetségben. Csak Hightee Heller, szegény Terb álmainak asszonya fogható hozzá. Biztos benne, hogy semmiféle bántódása nem esik ennek a nőnek?

– Nem, nem – mondtam nyugtatólag. – Persze hogy nem. Ez egyfajta kódolt üzenet, ő pedig örülni fog, mikor meghallja.

– Remélem is – mondta Raht. Aztán szétkapcsolt.

Cseppet sem érdekelt, hogy mit gondol Raht. Azért fizették, hogy teljesítse a kötelességét ugyanúgy ahogy én.

Török idő szerint este 9.30-kor a képernyőre tapasztottam a tekintetemet. Krak látta, ahogy Heller ottani idő szerint délután 2.00-kor elindul a La Guardia Reptérről majd visszatért a lakásba.

2.30-kor Balmor a komornyik lépett be a nő dolgozószobájába, ahol Krak egyetemi papírokat rakosgatott, és így szólt. – Asszonyom, sürgős telefonhívása van. Átkapcsoltam a hívást az ön vonalára.

Krak kétségbeesetten kapta fel a készüléket azt gondolván, hogy valami történt Hellerrel.

Raht hibátlanul átadta neki az üzenetet.

– Ki beszél? – kérdezte Krak.

De Raht már letette.

Krak felállt. Aztán kimondta azt a bizonyos dolgot, amit tudtam hogy ki fog mondani. – Egek, mit tettem?

Vidáman felnevettem. A dolog működött. Azt hitte, hogy a hipnotikus szuggesztió, amit belém plántált még mindig él és meggátolja hogy elküldjem az ötös számú doboz pótlását.

Jó ideig le-föl járkált a lakásban. Aztán a telefon után nyúlt. Nem akartam hinni a szerencsémnek. Krak belesétált a csapdába. Azt hitte, mi mást is hihetett volna, hogy csak egy másik hipnózissal tudja rendbe rakni ezt a dolgot. Ezt pedig csak úgy tudja összehozni…

– Repülőjegyet szeretnék foglaltatni – mondta. Kapcsolták. – Melyik a legközelebbi közvetlen járat Isztambulba? – Azt a választ kapta, hogy nincs közvetlen járat. A menetrend változás miatt akkor jár a legjobban, ha foglal egy jegyet az este tízkor induló gépre, majd hat órát várakozik Rómában.

– Szükségem van a jegyre – mondta. – Foglaljon repülőjegyet egészen Afyonig, Törökországig. A nevem Heavenly Joy Krackle.

Megadták neki a járat számát. Én is gyorsan leírtam.

Most már igazán nevettem. Még a Squeeza hitelkártyát sem használta. Azt mondta, készpénzzel fizet.

Aztán hozzátette. – Retúrjegyet foglaljon, kérem.

Fülig ért a szám, úgy vigyorogtam. A visszaútra szóló jegyet már nem fogja felhasználni.

Krak grófnő soha nem fog visszautazni Amerikába!

6. fejezet

Krak írt egy rövid üzenetet Hellernek, melyet átadott Balmornak, majd utasításokat adott a macskára vonatkozóan. Aztán csomagolni kezdett.

Hirtelen aggódni kezdtem. MI lesz, ha a merénylő elvéti Hellert?

Ha a grófnőt tényleg megölik, nem marad semmim, amit alkuba bocsáthatnék.

ÖTLET.

Pontosan tudtam mit kell tennem és azt is tudtam, hogy nincs rá sok időm.

Végigvágtattam az alagúton, keresztülrohantam a hangáron és berontottam Stabb kapitány szobájába.

– Mennyi idő kell, hogy a levegőbe emelkedjen a vonalugró? – kérdeztem.

– Tíz perc – felelte. – Mi az ábra?

Tudtam, hogy nagyon okosnak kell lennem ahhoz, hogy együttműködésre bírjam ezt az űrkalózt.

– Elindítottuk egy bankhálózat kirablását – feleltem.

– Épp’ ideje volt – mondta Stabb kapitány.

– Nos, ezen a bolygón a bankrablóknak túszokat kell ejteniük.

– Igazán? – kérdezte.

– Bizony – mondtam. – Muszáj túszokat ejteni. Csakhogy én új oldalról közelítem meg a dolgot. Előre meg fogjuk szerezni a túszunkat.

– Hé – mondta. – Így nem kell a bank kipakolása után olyan valaki után kutatni, aki életben maradt.

– Pontosan – mondtam. – Úgyhogy olyan túszt fogunk elrabolni, akinek milliárdjai vannak. És ezután megcsinálunk jó néhány balhét, és hihetetlenül gazdagok leszünk.

– Ez frankó – mondta. – Már nagyon untam magam. A maga parancsa nélkül az a Faht bej nem engedélyezi, hogy a levegőbe emelkedjünk.

– Majd most engedélyezi. Mondja meg nekem gyorsan, melyik embere tudná eljátszani a legjobban egy földi ember szerepét?

– Jeeb, a másodgépész.

– És nem lenne lelkiismeret-furdalása, ha hátba kellene szúrnia valakit?

– Ne vicceljen velem – mondta Stabb kapitány. – A kalózkodás nem gyerekjáték. Persze hogy képes ilyen apróságokra.

– Akkor szálljanak fel – mondtam. – Tegyék le az emberünket Rómában a nemzetközi repülőtértől északra, a fickó vegyen egy jegyet és minden feltűnés nélkül szálljon fel erre a járatra.

Elmondtam Stabbnak az utasításokat. Átadtam neki a szükséges pénzt és felszerelést, amire a fickónak szüksége lesz.

– Miután végeztek ezzel – folytattam – jöjjenek vissza értem. Holnap éjszaka ismét felszállunk. Most induljanak!

Felhívtam Faht bejt és azt mondtam neki, hogy a felszállás Lombar Hisst parancsára történik. Kiszabadították a vonalugrót, amely nem sokkal később kirepült a hegycsúcs-illúzión és beleveszett az éjszakai égboltba.

Visszaültem a képernyő elé.

Nem történhet hiba!

Figyeltem, ahogy Krak befejezi a csomagolást.

KRAK GRÓFNŐ, MOST TÉNYLEG ELKAPLAK!

És Heller nem fog szembe fordulni velem, ha esetleg elvétem őt.

De véletlenül sem fogom elvéteni Hellert.

Mindketten meg fognak fizetni, méghozzá drágán mindazokért a kínokért, amiket nekem okoztak!

Egy pohár sirával felköszöntöttem magamat, mint az Apparátus újdonsült főnökét.

Részegítő érzés, mikor az ember biztosan tudja, hogy nyerni fog!

7. fejezet

Átnéztem a bázis táblázatait és tájékoztatóit.

Mindent nagyon pontosan kiszámítottam.

Krak keleti parti idő szerint ma este 22:00-kor fog elindulni New Yorkból. Ez a török idő szerint holnap 05:00. Krak francia idő szerint másnap 11:00-kor ér a párizsi Charles de Gaulle reptérre. Az déli tizenkettő az én időm szerint.

Római idő szerint 15:10-re ér Rómába a Leonardo da Vinci reptérre, ami 16:10 az én időm szerint.

Holnap este 21:00-kor fog elindulni Rómából. Nálam 22:00 lesz akkor.

De soha nem fog megérkezni Isztambulba.

A Mediterranean Airlines gépével repül el Rómából. A 931-es járattal. A gép egy tízes sorozatú DC-9-es. 89,4 láb a fesztávolsága, 27,5 láb a magassága, a hossza pedig 104,4 láb. Két Pratt and Whitney sugárhajtómű hajtja, melyek hátul vannak a törzs két oldalán, a farok alatt.

A gép maximális sebessége 560 mérföld per óra. A gép súlya 98500 font, plusz a 12.200 fontnyi rakomány.

Minden bizonnyal lesz rajta pilóta, egy másodpilóta, s valószínűleg egy navigátor is, mivel tenger felett fognak repülni. Valószínűleg három légiutas-kísérő lesz rajta. A gép maximum kilencven utast szállíthat.

Stabb kapitány és a vonalugró még pirkadat előtt visszaért, én pedig rohantam a hangárba a számításaimmal.

Stabb éppen lefelé mászott a harang alakú hajó pilótafülkéjéből. Fülig ért a szája. Elindult felém. – Kiraktuk az emberünket. És kapcsolatban vagyunk vele ezen a rádió adó-vevőn és ezen a képernyőn keresztül. Egy Mark V-ös kamerát hord a kabátja hajtókáján. – Átadta a képernyőt.

Igen, a római Leonardo da Vinci repülőtér előcsarnokát láttam. Függőlegesen. Jeeb minden bizonnyal elszundított a váróterem széksorán.

Átadtam Stabbnak a számításaimat. – Ezek a sugárhajtóművek egyenként tizennégyezer font tolóerőre képesek. Az összesen ötvenhatezer lóerő. Egy kicsit soknak tűnik.

– Nem probléma – mondta.

– Rendben – mondtam. – Aludjon egyet. Ma éjszaka, ahogy besötétedik, elindulunk.

– Alig várom – mondta vigyorogva.

Visszarohantam a szobámba. Biztos akartam lenni benne, hogy Krak grófnő felszáll arra a New Yorkból induló gépre.

Igen, ott volt, épp akkor adta át a jegyét be. És bizony-bizony nála volt a bevásárlószatyra. Jól tudtam mi van a szatyorban.

– Fél óra múlva szólítják önöket, asszonyom – mondta a jegykezelő. – Kellemes utazást kívánok.

Vigyorogtam. Ó, ez csodálatos. Újra és újra megpróbálkoztam kicsinálni ezt a veszedelmes Krak grófnőt és minden egyes alkalommal kicsúszott a markomból. De most nem fogok hibázni!

Néhány lurkó rohangált a várócsarnokban. Az egyikük beleütközött Krakba. Krak megsimogatta a fiúcska fejét, aki felnézett rá és elmosolyodott.

Ott ültem feszülten és figyeltem. Biztosnak kellett lennem abban, hogy tényleg felül arra a gépre és nem próbálja meg felhívni Hellert Washingtonban, aki biztos hogy eltérítette volna Krakot az utazástól.

A nő vett egy kevés édességet és néhány magazint.

Aztán bemondták a járata számát.

Mohón figyeltem, ahogy a gép fedélzetére lép.

Befészkelte magát az állítható támlájú ülésbe, majd becsatolta az övet.

A hajtóművek felzúgtak. A gép kigurult a kifutópályára.

A gép fülsüketítő bömböléssel a kifutópálya futófényei mentén a levegőbe emelkedett.

Megkönnyebbülten felsóhajtottam.

De azért tovább figyeltem, hogy még biztosabb lehessek a dolgomban.

Húsz perc múlva a képernyőm homályosodni kezdett. Aztán eltűnt róla a kép.

Krak kikerült az aktivátor-válaszadó kétszáz mérföldes hatósugarából, mely ottmaradt az Empire State Building tetején.

Mostanra az összes képernyőm elsötétült. Crobe úton volt a Voltár felé, Heller Washingtonban volt és kívül esett a készülék hatósugarán, Krak grófnő pedig az Atlanti-óceán fölött repült, ahonnan szintén nem érkezett meg hozzám sem a kép, sem a hang.

Krak nyolc órát és ötvenöt percet fog a levegőben tölteni, mielőtt megérkezik Párizsba. Két és negyed órát kell majd várakoznia a francia fővárosban. Tizenegy órával és tíz perccel a New York-i indulás után megérkezik Rómába. Öt órával és ötven perccel ezután fel fog szállni a Meditteranean Airlines Rómából induló 931-es járatával. Nos, mielőtt elindul Rómából, én elindulok Afyonból.

Tizenkét óra múlva, mikor körülbelül ezer mérföldnyire lesznek tőlem, Jeeb kameráján keresztül láthatom, ahogy Krak megérkezik Rómába. Közel tizenhat órám maradt az indulásig.

Ágyba bújtam és aludni próbáltam. Nem tudtam. Az összes álmom valóra vált.

Krak grófnő egyenesen a pókhálóm felé repült. Hamarosan eggyel kevesebb ostoba pillangó lesz a világegyetemben.

És hamarosan minden problémám megoldódik.

8. fejezet

Törökországi idő szerint este hat óra körül Krak grófnő megjelent a Jeeb kabáthajtókájára tűzött kamera képernyőjén.

Vacsoránál ültem, de túl ideges voltam ahhoz, hogy egyek. Ott állt előttem az asztalon a képernyő, mellette pedig ott hevert a rádió adó-vevő.

Krak éppen a kirakatok előtt járkált a római reptér árkádsorán. Sötétkék jól szabott kosztümöt viselt. Aranyszőke fürtjei kikandikáltak a széles, lelógó karimájú kalap alól. Olasz fiatalemberek egy csoportja földbe gyökerezett lábbal figyelte Krakot, ahogy az elsétált mellettük.

Krak imádott nézelődni, az olasz kereskedők pedig mindig is nagyon ügyeltek az üzletek berendezésére: próbababák, selyemsálak, elegáns tapéták.

Jeeb feltűnés nélkül lődörgött az előcsarnokban. Észrevette Krakot, mikor az elment mellette, majd megfordult, és igyekezett a kamera látóterében tartani a nőt. Küldtem neki egy útlevélképet a nőről, amely aprócska volt, így aggódtam, hogy talán nem fogja felismerni Krakkot, de az aggodalmam felesleges volt. Ügyes gyerek ez a Jeeb, gondoltam.

Két fiatal fiú rohant Krak grófnőhöz. Kinyitották a noteszeiket. Autogramot kértek Kraktól, azt gondolván, hogy valami filmcsillag. Krak felnevetett és aláírta a noteszüket.

A két fiú elsétált Jeeb mellett és közben csodálkozva nézegették a noteszüket. – Cristo – mondta az egyikük olaszul. – Azt gondoltam Lauren Bacall már meghalt.

– Ugyan már. Ő a lánya.

Az előző fiú visszanézett. – Aha. Most már emlékszem. De ő szebb, mint az anyja.

A rádió megszólalt. – Gris tiszt úr?

– Itt vagyok – feleltem.

– A megfelelő nőt figyelem? Szebb, mint a fényképen és valami furcsa nevet írt alá ezeknek a kölyköknek.

– Ő az a nő – mondtam.

– Rendben. Egy percig káprázott a szemem.

– Folytassa – mondtam. – De legyen nagyon óvatos. A nő veszélyes és nagyon megtévesztő.

– Vigyázok minden lépésemre – mondta. Aztán szétkapcsolt.

Krak bement az egyik üzletbe, Jeeb pedig igyekezett úgy elhelyezkedni, hogy az ajtón keresztül képben tartsa a nőt.

Alig hallhatóan meghallottam Krak hangját a várócsarnok zsivajgásán keresztül. Felhangosítottam a készüléket.

Krak selyemsálakat vásárolt. Ekkor hallottam először olaszul beszélni. Minden bizonnyal Heller segített neki a nyelvtanulásban.

Krak egy zöld színű sálat tartott a fény felé. Nagyon elegáns sál volt. – Ezt megveszem – mondta. – Ez illik a szeme színéhez. Tegye egy szép dobozba. Ajándék lesz az egyik orvos barátomnak.

Prahd. Neki vásárolt ajándékot.

A többi sálat is megnézte. Talált egy világosbarna hosszú nyakkendőt. Antik fegyverek adták a mintáját. Előkötött nyakkendő volt. – Ezt elviszem egy másik barátomnak, úgyhogy ezt is csomagolja be, ez is ajándék lesz.

Rám gondolt. Megborzongtam. Fegyverek, melyekkel lelőhet és hurok, mellyel felakaszthatom magam. Ó, az utalás nagyon is világos volt. Jól tettem hogy cselekedtem!

Miután becsomagoltatta az ajándékokat leült az étteremben, rendelt és megvacsorázott.

Jeeb szemben a reptéri kávézóban szintén elfogyasztotta a vacsoráját, miközben folyamatosan szemmel tartotta Krakot. Egy kicsit zavart, hogy milyen flancos vacsorát rendelt magának a pénzemből. Beszélni fogok vele a dologról, gondoltam, miután túlleszünk rajta.

Ekkor érkezett el a saját indulásom időpontja.

A szobámba mentem és meleg, elektromosan fűthető síruhát húztam bakanccsal és kapucnival. Elég hideg tud lenni harmincezer láb magasságban.

Megnéztem magamat a tükörben. A ruházat fekete színe nehéz célponttá fog tenni abban az esetben ha lövöldözésre kerül sor.

Felcsatoltam magamra néhány fegyvert. Néhány további szükséges holmit a zsebeimbe dugtam. Ez alkalommal nem feledkeztem el az irányító csillagról, amely megzabolázza az antimancókat ha azok fegyelmezetlenek lesznek.

Felkaptam a rádiót és a képernyőt.

Lementem a föld alatti hangárba.

A vonalugró legénysége az utolsó emberig készen állt. Türelmetlenül várták az indulást.

Felkapaszkodtam a hágcsón a kabinba.

KRAK GRÓFNŐ, MOST ELKAPLAK!

9. fejezet

A vonalugró átrepült a hegycsúcs-illúzión és a tintakék égbolt felé emelkedett.

A két antimanco pilótának csak a körvonala látszott, ahogy a képernyőik és műszereik fényében kuporogtak.

Stabb kapitány leült mellém a legénységi padra. Mögöttünk a másik gépész kuporgott.

Hamarosan már hetvenezer láb magasságban jártunk és kétezer mérföld per órás sebességgel száguldottunk az éjszakában nyugat felé, Róma irányába.

Jeeb kameraképernyőjén keresztül meghallottam a hangosbeszélőt – Mediterranean Airlines 931-es isztambuli járatainak utasai gyülekezzenek az ötös kapunál.

Stabb kapitány rám nézett. Malacszemében tükröződött a képernyő villogása. – Azon tűnődök, hogy lehet-e valami a gép csomagterében.

– A nő kell nekünk – mondtam. – A bankok csak ezután jönnek.

– Lehet hogy szerencsénk lesz – mondta.

– Az ott a túsz – mondtam a beszállásra váró Krak grófnőre mutatva. – Az akinek két aranyszínű csomag van a hóna alatt.

– Van valami étékes a csomagokban? – kérdezte.

– Meghagyom magának, hogy kiderítse – feleltem. – De most a túsz megszerzése a legfontosabb.

– Ne aggódjon – mondta. – Ebben szakértők vagyunk. Tudnék mesélni magának néhány történetet, amitől begöndörödne a haja.

Nem izgatott különösebben, hogy begöndörödjön a hajam. Nem akartam mást, mint rátenni a kezemet Krakra!

Repültünk, és hamarosan a keresőernyő segítségével megláttam az alattunk elterülő Róma fényeit.

Stabb az órájára nézett. Felállt a székére, hogy átlásson a pilóta válla fölött. – A reptér kifutópályáját hozd be a keresőre.

Visszanézett a képernyőre. Az utasok éppen beszálltak a gépbe. Most kiderül, gondoltam, hogy kitart-e a szerencsém.

Az utasok elfoglalták az üléseiket. Jeeb hátramaradt. Krak grófnő a feje fölötti rakodópolcra tette az ajándékokat, majd lerogyott az egyik bal oldali, ablak melletti ülésre. Körülbelül a gép közepén ülhetett. A gép nem telt meg utasokkal. Próbáltam megszámolni őket. Negyvenre becsültem az utaslétszámot. Ez az éjszakai járat, ami a menetrend szerint hajnalra ér Isztambulba, nem tűnt túl népszerűnek. Üzletemberek, turisták, asszonyok és gyerekek voltak az utasok között.

SZERENCSE!

A Krak mögötti ülés üresen maradt!

A kabáthajtókára tűzött kamera megmozdult. Jeeb elfoglalta a Krak grófnő mögötti ülést.

– Ez csodálatos! – mondtam.

– Ügyes gyerek ez a Jeeb – tette hozzá Stabb. – Nem látta ahogy lefizette a jegykezelőt?

Alig hallhatóan felmordultam. Már megint az én pénzemet költötte!

Az egyik antimanco pilóta a válla fölött hátraszólt Stabbnak. – Szóljon ha a gép kigurul a felszállópályára, hogy be tudjuk azonosítani.

Stabb a képernyőt figyelte. A készüléken keresztül hallani lehetett, ahogy a gép hajtóművei felzúgnak.

– Most! – mondta.

– Megvan – felelte az antimanco. – Látom az ernyőmön.

A képernyőt figyelő Stabb azonnal hozzátette. – Felemelkedik!

– Megerősítem – mondta az antimanco pilóta.

A másik pilóta is megszólalt. – Kelet felé fordul. Ez az!

Stabb kapitány előhúzta a térképét és egy letompított fényű elemlámpával rávilágított. – Keresztben át kell szelnie Olaszországot. Aztán következik az Adriai-tenger. Aztán a Scutari-tónál, Jugoszlávia és Albánia határánál ismét eléri a partot és átrepül a Dinári hegység felett. Én a tengert választom. A gép több mint fél órán keresztül fog víz fölött repülni. Jó lesz így?

– Tökéletes – helyeseltem.

Stabb előrekacsázott, a pilóták fölé hajolt és megmutatta nekik a térképet.

Visszanéztem a képernyőre. Csak Krak grófnő feje búbját láttam.

Az antimancók a saját képernyőiket figyelték. Stabb kapitány visszajött. – Körülbelül százötven mérföldet fognak repülni szárazföld fölött – mondta. – Aztán kezdődik a tenger. – A mögöttünk ülő gépészhez fordult. – Ha jelt adok, némítsd el a rádiójukat.

A gépész bólintott és lenézett a padlóba épített készülékre.

Feszült percek következtek.

– Három perc múlva a tenger fölé érnek –, mondta az egyik antimanco pilóta.

– Kezdj ereszkedni – szólt Stabb. – Némítsd el a rádiójukat – mondta a gépésznek.

A vonalugró olyan gyorsan süllyedt, hogy a képernyő majdnem felemelkedett a padlóról.

– Két mérföldre vagyunk tőlük és tovább közeledünk – mondta az antimanco pilóta.

– Támadáskor vedd föl pontosan a gép sebességét – mondta Stabb kapitány. – Nem lenne jó, ha a parti radar valami furcsát észlelne. – A gépészhez fordult. – Legyenek készenlétben a vonósugarak.

– Kétszáz jardra vagyunk a géptől és közeledünk – mondta az egyik antimanco pilóta.

A képernyőre néztem. Minden a legnagyobb rendben folyt a repülőgép fedélzetén. Az egyik légiutas-kísérő éppen párnát hozott az egyik gyerek számára.

Stabb kapitány elkapta Jeeb rádióját. – MOST! – vakkantotta.

A képernyőn látszott, ahogy a Jeeb kabáthajtókájára tűzött kamera felemelkedik.

Jeeb átnyúlt az üléstámla fölött. Bal kezével előrelökte Krak grófnő fejét.

Jobb kezét felemelte és dühödten belevágott egy bénító tőrt Krak vállába.

Krak grófnő megpróbált felállni.

A légiutas-kísérő felsikított.

– Megközelítve! – vakkantotta az antimanco pilóta.

– Vonósugarak! – üvöltötte Stabb.

Az utasszállító gép végét megragadta valami és berántotta a vonalugró alá.

Lenéztem. A gépész felrántotta a padlóba vágott ajtót. Megláttam az utasszállító törzsének végét, melyet fogva tartott a vonalugró harangja.

– Tartsd a gép sebességét – üvöltötte Stabb.

A képernyőre néztem.

FELFORDULÁS!

Az emberek megpróbáltak kiszabadulni az üléseikből. A gyerekek bömböltek.

Jeeb a széksorok között hátrált.

– A vágókat! – üvöltötte Stabb.

A gépész kimászott a padlóajtón.

Megjelent az egyik pilóta a gép utasfedélzetének ajtajában.

– Lelőhetem? – kiabálta Jeeb a rádiójába.

– Lője ki! – üvöltöttem vissza.

Jeeb felemelt egy gázrobbantót és eleresztette. A pilóta Jeeb felé verekedte magát, majd három emberrel együtt elolvadt az elektromos tűzben!

– Megvan! – kiáltotta a gépészünk.

Lenéztem. Jókora kerek lyukat vágott az utasszállító tetejében. Stabb kapitány azonnal lemászott a hágcsón, a gépész után. Stabb beugrott a lyukon és eltűnt a szemem elől. A képernyő tanúsága szerint egyre nagyobb lett a felfordulás a gépen. A gépre vágott lyukon keresztül is hallani lehetett a zsivajgást.

Stabb beért a képernyő látóterébe. Két hatalmas karja cséphadaróként vagdalkozott jobbra-balra, visszaverve az utasok rohamát. Egy gyerek került az útjába. Az utastér ajtajához vágta a sikoltozó kölyköt.

Stabb a kezébe fogott valamit. Betörte a pilótafülke ajtaját.

A másodpilóta rávetette magát. Stabb kapitány husángja véres péppé zúzta a támadó arcát.

Stabb egy hosszú percet töltött az előfedélzeten, miközben az utasok tovább sikoltoztak. Egy üzletember megpróbálta leteperni Jeebet, mire Jeeb ismét tüzelt.

A kép kitisztult.

Stabb visszajött az előfedélzetről. Magával hozta a gép fekete dobozát, amely rögzítette a támadás előtti néhány perc eseményeit.

Most egy másik gyerek állta el Stabb útját. A kapitány a kezében tartott dobozzal bezúzta a gyerek fejét.

Stabb megállt Krak ülésével szemben. Egy férfi ragadta meg Stabbot, akit a kapitány leütött a dobozzal. Stabb az aranyszínű csomagok után kutatott a rakodópolcon. Megtalálta őket és letépte az egyikről a csomagolópapírt. A selyemsálra meredt, majd elhajította. Széttépte a másik csomagot és megtalálta a nyakkendőt. Undorral félrehajította.

Néhány utas még mindig mozgott. Stabb szisztematikusan agyonütötte őket. Aztán Jeebbel együtt nekiláttak letépni róluk a karórákat és elvenni tőlük a tárcáikat. Kiborítottak egy gyerekruhákkal teli táskát, majd abba dobálták a zsákmányt.

Aztán Stabb visszament Krak grófnőhöz és felemelte. Átdobta Krakot a vállán és visszaballagott Jeebhez. A leomló hajzuhatag eltakarta a grófnő arcát. Két karja ernyedten himbálózott.

Stabb intett, mire Jeeb felmászott a hágcsón.

Jeeb megérkezett a vonalugró fedélzetére. A zsákmánnyal teli táskát letette maga mellé és lenyújtotta a kezét. Leemelte Krakot a kapitány válláról és a vonalugró padlójára dobta.

Stabb is bemászott.

– Még a tenger felett járunk? – kiáltotta.

– Mérföldekre vagyunk még a parttól – kiabálta vissza az antimanco pilóta.

– Elengedjük! – üvöltötte Stabb. – Gépész, állítsd le a vonósugarakat!

Kinéztem a padlóajtón, miközben behúzták a hágcsót.

Az utasszállító hirtelen eltávolodott tőlünk.

A gép oldalra billent, majd dugóhúzóba esett és zuhanni kezdett.

Nagyon nehéznek éreztem magamat és csak ekkor vettem észre, hogy gyors tempóban emelkedünk.

Így kiáltott az egyik antimanco pilóta. – Van alattunk egy sziget. A térkép szerint Palagruzának hívják.

Ez rossz hír volt. Nem szerettem volna ha a repülőgép egy szigetre zuhan. – Óvatosan húzzák odébb az utasszállítót – utasítottam a pilótákat.

Kinéztem a nyitott padlóajtón keresztül. Feketeséget láttam. Semmi mást. Az ajtó hirtelen becsukódott. Felálltam és a keresőernyőre néztem.

Az ernyők tisztán látták a repülőgépet a nem látható fény tartományában. Az utasszállító járó hajtóművekkel zuhant lefelé.

– Nem lehet kihúzni a zuhanásból – mondta Stabb. – Összeroncsoltam a kezelőszerveket.

Úgy tűnt mintha a gép, bizonytalanul ugyan de mégis a sziget felé tartana.

Visszatartottam a lélegzetemet. A tengerbe kell zuhannia, gondolta, hogy ne maradjon nyom utána.

A gép hirtelen függőleges zuhanásba kezdett, amiből már nem jött ki.

Hatalmas vízoszlop tört a magasba, ahogy a gép a jókora szigettől nem messze belevágódott a tengerbe.

Megkönnyebbülten felsóhajtottam.

A vonalugró padlója felé fordítottam a figyelmemet.

Ott hevert előttem Krak grófnő. Legalább még három órán keresztül nem fog magához térni, gondoltam.

Nem akartam hozzáérni. Magamhoz intettem Stabb kapitányt. – Kötözzék össze a kezét meg a lábát, de jó alaposan.

Krak grófnő többé már nem jelent számomra veszélyt. A kezemben tartottam!